Szép Mikhál: Regény - 05

Süzlärneñ gomumi sanı 4280
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
és rettegve gondolná reá, vajha az apád föl ne támadjon halottaiból, a
kit eltemettél? Maradj veszteg. Tartsd egyenesen magadat. Végezzünk!
Az ifju roskadozva keresett támaszt félkezével a földön.
S a hideg kő mintha megszánta volna. Alant, a mély boltozat alul csendes
énekhang zengett fel, gyöngéd női hang zsolozsmája, az ismert esti ének:
«Szeretem és áldom az Ur Istent,
Mert meghallgatá az én kérésemet:
Könyörgésemre hajtá kegyes fülét;
Melyért imádom őtet örökké.»
Az ifju elkezdett zokogni. Az apa a pallosra támaszkodott két kezével.
Azután sokáig hallgatott.
Nem akart az estima alatt megszólalni.
Fia odaveté magát a földre zokogva, s arczával nedvesíté a kőlapokat.
– Akarsz élni? Kérdé halkan az apa.
Henrik repeső örömmel emelkedék fel a földről. Ez a meghatott hang
bizonyossá tette a felől, hogy a halálos harag engesztelődéstől kezd
lágyulni.
– Szánod azt a nyomorult teremtést? Kérdezé az apa.
– Szeretem őt, mint a lelkemet.
– Csak azt kérdeztem, hogy szánod-e? Többet ne vallj.
– Úgy van.
– Sajnálod az apádat?
– Szeretlek és tisztellek.
– Ne mondj olyan sokat! Csak a mit kérdeztem, arra felelj!
– Isten látja lelkemet, hogy úgy van.
– Sokszor viseled nyelveden annak a nagy úrnak a nevét! Tehát ha
szeretsz élni, ha sajnálsz engem, ha szánod azt a szegény teremtést,
akkor kelj fel. Ne sírj. Az nem hozzád illő. Férfi vagy. Vesd le ezt az
öltönyt. Itt van másik. Vedd fel azt. Azután jer velem, a hová vezetlek.
Henrik leveté a fekete tógát, felvette a vászonzubbonyt, melyet az öreg
vett elő számára egy fali szekrényből. A zubbony egyszerű volt, minden
gomb és csatt nélkül. Egy bőrtüsző kellett csak hozzá, mely azt
összeszorítsa. Henrik jól látá, hogy az öreg ugyanazon fali szekrényből
kétszáz aranyat kiszámlál s azt a tüszőbe csusztatja. Aztán felcsatolja
azt a fia derekára: «ez a tied». S aztán int neki, hogy vegye fel a
mécstartót s ismét előbocsátja maga előtt, a csigalépcsőn lefelé. Ő maga
viszi a pallost magával.
Magában arra gondolt Henrik, hogy csak ezuttal szépen megszabadulhasson
az öregtől, többet ugyan nem fog a háza tájára jönni soha, a míg életben
tudja.
S az öreg tudta jól, hogy a fia most erre gondol. S tett róla, hogy az
meg ne tehesse azt, a mire gondol.


TIZEDIK FEJEZET.
(Melbenn elmondatnac az maas azzoni aallatnak heaabawalo zvgolodaasai az
zeep welaagi rend ellen.)
A szép Mikhálnak minden legkisebb porczikája reszketett, mikor a
gazdasszony levetkőzteté, hogy lefektesse az ágyba.
A Babura Pirka mindenféle jót akart vele tenni: fedőt melegített volna,
sós korpát melegített volna, ezerjófüvet főzött volna neki, de Mikhál
minderre azt mondta, hogy nem kell: nem a fázástól reszket ő, hanem –
valami mástól.
A Pirka azt is elértette. Kivált mikor Mikhál elmondta neki, hogy még
csak két napos házasok és még soha sem volt a férjével egyedül.
Leült hát az ágya mellé, mikor lefekteté az asszonyt, és annak a picziny
fehér lábait a kezével el kezdé dörzsölni. Azt mondta, hogy az jó az
álmatlanság, meg a szívbeli nyughatatlanság ellen, ha valakinek a lábait
dörzsölgetik.
– Az én kezem pedig sikeres kéz, mondá a Pirka, mert én hetedik
gyereknek születtem, aztán most boszorkány vagyok.
Valami rosznevelésű nő elnevette volna magát erre a szóra: Mikhál pedig
valami olyan bámulattal tekintett a Pirkára, mely közelebb volt a
tisztelethez, mint a félelemhez. Ő még soha sem látott boszorkányt.
A Pirkának pedig tetszett az, hogy Mikhál imára kulcsolva teszi a kezeit
a keblére.
– Az ám, most boszorkány vagyok. A kivel akarom, jót teszek: a kivel
akarom, roszat teszek. De még a kivel jót teszek is, az is megbánja. Az
előtt én is hóhér felesége voltam. Nekem tetszett az a mesterség. Csak
azt csudálom, hogyan engedheti az a biró másnak, hogy a kit ő
megkinzásra, megölésre itélt, azt ne maga kinozza meg, ne maga ölje meg.
Mikor az, hogy egy eleven embert holttá tenni parancsolt, csakugyan az ő
lelkét terheli, ha van lelke; ő számol róla a más világon, ha van más
világ; hát azt a gyönyörüséget mért engedi másnak, hogy el is végezze a
mit itélt? Ha én császár volnék, úgy rendelném, hogy a biró maga legyen
a hóhér is. Én mindig ott jártam az urammal, mikor dolgozott. Egy
alkalomról el nem maradtam volna. Ha asszonynyal volt dolga, annak én
vágtam le a haját ollóval. De szép hajakat vágtam le! Mikor az uram
meghalt, (egy veszett kutya harapta meg: abba halt bele) magam
folytattam a mesterséget egy legénynyel. A legényem, nagy, hórihorgas
kamasz, csuffá tett egyszer a piaczon; nem tudott semmire menni a
munkával: aztán magam kaptam ki a kezéből az eszközt, én végeztem
helyette. Ezért aztán elvették tőlem a mesterséget, elcsaptak; azt
mondták, nem asszony kézbe való a kard. Ugy kerültem ide szolgálatba
Vihodárhoz. Az se kapna más asszonycselédet a házához: én sem kaptam
volna más gazdát, a ki befogadjon. Hej de hidegek a piczi lábacskái! Ne
meséljek valami szépet, galambom?
A galamb szóról eszébe jutott Mikhálnak az ő kedvenczkéje, a ki most is
a táskájában kuttog s arra kérte a Pirkát, hogy vegye ki onnan a szegény
állatot s adjon neki valamit enni és inni. Volt annak a számára tiszta
buza is eltéve.
– Jaj szivecském, nem marad ám meg a galamb ennél a háznál. Annyi
vércse, bagoly van ennek a hiujában, hogy azoknak a vijjongatásaitól is
meghal az ilyen félénk teremtés. Ha pedig megmarad az ilyen
nősténygalamb, aztán párja nélkül tojást tesz le, s azt kikölti, hát
abból lidércz lesz.
A babona ragadós. Mikhál már kezdett tőle félni, hogy a galambja
lidérczet talál kikölteni.
Bántotta a veszedelmes kiváncsiság, megtudni azt, a mi előtte
ismeretlen. Ez az asszony volt az egyedüli némber a háznál. S akármilyen
nő, mégis csak ragaszkodik ahhoz a másik nő; kivált egy ilyen háznál.
Mert előtte beszélni.
A Pirka megetette, megitatta a galambot s azzal megint visszarejtette a
táskába, jobb annak ott.
Mikor ismét betakargatta a meleg dunnával, medvebőrrel a szép asszonyt,
észrevette a nyakában azt a kis selyem tarsolykát s erre dühösen kezdtek
villogni a szemei. Azt gondolta, hogy amulet, a mi a boszorkányok
hatalma ellen van kitalálva. Mikhál aztán mondá neki, hogy az pestis
üző, semmi más.
Erre elnevette magát a Pirka.
– Nincs itt arra semmi szükség. Ebbe a házba nem üt be a pestis soha.
Nagy egyptomi ragály idején mind a hóhér a sírásó. Egy se halt még bele.
– Hogy lehet az?
– Hát nem tudja? Konvencziójuk van a halállal.
(Ezt ugyan nem kell elhinni; hanem az olyan embereken, a kiknek az
idegeik el vannak fásulva, nem fog olyan könnyen a ragály.)
– Szegény jó anyám emléke; sóhajta Mikhál, ajkához szorítva a selyem
vánkosát.
– Ne tegye azt. Inté a némber. Valahányszor az emléket megcsókolják, a
halott mindig egyet fordúl a sírjában.
Erre aztán Mikhálnak olyan kedve támadt kisírni magát.
– No no, gyöngyvirágom! Ne olyan keservesen! Mondjak valami szép mesét?
Miről meséljek? A bányarémről, vagy a hegyi törpékről? Elmondjam a
«Szalonnavár» történetét? Nem hallotta még?
Mikhál felhagyott a zokogással. Azt kivánta a Pirkától, hogy mondja el
neki annak az asszonynak a történetét, a kinek a ruháit ő rá feladta.
– Jaj, lelkem, az igen szomorú történet. Attól maga nem fog elalhatni.
De azért csak mégis elmondom hát. Gyönyörű szép asszony volt az; nemes
házból való egyetlen leány. Férjhez adták egy lengyel úrhoz, a kit nem
szeretett. Hanem mást szeretett. Egy szép barna magyar legényt. Nem is
tartotta magát tőle távol. Egyszer a lengyel nemes meglát egy szép
gránátszín selyem ruhát a feleségén. Kérdi tőle: hol vette az asszonyom
ezt a szép selyem ruhát? Azt mondta az asszony: «Az anyám küldte
Szikszóról a nevem napjára.» Az ura nem sajnált elmenni Szikszóra,
megkérdezni a napától, hogy ő küldte-e leányának azt a szép zöld
köntöst? Visszajött megint a feleségéhez. «Asszonyom, az anyád azt
mondá, hogy igen is, ő küldte neked a szép zöld köntöst. Te is hazudtál,
az anyád is hazudott. Valld meg, kitől kaptad azt a szép ruhát?» Akkor
azt mondta neki az asszony, hogy maga vette azt lembergi vásáron ungvári
örménytől, a maga pénzéből. Az ura nem sajnált lemenni Ungvárra,
felkereste az örményt, megkérdezte tőle: nála vette-e a felesége azt a
szép buzavirágszín köntöst? Megint csak hazajött, elővette az asszonyt:
«Feleség, feleség, nem mondtál igazat; az örmény is utánad hazudott: azt
mondta, nála vetted a buzavirágszín köntöst.» Ekkor aztán az asszony
csak megvallotta, hogy a kedvesétől kapta a granátszin ruhát. Ez lett a
halála. Bizony elitélték ezért fejvesztésre. Ebben a szép ruhában
kellett neki a vesztőhelyre kijönni, ott levetni magáról s felvenni a
szőrzubbonyt. Soha se látott még senki olyan szép termetet, oly gyönyörű
fejet, oly fehér nyakat. Ekkor történt velem az, a miről már beszéltem.
Mikor az öreg legényem kezébe vette a pallost, s azzal meglátta maga
előtt a szép teremtést, csak elzöldült az arcza, a szeme elmeredt,
elkezdett reszketni, utoljára, mintha a nehézség törte volna ki,
keresztül bukott a pallosban s leesett a padról fejtetőre. Ekkor a
kisebbik legényemnek adtam a kezébe a pallost. Az meg azt tette, hogy
térdre esett a térdeplő asszony mellé, s a kard markolatát, mint a
feszületet tartva maga elé két kézzel, elkezdé imádkozni az «Ave
Maria»-t. A birák elszörnyedtek; a lengyel nemes, a ki ott állt
közelben, elkezdett szitkozódni, gyávának, pipogyának nevezve mindenkit,
a ki «Venger» földön lakik s leköpte a vérpadomat. Erre én dühbe jöttem.
Felkaptam a pallost, s egy csapással leütöttem a felesége fejét, s
azután felkaptam azt a fejére feltüzött kontyánál fogva, odavágtam az
arczához: «nesze polyák, vidd haza a magadét!» Ezért csaptak el azután.
Mikhál teste borzongott a meleg takaró alatt is.
– Milyen soká jön Henrik; suttogá halk szóval.
– Majd én kimegyek, szép báránykám, s hallgatózom az ajtón, mit
beszélnek az öreggel?
A Pirka kiment az étterembe, a vasajtón keresztül hallgatózni, mi
történik a toronyban? Mikhál pedig ez alatt elzengé szépen a maga esteli
zsolozsmáját; a mi felhangzott a toronyba is.
Nem sokára azután visszatért a Babura Pirka Mikhálhoz, azt sugva neki,
ravasz vigyorgással:
– Ne busuljon, drága kincsem. Már kiengesztelődött az öreg, most
csókolódnak.
Hanem még azután sokáig nem jött Henrik a nejéhez.
Az a sok kutya úgy üvöltött az udvaron.
A vastag boltozaton és a kettős folyosó falán keresztül is áthangzott
még ez a szomorú zürhang Mikhál szobájáig.
– Majd elhallgatnak azok nem soká; biztatá őt a némber.
Mikhál aztán, hogy szelidebb gondolatokon pihentesse meg lelkét, azt
kérdezte, hogy van-e a háznál kert.
– Nem lehet azt itt csinálni, liliomszálom, felelt a Pirka. Nem marad
itt meg se virág, se fa. Próbálta azt a patronus felesége is. Az első
nyáron minden fának az ága visszafelé görbült, mintha visszaakarna menni
a földbe s a virágok gyökerét kirágta a féreg. Nem marad itt meg más,
csak a gyepübodza: annak is veres bogyója lesz.
E közben a kutyák üvöltő kardala kezdett gyérülni. Mintha kevesbednének
az énekesek.
– De soká jön Henrik! sóhajt az asszony.
– Mingyárt jön már, tulipántom, édes!
Csak két kutya üvöltött még oda lent átkozott párdalt.
A Pirka mosolygott, szemöldeit hegyesen fel-felrándítva.
– Mingyárt itt lesz már a «tiszteletes».
Csak egy kutya üvöltött még odalenn, kétségbeesett magánydalt az
éjszakában. A meglódult vihar rázta az ablaktáblákat dühödten.
Egyszer aztán az utolsó is, mintha kettévágták volna a szavát, úgy
elhallgatott.
A Pirka alattomos kunczogással mondá:
– No most mindjárt itt lesz «a mester».
Mikhál mindez elidegenítő jelenetek alatt csak azzal vigasztalta magát,
hogy hiszen mind nem tart ez tovább egy napnál. Egy nap, egy éjszaka még
a siralomházban sem sok; egyszer majd csak vége szakad. Ha ezt kiállta,
tovább mennek. Lesz otthonuk. Csendes, nyugadalmas papi lak. Ott azután
majd lesz virágos kert is, a galamb számára is galambház.
A Babura Pirka pedig jól jövendölt. A mint a kutyák elhallgattak végkép,
a hosszú folyosón férfilépések közelítettek a hálószoba ajtaja felé;
mire a Pirka czigány nyelven mondott valami büvmondást Mikhálnak, a mit
az nem értett; valami czigány áldás lehetett az, s azzal elkotródott a
szobából.
Nyomban utána belépett Henrik.
Első dolga volt a mécsest eloltani, hogy a felesége ne láthassa az
arczát.
Azután levetkőzött és letette magát ő is.
Egy fekhelyük volt.
Henrik ledobta magáról a medvebőr takarót. Agyon volt izzadva.
A fiatal asszony didergett s fogai vaczogtak. Összehúzta magát, mint egy
sűn és nem merte behunyni szemeit. Hogy el ne aludjék, folyvást mondta
magában a «kétszer kettő: négy»-et.
Henriknek pedig forrósága volt: egyre hánykolódott a fekhelyén és
nagyokat sóhajtott, fohászkodott: «Jézus, Mária, Szent József!» s ha egy
perczre eltalálta nyomni az álom, úgy tett, mintha fojtogatnák, s aztán
nagyot rugott a lábával, majd szétütötte a nyoszolyát.
A nő didergett, a férj nyögött, a vihar rázta az ablaktáblákat, a
háztetőkön csikorogtak a szélvitorlák, a hiú alatt sikoltozott a kuvik.
Ebben telt le az éjszaka.
Hajnal felé nyomta el csak az álom a nő fáradt szempilláit, ki már két
éjszakát virrasztott át s akkor aztán aludt, rémséges látásoktól
gyötörve egész addig, a míg késő reggel be nem jött hozzá a Babura
Pirka.
A gazdasszony egy virágos mázu csészében párolgó borlevest hozott az
ébredő asszony számára.
Mikhál az alvás után még fáradtabbnak érzé magát, mint az előtt.
Szomjas volt. És minden tagja fájt.
Jó néven vette, hogy valami italt hozott a számára a Pirka.
Nem törődött vele, hogy az boszorkány, s nem sokat kérdezte, hogy attól
az italtól, a mit készített, nem változik-e át valami mássá, mint a mi
eddigelé volt?
Kiitta a csészét fenékig.
Akkor azt látva, hogy már egyedül van a fekhelyén, azt kérdé a Babura
Pirkától:
– Hol van az én uram?
Mire a Pirka azt felelte neki:
– Bement a városba az apjával.
– S mit csinál a városban az én uram? Kérdezé tovább a szép Mikhál.
– Kutyákat segít fogni az apjának…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –


TIZENEGYEDIK FEJEZET.
(Melyben leraizoltatic, mill zewrniev naghi wezedelem leezen abbol, ha
az azzoniaallat ninchen megeleegedwe az ew sorsaawal ees nem
engedelmeskedic az ew hitews taarsaanac.)
A szép Mikhál még sem halt szörnyet erre a szóra.
Egy ideig azt várta, hogy a szive most mingyárt meg fog állani és nem
ver többet és hogy az egész világ el fog sötétülni körülötte; még az
ujjai hegyében is érezte azt a rémületet, a mi a szivét elszorította.
Aztán visszatartotta a lélekzetét, azt hitte, hogy úgy is meglehet
halni.
Aztán csak rájött, hogy a halált nem adják olyan könnyen!
Már mégis úgy kell lenni, hogy az a vajákos asszony valamit adott be
neki abban az italban, a mitől olyan rögtön elváltozzék: valami varázsló
szert; mert különben nem jöhettek volna ilyen gondolatjai; a miket nem
csak magában, de az ágy szélére ülve félig öltözetlen el is mondott:
talán a jelenlevő asszonynak, talán csak a láthatatlanoknak, talán csak
a saját öt ujja hegyének, a mire az ajkát támasztá, a térdére
könyökölve.
«Tehát mire való a bölcsek minden tudománya? A szentek mondásai. A
horoscop. Az égi aspectusok! Hogy adnád te a kezedet, te! egy lelkész
leánya, egy olyan férfinak, a kinek az apja vérben dolgozott? S ő is azt
fogja tenni, a mit az apja. Örök vérontás munkájába temetnéd-e el az
életedet? Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni le! Mindennap érezni a
vért annak a kezén, a ki megölel! Hozzá kötve lenni egy emberhez, a
kinek a hivatala az, hogy Isten teremtéseit, miknek az Ur életet adott,
erőszakos kézzel leölje! Ah, csak juhok és tulkok véréről volt pedig
szó!»
«Mire való tehát a bölcsek minden tudománya, ha így megeshetnek?»
«Az az önmozgó kutya nem hiába csóválta a farkát s öltötte a nyelvét
egyremásra: tudta, hogy kutyahalál lesz ebből. És az élő bölcs ember nem
tudta, hogy emberhalál lesz belőle!»
«De hát mire valók akkor az amuletek, a nyakban hordott talizmánok? mire
valók a szentek karai az égben, ha ettől meg nem tudják őrizni a bennük
bizó embert?»
– Hahaha! Kaczagott erre Babura Pirka; gyémántom! úgy van ám az, hogy
több az ember a világon, mint a szent a másvilágon. Nem jut mindenkire
egy, a ki gondot viseljen rá; ördög pedig minden ember számára van hét!
Engem is így lopott ám el az uram hazulról. Azt mondta, mikor megkért,
hogy timár. Én voltam a bolond, hogy meg nem kérdeztem, micsoda bőrből
dolgozik? Hopp hirével! De sokszor megfizettem én neki ezért az egy
csalásért.
Mikhál ránézett mereven. Nem értette meg azt a szót.
Pirka vállat vont rá.
– Nem öltözünk fel, rubintom?
– Nem! kiálta daczosan Mikhál s visszafeküdt az ágyba. Hol vannak az
öltönyeim, a mikben idejöttem?
– Száradnak még. Nagyon nedvesek még. Meg is vannak tépve, össze kell
ölteni.
– Várok rájuk, míg megkapom.
És megtette, hogy nem kelt föl az ágyból; nem vette fel azt a czifra
gyászruhát magára, a mit a másik szerencsétlen asszony viselt valaha.
Nem is alkalmatlankodott neki egész nap senki. A ház népének mind a
városban volt dolga.
Babura Pirka behozta neki az ebédet; de a hogy behozta, úgy ki is vitte.
Nem evett ő semmiből.
Este későn aztán hazajött a férfi sereg: hallatszott megint a nagy
ebvonítás, durva férfihangok; nehéz léptek a folyosókon. Csak a mikor az
ő ajtaja előtt elment valaki, fogta elhaladó csoszogásra a lépésit;
valaki azt suttogta az ajtó előtt: lassan járjatok, az asszony fekszik.
Ha fekszik, hát beteg; mindenki azt hitte.
A Babura Pirka meggyujtotta a mécset Mikhál szobájában, mikor
beesteledett.
Hajh milyen boldog volt Mikhál, mikor ilyen estenden otthon a kis
kamrájában elővehette a tudákos könyvet. Akkor nem volt egyedül.
Itt könyvek sincsenek.
Az éj beállt. Mindenki aludni ment már. Mikhál szobája felé óvatos
léptek közelítettek.
Az ajtó felnyilt s belépett rajta Henrik.
Skarlátpiros dolmány volt rajta, aranysujtással kihánytatva; bogláros öv
a derekán, még a könyökén is arany sallang fityegett, sárga csizmához
feszes szarvasbőr irhát viselt a szárán, az is tele paszománttal.
Nyalkább vőlegényt menyasszony nem is kivánhat magának.
A mint pedig belépett a szobába, Mikhál felszökött az ágyából; a
medvebőrt termete körül csavarta s haragtól csattogó hangon kiálta:
– Ki mer idejönni? Ez az én uramnak az ágyasháza: a nagylétai
lelkipásztoré! Másnak nincs mellettem helye!
Már úgy kell lenni, hogy a boszorkány adta bűvital változtatta meg így a
Mikhál természetét; mert különben el se lehetne hinni, hogy a gyönge
félénk teremtés, e szörnyü elhagyatottságában, ilyen szavakra mert volna
fakadni.
S hogy ez valósággal varázslat volt, az onnan is bizonyos, hogy az a
nagy erős ember, a kinek azt a gyönge teremtést engedelmességre
igazítani csak játék lett volna, úgy megijedt annak eltiltó kezétől, úgy
meghátrált villogó szemétől, hogy még csak szólni sem tudott semmit; de
mint a leforrázott kutya, kioldalgott az ágyasházból, s elhordta a
czifra zsinorós irhát.
Künn az ajtó előtt valaki elnevette magát, a ki ottan leskelődött volt:
egy női hang; mire a férfihang fogcsikorgatva fujta ki az Isten nevét. –
Az csak nem a létai lelkész volt?
De nem bizony! Hol van az már? A tegnapi éj, meg a mai nap munkája után
be volt zárva Henrik előtt minden templomajtó: le volt törve előtte
minden szent kathedrához vezető grádics.
A vén Vihodár gondoskodott róla, hogy a fia ne lehessen többé pap.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Mikhál egyedül maradt a maga kisérteteivel.
Vissza gondolt elmult leánykorára: az ártatlan örömökre, a mik közt
napjai leteltek; a tanulmányokra, a mik másnak talán teher: neki
gyönyörűség okozói voltak.
Hová lett minden öröm és tudomány?
A bölcs ecclecticusok, polyhistorok, encyclopædisták mit használnak most
neki? erkölcstan, kertészettan, gazdasszonykodás! Itt nincs se erkölcs,
se kert, se gazdaság.
Otthoni élete is zárdai lét volt; de mégis mennyország ehhez a pokolhoz.
S ha pedig arra gondolt, hogy milyen boldog lehetett volna akkor, ha
annak adta volna kezét, a kit szivében szeretett, a ki nem volt tudós,
de bizonyára becsületes, őszinte, igazlelkű és szerelmes: akkor igen
rossz gondolatai támadtak.
Arra gondolt, mikor a hold besütött az ablaka kettős vasrácsozatán, hogy
milyen jó dolguk van a boszorkányoknak, ráülnek egy seprűre s ki tudnak
repülni az ilyen szűk vasrács között is.
Valjon gondol-e még ő rá elhagyott kedvese? Valjon meg fogja-e tudni
valaha, hogy szivének választottja mily nyomorult sorsra jutott?
A mint így törülgetné sűrű könyeit: egyszer csak hallja, hogy megzendül
oda alant az udvaron egyik kedves dala, a minek az a verse, hogy: «Amott
kerekedik egy fekete felhő, Benne tollászkodik sárga lábú holló!»
Tárogató síp fujta azt.
A tárogató siphoz akkor is kevesen értettek. Fortélyos egy hangműszer
az: a ki nem ért hozzá, mikor belefuj, olyan hangot ad rajta, mint mikor
a kutyának a farkára taposnak; de a ki kitanulta a módját, minden nótát
a leggyöngédebb szívhez szóló hangokon tud eljátszani rajta: olyan hang
az, hogy elfacsarja az embernek a szivét, s maga se tudja mért, sirva
fakad rajta; azok a régi dallamok úgy hangzanak belőle, hogy az embernek
eszébe jut tőle édes anyjának dajkadala s az édes apjának temetésén
szólott ének, fáj ez jól esik amaz. Ha pedig megint más hangból veszi a
hozzá értő a tárogatót s neki ereszti annak harsogó zenéjét, az meg oly
hatalmas riadót ád, hogy két mértföldnyire fölveri a csendet, s felkölt
minden érzést, a mi lángot foghat. Bátorság, elkeseredés, legénykedő
hőség támad a szivekben. A ki azt hallja, azt hiszi, ott jönnek a
Kárpátokról alá ujra honfoglaló ősei, s úgy érzi, mintha eléjük kellene
mennie: hol a kardom? hol a paripám?
Harmincz évvel később a Rákóczy-hadjáratnak ez volt a lelkesítő
hangszere. Azért annak az elmulta után a békeszerető kormány minden
tárogatót összekerestetett az országban, nem külömben, mintha szakállas
ágyu volna és összetörette. – Nagy ritkaságnak maradt meg egy példány a
budapesti nemzeti muzeum számára: annak a fujásához is csak kevés ember
ért már az országban.
De akkoriban is nagy tudomány volt az. Csupán Kis-Szebenben lakott egy
tárogatós, a ki értett a betanításához. Esztendeig kellett nála
szolgálni inasképen a tanítványnak, a kit felfogadott s az embernyi
embernek aljas cselédi munkát kellett végezni, ruhát mosni, főzni és fát
vágni, a míg felszabadította.
Azért beszéltünk pedig ilyen sokat a tárogatóról, hogy megértessük
Mikhálnak azt a nagy örömét, a mi szivében támadt egyszerre, mikor ezt a
dalt meghallotta.
Az atyja gyakran beszélt előtte egy korhely, kicsapott diákról, a kit a
tanulók Simplexnek csufolnak, s a ki a dalaival sok kárt tesz a
muzsafiakban, mert elvonja őket a tudományoktól. Különösen az a Kalondai
minden korhelységét ennek köszönheti. Testi-lelki barátok együtt. Pedig
a Simplex egy aljas ficzkó, a ki nem szégyenlett egy esztendeig a
kis-szebeni trombitásnál inaskodni; most pedig eljár a nemes urak
lakodalmaira, mulatozásira, így keresi a kenyerét. Elmegy ez az ország
egyik végétől a másikig is, ha tivornyára van kilátás.
Ezt mind megszólásképen mondta el a professor úr a leányának; de milyen
nagy vigasztalására szolgált neki most ez a tudomány.
Abból, hogy kedvencz dalait, egyiket a másik után, hallotta
elzengedeztetni az udvaron, ilyen okoskodást csinált:
«Ha Simplex idejött, bizonyosan azért jött, hogy Kalondai küldte. Ha
ittmaradt, bizonyosan azért maradt, hogy megtudjon felőlem valamit. Ha
megtudja, mi sorsra jutottam, bizonyosan fölkeresi az ő testi-lelki
barátját, és elbeszéli neki.»
S ez is vigasztalására szolgált.
Elhallgatta óra számra a szép holdvilágnál azokat az ismerős búskomor
nótákat, a miket otthon a cselédei danoltak előtte, mikor meghallották
az erdőn a tárogatót. (Mert az ilyen fehércseléd: mingyárt utána énekli
a nótát, mihelyt a muzsikát hallja az utczán.) Maga is utána dudolta
néha a «Hussz-nótát» aztán a «három száz özvegyasszony tánczát»
(lengyelül a «tri szto Bdow tancz»); végződött a sor a «halott táncza»
kisérteties dallamával.
Ezeket tudta a Simplex szépen fujni. Mikhál elhallgatta volna azt
reggelig.
Reggel bejött hozzá a Pirka. Hozta számára a borlevest, jól
megfűszerezve fahajjal, szegfűszeggel, szerecsendióval.
Mikhál a borleves szürcsölése közben azt kérdé haragosan Pirkától:
– Ugyan ki az az alkalmatlan ember, a ki az éjjel itt trombitált az
udvaron?
Már kezdődött nála a ravaszkodás. – Mert ilyen az asszonyember. Ha
szeretettel, gyöngédséggel bánnak vele, akkor olyan szelid, őszinte és
igaz, mint a galamb. – A nyelve együtt jár az eszével. De hogyha
bántják, üldözik, szorongatják, akkor ravasz lesz magától, mint a kigyó:
senki se tanítja rá, mégis megtanulja. Elébb jár az esze, mint a nyelve
s mást mond, mint a mit érez.
Tehát azt mondta, hogy ki volt az az alkalmatlan ember?
Tudta, hogy ha panaszkodni fog rá, csak azért is tovább itt tartják.
– Jaj, virágom! mondá a Babura Pirka. Füge-gyerek az! Az én trombitásom.
– S mikor viszik el innen a lelkek? kérdé tovább is boszusan Mikhál.
– Dejszen nem válik az innen meg egyhamar. Ha kergetnék, se menne.
Nagyon jól mulat a legényekkel. Bált is csaptak az éjjel. A legények
tánczosnét is hoztak: mindenik behozott magával egy házi komondort, azt
két lábra állította, s úgy tánczolta vele a «kutyakopogóst». Ha ott lett
volna, tündérkém, eldűlt volna nevettébe. Utoljára tiszteletül mindenik
megcsókoltatta a tánczosnéjával a muzsikást. Hahaha!
– Disznó! szólt Mikhál, a saját száját törülve meg. Aztán még se megy
tovább, a hol így bánnak vele?
– Dehogy megy mókuskám; ide van az kötve. Én belém szerelmes.
Mikhál aztán elgondolkozott rajta, hogy milyen erős lehet azoknak az
embereknek a barátsága egymás között, a kiknek az egyike megteszi azt a
másikért, hogy önkényt beszállásolja magát a bakó házába: nem irtózik
annak vendége maradni, komázik a hóhérlegényekkel, bolondjává lesz a
mulatságaiknak, eltűri maszatos tréfáikat, sőt még a házi boszorkánynak
is udvarol; – csak azért, hogy hirt vihessen a barátjának a felől a nő
felől, ki miatt annak a szive megfájdult.
A Babura Pirka ma sem hozta be Mikhálnak a viselő ruháit, a mikben
idejött; az pedig ma sem vette föl a czifra gyászmezt: inkább azt
mondta, hogy beteg és fekve maradt az ágyban.
Henrik pedig egész nap feléje sem mert jönni.
Sem ezen a napon, sem a másik napon. Várt, a míg Mikhál egyszer fel fog
kelni.
Az pedig inkább nem evett egész nap egyebet levesnél, csak hogy azt
mondhassa, hogy beteg és ne legyen kénytelen felöltözni.
És aztán éjről-éjre mindig hallotta azokat a dalokat az ablakán
keresztül; mintha valaki biztatná a tárogatóst odalenn, hogy csak azért
is fujja tovább!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Henrik ez alatt folytatta a maga mesterségét.
Hogy jobban beleszokjék, egész nap nem hagyták kijózanodni. Adtak neki
nehéz komlóval készült sert, a mitől az ember feje elbutul. Enni pedig
sok fokhagymát adtak neki, a mi az embert goromba pimaszszá teszi. Az a
tudat maga, hogy az ember fokhagymát evett, elég arra, hogy magát minden
finomság ellenségének tekintse. A durva tréfák, miket apja legényeitől
hallott; a szenny és piszok megszokása; a nehéz mámor, a miből egész nap
nem engedték kijózanodni, napok mulva annyira eldurvították a lelkét,
hogy nem is lett volna képes egy olyan gyöngéd teremtéshez, mint Mikhál
engesztelőleg közelíteni, hanem inkább megtanult trágár dalokat énekelni
és versenyt káromkodni a többi csamangókkal.
Ha a nagytiszteletű úr látná most a vejét: azt hinné, hogy ez az a
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szép Mikhál: Regény - 06
  • Büleklär
  • Szép Mikhál: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4087
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4301
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4208
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2017
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4303
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4347
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4389
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4230
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4352
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1918
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1829
    33.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4100
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1952
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4079
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2093
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 736
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 496
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.