Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 05

Süzlärneñ gomumi sanı 4120
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2031
31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
azt harmadnapra megkeresztelék Máriának.
A keresztelő után egy hétre ujra megjelent a kastélyban Rode, s felkérte
az özvegy kezét.
Sárossy ekkor azt felelte, hogy nem lehet menyegzőről beszélni, a míg a
gyász tart.
– Jó, tehát várni fogok, míg elszakad a gyászruha, szólt Rode mindig
mosolyogva.
Egy év mulva ujra előjött sürgető kérésével Rode, ekkor Sárossy kereken
kimondá neki, hogy leánya nem akar másodszor férjhez menni.
Rode gróf most már kaczagott.
– Jó, nagyuram, tehát ha kegyelmed sehogy sem akarja hozzám adni a
leányát, várni fogok, míg megnő az unokája, elveszem azt.
Rode gróf nem szokott hiába fenyegetőzni. A Sárossy-család egy napon
nagy titokban cselédestől kocsira ült s elment nagy messze földre;
Pozsonyban telepedvén le, ottani házában és rokonai körében. Ott azután
egész biztosságban érezheté magát; Mária felnőtt, szép lett, kezdett már
a hajadoni korba válni; délczeg nemes ifjak nőttek fel mellette, méltó
társak hozzá. Rode gróf cselszövényei, erőszakos keze odáig el nem
értek; semmi ok sem lehetett többé attól félni, hogy a mivel tizenöt év
előtt gúnyosan fenyegetőzött, azt most végrehajthassa.
Egy fiatal Vezekényi, régi ősnemes család fia, volt kiszemelve Máriának
vőlegényül, s el volt határozva, hogy mihelyt a leány tizenhat éves
lesz, férjhez adják, s akkor aztán minden fenyegetéstől bizton,
visszatér a család ismét sárosi kastélyába.
Egy napon az uradalom ispánja, ki évenkint a számadásokkal fel szokott
járni s a kasznároktól betakarított pénzeket felhozta, egy levelet adott
át Kapuváryné anyjának, ki időközben az öreg Sárossy halálával szintén
özvegyen maradt.
A levelet az ispánnak egy fiatal közkatona adta át, ki valami eperjesi
polgárnak a fia, s jelenleg a sárosi várban szolgál.
A levélben az volt irva:
«Nagyasszonyom!
Mária leányasszony nem Kapuváryné ifjasszonyság leánya, hanem Walter
várnagynéé, az igazi leányasszonyt születése éjszakáján elcserélték és
ellopták. Az ellopott gyermeket kitették Konrád himzőmester ajtajába. Az
ördög eljegyezte őt magának s fizet érte Konrádnak minden esztendőben
száz aranyat. Ha még egy évig ott marad, elveszi feleségül. Az ördög
neve nem Belzebub, hanem Rode gróf; siessen ön segíteni a dolgon, mert
esküvő után Rode be tudja bizonyítani irásokkal és tanukkal, hogy az
igazi Kapuváry örökösnő az ő birtokában van.»
Özvegy Sárossyné családja előtt mély titokban tartotta e levél
tartalmát; rögtön elhatározá magát a sárosmegyei útra, a mi tekintve az
akkori háborús világot, nem csekély elszántságot igényelt egy magával is
tehetetlen öreg asszonyságtól. Másra pedig nem lehetett azt bízni.
Eperjesig sok viszontagságon keresztül el is jutott; ott meg sem pihent,
míg az aranyhimző lakásához el nem vezetteté magát. Szándéka volt azon
ürügy alatt, hogy unokája számára menyasszonyi ruhát készíttet, Ágnest
elvinni magával Pozsonyba, s öreg létére azt hivé, hogy birni fog annyi
lélekjelenléttel, hogy magát el nem árulandja.
Lengyelország felől jött be, a merre biztosabb is volt az út s arra is
akart visszamenni, magát lengyel grófnénak adva ki.
A mint azonban Konrád házához betérve, annak műhelyéből Ágnest maga elé
lépni látta, elveszté minden lelkét; a leány annyira hasonlított
anyjához, hogy Sárossyné azt vélte, leányát látja hajadon korában maga
előtt megjelenni s e látás úgy zavarba hozta, hogy odarohant Ágneshez,
átölelte, összecsókolta és a bámuló Konrád előtt kimondá, hogy neki okai
vannak azt hinni, hogy ez az ő unokája.
Konrád mesterre nézve most szép alkalom kinálkozott a pénzcsináláshoz.
Az öreg asszonyság mesés összegeket igért neki, ha e leányt neki
átadandja. Tizezer tallért és majortelket, a hol választani akar
jószágaiból. Azonkívül az egész családot magával vinni igérkezett
Pozsonyba, hogy Rode boszúállásától ne félhessenek.
Konrád mestert csak az ördögtőli félelem tartóztatta még. Mit mond majd
ő kegyetlensége, ha megtudja, hogy menyasszonyát másnak szerezték el;
nem veszi-e el helyette az őrizőket?
Ez aggodalmaiból végre megváltá Czirinka, felfedezvén előleges ezer
tallérért az egész ördöngős esemény összefüggését.
Az ő anyja volt az a czigányasszony, kivel ellopatták születése órájában
Kapuváryné kisdedét, a várnagyné kisdedével helyettesítve azt. A
várnagyné is be volt avatva a titokba, mert akkora aranyat adtak neki, a
mennyit kölcsön adott gyermeke nyomott. De biz annak nem sok hasznát
vette, mert még hamarább meghalt, mint Czirinka anyja. A kik e titokba
avatva voltak, mind igen csodálatos gyorsan elhaltak egymásután; csak a
vén czigányasszony tartotta ki tizenöt évig. Nagyon vigyázott magára.
Egyszer ugyan rablók is törtek rá, a kik mindenéből kifosztották, de ő
úgy el tudott előlük bújni gunyhója kürtőjében, hogy rá nem találtak.
Másszor meg a sötétben főbe is ütötték csákánynyal, de abból mind
kiépült.
Czirinka be volt avatva a rejtélybe, de Konrád mester nem. Vele folyvást
játszatták az ördög komédiáját.
Az a katona, ki e titkot az utolsó esztendőben fölfedezte a
Sárossy-család előtt, Czirinka fia volt, s azt anyja meghagyásából
tette.
Miért volt oly vakmerő, vagy oly háládatlan Czirinka? annak megfejtése
ez:
Az ördög menyasszonyához nem volt szabad férfinak közelíteni. Arra
azonban nem gondolt az ördög, hogy menyasszonyának testvérei is vannak,
három ikerfiu, kik közül az elsőszülött, Ambrus tizenötéves korára olyan
délczeg, daliás ifjuvá nőtt fel, a milyen csak méltó volt valaha arra,
hogy lovon üljön s asszonyok szemébe nézzen.
Ambrus és Ágnes egymással mint játszótársak nőttek fel, mint testvérek
szerették egymást. Czirinka arra az ötletre jött, hogy miért ne lehetne
belőlük egy napon több, mint testvér. Ha az ördög jónak látja a sárosi
uradalom örökösnőjét nőül venni, miért ne lenne egészen orthodox tréfa
őt ebben megelőzni, s egy napon felfedezni Ambrus előtt, hogy e szőke,
halavány hajadon, ki őt oly gyanútlanul öleli át, neki nem testvére, de
lehet több is annál.
Ezért fedezé fel a családi titkot elébb a czigányasszony a lelkész
előtt, majd, hogy az nem segített, maga Czirinka, fia által, az özvegy
nagyanyának.
Most az a különös kívánsága volt Czirinkának, hogy Sárossyné vigye el őt
és fiát Ambrust magával Pozsonyba, s ott adjon saját házánál helyet
számukra, mert sem ő, sem a fogadott testvér nem tudnak megválni
Ágnestől semmi aranyért, ezüstért.
Sárossyné mindent megajánlott, döntötte a pénzt Konrád asztalára s alig
várhatta a holnapot, hogy feltalált unokájával és annak fogadott
rokonaival útra kelhessen Lengyelország felé.
Hanem ördög nélkül csinálták a számadást! Rode gróf elébb megtudta
menyasszonya elszöktetését, mint azok a határon átjuthattak volna; utána
rontott martalóczaival; s beérve őket egy hegyoldali malomban, ott
kiséretüket levágta; az öreg asszonyságot, Ágnest és Ambrus fiut élve
ragadta el nagysárosi várába. Czirinkát nem találták sehol, pedig őt
keresték legjobban; s végül, hogy bárhová rejtőzött, ott megsemmisítsék,
leégették az egész malmot.
Az a rablás, gyilkolás alatt, folyvást a malom zsilipcsatornájában
feküdt! hagyva a vizet magán keresztül folyni, csak időközönkint emelve
ki arczát annyira, hogy lélekzetet vehessen.
Rode gróf azt hitte, hogy ez éj viselt dolgairól egy élő tanút sem
hagyott maga után: pedig Czirinka a malom égő üszkei között is élve
maradt, a patakzó víz alatt fekve.
Czirinka e gyilkolási éj után a hegyi mellékútakon keresztül Eperjesre
menekült vissza.
Első dolga volt Lambertust felkeresni. Lábaihoz veté magát, meggyónta
bűnét, s bevádolá a sárosi várkapitányt.
Lambertus most már nyiltan léphetett fel, hivatali titkán kívül élő tanú
vallomására hivatkozhatva. Sietett Madáchhoz.
A kuruczvezér részvétteljesen hallgatá végig a prépost panaszát s az
egész ügyet az akkor Eperjesen székelő biztosság elé rendelte vizsgálat
végett. Hogy e vizsgálat szigorú fog lenni, abból lehetett várni, mivel
Sárossy Sebestyén is a biróság tagjai közt volt; egyik rokona az
elfogott Sárossynénak.
A biztosság azt tanácslá, hogy ily hatalmas embert most nem kell
bolygatni magán ügyek miatt, midőn az ellenfél seregei már Ónod körül
járnak.
A legközelebbi napok igazolák e véleményt; Ónodvár elesett, s mielőtt a
sárosi grófot megidézhették volna, Schulcz és Veterani Eperjes alatt
voltak.
Eperjes kőfalaiból öt hétig csatatér lett; csatatéren hallgatnak az
irott perek, ott csak karddal és golyóval vívják ki az igazságot. A
sárosi várparancsnokra nehéz lett volna most kisütni, hogy ő az ördög,
midőn a szorongatott város minden népe ő tőle várta, hogy szabadító
angyalává legyen.
Az ötödik héten vissza is verték az eperjesiek Veterani rohamra indított
hadait, s csak azután, hogy Schulcz tábornok maga megérkezett új
seregekkel s Rode gróf mindig késett a felszabadítással: akkor adták fel
magukat, becsületes vitézekhez illő feltételek mellett.
Tudjuk a történetből, a mi erre nyomban következett: Caraffa
vésztörvényszéke, a «laniena Eperjesiensis».
Midőn e vésztörvényszék összeült, az első napokban, a midőn még mindenki
azt hitte, hogy ennek feladata csupán a zilált birtokviszonyokat
helyrehozni, s a tusa alatt lábrakapott rablókalandoknak véget vetni:
Lambertus volt az elsők között, kik siettek panasztételükkel előkerülni.
Most már valószinű volt, hogy a győzelmes Caraffa nem fogja kimélni a
nagysárosi várkapitányt, ki a kuruczok embere; mint kimélte őt Tököli
vezére, sőt kapni fog az alkalmon, hogy törvényesen elitélheti őt s
megfelelő ereje is leend a kalandoron saját várában foganatosíttatni az
itéletet.
Mindenekelőtt azonban tudomást akart magának szerezni a felől, hogy kik
névszerint a vésztörvényszék birái? Nagy megütődéssel tudá meg, hogy
azok közt maga Rode gróf is ott ül.
Éjjel Czirinka felzörgeté álmából Lambertust s miután az bebocsátá,
sietve szólt:
– Az ördögnek is van ám esze. Mind a két felén van húrozva a hegedűje.
Míg Tököli itt volt, azzal tartott, most meg a labanczok mellé állt.
Nehogy kegyelmed bevádolhassa őt a törvényszéknél, ő vádolta be
kegyelmedet, mint Tököli czimboráját. Siessen a városból, mert még ez
éjjel megfogják.
Lambertus használta ez intést s éjjel álruhában kimenekült, Czirinka
által vezetve egy mellék sikátoron keresztül, s jó volt sietnie, mert
jókor hajnalban már jöttek érte a drabantok, hogy tömlöczre vessék.
Rode gróf diadalmaskodott.
Kezében volt a leány, ki által a sárosi uradalom birtokosává leendett;
Caraffa barátságát megnyeré az által, hogy egykori bajtársait a
legkegyetlenebbül kiszolgáltatá neki s azt lehetne róla mondani, hogy
jobb keze lett annak az embernek, ha nem volna róla tudva, hogy az az
ember maga volt egy bal kéz.
A ki ellene felszólalhatott volna, az mind kezei közt volt, s a mely kéz
ellene fölemelkedett, azt módjában volt levágatni.
A sárosi várban foglyul tartott nők kényre-kedvre voltak nála hagyva; jó
szerencse, ha a leány egy igen szavával megmentheté öreg anyja életét.
Midőn Lambertust a válaszúton elhagyá Czirinka, a lelkész szomorú
csüggedéssel mondá: «és igy ez átkozott ember megmenekült Isten és ember
boszujától».
– De még az ördögétől nem! szólt Czirinka vészes szemvillanással. Még
hátra van az a rettenetes úr, a kinek álarcza alatt ő eljegyzé
menyasszonyát. Az ördöggel nem tréfál senki hiába. Esküszöm arra a
fekete országra, a hol nem lakik semmi jó, hogy az, a kinek a nevében az
eljegyzés történt, a lakodalmon személyesen is ott lesz.
Azzal elvált és ment a maga útján: Lambertus jobbra, ő balra; amaz
imádkozva az éghez ártatlanok védelmeért, bűnösök megtérítéseért, emez
égő boszút forralva pokol hő tűzénél, melynek mindegy öröm, ha együtt
vész el az igaz a gonoszszal, a szenvedő az üldözővel, az áldozat a
gyilkossal és ő maga velük együtt.
Czirinka farkastejet szedett a mezőn; annak mérges nedvével ránczokat
csinált arczára, homlokára, a méreg fölette arczbőrét, s mikor a
sebgyulladások elmultak, kész vénasszony arcza volt a nőnek, senki sem
ismert volna rá, annyira el volt éktelenülve.
Akkor egy háti kosarat véve, felballagott a sárosi várba. Az őrtálló
katonának azt mondá, hogy a várnagygyal akar szólani; odavezették.
– Mit akarsz tőlem, vén boszorkány? kérdé a várnagy.
– Boszorkányságot akarok csinálni. Mit akarnék egyebet? Azt hallom, sok
patkány van a várban, a méltóságos uraság nem alhatik tőlük éjjel; még a
csizmatalpat is megrágják a katonák lábain, mikor alusznak: hát én
azokat egy nap alatt kivesztem.
– Hazudsz most, úgy-e?
– Magam is patkánynyá legyek, ha igazat nem mondok.
– Rájuk tudsz olvasni, attól mennek el.
– Rájuk is olvasok, az is használ, de meg bogyókat adok nekik, a miktől
megvadulnak s mind elmennek az erdőre.
A várnagy igen tréfás ember volt, kinek voltak mulatságos ötletei, ha
kedve támadt.
– No boszorkány, próbáld meg a mesterséged. Ha elűzöd a várból a
patkányokat, száz tallér üti a markodat, de ha tréfálni akartál, azzal
ugyancsak megjártad. Látod itt az udvaron ezt a ketreczet a falban,
eddig medvéket tartottunk benne, de hogy asszony kerül a házhoz, rájuk
találna csudálni, megöltük őket, ebbe csukatlak be. Ha megtudtad ölni a
patkányokat reggelig, reggel kibocsáttatlak; ha nem tudtad megölni,
reggelre itt ebben a ketreczben azok megesznek téged. A medvék is egész
éjjel verekedtek velük.
Czirinka szeme közé vigyorgott a tréfás várnagynak.
– Hát ifjasszony jön a házhoz?
– Az hát, te szemetrevaló! holnap innen a ketreczből megláthatod, mikor
az egész fényes násznép megy a kápolnába. Jó mulatságod lesz. Még
egyebet is fogsz látni, a másik vőlegényt, ki urunk menyasszonyával el
akart szökni, ugyanakkor viszik a tömlöczből a hátulsó udvarba
akasztani; a reggeli harangszó egyiknek menyegzőre, másiknak akasztásra
kondul. S mind a kettőt előtted fogják elvinni; innen nézheted, mint
valami úri erkélyből.
– No az nagyon szép lesz, nevetett Czirinka, fehér fogsorait kimutatva,
és gondolva magában: «egy nyakatok van mindnyájatoknak és az az én fogam
között, és azt én leharapom».
– Vezessétek a boszorkányt szét a várban, hadd babonázzon kedve szerint;
vigyázzatok rá, hogy el ne szökjék, s azután zárjátok a ketreczbe.
Czirinka leginkább a földalatti üregekbe vezetteté el magát; s hol
patkánylyukakat talált, oda leguggolt, czigánymondatokat mormogott, s
apró szürke labdacsokat hintett el a lyukak körül, miket háti kosarában
hozott magával.
Az őrök mondák neki, hogy csak ne kimélje a varázsszót a lőporos torony
körül, mert az különösen tele van patkánynyal, minthogy a gabonatár
mellett fekszik.
Czirinka elvégezte dolgát.
A labdacsok mérge, miket elszórt a pinczékben, villó (phosphor) volt,
melyből ha kis adagot használnak, a patkányok elvesznek kár nélkül; de
ha igen nagy adagban találják vegyíteni a csalétek közé, a kínzott
állatok, mik vergődés közben előjönnek üregeikből, kihányják azt, s
olyankor a villó gyújt. És a lőportorony tele van patkánynyal!
Czirinkát a babonatétel után bezárták a medverekesztékbe.
A várban egész éjjel, mintha kisértetek jártak volna, olyan nyögés,
nyavalygás hangzott, hogy az alvók kikeltek ágyaikból s az őrjáró
katonák a falon arról gondolkoztak, hogy leugorjanak a nyolczöles
mélységbe. Maga Rode gróf egész éjjel nem tudta lehunyni szemeit e
rémletes hangoktól, mik a falakból tetszettek kijönni s lelke altatására
Ágnest kényszeríté egész éjjel a hárfát verni és énekelni hozzá s
egyszer sem merte őt úgy nevezni, hogy «Asmodea», sőt kérte nagyon, hogy
takarja el fehér vállát, nem akarta azon látni a pirosan vonalzott
boszorkányjegyet.
Csak Czirinka aludt nyugodtan a szalmán. Mint a ki bevégzett nagy
munkára hajtja le fejét. A reggeli harangszó ébreszté fel álmából. A
patkányok nem háborgatták egész éjjel. Az udvaron nagy sürgés-mozgás
volt már; egy csapat vasinges katona, fekete sisakokkal, öblös
muskétákkal, meredt sorba állítva a börtönajtó előtt; rekedt dob
pörgött, rozsdás vasajtó nyikorgott, láncz csörömpölt s Czirinka látta
fiát, Ambrust, lánczok alatt görnyedve végig haladni az udvaron. A hurok
már nyakára volt vetve s a kötél végét a hóhér fogta, a veres palástos
komédiás; még csipőjére tette a balkezét, mintha kevély akarna lenni.
Az tetszett mégis Czirinkának, hogy fia nem sírt, hanem inkább dühvel
nézett fel a vár ablakára, a honnan Rode gróf tekinte le rá.
Czirinka felkaczagott, midőn elvonult előtte a gyászmenet.
Következett utána a másik: a nász.
Most már nem dobok, hanem trombiták és sípok szóltak; nem fegyveres,
hanem tarka ruhás bohóczok nyiták meg a menetet; nyoszolyószűzeknek
öltözött bérleányok vezették a menyasszonyt, ki sápadtan, akaratlanul
engedé magát vitetni, mint egy járó szobor, míg az öreg Sárossynét
erővel hurczolák, hogy jelen legyen unokája esküvőjén. A vőlegény csupa
arany és bibor volt, palástja drága gyöngyökkel rakott, kalpagja
forgóján csak úgy szikrázott a sok karbunkulus!
Czirinka még jobban kaczagott.
A ketrecznél őrtálló alabárdos kegyesen magyarázta előtte a
történendőket.
– Látod, a harangszó a toronyból addig tart, a míg az egyik menet a
vesztőhelyre, a másik a kápolnába ér. Akkor az első ágyúlövés azt fogja
jelenteni, hogy a pár az oltár előtt áll, az a másik pedig a lajtorja
fokán. A második lövés tudatja azt, hogy a pap rátette kezét az esküvők
fejére, s a hóhér a magáét az elitélt fejére. A harmadik lövésnél aztán
vége mind a két czeremoniának. Egyik is, másik is – kötve lesz már.
Czirinka azzal az ádáz dühvel, melynek ereje van azt a rombolást
megtenni, a mit oly nagyon óhajt, húzta magát a ketrecz szegletébe s
várta a lövéseket.
Az első ágyúdördülés hangzott. A nap keresztül sütött a kápolna ablakain
s idáig láttatá annak tarka enkausztikus képeit. A toronyból intettek a
zászlóval.
– No most állnak az oltár és a bitó előtt, szólt nevetve az őr.
A zászlóval másodszor is intettek a toronyból; a második ágyúlövés is
eldördült.
– Ahán! Jó kézben vannak már a fejeik!
Most mindjárt jön a harmadik lövés. Czirinka irtózattal, gyülölettel,
átokkal nézett a zászlós torony felé. A zászló aztán harmadszor is
intett, és arra következett egy dördülés, melyre a föld tetszett
szétomlani és az eget elborítani romjaival.
Czirinka azon perczben, hogy a zászló harmadszor is intett, irtózva
hunyta be szemét. Mikor nyitotta azt ismét fel? Egy percz mulva? egy óra
mulva? vagy talán napok is elmultak a közben. Midőn újra felnyitá
szemeit, már nem volt előtte sem az őr, sem a kápolna fényes ablakaival,
sem a zászlós torony, sem a várkastély, sem a fényes kiséret, sem az
ágyús bástyák; hanem csak egy roppant kő- és gerenda-halom, melynek
itt-amott üszkei füstölögtek.
A ketrecz előfala is kidűlt, a rostély a mint lezuhant az őrre,
ugyanannyi koczkára vágta azt szét nyomorultul.
Czirinka előjött odujából, melynek vastag bolthajtását az iszonyú
robbanás le nem szakíthatá s valahány eléktelenült hullát talált a kövek
és szálfák között, mindegyikre nagyot kaczagott. Egyszer aztán egy
testétől elszakított fej akadt lábai alá. Reáismert abban fia fejére;
ráismert a kötélről, mely még akkor is rajta csüggött. Azt felvevé,
megsimítá a portól, megcsókolá s elrejté öltönyébe.
Azután iparkodott a várból kijutni. Könnyű volt már, őrök nem álltak a
kapun; maguk a kőszobrok is le voltak vetve talapjaikról.
Mikor a lánczaszakadt felvonó hidra jutott, ott megállt, visszanézett,
egy kővitéz szobra feküdt a hidon keresztben, feje letörve. Czirinka
feltette bal lábát a szoborra s felvette jobbjába a kőfejet.
Czirinka végig nézett az egész szép munkán: a füstölgő romokon, a tégla-
és deszkakeverékeken, a feketére perzselt bástyákon s azzal hangos
hahotában törve ki, rikácsolá a visszhangzó üres folyosóknak:
– Megmondtam, hogy az ördög is ott lesz saját lakodalmán!
S a kezébe vett szoborfejet behajítá átkozódva a kapu alá: az
csörömpölve ugrált végig a kövezeten s oda gurult a többi romok közé.
Czirinka pedig lement a patak mellé, ott megmosta fia arczát, körmeivel,
mint egy farkas, gödröt vájt neki s abba eltemette. Akkor aztán leveté
magát a földre és sírt naplementig. Konrád mester háza soha sem látta őt
többet.
A sárosi vár külső bástyái még most is állanak, a kis toronyalakú
köröndöcskék még most is jó menedékei a vércsének; a bástyákon belül egy
helyütt bozóttá vált a tengeri szőlő, köszméte és zsálya. Ott valaha
kert lehetett.


EGY SZEGÉNY ASSZONY TÖRTÉNETE.

I.
Egy csíkos ponyva van vetve a hajló pálmafára, annak földig omló
szárnyai czölöpökhöz feszítve képezik a sátort, szellő és napsugár
szabadon jár rajta keresztül.
A sátor mellett két teve fekszik, karcsú nyakát a fűben elnyújtva; két
paripa tombol, leszúrt dzsidanyélhez kötve; a hajtsár tevéi mellett
fekszik arczczal ég felé fordulva; száz lépés az egész oáz kerülete,
melynek közepét egy kőbevágott kút képezi; köröskörül a világ minden
sarka felé a végtelen sivatag terül, melynek izzó láthatárán épen most
megy le a nap.
Egy kis ritkás pálmaerdő a távolban, melynek magányos árnyai messzire
vetődnek az alkonyfényben, néhány meredő veres kőszikla; – azonkívül
semmi egyéb sem zavarja a pusztaság méltóságos unalmát.
A nyílt sátor alatt málhából és nyergekből alakított kereveten hever egy
hölgy; szőke hajfürtjei, sötétkék szeme, nyúlt arczvonásai távol hideg
égalj szülöttének vallják; bár a keleties öltözet, a lenge kaftán, a
tollas sipka, a karcsú derékra kötött shawl rejtegetni igyekeznek
származását.
Lábainál nagyvirágú szőnyegen pálmabor, kétszersült és egy férfi hever;
a mit közönséges nyelven szép embernek neveznek. – Nem tudom, nem vagyok
asszony. – A férfi mandolint tart kezében és dalt ver rajta; a hölgy
tárczáját tartja kezében s irónnal verseket ír belé; a férfi dallamot
rögtönöz hozzájuk és elénekli.
Halljunk egyet e versek közül:
«Lemegy a nap, csillag jő fel;
Ah milyen szegény az ég!
Ha napja van, csillaga nincs:
S ha csillag jő, nap nem ég.
De szemedben mindig látom
Az ég mind a két felét:
Nappal az ég csillagait
Este a nap melegét.»
A vers gyönge, a hozzá rögtönzött dallam keveset ér; a pálmabor
kesernyés, a kétszersült kemény, a sátor szellős, a tanya kényelmetlen:
hanem azért – a ki boldog, annak minden mindenütt jó.
És a ki boldogságát félti, annak nagyon jó hely a puszta; egy kis oáz a
pusztán; – egy kis csergedező patak; egy kis sátor, egy falat száraz
kenyér, és egy hű szív; azután fenn a csillagok, a mik látnak, hallanak,
de nem beszélnek.
Hát a tevehajtsár?
Szegény mezitlábos ember! van is annak gondja másra, mint arra, hogy
tevéi milyen szépen kérőznek. Legfeljebb arról álmodik, hogy ez a szép
hölgy, azért mivel boldog, egy dinárral több baksist fog adni
elváláskor, mint mások, a kik untokból jártak azon, s azután el fogja őt
is felejteni, mint annyi ezer zarándokot, a kit a pusztán átvezetett
már.
Még jól esik, ha a boldogok egy ily temetvemaradt élő tanuját birhatják
örömeiknek, a ki azoknak nem irigye, nem árulója.
– Van-e nőd otthon, Mazrur? szólítja meg a delnő a hajtsárt, ki
tenyerébe fektetett arczczal bámul ki a pusztaságba.
– Van.
– Szeret-e?
– Nem tudom, nem kérdeztem még tőle.
– Jó nő-e?
– Jó, ha jól megverem.
– Vannak-e gyermekeid?
– Még sok.
– Szereted őket?
– Csak ne ennének annyit.
– Mazrur; én azt akarom, hogy a kik e napot e forrásnál tölték, azok
mind boldogok legyenek. Fogd ez erszényt, tedd magadat és családodat
boldoggá vele.
A hajtsár elveszi az erszényt s megáll az esze nála, mert meg sem tudja
köszönni.
– Van-e e forrásnak neve? kérdi tőle a hölgy.
– Van ám: «teveitató».
– Mától fogva nevezd azt el «boldogok forrásának», ültesd be környékét
jerichoi rózsákkal s minden évfordulóban e napon jőjj ide el és szedj e
rózsákról egy füzért; én a föld túlfeléről is elküldök érte s neked
ismét egy ily tele erszényt fogok küldeni e rózsákért. El ne felejtsd
úgy híni társaid előtt e kútat, hogy «boldogok forrása»; de okát
titokban tartsd, mert ez bajt hozna rád.
Mazrur bámult és hallgatott: a pénz nagyon sok volt, az igéret mesés.
A hölgyet álomba ringatta a dal: «nappal az éj csillagait, este a nap
melegét».
Mi adhat valakinek édesebb álmot, mint az a tudat, hogy minden lényt, a
ki körülötte lehel, boldoggá tudott tenni!
Még a dromedárokkal is megosztotta kétszersültje maradékát.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ez a hölgy – Karolina, Anglia királynéja; – és a férfi? – az pedig nem a
király.
* * *
– Ah madonna, könyörüljön rajtam, mert éhen kell elvesznem. Miniatur
festő vagyok, a respublica alatt mesterségem kiment a divatból, nem kél
az aquarell; pedig úgy festek, mint Guido Reni. Szánjon meg! Két
zecchinoért készítek egy arczképet, ha pedig egy lapra parancsolná
levétetni magát monsignoréval, a kettőt készíteném három zecchinoért,
mert az elefántcsont drága, csupán azért.
Egy magas karcsú hölgy és egy barna szemű férfi, kar kar alá fűzve, a
római corsón; előttük levett kalappal s rongyos köpönyeggel egy hosszú
hajú, kecskeszakállú férfi, a ki ez indítványt intézi a hölgyhöz.
A hölgy szánalommal néz a sovány, éhenholt alakra.
– Ön talán boldogtalan szerelmes.
– Oh nem, madonna, boldogtalan éhező vagyok.
– Lehetetlen, hogy az ön korában a szívnek vágyai ne lennének. Csak
vallja meg. Ideálja van; azért küzd, ő hozzá akar fölemelkedni.
– Igaz, madonna; a porta dell popolo melletti pék leánya.
– Neve?
– Pelinetta.
– És azt nem akarják önhöz adni, mert ön szegény?
– Az apja pedig gazdag.
– Jőjön el két óra mulva a hôtel Riminibe; inasaim felvezetik, várni
fogják. A fizetést bízza majd reám.
Két óra mulva Pelinetta imádója megjelenik festékeivel a hôtel
Riminiben. Ezüst vállrojtos cselédek vezetik teremről teremre, végre egy
kis szobácskába tolják, ott vár reá az úrnő, Daphnisnak öltözve, kezében
szalagos pásztorbot; lábainál az említett úr, kit a corsón láttunk, mint
Meliboeus.
A festő egy elefántcsontra festi le a párt.
A kép elkészül; a hölgy el van ragadtatva általa; nem valami remek biz
az: de hát műismerők-e a boldog emberek?
– Te három zecchinot kértél művedért: im én háromszázat adok érte.
Azonkívül ajánlani foglak Murat királynak, ki előtt szavam mindenható.
És most siess Pelinettádhoz és légy boldog, – mint én is az vagyok.
A festő zsebre dugja a pénzt, kalapjába dobja festékeit s fut ki az
utczára; a hölgy pedig fogja az elefántcsontra festett képet s
átszellemült arczczal nyújtja azt Meliboeusának.
– Ezt – emlékül te neked.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
E hölgy – Karolina, Anglia királynéja: a férfi – az pedig nem a király.
* * *
Fra Capuccio valami nagyon szegény seborvos volt az Abruzzok egyik kis
városában, hova idegenek csak a szép kősziklákat bámulni vetődtek, miket
a helybenlakók nem találtak annyira bámulni valóknak.
Fra Capuccio háza annyiban nyári laknak nevezhető volt, a mennyiben a
szél ott járhatott át rajta, a hol kedve tartotta; de nem csoda az, mert
lakostársai ritkán betegesznek meg, akkor is inkább Monna Tessához
folyamodnak, a vén boszorkányhoz, a ki babonás szerekkel aztán
kikuruzsolja őket – hol a betegségből, hol a szép világból. Bevert fej,
lábtörés ugyan eleget fordul elő, de a patiens többnyire brigante, a
kitől nem igen él meg a szegény gyógytudós; nem is tudom, hogy
öregedhetett volna meg itt, ha csak búcsúkra nem járna szépítő szerekkel
és mindent gyógyító panaceákkal, hátán hordozván szekrényét.
Egy este öszvércsengés veré föl a tudós sebészt korán lefektéből, a mire
nagyon kényszerítve volt mécsbe való olaj nem léte miatt, s az ajtaján
tett dörömbözés kényszeríté lemenni rozzant lépcsőin s bebocsátni a
kérezkedőket.
«Bizonyosan valami meglőtt dugárust hoznak már megint.»
Azonban csalódott. Egy szép, délczeg termetű úrnő jött elől,
lovagköntösben, fátyola hátravetve, utána egy kisérő nő és azután két
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 06
  • Büleklär
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4025
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4158
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1981
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4149
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2025
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4182
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    33.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4120
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2031
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4072
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1966
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2121
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3990
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2030
    29.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4112
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2070
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4058
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2029
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4137
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1934
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1975
    34.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4127
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2098
    30.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3969
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1974
    28.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4019
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1999
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4205
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1972
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4328
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1905
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Szélcsend alatt; Az életből ellesve - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4002
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1752
    36.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.