Névtelen vár (1. rész) - 10

Süzlärneñ gomumi sanı 4239
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
magicus élvezet volt abban, hogy egy nőt, kivel szellemileg érintkezett
eddig: távcsövével olyan közel hozzon magához naponkint, mintha
egymással beszélgetnének.
De hát ha kiváncsi őt látni, miért nem megy oda hozzá? miért nem beszél
vele élőszóval? mért nézi csak távcsövön keresztül, miért beszél hozzá
csak irott szavakban? Őt bizonyosan elfogadná az.
De hát azután?
Ez a «hát azután?» volt a kezére, lábára vert bilincs, ez a szájára zárt
lakat. Neki nem volt szabad ismerkedést kezdeni senkivel. Annak
következései lehetnek s hát azután?
Az eltemetett embernek nem szabad elhagynia kriptáját. Hanem, hogy
kiüljön e kripta sötét ablakába s onnan körültekintse naponta a szép
tilalmas világot, az szabad neki.
Milyen délczeg alak ez a hölgy, a mint hosszú uszályos fehér öltönyében,
parkja zöld pázsítján végig sétál. Szalmakalapjának ernyője alól göndör
csigákban ringatózik aranyat játszó szőke haja arcza körül. A nagyító
üveg szivárványnymbussal dicsőíti meg az arcz és alak körvonalait.
Mostan megáll, keresni látszik valakit. Mostan megszólal. Valakit
hivott. Egy nevet kiáltott tán. Az alak itt áll; hanem a hang ott marad,
az ezer lépésnyi távolban. A kinek kiáltott, az nem jön elé. Most
hangosabban felkiált s a szemlélő fülét e szó üti meg: «Kedves Lajos!»
Összerezzen. Azt a szót nem a közel hozott phantom mondta ki, hanem egy
élő tüneméy, a ki mellette áll: Marie.
Sokszor föltette magában a leány, hogy utána lopózik Lajosnak, mikor az
a toronyba fölmegy, s megtudja, mit csinál ott? Eddig nem merte azt
tenni; de most már nem félt tőle. A mióta azt a szót le merte írni, azt
hitte, hogy mindent merhet már. Meglepte a kémlelőt, oly lopva jött,
hogy az nem vette észre, csak mikor már mellette állt a leány, s fülébe
sugta nevét: «Kedves Lajos!»
Az ifju felugrott helyéről, a bámulat és meglepetés zavarával, s nem
tudott a leánynak mit mondani. Az nem is várta azt, hogy ő beszéljen;
hanem mohó kiváncsisággal kérdezé:
– Ah, mit néz ön itt ezzel a nagy csővel?
S mielőtt Lajosnak ideje lett volna a csőnek más irányt adni, már a
leány odakuporodott az ő üresen hagyott helyére s maga nézett bele a
csőbe, dévaj, pajkos, daczoló nevetéssel.
És aztán lassankint elmult, elhalt arczáról a mosoly, a mint azt a
világot meglátta, a mit a távcső mutatott: – azt a bűbájos nőalakot ott
a virágos rét közepén, körülfogva szivárványszínek olympi nymbusától.
Mikor elvette szemét a távcső lencséjétől, arczán valami megdöbbentő
átváltozás látszott. E megnyúlt vonások, e félig nyitott ajkak, ez
összevont szemöldök, ezek a szempillák alá rejtőző szemszivárványok:
Lajos jól ismerte ez arczkifejezést: – ez a féltés.
A leány felfedezte, hogy van egy nőalak, varázsló szép, a kinek
tüneményes bűbájában gyönyörködni az ő Lajosa ide feljár. A hűtelen!
Lajos mondani akart neki valamit, de Marie szájára tette a kezét s aztán
megint belenézett a távcsőbe. Az a «sárgaszemű szörny» még többet is
akart látni.
És azután lassankint megint kiderült, örvendő mosolyra gömbölyödött az
arcza, ajkszegletei a gyönyör mézzel telt gödröcskéivé alakultak át; a
szemlélés alatt azzal a kezével, melyet Lajos elé tartott visszatiltó
mozdulattal, annak a kezét ragadta meg és megszorítá, hálasóhajra
enyhült hangon suttogva:
– Hát mégis igaz, a mit nekem mondtál; nem akartál megcsalni.
– Mit látsz?
– Azt a vízlakó szörnyet, a ki engem megrémített. Azt hittem, csak mesét
gondoltál ki számomra, hogy elámíts a nyomtatott könyveddel együtt. Most
itt látom azt közel. Az úrnő hivta őt, s az eléje kullogott, de
négykézláb. Most azt parancsolja neki, hogy járjon felállva. Milyen
nevetséges alak szegény most, így piros ruhába felöltöztetve. A kalapot
nem akarja türni a fején s egyre vissza akar esni a négykézláb járásra,
mint a tánczoltatott uszkár. Istenem! Milyen jó ez az asszony, hogy
olyan türelemmel bánik vele. Megfogja a kezét a kis szörnyetegnek, az
neki csak a hónaljáig ér, s úgy sétáltatja magával, mint a gyermeket, a
kit én, mikor a vízben üldözött, óriásnak néztem. Most leül elébe a fűbe
s látszik az ajkán, hogy ezt a szót akarja vele megtaníttatni: «mama».
Istenem! Milyen jó asszonynak kell ennek lenni.
Azután egyszerre felkelt a leány a távcső mellől, s odaborulva Lajos
nyakába, elkezdett zokogni. Forró könnyei összeáztatták az ifju arczát.
De az nem a fájdalom sírása volt.
Mikor elvégezte a zokogást, mosolygott; még a könnyeken keresztül.
– Áldom az Istent, hogy engem most idehozott. Úgy-e Lajos, máskor is
feljöhetek ide, a mikor te megengeded? Ha te hívsz: tudod, csak úgy. –
És aztán holnap megint hozzáfogunk az úszáshoz. Úgy-e, kisérni fogsz a
csónakon?
Eddig hallani sem akart felőle.
Azután, hogy azt megigérte neki Lajos, jó kedvvel trallázva futott le a
toronylépcsőkön a kastélyba s napestig majd fölvette a házat
danolásával.
A gróf maga is tovább szemlélte a szomszéd kastély parkjabeli jelenetet.
Egy úrhölgy, fiatal és szép, hogy vesződik azzal a feladattal, hogy egy
rusnya, csivasz szörnyetegbe visszavarázsolja a kárba veszett emberi
lelket. A hölgy elragadó szép, mint egy tündér, türelmes, mint egy
szent; s védencze makranczos, mint egy ördög, és csúf, mint egy majom.
Aztán mi oka van ezt tenni?

III.
De vajjon ugyanazt, a mit Vavel gróf elkövet, nem teheti-e meg
Landsknechtsschild bárónő is? Hogy egy erős telescopiummal kikémlelje, a
mi az ő kastélya körül történik?
Mert azt megteheti észrevétlenűl. Külről nem lehet meglátni világosról,
a mi egy sötét szobában történik.
E felől is bizonyosságot szerzett magának Vavel gróf, még pedig egy igen
emlékezetes alkalommal.
A csillagászi naptár egy juliusi éjszakára ritka szép teljes
holdelsötétülést jelzett, a mi este tíz órakor veendé kezdetét s éjfél
tájt érendé el egész teljességét, mely ismét eltart mintegy ötven
perczig.
Lajos Mariet is felbíztatta, hogy e látványt együtt fogják megnézni,
azért a mai napon a szokottnál korábban végezték kirándulásukat a tavon,
hogy tíz órakor már az observatoriumban lehessenek.
Mariet a csoda fogta el, mikor legelőször meglátta a távcsövön át a tele
holdat, a melyet ő a kalendáriumi arczképe szerint egy becsületes pufók
orral, szemmel, szájjal ellátott égi ábrázatnak képzelt, s aztán
egyszerre meglátott maga előtt egy kietlen fényes jégtányért, teleszórva
mértani ábrákkal, mintha valami demiurgus azon tanulmányozta volna a kör
négyszögítését.
Lajos megmagyarázta neki, hogy azok a nagy fényes karikák kiégett
tűzokádók, azok a sötét foltok pedig tengerek. Még akkor ott volt a
tudományos világ, hogy tengereket képzelt a holdban. Mariet
természetesen az érdekelte volna leginkább, hogy vannak-e a holdban is
emberek? Lajos aztán megigérte neki, hogy meg fogja szerezni számára
azokat a phantasticus útleírásokat, miket a mult századbeli
természettudósok a hold planétán tettek. Ez legalább érdekes és ártatlan
olvasmány. «Vajjon milyenek lehetnek a holdbeli emberek?» Lajosnak az
jutott eszébe: «egyet itt látsz közülök magad előtt».
A leány azonban belefáradt az égi tünemény bámulásába s a rendes
lefekvési idő elmultával elővette az álmosság; Lajos hasztalan beszélt
neki a Mare imbrium, meg az Aristarchus hegy csodadolgairól: Marie
el-elbólintott, s azon vette észre magát, hogy már álmodik.
– Én nem várom meg a holdfogyatkozás végét; monda Lajosnak. Szép, nagyon
szép, de álmos vagyok.
Még annyiban gyermek volt, hogy egy édesded álmot a világ minden
planétáinak elsötétüléseért föl nem áldozott.
– Akkor jó lesz aludni menni.
Lajos maga vezette őt le a torony lépcsőin, egész a hálószobájáig, s ott
jó éjt kivánt neki, s megkérte, hogy a szobája ajtaját zárja be maga
után. Ő maga visszament a csillagdába.
A holdtányér félig elsötétült már, a földárnyék az Arzachel körhegy
lánczolatát nyalogatta; Lajos azonban kivette a csillagászati csövet a
telescopiumból s a földvizsgálót tette helyébe (mert amaz fölfordítva
mutat) s a hold helyett a szomszéd kastély felé irányozta a távcsövet.
Hisz erre is alaposabb oka volt a puszta kiváncsiságnál. Ha valamikor,
ez alkalommal meg lehet tudni, hogy van-e a kastély birtokosnőjének
erősen nagyító távcsöve? Ez égi tüneménynél bizonyosan használni fogja
azt.
A holdvilágnál jól lehetett megkülönböztetni. A bárónő a kastély
erkélyén ült kinn, egy pár női alakkal, a kik közül egyik a
társalkodónő, a másik valami szolgálattevő némber lehetett. Ő is a
holdfogyatkozást nézte – egy szinházi látcsővel. – No az nem sok
árulásra képes. – Ez iránt tehát Lajos tökéletesen meg lehetett
nyugodva. – Hanem azért, hogy olyan jól meg volt is nyugtatva, csak
mégis inkább a kastély erkélyén vizsgálta a hold intensiv fényének
fokozatos hanyatlását, mint magán a nagy fénytányéron, s úgy találta,
hogy egy gömbölyű fehér váll, mely a pongyola köntös fodrai közül
kicsúszik, sokkal fényesebb hóhalom, mint maga az Aristarchus!
Azután a báróné is úgy járt a társaságával, mint a gróf. Egyik asszony a
másik után hajtá álomra fejét: azokat aztán elküldte aludni. Csak ketten
maradtak fenn csillagot vizsgálni: ő és a gróf. Ő nézte a holdat, a gróf
meg őtet.
A bárónő, úgy látszott, hogy a mit föltett magában, abban kitartó volt.
Bevárta a hold teljes besötétülését, a míg csak az utolsó fénykaréj is
eltünt s az égen csak egy nagy, ismeretlen látványú rézvörös gömb
libegett, egy izzó árny.
Mikor már csak az utolsó fényvonal világított, a delnő, hogy jobban
lásson, messze kihajlott az erkélyről, s akkor a csipkefodrok fellegei
közül a fénylő «Aristarchus» mellé még egy darab «sinus iridum» is
kitündökölt; – néhány percz mulva a föld árnya eltakarta mind a kettőt.
Erre a hölgy fölkelt és visszavonult az erkélyről termébe. Hanem a
csillagvizsgáló úgy tapasztalta, hogy az erkélyajtót nyitva hagyta maga
után. Valószinűleg az volt a szándéka, hogy mikor a hold újra kifénylik,
az árnyelvonulás tüneményében tovább gyönyörködjék.
A mint a hold elsötétült, tökéletes éj lepte be a földet, éjjeli csend
ülte el a vidéket: kakasszó, ebugatás nem hallatszott sehol. A Névtelen
vár rejtélyes ura rendes angáriát fizetett minden gazdának azért, hogy a
kakasát tegye kosár alá, a kutyáját zárja be a pitvarba éjszakára. Most
már az okát is ki tudjuk találni a hóbortként jelentkező
különczködésnek. Akkor még Lajos éjente ott aludt védencze szobájában, s
nem akarta, hogy valami ebvonítás, vagy kakasszó Mariet fölébreszsze
álmából s az észrevegye az ő ottlétét. Az ok már megszünt; hanem az
angária és a szolgalom csak megmaradt.
A csillagász tehát várta az observatoriumból, hogy újra megjelenjen a
sötétből – a hold.
A helyett azonban egészen más valami jelent meg.
A kastély háta mögött elterülő park bokrai közül egy férfi jött elő; az
körültekintett és jelt adott a háta mögé s arra azután egy második férfi
jött elő, majd egy harmadik, meg egy negyedik.
A homályban is kivehette a gróf, hogy mind a négynek az arczán valami
kezdetleges álarcz van, papirosból; kezeikben balták. Öltözetüket nem
lehetett tisztán kivenni.
Ezek rablók.
A hátul jött férfiak egyike egy sajátszerű eszközt hozott magával,
melyet a kisvárosi gyermekek használnak a «három királyok csillaga»
játékánál. Rövid, egymáson keresztül fektetett pálczák sorozata ez,
melyek csavarszegekkel a közepeiken és a végeiken egymáshoz vannak
kapcsolva s ha a két végső pálczát széthuzza az ember, akkor
összelapulnak, ha pedig összehúzza, akkor hosszúra kinyúlik az egész,
mint egy hágcsó.
Azt az eszközt a lappangók egyike odaakasztotta az erkély
vasrácsozatához, s a ki legkönnyebb legény volt, az felmászott rajta. A
másik három odalenn maradt, az erkély alatti kapu mélyedésébe huzódva.
Ezek bizonyosan arra vártak, hogy az erkélyen át belopódzott társuk a
belülről bezárt ajtókat kinyitogassa, s ők aztán a cselédséget álmában
meglepve, ártalmatlanná tehessék, s aztán háborítlanul hajthassák végre
rablási merényletüket.
A gróf rögtön sietett le az observatoriumból.
Legelébb is Henryt verte föl az álmából.
– A szomszéd kastélyba rablók törtek be.
– Hopp! Azok a gazemberek ugyan csak jól választották ki az idejüket: a
mikor a hold elsötétül. Most senki se látja őket.
– De én megláttam, s el fogom őket onnan zavarni.
– Lövéseket kellene innen a kastélyból tennünk; attól megijednének.
– Van eszed? Hisz akkor Mariet is úgy megijesztenők, hogy soha se merne
többé egyedül aludni. Ha azt hinné, hogy ezen a vidéken rablók
tanyáznak, nem merne itt maradni többé s tudod, hogy mi ide vagyunk
kötve.
– Hát én akkor nem tudom, mit tegyünk? Bemenjek a faluba, s fellármázzam
a lakosságot?
– Hogy azután a szolgabíró elé híjanak s ottan mint tanúnak el kelljen
mondanod, ki vagy? mi vagy? hol születtél? hogy kerültél ide? mi dolgod
itten?
– Igaz a! Nekem nem szabad lármát ütnöm.
– Tedd, a mit mondok. Te itt maradsz s puskádat kezedbe véve, Marie
ajtaja előtt foglalsz helyett. Én magam átmegyek a kastélyba.
– Előhozzam a pisztolyait?
– Nem kellenek. Már hányszor mondjam, hogy nekünk nem szabad
lövöldöznünk. Add ide a görcsös botomat.
– Micsoda? bottal akar menni a rablók ellen?
– Csak tolvajok azok. Álarczot viselnek. Ez nem igazi zsivány. Az ilyen
a közeledő lépés hangjától is elfut. Aztán csak négyen vannak.
– Négyen egy ellen, a kinél nincs más, csak egy fütykös!
– Hiszen háromélű tőr is van benne s az szűk helyen hatalmas fegyver. Ne
beszélj sokat, hanem add elő! Hozd a felső kabátomat is s tedd a zsebébe
az érvágó eszközös tárczámat; meglehet, hogy valaki elájult odaát az
ijedtségtől, s szüksége lehet rá.
– Ejh, uram, milyen hideg vére van önnek, hogy még erre is gondol!
– Ugyan jó Henry, hát illik nekünk ilyen apró rablókat nagyba vennünk, a
kik olyan nagy rablókkal is daczolunk? Gondolj a blancsmanteaux-utczai
tréfára és nevess ezen a mostanin.
Henry elhozta a görcsös botot, a minek a végén is jó súlyos vasszorító
volt; meg a felöltönyét az urának; a gróf csak akkor vette észre, mikor
már a kapun kívül volt s az oldalát ütögetni kezdte valami nehéz, hogy
mégis odacsempészett a zsebébe a hű szolga egy duplapisztolyt.
Sietnie kellett.
Nem kerülte körül a földnyelvről kivezető uton át a kastélytól
elválasztó öblöt, hanem mindjárt ott a gáthoz kilánczolt csónakjába
ugrott, s hatalmas evezőnyomásokkal nehány percz alatt odaát volt a
túlsó parton.
Az éjszaka rémletes színt öltött attól a sötéten izzó planétától, melyet
a föld árnyéka betakarva tartott, s melynek visszfénye most mint egy
rézbálványkép csillámlott a nyugtalan tavon. A mint kiugrott a partra,
sietett a kastély felé. Szíve nyugtalanul dobogott. Valami félelem volt
az a találkozás előtt. Nem az orvokkal, hanem azzal a nővel találkozás
előtt. Valami önvád, hogy a vártára állított őr elhagyta helyét, a
honnan nem lett volna szabad elmozdulnia.
A kastély kapuja, mint minden magyar úri házé, éjjel-nappal nyitva
szokott állni. A gróf áthaladt az udvaron s a mint a szegleten
kibukkant, csakugyan az történt, a mit ő előre megmondott.
Egyike az álarczosoknak, a melyik őrül volt kiállítva a kastélyajtóba, a
mint őt megpillantá, hirtelen a szájába dugott két ujjával élesen
füttyentett kétszer s azzal elfutott az angolkert bozótjai közé.
Vavel nem futott utána, hanem egyenesen berohant a nyitott ajtón,
fütykösét feje fölé emelve. A lépcsőházban függő lámpa égett; az
ismeretlen helyiségben ez megmutatta neki a folyosót, melynek közepéről
nyilt a terem szárnyajtaja. Azon egyenesen benyitott, s még láthatá, a
mint egyike a felriasztott tolvajoknak nyakra-főre igyekezett a teremből
az ablakon át kimenekülni.
A mellékszobából lámpafény derengett elő; Lajos odarohant, azt hitte,
hogy még egy párt ott szorít; de biz azok sokkal serényebbek voltak; ez
az utóbbi, a kinek még a leugró alakját láthatta az ablakban, már csak
sereghajtó volt. Mind elfutottak.
A lámpavilág még egy ajtóval odább eredt, s az az úrnő hálószobáját
világítá meg, melynek asztala tele volt halmozva etuikből kihányt
ékszerekkel és ezüstneművel. A padlaton pedig volt egy serpenyő tele
parázszsal, a miben mindenféle gyilkos vaseszközök izzottak. Rettenetes
gonosztevők; bizonyosan kinozni akartak valakit!
Az alkoven előtt volt egy karszék, abban ült egy hölgyalak, két keze a
függönyzsinórokkal a szék karjaihoz hozzákötözve.
Meglepő szépség. Termetének gyönyörű idomait elárulja a tapadó éji
köntös, mely egész nyakáig fölér, s ott van halvány sárga szalaggal
összehúzva, míg hímzett szegélyei lábujjhegyeit is eltakarják. A
szétzilált haj félig befonottan omlik alá a földig hosszasan, mint egy
aranyzuhatag. A rablók valószinűleg akkor lepték meg, mikor lefekvéshez
készült a haját újra fonatni. Szép arczát még ragyogóbbá tette a
megszabadulás öröme s a szemérem pírja, midőn a délczeg szabadító
hálótermébe betoppant: egy hős, a ki egy szál görcsös bottal jön egy
rablóbanda ellen – és győz!
– Én Vavel gróf vagyok! sietett a látogató, azzal a görcsös bottal a
markában, bemutatni magát; nehogy az úrnő őt is rablónak nézze s
sikoltozni kezdjen, vagy elájuljon.
– Kérem. Szabadítson fel! suttogá a delnő a belépőhöz, s addig pirosra
gyúlt arczczal s összevont szemöldökkel fordítá félre arczát, míg az a
zsinórok felbontásával bajlódni fog. Ily helyzetben még a szabadítónak
sem illett őt látni.
A gróf azonban röviden végzett; kihúzta ezüstnyelű kését, a mit akkor
minden gavallér a csizmaszár mellé dugva viselt (egyik mellé a kést,
villát, a másik mellé a frizőrfésüt), s iziben kettévágta a zsinórokat,
felszabadítva az úrnőt, s azzal rögtön a csengetyűzsinór után nézett.
A bárónő elértette a szándékát.
– Kérem, mondá, ne harangozza föl cselédeimet. A rablók elfutottak már s
nem vittek el semmit. Ön elég jókor jött segélyemre.
– Nem bántották önt, bárónő?
– A megkötözésen kívül egyéb rosszat nem tettek velem; hanem
fenyegettek, hogy kínozni fognak, ha a pénzemet elő nem adom; az
ékszerekkel nem voltak megelégedve. A pénzt is odaadtam volna nekik, de
az a tiszttartómnál áll. Épen alkudozásban voltam velük, hogy adok nekik
utalványt a tiszttartóhoz, vegyék fel tőle szépen; a mikor ön megzavarta
egyezkedésünket.
– Szép egyezkedés! szólt Vavel felgerjedten, a tüzes serpenyőre mutatva.
– Ah, ez csak ijesztgetés volt tőlük; de ne vesződjék ön velem, szólt a
bárónő, ki még mindig a lehető legegyszerűbb toilettben ült vendége
előtt s nem mert felállni, hogy fedetlen lábacskái ki ne bujjanak az
öltöny széle alól. Csodálatos teremtés volt. Legkisebb ijedelem nem
látszott az arczán; semmi remegés nem árulta el, hogy fél az elfutott
gonosztevőktől; hanem minden mozdulata azt, hogy inkább remeg
megszabadítójától. «Kérem önt: ne üssön zajt. Hanem menjen át itt a
mellékkamrába, ott fog találni egy nőcselédet, a kit szintén megkötöztek
s betömték a száját, szabadítsa azt meg.»
Vavel át ment a hálószobából nyíló kamrácskába, s ott meglátott az ágyon
egy megkötözött nőt, kinek a szája be volt dugva zsebkendővel. Azt
hirtelen felszabadítá nyűgeitől, hanem azért a nő nem mozdult meg. Úgy
tetszett, hogy el van ájulva.
Az úrnő erre utána jött gyertyával. Most már bő, virágos selyem kantus
takarta termetét s lábain török papucskák voltak, a haja is főkötő alá
volt szorítva.
– Nos? talán meghalt? kérdé, ijedtségtől kerekre nyilt szemekkel
tekintve Lajosra.
– Meg nem halt… szólt Vavel az ágyon fekvő némber arczát vizsgálva
figyelmesen.
– Hát mi? sürgeté a bárónő.
Vavel emlékezett már e nő arczára. Többször látta őt együtt járni-kelni
azzal a gyermekkel, a kit ő pártul fogott, azóta is, hogy az a bárónő
házához került. Ez a Sátán Laczi felesége.
– Arról szó sincs, hogy meghalt volna; hanem csak elájult, vagy csak
tetteti magát ájultnak.
Azzal a nő üterét vizsgálta s szemhéjait emelé föl ujja hegyével.
– Igazán el van ájulva.
A bárónő már készen volt a repülő sós flaconnal, a mit kantusa zsebéből
elővett s az alélt nő orra alá tartott; de bizony minden siker nélkül.
– A parasztnőnek erős természete van, dörmögé Vavel; ha az egyszer
elájul, holmi illatszerektől föl nem ébred. Ennek érvágás kell.
– De Istenem! hát mit tegyünk? Az orvost nem hivathatom most, nem is
akarnám, hogy mindent megtudjon.
– Én értek az érvágáshoz, mondá Vavel.
– Ah. Ön uram?
– Valamikor tanultam az orvostant.
– De hát mivel akar eret vágni?
– Itt a sebészi eszközeim.
– Ah, ön arra is gondolt, hogy itt valakit elájulva talál.
– Csak egy nőcselédre volna szükségem, a ki a karját tartja az aléltnak,
míg a műtétet végzem.
– Nem akarom, hogy felköltsünk valakit. Nem tehetem-e én meg?
– Ah! Ön akarna segédkezni? Nem fél a vér látásától?
– Félek biz én. De attól még sem olyan nagyon, mint hogy önt egy
cselédem meglássa itt, ebben az órában.
– De hisz ez is meg fog látni, ha felocsudik.
– Oh, ez iránt biztos vagyok. Ez hallgatni fog.
– Tehát tegyünk kisérletet.
A kisérletnek a vége bizony csak az lett, hogy az elájult nőcseléd az
ügyesen végrehajtott érvágásra felocsudott, hanem akkor meg a segédkező
úrhölgy arcza sápadt halálra; szemei elfordultak szemhéjaik alá s ajkai
elkékültek; szerencsére neki finomabb természete volt, az arczába
fecskendett hideg víz és a repülő só rögtön életre téríté. Feje az ifju
férfi vállán, termete karjain nyugodott addig a néhány perczig.
– Ne vesződjék ön velem, suttogá a hölgy, a mint szemeit felnyitotta, s
fejét Vavel karjára nyugtatva találta, hanem lásson a másik nő után.
Azzal felugrott térdeiről.
Azt a cselédet meg az életretérés után úgy rázta a hideg láz, hogy a
fogai is összevaczogtak bele, vagy talán a rémület hatása volt az? Nem
kellett neki más, csak nyugodtan fekve maradni és betakarózni. Ha csak
láz a baja, az majd elmulik magától; ha pedig iszonyat, az ellen nincs
orvosság. Nem felelt a kérdésre mást, csak azt, hogy «jaj Istenem!»
A bárónő és a gróf visszatértek az alkovenes szobába.
Ideje volt néhány obligát frázissal helyreütni az elmulasztott
bevezetést.
– Nagyon sajnálom, bárónő, hogy önnel ez a kellemetlenség történt, ezen
a mi kedves, csendes vidékünkön, a hol oly besületes nép lakik, hogy az
ember künn feledheti az erszényét az udvarán, s nem lopják el. Úgy, hogy
én meg nem foghatom, honnan kerültek elő a Fertő tó környékén a
zsiványok?
A bárónő közbenevetett.
– Engemet az egész rablókaland inkább mulattatott, mint sem elrémített.
Úgy is egész életemben vágyam volt színről-színre láthatni azokat a
nevezetes magyarországi zsiványokat, a kikről a bécsiek olyan
csodadolgokat tudnak mesélni. Most legalább czélt értem. Ez igazi kaland
volt, a minőket a regényekben olvashatni.
– Hanem e regénynek lehetett volna igen szomorú vége.
– Igen, ha az ég egy hatalmas, bátor szabadítót nem küld számomra.
– Azt valóban az ég küldte; mert ha történetesen ez éjjel
holdfogyatkozás nincs, s én azt távcsőmmel nem vizsgálom, s ha
történetesen az ecclipsis okozta szünet alatt szét nem nézek a vidék
felett is, akkor nem veszem észre, hogy önhöz álarczos alakok törnek be
az erkélyajtón.
– Ah, ön ezt távcsővel látta meg? – Jövőre jobban fogok vigyázni
magamra.
Vavel gróf értette ezt; de más értelmet adott neki. Most jól esett a
maga vétkét a rablókra kennie.
– Bizony azt jól fogja tenni a bárónő, ha jövőben nem hagyja nyitva
éjszakára az erkélye ajtaját s a kastély udvarán éji őrt állít fel;
aztán meg a cselédjeit felfegyverzi és a közelben hálatja.
– Oh nem, nem! Jövőre pénzt is fogok itthon tartani, hogy ha eljönnek a
rabló urak, kielégíthessem őket.
Vavel gróf, látva, hogy a bárónő nagy lelki erejét akarja tüntetni az
által, hogy tréfára veszi e komoly veszedelmet, maga sem akart hátra
maradni s ugyanazon hangulatból folytatá:
– No hát csak kérem az előadás napját velem előre tudatni, hogy mikor a
«Schlagwort»-ra kerül a sor, el ne késsem a «jelenetről».
A bárónő nevetett s a közben kezét nyujtva, bocsánatot kért
varázslatteljes tekintetével.
– Lássa ön, milyen bolond vagyok én? A helyett, hogy bámulnám és
megköszönném önnek a nemes, lovagias vakmerőséget, a mit nem tudom, hogy
ki utánozna még? úgy teszek, mintha fel se venném az egész veszélyt, a
miből kiszabadított. Ne vegye komolyan az én bohóskodásomat. Az a
szerencsétlen szokásom, hogy mindenből gúnyt űzök. Most egész komolyan
kérem önt még egy nemes tettre, a mi különös kivánság ugyan; de el fogom
mondani az okát. S azzal kivette Vavel kezéből a görcsös botot, a mivel
az indulásra kész voltát jelezé, s lefoglalta azt mintegy zálogul az
ottmaradásra.
Vavel gróf minden egyébre gondolt, csak arra nem, a mit a bárónő kivánt
tőle.
– Ne szóljon ön arról, a mi ez órában itt történt, senkinek.
– Ezt igen szívesen megállom, bárónő.
– Nem akarom, hogy a hatóság vizsgálatot indítson a rablási kisérlet
miatt.
(No ilyen vizsgálatra Vavel grófnak volt legkevesebb szüksége, a hol
felelni kell e kérdésekre: ki vagy? mi vagy? hol születtél? hogy
kerültél ide? mi dolgod itten?)
A gróf fejével intett, mutatva, hogy már elkezdte a hallgatást.
– «Önnek» felfedhetem e kivánságom okát. Ez a nő, a kit most életre
hozni segített, ugyanaz az asszony, a kiről önnek írtam: a híres rabló
felesége, Sátán Lászlóé, vagy a hogy a népajk kificzamította a nevét:
Sátán Laczié. Ha most kitudódnék az, hogy engemet az éjjel rablók
támadtak meg, minden ember azt mondaná egyszerre: «ezeket a Sátán Laczi
felesége idézte oda; annak az ura volt az! Ő czimborázott velük; ő
eresztette be azokat!» s akkor ezt a szegény asszonyt börtönöznék be
rögtön.
– S ön ártatlannak tartja őt e merényletben?
– Bizonyosan mondhatom önnek, hogy az. És én nem fogom őt elbocsátani
magamtól, hanem itt tartom tovább is, és itt fog hálni a hálószobám
mellett és rá lesznek bízva a szekrényeim kulcsai.
S minden állításának nyomatékául egyet ütött Vavel vasasvégű botjával a
parquettera.
– Tehát becsületes nőnek tartja őt, bárónő?
– Lelkemet teszem rá, hogy az! Van rossz multja, de azt már megbánta;
vannak hibái, de azokról el kell neki szokni. Én akarom, hogy becsületes
nő legyen, s a kit én egyszer pártul fogtam, azt nem engedem nyomorultul
elveszni.
Vavel gróf e szónál önkéntelenül nyujtá kezét a bárónő elé, a mit annak
kézszorítása fogadott.
– Nézze ön: a másik pártfogoltam is, mikor két lábon járni tanítottam,
hogy megharapta a karomat, hanem azért én mégis megtanítom őt ember
módra járni.
A bárónő köntöse ujját feltűrve, megmutatta Vavel grófnak a márványsima
kart, a mely bizonyosan egyike azoknak, a miket a milói Venus
elvesztett, egy friss harapás nyomaival a bársony felszínen.
– Tehát nagyon kérem, ön se szóljon e mai találkozásunkról senkinek, a
hogy én sem fogok. S már most visszaadom a fegyverét. Odahaza azóta
bizonyosan aggódik ön miatt valaki.
– Igen. A komornyikom.
– Már most csak arra kérem, ha eltávozik ön, zárja be maga után a
kapuajtót s a kulcsát hajítsa fel az erkélyre. Én ott megtalálom azt s
aztán biztonságban leszek. Higyje el, hogy én jól tudom, mivel lettem
adósa ma, s jöhet idő, a mikor tartozásomat lerovom. Isten önnel!
S azzal utánozhatatlan grácziával nyujtá kezét a grófnak.
Vavel gróf búcsút vett. Eltávoztában még egyszer figyelmesen
körülnézett, ha nem rejtőzött-e el a rablók egyike valami zugban? Oda
alant bezárta a kapuajtót s aztán még egyszer meglátta a bárónőt, a mint
várt rá, hogy a felhajított kulcsot átvegye. Az rögtön visszatért a
terembe.
Vavel pedig sietett haza.
Henryt ott találta Marie szobája ajtajában a felvont sárkányú
fegyverrel.
– Nincs semmi baj itthon? kérdé tőle. Marie nem ébredt fel?
– Nem. Hanem álmában kiáltott valamit, a míg ön oda volt; jól hallottam
az ajtón keresztül: «Lajos! – Vigyázz! – Harap!»
Vajjon kiről álmodott?
A rablókalandról pedig senki sem beszélt ki semmit.

IV.
Lajos nem tagadhatta el magában, hogy ez a nő nagy foglalásokat tett
eddigi eszmekörében. A csillagászatban elfoglalta a holdnak a helyét, a
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Névtelen vár (1. rész) - 11
  • Büleklär
  • Névtelen vár (1. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4226
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1866
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4142
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1945
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4264
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4274
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4260
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4179
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2010
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4239
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4312
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1840
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4151
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4231
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1811
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4227
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 405
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 281
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.