Névtelen vár (1. rész) - 11

Süzlärneñ gomumi sanı 4312
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1840
34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
classica litteraturában az ideálnak a helyét s a metaphysicában az
absolut jónak a helyét. Feltalálta őt a mysticismusban a távolbalátás,
együttérzés tanai között s nem birt összes bölcsészeti tudománya annyi
hatalommal, hogy őt a nem létező lények közé disputálja.
Azt megtudta tenni, hogy őt ne lássa többé. Távcsövét soha e nap óta nem
fordította a szomszéd kastély felé. Beérte vele, ha a szegény apró
emberek mindennapi baját, örömét vizsgálhatta vele. Hanem azt, hogy
gondolatai ott ne lakjanak nála, azt nem volt képes kieszközölni. S a
távollevő gondolatok elárulják magukat az arczon, a szemekben s vannak,
a kik az arczból, a szemekből olvasni tudnak.
– Valami bánata van önnek Lajos? szólítá meg egy délben, hallgatag
együttülés után Marie.
Lajos felrezzent.
– Igen. Rossz hírek a külföldről.
Csakhogy ilyen válaszszal nem lehet azokat megcsalni, a kik olvasni
tudnak arczvonásokból, szemekből.
Egy délután ismét nesztelenül fellopózott az observatoriumba Marie, s
meglepte Lajost a távcsőnél.
– Hadd lássam? Szép-e?
– Nagyon szép, mondá Lajos s odahagyta ülni Mariet a helyébe.
A leány a távcsőbe nézett s látott maga előtt egy paréjjal benőtt
parasztudvart, a minek a házküszöbén egy öreg anyóka ült megfordított
szakajtón s kis unoka-lányát tanította harisnyát kötni.
– Ah, hát a szép szomszédnőt nem nézi ön?
– Nem nézem.
– Miért nem nézi ön?
– Mert sem annak nincs szüksége arra, hogy én megtudjam, mit végez? sem
énnekem.
A leány nagyot nézett rá azokkal az okos szemeivel, hogy Lajos
elszégyenlette magát. Válasza nagyon hasonlított azokhoz a banális
feleletekhez, a miket pedans nevelők mondanak növendékeiknek, a kikről
azt hiszik, hogy nem kell nekik mindent megtudni.
Marie pedig már nem volt gyermek.
Oda igazította a távcsövet a kastély felé s addig-addig keresgélt, míg
rátalált, a mit keresett.
– Milyen szomorú! mondá Lajosnak.
Lajos nem vette azt tudomásul.
– Vajjon miért olyan szomorú?
Lajos nem mondott róla véleményt.
Akkor azután a leány maga felelt meg a kérdésre.
– Most bizonyosan nem szereti őt senki.
És aztán csak nem tudott megválni a távcsőtől.
– Most épen úgy tetszik, mintha egyenesen a szemem közé nézne. Most meg
összekulcsolja a kezeit, mintha valamiért imádkoznék.
Lajos pædagogi józansággal mondá Marienak:
– Ha ön soká fog a távcsőbe nézni ily feszült figyelemmel, egészen
elferdíti vele az arczát.
– Úgy-e? mondá a leány, s aztán ha a szájam görbe volna, s a fél szemem
hunyorogna, akkor azt mondaná minden ember: «ahol megy a csúf Marinka
ni!» és nem kellene fátyolt viselnem az arczomon.
És aztán csinált nagy erőtetve egy olyan fintorképet, a milyent mondott:
görbe szájjal, hunyorgó szemmel, hogy utóbb Lajos könyörögni kezdett
neki:
– Ah, ne tegyen úgy, Marie!
– Hát nem mindegy-e az önnek, akár szép vagyok, akár rút? – Aztán, hogy
megenyhítse e kegyetlenséget, hozzátette engesztelően: s ha csúf lennék
is, nem szeretne-e ön akkor is úgy, – mint a fakir szereti Brahmáját?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Lajos folytatta szokott levelezéseit tudós Mercatoris urammal. Azokat a
leveleket, mint mindig, Marienak diktálta; saját kéziratát nem látta e
vidéken senki. E szerint lehetetlen lett volna neki legkisebb czélzást,
vagy tudakozódást is intéznie a lelkészhez a bárónő felől, a nélkül,
hogy azt Marie meg ne tudta volna. Annyit még is megtudakolt egyszer a
lelkésztől, hogy valjon hogy viseli magát az a bizonyos asszony, a ki az
ő általa egyszer felfogadott gyermeknek a szülője, s jelenleg a bárónő
udvarában van?
Erre azt a választ kapta, hogy a Sátánné, nehány nappal a nagy
holdfogyatkozás után, minden kigondolható ok nélkül, eltünt a
kastélyból. A bárónő nagyon meg volt miatta illetődve; de nem engedte,
hogy az eltüntet nyomozzák: kinyilatkoztatá, hogy a kastélyból nem vitt
el semmit, és neki semmi oka sincs őt üldöztetni.
A grófot ez eset arra a gondolatra vezette, hogy amaz éjjeli betöréshez
még is volt valami köze a pórnőnek. Tán a czinkosság bűntudata
kényszeríté a kastélyt elhagyni. Lehetett még annál rosszabb indoka is.
Lehet, hogy a rablók után szökött, hogy azoknak hírt vigyen a kastély
belső körülményeiről s azokkal egy újabb, minden erőszakra előkészített
betörést tervezzen.
E themából aztán nagy akadémiai vitatkozás támadt a gróf és a
tiszteletes között: a helyesen, vagy helytelenül alkalmazott jótékonyság
elmélete fölött.
In praxi pedig az lett a következése, hogy most már Lajos éjente inkább
az observatoriumában hált, mint ágyasházában s az éji őr nem vigyázott
jobban a szomszéd ház kapuira, mint ő. A hálószobájában pedig egész
ütege a puskáknak és pisztolyoknak volt sorba rakva minden éjjel.
Egy este későn kényszerű félbeszakítást szenvedett a kémszemlészet; a
minden csillagvizsgálók ellensége, a zápor, elvette a kilátást; korábban
a szokottnál haza kellett térnie a hálószobájába.
Rendesen szövétnek nélkül járta meg ezt az útat: a lámpavilág az
observatoriumban elárulta volna az ottlétét, azt, mint egy világító
tornyot látta volna meg mindenki nagy messzeségre. Ismerte már jól a
járást a sötétben is, szobájának ajtaja legszélső volt a folyosó északi
részén, könnyen odatalált. Ott azután a sötétben is ismerte azt a
helyet, a hol Döbereiner-féle gyújtója állt, annak a platin-taplójánál
meggyújtá a viasztekercsét s azzal lefeküdt.
Ez este azonban, a mint szobája ajtajához ért, meglepetve látta, hogy
annak a kulcslyukán keresztül valami világosság tör elő. – Valaki van a
hálószobájában.
Hirtelen benyitott. Az asztalán gyertya égett s háttal ez asztalnak állt
előtte egy egészen ismeretlen férfi, e tájon nem dívó népviseletben.
Ez az ember egészen elfogta előle az útat a rendberakott lőfegyvereihez.
– Kicsoda ön? Hogy jön ide? Mit akar? Kiálta rá a gróf.
– Én vagyok a «Sátán Laczi», – mondá az idegen halk hangon.
E szóra a gróf egyszerre odaszökött hozzá s megragadta a férfi karjait.
Ezek a karok olyanok voltak, mint a saskeselyűnek a czombjai: csupa ín
és csont. A gróf fiatal erőben levő férfi volt, hanem hogy ha ez a szoba
mind tele volna olyan erős, izmos férfiakkal, mint ő, s azok mind Sátán
Laczit fognák elől-hátul és körös-körül, ő azok közül mind kitépné
magát. Nem egyszer tett le ő már ilyen remeket. Hanem ezúttal meg sem
mozdítá a karjait az ellentámadásra; hagyta azokat megtámadója által
összeszorítani s csendesen, nyugodtan dörmögé:
– Látja a gróf úr, hogy nincs nálam fegyver; pedig a hátam mögött volna
elég, ha kellene. Nem jöttem ide rosszat tenni.
Lajos bámulva nézett rá s elereszté a karjait.
– Hát miért jött ön ide?
– Először is azért, hogy megmondjam a gróf úrnak, hogy nem én voltam az,
a ki a bárónő kastélyára éjszaka rátört s őt ki akarta rabolni, nem is
az én czimboráim. Pedig, tudom, hogy azt mondták: Sátán Laczi cselekedte
ezt! Hát csak azt jöttem megmondani, hogy ezt nem én tettem. Templomot
már törtem fel, megvallom; de a ház, a hol a porontyomnak ételt, italt,
vaczkot adnak, nekem több, mint a templom. S mégis azt mondják, hogy
Sátán Laczi mívelte azt a czudarságot; pedig Sátán Laczi csak egy van, s
azt ismeri minden ember. Annak nem adhatja ki magát semmi emberfia; mert
olyan csak egy van a világon. – Olvashatta a gróf úr a statáriumfán a
személyleirásomat, megitélheti.
Azzal a gyertya felé fordúlt az éjjeli látogató, megmutatni az
ábrázatját. – Jellemzetes csúf volt. Eszményképe a rútnak.
– Hát van-e még ember, a ki az én passusomba beleilljék, gróf úr? szólt
kérkedő hangon. Kinek van még ilyen felhasított nyúlszája? ki visel még
ilyen lángjegyet a pofáján? s különösen kinek van még a világon hat újja
a jobb kezén, mint nekem? A ki a kezemet meglátja, tudhatja róla, hogy
én vagyok az. (Valósággal kettős hüvelykújja volt.) – Hanem e rút arczon
volt valami búskomor kifejezés, a mi visszataszító külsejének hatását
enyhítette.
– De hát kik lehettek akkor azok az éji betörők? Kérdé tőle a gróf.
Sátán Laczi megvetésre fintorította az arczát.
– Hát kik? Holmi pernahajderek! Alávaló, komisz pernahajderek!
S kiköpött a czímezésük után.
Lajos persze soha se hallotta ezt a szót.
– Hanem mindez csak mendemonda, gróf úr; folytatá a furcsa éjjeli
vendég. Nem ettem maszlagot, hogy a becsületemet jőjjek keresni. Ámbátor
azt az egyet restellem, mikor azt mondják, hogy Sátán Laczi volt az, a
kit negyedmagával kivert egyetlen ember a házból egy görcsös bottal!
Pernahajder az egész rongyos familiájuk! – Hanem hát azért jöttem, hogy
a gróf úr az én nyomorúlt kis porontyomat felszedette a sás közül;
pártját fogta, kietette, de még azt sem restelte tőle, hogy maga becses
személyében oktatgatta, hogy ne legyen belőle olyan emberkutya, mint az
apja, vagy valami vizi csoda, mint a Hanyi Istók. Ez az én adósságom s
ezért én meg akarok fizetni. – Hát ugyan mivel tud egy zsivány fizetni?
– Zsivány-tudománynyal. – Meg akartam a gróf úrnak mutatni, hogy be
lehet ám ebbe a kastélyba jönni annak, a ki igazi rabló, akkor, a mikor
akar. – Majd ha eltávozom s a gróf úr körülnéz, akkor majd meglátja,
hogy a zár az ajtón, a keresztvas az ablakon a rablónak nem akadály. – A
hogy én bejöhettem, bejöhet más is. – Azt mondják, hogy a gróf úr ebben
a kastélyban valami nagy kincset őriz. – Én nem tudom, nem is keresem,
hogy mi az? – Ha az úton megtalálnám, visszahoznám. Ha más elrabolná, én
visszarabolnám. De lehetnek mások, a kik azt minden áron meg akarják
kapni. S lássa a gróf úr, a milyen könnyen megtehettem én azt, hogy ide
az ágyasházába tudatlanúl belopózzam, épen olyan könnyen megteheti más,
hogy a folyosó tulsó szegletébe «köd előttem, köd utánam» belopakodjék s
azalatt, a míg a gróf úr odafenn a toronyban a csillagokat vizsgálja,
rég árkon-bokron is túl legyen azzal a féltett kincsével.
Lajos a névtelen ijedelem hörgését hallatá. Térdei megrogytak alatta.
Haja felborzadt. Egész testén hideg láz futott át.
«Marie!» ordítá fel önfeledten.
Azzal hirtelen felkapá az égő gyertyát az asztaláról s rohant rémülten a
leány hálószobája felé. Ott hagyta Sátán Laczit a szobájában magára.
A mióta ő maga nem foglalta el helyét azon a megszokott kereveten, azóta
meghagyta a leánynak, hogy lefekvés előtt szobája ajtaját mindig bezárja
kulcscsal.
Most az ajtó nyitva volt.
Lajos kábult rémülettel rohant az alkoven felé. – Félrehúzta a függönyt…
A leány ott aludt csendesen: arczát karjára hajtva; lábánál a kedvencz
macskája; ágya előtt a két mopsz, egymáshoz bújva. Hanem az a fülke a
falban, melyben az aczélszekrényke állt, egészen fel volt tárva s a
benne elhelyezett szekrényke fölé valami furcsa játékszer volt letéve:
egy arasznyi emberalak, mely egy kerekes gépet hajt; hasonlót ahhoz, a
minővel a bebörtönzött rabok daraszolják a szűrposztónak való gyapjút.
Lajosnak a szívverése akadozott el. – Hisz innen az ő távollétében
mindent elvihettek volna: a leányt az aczélszekrénynyel együtt.
Kezébe vette azt a különös mimelést, mely merőben összegyúrt fekete
kenyérből volt készítve s visszatért a saját szobájába.
Sátán Laczi azt mondá neki a kezében tartott játékszerre:
– Emlékül hoztam ezt azokért a harisnyácskákért, a miket valaki, ettől a
háztól, készített az én kölykem számára. A börtönben tanuljuk mi az
ilyen figurákat csinálni, mikor nagyon unjuk magunkat. Rabmunka ez.
– De hogy tudott ön a bezárt ajtón bemenni, a miben belülről benne volt
a kulcs?
Sátán Laczi aztán megmutatta a grófnak azt a tolvajeszközt, a mivel az
ilyen zárban hagyott kulcsot kívülről el tudják fordítani.
– Ez a legrosszabb védelem a betörés ellen: a kulcsot a zárban hagyni;
ezt már minden kontár ki tudja nyitni. Egyedül az olyan ajtók
kinyithatlanok, a miknek zárát csak belülről lehet nyitni és zárni,
kívülről pedig nincs rajtuk semmi kulcslyuk.
– Erről nincs fogalmam.
– Én ismerek egy ezermestert itt valahol a szomszédságban, a ki tud
ilyeneket készíteni. Annak majd én megmagyarázom, hogy hogyan kell; ő
maga asztalos, lakatos, órás egy személyben.
A gróf csodálkozva rázta a fejét. Hogy a rabló magyarázza meg a
lakatosnak: milyen az a zár, a mit senki se tud felnyitni?
– No hát elküldjem ide azt az ezermestert? kérdé Sátán Laczi.
– Föltéve, hogy az ember okos ember és nem fecsegő.
– Ez pedig bolond ember, a ki mindig fecseg. De azért nem szükség tőle
visszahökkenni; csak egy bolondsága van, s mindig arról fecseg. Megérti
ő azt, a mit neki magyaráznak, el is készíti úgy, de soha ahhoz hozzá
nem szól, a miről vele beszélnek. Neki csak egy dolga van: hogyan
kellene Napoleont megverni. Szüntelen haditervet készít, öldöklő
masinákat fundál, s azt magyarázza, hogyan kellett volna egy ütközetet
megnyerni. Ebbe bolondult meg. – Ezt akár leitatják, akár tüzes vassal
vallatják, egyebet nem tudnak meg tőle, mint Napoleon elpusztítására
való rettentő terveket. Ez elkészíti gróf úr házán a felnyithatatlan
ajtókat s minden embernek pokolgépekről és fortificatiokról fog
beszélni.
– Jól van. Küldje őt ide hozzám.
– Hanem – még egyet mondok, gróf úr: – ha még olyan erős zárakat és
lakatokat csináltat a gróf úr kincse védelmére: rabló ellen
egyes-egyedül az védelmezi azt meg igazán és bizonyosan, ha éjszakára
saját maga is ott hál abban a szobában, a hol a kincse áll. Egy bátor
férfi többet ér, mint száz lakat. Nem ok nélkül mondom én, hogy
vigyázzon a gróf úr a kincsére! Többet tudok, mint a mennyit beszélek.
Nem Sátán Laczi a legnagyobb rabló a világon. Vigyázzon magára!
– Köszönöm.
– Elhiszi-e hát gróf úr, hogy nem én voltam és nem az én czimboráim, a
kik a szomszéd kastélyba betörtek?
– Elhiszem.
– Akkor elvégeztem itt a dolgomat.
– Még nem végezte ön el, szólt Vavel, s szekrényéhez lépve, kivett abból
egy szalmába font üveget és egy kis poharat, s ezt teletöltötte. Hátra
van még az áldomás. A ki hozzám vendégül köszönt be, az e nélkül nem
megy odább.
– Igaz a. Ámbár furcsa vendég voltam. Koczogtatás nélkül jöttem be.
Hanem hiszen ma remekeltem. Majd meglátja azt gróf úr. Nem köszöntöm
fel; mert az én szavamra nem sokat hallgatnak az égben.
Vavel leült az asztal mellé.
– Még egy szóra. Most én akarok önnek valami tanácsot adni. Én önnek a
lelkében jóravaló indulatokat fedeztem fel. Önnek a szíve nincs
megromolva. Hagyja ön el ezt az utat, a mely…
– Tudom: az akasztófához és a pokolba vezet.
– Kezdjen ön valami mesterséget; én kész vagyok önt az első
berendezésnél megsegíteni. Adok önnek pénzt kölcsön; majd visszafizeti,
ha jól megy a dolga. Térjen a becsületes munka útjára. Gyönyörűség ez.
– Köszönöm a jó tanácsot, gróf úr, de már késő. Tudtam volna én ezt
magamtól is, s szerettem volna dolgozni, volt is ügyességem hozzá. De
hát senki sem szenvedett meg ezzel a csúf pofámmal maga körül; gyerek
koromtól fogva mindig csúfság tárgya voltam. Az apám nemes ember volt. A
mióta eszemet tudom, mindig a tömlöczben ült. Egy párszor bevittek
hozzá. Olyankor nagyon megvigasztalt azzal, hogy milyen jó nemes
embernek lenni: ha lop, nem szabad őt megbotozni s ha embert öl, nem
akasztják fel, hanem fejét veszik; azért azt el ne felejtsem, hogy nemes
ember vagyok, s ha bajba kerülök, csak arra appelláljak. Ez volt, a mit
a testamentumában rám hagyott. – Még mikor élt is árva voltam.
Disznópásztornál egyéb nem lehettem ezzel az ábrázattal. De még arra is
rossz voltam. A kinek a disznaja elvetélt, rám fogta, hogy az én kancsal
szemem rontotta meg az emséjét. Onnan is elkergettek. Utoljára az
iharosi gróf fogadott fel az udvarába. Bolond hivatalt adott. Volt neki
két szelidített medvéje. Azokat kellett sétálni hordoznom a faluban. A
medvéknek a két első lábuk fel volt kötve a nyakukba, úgy hogy
kénytelenek voltak a két hátulsó lábukon járni, én meg velük karonfogva
a középen, mintha két kisasszonyt vezetnék a promenádra. Aztán, mikor
így együtt sétáltunk a faluban, az emberek utánunk kiabáltak: ahol megy
az iharosi gróf három medvéje! Elszoktam a dologtól, s hozzászoktam,
hogy világcsúfja legyek. Még akkor nem tanultam lopni. A medvék híztak a
kezem alatt, mindennapra kijárt nekik két kenyér. Egy nap a falu végén
egy putriban megláttam egy szegény zsellérasszonyt, a ki leányostól
együtt majd meghalt éhen. Attól fogva a medvék soványkodni kezdtek. Az
egyik kenyeret elloptam a nyomorultak számára s az azoknak jól esett.
Hanem a sáfár rájött a tolvajságomra s engem elkergettek a hivatalomból,
a zselléreket meg a putriból. Az öreg asszony megfagyott az úton; tél
volt. A leánya rám maradt. Ketten voltunk. Egymáshoz kötöttük magunkat.
A boldogtalan asszonyt aztán senki se akarta szolgálatba fogadni, azért,
mert az én feleségem volt. (Kápsáló barát eskettetett bennünket össze az
erdőn.) Az erdő lett a hazánk. Az erdő pedig rossz tanácsokat ád. Azok
az odvas fák, mintha beszélnének a beletévedő emberfiával. Még most is
hallgatom, hogy mit beszélnek. Hozzászoktam, hogy elvegyem a másét. Nem
is tudnék dolgozni már. Nem tudnék szobában hálni, embereknek köszönni,
urakat megsüvegelni. Mikor az a poronty a világra jött, azt mondtam az
asszonynak: eredj vele az erdőből, vedd be magad valami faluba; láss
dologhoz; ne hagyd, hogy zsivány legyen belőle. De mindig kifirtatták a
szomszédok, hogy ő a Sátán Laczi felesége, s azontúl nem volt helyben
maradása s meg csak utánam jött az erdőre szerencsétlenkedni. Ott kell
már nekem végeznem: az erdőben, a hol kezdtem. Semmihez sem értek már.
Nem tudnék egy barázdát szántani. Ott kell végeznem az utolsó fánál: az
akasztófánál. Mert a statárium alatt a nemes ember fiát is felakasztják.
S a hova én befészkelem magamat, abban a vármegyében kiüt a statárium
azonnal. S nekem tetszik az, hogy úgy kergetnek. Mintha a szivemet
csiklandanák, mikor hallom, hogy ropog a puska előttem, utánnam. Még egy
dologhoz nem mondom, hogy nem volna kedvem: valami nagy verekedéshez, a
hol az ember oda ugorhatik valami nagy csoport közé s vághat maga körül,
míg embert lát; katona szerettem volna lenni, hanem hát nem fogadott el
soha a verbunk, elkergettek; azt mondták, hogy nem csufítják el velem a
regementet. Pedig azt legjobban szerettem volna. – No de hát, a mi nem
lehet, az nem lehet. – Megyek vissza az erdőmbe. – Köszönöm a jó
tanácsot és a jó alamáziát. (A pálinka még akkor a magyar köznép előtt
ujság volt, alamáziának hítták.)
Azzal felvette az ajtó megé letett túri kalapját a rabló s hangos
lépésekkel megindult a szobából kifelé.
Az ajtóban még egyszer megállt.
– Gróf úr. Én tudom ám azt jól, hogy a zsiványok és becsületes emberek
között nincsen semmi conventio. Gróf úrnak nem csak szabadságában áll,
de még kötelessége is, engem, a kinek a fejére díj van téve, a mint
puskavégre kaphat, lelőni; s azt megteheti, a míg innen a kastélyból
kijutok.
– Én nem lövök arra, a kinek az asztalomon poharat töltöttem.
– No lám. Ezt nem tudtam. Zsivány vagyok: nem tudom, mi a szokás a derék
emberek közt? Én azt hittem, hogy úgy lesz. Gyanakodó vagyok. No hát
megmondom, hogy a gróf úr valamennyi lőfegyverében a puskaporos
serpenyőnek a lyuka viaszszal van betömve; azokat mind tisztíttassa ki,
mert nem lehet velük lőni.
Vavel gróf odasietett a fegyverszekrényéhez, s csakugyan úgy tapasztalá,
hogy a fegyverei mind lőképtelenekké vannak téve. A rabló nagyon
elővigyázó volt s biztosította magát minden feljülkerülő hatalom ellen.
De már ekkor eltünt a gróf szemei elől.
Lajos utána sietett a szövétnekkel, összekereste a kastély minden zugát
s nem tudott rájönni, hogy hová lett csodálatos vendége? Az egyetlen
főajtó, melyen be lehetett járni, zárva volt és a keresztvasrúd is fel
volt téve eléje; az ablakok is mind betéve és a redőnyök lecsukva. –
Csak hosszas keresés után akadt rá egy áruló jelre, egy sáros lábnyomra
egy ablak hidján. A rabló ott jött be, kívülről felcsavarva az ablak és
redőny reteszeit. Az ablakot elzáró keresztvasak ketteje el volt
görbítve s a mesével határos volt, hogy azon a szűk nyiláson egy izmos
férfi keresztül sajtolhatta magát.
Sátán Laczi csakugyan remekelt ma; megmutatta a grófnak gyakorlatilag,
hogy igazi zsivány, akárhol be tud az ő kastélyába jutni. Azok a
minapiak nem voltak igaziak, hanem csak pernahajderek.
Vavel gróf addig nem nyugodott meg, a míg ki nem nyomozta annak a furcsa
szónak az értelmét.
Páriz-Pápaiban bizony nem volt arról felvilágosítás adva. Hanem aztán
ráemlékezett, hogy jelent meg egy pár év előtt (1804-ben) egy geniális
magyar munka (latin nyelven) «Hungaria in parabolis» – az
felvilágosításokat ád az ilyen rendkívüli kifejezésekről. Nála is meg
volt az a könyv, mint minden ez országban megjelenő opus. Előkereste
azt, s megtalálta benne a pernahajdert.
Elkorcsosult lovagrend volt az, Aradmegyében, Szent-György lovagok czíme
alatt, melynek tagjai azonban Istendicséret s a pogányok leküzdése
helyett a környék birtokosainak kifosztogatását tűzték ki feladatokul; s
mert insigniáikban medvebőr-palást volt a jellemző viselet, az általuk
leginkább mortifikált svábok által elneveztettek «Bärenhäuterek»-nek; a
miből a magyar népajk pernahajdert csavarintott. – Tehát ez a szó olyan
gézengúzt jelent, a ki rontja a «zsiványnak a becsületét».
Ezzel aztán egy újabb talány állt Vavel gróf elé.
Hát akkor miféle emberek voltak ezek a betörők?
S még nagyobb kérdés volt az, hogy mi oka volt Sátán Laczinak a Névtelen
Várba beszökés merényletét elkövetni, csak azért, hogy ő neki elmondja
azt, hogy nem ő és nem az ő czimborái követték el a minapi betörést,
hanem valaki más?
Törhette ezen a fejét! A míg egyszer valaki el nem fogja neki mondani az
érthetetlen mese indokait, addig hasztalan minden találgatás.
* * *
Egy hézagot talált Vavel gróf a rabló előadásában. Mi összefüggése van
Sátán Laczi felesége eltünésének a bárónő kastélyából az ő rejtélyes
megjelenésével a Névtelen Várban?
Meglehet, hogy még majd ennek a kiegészítését is megtalálja valaha.
* * *
Most csak az a kérdés, hogy értesítse-e a bárónőt erről a felfedezésről,
vagy sem? – Hisz ez őt érdekli legközelebbről.
De hogyan? Sajátkezűleg levelet nem ír soha. Marienak pedig le nem
diktálhatja azt, a mi ez éjjel a Névtelen Várban történt.

V.
Másnap délután Henry bejött a grófhoz jelenteni, hogy egy bolond ember
van itt, a ki minden áron akar a gróffal beszélni. Azt mondja, hogy egy
olyan ágyút talált föl, a mivel ötszáz embert lehet okvetetlenül lelőni.
Nem hágy békét, hogy csak jelentsem be, hogy ő a Mátyás mester.
– Igen, én rendeltem őt ide, mondá a gróf. Vezesse fel hozzám.
Henry nagyon csóválta a fejét, a mibe sehogy se akart belemenni, hogy mi
dolguk lehet egymással egy olyan okos embernek, mint az ő ura, s egy
olyan bolond embernek, mint a látogatója?
Elhozta az embert.
Eredeti alak volt. Olyanformájú öltöny volt rajta, a minőt a kerek föld
minden népei között senki se visel. A kabátja tetszés szerint ködmönné,
vagy köpönyeggé volt idomítható: ha akarta, ujja is volt, ha akarta, nem
volt. Még a sarúja is saját találmány, a hogy azt a csizmadia meg nem
tudná önteni. Szakála hosszúra volt hagyva, de bajusza le volt nyirva,
szintúgy a haja egész a bőrig. Sovány arczának minden vonása izgékony
volt, s mindig valami olyan indulatot fejezett ki, a minek semmi köze
sem volt ahhoz, a mit beszélt: haragos volt, tréfás volt, elbámult, a
nélkül hogy valami indoka lett volna rá. Aztán volt egy kurta plajbásza,
azt beszéd közben a szájába dugdosta s nagy gyorsan illustrálta vele az
előadását, a tenyerébe rajzolva vele.
– Épen jókor jött Mátyás mester, mondá a gróf.
– Hja bizony; de csak a marengói ütközetből el ne késtem volna; sóhajtá
fel a nevezetes férfiú. – A mi felett Henry elkezdett csendesen
mosolyogni.
– Azon már nem segíthetünk, Mátyás mester; az elveszett, nyugtatá őt meg
a gróf, hanem nálam volna valami hirtelen elkészítendő munka, a mit önre
szeretnék bizni. Jőjjön velem, majd megmagyarázom.
Mátyás mester annyiban érkezett jókor, hogy Marie épen a kertjébe
távozott sétálni, a hol egy órát el szokott tölteni s ez alatt Lajos
átvezethette az ezermestert a leány szobájába s ott elmondhatta, hogy
mit szeretne ő itt létesíteni?
Mátyás mester figyelmesen hallgatott a gróf beszédére s a közben az
előhúzott hüvelykmérővel kiméregette a tudni való hosszakat és széleket,
s miután jól megértett mindent, ünnepélyes bámulatra nyúló ábrázattal
mondá:
– Igenis; de mért veszett el a marengói ütközet? azért, mert
Gvozdanovics generálisnak nem volt annyi talentuma, hogy mikor Napoleon
lovassága azt a nagy attakot csinálta a batteriái ellen, ő azon a hosszú
allén minden fára felmászatott volna három katonát, kettő töltötte volna
a puskát, egy meg lőtt volna folyvást. A svalizsér utána nem tudott
mászni, mind ott hagyta volna a fogát. A generálisnak azt kellett volna
kommandirozni: «halbe Bataillon, halb links, Baum hinauf Marsch!!!»
De már ezt Henry nem állta ki, a nélkül, hogy a fal felé fordulva, ki ne
nevesse magát egy kicsit.
– Ez is igaz Mátyás mester, mondá a gróf jámborul, hanem hát azt
szeretném megtudni, hogy képes-e ön azt, a mit én kivánok öntől,
tökéletesen kiállítani?
Mátyás mester szomorú arczot öltött, pedig a mit mondott, az nem volt
szomorú.
– Hát ha azt meg tudom csinálni, hogy mikor még egyszer ránk jön az a…
Napoleon; hát úgy megkötözöm, hogy se té, se tova nem tud mozdulni saját
ármádiájával, tetszik azt tudni? Találtam föl egy hordozható sánczot,
vaspléhből: azt minden katonánk magával hordja, mikor jön az ellenség,
azt letámasztja maga elé, azon csak egy akkora nyilás van, hogy a
puskája kifér rajta; ő neki semmi golyóbis nem árthat, ő meg mind
lepuskázhatja az ellenséget. Az olyan lesz, mint egy megerősített vár, a
mit odább lehet vinni. Akkor az egész Napoleonnak halt wer da, bey fusz!
Henriknek majd szétpukkadt a két pofája a nevetés visszafojtása miatt. A
gróf mérgesen nézegetett rá.
– Meg vagyok felőle győződve, hogy olyan lesz, szólt a gróf
beleegyezőleg. Hanem a fődolog ennél az én stratagémámnál az, hogy
kívülről ne legyen semmiképen felnyitható.
Mátyás mester agyarkodó arczfintorra kényszeríté magát.
– Oh uram s én Istenem. Hát a mágneses golyóbisokat ki találta fel: nem
én? Hogy ólom helyett mágnesvasból kell a golyóbisokat csinálni. Az
ilyen aztán minden lövésre embert talál. Nem addig van! Nekünk
szélpuskás regementeket kell formálnunk. A szélpuska nem durranik. Akkor
aztán éjszaka támadjuk meg a… a francziát, hogy mire Napoleon fölébred,
azt látja, hogy az egész serege le van ölve, még a hangját se hallotta.
Henry kezdett már bámulni és nem nevetett.
– Megnyugszom a nézeteiben, Mátyás mester, mondá a gróf, de jól értse
meg: ennek az én fortélyos művemnek úgy kell alkotva lenni, hogy ki a
zárt helyen belűl van, mind levegőt, mind világosságot eleget kapjon és
maga mégis hozzájárulhatlan és láthatatlan legyen.
Mátyás mester arczán a kételkedés foglalt helyet. Pedig ellenkezőleg,
az, a mit most mondott, egészen positiv alapokon épült.
– Hát tudja azt a nagyságos úr, hogy mire való a gummilásztikum csizma?
Hát mikor a mi katonáink a francziák sánczait ostromolják, akkor ilyen
nagy gumilásztikumot kötnek a talpukra. Aztán mikor az árokhoz érnek,
egyszerre beleugranak az árok fenekére, a gumilásztikum meg az árokból
épen olyan magasra felrúgja őket egy ugrással az ellenség sánczára.
Henry teletömte a száját a zsebkendőjével, hogy veres és kék lett az
arcza az elfojtott jó kedvtől.
– Mind elhiszem; szólt megnyugodva a gróf. De nem akar ön némi kis
rajzot készíteni előleges megtekintés végett?
Oh Mátyás mesternek volt tervezetes könyvecskéje a zsebében, hová a
rábizott munkát szakavatott kézzel belevázolja; hanem mindenek előtt (ha
már plajbászra és papirosra került a dolog) meg kellett ismerkednie a
grófnak azzal a furfangos ágyúval, a mi egyszerre ötszáz embert seper le
a csatatérről.
– Mert az így van. Két ágyúcső van egymáshoz forrasztva, tíz foknyi éles
szögletben, úgy hogy a töltéskamrájuk egy lesz, hanem a két szájuk
széjjel megy. Ebbe két golyóbist tesznek bele, a mik egy hosszú
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Névtelen vár (1. rész) - 12
  • Büleklär
  • Névtelen vár (1. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4226
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1866
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4142
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1945
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4264
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4274
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4260
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4179
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2010
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4239
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4312
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1840
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4151
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4231
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1811
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4227
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 405
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 281
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.