Szép Mikhál: Regény - 10

Süzlärneñ gomumi sanı 4230
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
hanem annyit felfedezett előtte, hogy a Kaczenreiter nem vitte el
Mikhált a parochiába, melybe megválasztották papnak; hanem otthon maradt
az apja kastélyában, a hol Mikhállal nagyon kegyetlenül bánnak; a rablók
pedig előbb-utóbb el fogják azt pusztítani, akkor a Mikhálra rettenetes
sors vár.
– Mit tegyek? uram Istenem! Mit tegyek? tépelődék a szegény Bálint.
– Nem tehetsz te ottan egyebet, édes jó pajtásom, monda neki a Simplex,
mint hogy elhozod magaddal onnan a te kedvesedet.
– De hisz az Isten ellen való vétek lenne!
– Mégis megteszed azt! Csak gyere odáig. Csak egy szót szólj vele; csak
meglásd, hát bizony azt teszed, a mit megmondtam.
– Isten megőriz talán e nagy bűntől.
– Én nem tudom. Én lutheránus vagyok: nem hiszem a prædestinatiot; te
vagy a kálvinista: neked kell azt hinned. Neked kell azt tudnod, hogy
mindaz, a mi veled történt és még ezután történni fog, meg volt előre
irva egy nagy könyvben, a mi elébb iratott, mint a világ megteremtetett;
a te akaratod nem változtat azon; s ha meg van rólad irva, hogy a hegy
tetején halj meg: ha te nem mégy fel a hegyre, a hegy fog alád jönni. Én
csak azt mondom te neked, hogy az első lépés után következik az utolsó.
Ha arra szánod magadat, hogy meglásd régi kedvesedet, akkor nem hagyod
őt el többé, hanem elhozod magaddal, habár az utadat két felől csupa
akasztófák árnyékoznák is be. Ha ez nem lett volna felőled határozva,
akkor maradtál volna otthon az anyádnál, s vetted volna el a Fürmenderék
Katalinját.
Ilyenforma beszélgetések közt mentek mendegéltek a biztos országuton;
ezúttal jól ellátva magukat tűzi fegyverekkel és pallossal, csákánynyal,
hogy minden rongyos martalócz utjokat ne állja. Azoktól külömben
biztosságban lehettek; mert nem a kassai utat választották, hanem a
gönczit s a martalóczok a Hernád balpartján nem igen csaptak át, mert
ott könnyen megszorították őket, ha a Hernád hirtelen megáradt: azt
pedig sokszor megtette.
Ezen az úton tehát egész háborítatlanul elérkeztek Somosig heted napra
Ónod várából. Somos pedig már az utolsó állomás Eperjeshez, a honnan az
út letér Lőcse felé.
Itten már csak a rablóbandáktól kellett tartaniok, a mik azt a vidéket
rettegésben tarták, s elébb ki kellett azt tudni, hogy merre tanyáznak
most? mert sokszor megtették azt, hogy átmentek egész Lengyelországba, a
hol szintén olyan szívesen látott vendégek voltak, mint itt.
A Simplex magára vállalta, hogy tudakozódni fog a rablók után a
vásárosoktól, a kik legjobban szoktak értesülve lenni. Addig a barátját
hátrahagyta a csárdában.
Mikor aztán visszatért hozzá: ragyogott az arcza az örömtől.
– Mondtam úgy-e, hogy szerencse fiai vagyunk! Nem burokban születtél-e
te Bálint? Tele van a város gaudiummal. Mind a három rablóbandát
elfogták. Rajta vesztettek az iglói búcsú ellen tervezett támadáson.
Három vármegye összefogott, meg a császári katonaság: kiszorították őket
a sziklaoduikból, mindenfelé elállták az útjaikat, utoljára a rablóknak
elfogyott a puskaporuk: a ki el nem esett, megadta magát. Élve került
kézre a hegyke Havrán, a kegyetlen Bajusz; kiket a társaik maguk
kötöztek meg, hogy kegyelmet nyerjenek. Hanem a Jankó története még is a
legcsodálatosabb. Annak a vesztét egyenesen én okoztam. Ezt nem birták
kézre keríteni. Mikor már mindeniktől el volt hagyva, mindenfelé
körülfogva, akkor egy fenyőfát levágott s azon, mint a paripán
csúsztatta le magát a legmeredekebb sziklalejtőn, s aztán egy másik
sziklameredélyen meg úgy felkapaszkodott, mint a vadmacska: a hova senki
se mehetett utána. Hogy még is vesztébe rohant, azt csak asszonynak
köszönheti. A hámori kopanicsárnénak megizente általam, én meg az
olajkáros által, hogy mikor látja, jó kedvünek lássa, az urának meg,
hogy sehol szinét se lássa. Az üldözés után egyenesen odamenekült a
Jankó a szeretőjéhez. Az asszony nyájasan fogadta; vígan mulattak, nagy
dáridót csaptak; egész éjjel folyt a bor a csapon s két dudás muzsikált
felváltva a Jankónak: a két dudás kifáradt a muzsikálásban, de nem a
Jankó a tánczban. Még délig is mindig ivott s veszett jó kedve volt.
Akkor aztán marokkal szórta a pénzt a szájtátó parasztok közé, s a míg
azok kapkodták a tallérokat, azalatt kiment a mezőre, s azt mondta, hogy
a ki utána próbál menni, azt agyon harapja. Nem is volt senkinek olyan
disznószíve, hogy utána merjen menni; csupán egy embernek. Az a
kopanicsár volt.
A Jankó egész éjjel kereste, hogy megölje; ez pedig el volt bújva egy
széna boglyában délig. Délben aztán előbújt a boglyából, s akkor ő
indult el a Jankót keresni. Nem volt nála egyéb fegyver, mint egy
kétágú, hosszúnyelű favilla, a milyennel ezen a vidéken a kévéket
adogatják fel a karó hegyére.
Rá is talált a Jankóra, a mint ott feküdt a haricskában, kezét lábát
szétnyujtva, aludt hanyatt. A kopanicsár odaillesztette a nyakára a
kétágú villát s azzal egyszerre odaszorította a nyakát a földhöz. A
veszedelmes rabló fejénél fogva volt leszorítva. Nem haraphatott. Mérges
szája, az ő legveszedelmesebb fegyvere tehetetlenné lett téve. Hasztalan
ordított, káromkodott; a kopanicsár vasmarka fogva tartá, míg a többiek
bátorságot kapva, odarohantak s megkötözték. – Holnap végzik ki mind a
hármat. – Azt megnézzük.


HUSZONKETTEDIK FEJEZET.
(Mellnec foliamatthiaabann elmondatic az gonoz embereknec rettentew
sorsvk ees peeldaadasvc, mell az genge ziweveknec naghi zomoorusaaghot
okoz wala, az megaatalkodottac penig peeldat belewle nem weznec wala.)
– Én nem nézem meg. Monda a Bálint Simplexnek. Én nekem a bőröm is
borsódzik s minden körmöm hegyébe egyszerre bele áll a fájás, ha arra
gondolok, hogy egy embertársamat kinozzák. Olyan természetem van, hogy
ha magamat ütnek, vágnak, tépnek: azon nevetek; hanem ha azt látom, hogy
más embert mortifikálnak előttem: attól felforr a vérem. Magam nem
szédülök, akármilyen meredély útján végig járok; hanem ha azt látom,
hogy más ember jár az örvény felett: attól elkábulok. Csodálom, hogyan
tudja valaki a vesztőhelyet megnézni gyönyörüségből. Én a rágondolástól
is irtózom. A csatatér egészen más. Ott ember-ember ellen harczol. Ott
meg se hallom a haldokló kiáltását; a mi halált én ott osztok, azt nekem
is oszthatja más; de azt nem akarom látni, hogy megkötözött embereket
hogyan kínoznak halálra, hogy ordítanak azok a hóhér kínzása alatt. Én
nem megyek oda.
– No majd meglátod, hogy oda mégy! ungorkodék vele a Simplex. Mondtam
már neked, hogy ha igaz kálvinista vagy, fogadd el szépen a
prædestinatiot s soha se mondd, hogy ide megyek, oda nem megyek. Menni
fogsz, a hová menned a világ teremtésekor elhatároztatott; az pedig
Eperjes városa lesz, annak is a nagy piacza.
És csakugyan úgy történt, a hogy a Simplex mondá. Mert alig léptek ki a
csárdából, ime szemközt találkozék velük a darabantok őrjárata, a kik
mind kettőjüket feltartóztaták, s miután kérdésökre megtudták, hogy ők
katonák: előmutaták nekik az eperjesi főkapitány rendeletét, melyben
megparancsoltatik minden a környékben tartózkodó fellábos (szabadságos)
katonának, hogy Eperjesre felgyülekezzék s ott a kivégzések ideje alatt
a piaczon jelen legyen, nehogy a nép rendetlenkedése az
igazságszolgáltatást megakadályozza, vagy pedig a rablók czinkostársai
vakmerő megrohanással társaikat kiszabadíthassák.
Így azután a Bálintnak akarva nem akarva fel kellett mennie Eperjesre, a
többi fegyveres néppel együtt.
Mindenfelőlről jött pedig a tengersokaság erre a napra Eperjes városába;
mintha országos búcsu volna, vagy főispánt installálnának. Urak hintón
és lóháton, parasztok, kik tizen is ültek egy szekéren, diákok,
mesterlegények, kalmárok, szentképárulók, és mindenféle világcsalók.
Simplex és Bálint még azon éjjel elindíttattak, még pedig szekéren
Eperjes felé, a hol már korán hajnalban megérkeztek.
Eperjes külső tekintete már akkor nem volt az a vidám, mosolygó kép, a
mi fél század előtt. A belháború, a vallási villongások és a rablók
pusztításai letarolták a környékét: a hajdani gyümölcsös kertek helyén
csak bozót és a kivágott fák törzsei voltak láthatók a várfalak körül, s
a szép kolnák, nyári lakok csak romjaikban mutatták, hogy minő szép élet
volt itt hajdan.
A szép szilvások, a gyönyörű almafák helyén egészen más erdő nőtt fel a
bástyák körül; egy rettenetes liget: száraz fákból, szomorú
gyümölcscsel; akasztófák, kerékrudak és vesztőkarók erdeje, a miken ott
korhadtak a kivégzettek csontjai. A három elfogott rablóbanda még
sűrűbbé tette azt a gyászligetet. Az apróbb embereket, az orgazdákat,
meg az asszonyokat, kik a rablók számára lőport hordtak ki a városból,
már kivégezték a megelőző napokon a sánczokon kívül; a három
rablóvezérnek jutott csupán az a szerencse, hogy a kapukon belül
végeztessenek ki; részint a tisztesség, részint a nagyobb biztosság
miatt.
A főpiaczon, a hol a városháza és a kereskedők nagy raktára néznek
egymással szembe, volt felállítva a rettenetes alkotmány, a minek vérpad
a neve: ölnyi magas mellvéddel, melyhez csak lábtókon lehet feljutni,
miket a hóhérlegények felhúznak maguk után, mikor a munkához kezdtek,
hogy senki utánuk ne mehessen; közepén volt egy széles tőke, s ahhoz
nehéz kerekek támogatva, a két szélén pedig két vastag czölöp, lecsüggő
lánczokkal és záros vaspántokkal, felül pedig kútágas alakú villával, a
min szintén kútgém hevert keresztül, lelógó kankalikkal, a minek a végén
horog volt.
A városház kapuja előtt karzat és mennyezet volt készítve a hatóság
számára s onnantúl sorfalat képezett a katonaság a vérpadig, azt pedig
négyszögben vette körül, hármas sorban. Bálint igyekezett a hátulsó
sorba jutni, hogy elrejthesse az arczát a rémlátvány elől, s a Simplexet
maga mellé állítá, hogy ha roszul talál lenni, elvigye onnan.
A nagy piacz pedig már akkor teli volt bámészkodó néppel. Az ablakokban
kinn ültek a czifrán felöltözött asszonyságok, mintha valami sátoros
ünnep volna, úrnapi proczessióval, s még a házak teteje is mind tele
volt emberrel, s a hány padláslyuk, annyi emberfej nézett ki belőle. A
piaczon sátorok voltak felállítva, a mikben mézes kalácsot, borsoskát és
méhsert árultak, nagy üstökben sütötték a kofapecsenyét s volt keletje a
fonott perecznek. Házalók kiabáltak, a három rabló életirását árulva
mely durva papirra, iromba czimképekkel volt nyomtatva «ebben az
esztendőben».
A vándor czigánynép és egyéb butyros házaló közül egyszer csak kiválik
egy asszony, a ki hosszú szijakat árult egy póznára feltűzve s
odafurakodik a Simplexhez s megszólítja:
– Nos trombítás uram, nem vesz-e zsiványhátából hasított szijat?
A Simplex rögtön ráismert a hangjáról: Pirka volt az, a boszorkány. S
rögtön elkezdett vele beszédbe elegyedni, azon ürügy alatt, mintha
alkudnék.
– Hát mire jó ez a zsivány hátából hasított szij?
– Elüzi a pestist, nehéz nyavalyát; távol tartja a vadállatokat;
megtéríti a makacskodó szeretőket.
– S mi az ára?
– Négy tallér.
Bálint közbeszólt:
– Ugyan, ne légy bolond. Ne hagyd magadat rászedni egy czigány
asszonytól. Csikóbőrből vannak azok a szijak, a minőket kaphatsz a
szijártónál darabját egy dénárért.
– Nem az; vitéz káplár uram! szólt vigyorogva a boszorkány. Az én uram
nem volt sintér, a ki lovat nyúzott; hanem hóhér, a ki embert nyúzott.
A Bálint kiköpött erre a szóra.
– Pih! Akkor annál undokabb a kend portékája, ha igazi; álljon vele
tőlem távol.
A Simplex megtaszítá könyökkel a Pirkát s a szemével oda vágott a Bálint
felé, mire a Pirka gonoszul félrekacsinta, felvonva a fekete szömöldeit
s a száját széthuzva a fogairól, rávigyorogott a Bálintra:
– No, no, vitéz káplár uram, még kegyelmed is fog tőlem valamit venni, a
mi a hóhér kezéből került ki!
A Simplex ráhágott a lábára, hogy ne beszéljen tovább. Arra elkezdtek
egymás közt súgni-búgni, mintha a szijra alkudnának.
Azután nemsokára úgy eltünt a Pirka a piaczról, mintha a föld nyelte
volna el.
A mint a nyolczat ütötte a városház tornyában, megkondultak a
franciscánusok kolostorának harangjai, s arra dobszó hangzott elő a
városház udvarából s megindult a szomorú menet.
Elől a tanácsurak és a főkapitány, a kik a posztóval fedett lépcsőn
felhágtak a díszkarzatra s ott állva maradtak, a míg a kikiáltó
tanácsjegyző felolvasá az itéletet; azután jöttek a darabontok, karra
vetett puskáikkal, s közöttük a három elitélt, egy-egy peczér által
vezetve, nyakukra kötött pányvánál fogva; leghátul végre jött az emberek
legszörnyübbike, a hóhér; maga a vén Vihodár, fehér lovon, hosszú veres
palást a nyakában, mely a lovat is félig betakarta, fején veres tollas
fekete barét, kezében a kivont pallos. Két csatlós vezette a lovát. Háta
mögött következett nyolcz hóhérlegény, kik egész arzenálját, a kinzó
eszközöket hozták a nyomában.
Bálint félrefordítá a fejét, hogy mind ebből ne lásson semmit.
Mert ha odatekintett volna, akkor egyet ama hóhérlegények közül
bizonyosan meg kellett volna ismernie. Inkább elbújt a társai háta mögé.
A piaczra kilépő rablókat a nép iszonyú zsivajjal fogadta, a mit azok
undok káromkodással viszonoztak, különösen a bámulásukra jött
asszonynépekre oly gyalázatos szavakat mondtak, hogy azoknak a föld alá
kellett volna bújni szégyenletükben inkább, mint azt a csúfságot
elhallgatni.
A megelőzött kínvallatás nyoma meglátszott valamennyin; össze voltak
tépve, vágva, sütögetve. De azért egy se mutatott töredelmességet.
Hahotával fogadták a vén Vihodárt, s gunyolva hivták fel, hogy most
mutassa meg, hogy mit tanult.
Az hideg vérrel oldá le válláról a skarlát palástot s halkan osztá
parancsait a legényeinek, mikor mindannyian fenn voltak már azon az
elátkozott szinpadon.
A magas ősz alakot rettentő ordítással fogadta a néptömeg, a mire ő
meghajtotta magát, mint valami szinpadi hős.
A legelső volt a Bajusz, a kivel megkezdték az előadást.
A Bálintnak nem volt szükség bedugni a füleit: nem jajgatott a Bajusz.
Egy szavát sem hallatta. A körülálló népség a bámulat szörnyűködésével
suttogott egymáshoz. A rablót a hidegvérű megvetése a halálnak, a kínzás
fitymálása hőssé emelte a nép előtt.
Olyan csendesség volt, hogy nem lehetett egyebet hallani, mint a nehéz
kerék zuhogását.
Ennek vége volt.
Következett a sorban a nyalka Havrán.
Ezzel egészen más alakot öltött a véres szinjáték.
Az első rablóval csak a segédei bántak el a Vihodárnak: ő csak
parancsokat osztott halkan. A másodiknál már ki kellett tennie magáért,
hogy becsületet valljon.
A Havrán dühös ficzkó volt. Szidta, káromolta a Vihodárt, s gúnynevekkel
halmozá el. Azt mondta neki, hogy kontár!
A vén Vihodár erre letette a barétot a fejéről, s leveté a skarlát
dolmányát s aztán maga indult neki remekelni.
A néző sereg meg lehetett elégedve mind a két színjátszóval, a vén
Vihodár egész tudományát végigpróbálta a rablón, de az is végig daczolt
vele. Egymást szidták, káromolták. A rabló kinevetett minden kínzást s
boszantotta a Vihodárt, hogy no mit tud még? Az pedig dühben volt már, s
minden tudományát kimerítette a pokolbeli kínok kitalálásában s amint
egy új kínzóeszközzel jött, megkérdezé a rablótól, hogy tetszik neki ez
a mulatság?
A franciscánus barát ott a vesztő szobor mellett eleget kérlelte,
engesztelte majd a rablót, majd a hóhért, hogy térjenek Istenhez, ne
káromkodjanak olyan nagyon! De a vérpad olyan theatrum, a hol minden
szabad; egyik se hallgatott rá.
Utóljára is a rabló fogott ki a hóhéron. Mikor már nem volt rajta emberi
forma többé, úgy összevissza volt marczangolva, még akkor is röhögve
csufolta kínzóját. Utóljára beleakasztották az oldalába a bitófa
kankalékjának a horgát s felrántották a levegőbe: onnan kiabált aztán
alá épen nem hizelgő bókokat a benne gyönyörködő asszonyságoknak, míg
kilehellte lelkét, a mely tévedésből választott magának emberi testet
lakhelyül.
Az öreg Vihodár meg volt szégyenítve. Tapasztalá, hogy e herosi
ellenállás által a tekintélye nagyon meg van csorbítva a nép előtt. Ezt
a csorbát ki kell köszörülni.
Hátra volt még a harmadik rablóvezér, a Jankó. Ennek kellett a Vihodár
becsületét helyreállítani.
A vén bakó valami nagy dologra készült vele.
Levéteté az elitélt lábairól a békókat s nem lánczoltatá őt oda a
bitófához.
– Tánczolni fogunk egymással! Mondá a Jankónak.
És ez a szó lett a veszedelme.
A következő pillanatban egy oly általános elszörnyedés hangja tört fel a
közönségből, hogy még a Bálint is odatekintett a vérpadra. S a mit
meglátott, az valóban méltó volt a bámulatra.
A Jankó, a nagyszerű gymnasta, abban a pillanatban, a melyben lábairól a
békókat levették, egy ugrással a Vihodár alakján termett, s bár kezei
hátra voltak kötve, két térdével átszorítá annak derekát s a fogaival
beleharapott neki a nyakába: épen oda, a hol a garotis nagy ütér van.
Ezt az életeret harapta ketté, vagy csakugyan volt valami abban a
mesében, hogy a kit ő a méregittas szájával és fogaival megharap, az
halálfia; a vén Vihodár, mint a darab fa, esett hanyatt, s mire a
hóhér-legények odaugráltak, hogy az elitéltet letépjék róla, már akkor
holt ember volt.
Ez a jelenet anynyira elundorította a Bálintot, hogy elfordulva,
odaborult a Simplex vállára s azt hörgé: «most mindjárt leszédülök.»
– Csak egy kissé tartsd még magadat; dörmögé fülébe a Simplex.
A mint a nép megtudta, hogy a vén Vihodárt a Jankó egy harapással
megölte a vérpadon, rettendő tumultus támadt.
Elkezdtek tapsolni és vivátokat kiáltozni az elitéltnek, míg a
hóhérlegényeket záptojással és rohadt almával hajigálták meg.
Végre a közberecsegő trombiták és doromboló dobhangok valahogy elnyomták
a néplármát s akkor felállt a főkapitány az emelvényen s kihirdeté: hogy
ha az öreg Vihodárnak baja esett, azért a törvény itéletének
végrehajtása nem szenved hátramaradást, itt van a Vihodár fia, az ifju
mester: végezze a hivatalos tennivalókat ő.
Erre a nép elcsendesült, mint mikor egy új szinész lép fel a szinpadra.
Az általános elhallgatás tanusítá, hogy a fellépő beszélni akar valamit,
arra várnak.
A Bálint eltakarta szemeit; minden érzéke fel volt háborodva; ha a hadi
sorrend nem tartotta volna, elfutott volna onnan.
S a kierőszakolt csendben felhangzott az új ember szózata a néphez.
– Ime e gonosztevő, ki apámat megölte! nem érdemes arra, hogy emberi kéz
emberi módon végezze őt ki a világból.
Bálint megütközve figyelt: ez a hang olyan hang, a minőt ő már hallott
egyszer, a prédikátori székből.
Az pedig folytatá:
– Van egy halálnem, a minővel az érzéketlen gonosztevőket szokták
kivégezni távol Abyssiniában, kiknek fekete bőrük minden kínzás iránt
érzéketlen. Nyers bivalybőrbe varrják őket elevenen s így akasztják ki a
napra. A mint aztán a nyersbőr kezd összefacsarodni fölöttük a melegben:
az megtanítja a gonoszokat a pokolról énekelni. Én ilyen halálra vetem e
gonosztevőt.
Mi ez? kiálta Bálint: ez a hang? Kinek a hangja ez? Ez abyssiniai mese:
ki hallotta ezt más, mint a ki tudós Frölich tanár ethnographiai
leczkéit frequentálta? Kicsoda ez az ember?
S lekapva kezét szemeiről, odatekinte.
És ráismert a vérpadon álló skarlátöltözetes alakra.
– Ez a te Mikhálodnak a férje, Kaczenreiter Henrik! kiálta arczába a
Simplex.
Kalondai Bálinttal felfordult a világ, eszméletlenül dőlt ki a sorból:
Simplex úgy vitte ki a hátán. Senki sem ütődött meg azon. E
rém-jelenetek alatt akárhányan dőltek el ájultan még a katonák közül is.


HUSZONHARMADIK FEJEZET.
(Mellben kiderevl, hogi minden gonoznac az okozoia ew maga az ✝✝✝
pokolbeli satan, ees annac straazsamesterei az rvt bozorkanioc,
walamellec az halando embereket megrontani az ew fvrfangoss
practicaikval mindeetig keezen wadnac.)
A Babura Pirka sebtében, inaszakadtából vágtatott haza a magányos
házhoz, mely Kis-Szeben falain kívül állt. Olyan utakat tudott ő, a
hegyeken keresztül, a miken a lovas embert is megelőzte. Éjjel is tudta
az utat s bátorsága volt együtt kószálni a kokajszásokon keresztül a
lidérczekkel és más gonosz lelkekkel, a kikkel nyilván mind igen jó
ismeretséget tartott.
Másnap a görgői kopanicsánál tartott pihenést. Abban volt a hámori
kopanicsárnak a felesége, mint gazdasszony, magányosan, kit az ura
elkergetett magától, a mióta a Jankót elfogta, s maga beállt vármegye
pandurjának. A feleségéből mi lehetne már most egyéb, mint boszorkány? A
Babura Pirka már be is vette novitiusának.
– No Ancsa, monda neki, mikor belépett hozzá, «Irgundum gule» ma, meg
holnap, meg holnap után kinozzák a Jankót három napig. Még az éjjel
vendégeket hozok hozzád; csinálj jó vacsorát, lesz muzsika is, megüljük
a torát!
Azzal adott egy aranyat a kopanicsárnénak a lakomára s aztán
megtanította őt arra a bűvészetre, hogy ördögi praktikákkal hogyan lehet
a távol levő embernek csomót kötni a belein, hogy kinjába a földet
rágja? Azon az éjszakán valamenynyi hóhérlegény mind gyomor-görcsöt
kapott és nyomorultul fetrengett kinjában, a mi ha nem a sok megivott
ólomczukros bortól származott, úgy bizonyosan a két boszorkány
megrontásának következése volt.
A szegény fiatal asszony ez alatt egyesegyedül volt abban a rettenetes
házban a felső lakosztályban. Mert a földszinten volt még két peczér
hátrahagyva, a ki a házra ügyelt, s a toronyban felváltva őrt állt és a
felvonó hidat őrzé.
Külső betörés ellen jól meg volt őrizve a magányos ház. A falait
körülvevő vizárok fenekén hegyes sánczkarók voltak leverve, mik a
keresztül úszni akarót felnyársolni voltak készek, a vastag falak szűk
ablakai erős vasrácsokkal és vastáblákkal megvédve s az udvaron két
óriás szelindek, a mi a fegyveres férfit is megtámadta. A két peczérnek
pedig széles öblű lőfegyverei voltak, a mikből egész marék vágott ólmot
lehetett kilőni, ha szükség volt rá.
A fiatal asszonyt itthon hagyták, mikor mind elmentek Eperjesre a nagy
előadásra. Ő sem kivánkozott oda velük menni: borzadott teste-lelke
azoktól az iszonyú látványoktól, a mikre más úrasszonyok oly kiváncsiak
voltak; de meg az ura sem akarta magával vinni. Nagy volt a
féltékenysége, s akárhogy mutatta is az asszony iránta való nyájasságát:
nem hitt neki, érezte magában, hogy az nem lehet más, mint tettetés s
félt tőle, nehogy Eperjesen a minden vidékről összetóduló sokaság között
még Kalondai Bálinttal is találkozzék.
A Babura Pirkának meg volt hagyva, hogy míg mind távol lesznek,
ő itthon maradjon; sehova a háztól el ne menjen; a kapusnak is
megparancsoltatott, hogy az alatt se ki se be a kapun senkit át ne
bocsásson, még a Pirkát se. Mintha bizony lehetne egy boszorkányt
bezárni kulcscsal! Elébb ott volt ő Eperjesen mint a Vihodár perepútyja,
ámbár egy órával későbben indult el utána.
Mikhál azt mondta Pirkának, hogy a míg távol lesz a gazda, addig semmi
szüksége sem lesz rá: addig hagyja őt egészen magára. Főzni tud magának,
otthon jól megtanulta; még vizet sem kell hoznia másnak. A konyhából
szolgált le egy kút, melyen két vederrel egy lánczos kerék hajtotta fel
a vizet, úgy, hogy mikor az egyik kerék alászállt, a másik
felemelkedett. Mikhál tehát minden ajtót bezárt maga mögött: a lépcsőhöz
vezető rácsajtót, a folyosó végét elrekesztő vasajtót, s ha éjjelre a
konyha nehéz tölgyfa ajtaját is magára reteszelte, úgy emberi hatalom
ellen egészen biztosítva érezhette magát.
De annál kevésbbé volt megvédve azok ellen, a kiknek nem kell nyitott
ajtó, hogy megjelenjenek. Mikor a mindennap megszokott lármás nép eltünt
a házból, durva csizma-kopogásával, hörögető kiabálásával, mocskos
szitkos beszédével, részeg danáival együtt, akkor a beállott
csendességben előjöttek azok, a kik csoszogva, sóhajtozva, nyögve,
dideregve adják jelét ottlétüknek. Minden zúgban látni vélte az
áldozatokat, kiknek vére e ház lakóinak kezén száradt, a hogy előjönnek
visszakövetelni ketté vágott napjaikat; visszakérik fázékony csontjaikra
az öltönyöket, a miket a hóhér örökölt tőlük. Minden árnyék mozogni
látszott előtte; az élettelen tárgyak megelevenültek és beszéltek hozzá;
háta mögött örökös suttogást, csoszogást hallott, s ha tüzet rakott, a
nyirkos fahasábok sírtak, perlekedtek, bogárzengéssel könyörögtek
előtte; mikor a szél fútt, olyan nyögés, huhogás volt az egész házban,
mintha táborszámra járnának benne végig a kisértetek, a kik azután
álmaiban igazi alakot öltöttek, s torzarczaikkal, négyfelé vágott
tetemeikkel üldözték szédítő meredélyek felé.
Ha pedig el tudott űzni magától álmokat és képzelet alkotta
kisérteteket: a hideg, józan valóság még azoknál is ijesztőbb rémképül
vonult el lelke előtt.
Minő élet ez az övé? Egy férfihoz lánczolva lenni, a kit nem szeretett,
mikor hozzáadták; a kitől fél, irtózik, undorodik, midőn vele együtt
van. Megcsalva a legfertelmesebbül; kizárva örökre a világból s
odalánczolva még élve a pokol nyitott kapujához, a hol minden bemenő
neki köszön a levett fejével. Remény nélkül, kilátás nélkül, hogy innen
valaha kiszabaduljon; hogy ez a balsors valaha más fordulatot vegyen,
hogy enyhülést nyerjen. Kinozva attól a gondolattól, hogy atyja
elfelejté; de még jobban attól, hogy kedvese most is emlékezik rá és nem
tud az ő balsorsáról semmit, hogy őt boldognak hiszi és átkozza és mégis
szereti.
Ilyenkor aztán elővették azok a rossz gondolatok, a mik sokkal
rémítőbbek a kripták és vesztőhelyek minden sápadt rémeinél; a kétkedés
a mennyei gondviselésben, az utálat az emberi törvények iránt. Utálta
azt a szokást, mely az apának jogot ád gyermeke sorsát intézni; átkozta
az oltárt, mely lánczot köt a nő és férj kezére, hogy egymásé legyenek;
gyülölte az egész emberi társaságot, mely a külső tisztességért rabigába
veri a szivek érzéseit: azon kapta magát, hogy kétségbeesésében tudna
rossz, igen rossz lenni.
Már önmagától is félt!
Éjszaka nem mert, nem akart hálószobájában aludni. Utálta a hitvesi
nyoszolyát. Hanem odaki vetett magának ágyat a konyhába. A konyha volt a
legnyugodalmasabb menedék rá nézve. Egész éjjel rakta a tüzet; nem
tudott sötétben maradni, s a tűz mellett fazekakban folyvást vizet
forralt. Semmi fegyvere nem volt; ha lett volna is, mit ért volna az ő
gyönge kezében? Hanem arra képesnek hitte magát, hogy ha valaki
megtámadná, azt egy fazék vízzel le tudná forrázni.
Már öt napja volt egyedül bezárkózva s kezdett megháborodni a rémes
egyedüllét miatt. A kínok legnagyobbika az egyedüllét: fájdalmasabb az
éhezésnél. Jól esett volna már, ha a Pirka lett volna is a közelében;
még annak az ördögi csábszavait is inkább elhallgatta volna, mint ezt az
örökös kisértet-perlekedést a tűzben égő fahasábokkal, s ezt a
nyívást-rívást az ajtó-ablak hasadékon át, azt a huhogást a kéményben,
mikor a szél fú.
Ötödik este ismét vizet húzott a konyhai kútból, s a mig a kereket
forgatta, azt a szót ereszté ki a száján:
«Oh bárcsak a lidércz ide hozná azt a Pirkát!»
Alig szalasztotta ezt ki, a mint egyszerre azon vevé észre, hogy a
vederemelő-kerék magától kezd forogni, nem várja a hajtást s a
felemelkedő vederből a Babura Pirka czifra buglyos alakja emelkedik ki a
kút kámváján.
Mikhál Jézus Máriát kiáltott s felsikoltott ijedtében, a Pirka azonban
kaczajra fakadt s azt mondá neki:
– Lám, asszonykám! nem lehet ám a boszorkányt kizárni a házból, ott jön
az be, a hol akar.
Mikhál csakugyan azt hitte, hogy a Pirka egyenesen a vízből merült fel,
noha minden ruhája, még a csizmája is, egészen száraz volt.
– Jaj, de nagy vacsora készül itt! kiálta fel a Pirka, mikor meglátta
azt a sok fazekat a tűzhelyen, s aztán belenézett sorba. Ez is víz, ez
is víz; csupa merő forró víz. No az egyikbe tegyünk valamit, hogy legyen
belőle jó leves!
Azzal a tarisznyájából egy marék apró papirczédulát vetett a forró
vízbe.
– Száz esztendős kalendáriumból kivágott nevek, suttogá vigyorogva
Mikhálhoz. A melyik legelébb felbugygyan, ez a szeretőnknek a neve.
A közben felvett egy szűrő kanalat s a legelső czédulát, mely a
bugyborékoló víz felszínére felvetődött, kimeríté vele. Nézze csak meg,
mi van rajta?
Mikhál kezébe vette a czédulát s megrettenve olvasá e nevet:
«Valentinus.»
Ijedten veté azt rögtön a lángoló tűzbe.
Hanem a láng nem emészté meg a nedves papirt, inkább felkapta azt a
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szép Mikhál: Regény - 11
  • Büleklär
  • Szép Mikhál: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4087
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4301
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4208
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2017
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4303
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4347
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4389
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4230
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4352
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1918
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1829
    33.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4100
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1952
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4079
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2093
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 736
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 496
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.