Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 06

Süzlärneñ gomumi sanı 4022
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2064
31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

«Miriám!»
Valóban ő volt az. Az annyira gyűlölt, annyira szeretett ifju, kiről azt
mondták, hogy áruló, kit szájával szidalmazott minden tatár, míg
szivével menteni törekedett.
Néhány elkeserült férfi az első indulatra handzsárt rántott s a gyűlölt
alaknak rohant, a midőn Szendereli felocsúdva kábulatából, gyorsan
odaveté magát az ifju keblére s gyönge testével készült őt
megvédelmezni; míg a Mirza nyájas komolysággal csillapítá le a
dühöngőket.
– Ő az én legkedvesebb hősöm.
– Nem árult-e el mindnyájunkat ellenségeinknek?
– A mit tett, parancsomra tevé; felelt a Mirza. A mit kimondott,
akaratommal mondta ki. Hogy pedig én miért ismertettem meg magamat
ellenségeinkkel? azt azért tevém, mert elég erősnek érzem magamat velük
megküzdhetni s üdvözlöm az órát, melyben völgyeinkbe alászálltak, hogy
soha el ne távozzanak innen!
Azzal megszorítá az ifju kezét, ki zokogó kedvesét tartá keblén, a
túlboldog, az örömében felviduló Szenderelit s kivezetve őt palotája
erkélyére, bemutatá az egybegyűlt harczosoknak, mint ezentúli vezérüket
az oroszok elleni harczban.
Alabin odalenn hallhatá a víg kürtriadalt, mely a sziklatetőkről
aláhangzott; hát még ha azon áldomásokat hallotta volna, miket a víg
menyegzői lakomában a legboldogabb pár örömére ittak s a
legszerencsétlenebb orosz vezér veszedelmére! Hátha még azokat az édes
suttogásokat hallhatta volna, miket a tauriai föld legszebb leánya
váltott örömittas vőlegényével! hátha még azokat a titkos beszédeket
hallhatta volna, miket a tatár főnökök egymás között tettek elleneik
megrontására Miriámmal!
A míg a hold fenn az égen, addig az ifju vőlegény menyasszonyáé leend és
a menyországé, a mint az lemenend, a csatáké és véres öldöklésé.
Odalenn pedig Marzia városban épen akkor vitték a hősileg elhullott
bajnok Miriám holttestét a sírba nagy katonai díszelgéssel; a ki pedig
nem volt egyéb, mint egy szegény elesett orosz katona, kit amaz éjjel
Miriám köntösébe öltöztettek.
Hisz az a kitünő köntös épen azért volt rajta, hogy Dzsula harczosai rá
ismerjenek róla és rá ne lőjjenek.

X. SZÁMADÁS.
Miriám a boldogság rózsaágyán szendergett. Arcza kedvese selyemfürteivel
betakarva, szemei annak ajkától lezárva; lelkeik egymással enyelegtek
álmaikban.
Ekkor koczogtatnak ajtaján, a boldog vőlegény felébred, észrevétlenül
kivonja karját szép menyasszonya feje alól s kilép az ajtón. A másik
terem sötét, nem lát senkit, de hallja a suttogásokból, hogy sokan
vannak jelen, s hálószobájának ajtaja azonnal bezáródik, a mint kilépett
rajta.
– Miriám! szólítá meg egy hang a sötétben. Engedtük, hogy örülj a
szerelemnek és légy boldog estétől éjfélig; most úgy figyelj szavainkra,
hogy Krimia vezéri széke előtt állsz, az elnyomott, a meggyalázott
Krimia utolsó szabad földének utolsó bajnokai előtt. Ez a ház nem csupán
Mirza Kobul háza, ez a tatár nemzeté s a ki azt elárulja, nem magát
árulja el, hanem bennünket is és birája annak a nemzet. Elismered-e
nemzetnek elszegényült, elzüllött fajodat?
– Meghajtom magamat előttetek, válaszolt Miriám.
– Mi feltétlen hűséget esküdtünk a Mirzának, folytatá a hang, de ő is
hűséget, okosságot esküdött nekünk veled együtt. Hű és okos voltál-e
mindig?
– Hű és okos voltam.
– Mered bizonyságait adni ennek?
– Életem rajta.
– Tehát felelj: miért fedezted fel az oroszok előtt erős rejtekünket?
– Hogy kényszerítsem őket a harczot velünk megkezdeni.
– Te adtad a tervet nekik, mint csalják ki seregünk egy részét e
rejtekből?
– De én voltam az arany álarczos, ki Kuvánt értesítém a veszély felől,
ki a parancsot számára megszereztem s a visszatérésre útat nyitottam.
– Te foglalád el a malomerődöt, éjjel ravaszul rohanva meg azt?
– De én vettetém azt a légbe elfoglalóikkal együtt, elfordítva a csak
általam ismert villanytelep billentyűjét az alagúti üldözés alatt.
– Feleltél. Midőn mindenki árulónak kiáltott, Mirza Kobul megparancsolá
nekünk, hogy személyed sérthetetlen és sem orozva, sem csatában téged
bántani nem szabad. Szót fogadtunk. E parancs nélkül nem éltél volna
tavasztól őszig; midőn rád lőttek is, készakarva lovadat lőtték meg; a
Mirza parancsolta, hogy ellenfeleinket megerősítse hozzád való
bizalmukban. Ámde felelj most arra, a mi legnagyobb, legsúlyosabb
kérdés: te ismered a Mirzával messzelátó terveinket. Nem czéltalan
lázongásért, nem rablás, hetyke vitézkedés végett keresők mi magunknak e
rejtekhelyet; hanem azért, hogy itt e folton fenntartsuk nemzetünk
életének csiráit addig, a míg eljön az idő, melyben ismét nagy
terebélyes pálma lehet abból. Felelj, miért kezdtétek most e harczot?
Miért állítottatok ki bennünket a sorompókba? Mert ha esztelen dicsvágy
vezette elméteket, akkor árulást követtetek el nem rajtunk, hanem a
jövendőn.
– Azt mondád, felelt Miriám, e helyen kellett fentartanunk nemzetünk
életét, a míg eljön az idő, melyben régi hatalmunk visszavívására újra
előkereshetjük a megrozsdásodott fegyvereket. Im halljátok tehát: a várt
idő eljött! Egész Európa hatalmas népei kardot vontak az orosz hódító
ellen, s ez órában hatvanezer angol és frank vitéz vitorlázik a
Fekete-tengeren keresztül Krim partjai felé, ellenfeleinket megtörni e
földön; s nem telik egy holdforgás bele, hogy meghallandják ágyúik
dörgését az átkos Akhtiár falai. Azért itt az idő, melyben mi is
kirántsuk kardjainkat s halált kiáltsunk a moszkók fejére!
Egy névtelen örömriadal, egy őrülettel határos kiáltás zendült meg e
szavaira Miriámnak.
– Allah akbár! Allah kérim! hangzott a kéjtől reszkető ajkakról, mely
közé egy magányos «Alleloa!» is vegyült: ez az örmény szava lehetett.
A férfiak odarohantak Miriámhoz, összecsókolták orczáját, kezeit,
köntöse szegélyét, s a szónokló férfi kezét fejére téve rebegé:
– Légy áldott és légy boldog.
Azután elcsendesült minden, a hálószoba ajtaja újra megnyilt Miriám háta
mögött, s ő visszalépett rajta. Szép nesztelenül odahajolt álmodó
menyasszonya fölé s egy halk csókot nyomott halványpiros arczára. A
szerelmes hölgy félálomban erősen szorítá férjét pihegő keblére s
izgatott hangon suttogá:
– Milyen jó, hogy itt vagy. Azt álmodtam, hogy felkeltél innen, kiléptél
egy sötét szobába, a hol semmit sem lehetett látni. Előtted álltak
férfiak, kik kérdezősködtek tőled. Hátad mögött állt két bakó, fejed
fölött emelt pallosokkal kezeikben; ha egy hamis feleletet adtál volna,
leütötték volna fejedet.
Miriám megcsókolta a kedves álmodó ajkát:
– Miért álmodol te ily borzalmakat, én szelid szerelmem? Nem voltam én
tőled távol, nem akart engemet bántani senki. Álmodjál te virágnyilásról
és galambnevetésről.
– Pedig oly elevenen hallottam valami kiáltozást.
– Az imámok éneke volt az, kedvesem. Hallod, most is hangzik. Hajnalra
fordul az idő. A hajnal a szerelem órája, álmodjál szerelemről s ébredj
szerelemre én lelkem gyönyörűsége.
A boldog ifju csókokba fullasztá szép arája sötét aggodalmát.
Künn a karcsú mecset tornyában pedig hirdeté az imám vontatott énekkel:
hogy egy az Isten és az Allah, nagy és hatalmas Isten!
* * *
A hogy Miriám a kész tervet Karvajoff kezébe adá, úgy vevé annak hasznát
a főparancsnok. Egy álláspontot sem kellett változtatni rajta.
A völgy mélységét elfoglalva, tökéletesen körül lehetett zárni a
sziklatömeg homlokzatát, melynek hátrésze hozzájárulhatlan volt ugyan,
de épen ezért az ostromlottaknak sem nyujthatott menedéket. A
mélységeken át a sziklatetőre szorult tatárok meg nem menekülhettek.
Karvajoffnak egy valóban nagyszerű terve támadt.
A helyett, hogy seregeit egy kétséges sikerű ostromra vezesse, elkezdett
egy hosszú alagútat a szikla alá furatni, azt elláttatá oldalkamarákkal.
E kamarákat szándékozott lőporral megtölteni s több ezer mázsányi lőpor
fellobbantásával az egész tömör sziklát egyszerre szétrepeszteni.
Az eszme ördögien szép volt, egy lélek sem fog a tatárok közül
megmenekülhetni, és ha mind valamennyien a csodák mesés hősei volnának,
és ha ezer ágyú őrzené sánczaikat, még sem szabadulhatna meg közülök
senki; egy veszni induló vulkánra van építve váruk.
A tatárok tudhaták e munkálatokat, de nem volt módjukban megakadályozni.
Az első héten lebocsátott Mirza Kobul egy fogoly oroszt Karvajoffhoz, ki
által felszólítá alkudozásokra.
Föltételei elég fenhéjázók és büszkék voltak.
Azt kivánta, hogy ő és társai mind mehessenek szabadon az ostromlott
helyből Stambulba, kincseiket és fegyvereiket magukkal vihetvén.
Karvajoff természetesen gúnyos megvetéssel utasítá vissza e kérelmet.
Második héten újra felszólítá a Mirza békülésre. Most már csak puszta
életkegyelmet kért maga és társai számára.
Karvajoff azt izente vissza, hogy adja meg magát életre halálra.
Ismét elmult egy hét, az oroszok mindig beljebb hatoltak a sziklába az
alagúttal, a Mirza egyre izengetett ki; csak magát, csak családját
akarta már megszabadítani; legvégül már csak azt kérte a tábornoktól,
hogy legalább unokáját engedje megszabadulni, az ártatlan Szenderelit.
A tábornok egy perczig sem tétovázott. Senki sem szabadul meg onnan, még
az ártatlan leány sem; veszszen az is a többivel. Pedig ez a leány az ő
tulajdon gyermeke volt.
Ekkor aztán azt izente neki vissza a Mirza, hogy vigyázzon tehát magára
a tábornok és hadseregeire; mert a következő éjjel meg fogják őt rohanni
a tatárok saját táborában s a milyen fegyverrel ő vívott ellenük, olyan
fegyverrel sújtanak ők vissza s a mint ő nem irgalmazott még a szelid
gyermeknek sem, úgy nem fognak ők irgalmazni senkinek s betöltik az
orosz sereg jajkiáltásával a mezrei völgyet s jól tartják a környék
minden fenevadait a moszkó vitézek véres hulláival.
Karvajoff ostoba kérkedésnek vette e választ s nem sokat ügyelt rá.
Megdöbbenté azonban egy körülmény: a khámok utódának ez izenete után,
valahány tatár család volt Marziában, mind összeszedte sátorfáit s
kihurczolkodott az erdőkbe; nem mertek többé a városban maradni.
A tábornok még sem hitte, hogy valamitől félnie lehessen. Csapatjai
mindenütt csatakészen álltak az árkokban melyek szokatlanul ki voltak
száradva ez időben, a hegyi útak szoros átjárásai mindenütt ágyúkkal
voltak elzárva, szilárd torlaszok választák el a várost a mezrei
sziklától, melyek mögött éber lánczolatban volt felállítva a dzsidás
lovasság; ember keresztül nem törhet ennyi ellentálló erőn!
Ember nem! De hátha emberinél hatalmasabb erők szállnak le a harczba?
Mindenki kétségbeesett harczra volt készen.
A tatárok ismerve a végveszélyt, mely őket fenyegette, jobbnak tarthaták
kirohanni s karddal kezükben esni el, mint az összeomló sziklák közé
temetkezni védhetlenül. Ez a kétségbeesett tusa bizonyosan sok vérbe fog
kerülni, de végtére is csak az ő vérük lesz az, mely hamarább elfogy.
Ebből a sziklazsákból még egyenlő erővel is lehetetlen volna magukat
keresztülvágniok, az egész úton a völgytorkolatig több mint húsz
ágyútelepet kellene elfoglalniok s odaérve vagy a veszélyes
sziklaoldalon egyenként végig haladniok, vagy rohammal vágtatniok a
hídnak. Hisz ez mind merő lehetetlenség. Ha Karvajoffnak egyéb hadserege
nem volna, mint tüzérjei, még akkor sem menekülhetnének meg a tatárok.
Vagy talán a mély árkokban akarnak előjönni? El vannak azok is foglalva
az orosz gyalogságtól, gátak vannak emelve levágott fákból, miknek
kifelé fordított gallyai közül a czéllövészek bizton ellövöldözhetik
elleneiket.
Maga Karvajoff a lovassággal az erdők között áll, honnan minden oldalra
fordulhat nem remélt veszély idején.
Ez éjjel épen holdtölte volt, az éji rohamra kedvezőtlen idő a
tatároknak: az egész vidék olyan fényben úszott, mint déli nappal; egy
futó őzet meg lehete látni az erdőben.
Ekkor a mezrevári sziklatetőn egymás után három röppentyűt bocsátottak
fel a légbe, s hármas kürtszó hallatszott hosszasan vontatva az éjben.
A jó emberek még be is jelentik, hogy mikor kezdik a rohamot.
A mint a harmadik röppentyű elpattant, Karvajoff tábornok és lovasai
valami távoli morajt kezdtek hallani, valami olyszerű zúgó dübörgést,
mintha óriási ménlovak s érczszekerek rohannának vashidakon keresztül s
azon pillanatban ijesztő ordítás hangzott fel a hegyárkokból, hol az
orosz gyalogság volt elrejtve. Elébb csak a malomerőd előtt, majd a
mezrei rom alatt és az alagútnál, azután mindenütt egyszerre; és e
vészkiáltás oly átalános volt, mintha valamennyi katonáját egyszerre
gyilkolnák ottan, és oly rövid, hogy egy perczben tartott egy helyen,
már a másikban húsz ölnyire kezdődött újra.
A tábornok nem birta elképzelni, mi történik ottan, mi történik
köröskörül mindenütt, a zavart jajgatást csak egy folytonos ijesztő
menydörgés multa felül, mely siketítő zajjal tört alá a hegyek közül.
Nehány pillanat mulva látta, mint futnak el tüzérei a kiszegzett
ágyúktól, a nélkül, hogy egy lövést tennének, mint nyargalnak legbátrabb
tisztjei álláspontjaikról megeresztett kantárral, hogy intenek a
segítségükre jövőknek, hogy térjenek vissza és ne közelítsenek.
Mi történik itt?
Minő pokoli munkát végzett Mirza Kobul?
Hetek óta mindig magasabbra emelt erős gátakkal zárta el a hegyi
folyamot s most egyszerre elszakíttatá e gátakat, s mintha a tenger
szakadt volna a völgyre alá, öt percz alatt az egész lapály víz alá volt
merítve.
Mit használt a seregek száma, mit az ágyúk és tűzaknák az ostromlóknak?
Imádkozásra is rövid volt az idő, nem hogy menekülésre.
Mint a Faraó seregeit elnyelő hullám, jött sebesen a harsogó vizár,
egyszerre betöltve hat ölnyi mély medrét, melynek száraz fenekén
fegyverrel kezükben álltak a megrémült csapatok. Egy perczig álltak, egy
perczig futottak, a harmadik perczben ragadta őket magukkal a hullám,
összehabarva véres csontjaikat széttépett faderekakkal s odahengerített
szikladarabokkal.
Ah a vízár szilaj vad paripa, egy perczben hátára kapja lovagját,
másikban összegázolja, fehér tajtéksörényébe hiába kapkod a haldokló
keze.
A vízroham mindig óriásibb mértékben kezde nőni; a hegykanyarulatnál,
hol medre megszűkült, visszatorlott s akkor öt percz alatt öles
magasságnyi árral borítá a magasabb helyeket, túlhágott partjain, elönté
a várost s odahordá Karvajoff lábai elé holt, összetört vitézeit, kik az
iszapos vízforgókban, mint kuszált szemét kavarogtak alá s fel.
Víz alá merült a lőpor, a szekereket, mint gyermekek papiros játékait
vagdalta a sziklákhoz a vízár. Itt-ott egy menekvő lovas látszott, kivel
jó paripája úszott ki a vízből; egyszer azután valami sziklagödörnél
forgót támasztott a víz s elnyelt lovagot és paripát.
Karvajoff nem tudott szólni, nem tudott sírni, nem tudott egy pisztolyt
kihúzni és azzal főbelőni magát. Nem volt eszmélete, nem volt gondolata
e perczek alatt.
Törzstisztei végre figyelmeztették, hogy siessen magát megmenteni;
mintha nem is hallotta volna a szót. Vagy tán hallotta azt, de oly
rettenetesnek tartá azt, hogy nem birta értelmét lelkébe fogadni. Ő
meneküljön! a mezrevári csikósok elől, kiknek könyörgését megveté, kiket
kigúnyolt, kiket a halálnak áldozott. És most ő meneküljön előlök!
Inkább a csatában veszszen el!
De itt nincsen csata. Itt csak egy ellenség harczol és az nagy úr, az
nem ád győzelmet senkinek maga felett. Nem is alkuszik, nem ir
békepontokat. A hab már a paripák szügyét éri; az emberi akarat még
daczolna, de az állat érzi Isten közellétét s félve, horkolva ágaskodik
és fordul vissza lovagjával. Karvajoff akarata ellenére kénytelen
elhagyni a mezrevári völgyet s a magaslatokra vonulni.
Az ostromra, a megszállásra gondolni sem lehetett többé; a Mirza nem
közönséges ember, a Mirza egy dæmon, ki nemcsak fegyverrel kezében
harczol, hanem elemekkel is; tűz, víz és föld az ő szövetségesei e
helyen.
Amaz önmegalázó alkudozás, a szinlett kétségbeesés véghatározata, mind
csak arra való volt nála, hogy ellenfeleit jobban tőreibe csalja.
Hogy szól a zene és a diadalének a mezrevári fokról, midőn Karvajoff
tábora töredékei futva hagyják el a völgyet!
Az oroszok távozó csapatjai csak hajnalra érték el a hegy bejáratait,
mert a hidat elszaggatá az ár, s a hosszabb útra kellett kerülniök.
Egész éjjel tartott a rohanó vízár zúgása a völgy mélyében, reggel felé
kezdett el csak csillapodni, elhallgatni.
A mint Karvajoff a síkra kiért, épen akkor jött fel a nap. Borzasztó kép
volt az, melyre sugárait veté. Az egész síkság a folyam mentében roppant
kövekkel beterítve, miket az erőszakos ár mérföldeken át hengergetve oly
gömbölyűre csiszolt, mintha esztergából kerültek volna ki; a
felhalmozott kő és iszap között jó vitézek és paripák megcsonkított
hullái, egymásra torlasztva és szétszórva a síkon.
A tábornoknak ott kellett a hullákon átléptetni paripáival s a mint
végig ment rajtok, kicsordult a köny szeméből.
* * *
Karvajoff Szimferopolba érve serege maradványaival, értesült Menczikoff
herczeg vesztesége felől az Alma alatt.
Az a szerencse volt rá nézve ebben, hogy félrevonta róla a figyelmet. A
szövetséges hadsereg támadása háttérbe szorítá a meséket Mirza Kobul
felől.
Szebasztopolban megolvasták Karvajoff jelentését vesztett csatája felől
s vállat vontak rá. A kormányzó azt az észrevételt tette reá, hogy az
érdemes tábornok egygyel szaporította az ezeregy éjszaka meséit. Itt is,
mint azokban, túlvilági tündérek jönnek a választott herczegek
védelmére, kik lehelletükkel seprik el a hadsereget.
Ennél jobb mesét is gondolhatott volna ki a tábornok.
Mint Alabin féltitokban kibeszélte, Karvajoff rossz élelmezés miatt
vesztette el serege két harmadát, a többi mind költemény.
Ez volt a leghihetőbb magyarázat s vizsgálatra már nem maradt idő, mert
a szövetséges hadsereg Szebasztopol előtt áll.
Karvajoff végképen kiesett a kegyelemből.
Az inkermani ütközet előtt csak azért folyamodott, hogy mint önkénytes,
mint közvitéz harczolhasson az orosz sereg között. Ezt nem lehetett tőle
megtagadni. De hadosztályt nem biztak rá többet, még csak egy káplár
alját sem.
Abban az ütközetben úgy harczolt a tábornok, mint illik derék
közvitézhez. Tizenkét sebet kapott, mind dicsőséges szuronydöfést, úgy
esett el.
Halála használt annyit az orosz nemzetnek, hogy a vesztett ütközet bűnét
reá lehetett róni. Azt mondták, hogy ő volt az oka az oroszok
veszteségének.
A moszkóknál ez a fizetés. Az élve maradók a halottakra róják hibáikat;
a szilisztriai kudarcz gyalázatát is egy hősileg elesett tábornok
sírjára tették emlékkő gyanánt.
Karvajoff helyét Alabin nyerte. Még sokra viheti dolgát.
* * *
Midőn a szövetségesek Eupatoriát erősíteni kezdték, egy dandár tatár
lovasság csatlakozott hozzájuk, egy ifju s egy öreg főnöktől vezetve,
kik csodákat beszéltek az oroszok ellen viselt harczaikról.
A komoly angol urak hitetlen arczczal hallgatták e tüneményes dolgokat;
néha egyet mordultak félrefordított arczczal: humbug! A laestrigonok
földén született férfiak beszédét válogatva kell hinni.
* * *
A jámbor tatárok azonban harczolni fognak, a míg erejökbe telik: nem
nagy jóstehetség kell hozzá kitalálni, hányan maradnak meg közülök a
harcz végén? El fognak hullani erre, arra. Senki sem törődik ő velök.
A jövendő majd megmutatja, van-e még számukra élet a világon?
Talán ki fognak pusztulni egészen a kis paradicsomból, melyet ők
természetalkotta várnak (Krim) neveztek el, s akkor mint egy elszigetelt
sírhalom álland, a világ minden idegen fajaitól őrzött félszigetben, a
mezrevári magány, mint olyan sírhalom, melyből olykor előjönnek a
halottak: idegen, ismeretlen alakok, kiknek nyelvét, baját, szomorúságát
nem érti senki.
Talán még azután is örülni fognak azon a kis helyen; talán még azután is
fognak uralkodásról álmodni; talán még azután is büszkén fogják mondani
egymás közt, hogy az a darab föld még az ő nemzetük földe, melyet hódító
meg nem tapodott, melynek még Tatárország a neve – egyik bükkfától a
másikig?… s a csikósok, a gulyások, fogják egymást Mirzának, Khámnak,
Kalga-szultánnak nevezni, a miről senkinek másnak nem szükség tudni
semmit…


A TÁBORNOK ÉS AZ ASZTRÁLSZELLEM.
Mintegy tizennyolcz esztendővel ezelőtt, ezernyolczszáz ötvenhárom
elején, olyan kevés érdekes dolgot találtak az emberek a földön, az
egész élő világ oly érdektelen, oly unalmas kezdett lenni, hogy a midőn
egy emberséges yankee felfedezte az asztrálszellemeket, a legkapósabb
fogyasztási czikkel örvendezteté meg a blazirt közönséget, mely halálra
unta már egymást, az örökös egyformaságú liaisonokat, a hang-nélküli
operaénekeseket és a közelgő háború előkacsáit s örömmel vette, hogy
annyi fád mulatság után székekkel, asztalokkal és egyéb szellemdús
bútorokkal társalkodhatik.
Az ember akárhová ment, mindenütt asztalt, almáriomot, mángorlót
tánczoltattak, a bútorokba idézett szellemnek kopogni kellett a
kérdésre, lineával mutogatni az összeállítandó betűket, asztallábával
irni komoly és humoristicus feleleteket, versben és prózában, elmondani,
ki hány esztendős, mikoriban született, hol járt iskolába? kinek mennyi
pénz van a zsebében? ez meg amaz a dolog mikor fog megtörténni? A
szellemek feleltek mindenre; úgy látszik, igen jó mulatságnak találták
ezekkel a vaksi halandókkal bohóskodni, s gyakorta hallottam közlekedő
ujjaim hegyén keresztül, hogy kaczagtak rajtunk, midőn mi ájtatos
képekkel betűztük ki leirt mondataikat.
Két hónapig az egész földkerekségen valamennyi asztal mind tánczolt,
kopogott és irt, gyakran össze is vesztek egymással; egyik szellem
igazat mondott, a másik nem; egyik jobban volt értesülve, a másik
kevésbbé s ezek azután feleseltek egymással.
Az egész tüneménynek kilencz tizedrésze nyegleség, kilencz századrésze
eleven képzelődés, kilencz ezredrésze állati magnetismus, de egy
ezredrésze még is megmarad megfoghatlan valónak, a minek kitalálása az
őrültek házába juttatja az embert, ha egyszerűen meg nem akar nyugodni
azon mondásban, hogy sok van még az ég alatt, a miről a bölcsek nem is
álmodtak, s hogy erről a tárgyról egy kicsinynyel többet értünk a
semminél és egy kicsinynyel kevesebbet a valaminél.
Az 1854-ik év elején egy magas rangú orosz főtiszt utazott Oláhország
felé, az orosz megszálló sereg ottani hadműködésében tettleges részt
veendő.
A tábornoknak rég látott ismerői voltak Erdélyben; azokat ez alkalommal
útjába ejté s egyiknek házában egy egész éjszakát töltött.
Beszéd közben a többi között szó volt egy szomszéd földesúr fiatal
tizenhat éves leánykájáról, ki csoda dolgokat irat az asztallal,
jövendőt mond, titkokat fedez fel s mindenféle nyelven beszél.
A tábornok kiváncsi volt e csodagyermeket látni, mire házi gazdája
személyesen átmenvén szomszédjához, megkérte őt, hogy legyen szíves
hozzája átjönni kisasszonyával, meg a kis irólábú asztallal, mire azok
mind a hárman rögtön készen is voltak.
Az idegen tábornok polgári öltönyben volt: külsejéből itélve,
tisztességes kereskedőnek lehete őt tartani. Az első üdvözlések után
mindjárt papirt hoztak, a kis háromlábú asztalt ráállították, ekkor a
kis látnoknő arra kérte a három jelenlevő férfit, hogy tegyék rá mindkét
kezüket az asztalkára; ez megtörtént, akkor ő két ujja hegyét az asztal
közepére helyezte; már most tessék kérdezősködni.
Az idegen úr mosolygott e gyermekes mulatságon, melyben neki is, nagy
komoly embernek, részt kellett venni.
– Szóljon a szellemhez, biztatá őt a fiatal leányka.
– No hát szellem, szólt az idegen úr mosolyogva, mondd meg nekem, hogy
hívnak engem?
A házi gazda ekkor levette kezét az asztalról, mert ő ismeré a
tábornokot, míg a leányka nem is sejté annak kilétét.
E kérdésre valami finom perczegés kezdett el hallatszani az asztalka
lábhegyeiben, egy párszor felemelte egyik-egyik lábát, s azután
elkezdett határozott betűket formálni, még pedig mind a tábornok felé
forgatva, ki a leánykával szemközt állt. Az irás alatt oly valami síró,
nyögő, keserves hangot adott az asztal, mintha az neki valami nagy
kínjára válnék.
Midőn készen volt a névvel, hirtelen körülkanyarította s azzal lefutott
a papirról.
Oda e név volt irva:
«Wehler.»
Mindenki hangosan felkaczagott.
– No erről ugyan rosszul értesültél, derék szellem, mert ez báró S**
tábornok, szólt nevetve a házi úr.
Csak a tábornok nem kaczagott. Ő el volt halványulva.
– Kérem, szólt halkan, gyöngéden a zavarba jött leánykához. Kérdezzünk
tőle még egyet. S azután susogva kérdé: ki vagy te, a ki nekem ezt a
feleletet adtad?
Az asztalka újra sírt, nyögött, járt, apró-apró betűcskéket irt, a végén
odakanyarítá a szokásos névczifrát s a tábornok ezt a nevet látta maga
elé irva:
«Marie.»
A tábornok nem szólt azután semmit, udvariasan meghajtá magát a leányka
előtt, összehajtá a papirt, melyre a két név volt irva s azt keblébe
tevé.
Azután még egy ideig mulattak, tréfálóztak, beszéltek közönyös tárgyak
felől; midőn a társaság eloszlott, a tábornok arra kérte a szíves
kisasszonyt, hogy engedje át reggelig azt a kis asztalkát.
– Tartsa meg ön azt emlékül.
A tábornok megköszönte az ajándékot s mindenkit azon meggyőződésben
hagyott, hogy milyen udvarias tud lenni ez az orosz hadastyán: nehogy
kellemetlen pirulásnak tegye ki a szép kis látnoknőt, inkább oly arczot
csinál, mintha meg volna győződve, s lovagias illedelemből, a helyett,
hogy szemei közé nevetne, proselytájának vallja magát.
Azután mindenki eltávozott szobáiba; a tábornok is aludni ment és a
midőn egyedül volt, midőn ajtaját bezárta, eszébe jutott egy különös
történet.
Régen, régen, több mint harmincz esztendő előtt élt egy szegény
kézmüveslegény Németországban, a kinek neve volt Wehler; ez szeretett
ott egy szép leányt, a kit Marienak neveztek és a leány nem lehetett az
övé, mert az ifju nagyon szegény volt, s a szülők nem adták hozzá, ha
csak gazdaggá nem tud lenni.
Senki sem szerencsés hazájában, gondolá a szegény ifju, s elbúcsúzott
kedvesétől, nagy esküvést téve egymásnak, hogy soha másé nem leendnek, s
azzal elment a világba szerencsét keresni.
Végzete Oroszországba vitte. Ott egy évig munkája után látott; egy év
mulva elmaradtak az elhagyott kedves levelei; irt pedig sokszor hozzája,
de soha sem kapott választ; ezen való bánatában az ifju odahagyta békés
foglalkozását, idegen nevet vőn fel s felcsapott katonának, épen háború
volt akkor, remélte, hogy majd csak valahol egy golyó megszánja s
elsöpri a földről.
A kétségbeesett ember, a boldogtalan szerelmes a legjobb katona; a
csaták nem ölték meg az ifjut, hanem hírt szereztek számára s harmincz
év mulva, mint a nagy orosz birodalom tábornokai közül egy, volt
ismeretes a hadak történetében, s feledve volt előtte régen-régen az
ifjukor minden édes ábrándja, suttogásos rózsalugasok s halavány
nefelejtsek, mik helyett bombák és szuronyok és levágott fejek termettek
új életútján.
A dicsőség kifizetett mindent.
És ime milyen bohóság az: egy vitéz harczedzett férfiut egy ily
gyermekes tünemény megállít útjában, a mi utóljára is nem egyéb, mint
egy ideggyönge leányzó kisértő réme.
Hisz azt tudja minden okos ember, hogy a szellemeknek más dolguk van,
mint emberi balgatag kérdésekre kétértelmű feleleteket adni, és mégis
annyi komoly férfi nem szégyenli magát hinni és bámulni rajta, és
kérdéseket intézni a háromlábú asztalhoz és feljegyezni tárczájába a
válaszokat, mint valami oraculumot.
Olyan nevetségesnek találta azt a tábornok is.
Hogy lehetne az? hát képes volna valami megmozdítani ezt az élettelen
tárgyat, ha erős, izmos kezét reá tevé, s képes volna az valami
határozott szótagot leirni az ő tudta, az ő befolyása nélkül, például,
ha azt kérdezné tőle, hogy él-e még az a Marie, a kitől ő egykor olyan
régen elvált?
Az asztalka elébb reszketett, talán csak a rajta levő kéztől, később egy
oldalán felemelkedett, tán a túloldali erősebb nyomás miatt, végre
elkezdett jobbra-balra csúszkálni, bizonyosan a rátett kéz vérlüktetése
miatt és semmi egyébért.
Ezek nem lehetnek betűk, gondolá a tábornok magában s midőn megunta a
tréfát s felkapta az asztalkát a papirról, rajta volt irva német
betűkkel ez a szó:
«Todt.» (Meghalt).
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 07
  • Büleklär
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4216
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2029
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4187
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2027
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2038
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4043
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1984
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4129
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2076
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4022
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2064
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4062
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2056
    30.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2048
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4223
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4183
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4135
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2008
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4146
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4241
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4061
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2100
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4276
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1962
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4207
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2065
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4192
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2036
    35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4097
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2016
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 3222
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1645
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.