Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 01

Süzlärneñ gomumi sanı 4110
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

TÉLI ZÖLD.

Téli Zöld.
JÓKAI MÓR
MŰVEIBŐL
VÁLOGATOTT ELBESZÉLÉSEK
AZ
IFJUSÁG SZÁMÁRA.
PEST.
HECKENAST GUSZTÁV TULAJDONA.
MDCCCLXII.
Pest. 1862. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.


ROZGONYI CECILIA.

I.
Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már két korona
kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván.
A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a szép
királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját.
Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte őt
magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól emlékezett.
Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt mondták, hogy
ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét összefüzték az övéivel,
gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé vezették s ott a két szép
gyermeket megeskették, hogy egymást holtig és örökké fogják szeretni.
Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, harsogó
zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé lefekteték a
két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a szülők ott álltak
körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény kezét a menyasszony
nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják meg egymást, azután
elválaszták őket, – a gyermekférj elment Angolhonba, a gyermeknő vissza
Magyarországba.
És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett idősebb
a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt fel, – a kora
ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos érzelem annyiszor
eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben gyermek-vőlegénye
szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, látta mindig a
mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke fürteivel, himzett
ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, fehér patyolat
köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, mennyivel szebb
lehet egy ily pillanat nyolcz év után.
A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan gyermek lélek
játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel vágyó szenvedélyivé.
Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a midőn még azt sem tudta,
hogy miért boldog az, a ki szeret.
Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor Hedvig
anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit ismert királyi
széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa számára királyul.
Előbb kérte, azután követelé, végre daczos erőszakkal vivta ki őt az
anyai karok közül.
Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig megérkezék,
megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták csorba
kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték őt árva
trónjukra.
A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot kapott,
de egy egész világot adott érte, keblének belső világát.
A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek jöttek
érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta vőlegényét,
kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá őket.
Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a lengyel
fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor Lengyelországot,
annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, Jagelló.
Egykor boszu, most szerelem hozta őt Lengyelországba. Népét és országát,
koronáját és szivét hozá ajándékba az ifju királynőnek.
– Meg kell lenni,… mondának a rendek. Két egymást rontó nemzet egybe
forrása kivánja ez áldozatot.
– Meg kell lenni;… monda az egyház. Egy pogány nép milliói térnek ez
által az egy igaz Istenhez.
– Meg kell lenni;… monda a rokonság. A királyi család fénye egy uj
korona sugáraival növekszik.
Csak a sziv nem szólt semmit. A merész, szilaj, fejedelem ifju, hidegen
hagyta azt, mig a várt halvány ifju képe midőn megjelent előtte,
szomoruan sohajta fel, talán soha sem látandja őt többet!?
Végre, szent megnyugvással lelkében, elfogadta a lithván fejedelem
koronáját, de midőn fejére tették, mintha ágaival visszafelé forditva
hullott volna az szivére.
Nemes önmegtagadással napot tüzött ki a menyegzőre, mely két ország
népét az ő szive árán fogja egyesitni, midőn a kijelölt nap előtt egy
messze földről jött lovas csapat érkezék Krakkó elé, – karcsu szőke ifju
volt a vezér.
A zárva talált kapu előtt megálltak a lovagok, a bástyán a várkapitány,
Kurozvaki, megjelent: „mit akartok?“ kérdé tőlük.
– Nőmért jöttem, szólt az ifju. Én vagyok Vilmos herczeg, Hedvig
királynőnek férje.
– Csalatkozol ifju lovag, viszonza a castellan, – Hedvig királynő férje
a lithván fejedelem, Jagelló.
– Hazudsz, ember! kiálta szenvedélyesen az ifju. Enyim volt ő, most is
az, s csak az égnek adom vissza.
– Ugy szóltál, mint keresztyénhez illik. Az ég kérte őt vissza tőled
milliók földi és égi üdvére. Élj boldogul s térj el innen.
– Nem lehet, mig vele nem beszéltem, csak egy szót, csak az ő szavát
hallhassam, én hallgatni fogok s meghalni szótlanul.
– Kint fogsz okozni magadnak, kint ő neki, de megleend; viszonza
Kurozvaki, – holnap reggel jőj egyedül, kivánatod teljesülend.
Másnap reggel megjelent a herczeg a várkapu előtt. Az most felnyilt
szavára, ott bekötötték szemeit s vezették utczákon, folyosókon
keresztül, végre egy márványos házba ért, – a távol viszhangból, mely
lépteire felelt, gyanitá, hogy egy nagy teremben kell lennie.
Itt levették szemeiről a köteléket. Körültekinte. Egy nagy sötét
templomban találta magát, melyet gyéren világitottak az oltár
viaszgyertyái.
A templom hátteréből egy ünnepies csoportozat közelített hallgatagon
felé, nők, férfiak; közepett egy halvány ideál alak, hófehér ruhában,
megtört tekintettel.
Vilmos ráismere. Zokogva rogyott térdére. „Elfeledtél, elfeledtél“
rebegé a közeledőnek. Hedvig oda lépett hozzá: „nyugodjál meg“, mondá
neki édes feledhetlen hangon, melynek angyal tisztaságát itt-ott
megreszketteté az indulat küzdő zaja.
– Isten, emberiség, nemzetek kivánják, hogy boldog ne légy, s engemet ne
tehess azzá. Szerelmem, mely tied volt, népemé fog lenni ezután; a
boldogság, mit neked szántam, közöttük leend felosztva. Neked is vannak
népeid, helyettem szeresd azokat, tedd őket oly boldogokká, minővé
tettél volna engem.
Az ifju herczeg nem tudott szólni; minden ifju reményeit egy pillanatban
el kelle vesztenie. Hallgatva rejté arczát két kezébe.
A királyné kisérete zokogva állta őket körül. Maguk a vénnemesek is
törülgeték szemeiket s bámulva néztek az ifju szűzre, ki egyedül állt
ott félig mosolyogva, mint egy megdicsőült szent az oltárképen, mint egy
kedves halott, a ki körül sir minden ember, csak ő maga mosolyog.
Azok közül, kik a herczegnőt ide kisérték, egy ifju pár félig elvonulva
látszott a fél homályu templom egyik oszlopzata mellett. Egy magas,
lenge szőke lyán, és egy délczeg, karcsu ifju.
Kezeik egymás kezét szoritják, és szemeik a bucsuzó királynét nézik, a
ki oly nemes lemondással áll térdelő jegyese előtt, kitől örökre el kell
válnia.
– Ah Száva, szól a szép szőke lyán suttogva; én nem tudom, mit sejtek,
de ugy érzem, mintha én állnék ott a királyné helyén.
– És én, mintha magam, térdelnék ott előtted, a szomoru herczeg helyén.
Épen ugy nem tudnék szólni. Oh, nekem a szivem repedne meg, Cecilia.
A két szerelmes ifju közelebb huzódott egymáshoz, mintha attól tartana,
hogy őket is le akarják egymás kebléről szakitni.
Vilmos herczeg reszketve emelte föl arczát; szép nemes vonásaira
visszatért a nyugalom. A nemes elhatározás, a mely nagy lelkek sajátja,
olvasható volt homlokán. Odafordult a bájoló menyasszonyhoz: „csak egy
csókot, csak egy könyet“ rebegé megtört lélekkel. Hedvig oda nyujtá a
forró ajk elé hófehér kezét, s a köny ott ragyogott szemében.
Akkor felszökött hirtelen térdéről a herczeg s fulladozva kirohant a
templomból. Az ajtónál megállt még egyszer: „élj boldogul!“ suttogá
Hedvig felé s azzal eltávozott örökre.
Holta napjáig boldogtalan maradt.
A királyné kisérete visszavonult a sötétlő templomürbe; a lépések
hangján kivül semmi sem szólt, csak ama karcsu ifju suttogá néha.
Cecilia! Cecilia! s ha aztán a leány megállt, nem tudott mit mondani
neki. Semmi, semmi, hebegé. Azt akarta megkérdeni tőle: mit érezne ő, ha
igy el kellene válnia? de nem merte kimondani, hanem egy oltár előtt
letérdelt, s ott azon imádta istent, hogy engedje neki ez órát örökre
ugy elfeledni, hogy soha eszébe se jusson többet.
E közben feltárultak a nagy templom ajtai, kivülről, ünneplő népség
tolongott be egymásután, gyertyákat gyujtottak meg minden felől, a terem
kivilágosult, megelevenült; a hova szem láthatott, mindenütt eleven
emberfők s festett mosolygó angyalfők bámultak le karzatokról,
boltozatról; a megfakult falak szinehagyott aranyozásival élénk
ellentétben látszottak a mindenszinű zászlók, mikkel a mai nap ünnepére
a nép fölékesité szentegyházát.
Künn harsogott a közelgő zene, s az eddig zárva tartott fő ajtó
megnyiltával belépett az udvari diszmenet; apródok, seneshallok, főpapok
és főnemesek tarka pompás vegyülete, melynek közepén egy magas délczeg
férfi jött, kissé szokatlan megilletődéssel arczán, a pogány fejedelem
Jagelló, ki először lépett keresztyén egyház boltozata alá s ismeretlen
áhitattal tekinte szét az ó templomban az uj vallás titkos hieroglyphain
jártatva szemeit.
Hosszu gesztenye barna fürtei ideges vállaira omoltak, a mint hajadon
fővel az oltár elé lépett, hol három szent jel várt reá: a
keresztvizmedencze, a korona és mátkagyűrü.
Az első uj eget nyitott meg előtte, a második uj országot adott neki; de
a mi több volt előtte, mint ország és mennyország, azt a harmadik köté
hozzá, a szép az áldott Hedviget.
Háromszor hangzott a nép ajkairól a hosanna; először, midőn Jagelló
egyszerű fegyvertelen öltözetben letérdelt a medencze előtt, s göndör
fürtös fejét meghajtá a szent viz előtt; másodszor, a midőn homlokát a
szent chrysma nedve érinté s egyenkint adtak reá koronát,
bibor-palástot, országkardot és aranyalmát; de leghangosabban szólt
harmadszor az üdvkiáltás, midőn a bájoló szüz menyasszony jött felé
udvari kiséretével, halványan, magasztosan, mint egy égből leszállt
angyal. A krakkói érsek összetette kezeiket, legjobb áldását az égnek
imádkozá fejeikre. A történet igazolja: hogy az áldás foganatos volt.
E perczben örömkönyűt sirt minden arcz, csak azok sirták a fájdalom
könyét, kik az előtt egy órával jelenvoltak a templomban a királynővel.
Mig a királyi pár az oltár előtt állt, kiséreteik diszkört alakitának
körülök; a magyar és lengyel hölgyek, a magyar, lengyel és lithván
nemesek tarka élénk csoportozatot képezének az esküvő pár mögött.
Legközelebb állt a királynő háta mögött a szép szőke hajadon, a
Szentgyörgyi Templin gróf leánya, Cecilia az akkori nemes hölgyek között
a legszebb a legnemesebb. Élénk, lelkes arcza bájoló volt azon szűzi
tulajdonával, hogy minden rátekintő szempillantása előtt elpirult,
szinte égni látszék, s ilyenkor nagy kék szemeiben valami oly rejtett
tűz sugárza elő, mintha a nappali égen jelennének meg futócsillagok.
Pedig most is két arcz volt feléje fordulva, elválhatatlanul; két ifju
nem birta róla szemeit levenni, mintha egyiket sem érdekelné az egész
keresztelés, koronázás és menyegző.
Egyik ifju a leánynyal szemben állt. Ez volt Cserni Száva, egy fiatal
lengyel nemes, még alig több mint gyermek s már is halálosan szerelmes.
A másik egy magas, daliás magyar levente, komoly, életpiros arczczal,
kinek szép nemes vonalmai már fölvették a férfi jellemet, s ki oly benső
megelégedéssel pillanta az épen mellette álló hajadon arczába. Ez ifju
volt Rozgonyi István.
A lyán nem merte szemeit felvetni, s még is érzé, még is tudta, hogy két
oly égető tekintet éri arczát, mintha sugaraikat érzené rajta.
A nászeskü végeztével Rozgonyi udvariasan nyujtá karját Ceciliának, mit
az reszketve fogadott el, mig háta mögött Száva lépteinek dobbanását
vélte hallani. A szentelt viz előtt találkozának. Rozgonyi megkinálta
vele a hajadont. Midőn az egy kezével belenyult a hideg vizbe, másik
kezén egy forró kéz heves szoritását érzé. Száva volt az, ki odahajolva
hozzá, halkan suttogá fülébe:
– Mintha én térdeltem volna ott előtted.
Nehány nap mulva Rozgonyi visszatért Magyarországba, – Cserni Száva a
király oldalán az orosz hadba távozott.

II.
Sok, igen sok év folyt le e nap után; folyt a harcz minden országban,
hulott az ember, mint az őszi levél; kit meg sirattak, kit
elfelejtettek.
Sirban volt már s csillagok között lakott az ifju királyné is, holta
után szentnek tarták s sirjához jártak imádkozni.
A lengyel nép sokat küzdött jobbra balra szomszédaival, néha önmagával
is; s küzdésben néha ugy megfogyott, hogy egy-egy faluban nem maradt
egyéb, mint az özvegy és az árva.
Egy késő őszi éjszakán egy magányos lovag üget a templini kastély felé;
zug, dörömböl a zivatar, a magas karcsu jegenyék hajladoznak a szél
alatt, a távol fasorok végén sötétlik az ősi kastély. Valamennyi ablakai
közül csak egy földszinti szobácskáé van kivilágitva.
A lovag, mintha belől fáznék, összehuzza vállain zsinoros köpenyegét s
elmerengve poroszkál a begyepesedett uton, midőn gondolatai közül egy
szembejövő öreg pór üdvözlése kizavarja.
A lovag megállitá paripáját s beszédbe elegyedett a földművessel.
– Itthon van-e most Templin gróf?
– Otthon van ő már rég ideje, jó uram; viszonza a pór. Sok esztendeje
már annak, hogy őt eltemettük.
– Ki lakik most a kastélyban?
– Mind elköltöztek belőle, ki az égbe, ki más hazába, csak az öreg
Marina lakik még ott. Itt vénült meg, itt akar meghalni. Ott világit
szobájának ablaka.
A lovag sarkantyuba kapta paripáját s pillanatok mulva a kastély udvarán
állott. „Nyiss ajtót, Marina!“ szólt, a kis földszinti szoba ajtaján
zörgetve.
A vén cseléd köhécselve tárta fel az ajtót; a jövevény hangja ismeretes
volt előtte, de a mint meglátta a magas fegyveres férfit maga előtt
állani, ijedten döbbent vissza az ismeretlen alak elől s szinte kiejté
kezéből a mécset.
– Nem ismersz rám, jó Marina; – szólt nyájas hangon a jövevény; mire a
vén cseléd ránczos arczán valami örvendetes emlék mosolygása látszott
végig futni, még csodálatosabbakká kuszálva annak barázdáit; de az
megint elmult a mint a szóló arczába nézett, s némán rázta meg fejét.
– Annyira meg kelle hát változnom? sóhajta a lovag. Én vagyok Cserni
Száva.
– Te, te! sikolta a vén nő kitörő örömmel, megragadva a lovag karját, s
csókjaival boritva annak kezeit. Tehát te élsz Sztanisa, kit megholtnak
hittem, kit gyászoltam mind e mai napig.
– Méltán támadt holthirem. A vladiméri csatában négy seb leránta
lovamról, ott elfogtak, elvittek Kiovba; a fogságból csak most
szabadultam ki, midőn a foglyokat kölcsönösen kicserélték. De szóljunk
most egyébről. Te tudod, hogy mi volt nekem legkedvesebb e világon. Hol
van Cecilia.
– Oh, csak hogy élsz, csak hogy visszatértél; szólt a vén dajka szemeit
törülve; nem képzeled, mennyit sirtam miattad; bár egyszer álmomban
tudtomra adta volna valami angyal, vagy valami védszent, hogy nem haltál
meg, pedig annyit imádkoztam hozzájuk, hogy mondják meg.
– Köszönöm, jó Marina. De most szólj arról, a miről én gondolkozom.
– Igaz, igaz. Tudod, hogy a jó királyné meghalt; milyen áldott teremtés
volt; hogy szerette Ceciliát, akár csak az édes anyja. Szegényt, hogy
elválasztották kedvesétől, azért, hogy Jagellóhoz menjen nőül, – Cecilia
annyiszor elbeszélte nekem azt a jelenetet és én mindig sirtam rajta. De
megáldotta az Isten, – Jagellóval is boldog lett, s most már idvezült az
égben.
– De szólj Ceciliáról.
– Hiszen azt cselekszem. Hedvig királyné nagyon szerette őt, mindig
ohajtá, hogy őt boldoggá tehesse. Mert hiszen nem csak egy helyen terem
boldogság a földön. Ime a királyné is, midőn elhagyá örömeit, azok
helyett üdvöt talált.
– De te megölsz engem félretéréseiddel. Szólj, mit tett Cecilia, midőn
azt hallá, hogy elestem?
– Ne mondasd azt el velem. Sirt, kétségbe volt esve, megakart ő is
halni, ne kényszerits e napokra emlékeznem. Évekig gyászruhát viselt
miattad és zárdába akart menni.
– És hol van most?
– A királyné sajnálkozva látta a szép gyermek hervadását s mindent
elkövetett érte, hogy őt ujra felviditsa; elhordta magával utazni, a
fényes lovagjátékokba, miket sógora Zsigmond király adott: egy ily
leventés játék alkalmával egy délczeg ifju magyar lovag választá magának
Cecilia szinét, a violaszinű gyászt, s e szin mellett teteté a győztes
fejére a pályakoszorut. A lovag szép volt és merész. A királyné sokat
suttogott a leány fülébe. Az ifju nem sokára megkérte Cecilia kezét.
Templin gróf épen akkor haldokolt – a haldokló kivánsága volt, hogy
Cecilia menjen hozzá. S ki tagadhatná meg egy haldokló utósó kérését?
– Tehát csak ugyan jobb lett volna halva maradnom.
– Ne szólj igy Sztanisa; látod, Vilmos herczeg is meg tudott válni a
királynétól.
– Emlékezem rá, most még jobban, mint valaha. – Szólj Marina: kinek
hivják azon embert, a ki elrablá őt tőlem?
– Rozgonyi István.
– Emlékszem rá. Egyszer láttam, de még egyszer fogom látni.
– Mit akarsz Sztanisa?
– Fel akarom őt keresni. Ha boldoggá tudta tenni, a kit én azzá tettem
volna, ugy áldja meg őt az ég, áldásomat hagyom nála; de ha általa
boldogtalan lett az, a kit én oly forrón szerettem, – ha ő durva, bántó
kezekkel nyul ahoz, a kihez én csak imádkozva mertem járulni: akkor
Isten irgalmazzon neki. Ha egy könyet fogok e nő szemeiben látni, csak
egyetlen panasztevő könyet, – megölöm azt az embert, Marina, – megölöm.
A vén cseléd zokogva borult a jövevény kezére.
– Most áldjon meg az Isten, én megyek egy országgal odább; szólt,
köpenyét vállára vetve a lovag s távozni készült.
– Hová mennél késő téli éjszakán? maradj itt bár reggelig pihenni.
Inkább pihenhetnék egy ostromlott várban, mint e házban itt, a hol
minden tárgy, minden ablak ő rá emlékeztet. – De mégis jer, vezess végig
a termeken. Szeretném még egyszer látni a tárgyakat, a mikhez ő közel
volt, bár köztük nem maradnék ezért a világért. Hadd lássam még egyszer
arczképét, a milyen volt akkor a midőn még az enyim volt.
A vén cseléd vevé lámpáját és a kulcsokat s körülvezette Szávát a
kastélyban.
A szomoru ifju itt-ott elmerengve megállt. – Emez ablakból szokott ő
kinézni, innen várta őt, mikor messziről jött. – Amott áll a szék,
melyen himzeni szokott, a himzőráma a falnak támasztva. – A por belepett
minden butort, a hárfa hurjai leszakadoztak, s réz kalitkából eltüntek
az énekes madarak, a virágcserepek asszú kóróit beszőtte a pók. A lég
maga is oly fülledt, oly nyomasztó. Semmi sem él itt. Még az ősök képei
is megfeketültek, mintha még a képek is jobb szeretnének már meghalni,
ha semmi sem él körül.
Végre a kerti szobácskához értek; Száva keble nyugtalanul dobogott.
Annyi boldog óra kedves emléke éledt fel egyszerre fájdalmas szivében,
miket e kisded szobában töltött. Felnyitották, belépett. Eltakarta
szemeit, annyi emlék rohanta meg egyszerre keblét. S csak egyenkint
kezdte azután sorba nézni a tárgyakat. Mindenüve odaképzelé őt magát,
azon arczczal, melynek még csak az ő számára volt mosolya. Végre
meglátta arczképét, azt a nyájas szelid arczot, épen ugy, a hogy a
szivében meg volt tartva, azon szelid kék szemekkel; azzal a
rózsapirulással, azon ábrándos kifejezésü ajakkal. Még egyet lépett s
ott ijedten visszarezzent. A hely, mi ez arczkép után következék, üres
volt, egy levett ráma foltja látszék ott csupán. Ott az ő saját arczképe
állt egykor, kedvese mellé akasztva, s az most le volt véve onnan.
Keserű elfogódással rogyott a lovag a karszékbe. „Hát még innen is
száműztek!“ Annyira el van vetve emlékem, hogy még arczképem sem lehet
az övéhez közel többé. – Isten veled jó Marina, te is elfelejtettél már
félig, felejts el most már egészen.
A vén nő sirva kulcsolta magát az elsiető lovag kezére; „nézd mint zug,
mint dörömböl a zivatar“ kiálta a lovára pattanó után.
– Hadd zugjon, dörömböljön.

III.
Az ember szereti magának vetélytársát ugy képzelni, mint egy gyáva
haszontalan embert, kivált a szerencsés vetélytársat.
Ki lehet ez a Rozgonyi? kérdé magában Sztanisa. Bizonyosan valami durva
dölyfös olygarcha, egy szeszélyes bitang kényur, a ki rablovára
fészkiből ijesztgeti a kényére hagyott jobbágy-népet; egy gyáva kéjencz,
a kinek orgiáit zsoldos sereg őrzé, kinek arcza csak a bortul tud
pirulni s elsápad, ha csatáról van a szó.
Ilyen képet feste ő magában vetélytársa felől.
Egy napon a lengyel király magához hivatta Sztanisát, legjobbik bajnokát
harczosainak, most már lublói kapitányt, kit azon időben szokásosan
diákra forditott néven Zavissius Nigernek neveztek.
– Jösz, hogy elmenj; monda Jagelló a belépő ifjunak. A magyar és lengyel
trón kibékült egymással. Magyarországot veszélyes ellenség fenyegeti, az
ozman; segitenünk kell rajta, hogy megmaradjon.
Száva leütötte fejét, arra gondolt: hogy ha Magyarország elveszne,
vetélytársa is ott veszne benne, és hallgatott.
– A harcz már megkezdetett, folytatá a király, s szégyen lenne ránk
nézve, ha ott nem lennénk benne. A nikápolyi mezőn, hol tizenhárom év
előtt a frank és magyar sereg csatát vesztett, most ujra megütközének a
magyarok, és a nap diadala lemosta a gyalázatot a nikápolyi csatatérről;
az ozman hadvezér nyolczvanezer emberéből csak a testőreivel menekült
meg.
A kard nyugtalanul zörrent meg Száva kezében.
– A győzelem hősei: Losonczi László, a vajda; Marót, a magói bán, s az
ifju Rozgonyi István, mindnyája közt a legvitézebb.
Száva arcza hirtelen lángra gyuladt e szavakra. Vetélytársának hire
villámként futott át lelkén s uj vágyakat teremte abban.
– Én e nevekhez még egyet akarok adni, szólt tovább Jagelló, – e név a
tiéd, s arczod szinéből látom, hogy te e dicsőséget óhajtod és meg fogod
érdemelni.
És valóban le lehete olvasni a bajnok arczáról azt az élő vágyat, mely
lelkében támadt: vetélytársával versenyt futni a vész és diadal
ösvényén. Nem várhatta, mig a vezérletére bizott dandárok elkészülnek,
rábizta azokat alvezére, Odrovánszky Petőre, s maga előre elment
Magyarországba.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Egy szép nyári alkonyon egy fekete mentés lovag, egyszerű sastollal
kalpagán, ügetett Dédes-vár felé, mely mintegy fél mérföldnyire látszott
az erdők között fényes bádogfödelü tornyaival s zászlós szélvitorláival
egy kerek volkán alaku halom tetején.
Egy keresztut összejövetelénél egy másik lovag akadt hozzá, egyszerű
gombos dolmányban, lengő fehér kócsagtollal, nehány csatlóstól kisérve.
– Áldjon a szent szűz, nemes lovag; szólitá meg a sastollas a vele
találkozót. Nemde, ez itt Rozgonyi vára? Rég volt, hogy Magyarhonban
jártam, nem ismerem ki magamat.
– Fogadj Isten, bajtárs; viszonza a kócsagos. Melyik Rozgonyit keresed?
Lőrincz és János még a nikápolyi mezőn elestek.
– Azt a Rozgonyit, a ki értök boszut állt, Istvánt.
– Ugy légy üdvöz, az én vagyok. Szivesen fogadott vendége leendsz
házamnak.
– Én lengyel vagyok. Győzelmeid hire hozott ide hazámból. Királyom
engedelmével zászlóid alatt akarok küzdeni.
– Örömmel fogadlak. Nehány nap mulva ugy is indulunk Szerviába. Egy jó
vitézzel többen leszünk.
– Te oly sürűn jársz csatába, pedig nőd van itthon, oly szép, oly
bájoló.
Tedd hozzá: és olyan jó.
– Boldog is vagy?
– Két fiam van.
A lengyel felsóhajtott.
– S még is elhagyod őket, hogy a harczba menj?
– Őket védelmezem ott is. Az ellenséget jobb nem várni, mig a kapuig jő,
hanem elébe menni. Nem a dicsőségért harczolunk mi, hanem azokért, a
kiket szeretünk.
E beszéd-közben kiértek a lovagok az erdőből, mely a vár előtt terült, s
a tisztáson, mely zöld pázsitjával vevé körül a sánczokat, egy csoport
gyermeket pillantának meg, kik részint a közellátszó helység praedialis
nemeseinek, részint a várőrség csatlósainak fiai, ott a téren háborut
játszottak.
– Nézd, az ott köztük az én nagyobbik fiam; monda Rozgonyi az idegennek.
A fiuk korán szoknak a háboruhoz. Nem csoda. Ily időben, mikor a pap is
oldalára kötött karddal megy misét szolgáltatni, s a földmüves
kaszájával majd füvet vág, majd hadakozik, lám a gyermekek is csatát
játszanak. Nézd kétfelé osztják egymást, az egyik lesz a magyar, a másik
a török. Emezeknek turbánt kötnek. Ah, de hiszen ez nagyon egyenlőtlen
harcz lesz; a magyar félen csak nyolczan vannak, mig amott tizenhatan. –
Az én fiam vezeti a magyarokat. Nos fiu, meglásd, mire mégy. Álljunk meg
és nézzük el, mit tudnak.
A két lovag megállt az erdőszélben, a gyermekektől észre nem vétetve, a
csatlósok előre; Rozgonyi mosolygó örömmel nézte a kis csapat gyermek
háboruját.
A magyar csapatnak három szinü selyem zászlója volt, a törököknek
félholdas lófark. A ki a másik lobogóját elveszi, az a győztes; ez volt
a kölcsönös hadijog.
A török félholdat formált, a magyar egy négyszögöt. Jó hajlós fiatal
pálczák valának a fegyverek, vadalmával voltak tömve a vitézek zsebei;
ez vala a munitió.
A bodzafa-tülkök rivallására felkiáltott a két sereg, a török Allaht
orditva, a magyar István királyt, s azzal elkezdének repülni a vadalmák.
Mint az igazi csatában, lövöldözés volt itt is az első, itt-ott koppant
a vadalma, de senki el nem esett még.
Mikor a töltés elfogyott, riadó harczkiáltással rohantak a törökök a
magyar hadra, ez mintegy ötven lépésnyire bevárta őket, akkor megfordult
s el kezde futni.
– Ne hagyd magad fiu, monda Rozgonyi mérgesen.
De nem kellett azt félteni. A téren négy almafa állt, allja teritve
savanyu gyümölcscsel, a magyar had azok mögé vonta magát s akkor
hirtelen neki fordulva a rohanó ellennek, kemény tüzeléssel visszaverte
a támadókat.
Azok visszavonultak lőtávolságnyira; ott haditanácsot tartottak,
hadseregüket kétfelé eloszták, az egyik ott maradt a lófarkkal az
ostromlottakkal szemben, a másik a hátuk mögé került s onnan támadt
rájuk.
– No most mindjárt bekeritnek; kiálta Rozgonyi István, mintegy
önkénytelenül segitni akarva játékában.
Ez azonban hirtelen hármat vitézei közül ott hagyva a vaczkor positió
közepett, kik irtózatos almakartácsolással tarták vissza a hátul
kerülőket, addig ő ötödmagával kirontott hősi elszántsággal a zászló
körül maradt figyelő hadtestre, s daczára az ellene intézett
vadkörte-zápornak, közé tört a zászlóőröknek, egyet kettőt a földre
terite közülök, a többit bajtársai foglalák el, mig ő maga a
zászlótartóval eredett birkozásba, s a lófarkat kitekerte a nálánál egy
fővel magasabb siheder kezéből.
Ezzel vége lett a harcznak.
– Helyes fiam, helyesen! kiálta Rozgonyi előnyargalva az erdőből. A fiu
meglátta apját s azzal hirtelen ratificálva a békekötést, örömrepesve
futott apja elé, a ki fölvette őt lovára s ölébe ültetve, össze-vissza
csókolá.
– Legyőztük a törököt, – szóla kipirult arczczal a fiu.
– De nagyon kevesen voltatok ti.
– Hisz azért voltunk magyarok; viszonza a fiu büszkén. Mindig kevesebb a
magyar, mint az ellensége.
Rozgonyi meg akarta simogatni fia kiizzadt homlokát, a gyermek azonban
mindig ugy forditá fejét, hogy kucsmáját jól szemére huzhassa; végre
kisült, hogy a homlokán egy jókora ütést kapott, melytől egy fél ujjnyi
vonás dagadt fel rajta.
– Egy kis sebet kaptam, monda a fiu vidoran, midőn apja a rejtegetett
daganatot fölfedezé. Anyám ugy is azt mondja mindig: hogy hozzád legyek
hasonló. Aztán neked is van egy sebhely a homlokodon, már most nekem is
van, épen ott azon a helyen; most már anyám egészen hasonlónak fog
hozzád találni.
A lengyel önkénytelen sohaja fájdalmasan hangza e vidám csevegés közé.
– Nézd apám, szólt a fiu suttogva, ez az idegen, a ki veled jő,
könyezik.
Rozgonyi oda fordult hozzá.
– Tán neked is vannak gyermekeid, kiket otthon hagytál? kérdé tőle
résztvevő hangon.
– Senkim, senkim a világon. A szél homokot futt szemembe.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 02
  • Büleklär
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4110
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4110
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2050
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3992
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2135
    27.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4065
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2094
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4165
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1932
    35.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4098
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2133
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4045
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2072
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4191
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2064
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4266
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2020
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4191
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2035
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4161
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2046
    33.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4059
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1992
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4127
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2062
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4045
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2075
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4196
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2027
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4070
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1929
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4226
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2183
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4116
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2205
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Téli zöld: Válogatott elbeszélések az ifjuság számára - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 3650
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1889
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.