Rákóczy fia: Regény - 18

Süzlärneñ gomumi sanı 4199
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
– A gondviselés újjmutatása volt ez, fiam.
György tudatta vele, hogy most rögtön egybe akar kelni ezzel a
grófkisasszonynyal, egyházi szertartás szerint.
Oltárt rögtön lehet minden olasz háznál felállítani. Viaszgyertya is
volt.
– De elébb a házassági szerződést kell megírni.
A barát arra is készen volt. A csuhája zsebéből előszedte a papirost,
tollat, kalamárist. A két bátya két oldalt diktálta neki, hogy mi legyen
a házassági szerződésben.
Akkor aztán következett, hogy a vőlegény és a menyasszony irják alá a
szerződést.
A barát nem kérdezte tőlük, hogy tudnak-e írni. Hanem megfogta a
vőlegénynek a kezét, a három ujja közé szórította a tollat s úgy vezetve
a kezét oda rajzoltatta vele az írás alá szép öreg betükkel: Giorgio di
Rákóczy de Felsővadász.
Azt senki sem tudta (Io sem) hogy György a tengeri utazás alatt
megtanult Pétertől írni.
György az alatt, a míg a barát a kezét vezette a papiron, elolvasá az
okiratot.
Egy sympathetikus reczept volt az a sáskák ellen.
György furcsán nézett a barátra.
Az pedig ő utána a menyasszony kezét fogta meg, s azzal iratta alá a
nevét – a sáskareczeptnek. A barát kiverte a tollát s átadta az írást
Satturnonak.
Io az egész műtét alatt folyvást nevetett.
Györgyöt bosszantotta ez a nevetés. Egy menyasszony! Mikor a házassági
szerződést aláírja. Mi nevetni való van azon?
– Mit nevetsz ezen az íráson? kérdezé Iótól német nyelven.
– Nem az íráson; hiszen nem tudom olvasni; hanem ennek a barátnak a
pofáján. Nézd csak ezt az arczot!
– Én nem találok semmi nevetni valót rajta.
– Nézd meg jobban, te golyhó. De jól megnézd!
– Akár hogyan nézem, én ezt a barátot egy tisztességes jámbor arczú
férfiúnak találom, mondá György.
– Hát hisz «azon» nevetek épen!
S nem birt magával a menyasszony. Mentül ünnepélyesebbé vált a menyegzői
ceremonia, annál nagyobb lett a csiklandozó inger nála a nevetésre.
Mindig félreforgatta a fejét.
– Az ördög látott ilyen menyasszonyt, káromkodék Satturno bátya. Más
jámbor menyasszony sír, mikor esketni viszik. Ez meg röhög!
Io, még akkor is, mikor a szerzetes elé letérdepelt György mellé, csak
úgy tudta a nevetés vágyát leküzdeni, hogy a félöklét a szájába
sajtolta, mi végre a két grófi bátyát olyan felgerjedésbe hozta, hogy a
tőreiket emelték föléje, gyilkoló halállal fenyegetve, ha egész illendő
komolysággal nem mondja el a pap után az esketési formulárét.
Csak páter Oloferno arcza maradt nyugodt és hivatásának megfelelő.
Folyvást következetes ájtatossággal végzé a szent szertartást, úgy
olvasá fel a breviáriumból a benediktiót, úgy köté össze a kopulált
párnak a kezeit a kordájával, szemeit ég felé forgatva, s arczának
megnyúlt kifejezést adva. Igazi mintaképe volt egy missionáriusnak, a ki
a vad emberek között hirdeti az igét. Mikor fejét lehajtá, lehetett
látni a tarkóján a kopasz pilist, melyet a tonsura képezett.
Megáldá az ifju párt s kötelességükké tette, hogy egymást szeressék.
– No! A nyakában van már a princznek a gúzs! monda Satturno
Domenichinónak; a mint vége volt a ceremoniának. Legyen neki az ő hite
szerint! dörmögé Satturno.
Akkor aztán sietett kezet szorítani a boldog vőlegénynyel és gratulált
neki a menyasszonyhoz.
Domenichino bátya mingyárt megismerteté a süvét a sicziliai
menyasszonyok szokásaival.
– No most sógor, magadra hagyunk a mátkáddal. Egyedül maradsz vele. Mi
megyünk le a völgybe a lakomát vezetni, mert az a násznagyok
kötelessége. A te dolgod a menyasszonyt megszelidíteni. Nem tréfa dolog
ám ez. Előre megmondom. A sicziliai mátka, mikor a nász estején a
vőlegénye hozzá akar nyúlni, először is felszalad előle a háztetőre;
aztán elbújik a pinczébe, bemenekül a sütőkemenczébe, onnan kell
előhúzni. Akkor pedig rúg, harap és körmöl. Nagy szerencséről fogsz
beszélhetni, ha holnap reggel mind a két szemedet felnyithatod. A
hajadat jó volna előre tőből levágatnod. Különösen az Io hugomnál nagyon
kell vigyáznod. Mert ez a milyen vad erényes, megteszi azt, hogy leugrik
a párkányról a mélységbe, ha nagyon szorongatod. Egy tigrist kaptál
feleségül, szegény Giorgio! Egy párducz nőstényt. Kést ne hagyj a
közelében, mert megöl. Ha letalál verni, csak nekem kiálts, én majd
fölszedlek.
Most már aztán Giorgio volt az, a ki nem állhatta meg, hogy féktelen
kaczagásban ne törjön ki. A mit a két bátya nem vett jó néven. Ez a
legnagyobb sértés. Kételkedni abban, hogy a menyasszony kikaparja a
vőlegény szemét.
Szerencsére a barát felfogta a helyzet komoly természetét. Őtet nem
zavarta az meg, hogy a menyasszony folyvást nevet az esküvő alatt, sem
az, hogy a vőlegény nevet az esküvő után. A csuklyájában volt egy nagy
zseb, az tele volt amuletekkel, a minőknek a hatása az ilyen alkalmaknál
mindig bebizonyult. Egyet azokból a menyasszonynak a nyakába akasztott,
másikat a vőlegényébe. Az első arra szolgál, hogy a menyasszonynak
engedelmességet, a második pedig, hogy a vőlegénynek szeretetre való
erélyt kölcsönözzön. És ime a szent jeleknek a csodája azonnal
nyilvánult, mert azoknak az erejétől a menyasszony szeliden borult a
vőlegénye keblére, s elszivelte, hogy az egy hosszú, forró csókot
szívjon az ajkairól.
– Oloferno! Te csodatevő férfiu vagy! Mondá erre Domenichino, s azzal a
két bátya, a baráttal együtt magukra hagyá az egybekelt szeretőket.
Talán még sem fogják egymást legyilkolni.
A czimborák ez alatt nagy tüzet raktak odalenn a völgyben; azonkivül
szurok fáklyákat gyujtottak meg, s elkezdtek a dudaszó mellett szilaj
kecsketánczot járni. A lakomához valót összehordták, a tömlőket
megnyitották, nagy danolást és lövöldözést míveltek egész reggelig; a
völgy világos lett a tűz és fáklyafénytől, a sziklák visszhangzottak a
daltól és fegyverropogástól.
A szerelmesek mind nem láttak, mind nem hallottak abból semmit.
… Hanem egy kérdésére még sem tudott György választ kapni Iotól.
– Miért nevettél te olyan bomlottul az esketés alatt?
– Azt majd megmondom neked egyszer; – de már akkor sirni fogok.


XXIX. FEJEZET. A JÉGHAJÓ.
György bizonyára nem számlálta a napokat, a mik ezután következtek.
A földön kívül nincsen idő. S a kik szerelmesek és boldogok, azok nem
élnek ezen a planétán.
Az a sziklai barlang kastély, a maga csodálatos függő kertjével, az volt
az ő egész világa.
Az uccelaio, a gesztenyék, a fügefák, a cardik, az articsókák
kiszolgáltatták a mindennapi lakomájukat, a melyet Io tündérkeze
izletessé tudott varázsolni. Mindig fedezett föl hol egy spárgatelepet,
hol egy csiperkefészket, a mivel a lakomát változatossá tegye. A
narancsfák, a granátalmák, meg a hulló forrásvíz: aztán meg a hulló
csókok. Mi kell a szomj eloltására több?
Milyen derék dolog egy olyan kicsi kis asteroidban élni, mint Sicilia
szigete! Annak egy akkora kis tartományában uralkodni, mint a Val del
Bove! S ott egy akkora kis mennyországot fogva tartani két kézzel, mint
a minő Iónak az istennői termete, a kondor hajától elkezdve a rózsaszinű
körme hegyéig. – Hajh, milyen geographia!
És a mellett minden nap más nő. Egyszer sem az, a mi tegnap volt.
Mindennap új meg új alak. Olyan a szenvedélye, mint a csodás tengeri
medúza szinei: öt perczig rózsa, azután liliom, majd arany; éjszaka
világító fény! A szivárványnak hét szine van, a szerelmes nőnek hétszer
annyi.
Egy fejedelem nem gondolhatott volna ki nászörömei számára pompásabb
menhelyet, mint a milyen Io sziklafészke volt.
Magasan túlemelkedve a ragályos gőzkörön, a tömjénillatú havasi növények
mondhatlan illatárja között, egy Hesperidák kertje, s annak a háta
mögött egy óriási barlang kupolaboltja, melynek párkányzatáról folytonos
csergéssel hull alá a jégolvadás permetege, átlátszó kárpitot képezve a
nagy alkoven előtt. Nappal ez a biztos menedék. Künn rekkenő meleg van,
a délszaki fák kövér leveleiről csepeg az izzatag harmat; a mannafán
jegeczczé válik a gyógyerejű mézga. Ez az álmok ideje. A vízkárpit
mögött hűs levegő van.
Emberhang nem téved e helyre; de az ezernyi énekes madár zenéje meg nem
szünik. A délvidék vándorai most huznak nagy csapatban a tengeren át s
Sicilia a pihenő helyük. Itt találnak tápszert az arbutus erdők mindig
érő szamóczáiban. S adót is fizetnek a madárfogó tőrökben.
Este van a lakomázás ideje. Akkor jó a házba bemenni. Naplement után
egyszerre hideg lesz a lég s csak később enyhül fel ujra; de a házikót
langy melegben tartja a solfatarától elpárolt víz a pinczeodúban. Itt
már fel van találva a gőzfűtés.
A jó etyepetyével[108] elköltött lakoma után jön a tündéri éjszaka, a
mit a lapos háztetőn szoktak elkölteni. Fölöttük a mélyen sötétkék
boltozat, tündöklő csillagaival. Majd feljön a félhold az égre s behinti
ezüsttel a komor sziklákat.
Io meséket mond a szerelmesének, miket dajkájától, anyjától,
leánytársaitól hallott. A mesevilág e népnek a története, a vallása, a
poezise.
György áhítattal hallgatja az új Sheherezádét, míg mind a kettőnek a
szemeit lezárja az éjfél s fut a hold csónakja fölöttük odább; a
fülemülék versenyeznek egymással, egyik csalitból a másikba.
Fölébresztik őket a rigók, meg a pacsirták: a hajnal énekesei.
György észre sem vette, hogy átalakult sicziliaivá. E csodálatos föld és
e csodálatos ég befolyása alatt minden nyugtalan vágy, minden erőteljes
ösztön elaludt lelkében: a szerelem édes örömei folytonos mámorban
tartották egész idegzetét. A legszebb halál neme – a kéjben elolvadni.
Talán úgy elmult volna itten, hogy a történetiró fel sem jegyezte volna
a nevét.
Egy éjjel, mikor ott az égmennyezet alatt feküdtek, arra ébredt fel
György, hogy Io karjait a nyaka köré fűzve elkezdi őt a lapos háztetőn
végig hengergetni magával együtt.
Szoktak így mulatni pajkos gyermekek, hogy a földön fekve
összeölelkeznek, aztán legurulnak a pázsitos lejtőn; hol az egyik van
felül, hol a másik. S a szerelmesek is a gyerekek sorába mennek.
A háztetőnek magas párkánya volt; nem eshettek le róla. Legfeljebb, hogy
György jól odaütötte a hátát a falhoz.
A másik perczben aztán ő hengergette vissza a tulsó oldalra Iót, akkor
meg az érintkezett gyöngédtelenül a mellvéddel.
De erre ismét még sebesebben gurigázta vissza Györgyöt Io s annak a feje
is nagyot koppant ezuttal a falon.
– Hallod-e, ezt a játékot én nem szeretem. Panaszkodék György.
– De én még kevésbé szeretem. Válaszolt rá Io.
– Hát akkor minek csinálod?
– Nem én csinálom; hanem te!
– Dehogy csinálom; hiszen én aludtam.
– Én meg álmodtam is. Ott jártam veled az égben.
Erre mind a ketten fölnéztek az égre.
– Nézd! Nézd! Suttogá György. Hát ki lopta el a holdat az égről?
– Aztán meg a csillagokat?
Azért mégis világított az ég: csakhogy az a fény tűzveres volt.
Egyszer aztán megszólalt az, a ki ezt a játékot csinálta velük: egy
erős, taszító dördülés a föld alatt, mely úgy megrázta alattuk az egész
házat, hogy minden idegük elzsibbadt bele.
– Mi ez? kiálta fel György, elijedve.
– A hegy háborog. Monda neki Io. Sokszor megjön ez.
A mi az égről letörülte a holdat és a csillagokat, a monte Frumento
kráteréből kitóduló füstfelleg volt, megvilágítva a tűzhányó aknájából
kitörő tűzoszlop által.
– Ne félj! biztatá Io Györgyöt. Ez csak a Monte Frumento.
Ez csak a kis öcscse az öregnek. Nem ő maga haragszik.
De Györgynek ez is elég volt.
A háztetőről láthatá, hogy abból a tátongó sziklahasadékból, mely a
völgyi utat elnyelni látszik, valami rózsaszinű fény kezd felderengeni,
mely egyre jobban tért foglal el, majd izzóvá lesz. Onnan egy lávafolyam
tör elő.
Sietett magával levinni Iót a háztetőről.
Az egész ház recsegett, ropogott: de ellentállt. A kik azt építették,
már akkor számításba vették, hogy ez a szikla él és mozogni szokott.
De azért még sem lehetett a házban megmaradni. A solfatára kürtője oda
alant a pinczében oly erővel veté föl a gáztömeget, hogy kidobta az
elzáró üstöt s azzal az egész épületet megtölté fojtó kéngőzzel. Ezt a
pokolpárát nem lehetett embernek kiállani.
Vége volt a paradicsomnak; itt volt az angyal a lángpallossal az
ősembert kiverni a maga boldogságából.
Az a csendesen hulló csermely sugár ott a barlang előtt szintén
átalakult harsogó zuhataggá s az aláomló víz fekete volt.
És aztán elkezdett hullani valami eső. De az nem enyhített, áztatott,
hanem égetett. Hamueső volt. Azon forrón, a hogy a tűzokádó gyomrából
kikerült, hullott alá a tűzveres égből. Fekete eső.
– Fussunk innen, kiálta Io, megragadva György kezét. – Meneküljünk
Taorminába, míg a láva utól nem ér.
S azzal gyorsan, a hogy csak a rémület sokszorozta a testi erejüket,
rohantak alá a hosszú lépcsőgádoron a háztól a völgybe, beburkolva a
fejüket kendővel, hogy a hamuzápor meg ne fojtsa.
Az égre emelkedő tűzoszlop megvilágítá a völgyet.
Veszedelem volt a futás: mert a sziklaoldalokról óriási kolonczok
rohantak alá, miket a földrengés ledöntögetett.
Io csakhamar elfáradt a futásban, lábait égette a forró homok.
– Hagyj engem magamra itt a forrásnál, lihegé, midőn a sziklaforrást
elérték. Te menekülj magadban.
De ez a forrás is iszapot okádott most tiszta víz helyett.
György nem szólt semmit, csak az ölébe kapta a szerelmesét s úgy futott
vele odább.
A hamuesőtől azonban olyan sűrű sötétség volt előtte, hogy a sziklás
uton maga is csak bukdácsolva tudott előre hatolni. Azt sem tudta, hol
jár?
Ha világos lett volna, találhatott volna valami hegyi ösvényt, mely a
lankákra fölvezet: de ebben a vak sötétségben kénytelen volt találomra
botorkálni előre.
S a hamueső kezdett már borsónagyságú kősalakkal vegyülni.
– Dobj el, és hagyj itt vesznem! nyögé Io.
György annál jobban szorítá magához.
Most egyszerre egy minden érzéket megbénító zuhaj hömpölygött végig a
föld alatt s egyszerre tűzfény borítá el a vidéket.
Maga az öreg szólalt meg: a Monte-Gibello s azzal együtt egy égostromló
tűzoszlop lövelt fel a magas kráterből.
Ezzel a hamueső megszünt: a sötétség is elmult.
A szűk sziklavölgy véget ért, s kiszakadásánál lehetett látni a régi
csinált utat, mely Taormina felé visz.
– Az úton vagyunk már! Rebegé György, ne félj, megmenekülünk.
– Várj csak. Mondá Io. Majd megtudod nemsokára, hogy minő menekülés ez?
A hol a forró hamutalaj véget ért, ott már Io leszállhatott György
öléből s a maga lábán futhatott tovább.
Mind a kettőjüknek fekete volt az arcza, mint az ördögé. Iszonyat volt
egymásra nézni!
Nem sokára bekövetkezett az, a mitől Io tartott.
Fenn a légben elkezdett valami tompa bőgés, búgás támadni, mely nem
hasonlít a villámsugár dörgéséhez, annál huzamosb. Az Aetna által az
égbe felhányt kődarabok kezdtek visszahullani a földre. Még tüzesek
voltak, mikor leestek. Lehetett őket látni, mint ív alakban lehulló
vérveres csillagokat. A hová leestek, sziporkázva ásták be magukat a
földbe.
György két karját tartá Io feje fölé. – Mintha védelem volna az egy
ilyen pokolbeli meteor ellen!
Az izzó kövek egyre sűrűbben hullottak.
A szép (római időből való) viaduct mellett, volt egy csinált kút. A
sziklába volt vágva egy kis fülke, s annak a közepéből folyott a tiszta
víz egy meduzafőn keresztül egy kagylóalakú márvány medenczébe.
Ennél a kútnál megállítá Györgyöt Io.
– Nem futunk tovább. Meg kell halnunk. Igy is jó lesz. Itt mossuk meg az
arczainkat, hogy ne menjünk ilyen ördögpofával a mennyországba.
Azzal letérdeltek a kút medencze elé s megmosták az arczaikat, szép
fehérre pirosra.
Törülközőjük nem volt: felszárították egymásnak az arczát a csókjaikkal.
Akkor aztán nem féltek többé.
A mint az ki volt mondva, hogy «meghalunk», csodamódra elmult a
szivükből minden rettegés. A nagy kataklyzma nem volt rájuk nézve többé
más, mint egy felséges látvány.
Az isteni tűzbálvány, mely siet elfoglalni a helyét a biborral
bekárpitozott égben; a rózsaszinű jégkúp, a skarlát-piros sziklák, s a
tűzfelhőkből alá szálló aranyveres csillagok: – és mind ez vissza ragyog
két szempár tükrében! Az ember nem tudja, melyik felségesebb? a
valóság-e, vagy a tükörkép.
Átölelve tartották egymást. Szeretve, csókolózva meghalni! Hát lehet
ennél nagyobb gyönyörűség? Mikor egy-egy óriási olvadt kőtömeg a
közelükben lecsapott, szikraözönt szórva maga körül, bravot kiáltottak
neki, s ha jött egy kén-gomoly, olvadt ércztömeg, hosszú fényfarkat
húzva maga után, sisteregve vonult el a fejük felett: azt megtapsolták.
Melyik van hát nekik szánva?
És aztán közben elmondták egymásnak, hogy milyen boldogok voltak.
Elmesélték ujra a tündéri örömöket, a szerelem százféle bohóságait, s
ujra kezdték a szerelmi esküdözést: milyen szép vagy! szeretlek,
imádlak! Provokálták a bömbölő Aetnát a dévaj kaczagásukkal, inzultálták
a mennydörgő felhőket csókjaik csattogásával.
Hahaha! Ha ti csókolóztok, hát mi miért ne csókolóznánk?
S az égből alázuhanó kövek, az égő meteorok, a lángoló kéngomolyok
szépen kikerülték őket leestükben. Itt két szerelmes ölelkezik: – oda
nem eshettek.
Még a vén föld Isten is hozzájárult a tréfáikhoz. Ők ott ültek a
kútmedencze párkányán: a föld egy lökést adott nekik s azzal leestek a
kút mellé. Akkor aztán csak úgy is maradtak. Jó az ember fejének a
földön.
– Hallod ezt a morajt? Monda György Ionak. Ez egy corricolónak a
dübörgése.
– Oh te bohó! A földrengést a kétkerekű talyiga görgésének veszed.
– De bizony corricolo gördülése ez, jól hallom.
A mint aztán felemelték a fejüket a földről s kikémleltek a kútfülke
alól, akkor látták, hogy csakugyan kétkerekű jármű döczög az egyenes
úton feléjük, melyet két szamár vontat; az ülésben egy barátforma alak
ül; csuklyája a fejére húzva. Az égi tűzfényben ember és állat feketének
látszik, hosszú éles árnyék vonul utánuk az úton.
– Nézd! ott jön az ördög, a ki elvisz bennünket! szólt dévaj nevetéssel
Io.
Csakugyan a földalattiakkal kellett szövetségben lenni annak az élő
teremtésnek, a ki ezen a réméjszakán kétkerekű laptikájával meginduljon
fölfelé azon az uton, mely az Aetna felé vezet. A ki Istennel van, az
menekül innen inkább, a hogy a szamarai futni birnak.
Ez pedig közelebb jön.
Már odaért a kút elé. A szamarak érzik a víz szagát s ösztönből is
odafutnak corricolostól a vízmedenczéhez.
Az a csuklyás alak pedig, a szekéren, a mint meglátja az ifjú párt,
leugrik a kocsiról s mély dörgő hangon szól:
– Ah! Io! Giorgio! Értetek jöttem!
Annak még fekete az arcza a hamuesőtől: csakugyan olyan, mint Belzebub.
– Ki vagy, mit akarsz velünk? kiált György, merészen eléje állva a
félelmes alaknak. Mi neved?
– Pater Oloferno.
– Padre Oloferno! Kiálta kétségbeesetten Io. Mondtam ugy-e, hogy a sátán
jön értünk, a ki elvisz bennünket.
– Legyen eszed! Hiszen Pater Oloferno nem a sátán.
– Én tudom kicsoda padre Oloferno! meg hogy kicsoda a sátán. Padre
Oloferno nem a sátán, hanem mégis a sátán jött értünk.
Pater Oloferno mérgesen kiáltott rájuk.
– Valamennyi szentekre: ne disputáljatok most a sátánról, hanem kapjatok
fel a corricolóba; aztán siessünk Taormina felé.
De Io makacskodott.
– Nem! Nem! Én nem hagyom a Györgyömet tőlem elszakítani. Mi
megegyeztünk, hogy itt halunk meg. Most akarunk meghalni együtt. Mikor
legjobban szeretjük egymást. Ugy-e Giorgio?
S olyan erővel csimpajkodott bele, hogy György mozdulni sem tudott.
– Ejh! Bolond gyerekek! Dörmögé Pater Oloferno, s nem sokat
teketóriázott velük; hanem felnyalábolta mind a kettőt, a hogy egymást
átölelve tarták s mint két ölbeli babát, odavitte a kétkerekű
szekeréhez, behajította s azzal ráhúzott a két szamarára a fustélyával,
s maga gyalog futva mellettük, vitte a kétségbeesett szerelmes párt –
igazán úgy, mint a kiket veszteni visznek.
Io egyre kiabált és sírt, hogy mért nem engedik meghalni? s biztatta az
égből hulló köveket, hogy oda sujtsanak le az ő fejére, de a mit azok
hallatlanná tettek.
Az Aetna lángoszlopa egész felleget támasztott maga körül. Pluto
beleártotta magát Jupiter hivatalába. S a pokolbeli felhő is villámokat
szórt és mennydörgött.
Egy erős szélroham, mely a tenger felől jött, egyszerre félretaszítá a
lángveres füstkárpitot, melylyel az ég be volt terítve s átverte az
Aetna déli oldalára.
Az ég egyik felét ismét elfoglalták a csillagok; a hold vékony ezüst
sarlója ott úszott a sötétkék boltozaton. Véletlen csillagtalálkozás
folytán épen ott ragyogott a holdsajka fölött a Jupiter fényes csillaga.
Io nagyot sohajtva mutatott fel az égre.
– Nézd! Monda Györgynek. Ott van az égi jel, a mi teneked szól. Tudod,
mi az a félhold, azzal a csillaggal?
– Nem tudom.
– Az Törökországnak a czimere.
– Azt meg épen nem tudom, hogy mi dolgom van nekem Törökországgal?
– Azt sem tudod? No majd megtudod nem sokára.
A corricolo a két szamárral szerencsésen eljutott a taorminai
gesztenye-erdők közé, a hol már kevesebb volt a veszély.
Ezen az oldalon tiszta volt az ég, az óriás fák zöld boltozatain
keresztül kandikáltak a csillagok, s a bokrok közt repkedtek a
fénybogarak.
Mikor hegynek fölfelé vitt az út, a két szamár csendesen czammogott: a
kocsivezető szerzetes maga is segített tolni a szekeret. György beszédbe
ereszkedett vele.
– Isteni gondviselés volt az, atyám, hogy te értünk jöttél most ezzel a
corricolóval.
– Az volt fiam.
– Honnan jöttél?
– A kolostorból.
– De hisz az nagyon messze van ide.
– Még tegnap este indultam útnak.
– Hogy mi értünk jőjj?
– Hogy «te érted» jőjjek.
– De hiszen tegnap este még csendes volt minden a földön. Mi a
kaszáscsillag feljöttéig ébren voltunk és beszélgettünk. A tűzhányó nem
nyugtalankodott. Csak egyet-egyet mordult; de azt már megszoktuk. Hogyan
sejtetted te azt meg, hogy minket a tűz ki fog zavarni a fészkünkből?
– Nem tűz zavar ki téged a boldog fészkedből, édes fiam: hanem a jég.
– A jég? szólt elbámulva György. Hát hol van itt jég?
Io értette már ezt.
– Hát nem érzed, hogy itt van a jég a mi sziveink között.
– El is fog akkor ott olvadni, mondhatom.
– Bizony nem fog elolvadni, kedvesem: akármilyen forró legyen is a mi
szivünk.
Mire a corricolo feljutott az út legmagasabb pontjára, már akkor
virradni kezdett.
Csodálatos hajnal! Keleten sárgul az ég alja, majd biborszínbe megy át,
a tenger azurkék, a jónai hegyek olyan közel látszanak, délnek veres
kárpittal van behúzva a firmamentum, melyet tűzoszlopként támogat az
Aetna kitörő lángja. A hegyrepedésen egy világító sáv kigyózik alá: a
kiömlő láva. A sűrű gesztenye-erdő alatt vidám mulató-lakok falai
ragyognak a hajnalpírban. Alább Taormina felséges romjai tündöklenek a
hajnalfénytől. Az öbölben egy két-árboczos gálya áll horgonyon, behúzott
vitorlákkal. S fenn az égen még látszik a félhold, közepében a fényes
csillaggal. Annak a hajónak az árboczán ugyanazt a jelt lobogtatja a
veres zászló.
– Látod azt a hajót ottan? szól Io, erősen megszorítva Györgynek a
kezét.
– Látom. Két-árboczos török schooner.
– Az a jéghajó.
– Hát mi közünk nekünk egymáshoz? Nekem meg a jéghajónak.
– Kérdezd meg csak padre Olofernotól.
Pater Oloferno kérdezetlen is felelt.
– Emlékezzél rá fiam, hogy a midőn az Aetna tölcséréhez felvezettelek,
te voltál, a ki azt kieszelted, hogy a kúpot ellepő jégnek nagy vásárt
lehetne szerezni olyan országokban, a hol a jeget csemegének használják
s messzeföldről hozatják öszvérháton. Hajóval könnyebben el lehetne
szállítani.
– Tudom. A költséget előre át is adtam a perjelnek, a mibe egy hajó
kibérlése kerül.
– Azt a pénzt most visszakapod, nyereséggel. Egy smyrnai hajós
elvállalta a jégszállítást, s megvette készpénzen a jeget. Innen ő azt
Konstantinápolyba fogja szállítani.
– Hát az igen derék dolog. A te kolostorod is nyer vele, meg én is.
– A hajó már meg van terhelve az egész jégrakománynyal. S indulásra
készen áll.
– Hát csak szedje fel a vasmacskáit, feszítse ki a vitorláit, s aztán
induljon Isten hírével, vagy ha török hajó, hát Allah hírével, a maga
útjára.
– Azt még ma tenni fogja: csak te rád vár.
– Én rám vár a hajó? – Hát miért vár én rám?
– Hogy elvigyen magával.
Ezen már meg épen nagyot nevetett György.
– Hogy én is elmenjek a jéggel? Hisz nem akarok én sorbetet, meg
fagylaltot készíteni Stambulban.
– Hát elfelejtetted már, a mit nekem mondtál odafenn a Monte-Gibello
kúpján?
– Bizony nem emlékszem már semmire.
– Mikor választ követeltél a tűzhányótól ama kérdésre, hogy miért vagy
te itt most?
– Kérdeztem volna? Hiszen nagyon jól tudom.
S azzal hangos csókot czuppantott Io könnyező szemére.
– Nem ezt a választ kaptad a kérdésedre, fiam. Hanem, hogy olvasd el azt
a levelet, melyet magaddal hoztál, czímzet nélkül: s a mit abból a
levélből megtudtál, az annyira kétségbe ejtett, hogy bele akartál
rohanni az Aetna kráterébe.
– Emlékezem rá. Az volt abban a levélben, hogy engem azért küldtek ide,
hogy holtig el legyek temetve, hogy ez a sziget rám nézve egy börtön:
öröm nélkül, szerelem nélkül.
– És akkor fordultál a másik elementumhoz, a jéghez, tanácsot kérve, s
attól jött az a gondolatod, hogy az Aetna jegével kereskedést lehetne
űzni a keleti tartományokba, s akkor te magad is elszökhetnél innen egy
jégszállító hajóval.
– Igaz, hogy azt mondtam, mert akkor nagyon el voltam keseredve. De most
már nem tartom ezt a szigetet börtönnek: nem akarok innen menekülni. Itt
van nekem a menyasszonyom, az én kis feleségem. Most már boldog ember
vagyok, s csókolom a kezét a császárnak azért, hogy ideküldött.
Kibékültem minden ellenségemmel. Senkivel sem vagyok haragban. Egészen
itthon vagyok már. Eszemben sincs, hogy innen elszökjem.
Pater Oloferno most már kemény hangnyomattal szólt.
– De hogyha a hazád szólít?
– Hazám? Hát van én nekem hazám? Hogy hivják ezt az országot?
– Magyarország.
– Aha! Ismerem azt a patriát: onnan jönnek a csikósok, a hajtsárok, meg
a drótos tótok Bécsbe. Nem vágyom utánuk.
– Nem azokból áll a te nemzeted! Az délczeg, vitéz, nemes faj, a ki
századokon át védbástyája volt a keresztyénségnek, hős lovagja a
szabadságnak s most nyög az idegenek uralma alatt.
– S hogyan segíthetnék én ezen a nemes népfajon?
– Úgy, hogy ha most innen elmenekülsz, felhasználva a kedvező alkalmat,
a mikor a kémeid nyomodat vesztették, s aztán elvitorlázol oda, a hol
dicső atyád számüzetésben él. Az ő neve, a Rákóczy név maga egy tábor.
Ha egy Rákóczy a haza földjére leteszi a lábát, a föld megrendül alatta,
s ha az ébresztő szót elkiáltja, a halottak föltámadnak: egy egész
halott nemzet s összetöri lánczait.
– Hát miért nem megy az atyám oda?
– Azért, mert egész Európa minden hatalmasai kötést csináltak ellene,
hogy őt fogva tartsák a pogányok földjén. Atyádnak, a nagy fejedelemnek
meg van tiltva bármely keresztyén országba belépni. S a ki menhelyet,
védelmet adott neki, a török szultán, az egyúttal az ő börtönőre, a ki
vigyáztat rá, hogy menhelyét el ne hagyhassa. De ha te odamégy az
atyádhoz, hogy ő átadhassa neked a maga hatalmát örökségül, s rád
ruházhassa azt a nagy küldetést, a melytől ő maga el van zárva: azzal te
megjelenhetsz Francziaországban, odaléphetsz a király elé, a kivel
rokonságban állsz, s megújíthatod vele azt a szövetséget, a melyben
dicső atyád állt az ő nagyatyjával, s hadsereg élén térhetsz vissza
hazád felszabadítására.
– Különös beszéd egy paptól. De hát ki hivott engem? Én nem hallom a
hívást.
– De hátha én küldelek? Ha én mondom azt, hogy eredj!
Ezt Io mondta Györgynek.
György nagyot bámult kedvesére.
– Te küldesz engem?
– Én! Giunchi Albufeda Io! A mór fejedelmek utóda; a ki nem felejtettem
el soha, hogy hazám szabad volt s nemzetségem úr volt e kis hazában. Én
mondom, hogy eredj! Vége van a csókolózásnak: kezdődjenek a
kardcsattogások. Én, a ki szeretlek, a ki imádlak! A ki Bécsben is
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Rákóczy fia: Regény - 19
  • Büleklär
  • Rákóczy fia: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4012
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1974
    27.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4021
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2059
    27.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3961
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1981
    27.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4101
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1977
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4058
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2020
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4005
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2016
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4007
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1967
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4262
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2044
    29.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4094
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4084
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2033
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2056
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4174
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1917
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4019
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1950
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4134
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4205
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4231
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4199
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4127
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1977
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1919
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 21
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1844
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Rákóczy fia: Regény - 22
    Süzlärneñ gomumi sanı 2733
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1435
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.