Sárga rózsa; A Kráó - 01

Süzlärneñ gomumi sanı 4383
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1859
33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI
NEMZETI KIADÁS
LXXXVIII. KÖTET
SÁRGA RÓZSA * A KRÁÓ
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
1898
SÁRGA RÓZSA
PUSZTAI REGÉNY
A KRÁÓ
REGÉNY
IRTA
JÓKAI MÓR
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA
1898



SÁRGA RÓZSA
REGÉNY


I.
Még akkoriban nem szelte keresztül a Hortobágyot a vasut; még nem is
volt az Alföldön semmiféle vasut. – A Hortobágy vize sem volt
lecsapolva: a két kerekü malom vigan kelepelt a kis folyamon, a nádasban
jó dolga volt a vidrának.
A legelső hajnalhasadásnál egy lovas legény poroszkál a sík Zámi
pusztán, mely «tul» esik a Hortobágy vizén. (Debreczent véve a világ
közepének.) Honnan jön? hová tart? azt nem lehet kitalálni; a pusztán
nincs ösvény; kocsinyomot, patkónyomot menten benő a fű. A végtelen
láthatárig nincs más, csak fű; egy élőfa, egy kutágas, egy kunyhó nem
zavarja meg a fenséges zöld sivatag országát. A ló megy az ösztöne után.
A lovasa alszik, bóbiskol a nyeregben, hajladozik hol erre, hol arra, de
azért a lába ki nem esik a kengyelből.
Gulyásbojtárnak kell neki lenni, mert az ingujja elől össze van kötve: a
lobogós ingujj a szarvas állatok közt akadékos volna. Kék a mellénye,
fekete a gombos rajthuzlija, fekete a szűre is, selyem virágokkal
kivarrva, csattos szijon lóg le a félválláról. Balkezében a lazán
eresztett kantárt fogja, jobb keze csuklójára akasztva a karikás ostor,
nyeregkápájába dugva a hosszú ólmos fütykös.
Széles, feltürt karimáju süvege mellé tűzve egy sárga rózsa.
Mikor egyszer-egyszer felkapja a ló a fejét, a sallangos csótárt
megrázva, a bóbiskoló legény is felneszel egy pillanatra. Első mozdulata
az, hogy a kalapjához kap: megtapintja a rózsát, nem veszett-e el? aztán
leveszi a fejéről a kalapot, megszagolgatja a sárga rózsát nagy
gyönyörűséggel (pedig annak nincs is rózsaillata) aztán megint
féloldalra nyomja a süvegét a fejébe s hátra veti a nyakát. Azt hiszi,
hogy akkor meg fogja látni a kalapján azt a rózsát.
Aztán dudolni kezdi a kedvencz nótáját (tán az ébren tartja):
«Ez a csárda olyan közel ne lenne!
Olyan jó bort csak ne mérnének benne:
Arany itcze, réz a messző:
Azér’ járok olyan késő
Angyalom, kicsikém, te hozzád.»
Aztán megint csak előre huzza a feje s bóbiskol tovább.
Egy zökkenőnél ijedten veszi észre, hogy a kalapja mellől elveszett a
sárga rózsa.
Nosza visszafordítja a lovát s megtér a rózsáját keresni a tenger fűben,
pedig az is tele van mindenféle sárga virággal, most nyilik a pimpó,
sárma, meg a vizi liliomok. De azért az elveszett rózsáját azok közt is
megtalálja, s megint feltüzi a süvege mellé, aztán dudolja tovább a
nótáját:
«Kis kertemben egy almafa virágzik,
A sok almavirág miatt nem látszik
Hol nyilik a dupla szegfű?
Hol terem a hű szerető?
Én is azt – én is azt keresem.»
Ujra elalszik s ujból elveszti a rózsáját. Megint visszafordítja a
lovát, megkeresni az elveszettet. Ezuttal egy szépen virágzó nagy
bogáncs piros virágbugái közt találja azt meg. Hogy összerugdossa
csizmasarokkal azt a bogáncsot! Még az mer az ő rózsájával csókolózni!
Arra ismét felkap a nyergébe.
Ha babonás volna: nem tűzné fel harmadszor is a süvege mellé a sárga
rózsát. Ha értené a madarak nyelvét, kitalálná, mit csicsereg az a száz
meg száz pacsirta, mely a kora hajnalt üdvözölve mind odafenn jár a
magasban, a hol szem nem látja; azok mind azt mondják neki: «ne tüzd
fel, ne tüzd fel a sárga rózsádat». De hát a hortobágyi legény «vastag
nyaku»: nem ismer se babonát, se félelmet.
Pedig sok időt eltarisznyázott a rózsakereséssel, talán még többet a
rózsa megszolgálásával; hajnali itatáskor ott kellene neki lenni a zámi
puszta karámjánál. Majd káromkodik a számadó gazda.
Hát hadd káromkodjék! A kinek egy olyan sárga rózsa van a süvege
mellett, az még a számadótól sem fél.
Egyszer aztán a lovának a nyerítése ébreszti fel. – A hóka szemközt jövő
lovast vett észre. A holdas pej régi ismerőse: azt köszönti messziről.
A pej paripa lovasa csikós bojtár. Meg lehet azt tudni a lobogós
ingujjáról, a tulipános, fehér szűréről, a félvállán átvetett pányváról;
de leginkább arról, hogy a nyergének nincs terhelő szija, a mi a ló
hasát átszorítsa: csak úgy van lazán a hátára vetve.
Nem csak a két paripa, hanem a két lovas is ráismer egymásra jó
messziről s sebesebbre fogva az ügetést; odarugtatnak egymáshoz.
Mind a kettő valóságos ősmagyar arcztypus, noha egymástól merőben
külömböző. Ilyenek lehettek az első magyarok, mikor Ázsiából
idekerültek.
A gulyásbojtár széles vállú, csontos termet, vastag nyakkal, köpczös
derékkal; arczvonásai duzzadók, két orczája piros pozsgás, álla, szája,
szemöldöke csupa hetykeség, kis bajusza hegyesre kipödörve;
gesztenyeszin haja kerekre levágva; a szemei dióbarnák, de első látásra
azt hinni, hogy zöldek.
A csikósbojtár alakja pedig karcsu derékban, de vállban és csipőben
kifejlett, hatalmas domboru mellkassal; arczszine olyan, mint az
aranyozott bronzé, monyoru metszéssel; tökéletes szépségű száj, orr és
szemöldök, ragyogó kis fekete szem; fekete bajusza magától kunkorodik
fölfelé; szénfekete haja is természetes langos csigákban borul a két
vállára.
A két paripa összeröhögve köszönti egymást. A csikósbojtár üdvözli a
pajtását elébb.
– Isten jó nap, czimbora! De korán ébredtél! Tán nem is aludtál?
– Fogadj Isten, pajtás. Hát volt a ki elaltatott, volt a ki
fölébresztett.
– Honnan jösz most izibe?
– Csak innen a mátai pusztáról; a lódoktornál voltam.
– A lódoktornál voltál? Akkor csapd agyon a hóka lovadat.
– Mért csapnám agyon a hóka lovamat?
– Azért, hogy meg hagyta magát kerültetni a lódoktor gebéjétől: van egy
félórája, hogy láttam a doktort a két kerekü laptikáján a mátai karám
felé baktatni.
– Hát ne firtasd te ezt, pajtás. A te holdas pejkódat is sokszor megveri
a számadó juhász szőke szamara.
– Ej ha! De szép sárga rózsa van a süveged mellett, czimbora!
– Hát van annak, a ki megszolgálja.
– No csak aztán meg ne bánja, a ki megszolgálta.
Ezzel fenyegető mozdulattal emelte magasra az öklét a csikósbojtár, hogy
a lobogós ingujja a válláig omlott, napbarnította atlétai karját
meztelen mutatva.
Azzal mind a ketten sarkantyuba kapták a paripáikat s vágtattak tova a
maguk utján.


II.
A gulyásbojtár ügetett a karám felé; a zámi halmok meg a kis akáczerdő
kezdettek kilátszani az ég aljából; közöttük a hármas kutgém. De jó
futás esik még odáig. A gulyáslegény levette a süvege mellől azt az
árulkodó sárga rózsát; beletakargatta a piros kezkenőjébe s kezkenőstől
együtt lecsusztatá a bekötött szüreujjába.
A csikósbojtár pedig irányt váltott s a hol a nagy tengersík pusztán a
földre lapuló kékes köd mutatta a Hortobágy folyását, arra felé
sarkantyúzta a paripáját; ő meg sietett annak a sárga rózsának a
termőfáját felkeresni.
Mert csak «egy» sárga rózsa van az egész Hortobágyon, az is a
csárdabérlő kertjében. Valami idegen hozta oda, azt mondják,
Belgaországból; csodálatos rózsa, egész nyáron nyilik, pünkösdkor
elkezdi s még adventben is teli van fakadó bimbóval. Olyan sárga a
virága, mint a termés arany, az illata meg inkább a muskotály boréhoz
hasonlít, mint a rózsáéhoz; hej de soknak a fejébe ment már ez az illat,
a ki azt a rózsát megszagolta!
Aztán annak a leánynak is csak «sárga rózsa» volt a neve, a ki abból a
rózsából szakítani szokott; nem is magának.
Ezt sem tudni, hol vette az öreg csapláros; felesége nem volt. Úgy
felejtette ott valaki. Megtartották, felnevelték; szép karcsu virágszál
lett belőle. Nem volt annak az arcza piros, mint a többi leányoké; hanem
valami átlátszó hamvassárga; azért még sem volt az beteg szin, alatta
ragyogott az élet s a mikor mosolygott, mintha tűz sugárzott volna ki
belőle. Aztán az a nevetésre álló szája a fölfelé huzódó szegletekkel,
úgy illett a két nagy kökény szeméhez, a kiről nem tudta az ember, hogy
kék-e vagy fekete? mert ha belenézett, azt is elfeledte, hogy a világon
van. A haja is fekete volt, egy varkocsba sárga pántlikával összefonva:
langos volt az magától is, nem kellett birsalma nedvével kenni, hogy
göndörré legyen, a hogy más leányok teszik.
Hej de sok nótát tudott! De szépen el tudta dalolni, a mikor akarta. Ha
jó kedve volt is danolt, ha busult is danolt; van arra mindenikre nóta.
Parasztleány nem élhet dal nélkül; nóta mellett könnyebben megy a munka,
jobban telik az idő, megrövidül az ut.
Kora hajnalban már, mikor még csak pirkad, hallani a nótafikálását, a
hogy a kertben gyomlál.
A vén korcsmáros nem törődik már a csaplársággal, az egész vendéglátás a
leányra van bizva, az ád bort, az főz, az számol. Az öreg a méheit lesi,
a kaptárok most rajzanak.
Pedig az udvaron lódobogás hangzik, a kutyák ugatnak és még azon a
csahintó hangon, a mivel ismerőst szoktak üdvözölni.
– Klári! Eredj előre! Nem hallod? Kutya ugat, vendég jött. Lásd el
rendén.
A leány leereszti a gyomlálásnál feltűrt tarka viganóját, felhuzza a
pillangós czipőit; megmossa a kezét a gyomlálás után az öntöző kannából,
aztán megtörli a felső kötényében, azt leveti, van alatta tiszta kétszél
kötény, annak a korczában lóg a söntés kulcsa; a tarka kendőt leveszi
fejéről, a megnyálazott tenyerével a halántékához simítja a haját, de
előbb leszakít egy rózsát arról a mindignyitóról s a füle mellé tűzi.
– No már megint téped azt a rózsát? hátha csak egy pandur?
Mit tesz az, hogy «csak». Tán hogy a pandurnak nem lehet a csákójához
tűzni a rózsát? vagy hogy az nem érdemes rá? Pandurja válogatja!
De bizony nem pandur volt az, a kit ott talált a leány az ivószoba
hosszú asztalának a legvégén ülve, hanem a legnyalkább csikósbojtár: a
Decsi Sándor.
A csikós az asztalon heverő üres palaczk fenekével dobol keményen s
mogorva méltósággal kiált a leánynak: «hozz bort!»
A leány elsikoltja magát, mikor a legényt meglátja s összecsapja a két
kezét.
– Decsi Sándor! Hát megjöttél? Sándor. Lelkem. Édes.
– Azt mondtam, hogy hozz bort! mordul rá a legény s az öklére támasztja
a félredűtött fejét.
– Hát ez a «szép jó reggel» annyi idő után?
Arra a legény észre veszi magát: tudja ő, hogy mi a becsület. Leveszi a
kalapját s az asztalra teszi.
– Jó reggelt kisasszony!
– «Me-e!» mond erre a leány, piros nyelve hegyét kidugva a szájából s
azzal durczás vállvonitással megy a söntésbe, két csipőjét jobbra-balra
riszálva; vissza jön a borral s a legény elé teszi, aztán elérzékenyült
hangon szól hozzá:
– Mért mondtad nekem azt, hogy «kisasszony?»
– Azért, mert az vagy.
– Máskor is az voltam, de te még sem mondtad.
– Az másik máskor volt.
– No hát itt a borod. Kell-e még valami?
– Köszönöm. Majd aztán.
A leány boszusan csettentett a nyelvével s aztán leült melléje a hosszú
pad végére.
A legény felvette a tele palaczkot s a szájához vitte s addig le sem
vette, a míg fel nem hajtotta. Akkor aztán a téglapadlóhoz vágta a
palaczkot, hogy ezer darabra tört.
– Miért törted össze ezt a palaczkot? kérdé szeliden a leány.
– Azért, hogy ne igyék belőle utánam más.
Azzal nagy kevélyen odadobta az asztalra a három kutyanyelvet. (Ez volt
a népszerű neve a papiros tiz krajczárosnak.) Kettő a veresborért, egy a
palaczkért.
A leány engedelmesen fogta a czirok-seprüt s összetakarította az
üvegcserepeket. Aztán, tudva a regulát, visszament a bormérő rács mögé s
hozta a másik palaczkot, oda tette a legény elé.
Megint odaült melléje: a szemébe szeretett volna nézni.
A legény csak azért is lehúzta a szemére a kalapját.
Akkor aztán a leány azt tette, hogy levette a bojtár fejéről a kalapot;
s azt kezdte vele, hogy a hajába tüzött sárga rózsát a kalap
selyemszalagja mellé illeszsze.
A legény észrevette azt, s kikapta a leány kezéből a kalapját.
– Csak tartsd meg a rózsádat annak, a ki érdemesebb reá.
– Sándor! Meg akarsz ríkatni?
– Az is hamisság lesz. Még az imádkozásod is az. – Hát nem most
hajnalban vitte el a rózsádat a süvege mellett a Lacza Ferkó?
A leány arcza nem hogy pirosabb lett volna e szóra, de még haloványabb
lett.
– Sándor! Bizony Isten, mondom, nem…
Nem hagyta neki tovább mondani: hirtelen befogta a száját.
– Ki ne fujd az Isten nevét hamisságra! Hát ez az aranyfüggő hogy került
a füledbe?
A leány elnevette magát.
– Óh te buksi! Hisz ez tulajdon az az ezüst függő, a mit te hoztál
nekem, csakhogy én megfuttattam aranynyal az ötvösnél Ujvárosban.
Ekkor a legény megfogta a leánynak mind a két kezét s szeliden, lágy
szóval beszélt hozzá.
– Klári édes! Nem mondom már hogy «kisasszony». Kérlek igen szépen; ne
hazudj én nekem. Semmit sem utálok úgy, mint a hazugságot. Azt mondják
«hazug kutya!» Pedig a kutya nem hazudik. Másképen ugat, ha tolvaj jár a
tanyán, másképen, ha a gazdája jött meg, vonít, ha veszedelmet érez: de
soha meg nem téveszti a maga ugatását. A kutyában van becsület. Csak az
ember tud hazudni. Az az igazi ugatás. Engem soha nem vitt rá a lelkem.
Nem fordul rá a nyelvem a hazugságra. Nem is bajusz alá való az! Csunya
dolog az, mikor egy bajuszos szájból hazug szó jön ki: mint egy tacskó
kölyökéből, a ki fél a veréstől. Látod, mikor a mult őszszel itt voltak
az asszentálók, minket is mind beállítottak a pusztáról. A nemes város
itthon akart minket bojtárokat tartani a gulya, ménes mellett; mert
azoknak nehéz sora van. Előre megkenték a deputácziónak a markát. A
felcserek kinek-kinek megsugták közülünk, hogy micsoda testi
fogyatkozást valljon magára, a miért «untáglik»-nak ereszszék. A Lacza
Ferkó, az ráállt a fortélyra. Azt hazudta magára, hogy süket, mint a
fekete föld, a trombitaszót se hallja meg. Nekem majd a szemem égett ki
miatta. Haza eresztették, pedig olyan jól hall, hogy éjjel a sötétben a
marha bőgéséről meg tudja mondani: bitang marha keveredett-e a gulya
közé, vagy tehén hivja az eltévedt borját. Tudott hazudni a czudar!
Mikor aztán én reám került a sor, engem is össze-vissza vizitált a
felcser s azt sütötte ki felőlem, hogy a szivem rendetlenül dobog. «Hát
ha rendetlenül dobog, azt mondtam rá, annak nem a szivem az oka, hanem
az a sárga rózsa ott a hortobágyi csárdában!» Az urak mind ösztökéltek,
hogy hagyjam rá, a mit a doktor mond: «szívtágulásom van.» «De biz az én
szívem nem tág! Nem fér el abban több egyetlen egy iczi-piczi kis
leánynál! Nincs nekem semmi hibám a világon.» Be is soroztak katonának.
De azért megbecsültek ám: még a hajamat sem vágták le; elküldtek
Mezőhegyesre a méneshez katonacsikósnak. Mig aztán fél esztendő mulva a
nemes város letette értem az ezer forint váltságot, hogy visszaszerezzen
a czifra méneshez, a hol nagy szükség van rám. Hát azt az ezer forintot
én majd megszolgálom a két kezemmel; de nem szolgáltam le a hazug
szájammal, a hogy az a másik.
A leány ki akarta huzni-vonni a két kezét a legényéből s tréfával akarta
elütni a dolgot.
– Ejnye Sándor, lelkem, de szépen megtanultál prédikálni ott a császár
kenyerén. Ennyi ékes szóval legátusnak is eljárhatnál Balmaz-Ujvárosba
vasárnaponkint.
– No csak ne mórikálj! Ne tedd magad! Tudom én, hogy mi van a begyedben.
Gyönge nép a leány, azt gondolod, nincsen más fegyvere, mint az, hogy
hazudni tud. A nélkül megfognák. Nyulnak a gyors lába, madárnak a
szárnya, az a mi a leánynak a hamis szája. De hát látod, én olyan ember
vagyok, a ki a nálamnál gyengébbet soha meg nem bántom. Felőlem nyul ott
maradhat a bokorban, madár a fészkében: én fel nem riasztom. Leányt sem
bántok meg, a ki igazat mond, egy rossz szóval, egy rossz nézéssel sem.
De ha te én nekem hazugságot mondasz, azért úgy megitéllek, mintha ezt a
te szép, tiszta, halovány orczádat kikennéd pirosra bécsi rongygyal.
Nézd el ezt a rózsát a kezedben, még most alig fakadt ki, de ha ráfujom
a forró lehelletem, egyik levele a másik után kifeslik. Légy te nekem
ilyen sárga rózsám, nyisd ki a lelkedet, nyisd ki a szivedet előttem,
akármit vallasz meg, nem haragszom érte, megbocsátok érte, akár hogy
összetöröd vele a szivemet.
– S aztán mit adsz érte?
– A mim megmarad belőle.
A leány tudta a szokást; hajnalban bor mellé szalonnát eszik a legény,
paprikával, fehér czipóval. Eléje tette. Nem is vetették meg. A bojtár
előhuzta a csizmaszára mellől a csillagos nyelü hegyes kését, szelt
magának a czipóból, szalonnából s hozzálátott.
A nyitott ajtón bejött a komondor s nagy farkcsóválva odament a
bojtárhoz, a fejét odatörölte a két térdéhez s aztán leült eléje, a
szeme közé nézve, egyet morgott s nyájasan ásított nagyot.
– Még a Bodri is rád ismer.
– A kutya csak megtartja a hűséget; de a leány elfelejti.
– Hej Sándor, Sándor! De rosszul tetted, hogy nem tudtad kimondani azt a
kis hazugságot, a mit kellett volna: akkor nem vittek volna el
Mezőhegyesre katonacsikósnak! Nem jó a leányt egy magára hagyni; nem jó
az orgonafának a kerítésen kihajolni, a mikor virágzik, megkivánják,
szakítanak róla.
Erre a szóra csak kifordult a falat a legény szájából! oda dobta a
kutyának: az bekapta.
– Ezt igazán mondtad.
– Hát tudod a nótát: «ha a zápor eső a lányt megáztatja, a legény subája
bizony betakarja.»
– Tovább is tudom: «utána ment lassan a leány a legénynek; mert
tulipános subája volt szegénynek.» Czoki kutya! Te is mindenkinek
csóválod a farkad, a kit szalonnázni látsz.
A paripa odakünn az udvaron nyeríteni kezdett; a leány kiment s idő
vártatva visszajött.
– Hol jártál?
– Bekötöttem a lovadat az istállóba.
– Ki mondta, hogy kösd be?
– Hát mindig azt szoktam.
– De most más a szokás. Megyek iziben odább.
– Hát nem falatozol? Nem izlik a szalonna, fehér czipó? Jobbhoz szoktál
a császár kosztján? No megállj! Majd mást hozok.
Azzal kinyitotta a fali szekrény ajtaját s kivett onnan egy tányér
rántott csirkét. Tudta, hogy ez a kedves csemegéje a bojtárnak, rántott
csirke hidegen.
– Hát ez kinek a maradéka? kérdé a legény gyanusan.
– Mit kérded, ha eszed van? Csárdába vendégek járnak. Annak rántok
csirkét, a ki megfizeti.
– Hát úri vendégek voltak itt az éjjel?
– Ugyan voltak: két úr Bécsből, kettő Debreczenből. Éjfél után két óráig
fenn mulattak; akkor útra keltek. Ha nem hiszed, itt van a vendégkönyv:
megláthatod benne a neveiket.
– Elhiszem hát.
A bojtár hozzálátott a kedvencz ételéhez.
A nagy czirmos kandur addig ott mozsdózott a kemencze padkáján, most
egyet gondolt, fölkelt, nagyot nyújtózott, görbe hátat csinált, azután
leugrott, odament a bojtárhoz, megmérte a két talpa körmével a
csizmaszárán, milyen magas lesz a hó a télen; aztán felszökött az ölébe,
oda törlészkedett a kezéhez, nagyokat taszítva rajta a fejével;
egyenkint megnyalogatta mind az öt ujja hegyét: aztán lefeküdt az ölébe
s elkezdett dorombolni.
– Látod? Ez a macska is hogy hizelkedik neked.
– Nem is kérdem én a macskától, hogy kinek az ölében dorombolt tegnap?
Hát mit fizetek a «pakene hendliért?»
– Te semmit. Megfizetett érte más. Hát hova sietsz olyan ló halálában?
– A mátai pusztára viszek levelet a doktornak.
– Azt ugyan nem találod otthon, mert az hajnalban három órakor ment itt
keresztül, a vendég urakat kereste, aztán hogy megtudta, hogy azok már
elmentek, maga is utánuk baktatott a laptikájával a zámi pusztára. A
bécsi urak gulyát vásárolni jöttek a debreczeni uraktól. Az egyikük egy
morva grófnak a tiszttartója, a ki a mi alföldi fajta marháinkat akarja
otthon tenyészteni, a másik német úr valami piktor. Engem is lerajzolt a
kis könyvébe, aztán meg a gulyásbojtárt is.
– Hát a gulyásbojtár is itt volt?
– Hát persze, hogy itt volt, azért küldték, hogy vezesse a hortobágyi
pusztán keresztül az urakat a zámi karámig.
– Az ám a furcsa, hogy a gulyásbojtár egy órával később ment el innen,
mint azok az urak, a kiket a zámi karámhoz kellett neki vezetni.
– Ejh no! Bizony úgy tudsz vallatni, akár egy szolgabíró! Hát bucsúzni
jött hozzám. Úgy elmegy vidékünkről, hogy soha sem látjuk többet.
Hogy igazat mondott, bizonysága volt rá az a ragyogó könycsepp, a mi a
szemébe szökött, akárhogy titkolta.
A bojtár nem is haragudott azért a könyért, hiszen igaz volt. Inkább
félre fordította a fejét, hogy ne lássa, mikor a leány megtörli a
szemét. Szájába dugta a kurtaszáru pipáját. Az a szájba szoritott pipa
tilalom a csókra.
– Hát aztán hová megy a gulyás olyan messze?
– Elviszik Morvaországba, számadó gulyásnak a mellé a gulya mellé, a mit
ma kiválogatnak a zámi pusztán. Ott lesz neki hatszáz forint fizetése,
kőháza, deputátuma. Egész úr lesz ottan. Meg is becsülik ott, mert a
magyar gulyával csak a magyar gulyás tud bánni.
– S te nem mégy el a Ferkóval számadó gulyásnénak?
– Tudod te azt, gonosz, hogy nem megyek. Mennék, ha lánczra nem volnék
kötve ehhez a pusztához, meg te hozzád. Tudod te azt jól, hogy csak
téged szeretlek igazán. A te rabod vagyok.
– Ez sem ugy van, a hogy mondod. Tudod te azt jól előre, hogy a kit
egyszer a te két szemed megigézett, visszatér az hozzád az óperencziáról
is. Beadtál neki valamit, a mitől rád kénytelen gondolni. Elvarrtad az
ingujjába egy szál hajadat, annálfogva visszahuzod, a mikor már ott jár,
a hol a csillag sem éri utol. Velem is ugy tettél! Mikor belelőttél a
szemeddel a szemembe, attól lettem a bolondod.
– Hát én nem voltam elég bolondod? Kérdeztem én, hogy mi lesz belőlem?
Hivtalak én ólmot önteni karácsony estéjén? Nem viseltem-e a selyem
kendődet, pedig azt sem mondtad, hogy jegykendő lesz-e? Leskelődtem-e én
utánad, mikor más lánynyal tánczoltál az ujvárosi bucsun? mikor ugrattad
a kaczki menyecskéket?
– Csak azt a sárga rózsát ne szúrtad volna a kalapja mellé!
– Hát hisz itt a párja, ha ideadnád a kalapod, mindjárt rajta lenne.
– Nem! Én nekem az a rózsa kell, a mit a gulyásnak adtál. S nem nyugszom
meg addig, a mig az a kezembe nem kerül.
A leány összekulcsolta a kezeit, ugy rimánkodott a legénynek.
– Sándor! Szentem! Ne mondj ilyet. Én nem akarom, hogy ti egymással
összeakadjatok. Én miattam! Egy sárga rózsa miatt!
– Az pedig el nem marad, ha még egyszer összekerülünk. Vagy én őtet,
vagy ő engem; de egyikünk összetöri a másikat.
– Ezért mondjon valaki igazat? Hát nem azt igérted-e, hogy nem haragszol
meg rám?
– Te rád nem. A leány nem tehet arról, hogy elfelejt, de a ki férfi,
annak legyen emlékezete!
– Ugy áldjon az Isten, a hogy soha sem felejtettelek el.
– A hogy a nóta mondja: «akárki ült az ölembe, mégis te voltál eszembe».
No hát ne mondd, hogy nehéz ember vagyok. Nem jöttem hozzád veszekedni.
Csak azért jöttem ide, hogy megmondjam, hogy még élek; nem haltam meg.
Tudom, hogy örülnél rajta, ha úgy volna.
– Sándor! Azt akarod, hogy masinát vegyek a boltban?
– Masinát ugy-e? Egyébbel sem tudtok ti leányok megfelelni, mint ha
beleestek a gödörbe, vesztek három pakli masinát a zsidónál, forró
kávéba dobjátok, aztán megisszátok. Pedig jobb volna, ha nem járnátok
arra, a merre gödör van.
– Ne juttasd eszembe! Mikor legelőször találkoztam veled, azt
játszottuk, hogy «kutba estem». «Ki huzzon ki?» «A Decsi Sándor.» Akkor
ugy-e, hogy kihuztál?
– Ha tudtam volna, hogy nem magamnak huzlak ki! Ejh! Régen volt az!
Akkor még a «dorozsmai malom» nótáját se dalolták.
– Uj nótát hoztál? kapott rajta a leány. S azzal oda kuporodott a legény
mellé a padra. Dalold el nekem, hadd tanulom meg tőled.
Az már fele utja a kibékülésnek, ha a legényt rá lehet birni, hogy
dalolja el az új nótáját.
Decsi Sándor a falnak vetette a hátát s az egyik kezét a kalapjára, a
másikat az asztalra téve, rákezdé azt a mélabús dallamu nótát, mely úgy
hozzá illik a vers tartalmához:
«Nem fuj a szél, megállott a dorozsmai szélmalom.
Hová tüntél, hová lettél, kedves édes galambom?
Hütlen lettél, mással éled világod,
Ez az oka… ez az oka, hogy a malom megállott!»
Ez is olyan pusztában termett nóta, mint a katangkóró, a mit kitép a
szél s aztán végig tánczoltatja határról határra.
A leány utána próbálta dalolni a nótát. Egyszerre a fülébe ment az: a
hol nem tudta, a legény kisegíté, szájába adta a hangot; máskor is így
tették; azután együtt dalolták, mig belétaláltak, s ha készen voltak
vele, megcsókolták egymást: az volt a vége.
Most azonban Decsi Sándor csak megint a szájába dugta a makra pipáját,
mielőtt Klári az utolsó taktust elénekelte.
– Hát már azt a csunya pipát megint a szádba kellett dugnod? mondá
duzzogva a leány.
– Magam is olyan csunya vagyok.
– Az már igaz. Czudar, förtelmes vagy. Ilyen legény, mint te, csak
guzsalyszárnak való: az is az ajtó mögé támasztani való.
S egyet taszított rajta a könyökével.
– Hát akkor mit söntörködöl körülöttem?
– Én söntörködöm körülötted? Kellesz is én nekem! Tuczat számra
árulnának, akkor se vennék belőled. Bolond voltam, vak voltam, a mikor
szerettelek. Olyan legényt, mint te, kapok minden ujjamra kettőt.
Olyan elevenen adta a perlekedőt a leány, hogy még a Bodri kutyát is
megtévesztette vele. A komondor azt hitte, hogy asszonya igazán
haragszik arra a csunya emberre s felugrott és keményen megugatta.
Erre a leány aztán elnevette magát.
De a legényre se magától nem jött a nevetés, se a leányról nem ragadt el
rá. Csak ült ott nagy komolyan, az agyarára vágott pipát szortyogtatva.
Pedig nem is égett. Meg sem volt tömve.
Akkor aztán a leány elkezdte körülczirógatni.
– Úgy! úgy Gyönyörűségem! Tudod te, hogy milyen szép vagy. Világért el
nem rontanád a szépségedet azzal, hogy elnevetnéd magadat. Ez a te két
bogárszemed, hogy összehuzódna; ez a te piros szád, hogy kétfelé törne;
ha nevetni találnál: elveszne a szépséged bele.
– Nem is azért fizet engem Debreczen városa, hogy szép legyek.
– De én azért fizettelek. Nem jól fizettelek? Kevés volt a béred?
– De olyan sok volt, hogy másnak is jutott belőle.
– Már megint ott kezded? Azon az egy szál sárga rózsán. Hát már
irigykedel a jó pajtásodra? A kenyeres társadra. Mit tehet róla szegény?
Ha egy városi gavallérnak megfájdul a szive a rózsákra: ott áll előtte
az egész virágos kert, válogathat benne: fehér rózsa, piros rózsa, sárga
rózsa, tejszín rózsa, százféle fajta. Nem tudod a nótát: «De a
parasztlegény baján – Nem segít csak a parasztlány.»
– Még pártját fogod?
– Hát ki a hibás? A leány-e, a ki azt dalolja: «Tunná róla, tönné róla!
Hogy ha tunná, tönné róla.» Avagy a legény, a ki ezt megérti?
– Még magadra veszed a hibát.
– Azt mondtad, hogy megbocsátasz.
– Tartom a szóm.
– Hát szeretni fogsz?
– Majd.
– A «majd» nagy szó.
– Most is szeretlek.
– Igy szeretsz, a hogy mutatod?
Erre a legény felállt az asztal mellől s a makrapipáját a kalapja magas
karimája mögé tette. Aztán átölelte a leánynak a vállát, úgy beszélt a
szeme közé nézve.
– Tudod galambom, kétféle a hideglelés: forró láz, meg hideg láz. A
forró erősebb, a hideg tartósabb. Kétféle a szerelem is. A forró
erősebb, a hideg tartósabb. Az egyik elmulik, a másik visszajár. De hát
nem czifrázom a szót; magyarán beszélek. Én voltam a hibás. Ha én rá nem
leheltem volna a sárga rózsára, nem nyilott volna ki, más sem
szagolgatta volna az illatát; darázs, lepke meg nem szállta volna. Most
másképen kezdelek el szeretni: eljárok én hozzád hűségesen, mint a
harmadnapos hideglelés s «olyan igaz leszek hozzád, mint tulajdon édes
anyád.» S a mint egyszer számadó csikós leszek, megyünk együtt a paphoz.
S aztán élünk nagy hűségben. De ha addig itt találok valakit körülötted
legyeskedni, annak, Isten engem úgy segéljen, ha az édes apám
legkedvesebb fia lesz is, betöröm a fejét! Itt a kezem.
Decsi Sándor odanyújtá a kezét a leány elé. A leány azzal felelt rá,
hogy kiakasztá a füléből az arany függőket s odatette a legény
tenyerébe.
– De csak viseld, azt mondtad, az én vettem ezüst függők ezek,
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Sárga rózsa; A Kráó - 02
  • Büleklär
  • Sárga rózsa; A Kráó - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4383
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1859
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4275
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4294
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1908
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4246
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1849
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4340
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1940
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4331
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1813
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4112
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1978
    31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4071
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4078
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3968
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1830
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4038
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1838
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3970
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1960
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4065
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1961
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4140
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1842
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4186
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4012
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1925
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4196
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1902
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Sárga rózsa; A Kráó - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 276
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 186
    43.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    59.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.