Szép Mikhál: Regény - 14

Süzlärneñ gomumi sanı 4194
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
– No hát azért is megmutatom, hogy van köze Kassa városának a magas
politikához; vágott aztán oda neki Homonnai; s ha Rákóczy Györgynek
tetszik magyar vármegyékért Lengyelországot csereberélni, Kassa
városának tetszeni fog becsukni a kapuit és be nem ereszteni, a ki neki
nem tetszik. Kegyelmedet pedig, úr uram, szivesen láttam mind e mai
napig, mint kedves bátyám-uramat; de a mai napon túl, bizony mondom,
hogy minden szekerébe helyre vannak téve a kerekek s kifelé vannak
fordítva a rudak.
Ez már aztán nagy gorombaság volt! Felmondani valakinek a
vendégszeretetet! Zurdoki nem is birta azt elnyögni ingyen. Kellett
valamit mondania rá, a miben az epéjét kiöntse. Felfujta magát nagy
dölyfösen s azt mondá Homonnainak.
– Gróf uram csak azért űz ki a házából, mert félti tőlem a feleségét.
Homonnai pedig fáin ember volt; a ki ha sérteni akart is, azt válogatott
módon tevé.
– Van nekem egy könyvem, a mit kegyelmednek mindjárt elküldök, monda
Zurdokinak. Abba ha kegyelmed figyelmesen beletekint, ki fogja belőle
olvashatni, hogy én kegyelmedtől a feleségemet bizony nem féltem.
Zurdoki kiváncsi volt rá, hogy valjon miféle ördöngős könyv lehet az?
Alig várta, hogy a hajdu áthozza. Finom maroquin táblájú kötés volt az,
melyet midőn szétnyitott Zurdoki, nem talált abban egyebet – egy
tükörnél. Ki olvashatta pedig belőle a czélzást, hogy ilyen csúf pofától
Homonnai a feleségét nem féltheti.
A tükröt menten a földhöz csapta s még az nap egész retyemutyájával
elköltözött Kassáról; felment a sárosi várba.


HARMINCZEGYEDIK FEJEZET.
(Walobann igaz amaz ewssi kewzmondaas, hogi az howaa az ✝✝✝ maga nem
mehet, oda ween azzont kevld. Az mi pedig chac az gonoz azzoniokra
eertetendew; miwelhogi wannac zaamossan hailott korban lewew azzonioc,
kik istenfeelew eeletet eelnec ees az emberekwel ioot chelekeznec.)
Zurdoki uram nagy dühvel, haraggal távozott el Kassáról, a mihez
válogatott okai voltak.
Először is cselszövési feladata lett megzavarva az által, hogy Kassát el
kellett hagynia. Neki ott azt a pártot, mely Bécshez szított, kellett
volna actiora birni, hogy Rákóczy György szándéka simán keresztül
menjen, t. i. a tiszáninneni rész átengedése Ferdinándnak. Ott Zwirina
uram kész szövetségese volt, és most attól elszakadt. Azt pedig
tudhatta, hogy a kassai polgárok kemény emberek; ha egyszer azok
valamire azt mondják, hogy «nem», hiába mondja császár, szultán s nagy
fejedelem, hogy «igen», mert ha a potentátok egymás között olyan mappát
festenek, a minek a határa oda esik, a hová a kassaiaknak nem tetszik,
hát a kassai főbiró megnyálazza az ujját s letörli azt a pergamenről.
Aztán egy pár esztendei ostromoltatástól sem ijednek azok meg: próbáját
adták akár hányszor. S ha a császári generális belőtt hozzájuk, ők meg
kilőttek hozzá, s utoljára is ellőtték a lába alól a földet, hogy ő
hagyta ott a fogát: – hát azokat csak ravaszsággal lehetet megtéríteni.
E ravasz praktikának a szálait kuszálta össze a Kalondai Bálint által
megmagyarázott levél.
Pedig Zurdoki is egyike volt azoknak, a kik a nagyravágyó György
fejedelmet arra ösztökélték, hogy menjen elfoglalni Lengyelországot. Ő
neki volt igérve a krakkói kormányzóság. Ez furta a máját.
A másik oka a haragra a személyes boszú volt azok ellen, kik által
megcsufolva érzé magát: Homonnai gróf és Kalondai Bálint ellen.
És aztán harmadszor – szerelmes volt mind a kettőnek a feleségébe s a
vén gonosztevő feltette a boncsokos fejében, hogy mind a kettőt
megrontja, a hogy csak szerét teheti.
Sáros városába megérkezve, a mi ideje csak fennmaradt a politikai
fondorkodásból, azt mind e gonosz tervének kifőzésére fordítá.
Azt már megtudta a fürmendernétől, a ki azt neki az első emlékezetes
táncz után mingyárt elmondta, hogy Kalondainé a férjével bártfai
házasság utján kelt össze: – és hogy az első időkben, a midőn ide
került, az orczája ocsmány volt a nagy veres szeplőktől, a mik később
csodamódra eltüntek az arczáról. Ő azt vallá, hogy télire szoktak
eltünni a szeplők; de bizony elmult már azóta a nyár is, s csak nem lett
az ő arcza többé szeplős.
Ebből Zurdoki, az ő furfangos eszével kiokoskodhatá, hogy ha Kalondainé
arczára nem a rózsa és liliom színei vannak mesterségesen kendőzve,
akkor azok az elrutító szeplők voltak odafestve szándékosan – s ennek
valami okának kellett lenni.
Nem restelte a fáradságot, elmenni Bártfára: ott az anyakönyvből
kikerestetni a Kalondai Bálint házasságáról tanubizonyságot tevő
jegyzetet. – Ebből megtudta, hogy kinél szolgált a szép Mikhál? – A rut
Mikhál!
Ott még akkor is jól emlékeztek a ragyabunkó rút arczára s elmondák,
hogy miféle asszony volt az, aki a leányt ide elszegődtette?
Hanem azt most nehéz volt megtalálni.
A Babura Pirka csakugyan átment Lengyelországba, a hol nem kellett attól
félnie, hogy Kaczenreiter Henrik kezébe kerül: a ki ha őt élő testtel
megkaphatja, arról rögtön kitalálja, hogy a kastélyát ő gyujtotta fel, s
hogy az a két összeégett koponya, a mit a romok között találtak, nem a
Pirka és a Mikhál maradványai voltak, hanem a két peczéré; s erről
sok más dolognak a nyitjára ráakad: kivált ha utána jár, hogy a
krakkói zsibvásárra honnan kerültek az ő kastélyából azok a pompás
ruhák és ékszerek, a miket ő maga vásárolt valaha a szép Mikhál
megörvendeztetésére? Ezért a Pirka nagyon ovakodott valaha
Magyarországra visszakerülni.
Zurdoki uram azonban nem restelte a boszorkány nyomait tovább keresni.
Annak kellett itt boszorkány-társainak lenni. Ezek a varázslók
társaságban élnek s mindig szövetségben maradnak.
Addig nyomozott, keresgélt, míg egyszer rátalált a Szeben melletti
kopanicsára. Ott egy éjjel nagy dáridót csapott; együtt tánczolt a
kopanicsárnéval, s mikor azt mindenféle hizelkedéssel, jó borokkal,
ajándékokkal levette a lábáról, akkor kitudta tőle, hogy ő ismerős azzal
a némberrel, a ki egy éjjel itt termett a föld alól azzal a
pulykatojásképű leánynyal s aztán reggel megint elszelelt vele a levegőn
keresztül. A kopanicsárné azt is tudta, hogy hol van most a Baburha
Pirka.
Azokban az időkben, minthogy üldözték a boszorkányokat, annálfogva
nagyon elszaporodtak azok. Sok magánosan élő vén asszony, fiatalabb
özvegyek is, és olyanok, a kik az uraikkal nem éltek, fejükbe vették
azt, hogy ők boszorkányok: valami veszedelmes büszkeséget találtak
abban, hogy az emberek ő tőlük félnek, hogy őket föld feletti lényeknek
tartják s nem restelték magukat a kínhalál veszedelmének kitenni ezért
az oktalan fenhéjázásért. Voltak közöttük olyan kuruzslónők, a kik
bódító mérges növényekből készült kenőcsöket osztottak ki a többiek
között, a mikkel ha ezek a testüket bekenték, eszméletüket elveszték,
mámoros álmokat láttak, s minthogy képzeletük azzal volt megterhelve, az
ördögök társaságában, a boszorkányok szombatján látták magukat s e
közben nyavalyatörős kéjmámort éreztek, mint a mákonyevők, vagy
légyvesztő galócza nedvét szürcsölők s aztán mikor felébredtek, azt
hitték, hogy mindaz való volt, a mit álmodtak s úgy vallották azt
magukra, mint megtörtént dolgot. – És aztán az ilyen kuruzslónőhöz, ki
bódító szereivel minden érzéküket rabságban tartá, akként ragaszkodtak,
mintha kapitányuk volna s ha sokáig nem látták, hegyen-völgyön
átvándoroltak utána, hogy ismét feltalálják.
Így volt tudomása az Ancsának folyvást Babura Pirka hollétéről, bárha az
nem találta is tanácsosnak Magyarországra ismét átjönni azóta.
A könnyen szerzett pénz azóta, a hogy jött, úgy el is ment a Pirkánál.
Mikor a sok aranyat, meg a drága szép ruhákat megkapta, azt tette, hogy
átment Sandomirba; felvette a czifra öltözetet magára. Kiadta magát úri
asszonyságnak, mindenféle korhely naplopók társaságában élte világát
nagy dinom-dánom között, míg a pénzben tartott; aztán eladta az
ékszereket; végre a czifra ruhákra került a sor: azokból is kikopott;
most aztán megint olyan rongyos boszorkány, mint azelőtt volt, ki a
fiatal menyecskék kapuiban ácsorog, hogy azoknak, dugva adott pénzért
rosz tanácsokat adjon, jövendőt hazudjon.
Ilyen asszonyra volt szüksége Zurdokinak.
Rábizta Ancsára, hogy keresse fel a Babura Pirkát. Adott neki útravaló
pénzt és bizonyságlevelet, hogy ő az udvartartásához való személy, a
mivel minden útjában kimenthette magát.
Csaknem bizonyosra játszott már.
* * *
Kassán pedig az alatt nagy változások történtek.
Eljött a főbiróválasztás napja; a hogy ősi szokás szerint a főbirót
minden esztendőben újra szokták választani.
Kalondai Bálintnak nagyon felvitte Isten a dolgát. A mióta, mint
várnagy, oly kitünően járt el a hivatalában, mindenki meggyőződött róla,
mennyire igazságtalanok voltak a kézsmárki tanárok, a mért őt az
iskolából kicsapták? de különösen a Zurdoki cselszövényének felfedezése
óta annyira megszerették őt a polgártársai, hogy senkiről másról nem
lehetett szó ő mellette a főbiróságra. – Hisz az apja is abban a
hivatalban áldozta föl az ő életét: ő pedig sokkal alkalmatosabb még az
apjánál is.
Az is sokat tett pedig, hogy Homonnai gróf ezredes kapitány nagy
pártfogásában részesíté s mindenütt őt ajánlotta, a hol csak megfordult.
Hogy azonban a másik pártnak is elég tétessék, nehogy a polgárok egymás
között ortályoskodjanak s azáltal visszavonás támadjon a város
kebelében, abban állapodának meg, hogy ugyanakkor a polgármesteri
tisztségre pedig az eddigi fürmendert, Zwirina Ágoston uramat fogják
behelyezni: annak a helyébe pedig új Fürmendernek a Zwirina Ignáczot, az
utóbbinak a fiát, így aztán egészen szent lett a békesség.
Mind a három választás eként nagy rendben meg is történt; három királyok
napján elébb megtették a polgármestert, vagy mint akkor nevezték,
főrectort, annak helyébe a Fürmendert, a kire akkor a legnevezetesebb
feladat várt. Ugyanis neki kellett száz polgárt a legtekintélyesebbek
közül kiszemelni a választási actushoz. E száz polgár közül ötven
magyarnak, huszonöt németnek és huszonöt tótnak kellett lenni, és pedig
harmincznégy kálvinistának, harminczhárom lutheránusnak, harminczhárom
pápistának, a mit aztán így összeállítani: tekintély, nemzetiség és
vallás szerint nem lehetett tréfadolog.
Mikor a száz polgár együtt volt, akkor bezártak minden kaput a város
bástyafalain s idegennek nem volt szabad bejönni.
A száz választott polgár összegyűlt a városházánál és elvégezte, hogy ki
legyen a megválasztandó főbiró?
Akkor kijöttek csendben a piaczra, a hol egy fekete bakacsinnal bevont
mennyezetes szekér várakozott hat lóval; hasonlatos a halottas
kocsikhoz. Arra a mult évben szolgált és most leköszönt főbirót
felültették s azután a többiek utána gyalog csendesen kisérve
megindultak, nemkülönben mintha halottat kisérnének ki a temetőbe.
És csakugyan a temetőbe vitt ki az út, s az az utcza vastagon be volt
hintve szalmával, hogy a szekér zöreje ne hallassék.
A temető előtt két sorban voltak felállítva a czéhek képviselői,
kezeikben hosszú póznára feltűzve mesterségeik jelvényei: a mészáros
tartá a taglót, a csizmadia a kaptát, a szabó az ollót, a kőműves a
vakolót, a rézöntő a mozsarat, az ács a bárdot, az asztalos a gyalut,
csak az orgonacsinálóknak volt megengedve védszentjük képét, szent
Cziczellét tűzni a zászlóra jelvény helyett.
S ez ideig semmi lármának, zenének nem volt szabad hangzani a városban.
A menet a temetőbe is bevonult; az is be volt terítve szalmával s ott a
kápolna előtt körbe álltak mind.
Itt a leköszönt főbiró felállt a gyászszekéren, mely tizennyolcz darab
hosszú, simára gyalult keményfa deszkával volt megterhelve s azt mondá a
polgároknak:
– Uraim és biráim! elbocsátjátok-e a ti szolgátokat?
Mire a Fürmender a többiek nevében azt felelé neki:
– Hűséges voltál, elbocsátunk békével.
Akkor a leköszönt főbiró, leszállva a szekérről, azt kérdezé:
– Kinek adjam által ezt a tizennyolcz szál deszkát?
Mire a Fürmender kimondá a megválasztott főbirónak a nevét.
– Nemes, nemzetes és vitézlő Kalondai Bálint becsületes polgárnak.
Erre a hatlovas szekér megfordult s csendben, mint jött, visszadöczögött
a városba; most már a száz polgáron kívül a czéhek képviselői is
kisérték.
A szekér megállt a Kalondai háza előtt, melynek kapuja és ablakai mind
zárva voltak; valamint minden háznak az ablaka és ajtaja zárva tartozott
lenni a jeltadó harangszóig.
A Fürmender zörgetésére megjelent Kalondai Bálint a háza erkélyén.
– Mit kivánnak tőlem a polgárok?
– Bebocsáttatást szekerünkkel és eszközeinkkel! felelt rá a Fürmender.
– Mi hivatalom legyen mindezekkel?
– Kalondai Bálint, ma tégedet Kassa városa polgárai megválasztottak
szabad akaratjukból főbirájukká. Ezen eszközök, a miket velünk hoztunk,
a mi gyarapodásunk jelképei: a miket a te őrizetedre bízunk ezután.
Mindnyájunk kenyere, békessége a te kezedbe lesz letéve egy esztendeig.
Ezen a szekéren pedig elhoztuk hozzád a hagyományos tizennyolcz szál
deszkát. Hatot koporsódnak, ha a városunk és hazánk hű szolgálatában
meghalnál időközben, tizenkettőt pedig máglyádnak, ha áruló lennél hazád
és szülötte városod ellen! – Bebocsátasz-e bennünket a kapudon?
– Térjetek be Isten nevével üdvözölve! mondá Bálint s erre megnyilt a
ház kapuja s bedöczögött rajta a nehéz szekér dörömbölve.
Sára asszony, a ki a bezárt ablakon belül hallgatta azt a párbeszédet a
mellékszobában, azt mondá a szép Mikhálnak:
– Én nem tudom, de úgy örülök, hogy a fogam is vaczog bele s a hideg is
lel.
– Én is épen úgy vagyok, sugá neki a szép Mikhál.
Bálint pedig lement a választópolgárok elé az udvarra s átvette a
tizennyolcz szál deszkát, melyből hat szál illeti a hűségest:
koporsónak; tizenkét szál a hűtelent: tűzmáglyának!
Azzal felkisérték a megválasztott birót a városházához, ott a két
legöregebb tanácsos kézen fogva felvezette a tanácsterembe s a hosszú
zöld asztal fejénél a birói karos székbe felültette; mire a négy
legifjabb tanácsos a szék négy lábát megfogva, felemelé Bálintot a
vállára, s úgy vitte ki őt a városház erkélyére, míg a teremben levő
száz polgár háromszor kiáltá el a «vivát»-ot.
A harmadik vivát szónál megdördültek a piaczon felállított mozsarak s
egyszerre megkondult minden harang a tornyokban, a zenészek megfútták a
tárogatókat, az öreg dobot a székesegyház homlokzatán pufogtatá a város
dobosa, a párkányzatra felállított polgárőrség nehéz muskétáiból hármas
sortüzet durrogatott a népriadal zaja közé; a szalmát egy pillanat alatt
felseperték az utczákról, s helyébe frissen vágott zöld fűvet hintettek;
úgy indult meg aztán a városházától a díszmenet, a czéhek zászlóival, a
polgárkatonasággal, középen a mennyezet az új főbiróval, sorba járni
minden felekezet templomait, annak a tanuságáúl, hogy minden felekezet
vallását, törvény és békekötés szerint tisztelni fogja az új tanácsfő.
Ott magyar, német és tót nyelven imádkoztak, s a körmenet végeztével a
főbirót lóra ültették, kezébe adták a város pallosát, annak jeléül, hogy
harcz esetén a várost fegyverrel is meg fogja oltalmazni s eként
kisérték azután a házáig vissza, folytonos harangzugás, trombitaharsogás
mellett. Most már aztán minden ajtó, ablak ki volt nyitva, teli
emberfővel minden nyilás. – A sok trombitás között, a ki a főbiró
paripája előtt járult, ott volt a jó Simplex is s fel-fel tekintgetett
régi jó barátjára a tárogatón keresztül; mintha neki is volna része
abból a dicsőségből. De Kalondai Bálint is észrevette a magas paripáról
is a régi testi-lelki barátot s nyájasan inte felé a kivont kardjával,
sőt a mint a háza kapujába értek, azt is megtette a Bálint, hogy a
mutatóújját előbb a felnyitott szájába dugta, azután meg a házára
mutatott fel vele, a mi a világ minden nyelven annyit jelent, hogy:
«aztán te is jer fel hozzám ebédre.»
Mert az volt a jó szokás, hogy a megválasztott biró aztán az
ünnepélyesség végeztével az egész tanácsot megvendégelte, nem
feledkezvén meg annak legkisebb szolgájáról sem s annálfogva igen jó
néven vették tőle, hogy még a város trombitását is asztalához méltatá.
Hátra volt pedig még az asszonyok dolga; a kiknek a legnehezebb szerep
jut ki minden ilyen ünnepélynél. Mert a férfiak csak könnyen átesnek a
maguk hókuszpókuszain; ki milyen oratiót betanult, azt csak elmondja,
vagy belesül: hamar átesik rajta; de a szegény asszonynépnek egy héttel
előtte nincsen pihenése a sok sütés-főzés miatt; annyi sok vendéget
illendőn ellátni, hogy senkinek se legyen panasza. Már három nap óta
majd alig aludtak valamit.
Jó házi rend szerint elébb a közrendű népséget kellett ellátni az
udvaron felállított tágas sátrak alatt; azután került a tálalás sora a
teremben összegyült úri vendégek számára, a kik között első hely illeté
az ezredes-kapitányt és szép feleségét.
A két vendégcsoporton kívül azután még egy harmadik is került elő: a
város koldusai.
Ezek hosszú sorban czammogtak végig az utczán, a maguk rongyaiban; s
egyenkint megálltak a három lépcsőre emelt szék-ajtó előtt. Ott a
lépcsők legalsóján állva osztott a szép Mikhál minegyiknek egy páros
czipót, s hozzá a török Ali töltött kinek-kinek a fazékába annyi sert, a
mennyit az befogadott.
A koldusok után jöttek a koldusasszonyok; a kálvinisták «adjon Isten
áldást, békességet» köszöntéssel üdvözölték a szép Mikhált, a pápisták
«dicsértessék a Jézus Krisztussal» s a szép Mikhál mindegyiknek szívesen
viszonzá az üdvözlését, s ha jött olyan koldusnő, a kinek kis gyermek
volt a karján, annak két páros czipót adott; s bár ő maga protestáns
volt, a «dicsértessék»-re szépen áhitatosan válaszolá a «mind örökké
áment». Az eltávozók hálálkodva mondák egymásnak: «óh milyen drága
szépség! óh milyen áldott jó teremtés! száz esztendeig tartsa meg Isten
az életét!»
Egyszer a koldusasszonyok sorában egy ócska veres kendővel bekötött fejű
némber sántikált felé, a ki fél kezével eltakarta a száját, a két nagy
szúró fekete szemével majd felfalta az előtte álló asszonyt.
Mikor ez az alak odaért a szép Mikhál elé, azt sugá neki oda, üdvözlet
gyanánt, gúnyosan, megnyújtott éneklő sipegéssel:
– Dicsértessék… a szép asszony!…
S arra egy perczre megmutatta neki ördögi vigyorgásra torzított pofáját.
A szép Mikhál összerogyott ájultan.
Ha a hű Ali meg nem kapja, agyonzúzza magát a kövön.
A veres kendős koldusnő eltünt a zavarban: nem is vette tán észre senki;
nem is törődtek vele.
Az asszonyok összeszaladtak arra a hirre, hogy Mikhál elájult s
felvitték őt a házba. Aztán mosolyogva suttogtak egyet-mást felőle. Ifjú
menyecske elájulása nem nagy veszedelem: elmulik magától. A kik
tudósabbak, pirongatják ilyenkor a férjét. S az úgy tesz, mintha
pironkodnék igazában. Ha elájult a fiatal menyecske, nem kell miatta
megijedni: ott az asszonyok, majd lefektetik. – Nem kell erőtetni, hogy
az asztalhoz üljön. Azért nagyot fognak inni – és őszintéket az
egészségére – s boldog felgyógyulására.
A lakoma vígan folyt le nála nélkül is, kivált a midőn a Sára asszony
azzal a megnyugtató hirrel jött elő, hogy semmi baj sincs, csak egy kis
pihenés kell az asszonykának. Ittak a hazáért, a városért, sorba az úri
vendégekért; az új főbirót annyian felköszönték, hogy alig birta már a
sok áldást; még a két Zwirina is fölköszönté egy-egy diák rigmussal, úgy
hogy ez tökéletes diadal napja volt rá nézve. Végezetül pedig maga
Homonnai gróf emelt rá poharat, így szólva Bálintról:
– Az Isten éltesse azt a férfit, a kit én legjobban szeretek, s a kivel
kész vagyok megosztani minden dicsőségemet.
Bálint pedig erre a maga poharát felemelte s ezt az áldomást mondá:
– Tartsa meg az Isten azt az én barátomat, a ki velem megosztotta az
élet minden nyomoruságát, az én jó Simplex bajtársamat!
S az ezredeskapitány koczintott a főbiróval a trombitás egészségére; bár
a miatt egynehány finnyás uraság fintorgatta is egy kissé az orrát; de
legtöbben nagyrabecsülték Bálinttól, hogy legnagyobb dicsősége közepett
sem feledkezett meg az alacsony sorsban maradt jó czimboráról.
A késő éj oszlatá el a vidám társaságot: a bástyákon görögtüzek
ragyogtak a fényes nap befejezésére.
Bálint sietett Mikháljához. Mindenféle mámor küzdött az agyában. El volt
telve e diadalnap dicsőségétől. Ilyenkor az ember lehetetlennek hiszi
azt, hogy lelkének másik fele, a hitvestárs talán épen úgy el lehet
telve gyötrelemtől, kétségbeeséstől.
Büszkeségtől ragyogó orczával lépett oda az ágyhoz, melyen a szép Mikhál
feküdt.
Az pedig rémülettől kikelt arczczal borult a nyakába, s odavonva férje
fejét magához, fülébe sugá, a mi az iszonyattól sikoltáskép akart
kitörni ajkán:
– Fussunk innen! – itt van a Babura Pirka!
Ekkor aztán a Bálint arczáról is lefagyott minden ragyogás.


HARMINCZKETTEDIK FEJEZET.
Mellnec rendeen megtvdivc, hogi nem tanaachoss az ✝✝✝-t megfogni; mert
ha zarwaan fogivc, megewklel, ha torkaann fogivc, megharap, ha haatvl
fogivc, megrvg.
– Hátha nem ő volt az?
– Ő volt. Rám nézett. Hozzám szólt. Csufolt és fenyegetett. Oh mint
reszket minden tagom!
– Ne remegj édes. Tedd a kezedet ide a keblembe. Hadd melegedjék fel.
Nincs-e nekem hatalmam téged megvédelmezni?
– Nincs! Ha az egész világ ellen van is erőd megoltalmazni: ez egy
asszony ellen nincs. Tudod te azt.
– Ne félj tőle. Rongyos volt? Pénz kell neki. Kifizetem s hallgatni fog
és odább megy. Ha minden vagyonom utána megy is, megveszem tőle a te
nyugalmadat. Ne rettegj tőle. Ő bizonyosan fel fog téged keresni: azért
jött. Itt szekrényem kulcsa: adj neki pénzt. Úgy tedd, hogy anyánk észre
ne vegye. A mint kielégítetted, én rögtön dobszó mellett kihirdettetem,
hogy minden idegen bevándorlott koldus, kuruzsoló, jövendőmondó,
huszonnégy óra alatt hagyja el a város határát, s akkor ő el fog tünni
innen.
Ezzel a biztatással nagy nehezen megnyugtatá Bálint a szép Mikhált; de
annak még is egész éjjel nyugtalan álmai voltak: felugrott az ágyból s
el akart szaladni a világba; mintha halálra keresnék.
Másnap, mi alatt Bálintnak a városházára kellett menni, Mikhál aggódva
figyelt minden ajtónyitásra, kutyaugatásra: gyakran kikémlelt a zárt
ablakon az utczára; de egész nap nem háborította meg senki. A rettegett
alak nem jött elő.
Harmadnap, negyednap elmult, a nélkül, hogy a félelmes rém megjelent
volna előtte: már azt kezdte hinni, hogy az csakugyan nem volt egyéb,
mint képzelet alkotta kisértet.
Következett azonban a péntek nap; a mikor a város koldusai sorba járják
a házakat s azoknak a számára minden ajtónak nyitva kell lenni.
Mikhál mindig maga szokta a pénteki alamizsnát kiosztogatni a pitvar
ajtóban: egy darab kenyeret és egy polturát minden koldusnak.
Egyszer csak jön csoszogva a félig nyitott ajtó felé a rettegve várt
veres kendős, bebugyolált alak s elkezdi nyöszörgő koldus hangon:
– Dicsértessék…
Mikhál nem engedte neki végig mondani a káromló üdvözletet; hanem
megragadta a kezét s hirtelen bevitte magával az oldalszobába.
Itt aztán a koldus asszony lekapta a fejéről a veres kendőt s Mikhál
szemébe nevetett.
– No, úgy-e, hogy itt vagyok megint? Nos? Hát? Gondolkoztál-e felőlem
sokat? Emlegettél az uraddal? Valjon hol járhat a szegény Pirka? Bárcsak
még egyszer meglátnók a pofáját? Rám ismersz-e még? – Egy cseppet sem
fiatalodtam meg azóta.
– Pirka asszony, szólt Mikhál, összeszedve minden lelki erejét, nem
beszélhetünk sokat, mert az anyám észreveszi.
– Ah! hát neked rajtam kívül is van anyád?
– Kendnek pénz kell, azt jól tudom. Adok, a mennyi tőlem telik, aztán
távozzék kend Isten szent hirével.
– Nekem pénz nem kell; azt rosszul tudod. Most is tele vagyok vele. Itt
van; nézzed. (S azzal egy reczés erszényt mutatott eléje, melyben
legkevesebb volt: száz arany.) Nekem más kell. Nem is megyek innen senki
szent hirével, mert nem azért jöttem ide. Hanem épen azért, hogy te
veled beszéljek. Még pedig csendesen, minden félelem nélkül. Tudom már a
házi szokásokat. Délután két órakor a férjed felmegy a városházára s ott
végzi az ügyes-bajos dolgokat. Az öreg asszony ugyanakkor lefekszik
délutáni álmot alunni: megkivánja a teste szegénynek. A széket bezárják
délután s csak este hat órakor nyitják ki ismét, délután senki sem vitet
húst, az alatt a legények a vágóhidra mennek dolgozni. Hanem a kapu
alatt van egy oldalajtó, a melyen keresztül a vágott húst fel szokták
hordani a székbe. Ezen keresztül észrevétlenül bejuthatok; még a kutyák
sem ugatnak meg. Légy ott magad délután, mikor kettőt üt az óra. Aztán
majd mondok neked valamit.
Azzal hirtelen a fejére csapta a kendőjét megint s kisurrant a szobából,
koldusmódra tipegve, csoszogva végig a hosszú folyosón.
Mikhál kinzó kétségek között maradt hátra.
Valjon mit akarhat vele ez a némber, a kinek oly nagy hatalma van
fölötte? Ha pénzzel nem lehet megvenni a titoktartását, valjon mi árt
szabhat érte?
Nem szólt senkinek az adott találkozásról, még férjének sem; de alig
várhatta, hogy Bálint elmenjen a városházához s napa elszunnyadjon a
karszékében; a mint a két órát ütötte, már odalenn volt a székben,
melynek az utczára nyiló belső rácsajtaja zárva volt; a kapubejáratra
nyiló pedig csak be volt támasztva.
A Babura Pirka pontos volt a megjelenésben. Ovatosan körültekintett, ha
nem leskelődik-e itt valaki? s azután lassan behúzta maga után az ajtót,
hogy ne nyikorogjon. S akkor durva, veres kezével megczirogatá a szép
Mikhál arczát, sunnyogón hizelegve:
– Ej kincsem, de megszépültél, a mióta utoljára láttalak.
Mikhál végigborzadt ez érintéstől, e szavaktól.
– Nem hiába bomlik úgy utánad az a szerelmes Zurdoki.
– Zurdoki!
– Az hát! Bizony nem is a magam mulatságára jöttem ám a ti dohos Kassa
várostokba; hanem azért, mert ide küldtek: bogarkám. A derék nagy úr, a
kegyelmes, gazdag jó úr, így szólt hozzám: eredj édes Pirka hugám; eredj
el Kassa városába: keresd fel az én gyönyörüséges virágszálomat, a szép
Kalondai Bálintnét, a te kedves magzatodat, a kit férjhez adtál bártfai
esküvővel, vidd el neki ezt a bogláros övet, kösse fel az én emlékemre,
hadd legyen tőle még szebb…
Az öv úri asszonynak való volt, türkizokkal, igazgyöngyökkel kirakva.
Mikhál azt a földhöz csapta haragosan.
– Szemtelen!
– Nos? Ki a szemtelen? Én?
– Nem. Hanem a küldője.
– Ej kincsem. Hisz ez nem minden. Még többet is küldött, többet is ád.
Kincseket rak rád, hogy még jobban ragyogjon a szépséged.
– Nekem nem kellenek az ő ajándékai!
– Hát ki beszél itt ajándékról? A mit szép asszony kap, az soha sem
ajándék. Ha valaki egy szentnek hoz valami drágaságot, azért teszi, hogy
általa bejusson a más világon a mennyországba; ha meg valaki egy szép
asszonynak küld drágaságot, azért teszi, hogy bejusson még ezen a földön
a mennyországba. Ez nem ajándék: ez megérdemelt jutalom.
– Minek a jutalma?
– Minek no? Hát annak, hogy valaki bejut a te mennyországodba.
– Micsoda? Ez a fertelmes vén ördög hiszi azt?
– Ej ej na. A férfi soha sem fertelmes, s az ördög soha sem vén. Ha
rútnak találod, majd adok valami büvitalt innod, a mitől egyszerre
olyannak fogod találni, mint Argylus királyfit.
– Eredj vele a pokolba! Nekem nem kell se rútan, se szépen. Nekem van
férjem, a kit szeretek.
– Kettő is van; az a nagy baj! s az egyiket nem szereted. Az egyiket már
megcsaltad. A kis-szebeni kastélyban ott lovagol a kakason az első, az
igazi férjed; a kit elhagytál a szebbért, jobbért. Már most folytasd!
Azt gondolod, meglehet ezen az uton állni, a ki egyszer rálépett? Azt
gondolod, azért hoztalak ki a kis-szebeni vihodár kastélyából, hogy
időjártával egy kövér mészárosnéval többen üljenek a kassai
székesegyházban?
– Rettenetes asszony! Mit akarsz velem tenni?
– Bolond! Mit akarok veled tenni? Neked akarom adni az egész szép
világot! Azt akarom, hogy tudd meg, mi volt azon az almafán, miről Éva
anyánk szakított egyet? Mért nem szakított már tizet, huszat, ha egyet?
Azt hiszed, hogyha azt akartam volna, hogy a szentek sorába kerülj, mint
martyr, nem ott hagytalak volna a kisszebeni hóhér házában? Ezt a te
szép fehér atlasz bőrödet, ezeket a te villogó nagy szemeidet, ezt a te
piros orczádat, kivántató ajkaidat, ezt a te deli termetedet talán nem
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szép Mikhál: Regény - 15
  • Büleklär
  • Szép Mikhál: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4087
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4301
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4208
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2017
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4303
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4347
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4389
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4230
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4352
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1918
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1829
    33.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4100
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1952
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4079
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2093
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 736
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 496
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.