Névtelen vár (1. rész) - 05

Süzlärneñ gomumi sanı 4264
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
tulajdonos bárótól, olyan szerződést kötve vele, hogy a várkastélyhoz
tartozó parkban, a meddig az körül van palánkolva, senkinek se legyen
szabad rajta és a hozzátartozókon kívül járni. Ezt nevezik servitusnak.
Az tehát a kérdés, hogy van-e kedve Katinka hugomnak egy ilyen
«tilalmast» a birtoka közepén eltűrni? vagy pedig fel akarja azt
mondani?
– És ha fel akarnám azt mondani?
– Akkor tetemes vinculumot kellene fizetni a bérlőnek. Akarja-e ezt
tenni?
– Attól függ, hogy micsoda ember az a bérlő?
– Mindenesetre különcz. Valami világkerülő.
– Hogy híják?
– Azt nem tudni. Épen azért nevezik ő róla azt a kastélyt Névtelen
Várnak.
– De hát hogy lehet az, hogy valakinek egy helyen, a hol három
esztendeig lakik, ne tudják meg a nevét?
– Igen egyszerűen. Ő maga nem auffirolja magát sehol, a cselédei nem
híják másként, mint a «gróf».
– De levelet tán csak kap a postán?
– Azt gyakran kap a világ minden részéből: néha pénzes leveleket is,
azoknak a recepisséit neki kell aláirni. Hanem úgy van vele, mint az
egyszeri paraszt, a ki azt mondta, hogy «bárcsak én írni tudnék, ha
olvasni nem is; majd találnék én valakit, a ki azt elolvassa». Ennek is
kell lenni valakijének, a ki azt, a mit ő irt, el tudja olvasni, de erre
mifelénk senki azokhoz a czifrákhoz nem ért, a mi az ő adressén van s az
ő keze alól kikerül.
– Hát a hatóság nem vonhatja őt kérdőre?
– Miféle hatóság?
– No – maga, Bernát bácsi.
– Hát spiczli vagyok én?
– De az útlevelét csak elő szabad kérni az idegennek?
– Útlevelét? Hiszen mindjárt kidobnának engem a vármegyeház ablakán, ha
valakitől Magyarországon útlevelet kérnék, vagy egy «Salva guardiába»
betenném a lábamat a bennelakó engedelme nélkül.
– De hát nem ügyelnek itt fel arra, hogy ki mit cselekszik?
– Minek? Nemes ember azt teszi, a mit neki tetszik; a paraszt pedig azt,
a mit muszáj.
– De hátha veszedelmes összeesküvést forral az az ember?
– Az a királyi fiskus gondja, nem az enyim.
– Hátha hamispénzverő?
– Az meg a tárnokmesterre tartozik.
– De a rablók ellen csak kell valami rendőrségnek lenni.
– Arra itt vagyok magam, meg a pandurjaim, s ha rakonczátlankodnak:
kihirdetem a statariumot; s akkor vagy kézrekerülnek, vagy átmennek a
másik vármegyébe. Egyébiránt a szóban forgó Névtelen Vár lakója ellen
egyik indicium sem forog fenn. Az nagyon csöndes ember.
– Egyedül van? Nincs családja?
– Már erre tiszttartó úr jobban meg tudna felelni; mert ő folytonosan
szemügygyel kisérhette.
– Nos, tiszttartó úr. Mit tud felőle? Van felesége e rejtélyes úrnak?
– Megvallom, megvallom: úgy látszik, mintha volna; de egész bizonysággal
még sem lehet tudni.
– No ez már engem pikiroz! Hát hogyan nem lehet tudni? Láthatatlan?
– Látható, látható. A névtelen úr, meg a dáma együtt szoktak kocsikázni
minden nap délelőtt tíz órakor s elkocsiznak a szomszéd városig: ott
visszafordulnak és hazatérnek; de a dáma oly sűrű fátyollal van
betakarva, hogy nem lehet kivenni, hogy vajjon vén asszony-e, vagy ifju
leány?
– De ha kocsikáznak, akkor cselédjüknek is kell lenni, a ki a lovakat
hajtja. A cselédektől csak meg lehet tudni, hogy gazdájuk és asszonyuk
között micsoda viszony van?
– Valóban, valóban. Cselédjeik vannak. Egy komornyik, a ki egyuttal a
lovakkal bánik. Ez a mindenes a háznál. Ez jár ki a faluba is néha, és
németül beszél. Rajta kívül van egy kövér szakácsné a kastélyban, a ki
nem megy sehova; azt mondják, nem tud járni. Azután van két ember, a ki
bejár hozzájuk, a Schmidt meg a Schmidtné. Ezek soha a házba be nem
lépnek, hanem rendesen reggel öt órakor, télen úgy mint nyáron,
megjelennek a kastély rondellájának az ablaka előtt: akkor ott a
salugáderen keresztül kiadja nekik valaki a rendeletet, kilencz órára
visszatérnek, akkor már egy kosár van kitéve a rondella alá, abba
belerakják, a mit hoztak, azt kötélen felvontatja valaki s megint kiadja
nekik a rendeletet. Ez a két ember egy zsellérházban lakik, a mit a
névtelen úr vett a számukra. De ezek az asszonyságról soha nem
beszéltek; azért, mert soha se látták.
– És a komornyik?
– Azt úgy híják, hogy vas szájú ember. Különben is olyan urias
magatartású, hogy alig meri valaki megszólítani. Mindig fehér glacée
keztyűt hord, és ezüst zsinóros bérruhát. Azt tartják, hogy a szakácsné
az ő felesége. A falubeli leányokra az igaz, hogy rá sem néz. Eljár a
szomszéd faluba a katholikus templomba; de meg nem gyónik soha. Nem
enged tudakozódni magától: csupán egyszer szalasztott ki annyit a
száján, hogy «az ő úrnője egy szegény árva leány, a kinek semmije nincs;
de ezért mégis mindennel ő rendelkezik».
– S nem fogadnak el látogatásokat?
– A látogatót maga az úr fogadja, s olyankor, ha idegen érkezik, a dáma
a belső szobákba zárkózik és onnan ki nem jön. Ha valaki ebédre is ott
marad, akkor az ételek felhordása alkalmával az úr minden ételből szed
ki egy tányérra, s azt saját maga viszi be abba a szobába, a hol a dáma
van. Az elő nem jön soha. Kérdezősködni senki se mer felőle. Egyszer a
feleségem megszánta a magányban élő teremtést, s szép szerével
ismeretséget akart vele kötni. Pünkösd vasárnapján egy szép bokrétát
formált az üvegházi virágokból, s azt elküldte a szolgálója által a
Névtelen Várba. A cseléd fölment a grófhoz s elmondta, hogy köszönteti a
tiszttartóné, ezt a bukétot küldi a nagyságos grófnénak. A cseléd
visszajövet dicsekedett a komornyiknak, a ki az ajtón kiereszté, hogy
ugyan örült a gróf a grófnénak küldött bukéton; egy huszast adott neki s
ugrált, mint a bolond, örömében. «Ugrált bizony haragjában!» monda a
komornyik; «köszönd, hogy leány vagy; mert ha férfi volnál, pisztolylyal
kergetett volna ki.» S a mint kilépett a leány a kastélyból, csak úgy
hullott a fejére a széttépett bukét virágja, s a gróf káromkodott
odafenn valami idegen nyelven, a mit a cseléd nem értett. Másnap a gróf
összetalálkozott a feleségemmel a faluban véletlenül. Az asszony
aprehendált s rá se nézett. Délután a gróf a Schmidtné által hat palaczk
bort küldött a feleségemnek, azzal az izenettel: azért a szivességért,
hogy nem látta őt meg. Haute sauternei borok voltak.
– Ah, tehát a remeték ilyen jó borokat isznak.
– Valóban, valóban. És kitünő konyhát tartanak. A Schmidtné mindennap
hazahordja az ételmaradékot a gyermekeinek, a mit a szakácsné ád neki, s
azok fejedelmi konyháról tanúskodnak. A konyhájukról azt is meg lehet
tudni, hogy igaz keresztyének. Husvét napján páskabárány, mindszent
napján heilige Striczli van az asztalukon. Templomba azonban nem járnak
s pap nem jár hozzájuk.
– S minő viseletben jelennek meg, mikor kikocsiznak?
– A gróf egyszerű barna kabátot visel, széles kerek kalappal, térdig
gomboló fehér kamáslit; télen karbonári köpönyeget. A dáma azonban
mindenkor a legújabb divat szerint van öltözve s ruháit a postán hozzák
külföldről.
– S mi okuk lehet nekik e rejtélyes bujósdi játszásra?
– Megvallom, megvallom, már ez a sphærámon kívül esik. Én csak a
datumokat tudom előadni: a combinatiókhoz jobban ért a doktor úr!
– Ah, igaz, igaz! szólt az általános kaczagásban részt véve a bárónő.
Hiszen itt van a doktor: az ember ne húzza hiába a vármegye fizetését;
ha ön a vármegye harangja, akkor kell tudnia, a mi itt közelünkben
történik.
– Hát hiszen tudom is: csakhogy eddig nem juthattam szóhoz – a mérnök
úrtól. (Mondok, hogy mit mondok?) Hát ha olyan kegyes a bárónő s
megakarja hallani, én megmondhatom, hogy ki ez az úr? és ez az
asszonyság? Én háromféle versiót is tudok. Szabad belőle válogatni. Az
első hiteles magyarázat az, hogy ez a névtelen úr egy külföldön
grasszált nagy rablóbanda kapitánya, a ki az üldözés elől vonult vissza
rablott kincseivel ide a mi Arkadiánkba. Az a dáma pedig a szeretője, a
ki már egyszer Németországban hurokra került, elitéltetett, s az itélet
következtében a homlokán tüzes vassal megbélyegeztetett. Ez az oka, a
miért az arczát fátyolozatlanul nem mutathatja soha.
– Ah, ez nagyon rémségesen regényes, doktor úr, szólt a bárónő. Ezt nem
fogadjuk el. Adja elő a másodikat.
– Tudtam, hogy ez nem fog tetszeni, azért eresztettem legelől; pedig ezt
sem szoptam az ujjamból. A másik már nem ilyen rémséges. A névtelen
lovag egy apáczát szöktetett el a kolostorból. A szent fogadalmát
megtört égmenyasszonya a vétke vezekléseül azt a fogadást tette, hogy,
kedvesét kivéve, az egész világról le fog mondani; ezért zárkózik el
vele egy félreeső kastélyba; ezért nem mutatja az arczát soha senkinek,
ő rajta kívül.
– Ez regényes; de nem valószinű. Ha egy apácza annyira megy, hogy a
kolostorból megszökjék a kedveséért, akkor már azt is megteheti, hogy
áttérjen a protestáns hitre, s akkor feleségül mehet a szive
választottjához: nem kénytelen se bűnös életet élni, se rettegni, se
elrejtőzni. Ezt nem hiszszük el.
– Akkor a harmadik lesz a legvalószínűbb. A hirlapok ezelőtt négy évvel
hireszteltek el egy nevezetes asszonyszöktetési esetet. Egy franczia
előkelő tisztnek a feleségét elszöktette a dieppei fürdőből egy idegen:
nem tudni ki? A kijátszott férj mind ez idő óta keresi a feleségét az
egész világon, de a csábítót nem ismeri. Ezek ők.
– Ez a legérthetőbb megoldása volna a talánynak. Hanem egy hibája van.
Ha a szerelmes pár az üldöző franczia tiszt elől menekült ide
Fertőszegre, akkor a titokban maradásra a legrosszabb módot választotta
a nő arczának örökös fátyol alatt tartásával. Ha egyszerűen a maguk
alakjában jelennek meg, ugyan ki fog rájuk ismerni itt Fertőszegen? Míg
a fátyolnak híre megy s előbb-utóbb nyomukra vezeti a tudakozó férjet.
– Hiszen mások is támasztották ezt a skrupulust. De itt jön azután az
igazi magyarázat. Van egy öreg erdőkerülő, a ki mindennap látja őket
kikocsizni. Az erdőnek egy tisztásán le szoktak szállni a hintóból s egy
kis sétát tesznek a gyalog ösvényen, a dáma az úr karjába fogózva. Az
erdőkerülő megjegyzé, hogy egyik nap a dáma nehézkes, tappogó léptekkel
jár, a másikon pedig oly ruganyos, könnyed járással lépeget, mint egy
tündér. A termete is egyszer deli, másszor összegörnyedező. Az
erdőkerülő azt mondja, hogy a lefátyolozott dáma nem egy asszony, hanem
kettő. A csábító idegen nem egyedül szöktette el a franczia tábornoknét,
hanem leányostól: az anya azóta összerokkant, a leány pedig felnőtt, s a
bűnös ember elcsábította mind a kettőt!
– Shoking! kiálta fel az erényeire féltékeny társalkodónő. Ilyesmit nem
lett volna szabad doktor úrnak elmondani hölgyek előtt.
– Kérem, doktornak minden szabad!
Elmondva azonban már csakugyan el volt, s visszavenni nem lehetett:
ennélfogva az egész asztaltársaság egyhangulag felriadt, hogy ez már
szörnyűség! Egy ilyen gonosztevőt csakugyan nem szabad tovább megtürni a
Névtelen Várban.
Ez alatt azonban tiszteletes Mercatoris uram is elkészült a rossz
fogaival, s most már ő is hozzászólhatott a napirenden levő tárgyhoz.
– Uraim és hölgyeim, kezdé, engedjék meg, hogy én szót emeljek e
kérdésben, melynek részleteiről senki sem bír annyi ismerettel, mint én,
a ki évek óta folytonos összeköttetésben állok ez ismeretlen emberrel.
– Minő összeköttetésben?
– Csupán levelezés által. És az is egész sajátszerűen megy végbe. A gróf
– nevezzük annak, ámbár semmi okunk sincs rá, mert ő nem mondja, hogy az
– minden nap elküldi nekem a maga «Augsburger Allgemeine Zeitung»-ját, a
mit reggel a kapum alá bedugva találok; s azonkívül a Schmidtné által
gyakran küld hozzám leveleket; de az nem férfi-írás, világosan nőkéz
vonásai. Azok sem maradnak nálam; a küldönczné visszakéri mindig a
levelet. A pecsét a levelen rendesen síma. Csak egyszer láttam rajta egy
czímert három virággal.
– Mi volt az a három virág? kérdé a bárónő élénken.
– Azokat nem ismerem.
– S mi iránt folytatnak önök levelezést?
– Eleinte azon kezdődött, hogy az idegen úrnak voltak apró kivánságai, a
miknek teljesítésére engem kért fel. Majd az volt a baja, hogy a kutyák
nagyon vonítanak a faluban, majd meg az, hogy a gyermekek kiszedik az
erdőn a fészkekből a madarakat, majd meg az, hogy a bakter nagyon
kiabál. De mindezeket soha sem a maga nevében panaszolta el, hanem egy
harmadik személyre vonatkozólag tette, a kit nem nevezett meg, csak azt
írta «félnek a kutyaüvöltéstől»; – «szeretik a madarakat»; – «felijednek
az őr kiáltásától». – S aztán pénzt küldött annak a gazdának, a kinek
olyan ugatós ebe volt, hogy éjszakára zárja be azt, a fiuknak, hogy
ereszszék szabadon az elfogott madarakat, s az éji őrnek, hogy a falu
tulsó végén kiabáljon.
– Úgy látszik, hogy az a nő, a kit őriz, nagyon szereti a csöndet.
– Úgy van. Az itteni fiatalságnak az a szokása volt, hogy az újév első
óráját nagy lövöldözéssel szokta megűnnepelni. Az idegen úr a másik
évben a fiatalokat felkérte általam, hogy hagyják abba a lövöldözést,
inkább mulassanak az ő rovására, s azóta minden Sylvester éjen
megvendégli őket a falu korcsmájában. A mint ezeket az apró kivánságait
elintéztem, akkor elkezdte a hirlapjait elküldeni hozzám, a mi nekem
vajmi jól esett, mivelhogy falusi papnak nem igen telik ilyesmire.
Később a könyvtárából is kölcsönzött olvasni való műveket. Minden
nemzetbeli classicusai meg vannak. Azután Wieland, Lessing, Kleist,
Börne, Locke, Schleiermacher művei. Ezen kezdődött a levelezésünk.
Gyakran a leghevesebb disputába elegyedtünk, egy nap tízszer is
megfordult Schmidt, a futár, a Névtelen Vár és parochia között a
véleménycserét ide-oda hordva, s ugyanaz nap elmentünk egymás mellett az
utczán, a nélkül, hogy egyebet mondtunk volna egymásnak, mint «jó
napot». Az általam olvasott levelekből azonban arról meggyőződtem, hogy
a rejtélyes férfi se nem büntetés elől bujkáló gonosztevő, se nem
regényes asszonyszöktető kalandhős, de még nem is világgyülölő
szerencsétlen bolond; hanem valódi nemes érzésü emberbarát, a ki
érdeklődik az egész világon történtek iránt és szereti tudni az apró
emberek baját, hogy rajtuk segíthessen; filosof, a ki boldognak érzi
magát, ha csönd van körülötte.
A bárónő odainté a komornyikját s azt az utasítást adta neki, hogy az
előljáróságot kérje fel a nevében, hogy minden tervezett üdvlövöldözést
és rakétázást hagyjanak el. Feje fáj, nem türheti. Mulassanak a mai nap
örömére csöndesen a födél alatt.
Azután azt kérdezé a lelkésztől:
– De hát hogyan értesül a szegény emberek bajairól a névtelen úr, ha
soha se ő, se cselédei a néppel nem érintkeznek?
– Igen egyszerű módon. A kastély tornyában van egy hatalmas telescopiuma
elhelyezve. Ezt ő maga tudatta velem. Ezzel ő a magasból minden udvarba
belát. Úgy, hogy megtudja, kinél mikor van keresztelő vagy temetés; s ha
rongyos a ház, a hol ily eset fordul elő, már másnap ott van nálam az
enyhítő segély. Elnézegeti, hogy mulatnak a paraszt legények egymással s
nekem megírja, hogy ezt vagy amazt a szép leányt jó lesz meginteni, mert
nagyon szilajon járja a tánczot; meg hogy ezt meg ezt a menyecskét
megdorgáljam, hogy ne nyissa ki az ablaktábláját, mikor éjjel
koczogtatnak rajta. Még azt is kitanulta, hogy melyik fiu a legjobb
iskolába járó, melyik forgatja otthon a könyvet a kezében
legszorgalmasabban, s annak ösztöndíjt küldött. S karácsony estéjén
minden kis fiut és leányt felhivat a Névtelen Várba, ott nagyszerű
karácsonyfa van a számukra felállítva, égő viaszgyertyákkal, s azon
minden gyermek számára apró ajándékok, öltönydarabok, könyvek,
nyalánkságok. Azokat ő maga osztogatja ki közöttük. Sőt egy igen
nevezetes esetet mondhatok el róla, a mi nagyon jellemzi az embert.
Egyszer egy szerencsétlen asszonyt, a ki házastársi viszonyban él egy
rossz hírű férfival, a vármegye befogatott. A tekintetes főbiró úr tudja
az esetet: a Rakoncza Jutka, a Sátánné.
– Hogyne tudnám? most is odabenn ül. Ő kelme az a híres Sátán Laczi
szeretője.
– Ennek volt egy kis fia. Annak azután, hogy az anyját elvitték, nem
volt hová lenni. Az idegen úr a tornyából nézte, mi történik ezzel a
gyermekkel, a kinek az anyját látta pandurok által elkisértetni. Azt
minden házból kikergették, utoljára a többi gyerekek elkezdték
boszantani, csipkedni, taszigálni, míg a gyerek kibujdosott a falu
végére, lement a tópartra, s mivelhogy nem adott neki senki enni, a
tukorczát ette: a fiatal sás édes hajtását. Az idegen úr rögtön írt
nekem, hogy az elzüllött gyermeket kerestessem föl s adjam oda
gondviselés végett a Schmidtnének; ott kap addig enni, a míg az anyja
hazakerül; a rektor pedig fenyítse meg a fiukat, hogy ne bántsák a
nyomorultat többet.
A bárónő könnyezett ez elbeszélésen.
A főbiró pedig adomát mondott rá.
– Kár volt! Úgy jár vele, mint az egyszeri ember a farkasfiuval. Ha
megnő, a jótevőjét eszi meg.
– Ah, ah; ne szóljon úgy, Bernát bácsi; tiltakozék a bárónő. Szegény kis
fiu! Ez egészen elérzékenyített. Georg! Pakoljon össze a süteményekből
egy jó csomót s vigye el majd a Schmidtnének a szegény kis árva számára.
Az ilyen dolog engem nagyon meghat. Aztán majd jőjjön el hozzám az a kis
fiu; valami ruhát fogunk számára összeszedni. Mondja csak tisztelendő
úr: tehát az én bérlőm igazi nemesszivű ember.
– Tettei annak hirdetik, bárha szavát nem hallani is.
– De akkor mégis mi magyarázata van a lefátyolozott nő titkának?
– Ezt nem tudom, mert ezt a tárgyat távolról sem érinti leveleiben soha.
– Rabja neki az a nő, a kit erőszakkal tart magánál?
– Az nem lehet, szólt a lelkész, mert száz alkalma volna tőle megszökni,
vagy segélyt kiáltani, mikor az utczán végig kocsizik vele.
Itt aztán oly hosszú hallgatás támadt, hogy elvégre az inzsellér úr is
hozzájutott a maga sorához.
– Azt mondom, hogy mit is mondok…
– Ugyan, az Isten áldja meg, mondja ki hát! unszolá a doktor.
– Azt mondom…
– No csak ki vele bátran!
– Azt mondom, hogy azért van annak a dámának a képe mindig lefátyolozva,
minthogy – mit is mondok!
– De mondja már!
– Minthogy ő a «disznófejű kisasszony!»
E nem várt megoldás rengeteg kaczajra zendítette fel az egész
asztaltársaságot.
– De pedig nem olyan nevetni való ez, a mit az inzsellér mond, szólt
Bernát bácsi, a mint a kaczajhullám kissé elsimult. Gyerek koromban én
is sok adomát hallottam a disznófejű kisasszonyról.
– Lehet, hogy közel járunk a megoldáshoz az inzsellér úr ideájával!
szólt bele a doktor; ha nincsenek is disznófejű kisasszonyok, de
olyanokról, a kiknek valóságos halálfejük volt ábrázatuk helyett, több
esetet említ az orvosi tudomány.
Ekkor az asztal végén egy még eddig csak bevétellel foglalkozó száj
nyilt meg, hogy ily vakmerő és minden okoskodást szerteszét kuszáló
nyilatkozat kiadására vállalkozzék:
– Már pedig az az idegen dáma a leggyönyörűbb, isteni szépségű
kisasszony…!
Mindenki odafordult hozzá.
Ki volt az? A patvarista. A senki. Még egy ember, a kinek nincs neve.
És a mellett ez az ember egész hideg vérrel dobolt a késével, a
villájával a tányérján, mintha Zapfenstreichot verne.
– Hogy mer, audiat, ilyet mondani? rivallt rá Bernát bácsi.
– Mert láttam.
– Audiat, látta? Mikor látta? Hogyan látta?
A kit senki se látott még.
– Hát, mikor tavaly hazajöttem a collegiumból, per equos apostolorum: az
útiköltségem elfogyott, a tarisznyám kiürült, ahoz meg nem szoktam, hogy
mint armer Reisender bekopogtassak a házakhoz, hát ezen a tájon
hozzáfogtam mogyorót szedni a park bokrairól: az igen jó ebéd volt; a
mint egyszer csak egy ablakzörrenés riaszt fel. Odatekintek: hát a
Névtelen Vár egyik ablakának mind a két szárnya fel van nyilva s azon
félig kihajolva tekint ki egy csodálatraméltó szépség, a milyent én még
festve se láttam soha.
– Ah! ah! szólt a bárónő. Mondja csak, milyen volt? Jőjjön közelebb
hozzám! S aztán, hogy a patvarista nem akart előre jönni a maga biztos
menedékéből, ő ugrott fel helyéről s odafutott az asztal végére,
kiváncsian tekintve az elbeszélő arczába, nehogy egy szót elveszítsen
abból, a mit mond.
– Hosszú, göndör fekete haja elől a vállaira omlott; arcza fehérebb volt
a liliomnál és piros mint a rózsa; homloka tiszta és magas, s bizony
semmi bélyeg rajta; a szája vékony és finom és mosolygós. Az egész alak
olyan mint egy angyal, a ki az égből letekint.
– Hajadon volt-e, vagy nő? kérdezé a bárónő.
– Nagyon fiatal még. Nem lehet több tizenöt évesnél, felelt a
patvarista. Főkötő még nem is illett volna a fejére. (Ezt biztosan
lehetett azon időkben megtudni, mert a férjhez ment nők a főkötőt soha
le nem tették, s a leányok viszont semmi fejtakarót nem viseltek.)
– Hahaha! kaczagott Bernát bácsi. S ez a tündér bizonyosan audiat
kedvéért nyitotta ki az ablakot, s mutatta meg a szépségeit, a miket
addig senki se látott.
– Igen is, hogy nem értem cselekedte azt, a hogy meggyőződtem felőle,
hanem nálamnál szerencsésebb állatokért: négy darab macskáért, a mik ott
játszottak a kastély ereszén. Egy fehér, egy fekete, egy veres és egy
czirmos; s a mik egyszerre odaszaladtak hozzá a háztetőről, az
ablakpárkányzaton, a mint hítta őket.
– Valóban, egyetlen játszótársai a macskák; annyit tudunk a cselédeitől.
Bizonyítá a tiszttartó.
– És a mi legkülönösebb, mondá a fiatal joggyakorló, az, hogy nem azzal
a szóval hítta a macskákat, a mivel mi szoktuk: «czicz, czicz!» hanem
azt kiáltotta nekik, hogy «pusz, pusz!»
– Ah! szólt meglepetve a bárónő. A hollandiak szólítják így a macskákat.
– Az ablak ismét becsukódott s a tündér eltünt előlem.
* * *
A senki ember, a patvarista által aratott siker babérai nem engedték az
alispán urat nyugodni.
– Audiát! monda, hátravetve magát a székében. Tanulja meg, hogy fiatal
embernek csak akkor kell felelni, hogy ha kérdezik; sőt mint tudós
Hatvani professor mondá: «akkor sem szükség minden kérdésre felelni!»
Az asztaltársaság azonban nem osztotta ezt a véleményt. Ellenkezőleg,
minden oldalról ostrom alá fogták a patvaristát, mint valami
Montgolfieri léghajóból leszállt utazót, hogy mondja el, mit látott
azokban az embertől be nem járt régiókban? Milyen ruha volt a rejtélyes
hölgyön? Csakugyan nem volt e fejkötő a fején? Igazán nem több-e tizenöt
esztendősnél?
Az alispán úr végét szakította ennek a győzelemnek.
– Ejh, mit tudhat az ilyen fiatal ember mondani? egy pillanatnyi látás
után? Ez nem authenticum… Majd «én» megtudom, hogy ki ez a dominus és az
ő dominája?
Ez az «én» szó oly öntudattal volt kiejtve, hogy annak csak a «quos ego»
bullában találni párját.
– Hogyan? Kérem? tudakozá a bárónő visszatérve a helyére.
– Oda fogok menni a Névtelen Várba.
– De hátha önt sem ereszti be?
– Engem? Az alispánt? A legale testimoniumot? Akkor úgy járna velem,
mint a tolnai főispán a kirekesztett deputatióval, hogy létrát tettek az
ablakához s ott mentek be hozzá a repræsentatióval. Egyébiránt majd
elmondom a fekete kávé mellett az egész csatatervemet.
A fekete kávéra kerülvén a sor, a szíves háziasszony azt indítványozá,
hogy talán kellemes lenne azt a veranda alatt elfogyasztani; mire az
asztaltársaság kivonult a nyilt tornáczra a mokkanedvtől párolgó
findzsák asztalkáihoz, s ott a bárónő és az alispán egymás mellé ültek,
a honnan épen a Névtelen Várra lehetett látni. Görömbölyi Bernát úr
rögtön hozzáfogott elmondani strategemáját, melylyel azt a várat bevenni
szándékozik, minden erőhatalom nélkül, a mi egy magyar tisztviselőnek
tiltva van.
– De lassan méltóztassanak beszélni, inté a társaságot a tiszttartó,
mert fogadni mernék, hogy a gróf most is ott ül a tornyában s onnan a
teleskopiumával az egész társaságot úgy odaviszi maga elé, mintha
körülötte ülnénk.
Bernát úr nagyot nevetett ezen.
– Tiszttartó úr bizony azt hiszi, hogy a telescopiumon át nemcsak
közelről lehet látni az embert, hanem azt is meg lehet hallani, hogy mit
beszél?
Tiszttartó úr bizony nem talált volna abban semmi különöst. Az ördöngős
masina, ha az egyiket megteheti, miért ne a másikat is?
Azonban hát mégis igyekezett ki-ki halkabban beszélni s nem mutogatni a
Névtelen Vár felé, annak a tudatában, hogy valaki most annak a tornyából
a telescopiummal oly közel viszi az illetőt magához, hogy az
odamutogatónak könnyen a körmére koppinthat egy pálczával.
A hölgyek azután visszavonultak délutáni toilettet csinálni, az urak
pedig átmentek a dohányzó szobába: egy kis mulhatatlan nasivasival
berekeszteni az ünnepélyes actust, a mi nélkül a statutio nem volna
perfect. Az agens úr adta a bankot s utasítása volt a bárónőtől úgy
játszani, hogy mindig ő veszítsen s a vendég urak nyerjenek. Nyertek is
mindnyájan, kivéve a patvaristát, a kinek még nem szabad a nasivasiba
beleszólni, mert ő még senki sem, neki csak pipát tölteni s fidibussal
szolgálni szabad, mikor más kártyázik.
A doktor úr e közben is mulattatta a társaságot pletykáival. Megszólta
előbb a távollevőket, azután a jelenlevőket. Megszólta a bankadó agenst
– - magyarul, hogy ne értse, azután kicsufolta a társalkodónő zsiraff
frizuráját – latinul, hogy a tiszttartó ne értse; végre megszólta az
alispánt is – tótul, hogy az ne értse.
Még késő éjszaka is, mikor a hálószobáikba mentek az urak, bőséges
vacsora után: a doktor, ki a patvaristával hált egy szobában, nem lévén
más, a kit boszantson, azon gyakorolta magát az élcznyillövészetben; a
mit a jól regulázott fiatal ember türt csöndes lélekkel; hanem lefekvés
előtt a toilette-tükröt odaállítá a már lenyugodott doktor elé az
éjszekrényre.
– Mi lesz ebből?
– Hát hogy ha én már el találok aludni, legyen még a kit megszólhasson a
doktor úr!
– Pernahajder!

III.
Másnap reggel, a bőséges reggeli után, mely teljes egy órát vett
igénybe, az úrivendégek búcsút vettek a háziasszonytól, s a kik helybeli
lakosok voltak, hazaballagtak gyalog, a távolban lakók csézáikra ültek;
Bernát bácsi azonban ezzel a szóval kezdett a költözéshez:
– No én, Katinka hugom, nem veszek búcsút, mert még visszatérek, s akkor
aztán majd elmondok mindent. Audiat! A kocsin van minden?
Az Audiát szótlanul bólintott.
Mert a tekintetes urak nagy szerrel útaztak. Nélkülözhetlen volt a
pinczetok, a piramid-alakú bőrzacskó a hosszúszárú selmeczi pipákkal és
a kurtaszárú tajtékpipával és dohányzacskóval; a posztószél hüvelybe
dugott duplapuska, s a szarvasbőr iszákba hurkolt ezüstös fringia és a
borotválkozó eszköz. Erre mind a patvaristának kellett felügyelni. Az
aktákat őrizte a hajdu. Az meg ahoz értett.
Tehát Drávaszentkeresztúri Görömbölyi Bernát úr egyenesen a Névtelen
Várhoz hajtatott a forspontossal reggeli nyolcz órakor.
A Névtelen Várnak hítt kastély egy keskeny földnyelvre volt építve, mely
a Fertő tavába benyult, erős rőzsesánczczal védett töltésen ment a
várkapuig az út, melyet buczkófejű fűzfák árnyékoltak be a víz felől,
míg a másik felét elrekesztette a deszkapalánk. Ezen a kapun csak
kéredzkedéssel lehetett bejutni.
A csöngetésre megjelent a kastélyból a már említett komornyik, a ki
egyúttal kocsis és mindenes: egy öles termetű, szikár, széles vállu
férfi, erősen kiálló arczcsontokkal, sűrű szemöldökkel. Most is fényes
bérruha volt rajta, kezein fehér keztyük, lábain fehér harisnyák és
sarkatlan czipők.
– Itthon van-e a gróf? kérdé az alispán.
– Igen.
– Jelentsen be bennünket. Én a megye alispánja vagyok s kivánom tenni
hivatalos tiszteletemet.
– Már értesűlve van a gróf úr uraságtok jöveteléről s szívesen látja
magánál.
Hisz ez igen símán kezdődik.
S a szives fogadtatásnak legbiztosabb tanújele volt az, hogy a komornyik
maga sietett rögtön leszedni a kocsiról az útikészleteket s azokat a
tornáczba behordani, a mi annak a jele, hogy a vendégeket itt
marasztalják.
Hanem azután mégis történt valami különös.
Mielőtt a lépcsőajtót benyitotta volna a komornyik, elébb három pár
olyan posztószironyokból fonott lábtyűt hozott elő, a miket ezen a tájon
«mamusz»-nak neveznek s kérte egész tisztelettel a vendég urakat, hogy
azokat kegyeskedjenek a csizmáik fölé felhúzni.
– Minek az?
– Hát először azért, mert ebben a kastélyban nem szeretik a
csizmakopogást; azután pedig, hogy valami sárfolt, vagy poros lábnyom ne
maradjon a parketten vagy a szőnyegen.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Névtelen vár (1. rész) - 06
  • Büleklär
  • Névtelen vár (1. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4226
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1866
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4142
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1945
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4264
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4274
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4260
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4179
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2010
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4239
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4312
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1840
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4151
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4231
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1811
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4227
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 405
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 281
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.