Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 08

Süzlärneñ gomumi sanı 4069
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
Nem birta elfelejteni azt az utolsó pillanatot, mikor az eltávozó férje
az ajtóból visszafordult s még egy szomoruan boldog tekintetet vetett
felé.
Nagyon bánta, hogy legalább egyetlen egy csókot nem adott neki. Annak, a
kinek a nevét viselte.
Vajjon hol lehet ő most? Mit csinál? Merre jár?
Többször intézte ezt a kérdést dr. Blennyshez; de az mindig azzal
utasította el, hogy őt hivatalos esküje kötelezi a rábizott titoknak
szigoru megőrzésére. Az apjától még kevesebbet tudott kivenni.
– Várjatok csak! mondá magában; majd végére járok én ennek. S azzal egy
napon elutazott Philadelphiába.
Ott felkereste a rendőrfőnököt, mister Fellovot.
– Mister Fellov! önnek mindenkit kell ismerni, a ki a városban
megfordult. Kutassa ön fel a nagy könyveit és keresse ki, hogy egy
bizonyos mister Brazil Heliogabál, akivel én ma egy éve: október 21-ikén
törvényesen egybekeltem a «paradicsom ajtajához» czimzett hotelben, hová
lett és hol található most?
Mister Fellov óriási emlékező tehetségü férfiu volt.
Elő sem vette a nagy könyveit, hanem a szemeit a padlás felé fordítva,
mintha onnan olvasná le a választ, rögtön felvilágosítást adott.
– Drága missziz. Én nagyon jól emlékezem mister Brazil Heliogabálra.
Igen derék yankee gentleman volt. Holnap, október 22-ikén lesz éppen
esztendeje, hogy a Penitenciary államfogház udvarán felakasztották –
feleséggyilkosság miatt…
– S én azzal az emberrel egy pohárból ittam.


A BÉKA.
(Életkép).
Nagyon jól emlékszem rá. Az idén éppen ötven esztendeje. Kecskeméti diák
voltam. Ketten, nyalka jogászgyerekek a Nagy Feri pajtásommal, utaztunk
ünnepi vakáczióra Halasra, a hol a barátom szülői laktak. Fel is dültünk
utközben a szekérrel; de nem lett semmi bajunk.
Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, a minél
különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. A ki ezt végig
járja, ugyan elmondhatja, hogy «mégis csak mozog a föld». Ez itt egyre
változtatja az alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a
hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok – fövényből, köztük egy-egy
«angyalhullás», a mit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás
dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás
bakhátak, a mik az öreg buczkákat egymással összekötik. Az öreg buczka
már daczol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett
magának valahonnan valami göcsörtös nyirfákból, ezüst levelü nyárból
felvert bozótot, az megvédelmezi; az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei
mint a kigyók nyulnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól
megkapaszkodnak; mig az uj buczkákat, a miket az idei bőjti szél
alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csucsából mered
elő az eltemetett nyirfa vége. Fű nem lepi be a völgyet, csak a
vasgyökerü iglicze-tövis marad itt meg és a kék iringó; abból is
ördögszekeret csinál a szél, a mit végig karikáztat a sivatagon. S a
mennyire a legmagasabb buczkatetőről ellátok, nincs előttem egyéb, mint
hullámzó sárga föld, fehér levelü fák, szürke bozótok; egy-egy özvegy
kánya károg a száraz fa tetején: más állat nem vetődik ide.
De a mig arra a buczkatetőre feljutottam, többet jártam a tenyeremen,
térdemen, mint a talpamon; mert a homok szalad az ember lába alól, s
lejtőnek fel visszafelé segít. Lefelé már könnyebb: ott kész az orosz
csuszkapálya; csak le kell rá ülni.
Itten fordultunk fel a szekerünkkel: mert utnak nyoma sincs; a
kerékvágás rögtön összefolyik, csak a jó gondolat vezeti az embert;
pedig hát ez a fő közlekedési ut két nagy alföldi város között. S ennek
az utnak a fele járóját képezi a hires fehértói csárda.
A hogy a neve elárulja, itt a homok pusztát egy nagy kerek tó szakítja
félbe, melynek a környéke vakító fehér a kuk-sótól (így hivják az
alföldön a sziket). A viz közelében összerepedezett vastag rétegekben
fekszik a nyers szóda; míg a tó északi részében sürü nádas verte fel a
bugáit.
És azután nagy sik terület veszi körül a tavat, olyan egyenes, mintha az
indzsellér léniázta volna meg: csak egy vakandturás sem domborodik
rajta. Takarja végtül végig a pimpó, meg a timpó. Ezek a szikes föld
otthonos lakói, itt-ott helyet adva a sárga virágu széki-fünek. Minden
növény úgy odalapul a földhöz. Ez az ő védelmük. Külömben őket is
eltemetné a szél a pusztai homokkal, de így nem vetheti meg sehol a
lábát, elszalad fölöttük.
Ennek a tónak a közelében épült a fehértói csárda.
Bekerítve nincs. Ott áll a szikkadt sár közepén; ökörnyom, patkónyom
ripacsossá verte előtte az utat, mely félrecsap a hat oszlopon nyugvó
állás alá, a hol az utasok meg szoktak etetni. Csárdafal, állásoszlop
megvallja őszintén, hogy vályogból épült, a mit ugyanabból a szikes
fekete agyagból gyúrtak, a miből az egész legelő áll s azt nem állja a
vakolat. Az istálló fala pedig becsületes fecskerakás. (Két deszkapalánk
között sulyokkal összevert szalmás agyag: olyan tartós, mint a római
sáncz). A födele minden szárnyéknak nád. Távol a háztól egy kankalikos
kút, melynek gémkolonczára esett birka bőre van száradni kiterítve. A
ház háta mögött füstölög a trágyahalom, a miből télire tőzeget
készítnek: mire használhatnák egyébre? A szikes földet ásó, kapa
hasztalan turkálja: itt kert nincs. Egyedüli virág az ismeretes
dísznövény az útféli gazok közt, a méregtermő maszlag.
A kocsisunk behajtott az állás alá: elővette a saraglyából a hazulról
hozott szénát, leszerszámozta a lovakat, mi pedig a barátommal bementünk
a csárdába.
A tornáczból a nagy ivószobába léptünk be, melynek két alacsony ablaka
volt: se függöny, se muskátlis cserép előtte, a mi a «betekintést»
akadályozhatná.
A salétromfoltos falakon ócska rámákban penészfakó képek, Sobri Jóska és
Milfait; meg a párisi divatképek a mult évtizedből. Azok közé szépen
kiszegezve a tekintetes vármegyének a hirdetménye: «Statárium».
Maga a korcsmárosné fogadott bennünket. Maga, mert gazda nincs. Az már
tiz esztendővel ezelőtt eltünt valamerre. Egyik azt mondja: agyonütötték
a féltékeny betyárok; más meg, hogy elbujdosott Ráczországba; – az is
lehet, hogy «ül» valahol. – A menyecske nem fiatal már: túl van a
veszedelmes koron; de még most is látszik, hogy valaha szép volt. Gangos
a járása, deli a termete; csakhogy nagyon mélyek már az orczáján a
ránczok.
Épen vajköpülésben találtuk, a mit nem lehet félbenhagyni senki vendége
kedvéért; pedig a kocsisunk nagyon követelte a maga karafina borát.
«Várjon kend, ha eddig várt!»
Az utitársam mindig udvarias legény volt: hirtelen felajánlá a
korcsmárosnénak, hogy majd ő addig folytatja a köpülést, a míg az
asszonyság a pinczébe jár. Ráálltak. A jurista pajtás elfoglalta az
alacsony lóczán a helyét s a köpülőt a térde közé fogva, folytatta a
hasznos vegytani műtétet.
Én azalatt körülnéztem az ivószobában.
Az egyik szögletben volt a léczrácsos söntés, pálinkás üvegekkel a
polczon; a másik szögletben egy nagy, fehérre meszelt banyakemencze.
Ennek a körülfutó padkáján állt a kemenczének támaszkodva egy kis leány:
valami négy, öt éves forma. Szép nyulánk gyermek: csak egy kis ingecske
volt rajta, mely a térdeig ért, hanem az finom rácz patyolatból; a
lábain nem volt semmi. A szemei, bizony mondom, hogy nagyobbak voltak,
mint a szája, s még nagyobbnak látszottak a sürü fekete pilláktól, ha
felnyitotta. Csak úgy nézegetett ki a sürü haja alól, mely göndör
csigákban omlott alá a homlokára. A kezében tartott egyet azok közül a
veszedelmes mákfejek közűl, melyek az utféli maszlagos redőszirom
szárain teremnek. Azzal játszott. – Játszhatott volna egyébbel is, mert
a kemencze tetején ott heverészett a nagy czirmos macska, mely hol a
farkát csóválta alá, a kis leány orrát csiklandva vele, hol a tenyerével
kapkodott a hajához; de a gyermek nem fogadta el a játékot; hanem inkább
kényeskedve utasítá el magától a macskaenyelgést: «noo!»
A csaplárné visszajött a borral: mi azt átengedtük a kocsisunknak. Még
akkor egyikünk sem volt borivó. S a fehértói pincze idei karczosa nem
csábított tilalomszegésre.
Kaptunk a helyett jó «irót.» Így híják a magyarok – nem a poétákat, –
hanem azt a jó savanyu italt, mely a vajtól a köpülés után elválik.
Valószinü, hogy honfoglaló őseinknek is ez volt az itala, a mikor
Magyarországra bejöttek. Bor még akkor nem volt a hazában. És ha mi
egész hiven akarnók megünnepelni a milléniumot, nekünk is iróval kellene
a magnum áldomást innunk a nagy országos lakomán.
Akkor jól esett az: és mellé a friss irósvaj, az éjjel sült kenyérrel.
Én nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem a csaplárnétól:
– Úgy-e bár, az a kis leány ott árva?
– Az ám. Nemde onnan gondolja az ifjur, hogy ha anyja volna, a haja be
volna fonva.
– De még inkább onnan gondolom, hogy nem a maga leánya, mert külömben
kivenné a kezéből azt a mérges maszlag-tobozt.
– Hadd játszszék vele az istenadta! Nem eszi az azt meg. Egyebet sem
eszik. Nem tudom mivel él.
Azzal egy szeletkét levágva az abroszra tett kenyérből, azt megkente
vajjal s odavitte a kis leányhoz.
– No te «béka!» Hát kell-e egy kis vajas kenyér?
A gyerek elvette, de meg sem köszönte.
– No lássák! Meg sem köszöni. Egyél mingyár szépen.
A czirmos kandur az evés neszére felczihelődött a kemencze tetején s
lemászott a padkára: ott elkezdett a kis leánynak a térdeihez
törleszkedni, a fejével a könyökén nagyokat taszított s közben hangosan
dorombolt.
A gyermek aztán, lesunyt fejjel nézve a csaplárnéra, beleharapott a
vajaskenyérbe; de a mint az félrefordult, kivette a szájából a falatot s
odaadta a cziczának.
A csaplárné beszédes lett.
– Árva biz e, szegény béka. Mert ez annak a hires Gavallér Jóskának a
porontya; a kinek az életéért nem adnék már egy ólompitykét. – Itt
fogták el ebben a szobában, ezelőtt három nappal. Egy pandurnak meg is
tapintotta úgy a fejét, hogy annak nem fáj többet a foga. Most is ott
van a tenyerének a helye a falon. Véres volt az; de már lekapartam. –
Hej, de nyalka legény volt a Jóska! Nem hiába hítták Gavallérnak. –
Mikor megkötözték, azt mondá neki a pandurhadnagy: «hej, te akasztani
való betyár! hogy tudsz te ilyen szép lenni?» – Én aztán azt mondtam
neki: «hadnagy uram is ilyen szép volna, ha annyit ölelgették volna a
szép leányok, mint ezt!»
Igazi parasztlogika!
Én azt kérdezém:
– Hát aztán, ha a Gavallér Jóskát elfogták, a leányát nem vitték el?
Ezt az én diáklogikámat meg a csaplárné találta furcsának.
– Hát minek vitték volna el, hisz ez nem lopott lovat?
– Hát hogy gondoskodjék a fölneveléséről a vármegye.
Hej, de kikaczagott.
– Jaj lelkem ifjúr! Látszik, hogy maga diák! Hát aztán a viczispánné
fésülgesse ezt a békát?
– De hát így mi lesz belőle?
– Ne féltse az ifjúr! Majd gondját viseli neki a puszta.
Nem tudtam elképzelni, hogyan viseli gondját egy árva leánynak az a
puszta, a mely egy árva nyulnak sem tud szállást adni?
Odakünn azalatt lódobogás hangzott. Egy lovas alakot lehetett látni az
ablakon keresztül, az országut mentén közeledve.
A csaplárné ráismert egyszerre.
– Az öreg Koppantót látom. Bizonyosan bejön.
Be is jött. Hanem elébb az egyik ablakon, azután a másikon kandikált be;
csak aztán került az ajtóra, mikor meggyőződött róla, hogy csak két diák
van odabenn, a ki savót iszik.
Öreg legény volt már. Szürke haja csimbókba bogozva. Arcza, mint a
cserzett bőr, oly barna, összevissza dulva hímlőhelylyel, ránczokkal,
régi sebhelyekkel. Bozontos szemöldökei alól egyszerre kétfelé villogtak
nyugtalan szemei, a mint belépett. Czifra szűrét a félvállára rázta; nem
lehetett látni, hogy a balkezében mit hord. A szabadon levő jobbjában
derék aczélfokos volt, jó árva tölgy nyelü.
Le sem vette a süvegét előttünk. A csárdában mindenki egyforma ur. Nem
is köszönt. Csak leült a keresztlábu ivóasztal végére, maga mellé téve a
fokosát. S csak úgy a félszemöldökével intett a korcsmárosnénak: a mit
az már értett. – Ez azt jelenti, hogy «bort!»
A csaplárné lement a csapóajtón a pinczébe s visszatért a széles száju
palaczkkal, a miben az a fakóveres folyadék volt.
Az öreg megszólalt. Fürész, köszörükő mind fuvolaszó a hangjához képest.
– Elébb magad igyál belőle.
A korcsmárosnénak meg kellett azt tenni.
– Hát a pohár hol van?
– Nem szokott kend máskor klázliból inni.
– Nem is én!
Mikor aztán a pohár előtte állt, félig töltötte a veres borral.
– Van czukor a háznál?
– Az is van.
Beletett egy jó darabot a pohárba, s aztán addig kavargatta a görbe
bicskájával, míg elolvadt a borban. Akkor megint odainté a csaplárnét.
– Vidd oda «neki». Czukor nélkül meg nem iszsza.
A csaplárné odavitte a kis leányhoz a poharat.
– No igyál te béka! Czukros bor! Keresztapád küldi.
A gyermek elvette a poharat s nagy kedvteléssel szürcsölgette a czukros
bort.
A vén betyár maga is ivott s danolni is kezdett hozzá. Talán annak a kis
leánynak?
«Héj! rúzsafa, bodzafa most virágzik!
Kincsem, galambom, tubiczám micsinász itt?
Subám igazgatom. Rúzsám csókógatom
Kedves rúzsám!»
Szebb nótát is hallottam már életemben, de jobban meg nem maradt a
fejemben egy sem, mint a hogy ezt a vén betyár dalolta; könyökére dülve,
fél öklével görbére tolva a félpofáját.
Mikor aztán az itcze bor le volt morzsolva, akkor belenyult a szüre
bekötött ujjába s előhuzott belőle egy posztó ujjast. Az ujjasnak kék
volt a posztója, piros a hajtókája, három sor ólompityke rajta.
– Gyün a tél. Hideg lesz. Megfázik a gyerek, dörmögé halkan. Nesze. Add
rá!
A csaplárné átvette a ködmönt s belebujtatta a gyermeket.
Biz az a békának épen a lábafejéig ért s az ujjai túl lógtak a két
kezén; de hát jó meleg volt.
– Majd a vásár után czipőt is hozok neki, mormogá a vén Koppantó. Aztán
gondját viseld. A mi jár érte, ird föl a rovásra.
Azzal felczihelődött, oda koszrogott a gyerekhez. Az még akkor is az
egyik kezében tartotta a maszlagdobozt. Elvette tőle.
– Ez nem jó.
Azzal felemelte a gyermek állát, hogy a szemébe láthasson.
– Ríttál? No ne ríjj sokat.
S aztán a bőlobogós ingujját marokra fogva, megtörülte vele a gyermek
arczát.
– Hát nem csókolsz kezet keresztapádnak, te béka! – feddé a lányt a
csaplárné.
– Nem szokás az, – morgott az öreg, eldugva a kezét a szür alá.
Azzal odahivta magához a csaplárnét, hogy közelebbről dörmöghessen a
fülébe.
– Aztán holnap reggel, – mikor az a kakukkos óra a hatot huhukolja:
mondass el egy miatyánkot ezzel a gyerekkel.
– Hát már holnap lesz?
– Holnap hajnalban, hat órakor.
Akkor vitték kivégezni a kis békának az apját, a nyalka, délczeg
legényt, a Gavallér Jóskát.
Az öreg Koppantó kiment az ivóból, felült a lovára és odább koczogott.
– Lásd, de szép ködment kaptál! Még sem örülsz te kis béka? Jövő héten
piros czipőt is hoz keresztapád.
A kis békának erre a szóra még is csak elmosolyodott a szája. Csak a
szája, de nem a két szeme. A lelógó haja nem engedte látni, hogy azokban
mi van.
Én azt kérdém a csaplárnétól:
– De hátha a vén Koppantó is el talál pusztulni, mi lesz a kis leányból?
– Akkor a kötelességet majd átveszi másik. Nem kell ezt félteni. Nagy úr
a puszta. Engem is az nevelt. Nem lesz ez mindig árva. Héj, sok szegény
legénynek megfájdul még e miatt a szive tája!


VÉN EMBEREK NYARA.
(Elbeszélés.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Hosszú ősz lesz! Vidékünkön a vadgesztenyefák ujra virágoznak. A
helybeli plébános kertjében látható egy körtefa, mely másodszori
terméssel gyönyörködteti a szemeket.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Az indus bráhmai hit szerint minden földről elköltözött szellemnek,
mielőtt a «Visnu» paradicsomába bejuthatna, elébb a nagy Dábao-fa alá
kell menni, bűnhödés végett. A Dábao-fának minden levelére fel van irva
egy bűne az embernek; s a mint azt a nagy fát a szelek istene, a «Csiva»
megrázza, a vétekjelző levelek egyenkint lehullanak a bűnhödő fejére. S
a Dábao-fa levele sújt, mint a villám; mar, mint a kigyó; csíp, mint a
skorpió; ráz, mint a hideglelés. S azt egyenkínt, levelenkint kell
végigszenvedni, kinek mennyi bűne van felirva. «Indra», a paradicsom
kapuőre, viszi a kontrolleriát.
Egyszer jön egy árva lélek, nagy dideregve, a paradicsom kapujához.
– Voltál-e már a Dábao-fa alatt? kérdi tőle Indra.
– Nem voltam még, jó uram; de odalenn a földön volt egy feleségem, a
kivel harminczhat esztendeig éltem együtt.
– Jól van, szegény pára! mond neki Indra, – nem kell a Dábao-fa alá
vándorolnod: kiszenvedted már te a magad penitencziáját odalenn a
földön; – csak eredj be szépen a paradicsomba: itt a paksus!
Meghallja ezt egy másik lélek, a ki az elébbinek a háta mögött
settenkedék s nagy sebtén elkezdi magyarázni Indrának.
– Oh uram! Akkor engem még inkább ereszsz be a paradicsomba Dábao-fa
kerülgetés nélkül; mert én is harmincz esztendeig éltem odalenn a földön
az asszonyommal, s mikor az meghalálozott, újra megházasodtam.
– Elmégy innen! takarodsz! rivall rá Indra. – Azt hiszed, Bráhma a
bolondok számára csinálta a paradicsomot?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ülünk, üldögélünk együtt a klubban, egymáshoz szokott kartársak, s
beszélgetünk a világ folyásáról.
Egyszer csak észreveszszük, hogy hiányzik közülünk egy.
– Nini! Hol van a mi Dusikánk? Már két hete, hogy nem láttuk a klubban,
– szól az egyik.
– Másutt se látni azt sehol. Eltünt, elveszett valahol, – mondja a
másik.
– Jaj, nagy állapotja van annak, – sóhajt erre a harmadik.
– Csak nem kapott influenzát?
– Az volna jó neki! – Megházasodott.
– Másodszor is?
Erre aztán az egész társaság khorusban énekli: «Szeeegény».
– Vajjon kit vett el?
– Hát, a régi gazdasszonyát.
– No, azt tette legokosabban.
– Áldott jó teremtés.
– Be is nőtt már a feje lágya.
– Senki a világon úgy nem tudja sütni a fokhagymás vesepecsenyét.
– Ezt legalább nem kell bálba hordani.
– Sőt nem is zongorázik.
– Bizonyosan migrainejei sincsenek.
– No, szegény Dusi, ez hát elérte valahára a czélját.
… Hanem a Dusi pajtást e sorsfordulat óta nem látni többé a klubban.
Máskor megint igy kezdi az egyik jó barát:
– Nini! Mi történt a mi Bebus barátunkkal?
– Történt volna vele valami?
– Hát nem veszitek észre? Egy idő óta mindennap tiszta inggallérral
jelenik meg a klubban.
– A biz igaz! Sőt a szakállát is borotválja.
– És gombos czipőben jár!
– Vajjon mi lelhette?
Senki sem birja kitalálni.
Másnap jön az egyik pajtás nagy heurékával:
– Megkaptam már, hogy mi lelte a Bebus pajtást. Megházasodott.
– Ugyan kit tett boldoggá?
– Soha sem találjátok ki. A szép Melodiánát!
– Ah! Azt a vidéki operette-énekesnőt?
– Lehetetlen! Hisz annak van férje.
– Csak olyan szinpadi házasság volt.
– Merész vállalat!
– Hát azt tartja a barátunk, a mit a vén spanyol hidalgó, mikor fiatal
feleséget vett: hogy «ha már keresztül akarom szúrni a szivemet, hát
inkább egy fényes tőrrel szúrom át, mint egy rozsdás alabárddal.»
– No, legalább megvan neki az ő gyönyörűsége.
– – Csitt! Itt közelit! Beszéljünk a filloxera-mentesített szőlőknek
adandó állami segélyről szóló törvényjavaslatról benyújtott bizottsági
véleményről.
És Bebus barátunk el nem tudja képzelni, hogyan van az, hogy, a hol csak
ő egy gruppban megjelenik, ott minden ember a filloxera-etcæterákról
értekezik.
Azután egy harmadik jó pajtásra kerül a sor.
Kitünő tarokkista. Csupa élvezet vele játszani. Úgy is hijuk egymás
között, hogy «Készpénz-bácsi.»
Hanem egy idő óta azt vette fel, hogy csak hét óráig «ül le».
– Szinházba kell mennem!
Fölöttébb gyanús dolog! Játékot játékért abbahagyni! Mi nyomja le itt a
mérleget?
Végre kisül a rejtélyes elmaradásnak oka. Egyik jó barátunk végére járt
s hírül hozta a többinek.
– A mi Stefi barátunk megházasodott.
– Ugyan ne mondd!
– Magam láttam karonfogva menni a feleségével. Egy fejjel nagyobb, mint
ő.
– Az már hiba.
– De egy ranggal magasabb, mint ő; mert grófnő.
– Az már derék!
– Csakhogy nem fiatalocska már.
– Akkor egészen hozzávaló. Gazdag is mellé?
– Épen nem az. Nem örökölt az egyebet az atyjától a grófi czimerénél.
– Ez már fatális állapot.
– De ellenben nagy míveltségű hölgy! virtuóz zongorista. Sőt maga is
komponál zeneműveket. Szépirodalmi lapokba is ír «Eglantine» álnév
alatt.
– Szegény Stefi!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
És ezzel mind a három barátunk kimaradt a klubból; és megtalálhatlanná
lett a világra nézve.
Egyedül nem mehet egyik sem a megszokott társaságba, se meghivottan, se
meghivatlanul; a magában meghivatást épen sértésnek veheti; az
asszonyával együtt pedig még kevésbbé kultiválhatja a régi társaságot,
mert az új asszony nem abból a sphærából való, a miből a jó ismerősei. –
Mit gondoljanak ki?
Mi még nem ismerjük voltaképen a Sándor-utczai országházat. Majd az
utódaink fogják annak a szépségeit igazában felfedezni, a mikor már
romokban fog heverni. Budapest fővárosának patres conscriptijei
bizonyára kegyeletteljesen fenn fogják tartani e históriai nevezetességű
romokat s a ciceronék fogják majd magyarázni a messzeföldről idecsődült
idegen touristáknak.
«Ime, ez az őskori magyar amphitheatrum! Ez a négyszög a szegletben volt
a halálra ítélt martyrok, a miniszterek zárkája; a mellette való
négyszög szolgált a kinzásukra rendeltetett deputatiók és instantia-hozó
lictorok leshelyéül. Emez oldalnégyszögben voltak elhelyezve a
canephorák, a kik az ország minden részéből felhozott gladiatoroknak a
libatiót kiszolgáltatták. Ez a középterem, melynek küszöbe nincs
elkoptatva, volt az úgynevezett bibliotheka. Ebben a másik szegletben
szolgáltatták ki a gladiatoroknak a havonkinti talentumokat, melyek a
hajdankorban papirosból készültek, s meztelen angyalképek levén rájuk
nyomtatva, «flores»-eknek, azaz virágoknak neveztettek. Ezen a szűk
lyukon bujtak be azok a funeratorok, a kiknek hivataluk volt a hullákat
kivonszolni az arenából, s a kiket ezért reportereknek neveztek. Ezeken
az ajtókon bocsátották be a quæstorok a különféle fegyverzetű
gladiatorokat, a kik e jelkiáltással «biafora!» rohantak egymásra,
hálóval és háromágú vasvillával. S ez a nagy gömbölyű terem volt az
arena, melyen egész ütközetek produkáltattak tengeren, szárazföldön és a
levegőben. Azon időben még volt Pannoniának egy benső tengere, melyet a
régi mappákon e névvel találunk feljegyezve: «Szóözön». Hajóhadi
productíóknál ezt bocsáták be a circusba. A három gömbölyű lyuk, ott a
közepén, azon kürtőkbe vezetett, melyeken keresztül a széttépett
áldozatok vérét kibocsáták. Emitt állt a proconsul tribünje, a kinek
volt egy nagy harangja, melyet az előadás hevében egyre kongatott, s ha
a fenevadak ordítása túlharsogta a harangszót, akkor az amphitheatrum
közönsége meg volt elégedve. Ez a négyszögben körülfutó szűk folyosó
pedig arra való volt, hogy a tigrisek és oroszlánok, bölények és
orrszarvúak magukat a marakodásban és öklelésben gyakorolják.»
Igy fogja a jövőszázadbeli kalauz a mostani országház tiszteletreméltó
ruináit a bámuló idegenekkel megismertetni.
Most pedig mindezen helyiségeket a haza atyái járják naponkint, a kik
exuviáikat és esőellenző clypeusaikat, valamint ruggyanta cothurnusaikat
az atriumban hátrahagyva, a kezükbe nyomott
törvényjavaslat-fasciculussal a porticusba belépve, peripateticus
studiumot mívelnek.
Ennek a körülfutó folyosónégyszögnek különféle előnyei vannak. Az egyik
az, hogy az itt találkozók nem tartoznak egymásnak köszönni, se «jó
napot», se «szolgáját» mondani: egyáltalában egymást észrevenni. Si
vales, valeas. Azután meg az, hogy két ember órahosszat elkeresheti
benne egymást, a nélkül, hogy összekerülne valaha. És végül, ha valami
kellemetlen látogató keresi az embert az egyik folyosón, a másikon meg
lehet előle szökni.
A mi három kedves barátunk teljes mértékben felhasználta az országház
folyosójának ezen előnyeit. Megjelenni kötelesség volt; mert ezért
fizeti a képviselőket az ország s ezt követeli a pártfegyelem. Ott
jártak ők; de mindig «jártak». Bekukkantottak ők ide is, oda is; néha
még az ülésterembe is, de csak egy pillanatra; egyébiránt pedig
játszották az ismeretlent. Névszerinti szavazásoknál pedig szorosan
odahúzódtak a névjegyzéket felolvasó jegyző kredencze mellé s halkan
«sub rosa» gyónták a fülébe a boldogító «igen»-t. De leginkább kerülték
ők hárman egymást. Mint a hogy három összeesküvő nem akar egymásra
ismerni a világ előtt. Pedig ők csak megesküvők voltak és nem
összeesküvők. Ilyen a vádló öntudat hatalma!
Egyszer mégis megtörtént, hogy, a mint a Stefi barátunk benyitotta az
olvasó-ketrecz ajtaját, épen akkor akart azon kilépni a Bebus barátunk.
Szinte összeütődtek. Már ekkor csak mégis meg kellett egymást látniok.
– Ah! Ah! Hogy vagy? De régen nem láttalak.
– Pedig én mindennap itt vagyok. Hát te hol jártál?
– Itt voltam én minden ülésen.
– Azt hittem, hogy elutaztál.
– Én meg azt hittem, hogy beteg vagy.
– Jó órában legyen mondva, semmi bajom.
Ezen aztán kölcsönösen örülni kellett.
Az öröm vége kézszorítás.
A kézszorítás arra a merészségre buzdítja fel Stefi barátunkat, hogy ezt
a kérdést koczkáztassa.
– Hát ő nagysága, kedves nőd, hogy érzi magát?
– Fölöttébb lekötelezve érzem magamat! Nagyon jól.
A kézszorítás még erősebb lesz.
Most Bebus pajtás kerül a kert felől.
– Hát ő méltósága, tisztelt nőd, hogy van?
– Köszönet a baráti kérdésért. Kitünően!
Stefi barátunk aztán el nem mulaszthatja a természetszerű
következtetést.
– Kérlek, add át legforróbb üdvözletemet ő nagyságának.
– Nagyon fog rajta örülni! Te pedig kézcsókomat ő méltóságának.
– El lesz ragadtatva.
S ezzel meg van vetve az alapja egy új országgyűlési pártnak, mely meg
van elégedve. Van «két» ember a 445 igazolt képviselő között, a kinek
nincs több kivánsága. Lesz talán még harmadik is.
A másnapi ülésen, épen az ellenzéki vezérszónok nagyszabású philippicája
alatt, látunk megjelenni a hölgyek karzatán egy feltünő alakot. Fején
világos kék kalap, hasonló szinű szalagcsokorral s körülhajló
strucztollal; a nyaka körül fehér angora boa csavarva; hasonló prémmel
szegélyezett bársony palást takarja délczeg termetét. Az arczáról nem
beszélhetünk, mert azt a kalapról lehúzott fátyol egész az ajkáig
eltakarja. – Az első padsorban foglal helyet; tengeri vidra karmantyúját
a mellvédre helyezve, s karpereczeit megigazítva a karjain, rögtön
elkezdi a honatyák cohorsát odalenn szemüvegezni.
Az ülésteremben nagy izgalom támad. A szónok congrevrakétái hatástalanul
pattognak el; ellenben a jobboldali jegyzői ketrecz előtt nagy a
tolongás. A honatyák egymás kezéből ragadják ki az egyetlen
«operakukucsálót», a jegyzői kar fundus instructusát: «új ellenség!»
mondja mindenki. De senki sem ismeri az érdekes Stranierát.
Egyszer aztán, (közmeglepetésre, mely szinte megkonfundálja a
szavazókat, hogy összevissza állnak fel az elnök által föltett kérdésre)
a feltünő idegen hölgy háta mögött egy valóságos képviselőt látnak
megjelenni: «Ah! Ez Stefi barátunk!»
Stefi barátunk apostrophálja a Stranierát. Ez viszonzásul finom keztyűs
kezét nyújtja neki. Stefi leül a hölgy háta mögött egy székre,
expropriálva abból egy kis iskolás leányt, a ki a mamájával került ide;
s rögtön élénk conversatio kezdődik közöttük. Stefi barátunk láthatólag
felvilágosításokat közöl az úrhölgygyel a honatyák kiváló egyéniségei
felől; melyre az is merész initiatívával szegezi a lorgnonját a kijelölt
alakra. Kézmozdulatai elárulják, hogy ki tetszik, ki nem tetszik neki.
Idelenn a honatyák figyelmét egészen absorbeálja a kiváncsiság. Ugy,
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 09
  • Büleklär
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4176
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1950
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4080
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1913
    32.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4039
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2110
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4050
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2073
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1977
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4029
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4069
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1921
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4118
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1955
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4095
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2051
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4078
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4037
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2011
    28.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2042
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4000
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1979
    29.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4197
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    31.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 3952
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1907
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4073
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1946
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4070
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2013
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Őszi fény: Ujabb elbeszélések - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 3182
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1574
    35.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.