Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 02

Süzlärneñ gomumi sanı 4187
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2027
32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
a szédítő örvény párkányáról. Nekem úgy tetszik, mintha itt valaha hid
lett volna.
– Valóban az volt kegyelmes uram; innen a parttól egész a vár kapujáig.
Négyszáz lépés volt a hosszúsága, két terhes szekér mehetett el rajta
egymás mellett, s le nem szakadt egy egész ménes alatt. Már tizenöt
esztendeje, hogy valami rossz ember felgyújtotta s a vízszinéig leégett;
láthatod most is a csonka fekete hidlábat ott a víz között. Ez volt a
legnagyobb oka Mirza Kobul elszegényedésének, mert hid nélkül nem
hajthatja át méneseit, gulyáit, csak a bőreiket viheti vásárra, mindene
túl marad a vizen.
Ebből az érdeklé legjobban a kegyelmes urat, hogy hát ők hogy mennek
által?
– Nekünk most már vissza kell kerülnünk, a honnan letértünk parancsodra
s a város felett körüljárva, egy helyütt majd leszállunk a vízmederbe, s
ott keresztül gázolunk rajta, úgy felkaphatunk a tulsó meredekre.
Az érdemes vezér úgy szeretett volna ezért a mulasztásért valakire
haragudni, ha maga nem lett volna annak az oka, s boszusan fordítá ismét
vissza lovát; még egyszer gyanusan visszatekintve a várra.
– Mintha azok az ablakok ki volnának világítva?
– A holdvilág az uram, felelt a kalauz. Mirza Kobul alszik ilyenkor már,
s nem vesztegeti az olajat.
Azzal koczogtak megint a városon keresztül vissza az elébb elhagyott
hegyi útra, mely hosszadalmas kanyargások után végre egy helyütt a patak
medréhez vezette le őket. A víz több helyütt a ló szügyéig ért és a
mellett oly sebesen rohant, hogy képes volt az egész kozákosztályt
leverni lábáról. A kalauz ismerte már jól a helyet s a megjegyzett fák
és sziklák útmutatása mellett feltalálta a sekély medret, a hol veszély
nélkül át lehete usztatni.
– Ez a Mirza Kobul valóban úgy lakik itt, mint egy bezárt várban, jegyzé
meg Alabin. Csak árulással juthatni be a kastélyába.
Ott a kerek hegy lábánál egy kerülő útra kapaszkodtak fel, mely eléggé
jártnak látszék.
A mint többé nem lehetett eltéveszteni az útat, Alabin visszabocsátá a
tatárt.
– Haza mehetsz, nem kell tovább jönnöd velünk.
Az megköszönte alázatosan az engedelmet s nagy munkát mívelt, a míg
lovát innen is túl is felpofozva, visszafelé tudta fordítani. Sok
csihi-puhi után végre megérté a jámbor pára, hogy hazafelé kell menni s
fülét farkát eleresztve, kullogott előrenyujtott nyakkal ügyetlen
lovagja alatt, ki úgy ült rajta, mint a szamáron, két lábát szinte a
szügyére rakta.
A kozák urak kaczagtak rajta, a míg csak láthatták. Nincs több ilyen
ostoba lovas.
Mikor azután az út kanyarulata elfedte a tatárt szemeik elől, akkor
leszállt az a lováról, egyet szorított lova hevederén, gyorsan
felvetette rá magát, megveregette a paripa nyakát, megsimogatta
serényét, valamit szólt hozzá s azzal büszkén felemelte délczeg nyakát a
mén, egyet nyerített nagy örvendő hangon, s azzal szügyébe vágva fejét,
repült, mint a vihar, bátor lovasával a nyaktörő hegyi úton fel és alá:
a nedves kő is szikrát hányt nyomában. A válasz-útnál azonban nem tért
arra felé, a honnan jöttek, hanem azon épületnek tartott, melyet az
imént malomnak hallottunk czímeztetni.
Alabin az alatt a kastély alá érkezett lovas kiséretével. Valóban nem
volt túlzás, a mit a tatár beszélt a kastély felől. Olyan állapotban
volt az, mintha nem csak az üvegtáblákat az ablakokból adta volna el a
tulajdonos, hanem a meszet a falról és a fát a kapubálványból s a
zsindelyt a tetőről; oly rongyos, kopott, nyomorult tekintete volt
annak. Oldalairól már leszedte az idő a vakolatot, s még nem volt olyan
kegyes, hogy mohot rakott volna helyébe; az útat körül elrontotta már az
időjárás, de még nem engedte benőni fűvel, hanem kengyelvasig érő sárban
kell begázolni a kapu bolthajtásaig, mely még most meg van támasztva egy
nagy fenyőfaszoborral, ha ez elkorhad, nem tudni, ki tesz oda másikat.
Egy rom az, melyben még most laknak, mely fölött még vitatkozik a
törvényes birtokos és a kisértetes idő.
– Hej! hahó! emberek! ki van ide haza? kiálta Alabin, midőn a szűk
bejáráson át a tágas, ronda udvarra bejutott.
Valami kellemetlen, visszataszító volt az egész látványon.
Nagy tágas ablakok, mik ajtónak is megjárnák, szakadozó rámákkal, mikből
esett marhák bőrei lógnak alá szarvaikkal lefelé; köröskörül
embermagasságra megnőtt paréj és laboda, a mit csak a bejárások előtt
nem hagytak megteremni, a szögletekben összefülledt széna s
szalmaboglyák s az udvar közepén egy nagy tócsa, mely világos
maradványait viseli annak, hogy nem rég egy szalmásszekér beledülhetett.
– Ki van idehaza? kiálta Alabin még hangosabban.
E szóra egy hosszú vályogépületből, mely a kastély hátulját keresztben
elzárta, előbújt egy szurtos, czirmos alak, valami béres-féle ember, s
nagy lomhán oda czammogott az úri vendégek elé. Mondott is valamit; de
azt sem hallani, sem érteni nem lehetett, annyira iparkodott a fogai
közül beszélni.
– Hol a gazdád? hol van a Mirza! rivalt rá Alabin.
– Odahátul az akolban, dünnyögé a béres. Mindjárt elő fog jönni, hanem
most dolga van; egy veszett farkas az éjjel rést csinált a falon s
tizenkét toklyót szétmarczangolt, azt a rést kell betoldani.
– Hát a kisasszony itthon van-e?
– Az odafenn van a kastélyban.
– No hát mondd meg a Mirzának, hogy majd jőjjön fel utánunk a kastélyba.
A lovainkat pedig helyezd el az istállókba. Van-e mindnyája számára
hely? A legények ott alusznak lovaik mellett, a lovak nyergelve
maradnak. Te Miriám velem jösz fel.
A két főtiszt a kastélyba vezetteté magát, melynek első lépcsőzete még
épen állt, de már a másodikat egy hágcsó pótolta, melyet a padlástól
vettek el. Azon kellett az emeletbe jutni.
A béres egy tágas terembe vezette őket, melynek három ablaka közül kettő
deszkával volt beszegezve s csak a harmadikon volt üveg. Egy pár rongyos
bőrvánkos volt a fal mellé téve, azokra le lehet ülni, mondá a béres, s
azzal is biztatta az urakat, hogy talán akad a háznál egy mécses, azt
majd elhozza maga a kisasszony.
– Tehát lássuk azt a mécset és azt a kisasszonyt.
Bizony jobb volna pedig együtt nem látni mind a kettőt, mert ez a
látvány felül mulja a leggazdagabb phantasia várakozásait is.
A hágcsó fokai ropogtak közeledő léptek alatt. Alabin előkeresé dolmánya
alól félszemüvegét s alig csíptette azt szemöldöke alá, midőn a megnyiló
ajtón keresztültört a mécssugár s utána a kisasszony, a ki azt kezében
hozta.
– Ventrebleu! sóhajta fel az ifju tiszt, két lépést téve hátra felé.
Ez meglepő alak.
Alig magasabb négy és fél lábnál, mintha valami gonosz kéz a fejére
nyomva összelapította volna az egész alakot; feje szélesebb, mint
hosszú, szája szélesen elvonul húsos, kemény ábrázatján, s a rövid
homloktól a szájig alig marad annyi helye a tompa, pisze orrnak, hogy
magát vastag czimpáival elhelyezhesse, bár a sandító szemek egyikének
nem látszik egyéb hivatása lenni, mint hogy őrt álljon e nevezetes orr
felett, kárpótlásul a másik viszont a háta mögött levő fülre leskelődik.
Nyaka nem látszik lenni e furcsa lénynek: a két válla mindjárt a fejéből
nőtt ki s kezdetét képezi két módtalan kurta karnak, melyek szeles ujju
tenyerekben végződnek, miknek alsó ízeibe veszélyesen bele van nőve
egy-egy lószőrből font karikagyűrű, s mely tenyerek, daczára a
kivehetetlen rövidségű deréknak, még sem érnek soha csípőn alul.
A furcsa külsejű alakot még különösebbé teszi az a pézsmakacsaszerű
tipegés, s emeli sajátságait a messzire hallható szuszogás, melyet nem
bír magától megtagadni.
– Hihi… nevet a kisasszony, beállítva a mécsessel, s megpillantva a két
fiatal férfit. Nem szól nekik, csak nevet, szüntelen feléjök fordítva
orczáját. Különösen Alabin látszik tetszését megnyerni, arra
legszivesebben mosolyog. Olyan naiv, olyan kecses, szemérmetes
hunyorgással tekint felé, hogy a fiatal tisztnek kedve volna az ablakon
leugorni előle.
A kisasszony felakasztá a mécsest a hosszú rézsodronyra, mely a falból
lecsüngött s azután ismerős bizalommal közeledett Alabinhoz.
– Szép katonák; milyen szép katonák: bizony szépek, szólt odalépve
hozzá, s vastag tenyerével félig tartózkodva, félig bizalmasan
czirógatta végig a fiatal tiszt egyenruhája prémét.
– Ugy-e messziről jönnek? tudakozódék tovább, egyre szemérmesen
mosolyogva, sokáig fognak itt maradni. Ugy-e sokáig itt lesznek?
Már ennél a kérdésnél a keze Alabin karjába volt fűzve, ki megigézve,
elbűvölve érzé magát e csodás alak viszás mosolygása, rémséges enyelgése
által.
Az udvariasság tiltá, hogy elutasítsa őt magától, pedig iszonyodott
tőle, mint valami ismeretlen vadállattól, s kezeinek érintésére minden
hajszála felborzadt.
A kisasszony jónak látta az ifju embereket mindjárt megismertetni élete
történetével s érdekesebb hajlamaival.
– A nagyapám nagyon rossz ember, nem akar engem férjhez adni. Pedig már
tizennyolcz esztendős vagyok.
És ennél a szónál véghetetlen naivsággal süté le szemérmes szemeit,
ismét visszapillantva az egyikkel ártatlan alattomossággal Alabinra, a
ki rettegni kezde tőle.
– És aztán hogy járat engem ide haza! Nézze csak, micsoda goromba ruha
ez rajtam, tapintsa csak milyen durva; aztán nincsen egyéb alatta semmi.
Alabin ennek a világnak minden szenteiért hozzá nem ért volna a
kisasszony öltönyéhez ujjaival, ki igen nagy kitüntetést és bizalmat
vélt az által iránta tanusítani, hogy egészen reá dült.
– Oh az én nagyapám igen irígy ember, folytatá a kisasszony. Lássa,
minden holdtöltén levágatja a hajamat, hogy meg ne nőjjön, pedig
különben igen szép hajam volna, szép puha, mint a selyem, épen olyan
puha, mint az öné, szép idegen.
És ennél a szónál megtapintá Alabin hajfürteit, nagy élvezettel
morzsolgatva azokat ujjai között, míg a tiszt olyasmit érzett, mintha
pókok szaladgálnának végig egész testén.
– Pedig ha a hajamat meghagynák, bolondulna utánam minden ember, s ezt
nagyapám nem akarja, azt kivánja, hogy örökké itthon maradjak, s neki ne
kelljen szolgálót tartani. Ugy-e az nem igazságos?
Alabin kénytelen volt neki igazat adni, már csak azért is, mert a
csudálatos alak úgy belekapaszkodott a karjába, hogy lehetetlen volt
tőle egyik szögletből a másikba mennie.
A harczos ifju ezer milliom ördögöt utalványozott magában annak a kegyes
pártfogójának, ki neki ezt a kellemetes kalandot szerezte. Vajjon az
anyja nem hasonlított a kisasszonyhoz? Akkor igazán megérdemelné a
tábornok, hogy kalandjával dicsekedjék, mert holmi eszményi szépségű
némberrel gyöngéd viszonyt kezdeni akármely gyáva ficzkó képes, de
liaisonba lépni egy ilyen özönvíz előtti szörnyeteggel, az már igazán
kemény természet, s méltán a vitézségi babérok közé számítható.
Nem sokára ki kelle szabadulnia Alabinnak e gonosz kelepczéből. A
nyikorgó hágcsón ismét nehézkes léptek hallatszottak s a csikorogva
felnyitott ajtón belépett a házi gazda.
Valóban maga volt az Mirza Kobul.
Egy agg férfi, sötét, csaknem cserszinű arczczal, melyet rendetlen
szürke szakál és bajusz nőtt be, egész a szeme aljáig. Szemei olyan
sebesen pislognak, mintha vagy nagyon el volnának gyöngülve, vagy a
belső félelmet és izgatottságot akarnák kifejezni. Az egyik lába rossz
lehet az öreg úrnak, mert egy kurta mankóval mindig kénytelen rajta
segíteni s azt abból is gyaníthatni, hogy míg a másikra becsületesen
csizma van húzva, emez csak bocskorba van tekergetve. Az egyik kezével
tehát, a hányat lép, annyit kommant a mankójával, a másik kezében pedig
egy kurta korbácscsal ugyan annyit suhint hátra felé, mintha mindig
kutyákat kergetne a lábszáraitól.
Egy nagy hegyes fekete süveg egész a szemöldökéig volt fejébe húzva, a
mit ő onnan soha sem szokott letenni, hihetőleg benne is hált;
öltözetének többi része nem érdemli a leirást. Annyit látni a ködmenén,
hogy valaha sok sujtás lehetett rajta, a mi leszakadozott onnan s most
csak a helyeit látni, a hol barnább maradt a posztó.
A kisasszony, a mint meglátta nagyatyját, szemérmetes ijedtséggel bújt
az ifju hős keblére, mint a ki teljes okot lát arra, hogy ily helyzetben
szégyenkedjék.
Az öreg egyet bicczentett a fél lábával, egyet kommantott a mankóval,
egyet csattantott az ostorával és pislantott számtalant.
– Takarodol innen, te vizi borjú te! kiáltott rekedt hangon; jó estét
uraim. Pusztulsz innen, te dzsínek ivadéka, te medveszülött, pusztulsz
innen mindjárt. Oh, oh, méltóságos uram, csípj egyet a karján és
taszítsd el magadtól.
A kisasszony ordított mint egy vadállat s még jobban bele csimpajkózott
a lovagba, vitézi kötelességéül téve annak, hogy már most védelmezze, ha
hírbe jött vele.
– Pusztulsz onnan, ocsmány bivalytinó, mégy rögtön almodba vissza!
ordítá az öreg, kurta korbácsával szörnyen hadonázva. Vagy azt akarod,
hogy a kutyákat hozzam elő? No, eleresszem a kutyákat?
Erre a szóra nagyon megrettent a kisasszony s rögtön lefejlett a lovag
nyakából.
– Ne, ne, ne a kutyákat, hebegé. Inkább elmegyek. Megyek a vaczokba. Ne
hozd a kutyákat; elbújok a szalmába szépen. A kutyákat el ne ereszd.
Azzal duzzogva, állati félelemmel jobbra-balra tekintgetve, elhagyta a
szobát s végig sikoltozott a sötét lépcsőn, a míg lement; egyik fokán el
is botlott s azután úgy gurult le az utolsóig, ott bömbölt még sok
ideig, a hogy megütötte magát.
– Hogy bánhatol oly keményen unokáddal? szólt Alabin az öreghez, a hogy
végre kezet szorítottak, mely alkalommal a Mirza nem tudta hirtelen,
hogy melyikkel szorítsa meg az eléje nyújtott kezet: a mankóval-e vagy a
korbácscsal?
– Nincs más mód, uram; rebegé az öreg. Elég keserves dolog ez nekem. Nem
elég, hogy olyan csodává tette a természet; még azon felül őrült is. Úgy
kell vele bánnom, mint egy harapós ebbel. Ha nem ütöm, verem, megmarja
az embereket. Mikor rájön a bolondja, képes szerencsétlenné tenni, a kit
megkap. Nem rég egy öszvérhajtsáromat agyonfojtotta ölelésével. Egy
másiknak pedig leharapta az orrát.
– Teringettét! mormogá Alabin magában; ő sokat tartott az orrára.
– Ilyenkor irtóztató ereje van. Ihol van ni. Nézzétek uraim a fogai
helyét itt a korbácsom nyelén, a hogy dühében beleharapott, pedig
kovácsolt vasból van; s minden foga meglátszik rajta. Én nem bírok már
vele, mert öreg ember vagyok; s ha megrohanja az őrülése, kénytelen
vagyok a kutyáimmal fogatni le. Oh ez keserves élet, uraim.
– Szent Vladimir! sohajta magában Alabin, én ugyan szép családba
jutottam, a hol a kisasszony leharapja az emberek orrát s a nagyapa
kutyákat uszít az unokájára.
A fiatal tiszt annyira meg volt lepve a folytonosan egymásra következő
visszás benyomásoktól, hogy szóhoz nem bírt jönni. Ilyen kiadásban még
nem olvasta kisértetes várak történeteit. Ez gonoszabb volt az éjfélben
feljáró lánczos rémeknél, a mik más tisztességes omladékokban
ijesztgetik a halandó embert.
Az öreg Mirza Kobul beszélhetett előtte félbeszakíttatlanul mindenféle
nyomorúságáról, Isten csapásairól, nagy veszteségeiről, a mennyit akart.
A két tiszt csak hallgatta, sőt Alabin annyira kijött a sodrából, hogy
midőn az öreg elpanaszlá, hogy verte el dohányültetvényeit az idén a jég
két izromban, harmadszor hogy rágták ki a peték, megszánta és saját
szivarjaiból megkinálta egygyel, a mit az öreg mohó örömmel fogadott,
csaknem kezet csókolt érte, mindjárt meg is gyujtotta és ki nem fogyott
a magasztalásából, hogy az milyen pompás valami; milyen jó íze, szaga és
ereje.
Alabin gondolta magában, hogy a ki így elhálálkodik egy szivarért, kevés
kilátás lehet annál nehány ezer rubelnyi adó behajtására.
Véget szakított a beszélgetésnek az érkező juhász, kivel legelőször
beszéltünk, s ki most egy széles kétfülű fatálat hozott nagy czipelve,
mely tele volt párolgó pörkölt hússal. Elég lett volna az húsz éhes
kozáknak.
Azt letette a szoba közepén a földre, ugyanoda rakott görbe késeket is,
miket megtörült szépen a szűre ujjában.
– Tessék uraim; kinálkozék az öreg úr. Üljünk vacsorához. Nagyon jó,
finom toklyóhús, paprikás lében.
– Toklyóhús ugy-e? kérdé Alabin.
– Igenis szolgálatodra. Szép kövér falatok. Kilenczet apríttattam fel
nekünk és a kozák uraknak. Együnk uraim.
– Köszönöm, monda Alabin, nem vagyok éhes.
Gondolta magában: a veszett farkas összetépte a toklyóidat, nem eszem
nálad toklyóhúst pörkölve a héten.
Miriám azonban nem jött erre a gondolatra, hanem neki ült a Mirzával
együtt a pogányul megpaprikázott eledelnek, s a hascsikaró bornak,
melyet kupában állítának mellé, s részvevő tanúja volt azon
pusztításnak, a mit az öreg az ételben elkövetett. Látszott a jámboron,
hogy használni akarja az alkalmat, melyben saját házánál kedvére
jóllakhatik.
Alabin végig nézte a vacsorát, mert egyéb nem következett s előre
elhatározta magában, hogy ha neki Miriám kilenczed napra panaszkodni
kezd, hogy irtózik a víztől, minden tanakodás nélkül főbe lövi.
– Már most nyugodjatok békével, uraim, szólt a Mirza, felkelve helyéből.
Ezuttal mind a két lábára biczegett. Mindjárt küldök be pakróczokat,
abból igen jó ágyat csinálhattok magatoknak. Fölséges pakróczok, én
magam szövöm. Az egész környéken nincs párjuk jóságra. Egyet majd
ajándékba adok mind kettőtöknek, azért a jó szivarért, azért a pompás jó
szivarért.
Azzal eltántorgott a Mirza, s nagy dörmögésébe került, a míg a rozzant
lépcsőn le tudott mászni. Néha jajgatott, néha káromkodott, utoljára
danolt.
Alabin furcsán csóválta fejét.
– Ez az öreg valósággal nem tetteti magát, mondá Miriámnak. Ez a
szegénység, ez a nyomor nem lehet tettetés, hanem valódi megszokott
állapot nála; hogy eszik, ha hozzájut, s hogy dicséri a pakróczait! Azt
a ködment talán azóta mindig viseli, mióta Krimiából elűztük a khámokat.
– Úgy hiszem, szólt Miriám kaczagva, hogy ezzel a kalanddal tökéletesen
jól vagy lakva.
– Egyébbel úgy sem laktam jól; viszonza Alabin. Szerencsém, hogy
Szimferopolban jól ebédeltünk. Megjárom, ha étvágyamat a mezrevári
lakomára tartogatom.
– Csitt! megint jön valaki.
Az elébbeni juhász hozta a pakróczokat.
A minőket nálunk a felvidéki atyafiak készítenek. Volt miért dicsekedni
vele az öregnek.
– Legalább nyugodalmasan fogok aludni, tréfálózék Alabin, megvetve
pakróczából az ágyát; mert a gyomromat ugyan nem terheltem meg.
Akkor azonban nagyon csalatkozott, a mikor azt mondta, hogy nyugodtan
fog aludni, mert alig hunyta be a szemeit, a midőn az alattuk levő
szobában irtózatos ordítozás támadt, a mitől ha tetszhalott lett volna
is, fel kelle ébrednie. A kisasszonyra rájött a düh órája, s azt verte
az öregapja. Hallatszott a korbács csattogása és a bömbölés utána, a
minőt csak egy bántalmazott fenevad képes támasztani; az öreg
szitkozódott, a kisasszony sikoltozott s verte magát a padlathoz; az
öreg nem bírt vele, el is rekedt már az ordításban, a leány megfogta a
kezében az ostort, s az öreg egyre kiálta: «nem ereszted el? nem
ereszted el?»
A vendégek szobája közvetlen fölöttök volt, úgy hogy minden hangját e
rémséges jelenetnek meg kelle hallaniok.
Azt is ki lehetett venni, hogy végre az öreg otthagyta a kisasszony
kezében korbácsát s kiment a szobából, rázárva az ajtót. A kisasszony
ekkor elkezdett dörömbözni az ajtón kézzel, lábbal, s valami széket vagy
asztalt vagdalni a falakhoz. Mintha egy legio ördög hányt-vetett volna
odabenn mindent halomra.
Pillanat mulva tompa kutyaugatás hallatszott kívülről. Az öreg jön
vissza, hozza a komondorokat. A leány hallja a közelgő ebek ordítását a
szobában, s elkezd vadul sikoltozni, semmi emberi hanghoz nem hasonlító
süvöltéssel. A kutyák már az ajtó előtt vannak. A dühödt némber vad
erővel veti vállait az ajtónak, nem engedi azt kinyitni. Az öreg
fejszével döngeti az ajtót kívülről; a kutyák csaholnak, vonítanak s
dühödten kaparják a küszöböt. Az ajtó recseg, ropog; az őrült leány úgy
sikoltoz!
– Miriám! ordít végre Alabin, felszökve helyéből. Eredj, nyergeltess
rögtön. Egy óráig sem maradok ebben a veszettek barlangjában. Hiszen már
eddig is meg vagyok dühödve, hogy kedvem volna fejjel rohanni a falnak.
Üljön lóra a legénység rögtön; megyünk vissza a városba; inkább azokban
a földalatti gunyhókban hálok, a kecskékkel egy szobában, mint ebben a
kastélyban.
Miriám is azon a véleményen volt. A két fiatal tiszt nem várta be, mint
rohannak a szelindekek a kisasszonyra s hogy fogják őt majd leküzdeni,
hanem sietett ki a szobából nyakra-főre.
– Inkább bekerített sánczot ostromlok lóháton, monda Alabin siettében,
inkább kereszttűzben állok két óra hosszat, inkább szolgálok három
esztendőt Szibériában, mint hogy itt várjam be a reggelt.
Egy pillanat mulva lóháton ültek valamennyien s sebtében tudtára adva a
juhásznak, hogy holnap korán reggel keresse fel őket maga a Mirza,
visszatértek a holdvilágnál az átellenben fekvő városba, s ott késő
éjjel felverték a lakosokat, bekvártélyozva magukat, a hogy lehetett.
Alabinnak és Miriámnak szerencséjük volt egy örmény szatócshoz juthatni,
a ki azzal lepé meg őket, hogy töltött párnákra fekteté, a mik
egyébiránt ha lószőr helyett lópatkóval lettek volna is töltve, mégis
édesdeden aludtak volna azokon a mezrevári éjszaka után.
Másnap korán reggel talpon volt Alabin s maga elé hivatva házigazdáját,
egy becsületes diófaszínű, emberségtudó örményt, elmondá előtte mult
éjszakai viszontagságait röviden, a mire az örmény csak annyit
mondogatott, hogy biz az úgy van; úgy látszott rajta, hogy a hallott
dolgok épen nem lepik meg.
– Már most édes Hajbakut (mert ez volt neve az örménynek), láss el
bennünket minden szükségessel. Nekünk itt kell maradnunk, míg az adót a
Mirzától be nem hajtottuk egészen; a költségek mind a kormányzóság
rovására mennek, s az ő kedvéért mi nem akarunk kuczorogni. Van-e jó
borod?
– Nincs.
– Hát kávéd?
– Kávém? úgy hiszem, hogy az sincs.
– Theád csak van?
– De már az volt, hanem elfogyott.
– Egy szóval semmid sincs. Nem is kérdezem tovább; hanem itt van ötven
rubel. Már most lesz, ugy-e?
– Hozatok uram Szimferopolból. Mert ebben a városban semmi sem kapható
egyéb, mint toklyóhús.
– Köszönöm. Azt pedig semmi alakban sem akarom látni. Hanem az iszonyú
ideig fog tartani, míg Szimferopolból valamit elhoznak.
– Segíthetünk rajta, uram. Egy tatárt felfogadunk, hogy fél nap alatt
oda és vissza lovagoljon. Nem kerül sokkal többe, csak a lova árát kell
megtérítenünk, mert azt oda és vissza agyonnyargalja.
– Ráállok. Nyilt számvetést adok.
(Ez órától fogva minden jónak bővében voltak a derék urak, s ha
valamelyiknek elfogytak a szivarai, csak inte a gazdának, hogy
nyargaljon egy tatár Szimferopolba. Az pedig mindig belekerült egy
lóba.)
A házigazdával rendbe hozva dolgát, parancsot adott Alabin, hogy a
Mirzát idézzék elé szaporán.
Az öreget már útban találák az érte küldöttek s siettek vele vissza
Alabinhoz.
A főtiszt mindenkit kiküldött Miriámon kívül a szobából, s midőn
hármukra maradtak, elkezdé az öregnek.
– Tudod-e azt derék Mirza, hogy miért küldettem én e városba?
– Nem tudom, uram. Tán csak nem vétettem valamit?
– Igenis hogy vétettél. Tíz esztendő óta nem fizetted az adót.
– Mitől fizessem azt, uram? Házam nyakamba szakad, földeim parlagon
hevernek, gulyáim nyakamra vesznek, mert takarmányt nem vihetek át a
vizen, hidam leégvén, sem el nem adhatom őket, mert nem tudom átverni a
vizen. A mi ingóbingóm volt, felettem, elfizettem adósságba; jobbágyaim
nem nekem fizetik többé a füstpénzt; én vagyok a koldus, nem az, a ki az
útfélre kiáll hegedülni, mert ha végig járom az egész kerület valamennyi
örményét, egy sem ád annyi zálogot egész jószágomra, a mennyivel a
cselédjeimet kifizessem. Azt sem kérdem tőled, uram, száz dénárt
akarsz-e rajtam megvenni, avagy ezeret, hanem átadom a kulcsaimat, a
házam, pinczém és pajtáim kulcsait, keress fel mindent és ha találsz
bennök valamit, kérlek, adj nekem is belőle.
– De hiszen atyádnak roppant kincsei voltak, hová lettek?
– Én is azt hiszem, uram, hogy voltak; bizonyosan elásta valahol. Lesem
is minden újhold éjszakáján, hogy valahol felveti magát a tűz, de még
eddig nem akadtam rá.
Alabin boszús kezdett lenni.
– De valamidnek csak kell lenni, hát miből élsz?
– Nincs egyebem, mint méneseim és gulyáim.
– No hát lefoglaljuk a méneseidet és gulyáidat.
Miriám közbeszólt:
– Hová leszünk azokkal? Hogy hajtunk el egy vad ménest azon az úton, a
melyen ide jöttünk?
Alabin büszkén nézte végig alárendelt társát.
– Majd tudom én, hogy mit fogok velök csinálni? Miriám, vezettesd el
magadat Mirza Kobul méneséig. Vidd el magaddal az örményt. Válaszszon ő
ki kétszázat a Mirza lovaiból. Ha nincs egyebe, mint lova, el kell
hajtani lovait, de a parancsnak teljesítve kell lenni; és ha nem volna
egyebe, mint a vasszegek a háztetőjén, kiszedetném azokat és elvinném
annak, a ki ide küldött. A parancs szent, s itt elnézésnek,
kegyelmezésnek nincsen helye. Tudatom egyúttal, hogy ha szükséges leend,
én erőhatalmat is használhatok.
E kemény parancsszó után nem volt mit beszélni amazoknak. Miriám
felkötötte kardját, Mirza megcsinálta a négyes szálámot s Hajbakut gazda
is elévezetvén hátas öszvérét, mind a hárman megindultak egymás sorjába
a többször emlegetett malom felé, odáig egyik sem szólt a másikhoz egy
szót is. Ott a Mirza bekopogtatott a zárt kapun ostora nyelével. A belül
vaspántokkal bélelt kapu nagy nyikorogva tárult fel előttük, s azután
ismét összecsukódott. Akkor leszökött a lováról a Mirza, még pedig
minden sántítás nélkül; utána Miriám, Hajbakut is kirúgta maga alul
szamarát s a mint szemközt álltak egymással, a kapu be levén zárva hátuk
mögött, elkezdett kaczagni mind a három férfi olyan édes hahotával, hogy
a könyeik csorogtak bele.
És megszorítgaták egymás kezét és újra kezdték a kaczagást. Még azután
is kitört belőlök, a hogy egy hosszú csigalépcsőn felmentek a
malom-épületbe. Még onnan is hangzott alá a nevetésük.

III. SZENDERELI.
A malom előre-hátra keringelő gépezetét nehány pillanatra megállították.
Kinek jönne az a gondolat a fejébe, hogy ezeken az egymást kergető
küllőkön, korongokon keresztül mászkáljon s a nagy lapátos kerék mellett
átbújva, annak a tengelye mögött keresse az ajtót, mely a sziklából
előrohanó víz járásához vezet?
Egy-egy fáklyát vett kezébe mind a három férfi s a Mirzától vezetve, az
imént leirt utat követték.
A fáklyafénynél egy hosszú tekervényes út nyilt előttük, melyen csak
egyesével lehetett végig haladni; mindenütt szilárd pallókon jártak, mik
alatt a földalatti víz zuhogott.
– Ugy-e bár? szólt a Mirza, ha a pallókat felszednők, nem igen lehetne
ezen az úton járni senkinek.
– Aligha, szólt Miriám, így is aggodalmasan lépegetve a deszkákon, miket
az alattuk tomboló ár folytonos reszketésben tartott.
– Pedig még hátra van a java, szólt a Mirza.
Nem sokára egy nagy tágas amphitheatrum alá értek, melynek roppant
boltozatát a fáklyák fénye be nem érte. Az út itt egy magas sziklai
karzatra vitt fel, melynek száz lábnyi magasából letekintve, az egész
fenék egy nagy vízmedenczének tünt fel, mely keskeny zsilipeken ereszté
alá a vizet a malomra.
– Ha a zsilipeket mind felvonnánk s a tulsó oldalon, a hol a hegyet
megkerülő folyam egyik ága a sziklák alá szakad, az egész folyamot
elrekesztjük, akkor úgy megtölti a víz az egész utat, hogy még
gondolattal sem lehet rajta keresztül jönni. Érted-e Miriám?
– Hogyne érteném? Hiszen én adtam rá a legelső eszmét. Hanem jól van
keresztülvive, nagyon jól.
Az út mindig feljebb vitt; végre egy aknakút torkolatához értek, melynek
nyilásán át, mint valami négyszegletű hold, a sötétben világított le a
távoli ég.
– Ez akna már azóta készült, hogy én innen elmentem, szólt Miriám.
– Igen. A kivülről felvezető utat lerontattam egészen, s most ezen
járunk fel s alá.
A feljárás maga is méltó volt a megemlítésre. A magasból lefüggő erős
vassodronyra bivalybőrből készült csónak volt akasztva; a három férfi
beleült; a Mirza megrántott egy vékony zsineget, mely odafenn
csengetyűvel adott jelt, s erre gyorsan megindult a csónak velük, tíz
percz mulva az akna felső nyilásán értek ki.
Egy nagy szárazmalom gépezete eszközlé e bányaszerű feljárást, melyet
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 03
  • Büleklär
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4216
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2029
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4187
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2027
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2038
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4043
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1984
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4129
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2076
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4022
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2064
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4062
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2056
    30.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2048
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4223
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4183
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4135
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2008
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4146
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4241
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4061
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2100
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4276
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1962
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4207
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2065
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4192
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2036
    35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4097
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2016
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Véres könyv: Csataképek a keleti háboruból - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 3222
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1645
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.