Pákh Albert humoros életképei - 02

Süzlärneñ gomumi sanı 4065
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2050
31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ha ez uracsok hatásra számolának e szavokkal, nagyon megcsalatkoztak
hitökben. Mert részint, hogy ezen witz már kissé kopott, élét vesztett s
olyatén mint füles hátán az ütleg, részint, mert a felsőbb regiókban
száguldó lángeszek az alulról jött csapást fel sem veszik, mint csupán
gyáva erőködést, és csak a felülről jövő nyomás miatt jajdulnak fel: a
karzat e malitiosus felkiáltást hallatlan hidegvérüséggel, s legfölebb
egy megvető gunymosolylyal fogadja, és továbbá is „megy rendeltetése
pályafutásain, merre ereje s inai vezetik.“ A karzatot ugy szólván
egészen s helybeli nemes tanuló ifjuság bitorolja.
S ime a csengetyü megszólal egyszer, kétszer. A karzat bőg, organuma
tetőpontját elérni közeledik, annyira fejezi ki magas tetszését. S itt
Debreczen dicséretére lehetetlen meg nem jegyeznünk, hogy szinháza falai
erősbek, szilárdabbak, mint a szent hajdanban Jerikó falai valának, mint
a melyeket egy hitvány trombita tuda földre teriteni, holott amazokat
annyi ép tüdő működése sem birja csak megingatni is.
A függöny emelkedik; szerencsésen föl is ért, mi nem mindig szokott
megtörténni.
„Ejnye! hogy az Isten verjen meg! ne düleszkedj’ ugy a hátamra!“
„Lökd le, pajtás, azt a civist!“
„Kalapot! – le a kalappal! – nem látunk!“
„Hová tegyem? hisz még a fülemnek is alig találok helyet!“
„Nem szabad pipázni! le a pipával!“
Ezen dictiókkal kezdődik a játék, felváltva karzaton és földszint, s
pedig mindjárt elején, beszéd és cselekménydúsan kezdődik.
„Pszszszt! Novitius deák! Halljuk! halljuk!“ ezekkel toldja meg a
földszintnek fentemlitett, galeriához tartozó, egyik garasteljesb része
az elkiáltottakat. És…
„Néma csend ül a komor tetőkön!“
S a barna művészkör lelkesült és változatos külformáju tagjai végig
nyulnak hegedüjeiken, belelehelnek trombitájok odvába, beleharapnak
klarinetjeik szopókájába s a nemzeti zene bájhangjai megszeliditnek –
medvecsoportokat.
S mint minden e mulandóság siralomvölgyében, ugy a czigányzene is végét
érte. S lön ujra tombolás, lőn torok-erőmüvészet-kisérlés a tetszést
nyilvánitó karzaton; lőn fülszaggatás és fogcsikorgatás a földszint
csöndes embereinél. Igen, mert Debreczenben a földszint soha nem tapsol,
soha nem nyilatkozik, kivevén, ha néha-néha a karzat leköpései (pardon!
de nevén nevezem a gyermeket) ellen tesz nyilvános óvásokat: itt a
galeria vette ki magának a biráló tisztet. A karzat dob koszorukat, a
karzat fütyül, mi mindkettő nem épen ritkán történik. És van is azután
ezen karzati tetszés vagy nem tetszésnyilatkozatoknak hatásuk! Látszik
azután a tekintélyes – mondhatnók: ólmos-botos – kritika előtt hódoló
szinészeken a legfelső kivánatnak eleget tenni buzgó igyekezet. No de mi
sem akarunk a galeria jogába vágni, mi sem akarunk mindenről véleményt
mondani, mit ez este látánk s hallánk. Csak még egy-két különösséget
jegyzünk fel ezuttal a ma estei élvezetből.
Egy felvonás közti szünetben a karzat unni kezdé magát, mert akkor
zenészek és szinészek nyugvának. Mit kezdjen? A leeresztett függöny
daczára is látni akart valamit, s ez magában nem sok. Hisz a függöny
felhuzása – mely itt az erőműtan legegyszerübb szabályai szerint
történik – és Keszyné megjelenése egy percz alatt történik, csak szólni
kell, gondolják magokban. És „Keszyné!“ (ez volt neve a
kedvenczszinésznőnek) harsog egy torok, a nyáj vezéri torka. S
„Keszyné!“ orditja után a sereg egyhangulag s mindinkább növekvő zajjal.
A lármára fölemelkedik a függöny; a karzat rögtöni szélcsendben várja
orditottját, s ime! kilép a rendező vagyis inkább a czédulahordozó
(magunk sem tudjuk, mi tulajdonképen, tán ő maga sem tudja), s jelenti
mély tisztelettel, miszerint „Keszyné asszony vetkezik s öltözik.“ A
karzat agyán egy merész gondolat villan át, s az eszmetársulat nyomán
még más tetszetős gondolatok. „Nem tesz semmit! Annál jobb! Hadd jőjön
ki!“ válaszolá a galeria. „Hadd jőjön ki!“ hangzék mind közönségesen.
„Keszyné!“ zúgott a förgeteg. És Keszyné köpenybe burkolva megjelent. S
a karzat azt sajnálá, hogy Keszyné csakugyan fel volt öltözve.
Még egyet. Egy felvonásban, hol zene is került elő, észreveszi a karzat
egyik szinészkendvenczét, Futót, a szinfalak mögött hegedülni. Meglehet,
mivel a művész ezen eddig nem ismert tulajdonsága által lepetett meg;
lehet, mert csakugyan jeles volt a hegedülés: elég az hozzá, Futó a
játék végével kikiáltaték. Azonban Futó pongyolára vetkezve, egy ingben
állott a szinfalak mögött, s igy a közönség szine elé ki nem léphetett.
A karzat azonban nevét kiáltani nem szünik; végre türelmét veszti, s
tagjai közül 4–5 egyén kiválik a karzatról le, az öltöző szobán
keresztül, a szinpadra, s az ott desperáló Futót igénytelen
pongyolájában sans gêne et sans compliments à la Baczur Gazsi föltett
kalapokkal kiránczigálják a közönség elé. És Futó meghajtja magát s a
karzat „diadalmat ünnepel.“ – A játék végződött. Az ott látott- s
hallottakkal iveket tölthetnénk, de ezuttal elég ennyi.
A commentárkészitést az előadottakhoz a nyájas olvasóra bizzuk.
Debreczent pedig lengje körül a müvészet szelid szelleme!


EGY NAP EGY INSTRUCTOR ÉLETÉBŐL.
1844.
Quem dii odere…

ELSŐ FEJEZET.
Átalános elmélkedések, milyenek az életképeket rendesen megelőzik,
melyek által kiderittetik, hogy ki és mi tulajdonképen az instructor. –
Ki rá nem ér vagy kinek kedve nincs hozzá, az ne olvassa.
Instructor, praefectus, házi tanitó, nevelő: különféle nevezetek, de
mind ugyanazon egy személyről használtatnak a hely és körülmények
különfélesége szerint, kinek életét, napi rendét most kissé
megismertetni szándékozunk.
Azon instructorok pedig, kikről mi elmélkedünk, nem annyira
fővárosunkban vannak, mint inkább vidéki városaink szük kebelében, az
ott létező urak, tisztviselők, ügyvédek, mérnökök, orvosok s egyéb ily
honoratiorok házainál, kik a nyilvános iskolai oktatást, előttük
ismeretes és ismeretlen, helyes és helytelen okoknál fogva, gyermekeikre
nézve károsnak hiszik, és azért ezek mellé házi nevelőket fogadnak.
Midőn az instructorok ezen házakhoz érnek, akkor egy kötelezés- s egy
követeléssel fogadtatnak. A kötelezés abból áll, miszerint megigértetik
nekik, hogy 100 váltó forintnál több, 100 pengő forintnál pedig kevesebb
summa fog nekik évenkint kifizettetni (tápon és szálláson kivül); a
követelés pedig az, hogy az igérő tekintetes urnak rendesen egynél több,
hatnál kevesebb, de mind megannyi nagyreményü és ritka tehetségü
magzatát, némely apróbb tudományokon kivül minden szépben és jóban
oktassák. A kötelezés néha teljesedik, néha nem; a követelés mindig
fenmarad a maga épségében, legfölebb is azon változás történik néha
rajta, hogy a szerződésileg emlitett magzatokon és kötelességeken kivül
egyéb személyekre és tárgyakra is kiterjesztetik.
S ennyit tudnunk elég, hogy tüstént kiszemelt emberünk részleteseb
jellemzésére térjünk át. Neve instructorunknak Sulc Ede. E névre tán
kissé elbámulnak nyájas olvasóink, gondolván, hogy annak birtokosa
valami hazánkban üzérkedő franczia vagy angol származásu, magyar
hazafiakat faragó, egyén. És csalatkoznak, a kik igy gondolkodnak. „A
név nem teszi az embert!“ rég elismert igazság, ámbár minálunk még igen
sokat néznek arra, kinek van magyar vagy nem magyar hangzásu neve, s
épen ezért bukkannak elő naponkint a semmiség öléből soha nem hallott s
nem látott uj magyar nevek. Sulc ur német származásu ugyan, de azért
magyar fiu, kit szintén elragadott a korszellem, és azért nevét, mely
keresztelésekor még igy iratott: Schultz Eduard, álváltoztatá Sulc
Edére. Mondák neki, hogy ha már változtat nevén, változtassa azt
legalább egészen magyar értelmüvé; de ő családja régi becsületes
nevétől, melyet hajdan valamelyik német háboruban egy fővezér, s ismét
valamelyik német városban egy igen jeles polgármester viselt (a mint ezt
egy vén conversations-lexiconból minden pillanatban be tudja
bizonyitni), megválni nem akart, s a föntebbi ártatlan metamorphosissal
megelégedék. S ez egy neme a pietásnak vala ő benne.
Sulc ur tehát felföldi származásu, ki még gyermekkorában hagyá el az ősi
tüzhelyet, s a magyar szó megtanulása végett egy magyarosabb magyar
városba küldetett; később ismét a felföldi felsőbb iskolákban végezte a
philosophiát, just és theologiát, hol az által különbözteté meg magát
leginkább, hogy a panslavismushoz nem hajolt, németül igen jól irt és
beszélt, a magyar nyelvet kitünő igyekezettel tanulta, s a hol csak
lehetett, mindenütt ezen beszélt, a mi mindenesetre jobb oldalaihoz
tartozik. Most Sulc ur egy vidéki magyar városkában tartózkodik, Dorgács
ügyvéd ur házánál, kinek három gyermekét tanitja; s ezért rendes
fizetést is huz, rendkivüli jutalmakban is részesül. A fizetés 200 kongó
forint kerek számmal; a jutalmak: naponkinti egy-két iv lemásolni való
oklevelek, replicák stb., minek ő még örül, a jámbor. De egyrészt valódi
bécsi suszterinas-féle jellemvonás van benne: minél több ütleg, annál
több humor. Fő vonása azonban, mely egész lényén végig huzódik, az, hogy
szegény legény, szegény, mint a templom egere, a mi ha nem volna, azt
szokta mondani, hogy talán nem is instructorkodnék; mint bizonyost
azonban nem állithatja, minthogy még diák korában elhitette magával,
hogy a nevelői pályán kitünő sikerrel és passióval munkálkodik.
Különben Sulc ur szorgalmas, igyekező s a nagykoruságot elért fiatal
ember; esze is van, de nem oly nagy, mint ő hiszi. A magyar irodalom
mozgalmait nagy figyelemmel kiséri; kritikusi szemöldököt is ránt fel
olykor terményei fölött, mitől azonban nem igen ijednének vissza az
illetők; s ámbár ugy vélekedik, hogy ő egy kissé competensebb biró lehet
az ilyeseknél, ki a német literatura mezejét is össze-vissza turta, s a
franczia nyelvtanok pensumainak rögein is hullatta verejtékcsöppjeit.
Henyélni ritkán szokott; leghaszontalanabb időtöltése az, midőn selmeczi
cseréppipába végződő szárral szájában, u. n. házisipkával fején, romló
és bomladozó hálóköntössel testén, vagyis, mint a sógor költő szebben
mondja: „Hofmeisterlich prangend im Schlafrock,“ ölnyi léptekkel sétál
fel s alá az esti homályban és másfél ölnyi hosszu szobájában, és azt
gondolja, hogy nagyobbról gondolkodik, s hogy még fog jőni utókor, mely
mostani gondolkodásának gyümölcsét élvezendi. Mi uton? mi módon? mi
által? azt ő még nem tudja, de hiszi, reméli, s ezen hittel és
reménynyel vagyunk kénytelenek beérni mi is.
Rendes, pontos ember is volna Sulc ur, ha lehetne. Ő minden órának
leszakasztja ugyan virágát, de nem azon virágát, melyet ő ültetett bele.
Ő elgondolja ugyan, el is határozza, mit fog hat órakor, mit tiz órakor
cselekedni, mivel töltendi idejét, ha tanitványaival elvégzé leczkéjét,
még fel is irja magának szegény, hogy el ne felejtse; de százszor
tapasztalta jámbor kedvében, és áldott birkatermészeténél fogva
százszort elfelejté, hogy hijábavaló minden gondolata, határzata, ha a
felső emeletben máskép találnak gondolni és határozni. Instructor
proponit, principalis (et comp.) disponit.

MÁSODIK FEJEZET.
Melyben elmondatik, hogy az instructor, a föntebbi fejezet szerint,
literatus ember levén, szellemi kiképeztetését nagyon szivén viseli.
Ennélfogva hasznos könyvek olvasására adja magát; de minthogy az életben
nem csak a hasznos szükséges, hanem kellemes is, annak következtében az
instructor észt és szivet képző mulattató könyveket is szokott olvasni.
Azon tanulság is merithető e fejezetből, hogy a ki korán kel, arany
csapot lel.
Mondók fölebb, hogy Sulc ur, az instructor, meleg barátja volt az
irodalomnak, különösen a magyarnak; a hirlapokat mindig nehezen várta, s
jóllehet azok elég későn s eléggé összeszakadozottan értek hozzá, ő
azoknak mégis minden még látható és láthatatlan betüit nagymohón
beolvasta magába. Ha valahol irodalmi ujdonságot szagolt meg ismerői
körében, addig járt utána, mig nyomára akadt; s megragadván, addig ki
nem ereszté kezéből, mig tartalmát szintén egészen be nem temette
magába.
Történt pedig egyszer, hogy Sulc ur véletlenül egy, a vidéken még uj
irodalmi jelenségnek, egy drámának jutván birtokába, ennek átolvasásaul
egy napnak kora reggeli óráit tüzé ki magának. A csillagok fénye
lassankint eltünt, mert a nap kiterjeszté sugarait az égnek keleti
oldaláról, és minekutána egy ideig pitymallott volna, elkongá a
toronynak harangja a reggeli öt órát, melynek utolsó kongására Sulc
barátunk, a mint a mult este lelkében elhatározá, fölemelé fejét
egyetlen párnájáról, elsimogatá homlokáról a kissé hirtelenszőke borzas
üstököt, kidörgölé ökleivel szemeit, s egy percz mulva föntéritett
hálóköntösében termett, minekutána azt először fonákul öltötte magára, s
a másodszori felöltés alkalmával karja más lyukon talált volna kibujni,
mintsem erről annak szabója eredetileg álmodozott. Denique, a hálóköntös
testén volt, azon felül zenithjén egy házi sipka, nadirján egy pár
papucs, a test felső emelete kéményéből bodor dohányfüst kerekedvén. S
mindez történt Dorgács ügyvéd ur emeletes háza földszinti részének
udvarra néző egyik szobájában, melyet Sulc ur ideiglen magáénak
nevezett.
És asztalhoz ülvén, olvasni akarta a drámát. De a sors ma kaján
szemekkel kezde reá pillantani.
„Sulc ur!“ kiálta be a félig nyitott ajtón egy hang, melynek birtokosa
még szintén mosdatlan és keféletlen állapotban volt, s a háznál az
összes személyzet közös inasának szerepét viselé.
„Mi kell, Jancsi?“ kérdé Sulc ur, s kissé bámészan emelé fel szemeit a
dráma személyeiről a szobájába bolond-istókozó személyre.
„A tens ur hivatja, tessék felmenni!“
„Mi a ménkőnek, ilyen korán? Még fel sem öltöztem.“
„Már én nem tehetek róla, de tessék sietni, azt üzente a tens ur!“ S a
hanggal együtt Jancsi is eltünt.
És Sulc ur oda hagyá a drámát, és a mint épen csekély tehetségétől
telhetett, oly tüzzel és igyekezettel rohant pongyolájából másik
pongyolájába, de a mit ő nem nevezett pongyolának, hanem nyári nadrág-
és nyári kabátnak, melynek minden öltéséből 200 forint évi jövedelem
nézett ki. És miután megmosdott s fejének pelyhei is leszedettek volna,
kirontott szobájából s nyakrafőre a felső emelet lépcsőinek tartott, s
midőn az ehhez vezető keskeny folyosón végig rugtatna, az előtte hasonló
irányban haladó szolgálót elébb észre nem vevé, mig füle dobját
rémületes sikoltás és csizmáit még szinte párolgó tejözön nem érinté.
„Jaj! az Isten szerelmeért, Sulc ur! mi a gutát csinált? No’sz majd lesz
nekem, ha a tensasszony megtudja!“ kiálta a szolgáló, ki épen a
tehénfejésből érkezett meg s épen most vitte volna a tejes köcsögöt
felsőbb rendelkezés alá, ha Sulc ur vak hevében bele nem ütközik.
„Már megengedjen, Juczi lelkem, de látja, hogy sietnem kell!“ válaszolt
Sulc ur egész paedagogusi phlegmával, azután engesztelésül ugyanezen
phlegmával arczon csipé Juczit, és szintazon phlegmával tovább hajtott.
Juczi még ott állott egy darabig, nézve a kárba ment tejet, csóválva
fejet, összetéve kezeket; később azonban összeszedé minden lelki-testi
erejét és az elszórt cseréptöredékeket, s oly nemes elszántsággal lépett
asszonya tribunálja elé most a semmivel, mint máskor a kevéssel, midőn a
sokat önmaga szörpölé ki.
Sulc ur azalatt fölért Dorgács Dávid ügyvéd és táblabiró urhoz, különben
igen tisztelt főnökéhez, ki már akkor üldögélt ügyszobájában kedvenczei,
örökös társalgói, penészszagu actái közt, még pedig éhgyomorral, a
nélkül, hogy csak legkisebb émelygést is érzett volna. Csak hijába!
szörnyü sokat tesz az a szokás.
„Jó regg’!“ kezdé Sulc ur s lábaival csoszogott.
„Jó reggelt, jó reggelt!“ – vágott közbe a főnök. – „No csak hamar,
amice! már rég hivattam önt, tán nem volt még egészen?…“ s egy czédulát
vett fel iróasztaláról.
„Azaz – igen – de – még“ – rebe- és hebegé Sulc ur.
„Na jó, jó! Még tán nem késtünk el. Alkalmasint szerencsénk, hogy Daraby
spectabilis nem oly igen pontos ember. Ismeri ön Daraby táblabiró urat?“
„Igen is, láttam, midőn tegnap itt vala.“
„Helyesen, itt vala!“ – ismétlé Dorgács ur hivatalos foglalkozási fontos
képpel, és ismétlé különösség okáért is, minthogy ő soha sem szokott
imperfectumban beszélni. – „Ő clienseim egyike, épen tegnap
tanácskoztunk ügye felett, s én egy, a védelem lényegéhez tartozó igen
fontos véleményt s körülményt felejtettem tőle kikérdezni. Ugyanazért
legyen oly szives, amice, ezen levéllel Daraby Gergely táblabiró urat
szállásán az „arany csapnál“ felkeresni. Ő ugyan ma korán reggel akart
elutazni, de okaim vannak hinni, hogy ön még itt fogja találhatni.
Mindenesetre legyen oly szives, édes barátom, minél elébb oda érkezni,
mert a dolog nagyon érdekemben állván, nagyon nem szeretném, ha a
táblabiró urat valahogy itt nem kapnók többé.“
„Értem!“ s a levelet átvevé.
„Ne felejtse, az arany csapnál.“
„Értem!“ s az ajtót kinyitá.
„A szobát nem tudom, de majd megmondják ott.“
„Értem,“ s az ajtót maga után betevé Sulc ur.
„Sulc barátom!“ nyitá ki az ajtót utána a főnök.
„Méltóztassék!“ szökött vissza a lépcsőről Sulc ur, főnöke elé állott s
azon tusakodott, levegye-e kalapját, vagy csak fején hagyja.
„Azután legyen oly jó, kérem, és ne késsék sokáig, mert szeretném, ha
még lenyirná hajamat, mielőtt felöltözködném.“
„Szivesen, tens ur!“ s lerohant a hágcsókon.
Szolgálati készség nagy volt instructorunkban, akarat és hűség szintén,
s otthon, szük szobája négy fala közt, és ha nekiült az irás-, olvasás-
és tanitásnak: meglehetősen ember volt ő a talpán; de mihelyt szobájából
kiszabadult, egynek szörnyü híját érezé: az életrevalóságnak, a
praktikus észnek. A levéllel ő elment Daraby táblabiró urhoz, el is ért
az „arany csap“-hoz, még pedig olyan jókor, a mikor ezt tán principálisa
sem gondolta, s a mint a táblabiró után kérdezősködött, ennek a
tornáczban csizmát tisztogató hajdujától azon választ nyeré, hogy a tens
ur még alszik.
„Hát nem utazik el ma reggel?“ kérdé fuvóként lelkendezve Sulc ur.
„Elutaznánk mi bizony, de mikor az uram még nem kelt fel.“
„Vagy ugy!“ eszmélt Sulc ur, s tökéletesen meg volt nyugtatva. Többet
nem is kérdezősködött, hanem nagy léptekkel fel s alá sétált a
tornáczon, megvárandó, mig a táblabiró urnak fel fog tetszeni támadnia.
Ő egyébre nem gondolt, mint arra, hogy a levelet Daraby táblabiró urnak
kell átadnia, s ezt máskép nem látta elérhetőnek, mint csupán ha
megvárja a feltámadást. És sétált Sulc ur a tornáczon, s unatkozott és
drámájáról sopánkodott, és várt majdnem két óra hosszaiglan a tornáczon.
És a szabadulás percze csak akkor ütött, midőn nagy öblü tajtpipájából
reggelijét füstölve Daraby táblabiró ur, már egészen felöltözötten,
személyesen lépett ki szobájából, s az ajtó előtt lézengő s a levelet
még mindig kezében tartó Sulc urat megpillantá. De Sulc ur is
megpillantá őt, s azonnal ráismert a tegnap látott táblabiróra.
„Alázszolgája! Tens Dorgács ügyvéd ur tiszteletét s levelét van
szerencsém általadni,“ s átadá, s a táblabiró azonnal átolvasá.
„Igen jól van! Tisztelem a tens urat, s minthogy csak délben fogok
elutazni, még meglátogatom ebéd előtt. Ön talán (s itt hosszu pauzát
csinált a táblabiró, minthogy első pillanatra inasnak nézte az
instructort) ön talán jurátusa Dorgács urnak?“
„Tulajdonképen nevelő a háznál.“
„Igen? nevelő?“ ismétlé a táblabiró ur oly hangon, melyen más ember
csodálkozni szokott, s végig nézte a tulajdonképeni nevelőt. –
„Tisztelem a tens urat!“
„Köszönöm alásan; magamat ajánlom!“
Főnöke azalatt nem tudá elképzelni, hová lehetett két fiának s egy
leányának nevelője, és Sulc ur ismert lelkiismeretességéből
következtetve, szinte azt kezdé már hinni, hogy ő a már elutazott
táblabiró kocsija után szaladt, s addig szalad, mig azt vagy utoléri,
vagy lelkét kiadja: s im Sulc ur betoppan, oly égő arczal, oly pirosan,
mintha legalább is a debreczeni hentesek zsupszalmája alatt
perzseltetett volna.
S a mint bejött, Dorgács ügyvéd ur azonnal egy törülközőt keritett nyaka
körül, s olyformán, mintha lóháton ülne, egy székre telepedett. Sulc
urnak sem kellett több, hogy tüstént ollót-fésüt ragadjon s Hugli nemes
foglalkozásában, az azalatt bejött főnökné jelenlétében, amugy hugliasan
elbeszélje mai kiküldetésébeni eljárását. A műtét végeztével a
megelégedés nagy volt; különben is az ilyen sokféleképen haszonvehető,
és, quod plus, olcsó házi butorra ritkán szoktak neheztelni, akkor meg
épen nem, mikor hajat nyir!

HARMADIK FEJEZET.
Az instructor ebben is szükségesnek tartja lelke kimüvelését, s továbbá
is czélravezetőnek tartja e tekintetben az olvasást. E rövid fejezetben
foglaltatik az is, miképen Sulc ur rendkivüli rendes jutalmakban
részesül.
Már épen a megnyirt főnök nyakáról és saját nadrágáról kefélé le Sulc ur
az oda ragadt apróbb hajszálakat, midőn egyszerre keblét lázitó hangok
érinték fülét: a közel toronyóra nyolczat vert! A ház csemetéi, nagy
könyvkötegekkel hónuk alatt, máris fészkelődének Sulc ur körül, s
csakhamar közös vezérlete alatt megindulának szobájába a tanórákra,
gondolatokkal, milyenek egy borjucska agyában támadhatnak, midőn a
vágóhidra viszik, azaz: semmi gondolatokkal. A gyermekek elfoglalák
helyeiket, s ekkor Sulc ur, gyomra hatalmas inditványa következtében,
jónak látta előbb azon pohár tejet s ama kétkrajczáros zsemlyét, mely
asztalán reá várakozott, sub titulo: „reggeli,“ bekapni. Megtörtént, s
pillanat villámsebes játéka volt az egész dolog.
És kezdődött a leczke. Részletenkint ennek rajzát nem adjuk; nem mondjuk
el Sulc ur tekintélyes fellépését, kifakadásait, nem a gyermekek
makranczoskodásait: mindezek leirása külön czikket igényel. A tanitási
órának némi vázlatául csak azt jegyezzük fel, hogy az idősb fiu a hic,
haec, hoc-ot törte, a kisebbik nagyszájtátva betüzött, a kis leány
veszteg ülni, és Sulc ur türedelmesen türni tanult. Az utóbbi
leghasznosabb, de legnehezebb is; Sulc ur azonban bámulatosan haladott
benne. Sokat gondolkodott leczke közben arról is, hogy ennek eltelte
utána mily kellemetes időtöltést és élvezetet szerzend neki a
dráma-olvasás.
Nem tudjuk egész bizonyossággal, az összegyült tanuló gyülekezet
közörömére történt-e, vagy csak egyes felekezetek különös örvendetes
meglepetését okozá, midőn a toronyóra a tizet kongá? annyi igaz, hogy
valamennyi párt arczán változást lehete észrevenni. Még alig hangzott el
(de mégis elhangzott) a tizedik óraütés, midőn a felső emeletnek udvarra
nyiló ablakából Sulc ur becsületes nevét hallá hangoztatni. Sulc ur
tenyere viszketni kezdett; érzeni kezdé a büzt, és intett
tanitványainak.
„Mehettek!“ s e szót másodszor is kibocsátani ajkán csak luxus lett
volna.
„Su–úlc u–r!“ – hallatszott le ujra a felső emeletből ama félig szives,
félig leereszkedő hangoztatás, melyen a főnök organumára lehetlen volt
rá nem ismerni. S e hangra Sulc ur kidugá fejét az ablak rostélyzatán.
„Megyek!“ – s visszalöké fejét az ablakból a szobába, azután egész
testét a tornáczba, s ugy tovább, egész principálisa szobájáig.
„Elvégezte ön a leczkét, ugy-e, barátom?“ – kérdé a főnök, s egy irást
tartott kezében.
„Igen is, el!“
„Jól viselték magokat a gyermekek?“ – és iratai közt keresgélt a főnök.
„Nincs semmi különös panaszom reájok.“
„Valóban? Azt szeretem. S nem, lenne ön most oly szives, barátom, ezt a
kis replikát ezen pörben leirni? Ön jól és hamar ir, s minthogy ez oly
sietős –“
„Értem, tens ur!“ s ezen dicsériának, nem tudá, mosolyogjon-e vagy
vigyorogjon? mindamellett nagy statisfactiot sugárzó arczczal átvevé az
irományokat.
„Amice, ha délig készen lehetne.“
„Meglesz, tens ur!“ s ment az instructor s előre örült volna már a
győzelemnek, mit ebédig leirandó kis replikája által aratandna, ha
ebbeli szép reményeit dráma-olvasási meghiusult reményei el nem
kergették volna. De a türelemben Sulc ur már annyira haladt, hogy ezen
még csak nem is káromkodott.
És a mit más tán kétszer annyi idő alatt sem irt volna le, azt Sulc ur
lerántotta még egy negyedórával előbb, mintsem ebédre hivták volna: oly
páratlan ügyességü ember volt ő iróasztalánál és a lemásolásoknál. Pedig
ezen irás közben is mennyit alkalmatlankodának körülte holdvilág-képü
pajzán növendékei! mennyiszer rikkantotta el magát „Ne rázd az asztalt!
– feldöntöd a kalamárist! – megvágod a kezedet! – kiszurod a szemedet!“
stb., s hányszor kelle köztük békebiró szerepét játszani! A száraz
replika tehát a kivánt időre a kövér pör gyomrába temettetett és Sulc ur
ebédre hivaték.

NEGYEDIK FEJEZET.
Észtehetségeinek kipallérozására az instructor hasonlóképen itt is
hathatós eszköznek tartja az olvasást. Az is bebizonyul, hogy a szemek
pillanatai, ha találkoznak, gyakran megértik egymást, nemkülönben az is,
hogy az instructor szive nincs taplóból.
Asztal felett tanitványaira felvigyázni, hogy az illedelem szabályai
ellen ne vétsenek, a hust, pecsenyét a kisebbik számára felmetélni,
poharába vizet tölteni, villát, kést, kanalat, valahányszor földre
ejtettek, fölemelni: ilyetén elfoglaltatások zavarták rendesen Sulc ur
evésbeli élvezetét. A mai nap azonban e részben kivételt tőn, és Sulc ur
levesét szörpölvén, épen akkor végezte el szivében, hogy mihelyt felkel
az asztaltól, azonnal nekiül a fél napig már hijába hajhászott drámának,
midőn az inas, egy palaczk borral kezében (persze nem az instructor
számára, mert azt tarták, hogy a szükséges nevelői phlegmából és
birkatürelemből a bor által könnyen ki találna „rántódni“), mondom,
midőn az inas ijedező képpel belép, s jelenti, miképen a pinczében egy
hordó megeredt.
És megrémülének a ház oszlopai ezen hirmondáson, és nem tudta, mitevő
legyen a főnök, s ugyanazért egy ideig nem evett, hanem ivott; és nem
tudta, mitevő legyen a főnökné, s ugyanazért éjszakról délre, nyugatról
keletre veté az ő kétségbeesett pillantásait, hajdan szépnek nevezett s
néha még most is szépnek képzelt emlényszemeinek általa; és veté
pillanatát az egyetemes „szükségben segitő“ házi butorra; és felemelé
lassankint Sulc ur is nem szép, de zöld szemeit tányéráról a közinségben
forgókra, és a mint fölveté őket, a zöldeket, akkoron találkozának
velök, a kékekkel, s lőn pompás szinvegyület, és a négy szem két
pillantása megérté egymást!
„Ugyan kérem, Sulc ur, nem lenne ön oly szives, utána nézni a dolognak?“
– kérdezé a főnökné, s szemei kérést, bizalmat s tökéletes megnyugvást
sugározának.
„Igen, igen, Sulc ur, legyen oly jó!“ – szólal meg a főnök is illő
komolysággal, s szemét a tányérról fel sem emelve, mivelhogy épen egy
keresetlevelen törte fejét.
„Azonnal, nagysád! – igen szivesen, tens ur!“ és kirugván maga alól
székét, átvevé az inastól a pinczekulcsokat.
„Jancsi!“ – kiálta az instructor után haladni akaró inasra a főnökné –
„te itt maradj az asztalnál, küldd le Rózsit, hadd világitson Sulc
urnak!“
És Rózsi, a csinos szobaleány, vevén a gyertyát, meggyujtá azt
dörzsgyufával, holott égő szemének tüzével is meggyujthatta volna, és
levilágitott Sulc urnak a pinczébe a meggyujtott faggyugyertyával,
holott levilágithatott volna szemeinek ragyogó fényével is. A pinczében
egyéb baj nem volt, mint az, hogy Sulc urnak három abroncsot kellett a
hordó szétnyiladozó dongáira verni. S eltartott szinte egy egész óráig.
Oda fen már gondolkozni kezdtek és félni, és suttogni, hogy a hordónak
vagy csapnak nagyobb baja talált támadni, és sokallani kezdték Sulc ur
kimaradását. A mi véleményünk szerint azonban ez igen méltatlanul
történt: mert tőle, mint műkedvelőtől, mindig elég volt, egy óra alatt
elvégezni azt, a mit elvégzett, s mert ő mindeddig a kádárság
mesterségében iszonyu kevés előmenetelt tőn.
Mire Sulc ur feljött föld alatti expeditiójából, épen akkor emelkedének
az asztal vendégei ülőhelyeikről, és előtte most két ut állott nyitva:
vagy a többivel együtt felkelni és nem enni, vagy magányosan leülni és
egyedül ebédelni. Ő csakhamar az utóbbit választá. Magányosan leült és
egyedül kezde ebédelni.
„Majd ha elvégezte ön ebédét, édes Sulc ur“ – szóla Dorgácsné tens
asszony a mellékszobából kiáltván kifelé – „Ilkának egy kérése lesz
önhöz!“
És Ilka, a szemérmes 14 éves leány, ki már az instructor kezéből
kiszabadult, pirulva simult anyja mögé és lopva vetett kifelé egy
reményt kifejező pillanatot Sulc urra. Még nem tudá szegényke, hogy Sulc
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Pákh Albert humoros életképei - 03
  • Büleklär
  • Pákh Albert humoros életképei - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3932
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2031
    27.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4065
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2050
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4106
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2057
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4064
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2120
    26.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4009
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2068
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4028
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4002
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2030
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3888
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2154
    28.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3974
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2159
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3989
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2155
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3993
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2104
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3974
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2053
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4018
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2032
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Pákh Albert humoros életképei - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 2088
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1172
    37.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.