Színházi esték - 07

Süzlärneñ gomumi sanı 4054
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1850
31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
helyenkint bántók. Bizonyos, hogy Sardou nem így számított; de aki
túlságosan sokat dolgozik konvencióban, annak az ujjaira olyankor is
ragad valami a konvencióból, mikor vasárnapiasan ki akar öltözködni.
Azt mondhatnók, hogy a darab főszemélye Robespierre, aki meg sem jelenik
a színpadon, mint ahogy Hugo Viktor _Marion Dalorme_jában a főszemély:
Richelieu, akinek csak vörös gyaloghintóját látjuk, amint a színen
elvonul. Az ő cselekvéseik idézik elő, hogy egyik szenzációt a másik
után álljuk ki, hogy elfojtott lélekzettel figyelünk a színpadra s
lessük a szavukra mozgó tömeg minden mozdulatát.
Ahol a színfalak mögött ülő alakoknak ilyen nagy a hatáskörük, ott
persze a szemünk előtt lévők húzzák a rövidebbet. Igy van _Thermidor_ban
is. Robespierretől nem látjuk úgy, ahogy óhajtanók, Labussièret, aki
darabunkban Robespierrenek az ellenlábasa.
Labussière történeti alak, akiről a forradalmi legenda azt tartja, hogy
mint a jóléti bizottság irattárosa, ezreket mentett meg a haláltól
akképpen, hogy a vizsgálati iratokat elsinkófálta. Állítólag színész
volt, akinek nevét az tartotta fenn, hogy ő mentette meg a Comédie
művészeinek életét is. _Themidor_ párisi előadása idején egy tudós
színházi könyvtárostól a _Temps_ban hosszú cikksorozat jelent meg a
hisztórikus alakról, s e cikkek szerint a legendának csak a második
része igaz, tudniillik, hogy Labussière – aki nem volt színész, csak
műkedvelő – a Comédienak több előkelő tagját mentette meg az említett
módon. Ezreket szabadítani meg, fájdalom, nem volt módjában, ami
különben semmit sem von le érdeméből. S ami a fő: Labussière a história
tanúsága szerint is ugyanaz a szimpátikus, nemeslelkű ember, akit
Sardounál látunk. Hozzátehetnők, hogy a cikkekben Labussière még
érdekesebb alak, mint Sardou darabjában.
Itt persze a legendai alakot ismerjük meg, aki reggelenkint a Szajnába
sülyeszti az elsikkasztható iratokat. Ez a szép szokása ránk nézve
különben mellékes, mert azt, akiért mi aggódunk, lehetetlen ekképpen
megmenteni. Fabienne Lecoulteux kisasszonyt ugyanis Hérault de
Séchelles, a Terreur hiénája, különös figyelemmel kiséri. Nagy az ő
bűne: félig-meddig apáca, aki már azon a ponton volt, hogy fogadalmat
tegyen. Fabienne álöltözetben bujkál; szerelmese, Martial rejtegeti,
Labussière segítségével, aki Martialnak lekötelezettje. De fölfedezik, s
Fabienne, aki hallja, hogy az apácák, testvérei a Salve Reginát énekelve
mennek a vérpadra (a Ca irat bömbölő vadállatok közt): méltóságán
alulvalónak tartja tovább titkolni, hogy kicsoda. Elfogják. Martial és
Labussière mindenáron meg akarja menteni, de Labussièret nem viszi rá a
lelke, hogy Fabienne helyett más – hasonló nevű – vádlottat küldjön a
vérpadra, s így csak egy mentség marad, ráfogni Fabiennere, hogy jó
reménységben van. Így a kivégzést el lehet halasztani, s ezzel minden
meg van nyerve, mert Robespierre és vérebei holnap már bukott, talán
halott emberek. Csakhogy Fabienne nem vállalja a hazugságot, mely őt
szűzi méltóságában megalázza, s megy a vérpadra.
Ezt a drámát kissé keveselte a Nemzeti Színház közönsége. És ha sohase
vitatkozunk a közönséggel, éppen ez alkalommal térni el a szokásunktól,
nagyon rossz ötlet volna.


XX. MEILHAC. Pépa.
(Vígjáték 3 felvonásban, írták Meilhac és Ganderax. Első előadása a
Nemzeti Színházban 1889 május 17.-én.)
Miként hódítja vissza Chambreuil úr szerető és szeretett feleségét, aki
tőle mindörökre elszakadni akar: íme, e körül forog az érdeklődés
Meilhac és Ganderax _Pépa_ című vígjátékában. Ez a női név itt nem
akarja azt jelenteni, hogy ennek a darabnak a főalakja Pépa Vasquez
kisasszony; csak annyit jelent, hogy e komédiában gyakran van szó a
nevezett Pépáról, mint gyakran van szó három kalapról a _Három kalap_
című bohózatban. Meilhac és Ganderax vígjátékában Pépa csak egy _dame de
coeur_, a kártya, melyet Chambreuil úr kijátszik felesége ellen, hogy
megnyerje a partiet. Nagyon csinos, színes, szépen pingált kártyafigura,
de apróság, mely nincs arra szánva, hogy elterelje az érdeklődést a
Chambreuil úr és neje partiejától.
Ez a cím, mely semmit sem mond, s a „vígjáték“ megjelölés, mely kissé
határozatlan és sok mindenfélét sejtet, – annál inkább, mert a francia
„comédie“ szó nem csak a vígjátékot jelenti, hanem a „színmű“-vet is,
szóval minden színdarabot, ami nem tragédia – olyan várakozásokat
kelthet fel, amelyeket ez a darab nem tud kielégíteni. Az efféle
várakozások ellen a szerzők ma már nem védekezhetnek olyan előre való
figyelmeztetéssel, aminőt régebben a színlapokon meg-megkockáztattak; ma
a színlapnak sem illik beszédesnek lennie. De ha még megvolna ez a régi
szokás, _Pépa_ szerzői bizonyára elejét vehetik az efféle várakozásoknak
valami ilyenforma hirdetéssel:
– A róka és a szerelmes asszony, vagyis a nagyon tiszteletreméltó és
derék Chambreuil úrnak meg az ő feleségének, az erényes, nagyon
tiszteletreméltó és szép Chambreuilné asszonynak beszélgetései, XIX.
századbeli fabliau, melyet nem versekben ugyan, de annál litterátusabb
stílusban költöttek és dialogusokba foglalva jó társaságbeli hölgyek és
urak mulattatására megírtak: sieur Meilhac, főexpertus a párisiasság
mesterségében és sieur Ganderax, első klerikus a Revue Des Deux Mondes
ítélőszékénél.
Tehát ne tessék várni: legelőször is problémát. Ezek az urak nem akarnak
tanítani, csak mulattatni. Meilhac, amilyen mélyen látó szemlélő, éppen
olyan türelmes filozóf, aki nem kutatja fáradhatatlan hévvel a
társadalmi lét nagy igazságait, hanem az akadémiában is megelégszik a
_Vie parisienne_ filozófiájával, melynek főjellemvonása a közömbös és
kellemetes szkepszis. Ne tessék várni egységes cselekvényt se; ezek az
urak olyan keveset törődnek a cselekvényükkel, hogy a kátyuban hagyják a
legelső apró ötletért, mely az emberi természet valamely örök vonását
csinos és irónikus formában érzékelteti előttünk. Sőt ne tessék várni
jellemzést se _abban_ az értelemben, mely megköveteli, hogy a színdarab
főalakja valami határozott szenvedély, hiba vagy tulajdonság
megtestesülése legyen. A mi embereink nem vágják nagy fába a
fejszéjöket. Ők a részletek mesterei. Az, amit mondanak, jelentéktelen;
de annál jelentékenyebb az: _ahogyan_ mondják.
Vázlatosan olyan munkát jellemezni, melynek értéke a részletekben
rejlik, kissé hálátlan feladat. De azért megkíséreljük rámutatni erre a
„hogyan“-ra is.
A szerelmes asszonyt Chambreuilnének hívják, a rókát Chambreuilnek. A
spanyol közmondás azt tartja, hogy sokat tud a róka, de még többet a
szerelmes asszony. A mi darabunkban a róka tud többet. Igaz, hogy itt a
róka védi a szerelem ügyét. Mert a szerelmes asszonynak éppen az a
hibája, hogy meg akarja tagadni a szerelmét.
Két galamb nagyon szerette egymást. Egyikük, unatkozván a fészekben… a
Chambreuilék története is úgy kezdődik, mint Lafontaine meséje.
Chambreuil úr, egy évi boldog házasság után, egyhangúnak kezdte találni
a boldogságot. Nem mintha különös hibája lett volna a léhaság és a
könnyelműség. Ez a Chambreuil úr nagyon derék, meleg szívű,
szeretetreméltó és eszes ember, aki fajtájának minden jó tulajdonságát
egyesíti magában, pedig az Olivier de Jalinek és a Presle marquisk
fajtájából való, ami nem keveset jelent. De az ember nem tökéletes. És
ennek a nyomorúságos emberi természetnek egyik sajátsága, hogy ostobán
keresi a változatosságot, hogy a „semper idem“, ha még olyan kedves is,
mindinkább veszti előtte vonzóerejét. A kielégített vágy nem úgy
születik újra, mint a phoenix, hanem úgy, mint az az indiai istenség,
mely minden egyes földi lét után alacsonyabb rendű állat képében jelenik
meg ezen a rögös világon. Csak a bölcsek, tehát a fáradtak tudnak az
egyformaságban üdvöt lelni, azok, akik rendszert csinálnak a
megszokottnak a kultuszából, mert a változatosban mindig ugyanannak a
rossznak új alakban való invázióját látják, míg a megszokottban mégis
csak tudnak egy kis jót fölfedezni, azt: hogy már az övék. Csakhogy
Chambreuil úr nem bölcs, vagy nem eléggé fáradt: java korában levő
ember, akinek még egy pár kitünő esztendeje van hátra. S ha rászorul még
egyéb mentségre is: úgy mellette szól az az életmód, amelyet társadalmi
helyzeténél fogva folytatnia kell. A munkásembernek, akinek alig van
annyi ideje, hogy becsületesen kibeszélje magát a feleségével, könnyű
hűségesnek lennie; de annál nehezebb annak a szerencsétlennek, aki
kénytelen élvezetekkel tölteni be ezt a hosszú életet.
Természetesen, Chambreuilné megtudja, hogy férje ki-kirúg a hámból.
Egyszer-kétszer megbocsát, de végre is megsokalja a dolgot. Nem a
materiális hűtlenség miatt: éppen ez az, amit megbocsátott. Hanem
megsokalja a dolgot, mert azt kell éreznie, hogy ő is oda sülyedt a
férje szívében, ahova azok a többiek olyan könnyen feljuthattak.
Megalázza a föltevés, hogy férje amazoknak is ugyanazokat a szerelmi
szavakat mondja, amelyeket neki, pirulva gondol rá, hogy férje a hitvány
szerelmek mámorában összetévesztheti az ő keresztnevét egy máséval s az
ő nevét ejtheti ki akárkié helyett, akárhol. És ezt tűrhetetlennek
találja. Chambreuil ugyan azt mondhatná, s talán mondja is neki: – Azért
én mégis forrón szeretlek. És csakis téged szeretlek. De ez egészen más.
Feleségül ma is csak téged vennélek „minden asszonyok közül“. Neked van
egy végtelen felsőbbséged: a fejkötő glóriája. És minthogy nem lehet két
feleségem, neked nem lehet vetélytársad. Minden más asszonynak, akit a
magamévá tehetek, hiába, van egy mocsokja. – Valószínűleg elmondja
mindezt és jobban, a szerető szív ékesszólásával, de azért nem nyugtatja
meg a feleségét. Ez a Chambreuilné nagyon delikát érzésű asszony: csupa
nemesség és szerelem. De a szárnyaszegett szerelemnek nincs meg a régi
hatalma. És azután ő sem tökéletes. A bocsánat csak azok erénye, akik
sokat szenvedtek. Chambreuilné még csak a pohár víz zivatarait ismeri.
Minduntalan megsértődve asszonyi önérzetében, végre is a válásra gondol.
Chambreuil eleinte ellenkezik, de végre is megadja magát. Hát legyen,
annál jobb, éljen a változatosság! Az új törvény óta a válás nem is
olyan nehéz. És Yvonne egy klastromba vonul, ahol előkelő váló hölgyek
illedelmesen pihenik ki a házasság nyomorúságait.
Chambreuil úr – oh, emberi természet! – még csak most kezdi igazán
szeretni a feleségét, mikor már-már elveszett reá nézve. Pláne, mikor
megtudja, hogy Yvonne férjhez menni készül Jacques de Guerche úrhoz.
Yvonne ugyanis nem azért vált el, hogy a klastromban szomorkodjék: elég
volt a szomorúságból. S azután meg az a baja, ami a Divorçons
Cypriennejének: a férje nem sajnálja eléggé. Hát hadd sajnálja jobban. A
férje miatt vált el s a férjéért megy nőül Guerche úrhoz. Sohasem
szeretett mást, mint a férjét, ma sem érdeklődik, csak a férje iránt.
Guerche urat sem szereti jobban, mint akárkit, de Guerche úr kitünő
ember második férjnek és madárijesztőnek. Guerche úr régóta udvarol
neki; távoli rokona s míg Chambreuil úrral élt, házi barátjuk volt.
Chambreuil észrevette az udvarlást, de mindvégig ártalmatlannak
tekintette a házi barátot. Ártalmatlannak tekinti Yvonne is és ez az
oka, hogy éppen Guerche urat választotta. Ez ugyan nem fog neki
gyötrelmeket okozni. Előérzetét meg is mondja Guerche úrnak, amiben van
némi önkénytelen, szubtilis irónia. A szegény Guerche úgy van vele, mint
volt Arthus király: az a hibája, hogy nincs egy hibája sem.
A második házasság azonban nem történhetik meg csak úgy simán.
Chambreuil és Yvonne elváltak ugyan törvényesen, de ma is férj és
feleség az egyház előtt. A pap nem adja rá áldását az Yvonne második
házasságára. Yvonnenak pedig van annyi finom érzéke, hogy nem elégszik
meg amolyan talmi-házassággal. Ő, aki, mikor esküdött, harangzúgás
között, fehér ruhában, oldala mellett két herceggel vonult be a
Madelainebe, ahol a tömjén illatával a „holtomiglan“ kéjes és ríkató
érzetét szívta be, ő, akit ornátusba öltözött főpap esketett: nem fog
második házasságot kötni polgármester előtt, aki azelőtt fotografus
volt, fülledt szobában, ahol a felsőbb hatalmakat csak a maire nagy
hasán átkötött háromszínű öv jelképezi. Nem így mondja, de így érezheti.
Szóval, el akar válni pour de bon, az egyház előtt is, hogy második
házasságára megnyerje a pap áldását. Érvénytelennek kell kimondatnia
első házasságát, s e célra van kéznél egy kardinálisa. Nem hiányzik más,
csak egy nyilatkozat Chambreuil részéről: hogy kényszerítették. Azaz
hiányzik a Chambreuil beleegyezése. De Chambreuil gavallérember s Yvonne
számít rá.
Chambreuil tehát végre megtalálja a várva várt alkalmat, hogy
hozzáfogjon neje visszahódításához. Ah, nagyon szereti ezt a már-már
elveszett kedves teremtést, örömmel látja, hogy Yvonne éppen úgy viszont
szereti, mint egykor, de érzi, hogy nagy óvatossággal kell végeznie
dolgát, hogy vigyáznia kell Yvonnera, mint egy sebzett madárra, hogy egy
ügyetlen szó, egy helytelen szó s mindennek vége: a róka örökre
elvesztette kis rókanőjét. De éppen az az ember, aki ilyen feladatra
termett.
Felesége delicatesse-érzékét kell hatalmába kerítenie.
Kedve volna tiltakozni: dehogy egyezik bele, dehogy szakítja el a végső
szálat, dehogy hazudja kényszerítettnek most is sajnált szerelmi
házasságát! De hogy Yvonnenak a lelkét megnyerhesse, közel kell jutnia a
felesége lelkéhez, el kell fogadtatnia az első szavait, hogy később
megérthessék egymást s hogy tovább tárgyalhasson, elfogadja felesége
ajánlatát. Beleegyezik. Csupa engedékenység, szeretetreméltóság és
galantéria. Ilyen elvált férjjel bátran el lehet beszélgetni egy-egy
félórát. És lassan-lassan visszacsalja feleségét a régi tónusba. Mikor
azután Yvonne egy bizalmas összenevetésben hirtelen közel találja magát
a férjéhez, úgy elkomolyodik, mintha a bondyi erdő közepén, éjfélkor,
két zsarátnokként égő szemmel nézett volna össze. Az első lépés meg van
nyerve.
Chambreuil jó képet mutat a morózus Guerche úrnak is és kárpótlásul
megtudja, hogy Guerche voltaképpen nem Yvonnet szereti, hanem Pépa
Vasquez kisasszonyt, amit nem csak Pépa nem tud, de maga Guerche úr sem.
Chambreuil előtt nincs többé komoly akadály és hirtelen segítsége akad
Pépa kisasszonyban, akit Yvonne és Guerche tervezett házassága nagyon
elkeserített. „Tudja mit – szól Chambreuil Pépához, a _Vasgyáros_t
parodizálva – tudja mit, jőjön hozzám feleségül!“ – „Vigyázzon, mert
igent mondok“ – ilyenformán Pépa. „Kezet rá!“ Egy kissé sajnálják
egymást. „Olyan gáláns ember! Kár volna, ha az lenne belőle, amivé én
akarom tenni a férjemet“ – így gondolkozik Pépa. „Szegény leány! Kár
volna érte, ha mégis nekem maradna“ – így Chambreuil. De azért lelkük
mélyén meg vannak győződve, hogy: nincs veszedelem, sohasem lesznek
egymáséi.
Guerche úr felpattan s Yvonne szívében is megmozdul valami, mikor a
revanche-házasság tervét megtudja. Ah, az eszköz régi, a féltékennyé
tevés intrikája nagyon elcsépelt, de azért még mindig hatásos. Vén
tyúkból készül a legjobb leves – így tartja a francia példaszó. A talaj
elő van készítve.
Yvonne ellenvetést tesz. Mind a két pár nem esküdhetik egyszerre. Ez
nevetséges volna. „Tehát esküdjünk más-más időben“ – ajánlja Chambreuil.
– „Hogyan, ön beleegyezik?“ – „Bizonyára. Mi esküszünk három hét mulva,
önök egy félév multán.“ – „De a mi házassági tervünk a régibb.“ – „Olyan
sietős?“ – „Nem, de…“ – „Nekem nincs vesztegetni való időm, ön mondta“ –
végzi Chambreuil. A vad föl van verve.
És itt Chambreuil úr magasan fölébe emelkedik a Divorçons Des
Prunellesjének. Emez, hogy győzhessen, kénytelen előbb nagyon
nevetségessé tenni az amúgy is nevetséges vetélytársat. A finom
Chambreuilnek nincs szüksége ilyen kovás puskára. A maga erejével győz.
Yvonne föl van zaklatva, védtelenül hagyja a szívét és Chambreuil végre
hozzáférkőzhetik felesége legbenső érzéseihez. És ilyenféleképpen kezdi:
– Ön másodszor akar férjhez menni?! Ön másnak akarja ismételni azokat a
szavakat, amelyeket egykor nekem mondott?! És ha egykor véletlenül annak
a neve helyett az én nevemet találja kiejteni…?! Azt hittem, az olyan
lelkű nő, mint ön, nem gondolhat a válásra és visszariad a második
házasság gondolatától.
És megérteti vele, amit amaz érez, hogy a házasság csak addig házasság,
amíg első és utolsó, – hogy a második eskü már nem eskü, – hogy az olyan
szívnek, mint az Yvonneé, csak egy szerelme lehet: a férje iránt érzett
szerelem.
Hogyan mondja el mindezt: azt már hallani kell. Ez egy kis remeke a
finom ékesszólásnak. Chambreuil úr megnyeri ügyét Yvonne előtt is,
előttünk is.
Chambreuil úr játékának ezeket a részleteit Meilhac és Ganderax éppen
olyan elmés, mint színpadi tekintetben tökéletes formában fejezték ki. A
többi mellékes. Láthatni, Pépa és paraguayi tempó nagyon másodrendű
dolgok a róla nevezett vígjátékban. A rastaquouère meg éppen fantoche,
de igen finoman rajzolt fantoche. Mindegy; ha a vígjáték tónusa nem is
egységes, ez a tónus helyenkint a Beaumarchaisét közelíti meg.


XXI. MEILHAC. Frou-Frou.
(Színmű 5 felvonásban, írták Meilhac és Halévy. Első előadása a Nemzeti
Színházban 1890 március 21.-én.)
„Rizsporba mártott égetőszer“ – így jellemezték megjelenése idején
_Frou-Frou_t. A „comédie“-nek mondott igénytelen színdarabban a korabeli
kritika nagy szatirikus erőt, íróiban pedig világfimezbe bujt
moralistákat fedezett fel, akiknek a munkáját az egyházi szónokok
működésével egyforma jelentőségűnek találták. Úgy tetszett akkor, hogy
ama kor sajátos „erkölcseit“ soha senki se ostorozta könnyedebb kézzel s
egyszersmind könyörtelenebbül, mint a Frou-Frou szerzői, az akkor még
diadalmas operett nagymoguljai.
1869 óta, amikor _Frou-Frou_t először adták elő a Gymnase-színházban,
látott már a világ sokkal erősebb irodalmi égetőszereket is, mint a
Meilhac-ék darabja, de e húsz év alatt nagyon kevés színdarab
találkozott, mely a _Frou-Frou_val finomságban versenyezni tudna. Ha e
színdarabot nem találjuk is oly mélynek, mint a kortársak, annyi
bizonyos, hogy ma is éppen olyan graciózusnak tűnik fel előttünk, mint
amilyennek megjelenésekor találták.
Húsz év alatt az ízlés sokat változik, de ennek a színműnek az
elmésségén az idő nem hagyott nyomot. A legtisztább, a legpezsgőbb s
legkifinomodottabb párisi szellemet találjuk benne; ebből az
export-cikkből jobb, raffináltabb árú azóta se igen jött forgalomba.
Mindazáltal, magával a drámával szemben, mi, húsz évvel elkésett nézők,
csak akkor lehetünk igazságosak, ha szem előtt tartjuk, hogy e két
évtized alatt _Frou-Frou_ közpréda volt, ha nem felejtjük el, hogy
azokat az alakokat s azokat a szituációkat, melyeket Meilhac-ék e
darabjukban kreáltak, mi már láttuk jó és rossz másolatokban,
elképzelhetetlenül számos variációban, másod-, harmad-, tizedkézből. A
jó darabok sorsa az, hogy jellemeit, helyzeteit az epigonok
széjjelhordják a világba s az, ami benne eredeti volt, rövid időn
útszélivé válik. _Frou-Frou_ban is vannak szcénák, melyek viseleteseknek
és halványaknak tűnhetnek fel, – például a két utolsó felvonás egyes
jelenetei – de nem szabad elfelejtenünk, hogy e szcénákat illetőleg is a
_Frou-Frou_ szerzőit illeti az eredetiség.
Ha az alcímek még divatban volnának, e kifejező és elfelejthetetlen cím
alá ilyen második címet lehetne írni: „Egy párisi nő tragédiája.“
Frou-Frou a mai drámairodalomnak egyik legelevenebb, legigazabb
egyénisége. (S ezek közt talán a legbájosabb alak.) Ilyen egész karakter
alig kettő-három van még a jelenkori francia színműben. Csak Poirier és
még egy pár vetekedik vele. De Frou-Frou, mint e kiváló színpadi
egyéniségek általában, nemcsak egyén, hanem típus is. Típusa annak a
nőnek, aki megtalálható bárhol a világon, de akinek a „Parisienne“ a
legfejlettebb, a legraffináltabb, vagy ha úgy tetszik, a legdepraváltabb
képviselője.
A nagyvilági nő: az a gazdag, munkátalan, elkényeztetett teremtés,
akinek betegsége az, hogy az életét üresnek találja, – az a madárszívű,
szenvedélytelen lény, aki képtelen a nagy érzésekre, – az az „enfant
vicieux“, aki csupa ideg, szeszély és hóbort, – az a lázbeteg, aki
semmiségekért él és semmiségekért hal meg.
Ki ne ismerné ezt a típust? Az egész jelenkori irodalom tele van vele. A
mai francia regény, novella és színdarab, sőt a _Vie Parisienne_
életképei is, tömérdek kis _Frou-Frou_ról tudnak, akik mindannyian
Gilberte Brigardtól származnak.
Gilberte Brigard: elkényeztetett gyermek, kiszámíthatatlan szeszélyű,
meggondolatlan, szeles kis teremtés, aki azonkívül olyan bájos, olyan
ennivaló, hogy aki látja, belészeret. Szinte magától értetődik, hogy aki
a közelébe jut, nem szabadulhat a varázsától; a tulajdon apja se
képzeli, hogy aki Gilberte-et is láthatja, azért járjon a házába, hogy a
másik házikisasszonynak, Gilberte testvérének udvaroljon.
Gilberte-et nagyon elrontották. Anyátlanul nőtt fel. Idősebb testvére,
Louise nevelte fel, aki nagyon okos, derék teremtés, de az anya
pótolhatatlan. És azután Louise is kényeztette, mint mindenki, de
legfőképpen az apja.
Brigard papa olyan élettel teli alak, hogy szinte vetélkedik magával
_Frou-Frou_val. Ez a haszontalanságokért élő vén gyerek, aki festi a
haját, akire – könnyűvérűségéért – a tulajdon gyermeke csinál rossz
vicceket, aki ballerinákért utazgat és vállalkozik rá, hogy leányának a
kérőjét „megszabadítsa“ a maitresse-étől, aki műkedvelői előadásokon
pajkos kuplékat énekel a leányával s aki valóságos majomszeretettel
bálványozza parádés gyermekét – a legbrilliánsabb magyarázat a
_Frou-Frou_ jelleméhez. (Milyen más ez az „öröklés“, mint a Nora
„öröklés“-e!) Brigard alakjában van egy pár vonás, mely a mai néző előtt
karrikaturaszerűnek tűnhetik fel (különösen, ha az előadó nem elég
diszkrét), de ne felejtsük el, hogy _Frou-Frou_: „comédie de moeurs“ s a
második császárság korában tömérdek Brigard volt, akik nem is ilyen
Meilhac-tónusban beszéltek, hanem igazán az operett nyelvén.
De lássuk a drámát.
Gilberte-et, akinek a ruhasusogásával, szeleskedésével tele van a ház,
(innen az enyelgő név: _Frou-Frou_) egyszerre két ember kéri meg. Az
egyik hozzávaló, kedves, bolondos ember, Valréas úr, akit azonban
Frou-Frou, bár érdeklődik iránta, nem vesz komolyan, a másik ennek éppen
az ellenkezője: Sartorys úr, komoly, szelíd ember, aki az ellentétek
törvényénél fogva halálosan szerelmes Frou-Frouba.
Frou-Frou nagyot néz, mikor meghallja, hogy Sartorys úr őt szereti. Úgy
rémlett neki, mintha testvére, az okos, derék Louise szerelmes volna
Sartorysba s természetesnek találta, hogy ez is viszontszereti
Louise-ot. De ime, éppen Louise az, aki kezét Sartorysnak kéri. „És te
mit szólsz hozzá?“ – kérdi az álmélkodó Gilberte testvérétől. Louise
nagyon melegen beszél Sartorys mellett. Nos, Gilberte megszokta azt,
hogy komoly dolgokban úgy van jól, ahogy Louise határoz. Nála tartja az
eszét. Ha Louise azt mondja, hogy ennek és ennek így kell lennie, akkor
nincs mit tanakodni, hanem bele kell nyugodni, mert így kivánja az
okosság, a világ rendje. És beleegyezik.
Pedig bizony végzetes hibát követ el az okos Louise is, aki nagylelkűleg
eltitkolja az érzéseit s az okos Sartorys is, aki azt hiszi, hogy az ő
kis szeleburdi feleségét meg fogja nevelni.
Négy év multán, mikor Frou-Frout viszontlátjuk, Sartorys még mindig nem
tudta a feleségét megnevelni. Gilbertenek gyermeke is van, de azért se
anya, se feleség. Csak a nagyvilágnak, mulatságnak, a piperének és a
műkedvelői előadásoknak él. A férjét semmi szín alatt nem akarja
Karlsruheba követni, – Frou-Frou Páris nélkül! – sőt a gyermekét is
elhanyagolja. Nem mintha rossz asszony volna, mintha egy csipetnyi érzés
se volna a szívében. Minden becsületes nő – és Gilberte még az – szereti
a férjét valamennyire; aki egy tiszta leányt asszonnyá tesz, mindig
fölkelti a szerelemnek egy nemét abban a szívben, melyben ő a „primus
occupans“. És Gilberte is szereti a maga módja szerint ezt a komoly
urat, ezt a hivatalos félistent, akit férjéül rendeltek, csakhogy kissé
szigorúnak és unalmasnak találta. A gyermekével se tud eléggé
foglalkozni. Egy nagy baba ő maga is – mit tehet róla szegény?! De ha
olyan nagy baj az, hogy nincs a házban asszony, hát azon lehet segíteni.
Ott az okos Louise, aki most egyedül maradt, mert Brigard elment
Csehországba egy táncosnővel. És bár Louise eleinte vonakodik s nem
akarja a kivánságát teljesíteni, végre is, Sartorys nagy megelégedésére,
beinstallálja testvérét a saját helyére, maga pedig elmegy műkedvelősdit
játszani Valréas úrral, akivel már annyit eltréfálkozott, hogy utoljára
is nagyon komolyan találtak egymásnak szemébe nézni.
Előrelátható, mi történik a harmadik felvonásban. Louise komolyan vette
a feladatát, ellátja a kis Georgesot, mintha az édesanyja volna, rendben
tartja a házat stb., nagy megelégedésére Sartorysnak és mind nagyobb
keserűségére Gilbertenek, akiben fölébred a féltékenység. Nem jut
eszébe, hogy az történik, amit maga kivánt, hanem csak azt látja, hogy
testvére elfoglalja a helyét a gyermeke és a férje szívében s az
elkeseredés egy krizisében, mikor Louise megvallja neki, hogy egykor
szerette Sartoryst – ott hagyja a férjét, a gyermekét és elmegy
Velencébe Valréas úrral, aki éppen kéznél volt.
A dráma itt, a derekán, kettéroppan. Ami következik, már közönséges
dolog, csak finomabban van írva, mint a hasonló színdarabokban. Sartorys
nagy betegséget áll ki s mikor meggyógyul, elmegy Velencébe, párbajra
hívja Valréast és megöli. Frou-Frou pedig bűnbánóan tér haza, bocsánatot
kérni – és meghalni.


XXII. MEILHAC. A rendjel.
(Vígjáték 3 felvonásban. Első előadása a Nemzeti Színházban 1891 május
29.-én.)
Meilhac _décore_jának a hőse a manchai lovagok nemes családjából való; s
tegyük hozzá mindjárt, hogy Andrésy úr a lehető legmodernebb kiadása Don
Quijotenak. Derék fiú, aki nagyon hajlandó a nemes föllobbanásokra s
képes minden önfeláldozásra: de ezt a Quijotei erélyt valami sajátos és
igen megnyerő bonhomia szelidíti nála. A bonhomia a mi korunk embereinek
az erénye; valamint a mi korunk embereinek a gyöngéi azok a nagyszámú,
apró lelki ellenmondások is, melyeket megtalálunk Andrésy Edouardban is.
Ime mindjárt egy ilyen ellenmondás: Ez a derék fiú, akinek mániája az,
hogy minduntalan kockára teszi az életét a legelső idegen érdekében, s
aki sportszerűleg menti meg a felebarátjai életét: ez az újkori Don
Quijote tehát minden lelkifurdalás nélkül udvarol a legjobb barátja
feleségének, akit különben komolyan szeret, s üres óráiban folyton csak
azon van, hogy kiüsse a nyeregből tisztelt barátját, akiért egyébiránt
szintén kockára tette az életét.
Edouard az egyik dolgot éppen olyan természetesnek találja mint a
másikat; s amint a legkedvesebb öntudatlansággal szokott engedelmeskedni
a veleszületett nemes ösztönnek, éppen olyan lelki harmóniával mászik át
a kerítésen, hogy a szomszéd almáját a magáévá tegye. Ez a lelki
ellentmondás élesen megkülönbözteti a mi kis Don Quijoténkat halhatatlan
ősapjától. Don Quijote mindenekelőtt igazságszolgáltató volt; s azután:
fanatikus, nem alkuvó, képtelen bárminemű apró perfidiára. S ha
kirántotta derék spádéját a veszedelemben levők védelmére, tette azért,
mert igazságot akart szolgáltatni a gyöngének a hatalmassal, az
elnyomóval szemben; viszont ő maga sohase lett volna képes olyat követni
el, ami lelkiismerete szerint igazságtalanság lett volna felebarátjával
szemben. A mai ember nem hiszi többé, hogy az igazság erről a világról
való. Meg van győződve róla, hogy a természet maga sem szolgáltat
igazságot; s szomorúan nyugszik bele, hogy e földön nem mérik ki a
halandónak azt, ami neki dukál. Ő maga sem vállalkozik tehát a
_justicier_ lehetetlen szerepére, s ha akár atavizmusból, akár lelki
lágyságból képes az önfeláldozásra, a nemes fellobbanásokra, a
nagylelkűségi rohamokra, életének egy kellemes érzésért való
kockáztatására; lelki rugója bizonyára csak a részvét, az együttérzés a
többi szegény vétkezővel és szenvedővel – akik mindannyian, velünk
együtt, egy ismeretlen nagyhatalom áldozatai – a türelmesség minden
emberi iránt s az ellentállás ingere minden elementárissal szemben.
Szóval: _az emberi szenvedés religiója_, ahogy egy századunkbeli,
elegáns filozófus nevezi a dolgot. Ezzel a religióval persze nagyon
megfér a türelmesség önön gyengéink iránt. Megfér vele a beletörődés egy
olyan hibába, mely a maga nevén említve nem hangzik ugyan valami szépen,
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Színházi esték - 08
  • Büleklär
  • Színházi esték - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3987
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1978
    28.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4014
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2074
    26.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4024
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    27.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4020
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2034
    27.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4018
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    28.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1917
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4054
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1850
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4093
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4023
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2011
    26.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4004
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4070
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1893
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4069
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1928
    27.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4143
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1910
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4153
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1871
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4039
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1962
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4094
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1855
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4066
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1920
    27.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 3910
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1971
    27.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Színházi esték - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 3065
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1564
    29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.