Névtelen vár (1. rész) - 04

Süzlärneñ gomumi sanı 4108
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
az ön számára, melyet senki sem fog önön kívül elolvasni. Ön pedig
annyiszor, a mennyiszer könnyebbülést akar szerezni a szivének, írhat a
kis comtessenek; de már annak a levélnek nyitva kell lenni, hogy én
elolvashassam; mert ha valami titkunkra vonatkozó czélzást ír ön benne,
akkor a levele nem jut kézhez. Egyébiránt önön függ a viszontlátást
siettetni. Addig gondoskodni fogunk a comtesse felügyeletéről. Nyugodt
lehet.
– Igaz… Rosszabb kézbe nem fog jutni, mint az anyja kezében volt; monda
rá Themire keserű öngúnynyal.
– Az első levelet most mindjárt megírhatja ön hozzá bucsú fejében.
Themire átment a boudoirjába s ezt írta egy virágkoszorús levelkére:
«Kedves kicsikém. Én most rögtön elutazom. Mikor megjövök, azt is
megírom önnek. Addig önre ruházom a háziasszonyi tisztet s rábízom a
pénztáramat. Csókolja önt ezerszer, öreg barátnéja s kicsi mamája,
Themire.»
A levelet lezárta vizahólyag-pecséttel s czímezte.
– Gondoskodni fogok a kézbeadásáról, monda de Fervlans, átvéve a
levelkét. És most küldje el ön Jocrisset, hogy hozzon az ön számára egy
bérkocsit. A saját fogatát nem használhatja erre. Senkit se vigyen
magával. Jocrisset majd maga után rendelheti, ha a czél közelében lesz.
Most a titkos lépcsőn és a kertkapun át észrevétlen elhagyhatja a
palotát; a chaussé d’Antinban vannak olyan jó csöndes kis boltok, a hol
a hölgyek átöltözhetnek. Ha ön nem tudná még, majd tudja a bérkocsis.
Ott útnak való ruhákat vehet magának, csak épen annyit, a mennyi az útra
szükséges. Arra gondja legyen, hogy akármely országban telepedik le,
azonnal az ottani szabókkal, piperészekkel öltöztesse fel magát tetőtül
talpig, mert a passage de l’operai készítmény elárulja kilétét.
Mindenütt németül beszéljen s francziául ne értsen. De minő bohóság! Én
adok önnek ilyen dolgokban tanácsot, holott ön miniszter lehetne és
akadémiai tag az ilyen tudományokban. Azt hiszem legjobb lesz önnek
legelőször is Svájczot átkutatni a szökevények után. Adieu, madame, a
viszontlátásig.
– Csak legalább még egyszer láthatnám a kis lányomat, könyörgött
Themire; csak egy függöny mögé elrejtőzve tán.
– Themire! ön érzelegni kezd. Ez nem katonának való.
– Ha ezt sejtem, nem adom oda esztelen komédiából Amelie arczképét
Cambraynak. Nem lehetne azt tőle visszakapni?
– Nem adja ide; azt mondja, hogy ez neki talizmánja lesz, s elvenni a
foglyok ékszereit csak Sanson úrnak van joga; attól pedig Cambray úr még
messze van. Majd lefestetem Ameliet önnek újra s utána küldöm.
– Ah, de ez az arczképe még három éves korából való, a mikor még
ártatlan volt!
Rettenetes szó.
– Becsületemre! asszonyom. Ön érzeleg, mint egy német professor leánya.
Én kezdek tőle tartani, hogy rosszúl végzi el a missióját s még belé
szeret abba az emberbe, a kit el kellene csábítania s még majd minket
árul el annak.
Themire többet nem szólt, hanem elsietett öltöző szobájába.
De Fervlans viszont a maga részéről megírta az utalványt a grófnő
számára százötvenezer frankig az első félévre, s azzal szerencsés utat
kivánt neki s visszatért a terembe.
A társalgás igen élénk volt. Az inasok frissítőket hordtak körül; divat
volt a jó társaságban akkor mindenféle orvosságokat inni, jeges
rhebarbarát és keserű mandulafejetet; mely szokást kiegészített egy
legújabb vívmánya az inyenczségnek. Abban az évben hatolt be a párisi
magasabb körökbe az a bizonyos amerikai gyümölcs, melyet az Inkák
fedeztek föl Chiliben, s ők terjesztettek tovább Peruba, Quitóba; onnan
hozták át Európába; itt a fejedelmi üvegházakban ápolták s olasz nevéről
tartuffolinak hítták. Mai világban burgonya a neve. Ennek a ritka
növénynek a drága főtt gumóit hordták körül az ezüst vállzsinóros
inasok, ezüst tálczára tett sevresi porczellán tálakban, s kinálták vele
az úri vendégeket.
A kis háziasszony szeretetreméltó észrevételekkel tudta fűszerezni a
csodálatos lisztízű exoticus csemegét; elfecsegve, hogy az Josefine
kedvencz nyalánksága; a császárné téli kertjében egy egész osztály van
berendezve a tartuffoli üzdelésére. A legközelebbi udvari tánczestélyen
az a csokor, a mit a császárnő a keblén viselt, valódi krumplivirágból
volt. A kis Amelie azt is kifecsegte, hogy a császár föltette magában,
miszerint e növénynek a főurak üvegházaiból a szegény emberek kertjeibe
is ki kell terjedni, hogy valamint IV. Henrik arról a mondatáról lett
áldott emléküvé: «én azt akarom, hogy minden parasztnak vasárnaponkint
tyúk főjjön a fazekában»: őt meg arról emlegessék meg, hogy alatta a
parasztnak mindennap tartuffoli főtt a fazekában.
A fiatal csalán, hogy tud már csípni!
Jocrisse úr de Fervlans urat is megkinálta a ritka csemegével; mosolygón
dörmögve:
«Tartuffoli?»
De Fervlans úr a szájába dugott egyet, s aztán oda adta Jocrisse úrnak a
levelkét, a mit Themire bízott rá.
Jocrisse úr ezüst tálczára tette azt s úgy hozta vissza, oda prezentálva
a kis háziasszonynak.
– Megengedik uraim és hölgyeim! szólt a kis liliputi úrnő, feltörve a
levelet; hogy elolvassam? ámbár csak most tanulok betűzni.
Voltak, a kik tudták, hogy mit kell ezen nevetni?
A kis comtesse vette az arany foglalványú szemüvegét s úgy olvasta el a
levelet. Megrázta a fejét és a vállait; összecsücsörítette a száját s
nagyot nyitott azokon a nagy kék szemein.
– Uraim és hölgyeim! monda. Egy kis meglepetés. A mama hirtelen
elutazott. Üdvözli önöket általam. (Ez ugyan nem volt a levélben; de
illett a mama mulasztását helyrehozni.) Visszatérteig, a mi rövid időn
bekövetkezik (ezt megint úgy gondolta hozzá), engemet bízott meg a
háziasszonyi tiszttel. Azzal a lorgnont ajka elé nyomva, halkan oda
szólt de Fervlans úrnak: a többek között a pénztárát is rám hagyta. S
rögtön hozzátevé naiv sarcasmussal: «De vajjon a hitelezőit is rám
hagyta-e?»
De Fervlans úr megnyugtatá, hogy azokkal ő fog elbánni.
– Nos hát, uraim és hölgyeim, folytassuk a medisancet.
* * *
Themire pedig ez alatt már kocsin ült uti ruhában.
Hanem Fervlans úr aligha rosszul nem utasította őt el; mert az az
ország, a hova a menekülők igyekeztek, nem Svájcz, hanem valami más.


MÁSODIK RÉSZ. AZ ADOMÁK HAZÁJA.

I.
Egész Fertőszeg kinn volt az országúton az új földesasszonyt fogadni.
Nagy ünnepély készült. Az országúton keresztül diadalív volt felállítva
zöld lombokból s azon sárga kassai rózsákból kirakva ez a szó: «VIVAT»;
két oldalt tizenkét fehérbe öltözött leányka, virágkosárkák a kezeikben,
a kántor felügyelete alatt, ki igen szép zengeményt szándékozik az
ártatlanokkal elénekeltetni. Egy emelvényen piros pozsgás parasztleányok
vannak felállítva, kik egy óriási fonott kast fognak az érkező lábai elé
tenni, melyen érett dinnyék, szőlőfürtők s csodaformáju ostyepka-sajtok
vannak felhalmozva. A dombtetőn mozsarak vannak kiszegezve. Egy terebély
bükkfa árnyékában bivuacoznak a statutio hivatalos tagjai egy
csoportban: az alispán, a megyei mérnök, a falu lelkésze, a járás
physicusa, a tiszttartó s a hozzájuk tartozó mellékszemélyzet, megyei és
tiszttartói hajdu, sáfár és irnok; az alispán patvaristájának is ott
kellene lenni, hanem az most nagyon sok buzgólkodni valót talál a
gyümölcshordó falusi canephorák informálásában. A jelenlevő uraknak
feleségeik és leányasszonyaik is vannak («kisasszony» azon időben sértő
czím volt) s azok kinn csoportosultak az árokparton: nem keresik az
árnyékot; azért, hogy bemutathassák, hogy nekik napernyőik is vannak, a
mi akkor nem volt tréfa dolog. Benn a vásártéren előkészületek vannak
téve az ökörsütéshez: a nagy kerekes nyársra már fel van húzva a kövér
tulok, s az alája rakott máglya csak felgyújtásra vár. Mellette magas
állványra föltéve a tíz akós hordó tele borral; a csapszék leveles
színjében egy banda czigány pengeti hangszereit, a toronyablakból pedig
gyerekfők kandikálnak elő, lesve a földesuraság közeledtét, hogy jókor
meghúzhassák a harangot.
A falunak csak egy tornya van, azon kereszt; hanem azért az nem a
katholikus templom. A helység lakosai Luther-követők, svábok, keverve
magyarral, a kiknek a kedvéért minden harmadik héten egyszer magyar
prédikácziót is tart a lelkész.
A falu előljárói a helységháza előtt vannak csoportosulva, ünnepi kék
posztó öltözetekben: az öregek hosszú haja hátrasimítva nagy görbe
fésüvel; az ifjak ellenben tarka csináltvirágbokrétákat viselnek
báránybőr süvegeik mellett, s dugaszban tartott pisztolyaikkal nagyszerű
üdvlövéseket szándékoznak elkövetni.
Azok az urak ott a terebély bükkfa alatt e körben sem unják magukat. A
nagy melegben jól esik az appetitoriumnak fogadott borvizes ruszti, a
mit a tiszttartó hajdúja hordozgat fel a hűtőből. Három egymásnak
szögellő lócza képezi a sessio helyét; mint elnök, közepén ül az
alispán, hatalmas faragott tajtékpipából szopogatva az édes véki
dohányfüstöt. Termete eleven illustratiója az «extra Hungariam non est
vita» örök igazságának, melyet pirosra hízott arcza sem czáfol meg, s a
keményen kifent hatalmas bajusz hozzá teszi, hogy «ne bántsd a magyart!»
Viselete egészen ős magyaros, t. i. a század elejéből való, s hogy
alulról kezdjük: sárga szattyán sarkantyús csizma, paszomántos violaszín
lábszárhüvely, hosszú, czombig érő virágos mellény, a fölött kajszi
baraczkszín kancza-mente, quekker szabású, de körülprémes és sújtásos.
Nyakán feszesre csavart patyolatkendő, hátul csomóra kötve, s abba
beleszorítva a hátulsó varkocs. Mert a czopfot már elhagyták, mely még a
burkusháboruban oly nagy szerepet játszott a magyar daliáknál; de a régi
emberek, a kik szokva voltak hozzá, azért csak megőrizték apáiktól
öröklött kincsüket, s inkább belekötötték a nyakravalóba, hogy legyen,
de látható még se legyen; elől a fül mellett két hurkányi csigába van
csavarítva a hunczutka, s takarja a főt egy hatalmas nyestkalpag,
kifityegő piros bársony csákóval. Az egyik padot ő foglalja el a
lelkészszel, a kit egyházi tisztsége erre a szomszédságra qualifikál. Ez
pedig egy tudománytól összegörnyedt és megaszalt alázatos férfiu, a
kinek az egyik válla lejebb áll, mint a másik, az egyik szemöldöke
följebb huzódik, mint a másik, s mikor beszél, a szájának csak az egyik
felét nyitja ki, azon ereszti a szót. Hivatalának egyenruháját viseli,
fekete kabátot, bársony pulidert, gyapot harisnyát, csattos czipőt,
háromszögletű kalapot; kiegészíti a jelmezt az ünnepélyhez felöltött
Luther Márton-féle bő újju ránczos köpönyeg, a minek a zsebéből a tudós
férfiu előelő huzogat egy bőrkötésü könyvet, s nagyokat sóhajtva, ismét
visszacsúsztatja azt. Ő rá néz a beneventatio nehéz feladata, s ámbár a
derék úr úgy tudja a szónoklatát, mint a karikacsapás, azért mégis
remeg. Örök trémája van, még mikor prédikálni kell is. Ha pedig
hozzákezdett, akkor egy Demosthenes.
– Aztán úgy ne járjon tiszteletes úr, tréfálkozik vele az alispán, mint
nem régiben Csokonai; a kinek a parochián elcserélték a prédikácziós
könyvét egy szakácskönyvvel, s csak mikor a cathedrában el kezdte
olvasni a textust: «az eczetes…» akkor vette észre, hogy eczetes ugorka
becsinálásáról van szó. De hamar föltalálta ám magát; ex tripode
folytatá tovább: «az eczetes vízzel megkinált Jézus pedig mondá:
elvégeztetett!» S erről a textusról stante pede olyan prédikácziót
improvisált, hogy bámult rajta a presbyterium!
– Én csak megleszek a magam dikcziójával valahogy, felelt a lelkész,
csak a spektabilist el ne ragadják Phaëton paripái, mikor a statutio
alkalmával ki kell mondani a domina nevét.
– Már az igaz, hogy perversus egy név! Eleget utaztam Soprontól
Nezsiderig olyankor, mikor a sár hirtelen megfagyott; de úgy szekér még
meg nem rázta bennem a lelket, mint mikor végig kell mondanom: hogy is
van csak tiszteletes úr?
– Catharina…
– No azt még tudom.
– Catharina de Landsknechtsschild.
A két hegyes bajusz megpróbálta ezt a nevet felöklelni.
– Lantz–k–nek–htsz–sild! – Ez sok egy embernek.
– Pedig magyar nemes familia az. A legközelebbi diætán indigenálták az
ősét.
Ezt egy harmadik úr mondta, a ki a diagonalis padon ült, egészen
tubákszínű öltözetben, himlőhelyes ábrázattal, szanaszét kúszált sárga
hajjal s vörös karikájú szürke szemekkel.
– Hát maga ismeri azt a familiát, doktor? kérdé a spectabilis.
– Hogyne ismerném, felelt a doktor; báró Landsknechtsschild örökölte ezt
a birtokot anyjáról, a ki Markóczy leány volt, s Mária Terézia idejében
ment férjhez egy morva kapitányhoz; ez most zálogba adta a birtokot az
unokahugának, Katalinnak. Hiszen láthatta a bárót, indzsellér úr, mikor
a «Névtelen vár» környékét kihasították a bolond gróf számára.
A hivatkozott úr ott ült az orvos mellett, s mint előre nyújtott
nyakáról látni lehetett, mérnök volt. Kezéből le nem tette volna egy
világért azt a nagy bádog tokot, a mi az uradalom térképét rejté. Igen
tudós és a maga szakmáját értő férfiú volt; de a beszélgetés nem volt
kenyere; a mihez hozzáfogott, az nem ment ezen túl:
– Én azt mondom, hogy mit is mondjak?…
Aztán nem vártak rá, hanem beszéltek tovább.
– Százezer schein forintért vette meg a jószágot a baronesse, minden
regaléval és úrbériséggel együtt, mondá a doktor.
– Az bizony elég szép ár, szólt az alispán. De még szebb az, hogy még
itt is akar lakni a baronesse. Tiszttartó úr tudhatja legjobban.
A tiszttartónak az a szokása volt, hogy mikor mondani akart valamit,
sebesen összedörzsölte a tenyereit, mintha apró gölödinyecskéket
gömbölyítene ki.
– Megvallom, megvallom (mindig benevolumon kezdte), a mi igaz, az igaz.
A baronesse pompás mobiliákat hozatott le Bécsből; még clavicordiumot is
küldött le, egy stimmelő meisterrel; s a szobákat mind kitapeczéroztatta
és lusztereket akasztatott fel, a glazhaust is egészen renováltatta.
– De ugyan mi történhetett a baronessel, hogy úgy megszerette a mi
vidékünket? A mi annyival különösebb, hogy a statutióra senkit se
hivatott meg a szomszédságban lakó földesurak közül, mintha előre tudtul
akarná adni, hogy senkivel sem szándékozik ismeretséget kötni. Más
statutiónál a fél vármegyét összeinvitálják, itt meg csak magunk
vagyunk, a kiknek ex offo itt kell lennünk. Ezt az alispán úr kérdezte a
pipaszopókán keresztül.
– Én hallottam felőle valamit, szólt közbe a doktor.
– No hiszen, ha a «vármegye harangja» se tudna semmit.
– Már azért, a mit én mondok, mégis mindig igaz. Hát azt mondják, hogy a
baronessel az történt, hogy jegyben járt egy bajor majorescoval, a
lakodalom napja is ki volt tűzve; a mikor a vőlegény egyszer csak
megtudja, hogy a menyasszonya…
– De lassan, az Istenért! szabódott a tiszttartó; a cselédek meg ne
hallják.
– Hiszen semmi rossz sem, a mit meghallott felőle; csak azt hallotta
meg, hogy lutherana, s minthogy Bécsben és Bajorországban a mixta
matrimonia tiltva vannak, annálfogva recedált; ebbeli bújában aztán a
repudiált sponsa valét mondott a világnak, s örökös pártában maradásra
határozta magát s azért kereste ki e félreeső falut állandó
residentiájául.
– No, inzsellér úr, ez jó partie lenne magának. Enyelgett a főbiró.
Magától meg a menyasszonyai szoktak megszökni.
A tudós mathematikus megcsóválta a fejét,
– Azt mondom én, hogy mit is mondok?
– Ugyan mondja ki már egyszer! nógatá a doktor.
– Azt mondom én, hogy ez bizonyosan valami vén klepsidra. (A mi nem más,
mint egy hajdankori fövényóra.)
Ezért mindannyian rátámadtak: honnan következteti ezt?
Az inzsellér erre a két középső ujja közé csiptetve az orrát, így
igazolta véleményét:
– Mert hogyha valami formás személy volna, bizonyosan mindjárt kapott
volna másik vőlegényt ott Bécsben.
Ezért aztán kinevették.
– Jaj, inzsellér úr, csak maradjon maga a czirkalom mellett! Nem
trigonometria ez!
Úgy látszott, hogy az alispán úr előtt legmegvetettebb tudomány volt a
háromszögeléstan, s minden tollatlan kétlábú állatok között
legalábbvalónak tartotta azt, a melyik a papiron lépegeti a czirkalmot.
Azonban egyszer csak megkondul a harang a toronyban; erre elpukkannak a
mozsarak; a czigányság rákezdi Bihari «negyvenemberes marschát», az
országúton porfelleg támad, abból a postakürt szava hangzik elő, s
nemsokára jön nyargalva egy kengyelfutó, három struccztollas sipka a
fején, könnyű kutyakoczogásban; s utána egy nehéz négy lovas hintó,
jágerrel és postillonnal a bakon. Az urak kivonulnak a bükkfa árnyékából
a diadalív elé; a tiszteletes utoljára húzza elő zsebéből a fekete
könyvet, meggyőződést szerezve felőle, hogy dictiója még mindig benne
van. A négy lovas hintó megáll s akkor látják, hogy nem ül abban senki.
Csak a levetett wiklerek és schlüpferek bizonyítják, hogy abban
asszonyok utaztak.
Az általános hüledezésnek a hátul jövő hintóban érkező bécsi ágens vet
véget, felvilágosítva az urakat, hogy a baronesse a vadaskerthez érve,
társalkodónéjával együtt kiszállt a hintóból s onnan kedve tartotta az
erdőn, parkon keresztül gyalog felsétálni a kastélyba. Ezóta már ott is
lehet; mert a postalovak a homokban csak lépést jöhettek.
S ezzel az egész nagy parádé mind kárba veszett.
A mint hogy szaladt is már nagy lelkendezve a faluból a deputatióhoz egy
hajdu, félkezével a forgós csákóját fogva a fején, hogy le ne essék
róla, s jelenté, hogy már a baronesse ott van a kastélyban s várja az
urakat.
Ez már boszuság! A mihez minden ember egy hét óta készült, azt egy
asszonyi szeszély mind dugába dönti.
Lett is rá egy általános megjegyzés, nyiltan és elhallgatottan.
«Ez a második bolond a faluban.»
Azzal minden ember kullogott nagy morogva a kastély felé.
A baronesse bizony szépen besétált az egyenes úton, a szép árnyékos
erdőn keresztül s nem tette meg a tisztelgők kedvéért, hogy
körül-kerülje a saját faluját a poros országúton.
Tökéletes bécsi nő. Jó kedvű és nyilt szívű. Minden szemközt jövővel
egyszerre megbarátkozó. Látszott, hogy új volt neki minden, a mi falusi.
A kalapját levette fejéről s azt mindenféle útszélen termő virággal
teleszedte, s mikor a majorudvaron keresztül ment, az apró kis sárga
csirkéket mind összeszedte ölébe: azt gondolta, kanári madarak, a miért
nagy vitája támadt a kotlóssal. A vén komondort is megczirogatá s a kis
béres gyerekeknek elsimította a hajukat a szemükből, s társalkodónéját,
ki nem birt vele bodzás lábaival lépést tartani, kétségbeejté előre
szaladásával.
A baronesse szőke szépség volt. Semmi kendőzésre nem szorult eleven
arczszín, ragyogó kék szemekkel, örök mosolygó cseresnyepiros ajkakkal;
s arczának hódító bűbáját még az unalmas bécsi divat sem volt képes
kisebbíteni, mely megkivánta, hogy a hölgyek a hajukat simán a
halántékaikhoz lapítsák s a füleiket kereken betakarják vele, s
semmiféle fejdíszt nem tűrt el a hajfonadékon kívül, mely lehető sok
ágba és mentül keményebbre fonottan, volt a fésűre feltűzve.
A kastélyban az előreküldött hopmester fogadta a földesasszonyt. Azt egy
héttel előbb ideküldték, hogy a lakást rendezze el s a beiktatási lakoma
vendégeiről gondoskodjék. Itt is első gondja volt a baronessenek
konyhát, éléskamrát beszaladgálni s a szakácsot és szakácsnékat
bámulatra ragadni a konyhaművészet minden ágaiban való jártasságával.
Innen hítták elő, mikor az urak megérkeztek. Még akkor is az ujját
szopogatta, a mire valami marmelád ráragadt a linczer tortáról.
– Csak semmi czeremoniát, uraim! kiálta csengő hangjával, a társaság
közé toppanva a fiatal hölgy. Szívemből gyűlölök minden szertartást.
Idáig laktam vele Bécsben. Természetes levegőt akarok színi falun:
tömjén és lőporfüst nélkül. Legfölebb a dohányfüstöt engedem meg. Én
rászedtem önöket; de úgy kell önöknek, minek készítettek nekem parádét,
mikor megmondtam, hogy nekem nem kell egyéb, mint egy «hozott Isten!»
aztán egy kézszorítás. A mi hivatalos formalitás jár a statutióval, azt
végezzék el az urak a meghatalmazott ágens urral: s aztán tegyünk úgy,
mintha régi ismerősök volnánk s tekintse magát mindenki idehaza.
Erre azt mondta az alispán, hogy:
«Kisztihand.»
– Ah, ön beszél németül?
– Beszélek, felelt a szittya utód; csakhogy rajtam is megeshetik, a mi a
vitéz Barkóczyval történt, hogy mikor királynénk Mária Terézia
bárányhimlőjéből felépülve, panaszkodott neki a kiállt betegség
nyomairól, azzal vigasztalta meg, hogy «ah Euer Majestät haben noch
immer sehr schönes Leder».
– Ah haha! Nevetett a baronesse. Ön az az úr, a ki mindenre tud adomát
mondani? Már hallottam hírét. Kérem ismertessen meg a többi urakkal.
Az alispán sorba vette a bemutatandókat.
– Tiszteletes Mercatoris Tóbiás úr, helységünk lelkésze; ki egy szép
szónoklattal várta méltóságodat, de a mit itt nem mondhat el, mert azon
kezdődik, hogy «ím e zöld fáknak kies árnyékában».
– No majd kárpótlást fogok találni a tiszteletes úr vasárnapi
prédikáczióiban. Én igen buzgó híve leszek.
Azután a doktort mutatták be.
– Ez itt doktor Tromfszky Fülöp, a járás physicusa, maga is fertőszegi
lakos és compossessor, orvos, sebész, és nemcsak e vármegyében, de Győr,
Komárom, Vas és Sopron vármegyékben is elismert legnagyobb pletyka és
hírharang.
– Ah! hisz ez nagyon szeretetreméltó tulajdonság! Én nagyon szeretem a
pletykát! véghetetlenűl szeretem a mendemondákat. Már csak azért is lesz
mindennap valami bajom, hogy a doktor urat meghíhassam. Ugy-e bár, a
doktor kötelessége azt is megmondani, hogy mit főzzenek ebédre?
Mindennap kérni fogom a consultatiót.
Ilyen patiensre volt már a doktornak szüksége régen.
Következett a mérnök.
– Ez pedig Doboka Márton úr, a vármegye inzsellérje, «hites
mathematicus,» vagy a hogy a paraszt nevezi: «hityimityimatyi mókus,»
földet mér, ködöt szel, vizet szab, s ha valakinek az órája elromlik,
azt megigazítja.
– Remélem, szólt a baronesse Doboka úrhoz, hogy sokat fog ön velem
foglalkozni, azért, ha nem vagyok is klepsidra.
A szegény inzsellér mosolygó álarcza egyszerre a rémülés facies
hippocraticájára nyúlt el e szóra. Csak a kezében levő bádog mappatok
tetejét csavargatta, mintha azon gondolkoznék, hogy mint tudná saját
magát is úgy összegöngyölíteni, hogy abba beledughassa?
A szép selma pedig hamiskás mosolylyal mondá neki, megfenyegetve őt ujja
hegyével:
– Nekünk bécsieknek nagyon jó rendőrségünk van ám.
A patvarista is ott ágaskodott a többiek mögött, s igyekezett a fejét
előre tolni a válla közül. Az úrnő azt is észrevette.
– Hát ezt az urat hogy hívják?
– Ez még senki sem, szólt az alispán; csak a patvarista. Ezt még nem
hívják, csak kiáltják, hogy «audiat!» Az ilyennek mondta azt Cziráky,
hogy «soha se válogasd öcsém, hová ülj az asztalnál? a hová te leülsz,
bizonyosan az az utolsó hely».
«Audiat» aztán megint lehúzta a fejét a válla közé s iparkodott magát
eccliptizálni.
– A tiszttartóját úgy is meg fogja ismerni méltóságod: Határi Ádám úr, a
kinek nem szükség azt mondani, a mit Klobusiczky püspök mondott a
tisztjeinek, mikor inaugurálták: «már csak úgy gazdálkodjanak az urak,
hogy nekem is maradjon valami.»
– Oh, az én tisztjeimnek nem lesz panaszuk ellenem.
– És most magamat kell bemutatnom, én vagyok ennek a megyének az
alispánja, nevem Drávakeresztúri Görömbölyi Bernát.
– Jaj uram! szólt nagyot nevetve az úrhölgy: én ezt három esztendeig sem
tudom összerakni.
– No épen így vagyok én méltóságodnak a nevével.
– Hát tudja mit? Inkább, hogy sem egymást kínozzuk a kimondhatatlan
neveinkkel, legyünk per tu, s híjuk egymást a keresztnevén.
– Csakhogy én, ha valakivel Bruderschaftot kötök, azzal én össze is
csókolózom.
– Hát hiszen az is megtörténhetik, nevetett a baronesse s minden
morikálás nélkül megadta a tekintetes úrnak a ceremonialis csókot, s
aztán kezet szorított vele. No már most hát «te Bernát bácsi» én pedig
«te Katinka!» S miután ezen szépen átestünk, menjenek az urak az irodába
a hivatalos functiót az ágens úrral elvégezni; én pedig addig
visszavonulok toilettet csinálni. Az ebédnél megint találkozunk.
Azzal gyermeteg hibbanással kilebbent a mellékszobába.
– Ez már aztán kapitális egy menyecske! mondá az uraknak a főszolgabiró.
Hát ugy-e nem «klepsidra», Doboka barátunk?
A jámbor mérnök most is azt igyekezett a sinusok és cosinusok segélyével
kikalkulálni, hogy ugyan kitől tudhatta meg ezt a baronesse? Csak nem a
patvarista fecsegett tán a szobaleány előtt?
– De nagyobb baj lesz abból, szólt közbe a doktor malitiosus
arczfintorral, hogyha a tekintetes asszony odahaza megtudja a «csókot»;
az lesz ám még a franczia háború.
A szittya hős e szóra komolyan megrettent. Az oroszlánt megrémíti
szavával a kakas; Bernát urat pedig – a tyúk. (Ő szokta a feleségét
«tyukom»-nak nevezni.)
– Csak lesz annyi becsületérzés doktor úrban, hogy nem pletykázza el.
– Már hiszen én magamról jót állok, mert soha sem szoktam pletykázni;
hanem, ha egyszer az inzsellér ki talál rukkolni azzal a szóval, hogy
«azt mondom, hogy mit mondok?» akkor nem állok jót a titokról. Kivált ha
még azt is megtudja a tekintetes asszony, hogy per «te Katicza, te
Bernus!» discurálunk egymással; ezt nehéz lesz egy anecdotával elütni.
Az ágens véget vetett a tréfálkodásnak, átidézve a hivatalos urakat a
komolyabb teendők elvégzése végett a cancelláriába.

II.
Az ebédhez megjelenő bárónő a legegyszerűbb elegancziával volt öltözve;
fekete selyemruha volt rajta, s a nyakán négy sor igazgyöngy; más
ékszert nem viselt; s a fekete ruha gyászt, a gyöngyök könnyeket
jelentenek. Modora megczáfolta mind a kettőt. Víg volt és kedélyes.
Hanem hiszen a mosoly lehet álarcz is.
Feltünt, hogy a díszlakomához egy hölgy sem volt hivatalos. A baronesse
és társalkodónője egyedül képviselték a szép nemet.
– Te ide ülsz mellém, monda a bárónő Bernát úrnak, megemlékezve a kötött
Bruderschaftról.
A tekintetes úrnak pedig eszébe jutott a tekintetes asszony odahaza, a
kinek a nyelve bezzeg ki tudja mondani az ő nevét, még olyan
prædikatumokat is told hozzá, a mik nincsenek az armálisban, s mikor azt
neki ereszti, rettenetesebb a királyi commissariusnál; annálfogva
igyekezett calmirozni a bizalmas viszonyt.
– Megmondom baronesse, nálunk nem tegeznek senkit, csak a gyereket, meg
a czigányt. A kivel bizalmasan vagyunk, annak azt mondjuk, hogy «maga».
Hozzá tehetjük, hogy «hugom» és «bácsi».
– Hát a feleségét sem tegezi az ember?
– Annak is azt mondja, hogy «lelkem maga!»
– És a gyermekek sem tegezik a szülőiket?
– Az meg épen botrány volna.
– Csodálatos ország. No hát «Bernát bácsi» maga, tessék magának mellém
ülni.
A rögtön támadó családias bizalmasság jellemzé a bécsi nőt, elütőleg a
párisi hölgyek finom agaceriájától, a kiket egyébiránt Bernát úr soha se
látott.
Katinka bárónő még evés közben is tudott mulattatni, a mi ugyan a
jobboldali szomszédjánál tiszteletes Mercatoris úrnál tökéletesen kárba
veszett. A tudós úrnak rossz fogai voltak, annálfogva egész penitenczia
volt ránézve az evés, s a míg azzal el nem készült, addig ránézve nem
létezett semmi discursus.
A mi a nevét illeti a tiszteletes úrnak, az valaha «Kalmár» lehetett;
hanem egy időben a tudományos férfiak szerették neveiket latinizálni.
Annál készebb társalgókra talált a bárónő az alispánban és a doktorban.
– Tehát a hivatalos átadás egészen elvégeztetett nálam nélkül, Bernát
bácsi?
– Nem végeztetett biz az; sőt inkább úgy jártunk, mint az egyszeri
czigány, a ki azt mondta, hogy elveszi a grófkisasszonyt. A beleegyezés
az ő részéről már megvan: csak a contesseé hiányzik még. Itt is hiányzik
még a beleegyezés a bárónő, – azaz – Katinka hugom – részéről.
– Mihez kell az én beleegyezésem?
– Ahhoz, hogy a «Névtelen Vár» servitusa fentartassék-e?
– «Névtelen Vár?» – «Servitus?» Mik ezek a szavak? Szeretném tudni.
– A Névtelen Várat innen a kastélya erkélyéről majd színről színre
megláthatja hugom asszony. Az egy vadászkastély, a mit egy Markóczy ős
építtetett a Fertő partjára valami ős korból származott czölöpépítmény
fundamentumára: ott tartotta nagyszerű vadászatait, mikor még a lankaság
csupa erdő volt. Ezelőtt három évvel egy külföldi úr jött ide, a kinek
nagyon megtetszett ez a magános épület s kivette azt bérbe az akkori
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Névtelen vár (1. rész) - 05
  • Büleklär
  • Névtelen vár (1. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4226
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1866
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4142
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1945
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4264
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4214
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2007
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4274
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4260
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4179
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2010
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4239
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4312
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1840
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4151
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4231
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1811
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4227
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Névtelen vár (1. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 405
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 281
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.