Szép Mikhál: Regény - 04

Süzlärneñ gomumi sanı 4208
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2017
32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
találtam a földön, a ki befogadott, oktatott, felnevelt és nemesitett. S
én ennek az egyetlen jóltevőmnek elloptam legdrágább kincsét, a leányát.
Nem mondtam meg neki, hogy ki az apám? ha megmondtam volna, nem adta
volna nekem a leányát. Apámnak a családi nevét senki sem ismeri. Még
nagyapja volt az, a ki ebbe a házba beköltözött, az vette át e szörnyű
hivatalt elődjétől, a kit Vihordárnak neveztek róla, s így fognak híni
ivadékról ivadékra mindenkit, a ki e ház gazdája lesz. De ő maga
emlékezik a saját nevére, s tudja jól, hogy azt rajta kívül még egy
ember viseli a világon. Az öreg Kaczenreiter gazdag ember. Sok aranyat
szerzett s azt megtakarította. Mire is költhetné el azt a bakó? Van
számára mulatság e földön? vagy pompa? Szabad-e neki birtokot vásárlani?
De nem a kincseiért jöttem én ő hozzá. Nem azért hoztalak e szomorú ház
kapujáig. Hanem azért, mert megcsaltam atyádat. Hogy apám kilétét
eltagadtam, azt adám okul, hogy ő pápista. S ez nem igaz. Ő protestans.
Canonaink szigoruak. Szülői engedély nélkül kötött házasság semmis. Nem
lehet koczkáztatnom, hogy egy napon belépjen a bakó a templomba s
megfogja palástom szegélyét s azt mondja: «Én Kaczenreiter Keresztély,
lerántalak e szent helyről tégedet, a fiamat, ki tilos házasságban élsz
egy nővel, a ki nem a tied». Nekem meg kell nyernem az atyám
beleegyezését a házasságunkhoz, különben becstelen vagyok én és te, és
házasságunk semmis. – Értesz-e engem?
E szóra a nő felugrott fektéből s egy perczig úgy érezte, mintha ki
kellene szöknie ez ördög szánkájából, mely fut a száraz fű felett, s
aztán futni, futni, futni! a míg valami mélységbe elbukik; hanem azután
csak megadta magát, lehajtá fejét, kezeit eldugta köpenye alá s azt
mondá:
– Engedelmes fogok lenni.
– A mit vétettem ellened, az, hogy nagyon szerettelek. Meg fogsz-e
gyülölni érte?
A nő ismétlé halkan.
– Szelid leszek.
– Nem tart tovább egy éjszakánál e megaláztatás. Biztatá őt a férje.
Holnap reggel tovább megyünk. Senki sem fogja megtudni, hogy a nagylétai
papnak ki volt az apja? Élni fogunk békességben és tiszteletben, Isten
dicséretében.
– Amen, rebegé a nő, nagyot fohászkodva.
A szán megérkezett az alatt a magányos ház elé.


HETEDIK FEJEZET.
(Leiratic az haaz, ees annac gazdazzonia.)
Ez nem olyan ház volt, mint más. Kívül a város falain magának kellett
védelmeznie magát. Először is mély árok vette körül, mely tele volt
tespedő vizzel, békalencse vont rá kérget, azon felvonóhid vezetett
keresztül a házat körül fogó palánkig; de ez a hid már fel volt vonva s
elzárta a bejáratot. A sánczkarókra mindenféle állatok bőre volt
kiakasztva szárítás végett.
A ház falai téglából voltak rakva, vakolat nélkül. Az alsó ablakai csak
lőrések voltak, a felsők, a hány, annyiformáju és nagyságú; de mind
kettős keresztvasakkal elzárva. A hiddal szemben volt egy kapu, nehéz
tölgyfa gerendákból, keresztül-kasul futó vaspántokkal és öregfejü
szegekkel kiverve.
A ház udvarán belől nem volt csendesség. Már messziről hallatszott az
ebvonítás, mely a közelből valóságos kutyakardallá szaporodott fel.
Lehetett ott talán husz is.
A ház tehát már el volt zárva s ugyan könyöröghetett volna ott az árkon
kívül az elkésett utazó a bebocsáttatásért; senki se hallotta volna azt
meg, ha szerencsére ott nem lett volna a tárogatós: a ki sipjába
belefujván, azon egy olyan nótát fujt el, a milyennel szoktak a császári
hirnökök, a kik valami izenetet hoznak, a várkapuk előtt bebocsáttatást
követelni.
A trombitaszóra aztán leereszkedett csörömpölő lánczain a felvonóhid.
Hanem a kapu még zárva maradt. A Simplex odament és rávert ököllel.
A megujult kutyaugatáson egy rikácsoló női hang hallatszott keresztül.
– Ki van az ajtón?
– A létai pap, meg a felesége! Kiálta vissza a Simplex.
Erre a kapun belül nagy csihi-puhi hallatszott, mintha a kutyákat verné
valaki szélylyel s a mint azok ordítva hátrafutottak, feltárult nagy
nyikorogva a kapu, kitátva a tág bolthajtás mély száját, melyet egy
függő lámpás világított meg belül.
A kapufél mellett egy asszonyalak állt, nagy csomó kulcscsal a kezében.
Magas, sugár alak volt, sárga rokolyában, a feje veres kendővel átkötve,
az alól borzasan törtek elő szénfekete hajcsomói.
Valaha szép lehetett az asszony; hosszúdad arcza, gödrös álla és piros
orczái voltak, fekete szemöldökei és villogó szemei s magas nagy
homloka. Csakhogy mindez csupa ráncz volt már, s a homlokán a redők
olyanok voltak, mint a zsoltárban a léniázott kóta.
– Jézus Mária, Szent Anna! oltalmazz! didergé a fuvaros; a Babura Pirka
a maga testében!
A némber nagyot kaczagott, a mint a szánt meglátta.
– Hát a papok is «peméten» utaznak már? Szólt durva tréfálózással;
mialatt a besikamló szánkó után két felgyürkőzött suhancz becsukta a
dörgő kaput s aztán elkezdte megint felhuzni a nyikorgó lánczokkal az
állatmódra nyivákoló hidat.
– Sok jó estét, Pirka nenő! szólt a Simplex, megcsippentve a némber
állát. De régen nem láttuk egymást, talán rám se ismer már?
– Huh, rebegé a hanák. Megcsipted a boszorkány állát! Bizony hátra
fordítja a fejedet az éjjel!
– Eredj, te ördög diákja! Monda a némber. Mi hord mindig az utamban? Hát
hol az a létai pap?
– Ott szedi le a feleségét a szánkóbul. Itthon van-e a patronus? (A
bakót «patronusnak» czimezték).
– Hát hol volna? Ott van a laboratoriumában. De megszakállosodtál!
– A mióta legutoljára megvendégelt Pirka nenő domika levessel. Tudja,
akkor azt igértem, hogy ha megnövök, feleségül veszem. Hát lesz e
lakodalmas kása?!
– Bizony megnyergel még, ha sokat bolondozol vele. Inté őt a Hanák,
lovai üstökén egyet rántva. Az éjjel kantárt vet a nyakadba s ellovagol
rajtad a Kriván tetejére!
– Lesz minden, ne busulj. Biztatá Babura Pirka Simplexet. Csak elébb a
többiek hadd zabáljanak: azután majd jőjjetek fel a konyhába. Lesz jó
vacsora.
– Dejszen nem eszem én abból, dünynyögé a Hanák. Szent, hogy valamit
adna innom, a mitől bizonyosan sertéssé változom.
– Legalább szebb temetésed lesz akkor, mint ha embernek maradsz;
boszantá őt a Simplex.
De azért a Hanák csak nem volt rávehető, hogy a lovai mellől az
istállóból elmozduljon: inkább beérte a haricskapogácsával, a mit a
tarisznyában hozott. A Simplex aztán azzal tréfálta meg, hogy mikor
visszakerült hozzá éjszakára aludni, el kezdett nyeríteni, mintha már
benne volna a lóban.
A némber legelébb is a lelkészt és feleségét vezette fel az emeletbe.
Az épület tömör bolthajtásos folyosókból és szobákból állt, a miknek
mind vasveretes tölgyfa-ajtajaik voltak, végre ott hagyta őket egy
hatszögletű teremben, melynek hat bolthajtása középen egy karikába
futott össze s onnan függött le egy mécses. Hanem annál nagyobb világot
adott a kandalló, melyben pattogó hasábok égtek.
Ebben a teremben semmi sem emlékeztetett a házi úr szomorú mesterségére.
Ódon szekrények álltak a fal mellett, a terem közepén egy gömbölyü
asztal, tigrisköröm alaku lábakkal, bőrrel bélelt székek; egy pohárszék
fényes czintányérokkal és kancsókkal. Semmi kép a falakon, vagy kirakott
fegyverek, a hogy más házaknál szokás.
E teremből egy kis oldalszoba nyilt, olyan alacsony ajtóval, hogy a
belépőnek meg kellett hajtania a fejét.
– Ez lesz a hálószobájuk; monda a gazdasszony: jó csendes hely, a hova a
kutyák lármája nem hallik.
Babura Pirka sem ismert már rá Henrikre; pedig de sokszor megtépázták
egymást hajdan.
A nő észrevette, hogy Mikhál öltözete össze van ázva, különösen
lábbelijeit nagyon megviselte a hegyi út.
– Nem óhajt a tiszteletes asszony átöltözni? Kérdé szolgálatkészen.
– Nincs mibe; felelt Mikhál. Málháinkat a rablók mind elvették; magunk a
hegyi utakon menekültünk meg előlük.
– Az átkozottak! Talán hát jobb volna most lefekünni a meleg ágyba, s
egy kis jó forró borlevest inni. Az fölmelegítené. S nem kellene az
estelire átjönnie.
– Köszönöm szivességét, monda Mikhál, kinek eszében volt az idejövetel
czélja: Henrik atyjának kibékítése. Én óhajtok a ház urával együtt
estelizni.
– Igazán óhajt? kérdé a némber, összehuzva sűrű szemöldeit. Igazán nem
fél tőle? Olyan erős szíve van? No hát még jobb.
Azzal kifordult a szobából s nem telt bele több idő, mint hogy a
házastársak annyi szót válthattak egymással, a mennyi elég volt Mikhált
felvilágosítani róla, hogy ez a Babura Pirka a háznál régi felügyelőnő;
a midőn már vissza is tért egy nyaláb női öltönynyel a karján.
Szép nehéz selyem-rokolya volt az; sötét granátszínű: virág-füzérek
himezve a szegélyeire színes selyemmel és skofiummal: öv is volt hozzá
török szövetből és széles csipkekötény; elől aranyozott csattok
kapcsolták be a vállfüzőt.
– Jó lesz ezt a száraz öltönyt felvenni.
Mikhál engedte magát levetkőztetni a gazdasszonynak, s aztán engedte
magára adatni a selyem ruhát, a mit az gondosan megmelegitett elébb a
kandalló tüzénél; azután összekapcsolta a derekán szépen, a kötényt is,
az övet is felkötötte a derekára.
– Nézze az ember, mintha csak a testére szabták volna!
Azután a nedves saruit is kifüzte s azok helyett finom piros szattyán
csizmácskákat huzott fel a lábaira Mikhálnak. S minthogy tükör nem volt
a szobában, ő maga szolgált tükör helyett, körülnézve a vendéget.
– Mintha csak mondva csinálták volna rá! Ne féljen lelkem tiszteletes
asszony. Nem valami komisz fraj viselte ezt. Gyönyörű szép nemes asszony
járt benne valaha. Annak is csak kétszer volt a testén. Olyan volt, mint
egy virágszál! Még a szépek között is legszebb volt. Én ütöttem le neki
magam a fejét.
Mikhálnak összecsuklottak a térdei.
Ő egy kivégzett nőnek a ruháit viselte már a testén!


NYOLCZADIK FEJEZET.
Mellbenn megiratnac a vizontlaataasnac az ew ewrewmei, ees minden ember
megismeri lezen az ew aallapotiaat.
De még ha akarta volna is Mikhál levetni azt az öltönyt, már nem volt
hozzá ideje: mert a gazdasszony azt mondá, hogy az estebéd fel van adva
s az étteremben vár a házi úr a vendégeire.
Mikhál csak úgy odaszédült a férje vállára, mint egy álmodó s engedte
magát vezetettni ama szörnyű nagy ember elé.
Az ebédlő semmiben sem külömbözött a másik teremtől. Épen olyan hatos
bolthajtásra épült, s fehérre volt meszelve.
A közepén állt egy asztal; azon három teríték: párosával egymásra tett
czíntálak, két nagy öblös mázos korsó, czinfedővel, egy hólyagos kehely
vert ezüstből az egyik vendégnek, velenczei kristály a másiknak, fakupa
a háziúrnak magának.
A házi úr ott állt már az asztal előtt, kezével széke támláját fogva.
Magas, öles termetű alak volt, széles egyenes vállakkal; hosszú újjú
barna lengyel kabátot viselt, széles csattos övet, hosszúszárú lovag
sarukat. Kemény, szögletes vonásai voltak, fején simára nyirva a
sertekemény haj, a szakálla pedig, mely őszbe csavarodott már, hosszú
két zászlóban csüggött alá s végei az övébe voltak bedugva. Tekintete
nyugodt volt és semmi emberi érzést el nem áruló.
Mikhál érzé férje kezén, hogy az reszket, mikor ez alak szeme elé lép;
bármennyire erőlteti is a nyugalmat.
– Áldás békesség e házra; rebegé Henrik; mire az agg nagyot sóhajtott,
de nem viszonozta azt.
– Tisztelendőséged a nagylétai lelkész? Ez volt az első szava Henrikhez.
Mély dörgő hang volt az, mintha az egész alak érczből volna s egész
termete hangzanék bele.
– Én lettem kiküldve a megboldogult helyett, ki Szentgyörgy havában halt
meg. Bocsásson meg, patronus úr, hogy házánál alkalmatlankodom.
– Nem szokatlan ez; szólt az öreg. A nagylétai lelkész gyakori vendége
szokott lenni e szomorú háznak.
Azzal megkinálta vendégeit, hogy üljenek az asztalhoz.
– Ez pedig a feleségem: rebegé Henrik.
Az öreg semmi nyájasságot sem erőtetett egykedvű arczára; azt mondá
hidegen:
– Az asszonyok szeretik a látványokat.
Mikhál azonban, mielőtt asztalhoz ült volna, összetevé a kezeit a szék
támláján s szemeit behunyva, elimádkozá az asztaláldást.
Az öreg összevonta szemöldeit s félrefordítá arczát.
Leültek vacsorálni.
Csupa növényi eledel jött az asztalra, azután meg sajt. Semmi hús. Semmi
olyan ételt nem adtak fel, a mihez kés kellett volna. Nem is volt kés az
asztalon. Bor és ser volt bőségesen. A házi úr nem kinálkozott; hanem a
gazdasszony. Az töltött Mikhál poharába sert bort; a mi helyett az
inkább vizet kért, de azt nem adtak neki. Azt mondták, hogy a szebeni
viztől golyvát kap az ember. Megkellett kóstolnia a sert.
Az evés alatt senki sem kezdett beszédet; hanem a legelső kupa után
megszólalt a ház gazdája.
– Tisztelendőségedet is megrabolták a gonosztevők?
– Isten csodája által menekültünk meg magunk is.
– Elveendik méltó jutalmukat. Holnap után meglátandja őket
tisztelendőséged.
Henriket kétkedő bámulat fogta el e szóra.
– Igenis. Hatot elfogtak közülök a katonák, s azok holnap után a
többivel együtt fognak kivégeztetni.
Henrik merev tekintettel nézett az öregre. Annak az éles szemei
észrevették a csodálkozást.
– Nos, hát nem azért küldték-e ide tisztelendőségedet, hogy a szegény
bűnösöknek, ha saját vallásbeliek találtatnak közöttük, az utolsó
vigasztalást megadja?
Henrik arcza elsápadt.
Az öreg sejtett valamit.
– Mert hogy ez a hivatal nem a legkellemetesebb. Jelen lenni azoknál a
szomorú jeleneteknél, a bünösök oldala mellett: ezt nem minden lelkész
szereti. A pápisták részéről az eperjesi franciscanusokat szokták
rendesen kiküldeni, a lutheranusoknál a nagylétai lelkészt. Ez az
ekklézsia együtt jár ezzel a hivatallal. A nagylétai lelkész szokott
minden ily szomorú alkalomnál együtt ülni a gyászszekéren velem, a
bűnössel szemközt. Azért rendesen ennek a háznak a vendége szokott
lenni.
Henrik azt hitte, hogy rászakadnak az ősi ház boltozatjai. Ezt ő nem
tudta eddig. Homlokáról kezdte törülni az izzadtságot.
– Nem tudta volna azt tisztelendőséged eddigelé? Hogy a létai lelkész
fekete talárja és a szebeni «végbiró» veres csuhája egymáshoz tartozó
tárgyak? Elhallgatták volna az esperesek tisztelendőséged előtt, mikor a
fárája beneficiumait előszámlálták: egy dénár minden keresztelésért, egy
máriás minden temetésért, azt, hogy «és egy körmöczi arany minden
szegény bűnösnek adott utolsó vigasztalásért:» Hisz ez a jövedelmének a
«bakja».
– Valóban nem kérdezősködtem a világi jótétemények felől. Hebegé Henrik.
Én csak lelki hivatásomra gondoltam.
– De hát ha nem azért jött tisztelendőséged a holnap utáni vásár
előnapjára, hogy a végrehajtandó itéleteknél mint lelki atya fungáljon:
akkor minek köszönheti az én szomorú házam ezt a szerencsét?
Mikhál bátorítólag tekinte Henrik szemébe s inte neki, hogy itt már az
idő mindent megvallani.
– Elmondom az én történetemet, patronus úr; kezdett hozzá Henrik. Én ez
előtt tíz évvel, kora gyermekségemben, megszöktem az atyám házától.
Atyám szeretett, jó volt hozzám, egyetlen fia voltam: és én mégis
elhagytam őt; mert nem akartam az ő mesterségét folytatni; mert
magasabbra vágytam; tudományos, lelki pálya volt a kivánságom. Tíz évig
nem tudattam atyámmal, hol vagyok? Ez idő alatt sokat kiálltam, sok
nyomort eltűrtem, de meg volt érte a jutalmam a tudományok útján való
gyarapodásomban. Mindig első voltam tanuló társaim között. Nagy urak
úrfiai, papok gyermekei ültek velem egy padban, szegény mendikás
diákkal; de előttem nem ült soha egy is. Valamennyit levetettem.
Tanárok, esperesek kedvencze lettem. Mikor szónokolni felmentem a
kathedrába, a nép áhítattal leste szavaimat s senki nem aludt, ha én
prédikáltam. Fiatalon, alig huszonnégy esztendős fővel már
megválasztottak rendes lelkésznek s a superintendens megerősítette a
választást, a nélkül, hogy elébb káplánnak küldött volna ki, a mi a
legnagyobb kitüntetés, a mi theologust érhet. A lelkészi vizsgán úgy
feleltem, hogy a consistorium azt kiáltotta rá: «eminentissime!» S
végre, hogy fel legyen téve fáradságos életemnek koronája, jóltevő
pártfogóm és tanárom, a nagytudományú, hirhedett Frölich Dávid tudor
megtetézte életemnek boldogságát az által, hogy egyetlen leányát,
Mikhált hozzám adá hitvestársul. Ekkor elhatározám magamban rég
elhagyott atyámat felkeresni szomorú magányosságában, ki engemet már rég
halottnak hisz s bús elhagyatottságban éli öregségének napjait. Mondám
szeretett kedvesemnek: keressük fel az én jó öregemet; lepjük meg idegen
képében. Első utunk legyen ő hozzá. Kedvesem ráállt e kivánságomra; az
esküvő utáni napon rögtön útra keltünk, hogy atyámat meglátogassuk.
Útközben azonban megtámadták karavánunkat a rablók, lovunkat,
öszvérünket elvették; mi magunk, jó emberek által kalauzolva menekültünk
a hegyeken keresztül nagy kerülővel; később egy ügyetlen szánnal
másztunk tovább. Az idő ránk esteledett. A város kapuit bezárva
találtuk. A rablóktól féltünkben nem mertünk kinn a szabadban meghálni
éjszakára. Megláttuk e házat a városon kívül. Bebocsáttatást kértünk.
Megnyertük azt. És most bocsánatot kérünk a háborgatásért.
A ház ura folyvást a beszélő ajkait nézte, a míg az mesélt előtte.
– Tehát csak a véletlen hozta ide tisztelendőségedet?
Henriknek az ajka megtagadta az «igen»-t; csak a fejével bólintott,
mintha nem épen olyan nagy bűn volna az, ha az ember az egész fejével
hazudik, mintha csak a szájával teszi azt.
– És így a míg atyjának áldását meg nem nyerte tisztelendőséged, addig
nem is vehette el házas élete boldogságának földi örömeit? kérdé a házi
úr, tanuságot téve e mondásával mind a prosodiában, mind az egyházi
canonokban való jártassága felől.
– Melyet azonban még e napon meg fogok nyerni; mert íme itthon vagyok az
én atyám házánál. Az én nevem Kaczenreiter Henrik!…
E szónál fölállt az ifjú férj helyéről.
A gyönge nő pedig, hitvesi hűségének teljes odaadó érzésével borult oda
az apa lábaihoz, megragadá annak kezét és megcsókolá azt.
Megcsókolta a Vihodár kezét!
Igazán, forrón, odatapadó ajkakkal csókolá meg azt a kezet, a mit nem
szokás csókolgatni.


KILENCZEDIK FEJEZET.
(Mellnec rendeen az kegies athia megdorgaalia wala kemeen ziwwel az ew
elteewedetth magzattiat, ees vtoliaara bochaanathiaat adia leezen az
megteerewnec.)
Mikor Kaczenreiter Keresztély az ifju nő csókját megérzé kezén,
háromszor felsziszszent, fogai közé szíva a levegőt: «szh – szh – szh!»
Aztán Henrik is odaakart hozzá lépni, hanem az öreg kinyujtá hosszú
kezét s fiának vállára téve, visszanyomta azt a székébe; mintha egy vas
emelőrúd nyomta volna le, a ki nem ismer ellenállást.
Az öregnek csak Mikhál számára volt szava.
– Tehát nem azért jött ide ez a gyönge teremtés, hogy ama szomorú
látványt megnézze? Ezt szeretem. Rendesen több ott az asszony, mint a
férfi és fiatalok is. Mi a neve? «Mikhál». És ezé itt? «Henrik». Régen
hallottam ezt.
Azzal fölkelt az asztal mellől.
Mikhál pedig még mindig kezében tartá azt a vas kezet s úgy kulcsolá
össze az ujjait, hogy Keresztély keze ott maradt közöttük, úgy rebegé el
az asztaláldást. Az öreg pedig félrefordítá a fejét az imádkozás alatt.
És azután kihuzta a kezét a Mikhál kezéből s minthogy az még mindig ott
térdelt a lábainál, mintha várna valamit, az öreg lehajtá a dolmánya
ujjainak hosszú hajtókáját, hogy az egész a körme hegyéig eltakarta azt,
s úgy tette a kezét a Mikhál fejére, nehogy a csupasz tenyere érintse
valahogy ezt az ártatlan fejet.
A mire aztán a Mikhál felállt a térdéről.
De a fiának nem nyujtá kezét a patronus.
Ellenben, a mint a gazdasszony bejött ismét a terembe, hogy elszedje a
terített asztalt, azt mondá neki, hogy csak hagyja azt abba s elébbvaló
dolgának tekintse ezt a gyönge teremtést a hálószobájába vezetni, jó
ágyat csináljon neki, fektesse le, gyönge dajka módjára altassa el. A
tiszteletes még itt marad egy pár szóra.
Mikhál megköszönte a kegyes gondoskodást s aztán kezét nyújtá férjének,
félénken kérdezve:
– De te is utánam jösz nemsokára?
Mire Henrik illendően azt felelte:
– Mihelyt atyám áldását kinyerhetem.
A Babura Pirka ebből a szóból tudta meg, hogy a lelkész a patronusnak a
fia.
A mint a nehéz ajtók egymás után becsukódtak az eltávozott asszony
nyomában, Kaczenreiter Keresztély azt mondá fiának:
– Jöjj velem.
Azzal az oldaltáskájából kivett egy duplatollú kulcsot s azzal egy
fortélyos závárt felnyitott egy alacsony vasajtón s azt feltárta. Az
ajtón túl csigalépcső látszott, mely egy toronyba vezetett föl.
Régi időkből tudta már Henrik, hogy az öreg ebben a toronyban tartja a
kincseit, a hol azokhoz semmi tolvajkéz hozzá nem férhet, s annál fogva
kedvező jelnek vette, hogy az öreg által oda idéztetik.
– Vedd a mécsest és eredj előre.
Henrik felvette a két lángú mécstartót s előre ment a lépcsőn, az öreg
azonban bezárta kettejük után a vasajtót.
A mint tizenkét fokon fellépdeltek, egy nagy kerek kamarába jutottak el.
Az a kamara pedig körül volt rakva a patronusnak nem a kincseivel, hanem
a mestersége minden eszközével, a hogy azokat amaz időkben dívó
kínzásokra, életkioltásra használták; de a miknek leirásával az a nélkül
is elszomorító történetet még iszonytatóbbá tenni nem akarjuk. Most már
csak múzeumokban láthatók ezek az eszközök, s az emberek megjavítására
más szereket gondoltak ki embertársaik.
Henrik azonban borzadozva tekinte szét e rémséges arsenálon, s nem tudta
elgondolni, hogy mit akarhat az öreg vele ezen a helyen.
A patronus nem soká hagyta őt ez iránt kétségben. A kamra falára
akasztva függött egy ölnyi hosszúságú pallos, két kézre való
fogantyúval, fekete bőr tokban. Azt az öreg leakasztá a fogasról,
kikapcsolta a tokot, melyben piros bársony bélés között hevert a
tükörfényességű széles fegyver, melynek a két éle homorú volt már a sok
köszörüléstől. Azt kivette belőle. S akkor azt mondá a fiának hideg,
nyugodt hangon:
– Térdepelj le. Imádkozzál. Meghalsz.
– Atyám! kiálta Henrik megrettenve.
– Nem atyád. Bírád és bakód!
– De hát miért akarsz engem megölni?
– Azért, mert negyven év óta vagyok bakó; ez alatt sok gonosztevőt
elküldtem a másvilágra; de ilyen rettenetes gazember, mint te vagy, még
nem került a kezem ügyébe.
– Mit vétettem én? kérdé megrettenve Henrik.
– Együtt és egy csoportban vétetted mindazt, a mi másokat különszedve is
a vérpadra vitt. Tolvaj vagy! Megloptad a jóltevődet, ki házába
befogadott. Álarczos vagy! Megtagadtad apádat. Istenkáromló vagy:
hozzányultál az oltári szentséghez, tudva, hogy az a te kezedtől
megfertőztetik. Gyilkos vagy: kétszeresen apagyilkos és feleséggyilkos;
mert soha kegyetlenebbül még ember meg nem volt ölve, mint a hogy
megöltél te engemet, ezt az ártatlan asszonyt és ennek az apját. Meg
kell neked halnod.
– De ha vétkes vagyok, akkor állítsanak bírám elé! Nem bánom, olvassák
rám a törvényt, s ítéljen fölöttem a törvényszék.
– Semmi beszéd. A te számodra nincs törvény. Az országnak van egy
határozata, mely szól a «martalóczok»-ról, a kik embert lopnak. Azt
mondja e decretum, hogy a hol egy martalócz tetten kapatik, hogy férfit
vagy leányt ellopott, ne vitessék semmi bíró elé, hanem egyenesen a
bakóhoz; az legyen a bírája s válaszszon számára a halál nemei közül. Te
pedig martalócz vagy. Leányt loptál. Tetten kapattál. És én kegyelmes
bírád akarok lenni, midőn csak fejvételre itéllek. Vetkőzzél le és
térdepelj!
Henrik összeszedte minden bátorságát. El kezdett mosolyogni. Azt hitte,
az öreg csak tréfál vele: meg akarja rémíteni.
– Jól van öregem: eleget rámijesztettél már. Untig volt a tréfából. Én
se nem öltem, se nem raboltam. Apagyilkos épen nem vagyok. Tisztelem
apámat; különben nem volnék most itten. Azért kérlek, add atyai
áldásodat s bocsáss a feleségemhez, a ki önkényt követett s nyugtalanúl
vár rám.
– A leány, kit elhoztál magaddal, nem feleséged és hiába vár reád.
Hajnalban erős kiséret mellett visszaküldöm őt atyjához, a te
halálhíreddel együtt.
E szóra dühbe jött a fiu. Elbízta magát testi erejében, a mivel
bajtársai előtt olyan nagyra volt s elkeseredésében rárohant az öregre.
Azt hitte, hogy kifogja a kezéből facsarni a pallost, utat tör magának
ebből a kelepczéből s a hogy meg tudott ugrani tíz év előtt
padlásablakon át, sánczpalánkon, vizárkon keresztül, újra megkisérti az
egérutat; azonban nagyon rosszúl számított. Az öregnek a balkarja elég
volt, hogy őt mellberagadva, mint egy macskafiut, a kamra tulsó oldalára
hajítsa, a hol fejét a falba csapva, összerogyott.
– Még csak ez volt hátra! dörgé az öreg, meg se melegedve. Hogy fel merd
a kezedet emelni a te urad és bírád: a te apád ellen! Ezer-egy eset
közül az első, hogy az elitélt birokra merjen kelni a bakóval.
Lelkipásztor! Melyik bibliából tanultad ezt?
A megalázott ember e kudarcz után minden lelki erejét elveszté. A hős,
ki magánál erősebb emberre akadt, a lelki harczra sem érzé magát többé
erősnek; térden csúszott oda atyjához és zokogva könyörgött:
– Atyám! Kegyelem! Egyetlen fiad vagyok.
– Egyetlen fiam: ki apját megcsufolta! Te elszöktél tőlem. Azt mondtad:
«az apám becstelen mesterséget űz: nem osztozom sorsában». Igaz, mert
úgy van! Én az emberi fajzat szenyjét tisztogatom. A kezem nem lehet
fehér, mint a liliom. Minden, a mi piszok, a mi förtelem, a mi utálat,
engemet hí, hogy irtsam el. Irtóztató sors. De egynek viselni kell azt
százezerek között. Úgy terem a rossz ember, mint a kigyótojás. Te magad
láttad őket. Körül voltál tőlük fogva: tapasztaltad, milyen hatalmasok?
Pedig már e pallos félig elkopott az irtásukban. Egy pokolnak a
pinczéjét már magam töltöttem meg elkárhozottakkal. Mégis egyre nőnek,
mint a mérges gomba. Ama bitófák nélkül az ördög birodalma kerülne
felyül ebben az országban. Nekem is irtózat éjjelem-nappalom s nem
szeretem magamat, a mikor egyedül vagyok. És mikor elalszom, egynek ott
kell állni az ágyamnál, hogy felköltsön, mikor álmodom; mert azok
rettenetes álmok! Le is tettem már egyszer e hivatalról, mert harmincz
évi szolgálat után a király kegyelme feloldja a bakót s a királyi levél
«becsületesnek» hirdeti ki őt, harmincz évi utáltatás után. De a mint
kezemet letettem a pallos nyeléről, félév mulva nem lehetett utazni e
vidéken, s a városokból fényes nappal elrabolták az asszonyokat s a
gonosztevők oda mentek tánczolni a feltört templomokba. És én újra
visszamentem «dolgozni a vérben». Irtóztató munka. Ember elbújik, kutya
vonít, legelő gulya szétszalad, ha közeledni lát, ha megérez messziről;
a templomban nincsen számomra szék, a városban nincsen számomra nyitva
ajtó. A jók még jobban utálnak, mint a rosszak. De az mind nem fáj
nekem. Egyedül az fáj, hogy a tulajdon fiam is megutált engem! A
másvilágon ezeregy rémalak, a ki ott rám vár, hogy levágott fejét hozzám
vágja, nem fog megriasztani, hanem a tulajdon fiam, a ki arczul fog
ütni, az lesújt a pokolra!
– Nem atyám! szólt közbe Henrik. Esküszöm neked az élő Istenre, nem
utállak meg. Te is az emberiségnek szolgálsz. Nem itéllek meg érte. De
én nekem nem adott oly erős szívet az ég. Én az engesztelés, a javítás
missióját választottam. Én is azt a rosszat akarom irtani, a mit te
irtasz, de nem vassal, hanem Isten igéjével és mind a kettőnk küldetése
Istentől jő.
– Hát te azt hiszed, hogy ez megfér együtt? Hogy apád bakó legyen, te
meg lelkipásztor? Hogy mikor az Úr vacsoráját osztod, reszketve nézzen
minden ember a kezedre, ha nincs-e rajta az apádtól öröklött vérjegy?
hogy eklézsiádban a gyermekek lángfolt anyajegyekkel jöjjenek a világra?
Hogy a csőcselék ujjongva kiabáljon utánunk, mikor együtt megyünk ama
gyászszekéren: «ahol megy a bakó meg a fia: a pap! Az öreg kettévágja a
bűnöst, s a fia összeragasztja a lelkét!» s aztán kaczagjanak az én
palloscsapásomon, úgy mint a te imádságodon? Vagy nem azt akarod? Hanem
eltagadni továbbra is, hogy ki volt az apád? Mindennap egyet hazudni
elébb és azután felmenni a szószékbe és hirdetni az örök igazságot. Nem
akadna a torkodon ez a szó: «Miatyánk?» Esketnél másokat és esküdnél
hamisan magad? Prédikálnál az ötödik parancsolatról, s nem suttognának a
füledbe az ördögök ez alatt? Hirdetnéd a halottak fölött a föltámadást
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szép Mikhál: Regény - 05
  • Büleklär
  • Szép Mikhál: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4087
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2069
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4301
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4208
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2017
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4303
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4347
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4389
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1870
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4230
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4352
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1918
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1829
    33.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4100
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1952
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4307
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4079
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2093
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szép Mikhál: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 736
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 496
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.