Vadon virágai - 16

Süzlärneñ gomumi sanı 2728
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1568
28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
királyfira. – De e mosoly irtózata a vért állítá meg ereiben: a mosolygó
rémkép arcza ugyanaz volt, melyet kedvese, az egyiptusi rózsa viselt;
minden vonás, maga e mosoly is szakasztott mása az övének… S hozzá a
tigristermet. Mintha mondta volna neki e rémkép: Jer! híttál, ölelj meg.
Én vagyok kedvesed. – Még közelebb jött. Már csak lépésnyire állt
előtte, midőn Asnaphar kétségbeesve, mint ki a halál megsemmisítő
karjába rohan, ölelve, kitárt karokkal, de elfordított arczczal dűlt
felé. – E perczben minden eltünt: a puszta képe és a bálvány, s Asnaphar
megigézve, kábultan hullott le; – de nem hullott a hideg mozaikpadlatra,
hanem hullott kedves, dobogó kebelre, hévvel ölelgető karok közé, s érze
ajkán édes, édes csókot, s érze szivében édes, édes gyönyört. Kellett-e,
hogy felnyissa szemét, megtudni, kit ölel? Nem mondta-e meg neki szive:
hogy az a megnyilt rózsabimbó? Kellett-e, hogy hallja, ki ölelte őt fel?
nem mondta-e a felszívott csók bűvös édessége adójának nevét?
– Asnaphar! – hangzék az üvegharmonika hangján édes női szózat, s midőn
a királyfi felveté szemeit, csillagokkal találkozott pillantása, páros
szemcsillaggal. Könnyű fehér öltönyében, omló hajfürtökkel térdelt
mellette az egyiptusi rózsa, az ébredő arczát kebléhez szorítva. – Hová
lett ez arczról a vészt jósló igézet, e szemekből a halálnak parancsoló
erőszak? A szerelem visszafoglalá azon birodalmát, mérhetlen szerelem
szólt minden vonásból.
Ah! kétezer év előtt istenség volt a szerelem; a hány szív dobogott,
annyi világot teremte egy szavával; áldott, üdvözített, felmagasztalt,
szent volt a gyönyör, szent volt a fájdalom, mit a szívbe oltott; ha
volna még szava az emberi nyelvnek, leirni e magas szellem képét: e szó
volna a szerelem kihalt jelképének hideg mumiája.
– Örökre enyém vagy; sem élet, sem álom tőled el nem választ; lelkemhez
nőtt lelked; ha ezt kitépnéd, éltem is vele menne. Enyém vagy az Isten
előtt!
– De melyik isten előtt? – kérdé halkan, komolyan Isis papnője, az
egyiptusi szűz. Az én imámat Osiris hallgatja meg, a tiedet Ormúzd. Te a
babyloni tűz előtt térdepelsz s annak mondasz esküt: én a nap fényében
azt a magas lelket tanulom imádni, ki széttépte magát, hogy szelleme
atomjaiból embereket alkosson. A te oltárodon kialszik a reszketeg
naphtaláng, s akkor hol van az isten, ki fogadásodat meghallá? De az én
oltárom a magas menny boltja, melyen az örök nap soha ki nem alszik.
Esküdjél az én istenemre.
– S nem egyenlően süt-e a nap minden népre?
– De melyik nap? Az-e, mely a lybiai homokon eltévedt utast szomjával
öli meg, s az átkozott határt virágtalanná égeti? vagy az, mely a meroëi
hegyek mögül kel föl s virágot idéz föl a szikla ormáról s a mély
vízfenékről?
Asnaphar nem látszott érteni a kérdést. Jone szeliden takarta el kisded
kezeivel a királyfi szemeit, s midőn levette azokat onnét, ismét a bűvös
sík állott előtte, be nem látható végével; – a tájon szürkület ült;
jobbról lassúdan emelkedék föl haragos tüzű vérvörös napgolyó; izzó
fényében meglátszának Babylon nagyszerű falai, a függő kertek, az
aranyos mausoleumok és tömör bástyák, míg a láthatár tulsó felén alig
kivehető körrajzokban látszott Memphis, Egyiptus királyi városa. A
vérvörös nap az eget és földet is ily színűre festé s magasra szállt,
midőn hirtelen a balsó láthatáron fekvő Holdhegyek mögül ragyogva kelt
ki egy másik nap. – Két nap egyszerre egy égen, – s tündöklő fényt
lövellt szét a mindenségbe, melytől az saphirját, a föld smaragdszínét
kapta vissza; az ellennap pedig, sugarait vesztve, mint izzó érczgolyó
fénylett rövid perczig, azután a háta mögött kelt felhők sötétébe
visszahanyatlott, míg az egyiptomi nap, hogy még a felhőket se hagyja
sötéten, gyönyörű szivárványszalagot vont rajtok keresztül.
– Így fog elveszni Assyria napja Egyiptusé előtt! hangzék e közben
mysticus szózat, mely mintha a terem minden szegletéből jőne, szerte
visszhangzott s rezgve enyészett el a messze folyosókon, utóhangjaival a
fátyolkép is eltünt, s Asnaphar ismét a templomi teremben találta magát,
körülbámulva a merev kőcolossoktól.
Majd halla hangokat a csodás túlvilágból, andalító zenét, melynek
változatain a meglepett lélek élveteg fél álomba merül; csodák jelenései
válták fel egymást előtte magicus rendszerben, miket a fejénél ülő
leány, mint szellemországok koronás királynéja, idézett elő szeme
intésével.
Fanaticus czélja volt a leánynak, kedvesét Egyiptus istenei előtt látni
arczra borulva, élve vagy halottan!
Megmutogatta neki a magia csodatételeit, a cabbalistika rejtett
jóshatalmát; mutatta neki egy magas aknanyiláson át a delelő holdat, a
bűvésztükörben ezerszer nagyítva, az örökké égő lámpát, az örökké ép
mumiákat, a föld rejtett gyümölcseit, mik ölnyi mélyen vegetálnak a föld
színe alatt; az eleven víz erejét, mely a föld magasáig szökik, s a
mesés kigyónövényt, mely virág és állat egy alakban. Elmondá neki a
lélekvándorlás mély mysteriumait.
– Mily örökszép költészet él e hit eszméjében: lélekköltözés! ezredekre
nyuló öntudatos élet, jutalma, vagy büntetése az emberalak érdeme s
vétkeinek. Mily magasztos eszme: kinek emberalakjában a lélek meg nem
fért, ki nyomva, rabbá teremtve volt, mint ember: holta után az mint
oroszlán fog élni, haragja ordításával ijesztendi a gyáva tömeget, s
mennyire hangja elhat, királyának fogja ismerni a sivatag! Mily
vigasztaló hit a börtön rabjának, hogy ha testét lerázza magáról, fehér
hattyúvá lesz, repülni fog bérczek és tengerek felett,
országról-országra szalad szárnyaival, s úszni a víz tükrén délczegen,
szabadon! Mily édelgő ábránd: ki most hévvel szeret, hévvel és kínosan,
holta után tán arany méhe lesz, virágról virágra szálló, mézevő szelid
méh, s esténként azon virág kelyhében fog aludni, melybe szeretőjének
lelke költözött; s mily boszúálló igaz, nagy gondolat, hogy a zsarnok,
ki most népeket tapod el, s gyönyörködve nézi a más siralmait, s örűl az
átoknak, mit fejére szórnak, ha e szivtelen lény lelke egy pondróba fog
majd átköltözni, vagy egy futó nyúlba, egy néma féregbe, melyet
felrúgnak, üldöznek, melyre rátapodnak, s melynek hangja sincsen,
megtorolni az emberadta kínt, s ha e féreg, melytől undorodva fordul el
az emberarcz, mely a porba építi házát, a porból keresi silány
táplálékát, – ha tiport féreg emlékezhetik arra, hogy ő egykor népeknek
parancsolt, biborban, aranyban járt, s milliók végfalatját nyelte el egy
lakomán, lehet-e ez emlékezetnél, ez öntudatnál iszonyúbb megtorlás nagy
vétkeiért?
Asnaphar ámulva, reszketve hallgatá a beszédes leány mysticus szavait.
A templomon átderengő ismeretlen eredetű világ (tán a villanyos lég
világa?), annak csodásan izgató mágneses bűvereje, a látott csodák
változatos képe, a megragadó értelmű mysteriumok, mélység és magasság
egy eszmében, a rábeszélő szavak bűvereje, de leginkább a szerelmes
szempár édes magiája, oly felmagasztosult izgásba hozták az ifju
phantasticus lelkét, hogy elfeledve mind, mit eddig érze, a mit eddig
tudott, szíve új világot, új életet talált, elszakadtat a régitől,
melynek emlékét elveszté: mintha egyik csillagból a másikba költözött
volna.
Még nem kelt újra a nap, midőn az assyri király fia Osiris oltárára tevé
a virágáldozatot s annak esküvék meg, hogy bárhol legyen is, csatában,
viharok között, trónon vagy a sírban, Egyiptus rózsájának emléke
szívében vele lesz.

VI. SANHERIB.
– Föl, föl a földgyomor csodás rejtekéből! Hagyjuk a sírokat az élten
túllevőknek; a föld alatti éltet nem ember hatalma igazgatja. Föl! látni
az égnek szabad végtelenjét s hallani az életnek megszokott zaját. Más
élet, más világ van ott a föld alatt, mint mely fölötte zajg. Ne hidd,
hogy a sír alatt nyugosznak. Őrizkedjél azokról beszélni, mik ott alant
vannak. Mosolyogj, ha róla kérdeznek; vonj vállat, de meg ne tagadd
létöket, nehogy évek mulva, ha sírodból egy új lakó miatt csontjaid
kihányják, arczra fordulva találjanak koporsódban s alvó éjfélenkint
némán zörgetni járj a nem hivők ablakán, bizonyságot tevő a túlvilági
létről. Légy néma és félj.
* * *
– Minő zaj lepte el Egyiptus határait? Mit ostromolja az eget e
fegyveres csorda csataordításaival?… Ásd sírodat, veszendő nép, és
némulj el! Teremtőd földén jársz! Mit sötétíted el a napot nyílak
fellegével? Napok jőnek, s nem lesz szükséged árnyékra, hogy hideg légy;
hallgatni fogod, mint beszélnek feletted a viharok s a sivatag vadai, s
nem fogsz belészólni beszédeikbe; feletted a mulandóság tövisei
zöldülendnek ki, virágozni fognak és elasznak; kiváncsi gyermekek
virágot fognak tépni sírodról, s nem tudandják, hogy az teneked fáj… Mit
ostromlod az eget csataordításaiddal, mit sietsz a földet vérrel itatni?
könyörögj inkább neki, hogy legyen irgalmas itélőbirád s fogadjon
keblébe, s ne engedje, hogy a szelek hamvaidat egyik tengerpartról a
másikig elhordják!
Ki vagy te törpe, ama koronázott fővel?
Kinek intésére százezerek hullanak a porba, százezerek hullanak a sirba…
Kinek kezébe játékul adatott a népek élete, boldogsága és szabadsága,
hogy legyen mivel mulatnod lelkedet, mely meztelen marad, mint a többi,
mikor azt a haldokló ajk az őszi ködbe kileheli.
Aranyat eszel-e, vért iszol-e rá, hogy országokat rabolsz ki, népeket
gyilkolsz le, ember!?
Nem ura vagy te a halálnak: rabszolgája vagy neki. Csak oly rabszolgája,
minő a dögvész, a földrengés, az éhhalál és a viharok, mik szétküldetnek
a világot pusztítani, s ha megtevék munkájokat, elenyésznek.
Menyezetes trón, aranykerekű harczszekerek, nyerítő paripák, biborszín
lobogók, vérrel és aranynyal pompázó bérgyilkos csorda, körül leégett
városok, eltiport mezők, vérrel hömpölygő folyam, lánczra fűzött rabnők
és gyermekek fájdaloméneke, fogadott dicsérők magasztalásai, éhsanyarta
arczoktól bámult orgiák, szolgaság aranyba, vagy rongyokba takarva. Ime
ez Sanherib királynak tábora. Dicsőség Sanherib királynak! – ordítja
százezer ajk. – Dicsőség a királyok királyának e kerek földön! – És a
vezér fenn ül az aranymenyezetes királyi széken.
Ki mondja meg, hol volt e királyi szék valaha felállítva? Mi maradt meg
belőle egyéb, mint az átkos emlékezet?
* * *
Sanherib áthozva seregeit az egyiptusi határra, miután a Typhonnal
kétszer találkozott, Memphisnek fordulva, egy alkonyatkor azon téren
ütött éji tábort, melyről egyfelől a Memnon szobrai, másfelől a Sphinx
meglátható.
Mielőtt a nap leáldozott volna, szekerébe ülve, a csoda elé vitette
magát és seregét körülállítva, kevély-elbizottan megszólítá azt, hogy
mondjon neki szerencsejóslatot jövő harczaihoz.
– Hízelgő szót mondj meghódítódnak, ellenhoni bálvány! vagy a porba
hajtod meg arczodat előtte. Reszkessen kőajkad, midőn Sanherib nevét
kimondod!
– Sanherib! kiálta a csoda erős csengő hangon, egyedül térsz vissza, a
honnét eljöttél…
… Mint ki a zajos álomból mély csendre ébred fel, félelmes hallgatás
futá át e szóra az egész tábort. A király legbátrabb bajnokait sápadozni
látta.
Megdobbant a pánczél alatt szive. Félelmet soha sem ismert; megszoká
önmaga lenni a világnak legnagyobb félelme; de jól sejté, hogy egy
baljóslat leverő hite képes lehet a kivívott győzelmi trophæust a
diadalmaskodó kezéből kivenni.
– Köszönöm jóslatod, szóla gúnyos magassággal a király, most én fogok
neked jövendőt mondani… Pusztulni fogsz a föld színéről, ledőlsz,
arczoddal a port csókolod meg, egyik kövét silány alkotmányodnak
keleten, másikat nyugaton fogják megtalálni, és senki sem fogja tudni,
hogy hol és mi voltál. Mit én megjövendölék, azt én beteljesítem,
Ahrimanra esküszöm, a sötét Ahrimanra, s akkor légy rajta, hogy a tied
is teljesüljön, s addig is vedd jutalmadul e játékszert. – S ezüst tollú
nyílat vetett tegzére, melynek tollára neve volt bevésve, s azt a Sphinx
nyitott szemén át belőtte. Az íj pattant, a nyíl süvöltött; de utána
éles fájdalmas sikoltás kiálta fel a Sphinx ajkairól, ijesztő sikoj,
nehéz, siket nyögésben végződő. Rá lehetett ismerni, hogy ez halálnyögés
vala.
S még nem enyészett el a nyögés, midőn azt a legiszonyúbb kínordítás
váltotta föl, minő a fiafosztott oroszlán ordítása lehet, hangja a
határtalan kétségbeesésnek, az átoknak, az égő fájdalomnak, mely a
Sphinx ajkain át rémségesen elváltozva, mint ismeretlen pokolcsoda
bőgése üvölte fel, átokkal és férfisírás keserű hangjaival keverve.
– Halálnak átka rád, s minden népeidre, vérivó szörnyeteg! Pusztulás
lepje meg országodat és koronád törjék darabokra! Kigyók jelenjenek meg
trónod előtt, vakmerő fejöket arczodnak emelve; a holtak lelkei járjanak
fényes nappal városod utczáiban, önvéred igyék véredből s átkozzon meg
tőle, s áldás legyen a füvön, mely a te palotád szétszórt kövein fog
teremni!…
S újra hangzék halálos ordítása a kőszörnyetegnek, mely végig üvölte a
megrémült hadon, mint az itéletnapi harsonának hangja, mely
halálitéletet mond az élőknek, feltámadást a holtak hamvainak. Később
fájdalmas, szenveteg hörgéssé gyengült e hang, majd végkép elhallgatott.
Valami járványfélelem fogta el mindenki szivét ez átokjóslat után.
Nyugaton a nap haldokolni készült; oly halvány volt világa, mit ez
arczokra vetett, vagy tán ez arczok voltak halaványak?
Maga a király is reszketve kapott koronájához, reszketve burkolá magát
bíborpalástjába; de sem a korona, sem a bíbor nem bírt fényt vetni
elsápadt arczára. Csupán a Sphinx homloka ragyogott haragos alkonyati
pírban…
– Mielőtt a hajnal sugarát látnátok, szólt népéhez a király, e bálványt
széttörve szórjátok a porba!
Mielőtt a hajnal sugárit látnátok?…
De a következő hajnal sugarait senki sem látta meg azok közől, kik e
parancsot meghallák!…

VII. A FEHÉR MUMIA.
Mély csend volt, minő sírokban szokott lenni. Asnaphar a catacombák
rejtekében maradt. Fönn nap és éj válták föl egymást, míg ő ott alant
bűvös álomtól leigézve aludt és álmodott mennyei álmokat.
Fölötte nap és éj, élet és halál válták föl egymást; ő pedig a holtak
országában aludta álmait. S tán lehetett ismeretlen varázshatású szer,
mely évekig tartó álmokat adhatott, – halált, melyből még az élet
visszatér? Egyedül volt. Lábai előtt kisded sírlámpa pislogott, a
földalatti templom sötét boltozata hallgatva terült el felette. A
sírlámpán kívül minden aludt, az is olyan volt, mint temetőkön a bolygó
lidérczfény.
Hirtelen, mint kit benről kigyó szúra meg, ijedten riadt fel álmából
Asnaphar. Azt álmodta, hogy kedvesét, a fehér leányt, nyíllal
keresztüllőtték, éles ezüstnyíllal. Remegve tekinte szét; még hallá az
ideg csengő pattanását, a nyíl sivítását s a halálos sikojt, – de nem
láta semmit, csak a némán rábámuló kő-titánokat s a lábainál pislogó
mécset. Fölkelt. Alig álla lábán; a multak eseményei tarkán zajlottak át
agyán, alig hagyva kiválasztani a valót az álomból.
Menni akart. Tántorogva kereste az ajtót, végig tapogatva a körülálló
hideg bálványokat, de sehol sem akadt rá, fal volt mindenütt és
faragványok, köröskörül hideg, nyílástalan falak, fönn merev boltozat,
alant a padlat mozaikja, sehol nyoma az ajtónak, melyen át idejött.
Kétségbeesve karolta át a néma bálványisten lábait, kinek idegen nevére
esküdött s kiért apái istenét megtagadta, – s kérte a szabadulást. Másik
pillanatban pedig összeátkozá azt s arczra vetve magát, siratta az
álmot, melyben kedvesét ölelte, s melyben kedvesét megölve látta.
Midőn újra fölveté szemeit, a síri mécsvilágnál egy magas fekete alak
állt előtte. Egy érczszobor, mely szemeit nem akarta elvenni róla.
Athaniel volt. Sötét volt rajta minden, csak ajkai voltak fehérek és
hajfürtei. Asnaphar bámulva nézett rá. Azt hitte, hogy évtizedeket
álmodott keresztül tegnap óta, melyek Athanielt megőszíték. Pedig az egy
pár percz volt, mely a hős fürteit fehérré festette, egyetlen átkos
irtózat percze.
Az æthiop némán inte neki, hogy kövesse. Egy bálvány háta mögött rejtett
csigalépcső kanyargott föl a magasba. Athaniel vevé a lámpát, s
Asnaphart a meredek lépcsőkön felvezetve, rövid óra mulva halvány
napvilág kezdé világitni útjokat, melyhez mindig közelebb jutva, utóbb
egy kisded czella torkolatához jutottak, – itt Athaniel hátra maradt s
némán elfordulva, előre bocsátá a királyfit. Két gömbölyű nyiláson
sütött be a kisded üregbe az épen hajnalodó nap. Künn a Memnon
szobrainak üdvözlő hajnaléneke hangzott a csöndes légben, mit szellő sem
zavart. A czella közepén zöld márvány-sarcophag volt, melynek ágyában
mosolygó fehér arczú hölgy mumiája feküdt, a rá sütő napsugár pirján
keresztül fehérlett rajt a halál színe. Hideg tetemei ambrával
illatoztak, szemei le voltak örökre csukódva. Beszédes ajkain nem egy
halál, egész országa a halálnak látszott uralkodni.
Néma kétségbeeséssel hullott keblére az assyri ifju, de Athaniel eltolta
onnét, mély, keserű hangon mondva a vőlegénynek:
– Éltében a tied volt, holtában enyém.
E szavain kívül egy hang sem árulá el soha, sem azelőtt, sem azután,
Sabaco utolsó ivadékát, hogy az egyiptusi rózsát mily forrón szerette!…
S ezzel odavonta Asnaphart az ablakok egyikéhez, melyek a Sphinx
szemnyílásai voltak, s kinézetett vele.
Iszonyú itélet képe látszék ott künn. Egy egész tábor, mely halva
fekszik.
Csoportok, mik egymást ölelve tartják, ölelve és mozdulatlanul, vértes,
sisakos bajnokok, félig a homoktól eltemetve, arczaikat és pánczélaikat
a nap fénye süti. Iszonyú kínok rángásai közt kimult tetemek, vérezetlen
csatamező, egymás hegyébe hullt holt alakokkal, miknek égre emelt arczán
s nyitott száján most is látszék az átok, melylyel utolsó lélekzetöket
kifuvák; szerte az üresen maradt sátorokat fölforgatta a
keresztüldühöngött vihar.
Egyetlen éjszakán száznyolczvanezer élőt tett halottá az öldöklő angyal,
mint ezt a próféták könyvei s a történetirók szavai bizonyítják.
– Ki tette ezt? kérdé lélekzsibbadozva Asnaphar.
Athaniel odavezette őt halottjához, s némán mutatott a nyílra, mely
annak kebelébe furódott, Asnaphar elolvasá a nyíl tollára irt nevet. És
a historia azt mondja, hogy Sanherib királyt saját gyermeke ölte meg.
Asnaphar egy év múlva Babylonia trónján ült, királyi neve lőn
Assurhaddan, – a krónikák mondják, hogy idegen isteneket vitt be
Babylonba s ezért az assyri birodalomnak utána el kelle pusztulni.
* * *
A lelkek órája üt. Menjetek aludni.
Menjetek vissza sírjaitokba, omoljatok porrá. Legyetek elfeledve.
Ragyogó városok, virággazdag mezők, omoljatok le, legyetek sivataggá.
Kik aludtatok jeltelen sírokban s végig álmodtatok kétezer esztendőt,
aludjatok tovább…
Rémelő elmult idő, csodatitkaiddal menj vissza a sírba, mit az elfeledés
számodra megásott, vidd vissza magaddal árnyékországodat.
Enyészsz el tünemény! – Légy köddé és oszolj szét.
… Az enyészet szelleme ül a sivatagon.
* * *
… Hosszan, szélesen körül kietlen, halomtalan a tér.
… Sehol egy fa, sehol egy virágos domb, sehol egy oáz… Mindenütt, merre
szem lát, halottsárga fövénytenger terül.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
  • Büleklär
  • Vadon virágai - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3999
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2085
    27.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4022
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2113
    30.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4033
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1955
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4041
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1883
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4013
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2126
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4042
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2175
    29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4034
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2168
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2089
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3993
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2066
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4098
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2096
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4097
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2092
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4190
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2077
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4132
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2217
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3971
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2165
    24.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Vadon virágai - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 2728
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1568
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.