Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 07

Süzlärneñ gomumi sanı 4097
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2087
29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
azok is kardot viselnek!
Már olvadni kezdett a hó, a midőn Ocskay megérkezett a dandárával a
Dodvág mellé. Fáradságos volt az útja, mert a víz több helyütt kiáradt s
elhordta a hidakat.
Amint egy dombtetőre felért Ocskay, a honnan épen le lehetett látni
Ocskóra, még a lova is visszatorpant a látványtól, mely szemébe tűzött.
Az egész faluban nem volt egy ép háztető, csak a kormos gerendák,
kútgémek meredeztek fel az égnek, a templom egy rom volt, a torony tető
nélkül, harangok nélkül; a falun kívül levő kastély épnek látszott, de
mellőle ki volt vágva a kert, az erdő, annak a helyén is csak fekete
tuskóhalmaz összeégett maradványa sötétlett a hó közül, s az ablakok
télhideg idején mind tárva, nyitva.
– Mi történt itten?
Ocskay László sarkantyuba kapta a lovát s a lejtőn vágtatva nyargalt
lefelé, kisérete alig birt nyomában maradni. Be a faluba mind. Senki sem
jött eléjük. Nem volt abban a faluban egy élő lélek, a kihez egy kérdést
lehetett volna intézni: mi történt itt? A házak mind le voltak égve, a
melléképületek, a mik egészen fából szoktak lenni, csak egy
koromhalmazzal jelentkeztek a kőomladék mögött. Itt ellenség járt. Olyan
ellenség, a kinek czélja a pusztítás. A templom oldalába egy ágyugolyó
fúrta be magát, félig kinn szorulva a falból. Itt tehát egy nagyobb
ellenséges csapat volt, mely ágyut is hord magával.
A piacz közepén ott hevertek az elhullott lovak maradványai, a mikről az
elvadult kutyákat még a lovasok közeledése sem birta elriasztani.
Hát még a kastély!
Mikor Ocskay bevágtatott az udvarára, alig ismerte fel, merre van előre?
merre hátra? A mellvédek ledöntve; a tornáczot tartó márványoszlopok
kifeszítve; az ajtók sarkaikból kiszakítva, minden ablak, redőny
bezúzva, s a szép százados fák kivágva az udvaron tőből.
Mi történt itt?
Ő maga rohant fel elől a tornáczra; onnan a pitvarba, a czímerterembe, a
belső palotába: pusztulás, rombolás rémképe fogadta mindenütt.
Összezúzott bútorok hevertek szerteszét halomban, porczellán-edény,
velenczei kristály cseréppé törve, kályhák, kandallók összezúzva, a
falak fresco-festményei eléktelenítve, a czímerterem kirakott padlatán
mutatták a patkónyomok, hogy abból istállót csináltak.
Hát az ágyasházban mi van? A szép, remekbe faragott, mennyezetes
nyoszolya fejszével széthasogatva; a nehéz almáriomok erőszakkal
felfeszítve, a vasláda, melyben az asszony ékszerei, a családi ereklyék
álltak, fenekével felfordítva, s az azon ütött tágas rés mutatja, hogy
tartalma hiányzik. Hanem a szoba közepén van egy nagy boros hordó. Itt
vigan tivornyáztak. S a fekete pinczepenész a padlaton hirdeti, hogy
bokáig gázoltak a borban.
De hát kik voltak azok?
Ocskay csak leroskadt, mint a szélhüdött, arra a romladékára a hitvesi
nyoszolyának, s a fejét lecsüggeszté.
Senki sem merte őt vigasztalni.
Egy elejtett gomb, egy öltönydarabnak a foszlánya drága kincs lett volna
előtte, a mely elvesztett hitvesétől ittmaradt hírt mondani. Semmi,
semmi. Úgy eltünt, hogy emléke sem maradt. Mindent elvittek magukkal a
pusztítók, a mi csak értékkel birt, csupán a könyveket dobálták rakásra.
A nyoszolya forgácsai között ott hevertek azok a lapok, a miket Ocskay
néhanapján Bellarminius fordításával teleirt. Az utolsó éjszakán is
azokat olvasgatta a hitves. A többi könyv oda volt hányva a szegletbe,
penésztől zöld halom.
Ocskay egyszerre felugrott, kitörő indulatának féktelen dühében, s
ökleit rázva az ég felé, ordíta: «Isten! Isten! Hol voltál, mikor ez
történt? Add vissza nőmet! Add vissza hitves feleségemet! Mert ha
elveszed tőlem azt, a mi az enyim: én esküszöm a poklokra, hogy elveszem
tőled azt, a mi a tied!»
Csajághy nem állhatta meg, hogy ezért a pogány beszédért meg ne szólítsa
a dühöngőt; ő igaz puritán férfi volt.
– Ne ragadtasd el magad ilyen indulatra, vezérem; ne lázadj fel Isten
ellen.
Ocskay úgy volt, mint a kit a villám szele ütött meg; támolygott,
szédült.
– Mondtam valamit? Nem… Tenni akarok valamit. Nem akartam Istent
káromolni… Az nyomoruság… Még embert se káromoljon senki… A szidás csak
kutyaugatás… Befogom a számat. Nem hallja szavamat senki. De teszek
valamit.
S azzal még egyszer fellökte az öklét a magasba, s arczát az ég felé
fordítá, tele pokolkínnal; s akkor egyszerre, mint egy visio látnokának
nyiltak fel a szemei kerekre, ijesztő lázragyogással.
– Nézd! Nézz oda! kiálta, megragadva Csajághy kezét. Látod azt? Ott a
válasz. Csajághy is odatekintett, a hová Ocskay reszkető kezével
mutatott, fel a magasba.
Mi volt ott látható?
Az égszinkék szobamennyezeten fekete koromfestékkel felirva e szavak:
«hic fuit ritschan.» (Itt volt Ritschán.)
– Látod?
– Látom.
– Most már tudom, hogy mit teszek.
– Én is.
– Azt tudod, hogy én mit teszek?
– Azt.
– Akkor te jobbra, én balra. Mához egy hétre találkozunk.
– Hol?
– A dévényi révnél. Te a Fehérhegyek túlsó oldalán mégy, én az innensőn
haladok.
– Ott leszek napjára.
Azzal megszoríták egymás kezét.
– Félnappal később indulj, hogy egyszerre érkezzünk, nekem kerülő utam
van.
Ezzel Ocskay elsietett.
Csajághy az elpusztított kastély ablakából nézett utána s látta, a mint
a nyergébe ugrik, odahivatja a zászlótartót, elveszi a kezéből a piros
zászlót s megcsókolja azt keservesen, kétszer-háromszor is.
Nincs már más, a kit csókoljon.
«Hű maradsz hát mind a kettőhöz!» dörmögé magában a vas ember.


AZ ÉGŐ KLASTROM.
Az a rövid összebeszélés Ocskay és Csajághy között pediglen nem volt
valami sympatheticus bűbájosság, mintha két ember egymásnak a szivében
olvasgatott volna; hadviselés idején elvihetné a kánya az olyan
hadvezért, a ki az alvezérei psychologiájára bizná, hogy találják ki,
mit gondol ő most, hogy mi lenne a jó haditerv? s ha kitalálták,
végezzék el. Tudni kell, hogy régen meghányt-vetett terv volt ez Ocskay
és Csajághy között, a mi fölött ők ketten gyakran elábrándoztak hosszú
téli táborozás alatt, az őrtüz mellett, közös szalmán heverészve.
Vakmerő, kivihetetlen ábránd! Most jó idő nyilt rá! Az alkalom kedvez! A
régi vesztes vezért, Schlick tábornokot Bécsbe visszahivták, helyette
Heisztert küldték le; a ki aztán a határszélről minden rendes csapatot
magához szedett, hogy összegyűjtött erővel egyszerre lecsapjon a kurucz
fejére, ez most ott jár a Dunánál Károlyi Sándort zaklatni. Itt pedig
van egy feldühödött férj, a kit a feleségétől megfosztottak s a ki képes
ezért az Istennel szembeszállni. Kezében a felhatalmazás a fejedelemtől,
hogy a mi sereget maga körül tud gyűjteni, azzal kezdjen a saját
tetszése és belátása szerint hadjáratot… Most lehet ebből a tervből
valami! Tehát nem kellett azt egymásnak hosszasan magyarázniok. Csak a
végső jelszóra volt szükségük: «Mához egy hétre Dévénynél találkozunk!»
odáig «kiki magáért!»
Derék munka volt, a mit «odáig» is elvégeztek. A vidéken szerteszét
kóborolva portyázó kurucz csapatokat mindenünnen magukhoz szedték,
Csajághy elhozta magával Bokross Pál tót lovasait, a kik puskával is
tudtak lóhátról lőni, Révay Imre gyalog bocskorosait, a kiket «tót
hajduknak» tiszteltek, Turóczy hanákjait, a kik hosszú társzekereken
vitetik magukat, a lovassággal versenyt vágtatva s csak a verekedésre
ugrálnak le, puskát ragadva; Ocskay viszont megkapta Móricz István
Tiszavidékről idezüllött orosz hajduságát, Bóné Bandi, Gencsy Zsiga,
Majos Jancsi, Kaszás Pali vakmerő csikósbandáit, Andrássy (a barátvezér)
töröktatár hadát, a kik még nem vették be a puska használatát, hanem
nyillal tudtak lőni; de legnagyobb örömére rábukkant a hajdani bajtárs
Borbély Balázs csapatjára is, a kivel együtt vezették a rongyos gárdát.
Megint csak olyan rongyos gárda volt az, a kit vezetett. Hogy lettek így
megtépve? ezt az az út tudná megmondani, a mit a Tiszától a Vágig
tettek, mindennap hol verve, hol veretve, hol dőzsölve, hol koplalva. De
ennek a régi bajtársnak igazán megörült Ocskay, hogy újra feltalálta.
Nem szégyelte megölelgetni, azért, hogy ilyen rongyos. «Majd nem leszünk
mi rongyosak, ha visszajövünk!»
Egész Dévényig nem közölték a vezérek senkivel az útjok czélját, mikor
aztán pontosan az összebeszélt időre együtt voltak Dévény-Ujfalunál,
akkor mondták meg a seregnek, hogy hová mennek?
«Be Ausztriába! Fel Bécsbe!»
Volt erre a szóra őrjöngő riadal!
Hiszen erről álmodozott minden ember.
S aztán mi volna benne lehetetlen? Voltak együtt összesen ötezeren.
Ötezer olyan ember, a kinek nincs mit veszíteni e földön. A kinek a
szántóföldén a vetést fölégették, lakházát szétdúlták, hozzátartozóit
levágták, marháit elhajtották, a kit minden bozót megtépett, minden
zivatar megszapult, tűz megégetett, kard megsebesített, vad sors
összesepert: kiéhezve, felbőszítve, kétségbeesve… Aztán egyszerre előtte
áll a megnyilt paradicsom, még csak nem is őrzik.
A szomszéd Morva, Ausztria akkor is valódi tárháza volt a bőségnek. Jó
földe, szorgalmas népe. A nagy török járás óta háborut nem látott a
vidék, a nép fegyvert nem forgatott; csűrök, pinczék telve; istállók,
aklok megrakva gyönyörű szarvasmarhával, lovakkal, birkákkal; a
helységekben posztó- és vászonszövő gyárak; mindenütt fényes úri
kastélyok, ellátva az osztrák főurak kincses pompájával. Csak át kell
lépni a Morva folyón!
Ocskay ezt adta ki napi parancsban:
«A hol ellent nem állnak, ott senkit ne bántsatok. A ki fegyvert nem
visel, azt meg ne öljétek, asszonyt, gyermeket ne infestáljatok. A mire
szükségtek van, azt elvehetitek, a mire nincs, azt el ne rontsátok, a mi
lábán jár, azt elhajthatjátok; de semmit fel ne gyujtsatok, mert még
többször is vissza akarunk ide jönni! Azért a népet tőlünk el ne
vadítsátok. Sőt inkább hozzánk édesgessétek. A ki ez ellen vét, golyóba
fut!»
Csupa tréfa volt az első átkelés a Morván. A szép holdvilág mellett, a
rongyos gárda egy csapatja (a kinek legkevesebb kár esik a sarujában, ha
megázik), meg a Bokross Pál bocskoros lovasai átusztattak a Morván a
tulsó parti révig, ott elfoglalták a kompokat s éjfélig átszállították
rajtuk az egész dandárt.
Átellenben fekszik Schlossdorf vára, egy csinos kis tubákos pikszis,
annak a kapuját petárdával csakhamar bedönték s az álmos várőrség
kezéből kiszedték az egyet-mást, a mi emberölő szerszám lehetne, s
azután szépen átkoczogtak Hof városba, szerencsés jóreggelt kivánni, ott
megfrüstököltek vigan, s kivetették a sarczot egész barátsággal.
Itt nem soká pihenének, felkerekedtek s folyvást az országúton haladva,
ebédre megérkezének Witzelsdorfba, a hol a népség már eléjük jött
békedeputatióval s megköté a kapitulatiót, hozta társzekerekkel eléjük a
sok élelmiszert, s beleegyezett a sarczba. Abban a városban csupa
posztógyárosok voltak. Annyi purgomál posztót, szameth daróczot, és
karassia kelmét meg kamuka bársonyt szolgáltattak ki Ocskaynak, hogy
azzal az egész hadseregét felruházhatá. Ezért nem is háborgatá a
városukat. Ellenben a környékben levő nagy uraságoknak a mezőiről, a mi
lábasjószágot talált, azt elhajtatá, a lovaknak a javát a maga népe
között kiosztogatá. Ott éjszakára pihenőt is tartott.
Másnapra már a betörés hire nagy messze földet befutott. A rémület, mint
a futótűz, terjedt mindenfelé, s vele együtt futott a nép is, a merre
látott. A kuruczokról rémmeséket beszéltek, s a számukat szokás szerint
roppantul nagyították. A kastélyokból a földesurak mind futottak
családaikkal és sebtén összeszedett kincseikkel együtt át a túlsó parton
fekvő Fischamendbe, Hainburgba, mert a bécsi úton már Probsthofig
száguldoztak Ocskay előcsapatjai, sőt éjszakára magát Enzersdorfot is
bevették, az ottani helyőrség rövid puskázása után, a miért aztán a
városra kemény sarczot is vetettek.
Lett erre nagy rémület Bécsben! A kuruczok félnapi járóra a
császárvárostól! Igaz ugyan, hogy Bécs lakossága maga képes akkora
védsereget kiállítani ellenök, a mi azokat agyonnyomhatja, aztán a
várost erős kőfalak, ágyúkkal megrakott sánczok védik, a mik még a török
szultán egész hatalmának is győztesen ellen tudtak állni; van is feles
számú helyőrség a fővárosban; de mégis megdöbbentő volt az a mesés
vakmerőség, hogy az a féreg, a kiről a hadi bulletinek egyre azt
hirdették, hogy a sarkaik alatt most vonaglik utolsót, egyszerre a
császárváros határában üti fel szarvasfejét s itt a közelben okádja
sárkánytüzét.
A Bécs városi főparancsnok, Strassoldo, rögtön összedoboltatta,
trombitáltatta a rendelkezése alatt álló csapatokat, a polgárőrséget a
bástyák őrizetére állíták fel; a pattantyusokat a sánczágyúkhoz
állíttatá, maga pedig egy igen tekintélyes dandárral kivonult a vakmerő
kuruczhadnak egy olyan leczkét adni, a mitől annak örökre elmenjen a
kedve az ilyen tréfáktól. Csapatjai mind a szine-java voltak a
hadseregnek; jól fegyverezve, derék vezetők alatt. Azokkal a kuruczsereg
nem mérkőzhetett.
Ezeknél Csajághy vezette az előhadat. Mikor az előre küldött
portyázóktól megtudá, hogy minden oldalról túlnyomó hadoszlopok
közelítenek, nagy okosan visszahuzódott Enzersdorfra, a hol Ocskay volt
a derék haddal.
– Bécsig már nem mehetünk, mondá a vezérnek. Az osztrák fölébredt, s
ágyuival jön ellenünk, nálunk pedig az a leggyöngébb fegyver, a népünk
nem szokta meg. Ideje lesz visszafordulnunk.
– Helyesen mondod, szólt Ocskay. A czélunkat elértük. Zsákmányt
ejtettünk, élelmi szert gyűjtöttünk, a mennyi a hadunknak elég; most az
a főgond, hogy azt hazavihessük. Te rendeld a társzekereket előre, magad
a legbiztosabb lovasezredünkkel maradj hátul, a visszavonulást fedezni.
Én pedig az alatt megteszem a kurucztempót.
– Lesbe állsz egy csapattal, s mikor az üldöző ellenség az én hátamat
verve, vakon előre rohan, akkor az oldalába csapsz, s két tűz közé
szorítod? Melyik ezred menjen veled?
– Majd kiválasztom én a nekem való embereket, te csak vidd magaddal a
saját ezredemet.
Borbély Balázs rongyos gárdája kinn az Enzersdorf melletti vadaskertben
tanyázott (a városba bevinni nem volt őket tanácsos) mikor alkonyattájon
csak megjelen közöttük Ocskay.
Különösen volt fölszerelve. Nem az a pompás mente rajta, nem is az az
arabs ló alatta, a miről a «nyalka kurucz»-ra ráismertek már messziről,
hanem ugyanaz a rongyos-szurtos készség rajta, meg az a görhes, sovány,
de azért erős csontos ló alatta, a miről a tiszabecsi peteknél hires
lett.
– No rongyos gárda, hát ismersz-e még? Akartok-e még egyszer velem
jönni? Megint olyan jó helyre?
De nagy örömrivallással hallották ők azt a szép szót. Mennek azok vele,
ha kivánja, a felkelő holdat ostromolni is!
Ocskay még a töröktatár légiót is magához vette, s ezzel a
szedett-vedett haddal félre állt a derék seregtől, a mit elébb a
társzekerekkel előre indított a magyar határ felé.
A vadaskert egész a Dunáig terjedt, úgy hogy a dámvadak néha átugráltak
a kerítésen s átusztak a nagy szigetbe, a miben pompás gyümölcsös-kertek
valának azon időben mulatóházakkal, üresek az esztendőnek ilyetén
szakában, maga a sziget is nagyobb részt víz alatt a Duna áradása miatt.
Nem lakik itt most élő ember.
Ocskay erre a szigetre hozta át a lovasait, átusztatva a Duna
keskenyebbik ágán. Ott lesben megálltak.
Ez a mai éjszaka mindenképen viharosnak indult. A császári parancsnok,
tudva jól, hogy a kurucz sereg nem végezheti a visszavonulását elég
gyorsan, a sok megrakott társzekér, az elterelt csordák, nyájak gátolják
a gyorsított menetben, annálfogva rajta volt, hogy azt minél hamarább
utólérje; e végett a lovasságát erősített haladásban indítá előre s még
az éj homályában utól is érte a kuruczok utóhadát, míg a gyalogsága
hadtudományi felosztásban vonult fel lépcsőzetesen, en échelon utána, à
cheval véve a nagy országutat a lába közé.
A szigetről láthatá Ocskay a felvereslő villanásokat az éjszakában, a
mit az ágyúk lobbantottak az égre, a mint Strassoldo és Csajághy
összetalálkozának.
– No most mi következünk, fiuk! mondá Ocskay. «Előre!»
– A bal partra át? kérdé Borbély Balázs.
– Nem. A jobbra! Mi Bécs ellen megyünk!
Őrjöngő egy gondolat! Ezer kétségbeesett rongyos ficzkóval, meg
háromszáz nyillövő tatárral megrohanni Bécs városa kapuját! Kitelt
tőlük, hogy megtegyék! Hova híhatta volna Ocskay, hogy utána ne mentek
volna?
Átusztattak a sarkában a Duna szélesebbik ágán is, s aztán éjnek
éjszakáján, mielőtt a hold feljőne, Schwechat alatt, erdők, fasorok
között, észrevétlenül, mint a kisértettábor, keresztül az elhagyott
török sánczokon, út nélkül, torony irányában. Az óriási Szent István
torony, messze világító lámpájával volt a kalauzuk. Mikor a fogyó hold
feljött a laxenburgi halmok mögött, épen akkor szállt le a török sáncz
oldaláról, mint egy sátánlégió, a rongyos gárda.
Az akkori Bécs külvárosai még csak a Favorita-vonalig terjedtek, az sem
volt valami erős sánczolat, csupán a mezei lakok és kertek palánkjainak
tömege, a köztük levő országút elzárva sorompóval.
A mint Ocskay csapatja a sorompóhoz megérkezett, az ott felállított
őrség eldobálta a fegyvereit s futott keresztben a mezőkön,
káposztáskerteken szerte, ordítva: «itt vannak a kuruczok!»
Ezen az oldalon épen nem várták őket.
A pokol hányta-e fel méhéből, hogy most egyszerre a Duna jobb partján
vannak?
A sorompón és az első sánczkarózaton túl következett a császár kedvencz
vadászó helye.
Ocskaynak jó helyismerete volt ezen a helyen, labancz korában maga is
cserkészett az udvari kisérettel ebben a pagonyban. Tudta, hogy ennek a
tekervényes útjain keresztül egészen a külvárosig lehet hatolni.
A vadaskerten túl volt egy nagy kolostor, a melyben a Krisztus
töviskoszorújáról nevezett Dornenkränzerin-apáczák laktak.
Ez volt a legelső nagy épület, a mit maguk előtt találtak.
– Ezt kell elfoglalnotok! parancsolá Ocskay a kuruczoknak.
Ez volt az, a mit az égbe ordított, mikor ocskói pusztakastélyában
felesége összetört nyoszolyájáról felugrott, hogy magát az istenséget
megtámadja kínos veszteségeért.
«Add vissza azt, a mi az enyém, vagy fogadom a poklokra, hogy én veszem
el azt, a mi a tied!»
Egy egész kolostort, tele szent szűzekkel, a kik az «Úr menyasszonyai!»
Erre tört, ezért fáradt, czélnál volt.
Benn, magában Bécs külvárosában, elfoglalni egy egész zárdát, Istennek
szentelt asszonynépével s azt vinni el magával, áldozatul az elrabolt
hitvesért.
Egész kardala a jajkiáltásnak feleljen vissza arra a vészsikoltásra, a
mit az ő «egyetlene» hasztalan küldött fel az égbe.
«Rajta, kurucz! Rajta tatár!»
Hanem a vakmerő kisérlet, a mi a legnagyobb akadályokon mesemódon
átsíkamlék, ime elbicsaklott egy igen csekély kis dolgon. – Egy maroknyi
embernek bátorságán.
Ha lehető volt az a képtelenség, hogy egy másfélezernyi csoport betörjön
a császárvárosba s rémülettel töltsön el százezer embert, viszont az a
lehetetlenség is megvalósúlhatott, hogy ez a vakmerő légió útjában
találjon hatvan olyan embert, a ki feltartóztatja. Ennyi polgári őr volt
a kolostor falai mögé elhelyezve, hanem ezek az első támadásra oly
gyilkos tüzeléssel fogadták Ocskay csapatját, hogy az visszahőkölt.
A kolostor jobban készen volt a védelemre, mint valamennyi nagyhírü vár,
a minek az ormára Ocskay kitűzte a győzelmes zászlót.
Nem lehet ezt csak úgy egy kézcsapásra elvenni.
Ocskay egy pár száz kuruczot leszállított a lováról, s maga állott az
élükre. Az útfélen volt egy nagy fafeszület, azt kiemelték a helyéből, s
azzal rohantak neki, mint a kőfaltörő kossal, a kolostor ajtajának.
Hanem az nagyon jó ajtó volt: erős kovácsolt vasból; nem engedett. A
védők granátokat dobáltak a támadók közé, a mik durrogva pattogtak szét
a lábaik alatt. A kurucznak ez nem tetszett; Ocskay csak azon vette
egyszer észre magát, hogy egyedül hagyták az ajtó előtt.
Tombolt dühében. – Ő, a ki annyi erősséget bevett, most egy nyomorult
klastrom előtt kudarczot valljon!
Fogott egy granátcserepet, a mi a lábához pattant, s annak az élével
felkarczolta a kolostor barna falára e szókat:
«hic fuit ocskay.»
Azzal visszament a csapatjához, nem törődve az utána küldött golyókkal,
a mik közül némelyik a pánczélingén siklott végig. Eléhivatta a
tatárokat.
– Ha nem hozhatom őket ki, veszszenek odabenn!
Oh a tatároknak nem kelletett sokat magyaráznia, hogy mit tegyenek.
Gyakorlatuk volt ebben. Szurokkanóczokat kötöttek a nyilaik végére s
azokat meggyujták, úgy lövöldözék a kolostor tetejére. Rövid idő múlva
lángban állt a tető.
Benn a szent szűzek ijesztő rémsikoltozása hangzott.
Ocskay gyönyörrel hallgatta azt.
– Hát az én Ilonkám nem igy kiáltozott-e?
Egy ablakon át két hófehér kéz nyúlt elő s imára kulcsoltan látszott
feléje esengeni. Ocskay észre is vette azt.
– Mintha csak az én Ilonkám fehér kezeit látnám, mondá kegyetlen
keserüen. A hogy azt meghallgatta az Isten, úgy hallgassa meg ezt is!
(Pedig meghallgatta mind a kettőt!)
– Lőjjed, tatár, lőjjed!
De már ez mégis vastag tréfa volt a bécsieknek! Felgyújtani egy
kolostort a szemük láttára! Hirtelen összeszedték a császári várban levő
nehéz vasasokat s azokat indíták a vakmerő betörők megtorlására. Jöttek
nagy trombitaharsogással, a falakon is mindenütt megpördültek a dobok,
az egész város feltámadt álmából, ágyúkat sütöttek el, rakétákat
eregettek fel a Szent István tornyából, hogy a bal parton levő seregeket
fellármázzák. Ocskay átlátta, hogy itt jó lesz visszavonulásra gondolni.
A pokolszomj el volt kissé oltva szivében. Hallotta az ártatlan nők
jajordítását, jól lakott vele, talán nem is bánta már, ha megszabadulnak
is. Tán nem ég addig rájuk a tető, a mig a tűzoltók megérkeznek?
Csapatjaival visszavonult a császári vadaskertbe.
Az ellene küldött vértesezred megkisérté üldözőbe venni, de a sűrűben
oly nyilzáporral fogadtatott a tatárok által, hogy kénytelen volt
visszatérni. A nyil még most is veszedelmes fegyver. Bizonyítják azok a
harczok, a miket afrikai vadak ellen folytatnak mai nap európai seregek.
A gyorspuskát is megszégyeníti a sok nyil.
A kuruczoknak nem is igen látszott sietősnek ebből a szép erdőből odább
menni. Ilyen szép helyet ők régen láttak. Ilyen fűbe régen haraptak az ő
lovaik. Azoknak is kell egy kis pihenés. Biz ők lenyergelnek, a míg az
ellenség odabenn összeczihelődik. Ott volt az állatkert, a drága szép
zsiraffjaival, antilopéival, gazelláival: hogy hagyta volna azt a kurucz
megkóstolatlan? a ki soha sem evett még ilyen húst. Sem czédrusfából,
meg drága puszpángfából még nem rakott soha tüzet, a minél a pecsenyéjét
megsüsse. Volt a császárnak két betanított párducza is, a mikkel őzekre,
dámvadakra szokott vadászni. Azokat is lelőtték és megették, nem mintha
jó lett volna, de a dicsőségért: az egyiknek a bőre jó lesz kaczagánynak
Ocskay uram, a másiké Borbély Balázs uram számára. Csak jó virradat felé
hagyták ott a megszeretett tanyát. A tatárok még egy-egy darab himalajai
yaknak a maradványait is a nyereg alá rakták, majd megporhanyul
útközben.
Ennek a vakmerő tanyázásnak pedig az a következése lett, hogy a bécsiek,
látván azt a száznál is több őrtüzet a császári vadaserdőben, nem
hihettek egyebet, mint hogy az egész tábor szállta meg Bécs városát, s
nyargaltatták a stafétákat, még Heisterhez is, hogy siessenek a
szorongatott metropolist megvédeni. Ez által a bal parton a kuruczokat
üldöző főparancsnoknak csak a lovassága maradt a kezén, a gyalog hadai
hanyatthomlok siettek vissza Bécsbe a nagyított rémhirre.
Már akkor Ocskay rég hegyen-völgyön túl volt.
Hanem ez alkalommal nem azon az úton tért vissza, a melyiken jött.
Tetszett neki sorba meglátogatni a jobb parton eső városokat, a hol még
nem ismerték. Ott sokakat feltalált azon előkelő uraságok közül, a kik a
túlpartról menekültek ide előle. Sok kedves emléket elvitt tőlük.
A hajdani nagy római város, Carnuntum helyén, a hol most Petronell áll,
rábukkant a várkastélyban azokra a nagyértékű régiségekre, a miket a
romok között találtak. Ő is nagy kedvelője volt a régiségeknek, de azért
nem vitt el belőlük egyebet, csak a mi aranyból és ezüstből volt. A
város végén áll még az ős Carnuntum egyetlen diadalkapuja:
elpusztíthatlan tömör építmény; ennek a homlokzatára felirta szép
gothicus betükkel:
«morgen komm ich wieder.»
A szomszéd Hainburgban azonban kedvetlenül fogadták. Tehát oda be sem
szállásolt, hanem lekerült a dunai kikötőhöz, a hol a télire kikötött
malmok voltak elhelyezve: azokra rárakta az embereit, lovait s szépen
átszállította a csapatját minden baj nélkül a túlsó partra.
Ott a rekettyésben összetalálkozott Strassoldo dragonyosaival, a kiket a
fővezér Csajághy oldalába küldött, hogy a dévényi átkelőnél vágják el az
útját a visszavonuló kurucznak. Azokat menten megrohanta, levágott
belőle annyit, a mennyit elért, a többit elkergette, s ezzel Csajághynak
utat nyitott a révig. Hogy pedig azontúl is háborítatlanul vihesse el a
zsákmányát egész Nagyszombatig, azt tette, hogy a hainburgi malmokat
megrakatva kövekkel, neki ereszté a Dunának, s Pozsony közelében
fölgyújtatta, azok mind összetörték, elégették a pozsonyi hajóhidat.
Másnap, mikor Heister át akart jönni az egész seregével, hogy a rabló
kuruczot kifordítsa a bőréből, nem talált maga előtt hidat.
Ocskay pedig szépen megérkezett Nagyszombatba; ott a hozott zsákmányt a
vásáron elkótyavetyélte, az árából kifizette a zsoldot; a maga részét is
kivette belőle.
«No az Ocskay-kastélyért már meg van fizetve, de Ilonkáért még nincs.»


EGY NŐ, A KI A TÜZNEK ÖRÜL.
Mikor Bécs utczáit késő éjjel befutotta az a rémhír, hogy «itt vannak a
kuruczok!» s a felriadt lakosság lélekvesztve rohant előre-hátra az
utczákon, nem tudva, hogy honnan jönnek a félelmes látogatók? a glacisra
nyiló gróf Altenburg-palotában hirtelen felnyilt egy ablak, s azon egy
nőarcz tekintett ki. A holdvilág még fehérebbé tette e szellemarczot,
mint a bezárt szobalég – és talán a szenvedés.
– A kuruczok jönnek! ordíták odalenn az éjszakai hangok.
A halavány arcz egyszerre élni kezdett, a fehér fény ragyogássá
magasztosult rajta, az ajkak megnyiltak édteljes nevetésre. – Még kijebb
hajolt az ablakon.
Az ágyúk villanásai vereslettek fel az éjben, a dörgés megrázta az
ablakokat.
– A Favorita-vonal felől jönnek! kiáltának odaalant.
A Szent-István-toronyból süstörögve szállt fel a vészröppentyü,
tűzlángokat lövellve fel az égbe, hírt adni a túlparton messzetávozott
dandárnak, hogy nagy a veszély.
A halavány hölgy összetapsolt a két kezével s mintegy esedezve emelé
azokat az ég felé. Azután besietett a szobájába.
Hálószobája mellett volt egy kis benyiló. Ott aludt egy ágyban két
gyermek. Szépek, mint két kis cherubin; az egyik hat éves, a másik öt.
Mellettük, egy mennyezetes nyoszolyában, feküdt egy fiatal hölgy; sürü
szőke selyemhaja altában szétbomolva patakzott alá vánkosairól, üde,
piros arczán, tiszta homlokán, félig nyilt ajkán az álom túlvilági
önkívülete. A vékony patyolat-hálóköntös egy élő márványszobor idomait
árulja el.
A halavány arczú hölgy kezével érinti az alvó szobor sima vállát s a
nevét suttogja fülébe: «Ozmonda!»
Arra az fölébred, felugrik az ágyából, kerekre felnyitva nagy, sötét
pilláktól árnyazott Titánia-szemeit.
A másik hölgy valamit súg a fülébe, a mire a felébresztett hölgy
álomittasan nagyot nyujtózik, egész idomzatával párduczmódra vonagolva,
s aztán hirtelen asszonyi kiváncsisággal kapja meg a felébresztő kezét,
azt súgva: «igazán?»
A halavány hölgy egyik mutatóujját az ajka elé teszi, a másikkal
figyeltető mozdulatot tesz: – «hallgass!»
Az utczák rémes zaja behallik ide is.
Erre a szőke hölgy kiugrik az ágyából, s mezitláb, a lenge éji köntösben
kifut a másik szobába, az ablakon kitekinteni, nem törődve a hideg éji
levegővel.
– Óh készülj! Siess! suttogja utána a másik.
Azután odamegy a gyermekeket felkölteni. Először a nagyobbikat. A
kisebbik nyügösködik, sir, hogy az álmából felverték, a nagyobb meg csak
bámul nagy álmosan.
Ekkor a hölgy valamit súg a nagyobbik fiu fülébe, mire annak egyszerre
kimegy az álom a szeméből, felszökik. Azután oda vonja magához a siró
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 08
  • Büleklär
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4225
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1948
    32.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4204
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2049
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4269
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4129
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1865
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4247
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4204
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1987
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4097
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2087
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4020
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1988
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4161
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2029
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1898
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4146
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1977
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4093
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1893
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4188
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    34.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4213
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1860
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4145
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4017
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1873
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1869
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4040
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2072
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4093
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 4125
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1987
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 21
    Süzlärneñ gomumi sanı 4132
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - 22
    Süzlärneñ gomumi sanı 2603
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1239
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.