Sárga rózsa; A Kráó - 12

Süzlärneñ gomumi sanı 3970
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1960
33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

– De hát mért teszi ön ezt én velem?
– Mert ez az én tervemnek a fázisai közé tartozik. Önnek meg kell innen
szökni. Itt van a húszezer frankja.
– Nem birom önt megérteni. Ön engem bepöröl a húszezer frankos hamis
váltó miatt s a kezembe ád húszezer frankot.
– Majd mindjárt meg fogja ön érteni. Van egy csekély kis föltételem. Én
önnek időhaladékot adok a megszökésre, pénzt adok a megélhetésre: – ha
ön kivágja a hivatalos jegyzőkönyvből azt a lapot, a melyre az én
házasságom van beirva.
– Áh! Hát ez az?
– No úgy-e milyen világos lesz egyszerre az egész dolog! Nem kell tovább
analizálni. Úgy összetalál ez, mint a jó gőzgép darabjai. No csak
sietve, uram! A vonat egy óra mulva indul. Holnap megy a marseillei
gőzös az amerikai útra. Ezt is jól kiszámítottam. Tegye gyorsan, a mit
mondok: a saját érdekében. Nem kell semmi úti készülődés: Marseilleben
bevásálhat mindent.
– Hát a nőm?
– Arra ne legyen önnek gondja. Meg fog élni.
– Ne is lássam többé?
– Nagyon szereti önt a felesége?
– Még nem kérdeztem meg tőle.
– No hát ha valami izenni valója van hozzá, bizza rám. Adja ide a
szobája kulcsát.
Degoud Raoul kivette a szobája kulcsát a zsebéből s átadta Ellinornak.
– Ne is szóljak vele többé?
– Ugyan mit mesélne el neki? Azt, hogy váltóhamisítás miatt szökik a
börtön elől? Szedje össze magát! Nincs itt elvesztegetni való percz!
Degoud Raoul felnyitotta a jegyzőkönyvet s kivágta belőle a követelt
lapot.
Az alatt Ellinor leszámlálta az asztalára a húsz darab ezerest.
Megvolt az alku.
Egy hajszálon mult, hogy kezet nem szorítottak egymással. Degoud Raoul
vette észre magát elébb.
– Hát uram, De Quimper Ellinor gróf, én most csak azon csodálkozom, hogy
a midőn kettőnk közül az egyiknek szökni kell a bagno elől: – az én
vagyok.


XVIII.
Fernande egyedül volt a szobájában, ott várta a férjét. Türelmetlenül
nézett a fali órára. Ilyenkor már itthon szokott lenni: az ebéd kész. A
kandallóban égett a tűz.
Az ajtó, mely a férje szobájából az övébe nyilt, barokk berendezés
szerint arany rámába foglalt álló tükröt képezett. Az egész butorzat
czopfos barokk stylben volt összeállítva, a hogy azt egy Trimeric dédős
megrendelé. A házat bútorzattal együtt ajándékozta Filibert gróf
Fernandenak.
Egyszer aztán közeledő lépések hangzanak a korridoron: a szobaajtóban
fordul a kulcs. – Megérkezett már! – Még nehány percz – most veti le a
felső kabátját. – A dörzsgyufa serczenése hallatszik: szivarra gyujt. –
Aztán kopogtatás a tükörajtón. – «Szabad!» A tükör félrefordul s mögötte
áll De Quimper Ellinor, égő szivarral a szájában.
Fernande nagyot sikoltva tántorodott vissza.
– Uram! Hogy mer ön ebbe a szobába belépni?
– Hát, madame, egy törvényszéki elfogatási parancsnak a hatalmánál
fogva. Degoud Raoul váltóhamisítást követett el az én nevemre. Én
bepereltem. Itt az elfogatási parancs. Tessék bele tekinteni.
Fernande látta azt. Olvasta a rettenetes szavakat.
A nyakában volt egy vékony fekete zsinór, azon függött egy zománczolt
medaillon, egyik oldalán miniatur arczképpel. Azt kirántotta a kebléből,
leszakította a nyakából s utálattal dobta el a butorok alá.
– Pfúj! Gyalázat!
Kezével eltakarta kigyulladt arczát.
– Hát biz ez megtörtént dolog madame, a min már nem lehet változtatni.
Fernande igyekezett nyugalmát összeszedni.
– De hát uram! Detektiv ön? Mouchard? vagy gensdarm? hogy egy vétkes
ellen az elfogatási parancsot személyesen végrehajtsa, s annak a házába
a törvény nevében betörjön?
– Egyik sem vagyok, madame, szólt Ellinor, hanyagul leereszkedve egy
karszékbe s tovább szivarozva. Ellenkezőleg azért jöttem, hogy Degoud
Raoult futni hagyjam. Ő már útban van Amerika felé. Tizenkét nap mulva
az újvilágban lesz, s azontul nem fogjuk a nevét hallani.
– Hát ez az ő dolga! Rám nézve meghalt! De mit keres ön az én szobámban?
– Azt könnyen kitalálhatja, madame. Férje elhagyta önt, s nem hagyott
hátra önnek mást, mint gyalázatot. Én kötelességemnek tartom önről
gondoskodni.
– Ne törje magát ilyen gonddal! Nekem van odum, a hol meghuzhatom magam;
van falat kenyerem: nem szorulok senkire.
– Ön egy kis tévedésben van, madame. Ez a ház nem az öné, mert az
adományozást egy elmebeteg aggastyán követte el, a mit én, az illető
örököse, majd meg fogok semmisíttetni. Azok a részvények pedig, a
melyeket ön Degoudtól kapott móringul, csak addig hajtanak osztalékot, a
míg én akarom. A mint én megszüntetem a bányák és gyárak üzemét, a mint
a vasúton felemelem a szállítási és közlekedési díjakat, a részvények
jövedelme egyszerre le fog szállani a semmire.
– De hát mért akar ön engem ily rendszeresen megrontani?
– Azért, hogy épen ilyen rendszeresen boldoggá tegyem.
Erre Fernande keserüen felkaczagott.
– Hahaha! Azt gondolja ön magában ugyebár: ha nem akartál egykor
feleségemmé lenni, mikor még grófkisasszony voltál, most már lehetsz
szeretőm. Egy bukott gazember felesége mi lehetne egyéb, mint kéjarája
annak a grófnak, a kire a férje váltót hamisított. Hisz a férj gyalázata
az asszonynak privilegium.
Ellinor kivette a szájából a szivart, s eloltotta a tüzét.
– Lássa, Fernande, milyen hamisan itél meg engem. Igaz, hogy a mit eddig
tettem, az mind azért történt, hogy önt megalázzam. Tartoztam ezzel
önnek azért a megvetésért, azért a megszégyenítésért, a mivel
elutasított. De a végczélom az volt, hogy mikor már az elmerülés
perczéhez jutott, akkor én nyújtsam önnek szabadító kezemet, s
visszaadjak önnek mindent, a mit önkényt eldobott, s a mit mások miatt
elvesztett.
– Ezt nem birom felfogni.
– Pedig nagyon egyszerű. A legújabban hozott franczia törvények lehetővé
teszik a házasság felbontását. Önt a házastársa hűtlenül elhagyja,
ugyanaz kriminalitásért négy évi börtönre elitéltetik: ezek olyan okok,
a mikért a törvényszék az önök házasságát megsemmisíti. Ez az eljárás
kevés időbe fog kerülni. Én tudom azt siettetni. És akkor a De-Quimper
név le fogja az ön homlokáról törülni a Degoud foltot.
Fernande bámulva csapta össze a kezeit.
– De hisz önnek felesége van, uram!
Ellinor furcsán nevetett.
– Nekem? feleségem? Hol van az megirva?
– Az armignoli maire lajstromos könyvében.
– Ah! a maire lajstromos könyvében? El is felejtettem ám megmondani,
hogy Degoud úr, szökése előtt még egy kis hivatali hatalommal való
visszaélést is követett el. Nem tette ingyen.
S azzal kivette a tárczájából a hivatalos jegyzőkönyv kihasított lapját.
– Nézzen ide, Fernande. Ez a tanúbizonysága az általunk megkötött
házasságnak.
Azzal négyfelé szakította a kitépett lapot s a papirrongyokat oda
vetette a kandallóba. Lobbot vetettek.
– Volt! Nincs!
Most értette már Fernande, hogy miért adta át ő neki megőrzés végett
Degoud Raoul ennek a jegyzőkönyvnek a hiteles másolatát: a jogérvényes
házasság-levelet?
Most már azt érezte, hogy ő az ura a helyzetnek.
Nem árulta el a fölényét. Még nincs itt az ideje.
Csak ennyit kérdezett, csodálkozást eláruló arczkifejezéssel Ellinortól:
«de hát Aïra? Mit tett ön Aïrával?»
– Hahaha! Nevetett Ellinor. A szegény kis Aïrával? Az igazán furcsa
dolog. Hisz ön ismeri jól azt a kis bohó teremtést? ön eleget iparkodott
belőle embert csinálni. Hát a fáradsága nem is veszett kárba. Megengedi,
hogy újra meggyujtsam a szivaromat?
– A hogy tetszik.
Ellinor fölkelt, a kandalló parazsánál rágyujtott a bokkjára, s aztán
megint visszaült a karszékbe, egyik lábát a másik térdén átvetve. Úgy
társalgott Fernandedal, a hogy régi ismerősök szoktak.
– Ön bizonyosan olvasott egyszer-másszor valamit a Kráóról.
– Igen. Az állítólagos birmáni majomemberekről.
– A kik a Láószok népe között laknak.
– Igen. Egész szakszerű értekezések voltak ez emberfajról irva.
– Több tudós vállalkozott is rá, hogy ezeknek a lakhelyét felkeresse.
Rájuk is találtak; de kézre keríteni egyet sem sikerült közülök. Ekkor
én fogadtam egy dúsgazdag természetbuvárral, hogy én egy pár esztendő
lefolyása alatt magam elmegyek a birmai királyságba, felkeresem a Láósz
népek között a Kráók erdőlakó fajtáját. Azok közül elcsábítok egy fiatal
leányt s azt elhozom magammal Francziaországba. Egy negyed millióba ment
a fogadásunk.
– Olvastam felőle.
– No hát, ezt a fogadást már megnyertem.
– Hogyan?
– Hát úgy, hogy a feleségül vett majomkisasszonyt egyenesen odavittem
Farelli úrhoz, a jardin des plantes igazgatójához s átadtam neki, mint a
Láósz népbeli természetrajzi ritkaságot s most azt mutogatják ott, a
számára emelt külön díszes pavillonban, mint a Kráót.
Fernandenak a lélekzete elállt, némán bámult erre az emberre.
Majd, mint egy álombeszélő, hebegte dadogva:
– És ön ezt azért a negyedmillióért tette, a miben a természettudóssal
fogadott.
– Oh nem! Nem! szólt nevetve Ellinor, s hátravetve magát a karszékben, a
boltozat felé fújta a füstöt, mintha azoknak a falfülkékbe festett
meztelen mythologiai képeknek beszélne. Nekem ennél magasabb czéljaim
vannak. A kis majom eltávolítása által Filibert gróf közeléből
megfosztottam őt attól az arkánumtól, a mi az életét olyan hosszúra
nyújtotta. Most már rohammal fogja őt elővenni az agylágyulás. S ha
egyszer megtudja, hogy a leányát pénzért mutogatják, mint a Kráót, akkor
rögtön megüti a guta.
– E szerint önnek a képviselői járata is erre a czélra szolgált.
– Jól találja.
– És Degout megválasztatása maireé?
– Szóról-szóra.
– És mi a neve az ilyen cselekedetnek?
– Ezt én úgy nevezem hogy zsenicziklus.
Ellinor nevetve vonta el a tekintetét a plafond amorettjeitől, hogy
Fernande szemébe nézzen.
Akkor aztán elrémülve ugrott fel a helyéből.
Az eddigi madonna arcz helyett a Meduza állt előtte.
Szinte hihetetlen, hogy egy eszményi szépség a kinzó vad indulatok
hatása alatt ily torzképpé alakulhasson. Álmában lát az ember ilyen
arczokat. Mikor az ismerős angyalarcz átalakul vámpirrá.
A düh, a boszúállás, a gúny, az utálat, a csömör minden kifejezése
egyesülve volt e rémtekintetben. Emberi művészet nem volna képes ezt
utánozni. Ezt csak a féktelen indulatok galvanizmusa képes előidézni.
Ellinor rémülten futott ki a szobából. Férfiakkal szemben talán volt
bátorsága; de ezzel a nőarczczal szemben megbénult minden idegszála.
Ellinor rémült menekülésében az ajtót is becsapta maga mögött, s
Fernande egyszerre meglátta magát a tükörben.
Maga is megrettent az első látásra a saját arczától. Ilyennek nem látta
magát soha. Sőt nem volt fogalma róla, hogy ilyen arcz lehessen a
világon.
Aztán egyszerre megtelt a szíve örömmel e látványra. Térdre rogyott.
– Hála neked mennybéli Jehova Isten, hogy megajándékoztál azzal, hogy
rúttá tudjak lenni!
Most már fegyvere volt.
Milyen jó volna a hímes pillangónak, ha az ember markában egyszerre át
tudna változni százlábú skolopendrummá.
Lassankint ismét megszépült az arcza. Vonásai visszanyerték klasszikus
vonalaikat.
Akkor aztán ismét a tükör elé állva, újból megpróbálta, hogyan tudná
szándékosan, művészi kiszámítással az elébbi mándrucz pofát fintorítani?
Sikerült. Meg volt vele elégedve. Nevetett.
Akkor aztán összeszedte minden lelki tehetségét. Végig gondolt az egész
rémtörténeten, mely egy rövid negyedórai időbe össze volt szorítva: mint
a sűrített méreg.
Aczélnak érezte az izmait, óriásnak a lelkét.
Össze fogja tépni ezt az egész cselszövényt.
Felhozatta az ebédet, leült hozzá és evett, kötelességből.
Útra készült.
Trimeric grófot egészen hasztalan munka lett volna értesíteni a
rémesetről. Mit ér egy paralyticus aggastyánnak a segítsége. Saját
kezében volt az eszköz. Előkereste a hiteles házassági levelet s a
vállfüzője alá rejté. Forgópisztolyt is dugott a zsebébe.
Aztán nem szólt senkinek a háznál, hogy hova megy.
A postára indult: ott megrendelt magának egy relaist Carcassonba.
– Ejnye! mondá neki a postamester, ha öt perczczel elébb jön az
asszonyság, a vasuti vonattal mehetett volna el.
– Lekéstem róla.
Szándékosan késett le a vonatról.
Hisz ott találkozott volna Ellinorral! Vagy talán épen Degoud Raoullal.
Carcassoneból aztán egy éjjeli vonattal Párisba sietett.


XIX.
Elől, hátul egy nagy táblával a nyakában jár végig a párisi
boulevardokon száz kikiáltó, gyorsan pergő nyelven hirdetve a táblákra
festett képek tartalmát.
– Ime itt a hirhedett majomleány, a Kráó, a kit De Quimper Ellinor gróf,
a vakmerő utazó hozott el magával a majomemberek közül. Látható
naponkint reggeli 10 órától déli hat óráig a Jardin des Plantesban, két
frankért. Soha nem látott természeti tünemény.
Ez a bourgeoisienek szól: a két frankos publikumnak.
A magasabb régiók informálása végett aztán zárt kocsik döczögnek végig
az asphalton, trombitaszó mellett, azoknak mind a négy oldalára
fantasztikus képek vannak festve a Kráó életéből. Először az eredeti
viselkedése a maga őshazájában, a fatetőn épített fészek-kunyhóban, a
hol nyers halakat eszik. Azután a lépre csalatása a vakmerő európai
vadász által, czifra korallékszerek segélyével. Végül a Kráó kisasszony
teljes európai divatos costumeben, a minőt a szinpadon viselnek.
A hintó hágcsóján áll egy betanult kikiáltó, római vitéznek öltözve,
hétféle színű tollbokrétával a sisakja mellett, a ki, midőn
összetrombitált egy csomó hallgatóságot, azok előtt folyékony stilusban
elmondja, hogy «megérkezett a várvavárt ősembermajom a Jardin des
Plantesba, a kit a híres Ázsia felfedező De-Quimper Ellinor gróf hozott
el magával a Láósz indiánok országából, nagy ravaszsággal és
életveszedelemmel. Sűrű szénfekete haj borítja fejét s alányúlik az
egész hátán: szemeit széles, selyemszerű fényes szemöldök árnyalják,
melyek alatt tág fekete pupillák ragyognak. A szemgolyókból hiányzik a
szivárvány. Koponyája azonban teljesen emberalakú, duzzadó ajkai
csevegés közben igen kedvesen kaczagnak. Igen jó indulatú teremtés, és
mindent megtesz, a mit kivánnak tőle. De ha ingerlik, akkor vad lesz, a
földre veti magát, harap és körmöl s a haját tépi. Eszik nyers halat és
rizskását; de a czukrot különösen kedveli. A külföldi tudósok mind
elismerték a valódiságát. Látható a Jardin des Plantesban az
amphitheatre des cours nagy termében. Uraságok, kik közelből kivánnak
vele beszélni, s énekelését hallani, külön órákban, esteli tíz órától
tizenkettőig bocsáttatnak a Kráó kisasszony elé. Egy ülés tartama öt
első percz; dija husz frank. Jegyek előre váltandók a pénztárnál
meghatározott időre!
Tradri tradra!
Fernande megtudta a reklamművésztől, hogy hol találhatja Aïrát. Hát még
is nem a Palais des singesben! Nem a Jacques és Jaqueline társaságában.
(Igy hítták a párisiak a kedvencz orangutáng-párt az állatkertben.)
Az amphitheatre des cours (a «cours» e helyütt tanfolyamot jelent) igen
előkelő díszes épület az állatkertben, a hol a természettudósok szoktak
felolvasásokat tartani. Itt csak ethnographiai rendkívüliségeket
mutogatnak.
Fernande eszén járt. Tudta, hogy minő veszedelmes ellenféllel van dolga.
Ha lármát üt, őtet fogják el s ottmarasztják a vizsgálati fogságban:
megeshetik, hogy a megfigyelő-kórházba küldik, mint elmeháborodottat.
Ovatosan kellett a terve kiviteléhez kezdenie.
Legelső gondja volt jegyet váltani az esteli látogatásra húsz frank
belépti díjért. Nagy volt a kereslet: csak az éjfélhez közeleső öt
perczek egyikére kapott helyet.
Azért az első órában már megjelent az amphitheatre des cours
várakozó-termében. Akarta látni, hogy miféle emberek látogatják a
rendkívüli természetcsodát s minő benyomással az arczukon térnek vissza?
Csupa előkelő urak voltak. Nagyobbrészt angolok. Egy pár fiatal franczia
is volt, meg egy német.
Az angolok nagyon rezerváltan viselték magukat visszatérőben: nem voltak
közlékenyek. Mindegyik az óráját nézte, hogy nem rövidítették-e meg a
kialkudott öt perczben? Egy pénztárnoknő ült a középen: az előtt állt
egy perczmutató óra. Ha az öt percz letelt, villanycsengetyűvel jelt
adott, s arra magától felnyílt az ajtó.
Hölgyek nem voltak a látogatók közt. Könnyen felfogható okokból. Ilyen
ok Fernandeot nem feszélyezte.
Az előtte következő ötperczes gentleman egy nyílt tekintetű német ifju
volt, a ki a rég várakozó szék-szomszédnéja iránti udvariasságból
megtette azt, hogy rákerülvén a sor, félig nyitva hagyta az ajtót a háta
mögött, hogy az a kiváncsiságát addig is kielégíthesse, a míg ő beszél a
Kráóval.
A Kráó csak angol nyelven tud.
Az is bámulatos, hogy ily rövid idő alatt egyátalában megtudott tanulni
egy európai idiomát. Azonkívül csak a majombeszéd rikácsolásait ismeri.
Egy épen e czélra felfogadott gouvernante pallérozta őt ki még a hajón,
a míg Borneotól idáig jöttek. Ugyanaz énekelni és zongorázni is
megtanította. No természetesen nem valami művészi tökéletességgel. Hanem
hát a hogy egy majomleánytól méltán csodálni lehet.
Ezt az amphitheatrum őre elmondta mindenkinek, félfrank borravalóért.
A német ifju tehát nyitva hagyta az ajtót maga után. Fernande hallhatta
Aïra beszédét. Ráismert a hangjára. Angolul szólította meg a belépőt.
– Jó napot, mylord! Örülök, hogy van szerencsém, mylord. Tessék helyet
foglalni. Szereti ön a zenét, kivánja, hogy zongorázzak, mylord?
Következett a God save the Queen, zongorán.
A látogató valami elismerő bókot mondott.
– Kivánja ön, hogy elénekeljem önnek az «árva rózsa» románczát?
Kivánta. A Kráó énekelt is.
Fernande maga tanította Aïrát erre a szép románczra a «Richmondi vásár»
czímű dalműből.
Ráismert, nagyot sóhajtott.
A látogató bátorkodott azon óhajtásának kifejezést adni, hogy vajha némi
mutatványt hallhatna az eredeti Kráó nyelvből is.
Erre aztán következett némi artikulálatlan rikoltás, a vadmadár, a sakál
kiáltásához hasonló.
A látogató teljesen meg volt elégedve.
«Pretty well! Kolossal!»
– Akar ön egy fényképet tőlem? Az ára két frank. A sajátkezű
névaláirással? Három frank.
Az öt percz letelt. A villanycsengetyű elpendült. A német ifjú kijött az
elfogadási teremből, a fényképet tartva a markában, elragadtatva a
látottak és hallottak által.
– Piramidal! Fenomenál! Nie dagewesen!
A sor Fernandeon volt.
Mikor belépett az ajtón, Aïra csaknem közvetlen előtte állt.
Mutatóújját a szája elé tette. Titoktartást inte.
Fernande megállt egy pillanatra, széttekintve maga körül.
Egy díszesen butorozott szoba volt ott, déli virágokkal diszítve, nagy
cziklász-pálmák roppant vedrekben, köztük egy fiatal theobroma, a
növénykert büszkesége, az ágakon szabadon repkedő, exoticus madarakkal,
elől egy nyitott zongora, középen gömbölyű kerevet, kis asztalkán
csemegék, gyümölcsök, a majomleány rangjához illő fényűzés.
A kereveten ült egy divatos öltözetű, kétséges életkorú hölgy.
Bizonyosan társalkodónő. Egy kis bajusza ennek is volt, de azért nem
volt Kráó.
Aïra nyájasan inte a hölgynek, hogy eltávozhatik. Csak férfilátogatásnál
van szükség az ittlétére. Egyedül maradt Fernandedal.
Aïra nyakába borult Fernandenak és megcsókolta. Aztán befogta a száját.
– El ne áruld, hogy ismersz!
Fernande megütődött ezen a szón.
– Én pedig azért jöttem, hogy kiszabadítsalak innen.
– Hová? Hová szabadítasz?
– Te egy égrekiáltó árulásnak vagy az áldozata.
– Tudom.
– De nálam meg van a hitelesített házasságleveled.
– Hát csak tartsd titokban. Hova gondolsz? Ha te elhireszteled, hogy én
ki vagyok, akkor Trimeric gróf megöli az anyámat, vagy rögtön megüti a
guta. Annak a jó öreg embernek nem szabad azt megtudni, hogy én hová
jutottam!
– Milyen gyémánt szíved van, szegény «leány!»
– «Szegény majom!» De hát jó helyen vagyok itten. Szeliden, udvariasan
bánnak velem. Semmi megszégyenítőt nem tesznek velem. Csak a tudós
professorok kiváncsiak egy kissé. De a mellett olyan hideg szemmel
néznek. Tudod, csak a szeme sért az embereknek.
– A vérem föllázad, ha rágondolok!
– Én már beleszoktam. Egész nap bámultatni. Egy kicsit énekelni,
zongorázni, angol szólásmódokat sorba mondani. Az impressarió előadásán
nagyokat nevetek. Van abban valami varázs, hogy én most bolonddá teszem
az egész világot. Nem képzeled, micsoda büszkeség van abban, hogy én
értem aranynyal, ezüsttel fizetnek, a miért olyan csúnya vagyok.
– Ez örökké még sem tarthat így! Te nem maradhatsz élted hosszáig a
Jardin des plantes ketreczlakója, mint a Jaqueline!
– Oh nem! Az impressario megigérte, hogy elvisz körútra. Elmegyünk
Londonba, Berlinbe, Bécsbe, Budapestre.
– Körútat tenni te veled egész Európában! Rettenetes gondolat!
– De Amerikába is átmegyünk!
Nevetett hozzá!
Aztán hogy Fernande boszus töprengését látta, szelid búskomorsággal
monda neki:
– Aztán látod, szegény Ellinor elvesztené a fogadását, ha te napfényre
hoznád az igazságot. Vissza kellene fizetnie a negyedmillióját, meg egy
másik negyedmilliót a tetejébe. A jockey-clubból is kidobnák a
yankeetrickért.
– Te még most is szereted őt!
– Mikor olyan szép szemei vannak.
– Akkor térj vissza hozzá! Te De Quimper grófné vagy.
Erre a szóra aztán vadállati szilajsággal kapta fel a fejét Aïra.
– Azt már nem! Oda soha! Itt maradok Kráónak.
S azt az éles majomkiáltást hallatá, a melyen végződni szokott az
interwiewja.
A villany-csengetyű pendült.
«Edju! Gud báj!»
Elbucsúztak. Fernande kiment.
A várakozási teremben egy koczkás kabátú, zsemlyeszín pofaszakállas úr
alkudott az impressarióval.
– Mit kóstál nekem egy karmolás a pofámra? Én meg akarom haragítani a
Kráót. Például egy csókkal.
A látogató ezer frankokban beszélt.
Az impressarió gondolkozni látszott s a tenyerében latolgatta az ezeres
bankjegyeket.
Fernande odalépett hozzá s a fülébe súgta:
– Uram! Ha ön legkisebb megszégyenítő merényletet megenged a
látogatóknak a Kráó ellen, én rögtön feljelentem az egész titkot. Én
ismerem ennek a csodaleánynak a szülőit. Itt laknak
Dél-Francziaországban. Én voltam a nevelőnője.
– Ah! kiálta fel az impressarió azzal a csodálatos vegyületével az
ijedtségnek és örömnek, a melyet csak olasz arcz képes együttesen
kifejezni, s melyből egyszersmind egy jó ötlet szikrája pattanik ki. Ön
volt a nevelőnője a mi Kráónknak? Akkor én adok önnek egy évadjegyet, a
melylyel minden nap bejöhet ingyen az amfiteatrumba.
Azzal visszaadta a koczkás úrnak az ezeres bankjegyeit. És tetejükbe
tette még a húsz frankos aranyát is, a mit a látogatásért fizetett.
– Itt van uram! és már most a beszélgetésre sem kap ön engedélyt. Ott
láthatja nagy betűkkel felírva az ajtóra: «A látogatóknak kötelességük a
Kráóval illedelmesen társalogni». Alászolgája!
Fernandeot pedig udvarias bókolással vezeté a pénztárhoz, s átadatta
neki az egész évadra szóló belépti jegyet.
Nagyon jól spekulált vele az impressarió.
Most még azt is fölvehette a reklámja szövegébe, hogy «az esteli
látogatás óráiban 10-től 12-ig minden nap látható az amfitheatre des
cours salonjában az a csodaszép gouvernante, a ki a Kráót énekelni,
zongorázni és angolul beszélni megtanította». Erre még jobban csődült a
húsz frankos publikum.
És Fernande csakugyan ott is volt minden nap, csak hogy olyan sűrű
fátyol volt az arczán, hogy a publikum nem kapott belőle semmit. «Ez»
már humbug!


XX.
Trimeric Filibert gróf rohamosan hanyatlott a vége felé. Az ilyen
kórállapotnál a kedélyhangulatban van az orvosság, abban van a méreg is.
A lélek bakteriumai, a miket még nem lehetett górcső alá venni, a
legöldöklőbbek.
Nagyon biztos eredményre dolgozott az a kéz, mely őt Aïrától
megfosztotta. Ez a szeretettől sugárzó csúnya kis teremtés tartotta az
öreg emberben a lelket. A mint azt elvesztette, az egész életszervezete
összeroskadt.
Éjjel-nappal a nagy karszékben ült, s abból állt az egész
foglalatossága, hogy a tömérdek ujságot, a mit járatott, egy ollóval
apró darabokra összeszabdalta, s aztán lebbentsenkint a kandallóba
dobálta. El nem olvasott belőlük egy sort sem.
Marcioleon kívül senkinek sem volt szabad a szobájába lépni. Az rakott
fát a tűzre, az hozta be a levesét s etette kanállal. Nem élt már
egyébbel, csak levessel meg tejjel.
Soha egy szót nem szólt Marciolehoz.
A jó teremtés maga bontogatta fel minden nap a lapokat, melyek a
fővárosból érkeztek, úgy vitte be az urához.
Ő maga nem volt ismerős az ákombákommal. Csak azt észlelte, hogy vannak
ujságok, a melyek hetenkint egyszer, mások, melyek csak minden két
hétben ismétlődnek. Csak arról ismeretesek, hogy képek vannak beléjük
nyomtatva. Derék ujságok! A képeket már megérti minden ember!
(Miért is nem tudnak a mai világ tudósai olyan írást feltalálni, mint a
régi egyiptomiak, hogy a mit «lát» az ember, azt mindjárt «értené» is?)
Egy vasárnap aztán nagy örömre virradt a jó Marciole.
Abban a két hetenkint megjelenő képes ujságban, a mint kétfelé nyitotta,
egyszerre ott látta maga előtt Aïrát.
Ez ő valósággal! Ez az arcza, ez az alakja! Czifra szép ruha van rajta!
S a lap tulsó hasábján meg De Quimper Ellinor, vadászjelmezben. Az is
olyan jól van találva, hogy csaknem megszóllal.
Az átelleni belső lapján a képes újságnak viszont látható volt ékes
fametszetben egy fejedelmi mátkapár, szintén egymás mellett.
A jó Marciole nagy örömsikongatással rohant be Filibert gróf szobájába a
drága szép újsággal.
– Nézd! Nézd uram. Itt van a mi leányunk! Az ő kedves férjével együtt.
Emitt egy princz, meg egy princzesz. Itt meg az Aïra és az Ellinor.
Egymás mellett. Mondtam, úgy-e, hogy nagy dicsőség lesz ebből. Még az
újságban is kijött a képük. Nézzed! Olvassad!
Azzal odatérdelt Filibert gróf elé, mint egy eleven olvasótámlány, eléje
tartva a széttárt hirlapot. Csak a két szeme látszott ki a lap szegélye
fölött, a hogy a hatást vizsgálta Filibert arczán.
A gróf olvasta a szöveget. A Kráó. – Majomleány. – A Láószi őserdők. –
Az apjának a neve volt Sré-Máongó. Nyers hallal élt az erdőben. – De
Quimper Ellinor csellel elhozta a hazájából. – Mutogatják két frankért a
jardin-des-plantesban. – Tud emberi szavakat kimondani, énekelni. – Ha
megharagítják, a haját tépi.
Mentől tovább olvasott a gróf, annál jobban vigyorgott az ábrázatja. A
jó Marciole azt hitte, hogy ez a nagy öröm jelensége. Az őrültség
torzvigyorgása volt az!
– Hehehe! nevetett Filibert. Hehehe! hehehe!
S a közben szép csendesen kihúzta a zsebéből a revolvert s úgy lőtte
szíven Marciolet, hogy az egy kiáltás nélkül terült el a lábainál.
Akkor aztán felugrott a karszékéből. Az őrültség kölcsön adta zsibbadt
tagjainak azt a csodálatos erejét, a minek a titkát ki nem lehet
tanulni. Tört, zúzott mindent, a mit maga előtt talált. A revolvereivel
ajtókon, ablakokon lövöldözött ki, halálveszedelem volt hozzá
közelíteni. Végre aztán kimerült s ájultan rogyott össze.
Akkor aztán elvitték a tébolyultak intézetébe.
Mind végig dühöngő őrült maradt.
Ez a kórállapot nem tartott sokáig. Fél év mulva megszabadította kínzott
lelkét nyomorult porhüvelyétől a halál.


XXI.
De Quimper Ellinor mély gyászt öltött nagybátyja halálának hírére.
Ő maga rendezte a temetési szertartást, egész odáig, mikor a
megboldogultat a családi sírboltba elhelyezték.
Monsieur Rochepilon is jelen volt e végtisztességtételen.
A préfet birt annyi életfilozofiával, hogy még azt is bevárta hallgatag,
a míg a gyásztornak vége volt. Nem rontotta el az ebédet.
Csak azután, mikor már a fekete kávénál a kondoleáló vendégek mintegy
hallgatag gratuláczióképen összeüték a chartreusös kupiczáikat
Ellinorral, állt elő a mondókájával a préfet.
– Megmondtam önnek, úgyebár, gróf úr, hogy ön ezzel az egész armignoli
expeditiójával valakit nagyon rá fog szedni. Ez a valaki ön maga, gróf
úr. A megboldogult Trimeric gróf törvényesen egybekelt férje volt
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Sárga rózsa; A Kráó - 13
  • Büleklär
  • Sárga rózsa; A Kráó - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4383
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1859
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4275
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4246
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1849
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4340
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1940
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4331
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1813
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4112
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1978
    31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4071
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4078
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3968
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1830
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4038
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1838
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3970
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1960
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4065
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1961
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4140
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1842
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4186
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4012
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1925
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4196
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1902
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 276
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 186
    43.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    59.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.