Napraforgók: Ujabb beszélyek - 12

Süzlärneñ gomumi sanı 4052
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
Maga pedig otthon marad a harmadikkal: a tündérszép Ajnával.
Ha az ember jól megfontolja, nem is olyan nagyon együgyü ember ez a
Dániel bég!
Rövid időn az osztrák-magyar monarchia minden nyelven irott lapjaiban
megtette a körutat az az érdekes hir Boszniából: miszerint egy fiatal
budapesti kereskedő, ki csak nem rég nyitott üzletet Szerajevóban, a
fővárosi calicobálokból dicséretesen ismeretes X. Leó, személyes előnyei
által meghóditá a sheik-ul-Izlám leányának a szivét, ki a kedvéért
kitért a keresztyén hitre s hozományul hatezer forintnyi évi jövedelmet
hajtó fekvő birtokot hozott a férjéhez. Csábító példa vállalkozó
szellemü fiatalainknak!
S Leó úrnak meg volt az a gyönyörüsége, hogy Európa minden országából
kapta egyre-másra üzletbarátaitól a gratuláló leveleket, s ha egyebet
nem, valamennyi üzleti tudósitás végén találta a p. f.-et (pour
féliciter).


A TALMI ASSZONY.
– Százötvenezer rubel évi jövedelem. Kilátás egy öröklendő nagybátya
millióira, a ki az urali aranymosókat bérli. Egy palota a
Newski-prospekten. Egy bérház a gosztinnoi dwor közelében, a miben csupa
aranyművesek laknak. Pompás nyaraló a Néwa-szigeten. Negyvenezer
desjatin búzatermő föld a Volga mellett. Kétezer jobbágy. Mit mondtam?
Százötvenezer? Ha férfi venné kezébe a dolgot: kétszázötvenezer rubelre
mehetne az évi jövedelem. Magam átvenném annyiban carte blanche.
– A bizony szép pénz.
– Aztán minő összeköttetések! Micsoda rokonság! Egy nagybátyja az összes
transuráli vasutak vezérigazgatója. Az anyjának a bátyja a volhyniai
hadsereg főszállítója. A nagynénje udvarhölgy a czárné oldalánál, s a
czarewnák énektanítónője.
A bizony elég szép társaság.
– Aztán micsoda szemek! Kékek, mint egy jégbarlang, a mely belülről
magnéziummal van kivilágítva, s fölöttük sürű fekete szemöldök, mint egy
dauriai őserdő. Arcza olyan ragyogó, mint az északfény; ijesztőn szép.
Hogy az ajkairól ne is beszéljünk: mert azoknak egy csókjáért még egy
szibériai deportáltatás sem volna elég nagy ár. Hogy a fogai igaziak,
azt az angol fogorvostól tudom, a ki egyszer egy fogát plombálta. De
annak is nagyon kis hibája volt. A többi igazi. S hogy az a hosszu
tömött haja, a mi a fejét, mint egy tündérnői tiara veszi körül, egészen
jogos sajátja: arra tárgyilagos bizonyítványom van. A fodrásznéját
megvesztegettem, hogy húzza ki a számomra egy szál haját. Becsületemre:
rajta van a hajtöv.
– Hát a bizony elég szép hölgy.
– No de még csak az arczáról beszéltem. A termetéről nem is beszélek.
Arról szóljon a fényképe. Akarja ön látni, a mint a douche alatt áll?
– A douche alatt?
– No igen: a zuhany alatt a gőzfürdőben.
– De hát hogy jöhet létre egy ilyen fénykép?
– Óh be ártatlan ember ön! Látszik, hogy most jön a provincziáról. Hát
hiszen tudnivaló, hogy van nekünk itt egy pompás gőzfürdőnk, kizárólag
az elegáns világ számára. Odajár az arisztokráczia és a művészi
celebritások. Hát a női bassinban van egy nagy fali óra à la regence:
antik remekmű. Ennek a közepén van egy nagy lyuk, a melyben a percz-inga
ketyeg erre-arra. Ennek az órának a háta mögött van egy camera obscura
egy fotografgéppel. Az óra épen vis-à-vis áll a zuhannyal. A kellő
pillanatban, a mikor egy védtelen szépség megjelenik a modell-állványon:
az óraketyegő hirtelen fennakad; s azzal «egy, kettő, három», a
moment-felvétel készen van. Másnap kapható a levonat belőle. Igaz, hogy
drága. Száz rubelért vesztegetnek egy lapot, de azért rohamos kelete
van.
– Ez ördögi praktika, hallja az ur!
– Legalább az ember nem vesz zsákban macskát. Akarja ön látni?
– Nem akarom látni. Félek, hogy elveszteném az eszemet.
– Hát ha az ember elveszti az eszét, s nyer a mellett egy kétszázezer
rubeles feleséget: a bilance mégis az ő javára billen. Még egyet mondok.
Ez a hölgy igen jó szemmel néz önre.
– Azt már tapasztaltam.
– A mióta önnel az udvari bálban tánczolt, más férfiról hallani sem
akar. Ha ön megjelen előtte, elmondhatja, a mit Diebitsch Zabalkanszky
tábornagy mondott: «veni, vidi, vici».
– Azt ugyan Julius Caesar mondta.
– Először! De azért ön is elmondhatja, s az sem lesz utólszor. No hát
min gondolkozik még?
– Azon gondolkozom, hogy ennek az ön tervének egy igen lényeges akadálya
is lehet.
– Mi lehetne az a lényeges akadály?
– Az, hogy nekem van már feleségem.
– Teringettét! Erről ön engem nem értesített.
– Mást sem. Rangomon alól házasodtam. Szerelemből. Egy pskowi kalmárnak
a leányát vettem feleségül.
– Ez már öreg hiba. Mikor történt ez a szerencsétlenség?
– Már két éve.
– Két éve! Hisz az tenger idő! Akkor bizonyosan van már valami ok, a
miért a válópert meg lehet indítani.
– Nincs semmi. A feleségem valóságos bibliai szent.
– De ön nem az. S fogadni mernék, hogy ha ön lett volna Ábrahám, nem
Hágárt kergette volna ki a pusztába; hanem Sárát.
Ezen aztán nevettek mind a ketten.
Az egyik volt Alexievics Prokop, pskowi bojár, a hajdani streliczek
ivadéka: megrongált vagyoni állapotban levő földes úr; a másik pedig
volt az ügyvivője Szamielics Zidor, a legravaszabb igazságfelhigító az
orosz fővárosban.
– Sebaj. Láttam én már a kidőlt olajat kanál nélkül felszedni a földről.
– Meg hagyták fagyni?
– Igen is, meg hagyták előbb fagyni. Lássuk, hogyan lehetne az ön kidőlt
olaját megfagyasztani. Akarja ön azt a fényképet látni?
– Akarom.
Zidor megmutatta, Prokop megnézte.
– No hát már most ahoz tartsa ön magát, a mit én fogok utasításba adni.
*
Alexievics Prokopnak a zsebében volt a meghivó a fényes thée dansantra,
melyett Jelenowna Anna rendezett pompás palotájában, mely hires volt a
téli kertjéről.
A meghivóra ezt a választ küldte vissza:
«Madame. Én önt a legmélyebb hódolattal imádom. De a becsület előttem a
minden uraknak ura. Nekem nőm van, a ki derék asszony és engemet szeret.
Becsületem azt parancsolja, hogy kerüljem azt a bűvkört, mely magával
ragad; bárha a szivem utána szakad is. Stb.»
Erre a levélre a következő viszonzás érkezett:
«Monsieur. Eddig is magas véleményem volt az ön jelleme felől; ezentúl
még nagyobbra becsülöm önt. Sajnálnám barátságát elveszíteni. Ismertesse
ön meg velem a nejét; én hű barátnéja fogok neki lenni, s boldog leszek,
ha legalább azt szerethetem, a ki önt szereti.»
A mire aztán Prokop ezt a befejező izenetet küldé a delnőnek:
«Madame. Önnek lelki nemessége lesujt. Kivánságát parancsnak veszem. De
méltán aggódom a fölött, hogy egy olyan egyszerű, világban járatlan
teremtés, mint az én Katinkám, nem fog-e úgy járni az önnel való
találkozásnál, mint a hogy az üveg jár a gyémánttal, hogy darabokra
törik? Elhozom őt kegyedhez. Az ön nemes szive ki fogja menteni az ő
hibáit; s nekem boldogságul fog szolgálni az a tudat, hogy az ön
szeretetét legalább translatio útján birhatom. Stb.»
Mind a két levelet Szamielics Zidor diktálta Alexievics Prokopnak a
tollába. Azért voltak olyan szépen kiczirkalmazva. Magától bizony nem
telt volna ez ki.
*
Alexievics Prokop három nap mulva, épen a tánczestély előtti délután
bemutatta a feleségét Jelenowna Anna úrhölgynek.
Darinkowna Katinka szőke hajú szépség volt, gömbölyü piros arczczal,
melyen szerelemgödröcskék támadnak, fitos orral, s hosszú szempillák alá
rejtőző dióbarna szemekkel, finom állacskája kétfelé volt osztva, még az
is segitett az arcznak mosolyogni. Örök mosolygás volt az; kivált ha
fecsegni kezdett. S arra nem kellett neki nagy biztatás. Az első
bemutatásnál elmondta Jelenowna Annának az egész élettörténetét: ki volt
az apja, anyja, a nevelő-anyja; hogy ismerkedett meg Alexievics
Prokoppal; mennyire szeretik egymást; milyen fogadalmi gyertyákat
ajándékozott már a csodatevő védszentnek, hogy bárcsak már egy gyermekük
lenne! De hát egy rossz szemű asszony megbabonázta. Most aztán a
kártyavetőnő azt tanácsolta neki, hogy jőjjön fel Szentpétervárra,
járjon el délelőtt a Szent-András-templomba, délután a gőzfürdőbe,
vegyen egy viasz-babát a gosztinoi dworban, azt tegye a vánkosa alá s
akkor a hőn óhajtott esemény be fog következni.
Jelenowna Anna alig birta a nevetését visszafojtani, mig Alexiovics
Prokop egyre a bajuszát rágta, s alattomban egyet-egyet taszitott a
lábával a felesége lábán, hogy ne beszéljen már ilyen ügyetlenségeket.
Miért ne? Egy másik nő és a saját férje előtt!
Bucsuvételkor azt sugá Anna Prokop fülébe: «Önnek a felesége valóságos
gyémánt; csak a köszörülés hiányzik nála.»
No ilyen gyémántköszörű van Szentpéterváron elég.
Másnap este elhozta a feleségét magával Prokop Jelenowna tánczestélyére.
Katinkán meglátszott, hogy ezuttal van először párisi divatu ruhába
öltözve: mindig az uszályát nézegette, hogy nem marad-e el a háta mögött
s a vállán levő csokrot igazgatta, hogy le ne csúszszék; a czipője orrát
alig merte a ruhája fodrai közül elődugni, s a legyezőjét arra
használta, hogy a mit a kivágott ruhaderék fedetlen hagyott, takargatta
vele. Ha aztán egy férfi megszólította, zavarba jött: francziául felelt,
még pedig olyan modorban, mely rögtön elárulá, hogy az első leczkéknél
jár, a szemeit lesüté, s ha bókot mondtak neki, ijedten tekintgetett
széjjel, mintha a férjét keresné, hogy jőjjön a védelmezésére.
Annak pedig a kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a feleségét
őrizze. Az bevette magát a buffetbe s értekezést tartott azon théma
fölött, hogy cognac-kal jobb-e a thea, vagy rummal.
Jelenowna Annának volt egy unokabátyja, Ivanovics Tódor, császári
szekerész-kapitány.
Jellemzésére szolgáljon ez a bonmot.
– Ejnye te Ivanovics Tódor! mondá neki egy czimborája, te már tiz
esztendeje szolgálsz, s még sincsen dekorácziód.
– Nekem nincs; de van azoknak a férjeknek, a kiknek a feleségeikkel
tánczolok.
Ivanovics Tódor felkérte amaz estélyen Katinkát egy walzerre.
Katinka azt felelte elpirulva, hogy ő nem tud walzert tánczolni: ő csak
a sarabandeot tudja.
Ivanovics Tódor aztán felajánlá a szolgálatát, hogy majd megtanitja ő
walzert tánczolni, csak támaszkodjék a vállára s aztán engedje egyik
lábát a másik után csoszogni.
Egyszer csak azzal a hirrel rohan be a buffetbe egy czimborája
Prokopnak:
– Uczczu Prokop! Épen most esett el a feleséged Ivanovics Tódorral a
walzerben.
Prokopnak épen a szájánál volt a félig kiivott pezsgős pohár.
– Elesett? Hát majd fölkel. S azzal kiürítette a poharat fenékig.
*
Hát aztán csak köszörülték a gyémántot tovább.
Kezdte már a szőke asszonyka elveszteni természeti félénkségét, s abba a
stádiumba lépett, a melyben a gyermeteg ügyetlenség a legfinomabb
kaczérság szerepét veszi át. – Szeretett már bálba járni.
A férje pedig annál észrevehetőbbé tette azt a megváltozását, hogy mikor
együtt mentek a bálba, ott ragadt a tánczteremben, a buffet örömeit
többé nem kereste; hanem meghuzta magát egy podocarpus árnyékában, s
onnan nézte a világot, a sarkantyujával nagy betűket rajzolva a csiszolt
parkettre.
– Nézd csak, mondá egyszer Jelenowna Anna az unokabátyjának, az a
szegény Alexievics Prokop hogy elbusulta magát. Talán féltékeny?
– Bizonyosan az.
– Talán te rád?
– Nem én rám: hanem te rád.
– Hogyan, reám?
– Hisz azt régen tudod, hogy szerelmes beléd.
– Semmi kilátással. Neki felesége van.
– Az én barátom, Alexievics Prokop, egészen átlátszó kártyákkal játszik.
Ide hozta az uj Babylonba a maga falusi ártatlanságát, abban a biztos
reményben, hogy itt majd el fogják tőle csábitani s akkor aztán
elválhatik tőle.
– Hogy gondolsz ilyesmit? Eredj!
– Ejh, hiszen te is utána vagy bolondulva. Kedvem volna a vágyaitok
utjából elseperni az akadályokat.
– Légy eszeden! Én ismerem Darinkowna Katinkát. Ő egy hozzájárulhatatlan
hűséges teremtés.
– Hát hiszen minden vadkörte savanyú, a mig meg nem csipi a dér. Én azt
hiszem, hogy le foglak benneteket kötelezni.
– Ne beszélj előttem istentelenségeket. Csak nem akarsz gonosztettet
elkövetni?
– Hát gonosztett az, a minek sikerültével mind a négy ember meg van
elégedve, a ki érdekelve van?
– De én azt tagadom.
– No hát fogadjunk.
– Mibe?
– Egy Rubinsteinos lakomába.
– Jól van.
Ezzel Ivanovics Tódor odament Alexievics Prokophoz.
– Hát te mit buslakodol itt magadban?
– Buta vagyok.
– Azért irsz hát a sarkantyúddal csupa öreg «Á»-kat a parkettre.
– Átkozott szemed van!
Prokop aztán elhagyta a duzzogó zugot s felkérte Jelenowna Annát a
legközelebbi franczia négyesre. Ivanovics Tódor vis-à-vis állt fel
Darinkowna Katinkával. A tour de mains-nél Jelenowna Anna kezét egyszer
csak rendkivüli forrósággal szorítá meg a kézcsere közben Darinkowna
Katinka. Aztán ügyetlenül hebegett mentséget.
– Ah, bocsánat, azt gondoltam másnak a keze volt.
*
Rubinsteinos lakomának nevezték Szentpétervárott az olyan úri estélyt,
melyen a világhirű művész is megjelent, s remek zongorajátékával
rendkivüli élvezetet nyujtott az előkelő társaságnak.
A házi asszony nagyon szeretetreméltó volt; a nagy művész nem csak azt
tette meg, hogy a programmján túl még vacsora után játszott; sőt annyira
vitte az udvariasságot, hogy mikor maga elvégezte a játékot, akkor addig
unszolta Jelenowna Annát, hogy ő is üljön le a zongorához, mig azt nagy
vonakodás után rábirta, hogy eljátszszon egy Chopin-tanulmányt, mely
alkalommal maga a hirhedett művész forgatta a hangjegy-lapokat a bájos
urhölgy előtt.
Az ilyen felfokozott műélvezet az egész úri társaság teljes figyelmét
képes absorbeálni. Szemek, fülek nincsenek sehol másutt, mint azokon a
varázsbillentyükön s a rajtuk tánczoló tündéri ujjakon.
Ha nehányan hiányoznak a társaságból, azt ilyenkor senki sem veszi
észre. S ha észre veszi, hát nem jegyzi fel magának.
Hiszen bizony vannak olyan kicserzett lelkek nem csak az északi
Párisban, de az igaziban is, a kik a baccarat-asztalt ott nem hagyják a
világ minden húros szerszámáért. Az olyan urakat pedig, a kik a vacsora
után az asztal végén ülve maradtak, s vége felé Ess-bouquet-val iszszák
a pezsgőt, kár is volna az élvezetükből kizavarni.
Az előbbiek között volt Alexievics Prokop; az utóbbiakkal tartott
Ivanovics Tódor. Amaz kártyázott, ez ivott.
Prokopnak rendkivüli szerencséje volt a baccaratban, A papir rubelek
egész halommal álltak már előtte.
– A példabeszéd aggaszt, dörmögé Prokop. Soha sem volt nekem ilyen nagy
szerencsém. Az ördög nem alszik. Hátha igaz volna? A ki nyertes a
játékban, vesztes a szerelemben! Ezt meg kell tudnom.
Abbanhagyta a játékot, a kalpagjába gyürte a bankjegyeket: azt mondta,
köszöni, nem kell több s azzal átment a terembe, a hol zongorán
játszottak.
Kereste a feleségét; nem látta sehol.
A kitől kérdezősködött: «nem láttad a feleségemet?» az a szájára tette a
tenyerét: «Csitt! Chopin!»
– Chopin ide, Chopin oda; én a feleségemet akarom látni.
Átrohant az étterembe. Ott hagyta volt a barátját, Ivanovics Tódort
nemrégiben.
Annak üres volt a széke.
– Hová lett Ivanovics Tódor? a széke üres.
– Ha üres a széke, keresd az asztal alatt, s magad ülj a helyébe.
S mivel hogy nem akart leülni és a czimborasággal együtt poharazni,
megfogták, beletöltették a gallérjába az egész palaczk pezsgőt, hogy a
czamarkája ujjain jött ki a leve.
Ettől még dühösebb lett.
– Fel kell találnom az Ivanovics Tódort, ha a pokolban is!
S azzal rohant ki az előszobába, a hol a bundáját hagyta.
Egyike az ivó bajtársaknak utána rohant: ez volt Szamielics Zidor, a
fiscus.
– Batyuskám! Ne a pokolban keresd Ivanovics Tódort, hanem a
«jégparadicsom»-ban. Ott van.
– A feleségemmel együtt?
– Mind a ketten.
– Gyere velem.
Azzal felkapták a bundáikat; szánkóba vetették magukat s hajtattak
lóhalálában a «jégparadicsom»-ba.
Ez olyan jótékony intézmény, a minő Párisban a Closerie de Lilas.
Ott csakugyan rátaláltak a szerelmes párra, a vétkes társalgás
legcsalhatatlanabb jelenségei között, tanuk által konstatálva.
Fényes nagy botrány lett a vége. A két férfi birokra kelt, az asszony
elszaladt.
Másnap megverekedett a férj és a csábító.
Alexievics Prokop kapott a mellére és a karjára egy vágást, az utóbbi
harczképtelenné tette. Feküdt bele egy hétig, s az alatt mindennap
meglátogatta egy sürüen lefátyolozott hölgy, a kinek a beteg homlokára
tett hosszú finom ujjairól könnyü volt kitalálni, hogy az nem más, mint
Jelenowna Anna.
A hűtelen asszony nem merte mutatni magát a megsebesült férje ágyánál.
Félhetett, hogy agyonlövi.
A mint felépült Prokop a sebéből, azonnal megindította a válópert
Darinkowna Katinka ellen.
Ügyvédül nem választotta Szamielics Zidort, az Ivanovics Tódornak volt a
védője.
A csábítóval igen szigorúan szoktak bánni.
Az esküdtszék tárgyalásán elegáns hallgatóközönség gyűlt össze. Csak
nagy protekczió mellett lehetett jegyeket kapni.
A hölgyek között ott volt látható az a bizonyos lefátyolozott nő is, a
ki a megsebesültet ápolta.
A tárgyalásnál meglepő fordulatok jöttek elő.
Az első vádlott, Ivanovics Tódor, azzal védte magát, hogy voltaképen ő
nem volt csábító, hanem elcsábított. Neki esze ágában sem volt a
felebarátja feleségét a bűn ösvényére vezetni; hanem az tántorította őt
el kifinomított kaczérságával, az ragadta őt magával féktelen
szenvedélyessége által.
Darinkowna Anna ez ideig szeliden lehajtott fővel, esedező arczczal
nézett a bűntársára; a midőn azonban Tódor, állításainak igazolására
előszedte a szerelmes leveleket, miket a bukott nő küldözött hozzája, s
azoknak csak a megszólítását és az aláirását olvasá fel, egyebet nem; az
is elég volt: akkor lángra gyulladt a bűntársnak az arcza, odavágta a
legyezőjét a szeretője fejéhez: «ön gyáva!»
A közönség és az esküdtek rokonszenve még mindig a bünös asszony felé
hajlott.
Ekkor azonban előállt Szamielics Zidor; s egyenkint előhuzogatva a
tárczájából az összegyűjtött okiratokat, világosságot szerzett az
esküdteknek az iránt, hogy miféle nő ez a Darinkowna Katinka? Hisz ez az
erkölcstelenségnek a mintaképe. Nem csak ez alkalommal, de számtalanszor
megcsalta a férjét: minden férfival, a ki csak a keze ügyébe akadt.
Végre egy teljesen megsemmisítő levelét produkálta Darinkowna
Katinkának, melyet az egy pskowi angyalcsináló nőhöz ir. Ez még
leánykorából van keltezve.
Erre már az egész hallgatóság elszörnyedése zúgott fel; az esküdtek
összecsapták a kezeiket, az asszonyságok összesúgtak:
– S ez jött ide szentelt bámbinót vásárolni viaszkból?
Egetverő orczátlanság.
És a vádlott nő? Hát az, mikor az utolsó tromfot kivágták ellene,
elkezdett hahotával kaczagni.
Az esküdtszék egyhangúlag mondta ki rá a «vétkes»-t.
És ekkor előállt a vádló, a halálra sértett férj, s így szólt a
birákhoz:
– Uraim! Ne itéljenek szigoruan a szerencsétlen nő felett. Nevelői a
bűnösök, kik rossz példájukkal megmérgezék a lelkét. Én őt igazán
szerettem, s nem kivánom, hogy bünhődjön. Tudom, hogy ennyi terhelő
tanubizonyság mellett a biró nem itélhet meg az elválasztott nőnek férje
által fizetendő tartásdíjat. Én azonban a szivem szavára hallgatok, s
elveszett boldogságom emlékeül átadok e nőnek húszezer rubelt. Éljen
kedve szerint.
E nemes lelkű nyilatkozatra Darinkowna Katinka zokogásnak indult s
odarogyott Prokop lábaihoz, hogy azokat átölelje.
Prokop azonban büszkén elutasítá őt magától.
– Ne közelítsen ön hozzám. Azt kivánom, hogy rögtön és azonnal hagyja el
végkép Oroszországot.
Ezt a kivánságát a hatóság is előmozdítá; a törvényesen elválasztott nőt
eltolonczoltatva a német határon tul.
Még azon napon gyűrűt váltott a bájos és gazdag Jelenowna Anna
Alexievics Prokoppal s ki lett tűzve az esküvőjük vizkereszt utáni első
vasárnapra.
*
– No hát, ugy-e hogy fel lehet szedni a kidőlt olajat kanál nélkül is?
mondá Szamielics Zidor Alexievics Prokopnak.
– Csak meg kell várni, a míg megfagy.
*
Az esküvő előtti napon, szombaton, szokás szerint minden barátnője,
ismerőse eljött búcsút venni a menyasszonytól.
Némelyik maga jött, más csak a látogató jegyét adta át az ajtónállónak.
A komornyik aztán behozta a jegyet ezüst tálczán az úrnőjéhez, a ki az
emlékezetes jegyeket mind a trousseaujához tartozó arany japáni
tálacskába helyezé el.
Egyszer csak ez a név akad a kezébe:
Alexievics Prokopné született Darinkowna Katinka.
Anna haragtól elképedve kérdezé:
– Ki hozta ezt a jegyet ide?
– Egy nő, a ki odakinn van a váróteremben.
Anna kétfelé szakítá a névjegyet s odadobta a prezentáló tálczába.
– Vidd vissza neki s mondd meg, hogy az én szobám küszöbét olyan jellemű
nők, mint e név viselője, nem szokták átlépni.
Az inas kis idő mulva visszajött; ezuttal egy fényképet hozott a
tálczán.
– Az idegen nő kéreti a szudarinyát, hogy tekintse meg ez arczképet.
Látta-e őt valaha?
Az a fénykép egy fekete hajú, hosszukás arczú fiatal hölgy képmása volt.
– Soha sem láttam.
– Ez annak a hölgynek a képmása, a ki a látogatójegyet beküldte.
– Vezesd be!
Jelenowna Anna egy teljesen idegen nőt látott maga elé jönni egészen
feketében.
– Kicsoda ön?
– Én vagyok Darinkowna Katinka, Alexievics Prokop neje.
– Az lehetetlen!
A fekete nő azzal elővette a karmantyujából az útlevelét, meg a
házasságlevelét s oda adta Annának, hogy győződjék meg belőle, miszerint
a személyleirás azonos, s a házasság még fennáll.
– Most tudtam meg, szólt lassú hangon a nő, hogy engemet elválasztottak
a férjemtől törvényesen, házasságtörés miatt, a miben én ártatlan
vagyok.
– Hát akkor ki az a nő, a ki itt volt? a ki a botrányt elkövette? a kire
minden bebizonyult? a ki el lett itélve? ki az a nő?
– Az a nő: mademoiselle Fleur d’Orange, egy vándor operette-társaság
chansonette-énekesnője, a ki igen jól tud játszani mindenféle
szerepeket.
– De hát a párbaj? Egy talmi asszonyért csak nem verekedett meg, a ki
nem férje?
– A párbaj is csak olyan volt, mint a nő. Köszörületlen kardokkal
verekedtek. Nem kapott sebet, csak ütésfoltot.
– S én ott virrasztottam az ágya mellett éjeken át!
Jelenowna Anna nyugalmat parancsolt az arczának: elfojtotta keblében az
indulatokat.
A fekete ruhás nő folytatá suttogó hangon a beszédet:
– Megtudtam, hogy Alexievics Prokop holnap akar önnel megesküdni.
Siettem kegyed előtt felfedezni a szerencsétlenségét.
– Köszönöm. Holnap jőjjön el kegyed az Izsák-templomba az esküvőmre.
– Az ön esküvőjére? kiálta fel a nő megrettenve – ön mégis meg akar vele
esküdni?
– Ne kérdezzen ön többet. Csak jőjjön oda. Déli tizenkét órakor lesz a
szent czeremónia; az Izsák-templom keleti kápolnájában. Igazságot kell
önnek kapni – de nekem is!
A gyászos nő menni akart.
– Várjon ön. Vigye magával ezt a meghivó jegyet; a nélkül nem eresztik
oda.
S maga ráirta a meghivóra Darinkowna Katinka nevét.
*
Az Izsák-templom keleti kápolnája megtelt előkelő nászsereggel másnap
délben.
Az orosz templomban ülőhely nincs. Ott állnak vagy térdepelnek.
A szertartás fényes volt: három pap működött közre.
A fényes vendégsereg között feltünt egy fekete ruhába öltözött alak, a
kinek az arczát is sűrű fátyol takarta; a mint ez hozzá tapadt, olyannak
látszott ez arcz, mintha fényes vasból volna öntve.
A nő mozdulatlanul nézte végig az egész szertartást. A mint az arany
koronákat az esketett pár fejére felteszik. A mint megitatják őket egy
közös serlegből; a mint letakarják őket egy nagy világos selyem
szőnyeggel.
Hagyott mindent megtörténni és hallgatott.
A papok, a kántorok énekeltek, az orgona dúdolt.
Azután kézen fogták az összeesketett párt, két pap kétfelől, a harmadik
előttük ment: így kerülték körül a szent oltárt háromszor.
Ez az esketési czeremóniának utolsó fejezete. A főpap utoljára mondja:
«gospodi pomiluj!»
A mint ez a szó elhangzott, a menyasszony kirántá a kezét a vőlegénye
kezéből s még a fején levő koronával, oda fordulva a násznagya, herczeg
**, szentpétervári kormányzó felé, így kiálta, arra a másik koronázott
alakra mutatva:
– És most fogassa el uram ezt a csalót, a ki tudva szántszándékkal
bigamiát követett el. Az első felesége él és nincs elválasztva. Ott áll
azon rózsaszinű oszlop mellett: az a fekete ruhás nő.
E szókra, s a mint az igazi nő a fátyolt felveté az arczáról, a vőlegény
végig vágta magát a márványpadlaton ájultan. Az arany korona messze
gurult a fejéről.
*
Az ilyen dolognál Oroszországban nem ismerik a tréfát. Tiz nap mulva
Alexievics Prokop szánkázott Tobolszk felé; s azóta van módja a
nyestvadászat közben a fölött elmélkedni, hogy nem jó tréfálni az
asszonyokkal.


VANDERGULD ÚR.
Diomede festő volt. Az impressionisták iskolájából. Azaz, hogy már maga
ez a szó «iskola» is megbántás egy impressionistára nézve. Mert annak eo
ipso nem szabad iskolájának lenni, nem szabad iskolához tartozni: nem
szabad egyáltalában tanulni. Annak magától kell mindent kitalálni:
rajzot, compositiót, coloritot, megvilágítást.
Diomede a mellett szép fiú is volt és bonvivant.
Őt szerették a szép asszonyok, ő pedig szerette a tengeri halat, az
osztrigát, a szalonkát kocsonyával, a pezsgőt meg a bordeauxt.
De mindezen szenvedélyeinél is nagyobb volt a dicsvágya. Ez nem ismert
határt.
A régi mesterekre nem adott semmit. Az olaszokat egyszerüen ignorálta.
Neki Rubens csak kártyafestő volt; Rembrandt mázoló; De La Croix
festék-keverő; a kortársak közül Meissonier csak czukrász; Makart nem is
festő, csak aszfaltozó.
Az mind schlendrian, a mit eddig vászonra kentek.
A poézis semmi! az ideál őrültség! Az impressió, az a minden.
Dioméd képei mind rendkivüli felfogással voltak megteremtve.
Csodálni lehetett az alvó markotányosnéját. Annak csak a két talpa
látszott, azon módon, a hogy nem szokott lábvizet venni. A fejéből nem
látszott semmi: mert az tulnan csüngött le a pricscsről. A többi részét
takarta a két fölemelt térde; tudniillik, hogy a lábai a szalmaágy
karjára voltak föltéve; hanem egy hosszu kar, mely végig nyult az egész
képen, a markában szorított pálinkás üveggel, hirdeté, hogy az ott egy
alvó markotányosné.
Még szebbek voltak az állatfestményei. «A tehénitatás». Volt egy nagy
sajtár, abból kilátszott két szarv, meg két fül. A többi fej benn volt a
sajtárban. Nagyon természetes. Ezek fölött kanyargott egy kigyóforma
tekervény, a mi, ha jobban ki lett volna dolgozva, ki lehetett volna
találni, hogy a tehénnek a farka, a mivel a legyeket hajtja magáról, a
mig iszik.
Igen eredetiek voltak azután a tájfestményei is. Azok között a nap
felkölte éjfélben, Ava Saxa szigetén, a melyre azt mondta neki egy
barátja, hogy «te komám! nekem úgy tetszik, hogy a nagybátyádnak az
arcza még sem ilyen nagyon veres». Azt gondolta, hogy arczkép. Pedig hát
az a nap korongja volt, s a mit a két vállának nézett, az a két fekete
szikla Ava Saxa szigetén s elől a fehérség nem a piquét-mellény, hanem a
hómező.
A csendéletei pedig arról voltak hiresek, hogy azokat mind a négy
oldalukról fel lehetett akasztani a falra, s egyformán tökéletesek
voltak.
Különös sensatiot keltett egy képe, melyet ha tiz lépésről nézett az
ember, hát látott a fölkelő hold tányérja előtt elcsónakázni egy
ábrándozó gondolást; hanem mikor közel ment hozzá, akkor látta, hogy az
egy kopott kalucsni, a miből egy patkány buvik elő, háttérben egy
felfordított réz-casserol feneke.
Csataképekben is bemutatta a tehetségét. Azok között nevezetes volt a
«kozák-roham» czimű képe. Száz ló egy sorban ugyanannyi kozákfej (a
legszélsőnek dereka is volt) és megannyi dárda: egy vezényszóra ugrat
neki egy ároknak, a melyiknek a tulsó partja olyan messze van, hogy a
következő pillanatban valamennyi kozák lovastul öngyilkosságot fog
elkövetni. De épen ez a genialitás a fölfogás ban. Mert a hátul jövő
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Napraforgók: Ujabb beszélyek - 13
  • Büleklär
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4253
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1884
    34.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4246
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4318
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1883
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4140
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4252
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2058
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4077
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2100
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4049
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1892
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3974
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1887
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2031
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4144
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1801
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4093
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1901
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4052
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1937
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4055
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Napraforgók: Ujabb beszélyek - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3592
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1792
    31.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.