Virradóra - 02

Süzlärneñ gomumi sanı 4099
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1956
31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
százszemű Don Argoszszal? rikácsolt boszantó éles hangon a bohócz.
– A gólyát és a százszemű Don Argoszt! ordítá egyszerre ezer meg ezer
hang a sorompókon. A sátormennyezetekben aggódva gondolák sokan, vajjon
melyikünk lesz ez a Don Argosz?
A bohócz a legkellemetlenebb rikácsoló hangon, melyet valaha nőtül
származott vadállat hallatott, kezdé el az új románczot:
«Manzanares kék vizébe
Hullatják a jázmin bokrok
Illatos virágaik.
Manzanares kék vizébe
Mártogatja fehér lábát
Az apácza. Hahaha!
Manzanares kék vizében
Tolvaj pontyok elkapkodják
A fehér virágokat.
Tolvaj mór jön csónakával
És a vizből elragadja
Az apáczát. Hahaha!
Sír a lányka és siratják; –
Csak tanitvány vala ő még;
Milyen angyalt veszt az ég!
Mór nevet. Majd megtanitják
Őt szeretni! Milyen angyalt
Nyert a földnek! Hahaha!
De meghallja a sikoltást
Hős lovag Chinchilla herczeg
És meglátja a leányt.
S szól: e drága kincs sem égnek,
Sem pokolnak igy ne jusson!
Hanem nekem. Hahaha!
Nyolczan voltak a berbérek,
Mind erős, kemény kalózok,
És Chinchilla egyedül.
Csónakon ők, ez lóháton
És elkezdte őket üzni
Hős Chinchilla. Hahaha!
Vizközépen utólérte
A kalózt jó lova hátán;
A rabló nevette csak;
A ki vizen csónak ellen
Lóháton jösz hadakozni,
De bolond vagy! Hahaha!
Hős Chinchilla dárdarudját
Csónak oldalába döfve
Felfordítja a kalózt.
Nyolcz rablót ott hagyja veszni,
S kihalászsza kengyelébe
Az apáczát. Hahaha!
A reszkető szép leánykát
Betakarja köpenyébe
Úgy szállítja vissza őt.
És hazáig nedves haját
Hogy száradjon, melengeti
Csókjaival. – Hahaha!»
A sokaság a refraineknél utána nevetett a bohócznak.
Don Alfonzo azt sugá Don Manuelnek, hogy még idáig a botrány nem valami
nagyon nagy.
Mikor azonban a bohócz egy perczre megállt, hogy hangszerén egy húrt
újra felajzzon, egy türelmetlen hang onnan a lába alól felkiáltott
hozzá:
– Hol van már Don Argos? Halljunk Don Argosról!
– Mindjárt jön! Tréfálkozék magas álláspontjáról Ninifa s folytatá a
románczot:
«Don Argos százéves ifjú,
Neki minden tagja száz:
Keze, lába és szeme.
Százlábu az ütközetben,
Százkezű az osztozásnál
A Don Argos. Hahaha!»
Don Alfonzo itt már kezdé csinyján érintve találni gyönge oldalait.
«A megmentett szép leánynak,
Kit neveltek szűz apáczák,
Vőlegénye Don Argos.
Eljön érte, el is viszi,
És azontúl, nejét féltve,
Százszemű lesz. Hahaha!
Őrzi szemmel, zárja kulcscsal,
Várat épittet körüle,
S maga benne a kapus.
Halálhirét hireszteli
S meggyászolja, csakhogy senki
Ne keresse. Hahaha!
Don Argos az egérlyukra
Is féltékeny; hátha onnan
Jön elő a csábitó?
Don Argos még a madárra
Is gyanakvó, hátha az hord
Izenetet? Hahaha!
Meglát egyszer bástya ormán
Éjjel esett hóba nyomva
Óriás madárnyomot.
Ragad íjat, puzdrát, kopját
És megindul üzni-verni
A lábnyomot. Hahaha!»
A három lovag összenézett. Erre a történetre már csakugyan rá lehet
ismerni.
A bohócz fertelmesül fintorgatta rút pofáját madár köntösében,
szétnyitott gólyacsorra közül, mintha öntetszőleg dicsekednék vele, hogy
szép dolog ilyen nagy madárnak lenni.
Közbe-közbe egy kicsit kelepelt is.
Azután gúnyos orrhangra csufitva dalát, folytatá:
«S mig az nyomot üldöz, addig
Hófehér hölgygyel beszélget
A Chinchilla herczege.
S mire hazatér Don Argos,
Nemcsak százszemű, hanem már
Százszarvu is. Hahaha!»
A csőcselék durva hahotája követte végszavait, mire a bohócz, hogy
senkit kétségben ne hagyjon a felől, ki lehetett az óriás madár, mely
Don Argost megtréfálta, lehoppant a magas korlátról a szintérre, s újra
kezdé a hajhát a kergető őrökkel, a kik elől végre ismét egy lépéssel a
magas kerítésen keresztül kimenekült.
A három sennor arczán nem lehetett észrevenni semmi felindulást, midőn
sátorukat elhagyták, hogy hordszekereikbe ülve, hazavitessék magukat.
Pedig a gúnyhahota még az utczákon is követte őket, s az átkozott
refrainet már széltére dalolták az öszvérhajcsárok: «Százszarvú lesz,
hahaha!»
Szótlanul találkoztak ismét Don Manuel kastélyában. Nem kérdezősködtek
tovább, nem magyarázták odább a történetet. Mind a három hallgatott
róla.
Ily arczulverő gúnyra szavakkal beszélni nem lehet.
Mind a hárman parancsot adtak lovászaiknak, hogy nyergeljenek. Egyik sem
mondta a másiknak, hová készül? Egyik sem kérdezte a másiktól, merre
indul? Hanem a mint esti angelus-csengetéskor a toledói kapu bezáratott,
egymásután rövid időközökben kopogtatott azon három lovag, kik még az
éjjel készültek Madridból útra kelni. Azok voltak Donna Palomba férje,
apja és testvére.
Mind a három lovag az alta viajai vár felé vezető útra tért. Legelől
haladt Don Calatayud Alfonzo, utánna Don Ixoa Manuel, leghátul Don Ixoa
Yaime. Ezer-ezer lépés lehetett közöttük. Egyik sem várta be a másikat;
egyik sem iparkodott az előtte menőt elérni; ügetett mindegyik magára.
Illik-e ez?
Hárman egy ellen! Három férfi egy nő ellen! Három fegyveres, haragos
férfi egy gyönge, reszkető asszony ellen!
Donna Palomba úgy hasonlított névtársához, a galambhoz! Olyan fehér,
mint a galamb, olyan szelid, mint a galamb, olyan félénk, mint a galamb.
Mint gyermek, kegyetlen apa házánál nevekedve, kinek holtát csak dajkája
titkolt könyeiből találgathatá; mint szűz, szigorú zárdanők szemei előtt
remegve; mint nő, féltékeny, kiégett keblű férj tekintetétől kinozva
untalan.
Egész lénye egy álomkép szende jelensége, melyre elég felnyitni a szemét
az álmodónak, hogy eltünjön előle. Talán egy erős szóval is meg lehetne
ölni? egy keserű gondolattal is megszakíthatnák a szivét? egy
rémtekintet is elég volna, hogy őt a túlvilágra rebbentse át?
Minek jönnek ellene méreggel és karddal?
Három haragos férfi egymásután lép be a szép halvány nőhöz, a férj, az
apa és a testvér.
Donna Palomba úgy fél mind a háromtól.
Az apa oly kegyetlen, a testvér oly szivtelen, a férj oly féltékeny!
– Donna Palomba! szól Don Ixoa Manuel. Mi önnek birái vagyunk. Ön
meggyalázta mindhármunk nevét. Ön itéletet fog tőlünk hallani.
A fehér hölgy még halaványabb lett; minden arcz, melyre tekinte,
villámokat lövelt szemébe; minden szív el volt előle zárva. Egyedül,
annyi haragos férfi ellen! egy gyönge galamb annyi oroszlán ellen!
– Feleljen ön, szólt Don Manuel, ki volt azon férfi, a kivel ön
találkozott az alatt, míg Don Alfonzo, önnek férje, kastélyából ördögi
cselszövénynyel elhagyta magát csalogattatni?
Donna Palomba meg volt némulva; egész teste, szive utolsó idegéig
remegett, még lelke is remegett, mintha érző anyag volna, a hogy remeg a
tüneményes délibáb.
Most Don Alfonzo szólalt meg, elővonva palástja alól kardját, s egy zárt
kristályüvegcsét sötétzöld smaragd nedvvel.
– Donna Palomba! Castiliában jogot adott Isten a férjeknek hűtelen
nejeiket megbüntetni; és ha nem adott volna, ők maguk vennék maguknak
ezt a jogot. Ön egy férfit ismert, mielőtt hozzám nőül jött volna. Önt
egy férfi szabadítá meg rabló mórok kezéből. Ki volt ez a férfi? Önt
újra fölkereste e férfi s ön nem kerülte ki tekintetét. Ezért a
tekintetért meg kell önnek halni, Donna Palomba. Ime a kard és a méreg.
Melyiktől irtózik kevésbbé? melyiknek adja meg magát?
Hideg vas és égető méreg! Oh hogy választhatna közülök a szegény
reszkető asszony!
Az apa kegyetlenül hagyta rá:
– Úgy van! válaszszon!
Nem is kérdik tőle, igaz-e a mivel vádolják? Nem is várják, tud-e
valamit mentségére felhozni? Már el van itélve. Csak a halál nemei
között válogathat.
A szegény gyönge nő szeretne odaroskadni apja lábaihoz, de mit használna
az érczszobor térdeit átkarolni? mit használna ennek mondani: irgalom!
védelem!
A büszke nemes urakat arczulcsufolták a piacz közepén; lehet-e irgalmat
várni tőlük?
Donna Palomba kétségbeesetten nézett majd egyik, majd másik férfi
arczára; végre Don Yaime odalépett hozzá és megfogta kezét.
– Légy nyugton, hugom, szólt hozzá, én majd megszabadítlak.
Donna Palomba belekapaszkodott testvére kezébe s azt hitte, hogy ez
mégis védni fogja őt.
– Minket vérig sértének, nekünk becsületünket vérrel kell tisztára
mosni. De mit használ czimerünkön az asszonyvér? Az asszonyvér
rózsaszin; még csak charactere sincs a czimertanban. Ez a két kegyetlen
ember itt karddal és méreggel kinál; én megvédelek tőlük, elviszlek egy
magányos kolostorba, a hol életed napjait folytathatod; nem engedem,
hogy megöljenek, ha megvallod nekünk ama férfi nevét.
Ah, milyen utálattal taszítá el magától testvére kezét a nő! Hisz ez a
legkegyetlenebb.
– Nem vallod-e meg? Az átkozottat, a gyalázatost? Nem mondod-e meg, ki
volt?
Mindhárman rivallva, kiáltozva rohantak az egyetlen gyönge asszony
ellen.
És a gyönge, halvány asszony most már nem volt gyönge, halvány; arcza
kipirult és egész teste lélekké vált, lélekké, melynek ereje van, a
földieknél nagyobb. Titkát akarták szivéből erővel kitépni. Megmutatta,
hogy ezt meg birja védeni.
– Nem!
Ez volt a rövid válasz.
– S te daczolni mersz velünk, te átkozott? Apáddal? Férjeddel?
Bátyáddal? Férfiakkal?
A nő arcza lángolt és idegei felmagasztosultak. Nyelve feloldult és
szelleme felszabadult.
– Igen! veletek! férfiakkal. Gyávákkal, kik hárman rohantok egy nőre,
kik kardot húztok egy asszony ellen. Gyülöllek, megvetlek, utállak. Ez
is három szó, osztozzatok rajta. Gyülöllek téged, ki azt mondod, hogy
apám vagy, s ki megmérgezted anyámat, midőn gyermekágyat feküdt; téged,
Don Manuel d’Ixoa, kit minden nőd, a kit eltemettél, csontkezével
fenyeget a másvilágról; kinek kezét borzadva csókoltam mindig, mert a
halálszag érzik rajta. Megvetlek téged, te nyomorú férj, porkoláb, nem
férj, ki szaraczénná lettél, kivégzett királyoddal együtt, s mégis hű
szerelmet követelsz egy keresztyén nőtől; téged, ki Istenedet
megtagadtad és minden szenteid. Pogány! hitetlen! hazaáruló! És utállak
téged, te korcs kölyök, ki czímeredet mosod! Mosd le róla a magad nevét,
te szenny! Ne nevezd testvéremnek magadat, anyád nem volt az én anyám, s
apád egy galileai zsidó volt!
Ah, ennyi arczulütés egy asszonytól, ennyi hatalmas férfinak!
Mindeniknek azt, a mi legjobban fáj, és mindeniknek olyat, a mi mind a
háromnak fáj, hogy necsak magáért, hanem egymásért is égjen mindeniknek
arcza.
– Némulj el!
Egyszerre három kard hegye fordult a nő szive felé.
És akkor Donna Palomba széttárta karjait s megdicsőült arczát vértanui
mosolylyal emelve ég felé, rebegé:
– Téged pedig, oh én kedvesem, egyetlenem, drágám, szeretlek, imádlak,
és meghalok érted.
Ezt jól is mondta, mert abban a perczben meghalt.
A három feldühített férfi kardvasa egyszerre járta át dobogó keblét.
Hiszen csak ezt akarta. Nehogy nyelve elárulja a szerető nevét, magára
bőszíté annak üldözőit, hogy e titok rejthelyét örökre elzárják.
– Oktalanságot cselekvénk, szólt Don Manuel, midőn leánya vérét letörlé
kardjáról.
– Valóban azt, mondá Don Yaime. Nem kellett volna őt így megölni. Be
kellett volna őt zárnunk, gyötrelemmel, lelki kínzással ki lehetett
volna tőle venni időjártával a meggyalázó nevét. Álruhás gyóntatónak
bevallotta volna, az éhségtől kimondta volna, mámoritaltól álmában
kibeszélte volna. És most így bezártuk magunk előtt az ajtót.
– Nem zártuk be, monda Don Alfonzo de Calatayud; jól van ez így. Ha az
élő nem akarta elárulni kedvese nevét, majd elárulja a halott. Ti
menjetek haza és hirdessétek ki a családi gyászt Madridban. Szóljanak a
harangok minden hetvenkét tornyában a városnak, beszéljen róla minden
ember, hogy Donna Palomba de Calatayud, Don Manuel d’Ixoa leánya
meghalt. Én az alatt az altaviejai sírkertben fölépíttetem az új
sírboltot, melybe el fog temettetni. E sirboltban még két ágy is lesz,
melyben kettő közülünk éjenkint hálni fog, míg a harmadik felváltva az
aranyos rácsajtón belül őrt álland. Ha úgy szerette őt a férfi, mint ő
szerette azt, majd eljön az éjjel kedvese sirjához, s akkor – kezünk
közt lesz.
A másik kettőnek megtetszett a terv. Jó lesz az így.
Ha az élő asszony el nem árulta szeretőjét, majd elárulja a halott.
Hogy fog csodálkozni a rejtélyes kalandor, ha majd éjféli hivására három
fegyveres alak támad fel előtte a sírokból, megkérdeni tőle, ki volt hát
az a Chinchilla herczeg?

III.
Lenn a Manzanares partján már sárga virág lepi a mezőket, piros virág a
fákat, mintha sárga hó, piros hó hullott volna; fenn a
Guadarama-hegyeken még hópelyheket szitál a szél.
A temető is fehérbe van öltözve még, közepén a fekete márványsírbolt.
Fekete ház, fehér mezőben. Ez a halál heraldikája.
Csak egy nagy jegenyefa a sírbolt mellett, áll, mint felkiáltójel az
iratlan lapon, mely égbe kiált, a lábainál nyugvó haláláért.
A szél tánczol a hómező felett.
Talán nem is szél az? ki tudja mi az? Talán a testet elhagyott lelkek
mozgása az? a kik megindulnak a port felkavarni, óriás oszloppá alakítva
az égig felvinni, régi szerelmüket az elveszett porhoz meg nem
tagadhatva, s ott minden atomjával, porszemével csókolóznak, ölelkeznek
annak az édes anyagnak, mely őket annyi földi örömmel töltötte el
egykor.
Talán a meleg nyárszaki szellő a szerető szivek ábrándos lelke, mely
most is szeret még virágok illatában bujálkodni, gondatlan ifju lánykák
csipkekendőit meglebbenteni, fehér keblek havát egy elszabadult
hajszállal csiklandani.
Talán a forró délövi szél azoknak a lelke, kik kielégítetlen hagyták el
a világot, vágyakkal, miket az élet nem töltött be, s most visszatérnek
a hő szomjtól, mit magukkal vittek, s feliszszák a föld teremtő nedveit.
Talán a hideg északi szél, a büszke nagy uraknak a lelke, a kik
boszankodnak azért, hogy a jobbágy nem süvegel, midőn poraikat
megtapodja, s zárt vetnek földekre, vizekre, a mik nem nekik adóznak
többé és letépik a fák gyümölcseiből a dézsmát, a mit nem nekik hordanak
többé.
S tán az a szél, mely üdítő esőkkel áztatja a földet, nem más, mint
azoknak a magas szellemeknek szent szövetsége, a kiknek csak egy
gondolatjuk volt életükben: a népek boldogítása, s e gondolat még most
is híven kiséri őket, s visszaidézi hazájuk határaihoz.
És mikor a rettenetes vihar nekizendül, az erdőirtó, a tengerkavaró
fergeteg, a láthatatlan lények legérezhetőbbike, az talán egy egész
szellemtábor, mely engesztelen maradt gyülöletét a föld lakóival
megéreztetni indul?!
… Ki az éjféli pusztaságban a levéltelen jegenye ágai között zengesz,
mint távoli orgonazúgás hangja, talán te vagy az: remegő, szerető,
megölt asszony lelke, ki hópelyheket szórsz az útra, hogy a sírodat
kereső kedves nyomra ne találjon, mely sírboltodhoz vezet, a hol
gyilkosaid várnak ő reá is, szomjas fegyverekkel?
A szél hordja a Guadaramán a hópelyheket.
Első éje még, hogy Palomba hideg szállásán alszik. Gyilkosai ott
virrasztanak mellette.
A boszú és a gyalázat égő pirja nem engedi érezniök, milyen hideg van!
A sírbolt előtt ég a halottnak gyujtott őrvilág; érczfáklyaserpenyőben a
vérfényű cziprusgyanta, melynek lomha füstjét kanyargatva kapkodja el a
szél, néha beveri a rácsajtón keresztül, eltöltve a kriptát nehéz,
kebelfojtó illattal.
A kriptán belül élnek, de nem beszélnek.
Három férfinak egyformán dobog a szive, egyformán sebesen. Mindhárom egy
tárgyról gondolkozik, s mit kezében melenget, az is egy gondolat, a kard
markolatja.
– El fog jönni, bizonynyal el fog jönni ide.
A vakmerő, ki kedveséért lóháton utána úszott a szaraczen hajónak, nem
fog remegni ellensége kriptájánál is megjelenni, arra a hírre, hogy
szerelmét oda tették le; s a ki úgy emlékezik a remegő alakra, kit a
hullámok közül mentett ki, s aztán nedves haját lehelletével szárítá
fel, el fog jönni, hogy most lehelletével melegítse fel azt, a kit
egyszer ölelve, soha többet elfeledni nem lehet.
El fog jönni, meg fog jelenni itt!
És akkor neki is meg van vetve már az ágya.
Egy koporsóba jut mind a kettő.
Legyen nekik, a hogy kívánták.
Az idő éjfélre jár már; a szél egyre haragosabban üvölt; majd-majd
eloltja a gyantamécs lángját. Alig hallani egyéb hangot tőle, úgy zeng a
közel erdő lombtalan ágaival.
Egyszerre aztán elcsendesedik, mintha aludni ment volna minden lélek; a
kakasok éjfélutánra szólnak lent a faluban. Kisértetek takarodója ez.
E rögtön beállt csendben úgy tetszik a három lovagnak, mintha valami más
is dobogna még, mint a rossz lelkiismeretű szivek.
Paripadobaj ez.
A felhős félhomályban, melyet a fátyolos hold arcza derenget, egy lovag
közelít a temető kerítése felé. A kapu tárva van, bejöhet rajta.
Ott leszökik paripájáról s megköti azt kantárjánál fogva a kapu
kilincséhez.
Arczát átvetett köpenye takarja félig, széles karimájú kalapja mélyen
homlokára van nyomva, mellette hosszú fekete toll lebeg.
Itt jön a Chinchilla herczeg!
A szél egész úton süvölté fülébe: «oh ne jöjj, oh ne jöjj!» most aztán,
hogy már megérkezett, az sem suttog többet, mintha el volna telve
örömtől, hogy ily közel éri őt a holt nő fekhelyéhez; mintha kívánná,
hogy maradjon hát örökre itt.
A keresőnek könnyű rátalálni a légyott helyére. Ott a fekete ház a fehér
mezőben, s előtte ég a halottak őrvilága.
Egyenesen feléje tart s midőn a sírbolt ajtajához ér, ott térdére
leroskad, s fejét a rácsozat aranyos czifrázatára nyugtatja le.
– Oh, Palomba, kedves Palomba!
A sirbolt-ajtó befelé nyilva feltárul, s a sötét üregből három férfi lép
a magányos látogató elé, meztelen kardokkal kezeikben.
– Hozott Isten, Chinchilla herczeg!
Az éjféli látogató felszökik helyéből.
– Lássuk hát, kit hínak Chinchilla herczegnek? kiált Don Calatayud, s
három kard hegye szegül a lovag szíve felé.
A Chinchilla herczeg letépi magáról köpenyét s elhajítja a hóra.
– A király! rebegik ketten, percznyi megdöbbenéssel.
– Transtamare Henrik! kiált haraggal Don Calatayud. Annál jobb!
S azzal mind a hárman egyszerre rárohannak.
A király kirántja kardját, s megkezdődik a bőszült viadal. Hárman egy
ellen. Három bántott büszke férfi, egy meglepett, megriasztott ellen. A
kardok ádáz csengése visszhangzik a temető magas falai között. Nincs
ember, a ki segítsen a megtámadottnak!
De a viadal alatt újra feltámad a szél, mintha a kardcsattogások verték
volna fel álmából s újult dühhel tép, üvölt, zilál s belevegyül a
harczba.
Elébb sürűek a kardcsattogások, később mindegyre ritkulnak, utoljára
csak két csókolódó aczél zenéje hangzik; végre elnémul az is.
A fehér mezőn csak egy alak marad állva, a többi lefeküdt.
Az újra támadt szél a viadal közben a három támadó lovag szeme közé
hordta a hópelyheket, s a király megölte mind a hármat.


KERÜLD A SZÉPET!
(Beszély.)
Radziwill János herczeg tökéletes mintája volt annak, a mit a
középkorban lovagnak neveztek. Bátorsága a csodatevéssel határos;
férfiui erőben fölülmulatlan, szíve érzékeny, mint egy gyermeké, lelke
áhitatos, mint egy aggé, és elméje oly éleslátó, mint szemei.
Testgyakorlatokban, vitézi tornákban első hős, csatákban nevetve
harczoló, s a hogy elmondhatta magáról egy éktelenül gazdag úr, hogy az
ország egyik határától a másikig utazva, mindenütt saját házában hálhat
meg, úgy elmondhatta Radziwill, hogy a mely városban megfordult,
mindenütt imádkoznak érte. Férfiak ellenében büszke, hölgyek iránt
kedélyes, tréfában kifogyhatlan, soha sem boszus, soha sem nehéz haragú,
valódi bálvány egy férfiban. Hangja csengő, mikor szeliden szól, dörgő,
mikor indulattól átmelegül, s képes magát lágyan behizelegni minden
szívbe.
Valóban, mikor Radziwill János herczeg lován ült, sisakrostélyát
leeresztve, akkor minden hölgy szerelmes lehetett belé.
Hanem aztán, mikor lováról leszállt, és sisakját letette, akkor vége
volt minden csalódásnak; termetének aránytalansága kitünt; rövid lábai s
hosszú kezei voltak, térdén alul értek ha leereszté, s arczát egészen
elcsúfította a himlő.
Már aztán lehetett ő derék ember, okos ember, vitéz katona, bölcs
államférfiú, nemes szív, költői kedély, hű, önfeláldozó lélek, sőt igen
gazdag ember, az mind nem ér semmit, idomtalan volt a termete, s rút
volt az arcza; semmi remény, hogy valami regényhőst lehessen belőle
idomítani.
Nem is sokáig fog alkalmatlankodni elbeszélésünk folyamában; ő kezdi, s
aztán mint szerény, nemes lélek, visszavonul s nem követeli, hogy
beleszólása legyen az általa megindított történetbe.
Radziwill herczeg a mult század közepén Rómában lakott; már több mint
tizenkét évet töltött ott saját palotájában.
E palotának egyik szárnyát ő lakta, a másik női lakásul volt berendezve.
A herczeg, midőn tizenkét év előtt Rómába jött, egy kis négyéves
leánygyermeket hozott magával, s annak a számára volt palotájának fele
megnépesítve egy csoport idegen alakkal, a minőket Rómában nem találni.
A leányt óhitű zárdaszüzek nevelték, a mi annál feltünőbb volt, minthogy
a herczeget magát mint igen buzgó katholikust ismerte mindenki, s meg
nem bírta magyarázni azt a makacsságot, a mivel Radziwill minden
rábeszélésnek ellenállt, hogy neveltesse védenczét valamelyik katholikus
zárdában. Radziwill állhatatosan megmaradt a mellett, hogy a leány a
görög szertartások szerint ismerje meg a vallást.
Ki volt az a leány? honnan került hozzá? azt nem tudta senki. Csupán
annyi volt kitudható, hogy a leány keresztneve: Anna.
Mi a leány Radziwillre nézve? Rokona nem lehet, mert hiszen óhitű;
gyermeke nem lehet, mert a herczeg még maga is ifjoncz volt, mikor a
négy éves leányt ide hozta. Az az ábrándja sem lehet vele, hogy ha
felnő, nőül vegye, mert akkor nem csinálna maga elé akadályt a különböző
hitvallás szerinti nevelésben.
Annyit azonban lehetett tudni, hogy a leány igen szép volt, valódi görög
arczél, finom egyenes orr, sugár, hajlott szemöldök, nagy metszésű
sötétkék szemek, psychei termet; egy tünemény az olympi hitregekörből.
Mégis azt hitték, hogy Radziwill elébb-utóbb szerelmes fog lenni ebbe a
lányba. Lehetetlen, hogy egy födél alatt lakjék vele oly hosszasan, és
mindennapi látásától el ne veszítse fejét, szívét, mindenét.
Persze, hogy el is veszítette.
Fejét, szívét, mindenét. Vagyonát is, lelkét ráadásul. Szegény herczeg!
Csakhogy azt soha sem tudta meg senki. Még mi sem fogjuk azt megtudni,
majd úgy eltünik ő előlünk, hanem azért mégis bizonyosak leszünk felőle,
hogy úgy volt.
Egy napon a herczeg meglátogatta Annát, s a nevelőnőnek azt mondá, hogy
egyedül akar védenczével szólani családi titkok felől.
Anna olyankor mindig le szokta a szemeit sütni, mikor a herczeggel
szemközt volt; talán tudta, hogy szemei milyen szépek s fukar volt
azoknak láthatásából juttatni védőjének? Talán félt attól a tűztől, a mi
annak a szemeiben ragyogott? Vagy talán sajnálta őt, hogy olyan rút?
– Kedves Anna, szólt Radziwill, megfogva gyöngéden a leány kezét; a
leány hagyta azt megfogni, és nem szorította vissza. Nekem hirtelen el
kell utaznom Szentpétervárra. Ott nagy változás történt, a czár meghalt,
s a czárnőt kikiáltották uralkodónőnek; az pedig lefoglaltatta
vagyonaimat. Nekem vissza kell sietnem, hogy magamat igazoljam. Ne
rettenj meg. Semmi baj sem fenyeget ott. Udvari cselszövény lesz az
egész, a mit megjelenésemmel majd szétoszlatok. De mielőtt elhagynám
Rómát, azt a titkot, a mi az enyém és a tied, a mi bennünket itt Rómához
kötve tart, fel kell előtted fedeznem, hogy őrizd azt magad, és tudd,
hogy mitől kell magadat őrizned. A te családi neved, melyet eddig ki nem
mondott előtted senki: Tarakanoff. Anyád az európai koronás fők egyik
leghatalmasbbika volt: Erzsébet czárnő.
E szóra, mint a villámlobbanás, tekinte fel Anna két nagy uralkodó szeme
Radziwill arczára, és arcza kigyuladt és keze megszorítá a férfi kezét,
mintha minden szemsugára, vérlángja és idege azt kérdezné tőle: «s hogy
mersz te hozzám közelíteni, ha ezt tudod?»
Hanem a férfi is visszaszorítá a keményre vált kezet, és nyugodt
tekintettel állt ellen a büszke szemvillanásnak, s azután folytatá:
– Apád pedig egy ukraniai balalaikaverő énekes volt, nagyapám udvarában
zsellér-jobbágy.
A szép szemek ismét lehunytak e szóval, hosszú pilláik alá elvonulva; a
kéz ismét élettelen tárgy lett Radziwill kezében s Anna arcza ismét
halavány, mint a görög templomok classicus szobrai.
Radziwill herczeg folytatá:
– Apád, a balalajkaverő énekes, igen szép ember volt; e szép fekete
hajfürtöket, e finom ajkat tőle örökölted el; de annál ragyogóbb volt
anyád szépsége, a czárnőé; e mélytüzű kék szemek, mint egy napot tükröző
tenger, az ő szemeihez hasonlók. Te örökléd mind a kettőtől, a mi olyan
szép volt bennük.
Hanem azért, hogy Fedornak olyan édesen éneklő ajka s oly sötét fürtei
voltak, s azért, hogy Erzsébetnek olyan szép kék szemei voltak, nem
volna szabad e kettőt egyesíteni magadban.
Neked nem volt szabad születned.
A czárnő soha sem ment férjhez.
Apám belső udvarnok volt palotájában, s a czárnőnek igen bizalmas
embere.
Egy éjjel, sötét téli éjszakán szmolenszki kastélyunk udvarán egy szán
állt meg, csengők nélkül, ostorpattogás nélkül, s abból egy
farkas-bundás férfi szállt le, a ki a kerti ajtón át észrevétlenül
feljött a kastélyba. Ez a férfi az én apám volt, Radziwill Péter.
Én egyedül voltam szobámban, midőn belépett hozzám, haja tele
zuzmarával, szakállán jégcsapok. Ágyban feküdtem és aludtam már.
– Kelj fel! kiáltá az öreg; komor haragos férfi volt, s kiránta az
ágyamból.
Azután egy pólyába burkolt kis gyermeket vett elő bundája alól, s azt
meleg helyemre fekteté és paplanommal betakargatá.
– Te kölyök! szólt apám, ez ágyban a czárné leánya fekszik; úgy gondold
meg, hogy ez ágytól három lépésnyi távolban maradsz, mert az a czárné
leánya. Te ide fogsz lefeküdni eléje a medvebőrre és huszonnégy óráig
meg nem mozdulsz mellőle.
Én bámulva kérdezém, honnan jutott apám e kincshez?
– Azt is megmondom, felelt ő, hogy tudjad. A czárné mult éjjel szült, s
gyermekét azonnal a bábaasszonynak adta át, hogy ölje meg, a bába azt
mondta, jó lesz, megöli, s átadta a komornyiknak, hogy a gyermeket meg
kell ölni. A komornyik odahozta hozzám, s azt mondta, hogy ezt a
gyermeket meg kell ölni. Én elhoztam ide és azt mondtam neki, várok vele
huszonnégy óráig, addig utánam üzenhetnek.
– És ha nem üzennek? kérdezém apámtól.
– Akkor, kölyök, rád bizom, hogy öld meg te. Neked még nem volt
gyermeked, nem félsz tőle, mikor a kezedbe veszed és sír.
Én is azt feleltem apámnak, jó lesz, majd megölöm.
Apám huszonnégy óráig meg nem mozdult palotája tornáczából, onnan leste
órahosszant a követet, ki az üzenettel jönni fog, hogy hagyja élve a
gyermeket. De üzenet nem jött.
Akkor odajött hozzám, én épen a kis gyermeket etettem tejes péppel, s
azt mondá:
– Kölyök, semmi hímezés-hámozás tovább! Vedd fel a gyermeket és vidd ki
az erdőre, és öld meg; de nagyon ne ríkasd. A hová eltemeted, jelt
csinálj fölötte.
Azzal maga bepólyázta a gyermeket ismét, megtörlé picziny száját,
megcsókolá nagy sötét szemeit és kezembe adta: «öld meg».
Én azt mondtam, «jó lesz, majd megölöm». Azzal bundám alá takargattam a
gyermeket és elvittem a szánba.
Csúnya havas éjszaka volt, a mint az erdőre mentünk, a szánt üzőbe vette
egy csoport éhes farkas; ha kivetettem volna nekik a gyermeket,
elvégezték volna helyettem, a mi rám volt bízva; én négyet lelőttem a
farkasokból, a többi elszaladt. A gyermek aludt csendesen a térdemen,
még a lövés hangjára sem ébredt föl, olyan jó helye volt.
Én pedig azt gondoltam az úton:
Ha az édes anyja eldobta, de nem ölte meg, ha a bábaasszony odaadta a
komornyiknak, de nem ölte meg, ha a komornyik odaadta az udvarnoknak, de
nem tudta megölni, s ha az udvarnok a fiára bizta: ugyan az én kezem sem
lesz gyorsabb, mint az övék.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Virradóra - 03
  • Büleklär
  • Virradóra - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4068
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1942
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1956
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4118
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4153
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1933
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4096
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4168
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2028
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1941
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4074
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1882
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4193
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4018
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2041
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4024
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2006
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4124
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1883
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1928
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4025
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4038
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4234
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1889
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4188
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1931
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1887
    35.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2009
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 21
    Süzlärneñ gomumi sanı 4180
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 22
    Süzlärneñ gomumi sanı 4062
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2160
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 23
    Süzlärneñ gomumi sanı 3978
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2160
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 24
    Süzlärneñ gomumi sanı 3529
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1832
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.