Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 08

Süzlärneñ gomumi sanı 3820
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2147
25.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
41.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

A RÓMAI KÚT
CONRAD FERDINAND MEYER
Felszökken a víz s átfolyik
a márvány-csésze öblibe,
túlcsordul most a második
s vizét zuhogva önti le;
megtölti ez a másikat
s már víz pezseg a mélyiben
mindegyik vesz, mindegyik ad,
árad s pihen.

ÚJÉVI HARANGZÚGÁS
CONRAD FERDINAND MEYER
A morajlás a levegőn átszáll,
hajladoz a szélben, mint virágszál.
Csendbe csengő, halkan tovahangzó
és dagad a mélyből új haragszó.
Végtelen sok, mint a szél s a pára!
Nincsen partja és nincsen határa.

ÉJI HANGOK
CONRAD FERDINAND MEYER
Múzsa szólj a bús zenebonáról,
mely csiklandja álmatlan fülünket! –
Most az ebek kedves csaholása,
aztán az órák zajos ütése,
aztán a halászok párbeszéde,
aztán? Semmi, csak a láthatatlan,
véghetetlen csönd szellemzenéje,
mint a fiatal mell pihegése,
mint a mély kút messze mormolása,
mint a tompa evezőcsapások,
mint az álom nesztelen jövése.


CHRISTIAN FRIEDRICH HEBBEL
Friedrich Hebbel Wesselburenben született 1813 március 18.-án, Holstein
hercegségben, Dániában. Szegény és küzködő kőműves gyermeke. Négy éves
korában iskolába küldik. Elemi iskola tanítója adja neki szegényes
könyvtárából az első szellemi táplálékot. Tengődő apja már tizenkét éves
korában kőműves-munkára fogja a fiatal és álmodozó gyermeket. 1827-ben
meghal az apja és ettől kezdve kalandos úton-módon próbál szabadulni
nyomasztó helyzetéből, a kis elmaradt fészekből. Mint ő maga írja: hol
arra gondolt, hogy színésznek áll be, hol egy hírneves íróhoz
folyamodott, máskor pedig egy fiatal muzsikussal akart világgá menni, de
egyik terve sem sikerült és csak nyolc esztendő mulva, 1835-ben
költözhetett Hamburgba. E nyolc esztendő alatt sokat tanult és lírai
egyénisége kifejlődött. Vidéki lapokba és egy párisi divatlapba
irogatott verseket. Hamburgban csak egy esztendeig marad. Egy év mulva
utazni megy. Heidelbergben jogi előadásokat hallgat, nem sokáig. Tovább
utazik, Münchenben három nyomorult évet tölt. Sokat foglalkozik Goethe
és Shakespeare drámáival. Verseket, novellákat irogat. 1838-ban meghal
az édesanyja, vágyódik vissza Hamburgba és kedvenc kis kutyájával 1839
telén útnak is indul. Hamburgban megint nyomorúságban él, míg végre
1840-ben előadják első sikert ért drámáját „Judith“-ot, 1842-ben adja ki
először kötetben a verseit. Királyi ösztöndíjat kap, amely lehetővé
teszi, hogy Párisba utazzék. 1845-ben Bécsbe megy, ott véglegesen
megtelepszik, megházasodik, elvesz egy színésznőt. 1863 december 13.-án
meghal.
Hebbelre úgy tekintenek, mint az új német dráma előkészítőjére, aki a
naturalizmus útvesztőjéből új magaslatokra vezette a drámát és a
szimbolizmus útját egyengette. „Hebbel szerint – írja Alfred Kerr – a
jelentős cselekmény jelképes cselekmény.“ Erősen lírai vérmérséklet.
Becses és érdekes naplója tele van lírai forgáccsal, meleg, ideges és
különös ötletekkel, amelyekből gyakran sarjadztak versek. Ezeket az
ötleteket sokszor viszontlátjuk drámáiban és egyéb írásaiban is.
MUNKÁI. Hebbels Werke I. rész Gedichte (Theodor Poppe kiadása, Berlin).
IRODALOM. _Balázs_ Béla: Hebbel Frigyes pantragizmusa (Philologiai
Közlöny 1908), _Balázs_ Béla: Hebbel (Nyugat 1909), _Bálint_ Lajos:
Hebbel (Magyar Hirlap 1913 március 13).
Hebbel több versét magyarra fordította _Miklós_ Jutka.

A SÍR
FRIEDRICH HEBBEL
Egyszerre ástam, ástam,
Míg testem izma bírt:
Ájult lidércnyomásban
Ástam egy csúnya sírt.
Bódulva vágyakoztam
Édes jutalmamér,
Mert tudtam, hogy a munkám
Végén köszönt a bér.
Fáradt karom lecsüggedt,
Elkészültem vele
És vágytalan-sötéten
Hulltam magam bele.


DETLEV VON LILIENCRON
Báró Detlev von Liliencron 1844 június 3.-án született Kielben.
Liliencron testestől-lelkestől katona volt. Hadnagyi napjaira szívesen
gondol vissza: „Ó, a hadnagyi időm! – írja. Az a vidám frisseség és
snájdigság, az a sok drága barát és cimbora, az a sok rózsás nap, az a
keménnyé acélosodott kötelességérzet és szigorú önfegyelem!“ Szerette a
hivatását. A porosz hadsereggel együtt harcol Ausztria és Franciaország
ellen. Mint kapitány sok helyen megfordul. 1889-ben kezd írni, s ekkor
már kész művész. Első verseskönyve nagy feltűnést kelt. A természetért
rajongó, egészséges, vidám versei az utánzókkal és a finom utánérzőkkel
szemben reakció. Ami azonban ma természetes, akkor idegenszerű volt és
ezt a jámbor és friss optimistát „dekadens“-nek keresztelték el.
Verseskönyvei egyre növekvő hatást gyakoroltak. Költői hírneve tetőfokán
Münchenben lakott. Később visszaköltözött szülővárosába, évekig élt
Hamburg mellett, harmonikus, nyugodt, boldog életet. 1909-ben halt meg.
Detlev von Liliencron származására nézve északnémet. Az északnémet
pusztaságokat, az északnémet pszichét, a katonaélményeit festi. 1879-ben
– a német líra megújhodása korában – tűnt föl és a németek őt tekintik
az első kifejezetten-modern költőnek. Témái még régiesek, sok diákos
humor és kedély van bennük (ez különösen tizenkét énekes víg époszában
és az emlékirataiban nyilatkozik meg), de már észreveszi a nagyvárost és
a hétköznapokat a költészet zománcával vonja be. Szempontjai nem
magasak: az egész életről nincs mondanivalója. Egy-egy momentum ragadja
meg, igen intenzíven: impresszionista. Gondolkozása alig különbözik a
német katonatisztekétől: az érzése azonban egy költőé és a szeme, friss
látása egy művészé.
Nagysága abban volt, hogy egyszerűen látott. Majdnem mindent észrevett.
Engedelmesen és szelíden hullottak szemébe a tárgyak képei és torzítás
nélkül mutatta. Egy befogadó, aki mégis alkot. Költő, aki szelíd médiuma
a világnak. Nem átformáló, továbbfejlesztő és magyarázó, csak
újraalkotó. Békés tükör a szeme és nem domború vagy homorú lencse. Amit
lát, frissen, egészségesen a papírra veti, nem szűri át az érzésein. Egy
ilyen kedély, amely a külső világról csak nyugtató híradásokat kap,
mását annak, ami előtte van, nem töpreng, hanem mosolyogva vesz
tudomásul életet és halált. Az élet? Előttük van. A halál? Eljön értünk.
Minden egyszerű. Nincs szimbolum és probléma. Csak a szemünkkel
láthatunk. Költészete a szem költészete.
Nem érezte magát feltétlenül és mindig költőnek. Bölcs mosolygással
nézte a verseit, a művészet fáradságát, kedvesen affektálta a
dilettánst, mert tudta, hogy a rímeken kívül sok-sok minden van még a
világon. Vannak elfinomult idegű művészek, akik annyira magukba
mélyednek, hogy a fejük felett összecsapnak az álmok hullámai. Ő nem
ilyen. Az élet nagy és gazdag. Látása is katona-látás. Nagy távolságokat
ölel át egy tekintettel. Egy képet rögzít meg a maga durva realitásában.
Pontos, korrekt, néha pedáns. A „vers libre“-t nem ismeri. Kerüli a
különködést és a nőies parfümöt. Sorai katonásan marsolnak előre. Néha a
katonabanda ritmusára emlékeztet verseinek muzsikája. Még a csinadrattát
is kihallani. Egy bohókásan jó rím úgy csap bele a hangulatba, mint a
cintányér csörömpölése, vagy a nagydob. Szereti a bravurt. Verekedő,
kackiás, bátor. A kétségbeesése már szitkozódás. Öröme hurrá-kiáltás.
Az új német irodalom vele kezdődik s vele epocha – az átalakulás kora –
zárul be. Évtizedekig volt zászlótartója a küzdelemnek s szerencsésen
össze tudta hangolni a multat a jövendővel és a harckiáltásokat
régimódi, kissé öreges kedvességgel tompította. A sülyedő bárkáról
minden kincset átmentett a Stürmerek modern gőzösére. Higgadt bölcseség
és kiábrándult tudás gyakran kísért költészetében. De nem szégyelte a
szíve természetes és gazdag melegségét. Még a könnyet se titkolta,
becsülethez is juttatta. Családias, hosszú estékről, napfényes
szüretekről, háborúkról, hagyományokról, ősökről újhangú eklogákat írt.
Innen az a pikáns zamat, amely minden versében az ódonság és az
újszerűség, a tegnap és a ma testvéresüléséről, de mindenekelőtt az ő
áthidaló, békítő munkájáról ad hírt.
Övé volt majdnem minden, ami a legújabbaké. De övé volt a humor és a
patriárkális kedély utolsó aranya is.
MUNKÁI. Adjutantenritte 1884, Gedichte (Költemények) 1889, Der
Heidegänger 1891, Neue Gedichte 1893, Ausgewählte Gedichte 1896,
Poggfred 1896, Kampf und Spiele, Kämpfe und Ziele 1897, Nebel und Sonne
1900, Bunte Beute 1903, Balladenchronik 1906. Összes munkái nyolc
kötetben 1911-ben jelentek meg.
IRODALOM. _Gerő_ Ödön: Liliencron (Pesti Napló), _Kosztolányi_ Dezső:
Jegyzetek Detlev von Liliencronról (A Hét 1909).
Verseiből fordított: _Szilágyi_ Géza, _Babits_ Mihály (kézirat),
_Telekes_ Béla, _Ormos_ Ede, _Lányi_ Viktor, _Binét_ Menyhért, _Kún_
József és még sokan.

BÁL UTÁN
DETLEV VON LILIENCRON
Atlaszcipős kis lábadat
Dugd a kocsiba, szentem,
Két paripánk zablát harap,
Hajtsál Johann, de menten!
Mint lankadt ibolyacsokor
Elszunnyad és reám omol
A drága, szőke komtessz.
Az éj ködös, egyadta sár,
Az égen egy piros csík.
Megrebben a bibic-madár
És a harmatba mosdik.
Száguldanak jó lovaink
S kökényszemével rámtekint
A drága, szőke komtessz.
Rétről a sarló hangja szól,
A gerle búg fel olykor,
Harapja a kocsink s csahol
A kuvasz és komondor.
Sütött a nap, zengett a fény,
Hogy Gretna Greenbe mentem én,
Én – és a szőke komtessz.

SZICILIÁNOK
DETLEV VON LILIENCRON

VADÁSZAT UTÁN
Pilledten, szomjasan, lesűlve, lustán,
az erdei korcsmába benyitok.
A falra lógatom sapkám s a puskám,
tálat keres kutyám és inni fog.
Az özvegy a söntésre dől le – bús tán –
az alkonyi fényben merő titok,
de elfordulva mosolyog felém,
mennek, ketten maradtunk, ő meg én.

SÍRIRAT
„Mint télidőn az ordasok a szánt,
úgy üldözött árkon-bokron az élet.“
S ott álltam én, az áldozatra szánt,
az ordas nyelve reám feketéllet:
A rágalom, irígység, a falánk
kajánság jött s oldalt a legsötétebb,
halk macskatalpakon és hallgatag
a sunyi pletyka szaporán szaladt.

NYÁRI ÉJ
Távol hegyekre vágta le a mennykőt
a felleg és elvitte a vihart.
Sovány gebéken bús parasztsereg jött,
az aratók daloltak esti dalt.
A gőzölő tetőkön csendesen nőtt
kék oszlopok lég-rácsa és kihalt.
Most itt az éj, kóvályog a bagoly,
a lomb alól egy bús citera szól.

ACHERONI BORZONGÁS
A seregély vörös bogyókat csipked,
már aratásra zeng a hegedű,
de jő az ősz, ollóval, s kertjeinket
levágja és hideg lehelletű
erdőkbe komoran jelen a víz meg,
mellette targallyak és gyenge fű,
s a vizen álmosan átvisz a komp,
oda, hol a csönd némasága kong.

SZFINKSZ A RÓZSÁK KÖZT
DETLEV VON LILIENCRON
A nyári kertbe némán nyúlik el
A hófehér szfinksz, a vad macskafajta,
Két rózsa – hószín, mint a gyolcslepel –
Talpát szelíden-huncutul kaparja.
A szörny hallgat, flegmával nézve fel,
Mint Ramzesz óta, szólni most se balga.
És néma, néma, mindig, nem felel,
Lenn verebek csipognak nagy csapatba.

MARECHAL NIELS
DETLEV VON LILIENCRON
Nagy, sárga rózsa álmodott szomorgón
Márványívek közt, fekete koporsón.
Nem is tudom, ki tépte és ki hozta,
Ki volt a márványkoporsó halottja.
A koporsó sötét volt és kopár,
Mint karmos szfinksz az éjszakába dermedt,
A tengerből mint vérpiros koráll
Szállt a sugár-pettyes bús esti felleg.

DE SOKÁIG VÁRATTÁL MAGADRA
DETLEV VON LILIENCRON
A rét kies.
Siess, siess.
Most hallani, hogy zúg a patak árja,
De nemsokára túlzengi a lárma.
Szivem, szivem,
Jőjj sebtiben.
Most még szűzi az erdő tiszta csendje,
De nemsokára zaj kavarja csengve.
A lombközön
Sugárözön.
Hol vagy te édes, drága, fürge, nyájas –
Magadra lányka már tovább ne várass.
Már győz a nap
S ő bágyatag
Kacag és hintázik a karjaimban,
És egy részeg, boldog pacsirta égre illan.


RUDOLF BORCHARD
Rudolf Borchard klasszikus filológus. Híresek a fordításai. (Keats-et
nagyon megértően fordította németre.) Olaszországban sokat tartózkodott.
Évekkel ezelőtt kiadta könyvét „Das Buch Joram“, amelyet Luther német
nyelvén írt és bibliai stílusával nagy feltűnést keltett. Remekbe
készült verseit a Hyperionjahrbuchban és az Insel-Almanachban tette
közzé. Ezek a ritkán megjelenő, fátyolos és lenge versek a modern
irodalom szenzációi.

BALLADA AZ ÁLOMRÓL, A SZÉLRŐL ÉS A DALRÓL
RUDOLF BORCHARD
Kiűztem az árnyak sötét hadát,
Mik tűzhelyem kihűlt hamvába fúttak.
A lelkem a szobámba hívtam át
S ő jött súrolva a holdfényes útat,
Jó szellemek vezették útja árnyán.
Reccsent az ajtó? Csörrent az avar?
Zengett a tornác, pattogott a párkány?
Ó némán jött az álom, szél, a dal.
Halkan lebegtek, mint nagy madarak,
Majd tűzhelyemhez csöndesen leszálltak,
Borzongva fújták szárnyuk, hallgatag,
Lerázva a köd-harmatot s az árnyat.
Dalolt a dal: „Itt a zene s az ének.
Kinek a kedve néma vágyba hal,
Ajkat s ölet adunk mi a szegénynek“ –
Így énekelt az álom, szél s a dal.
Fehér fűzfán aludtam csöndesen –
Levegőházban szellők gyülekeztek –
– Álom-apót lestem a mélybe lenn,
Hol álmodik a hét fekete herceg –
– Tengerbe buktam s a víz habja zajgott,
Mint szélbe búgó, gyenge húr fuvall.
Hárfázott a szél s zengtek a kürtök, a kagylók
„Ó tenger, fűz, álom, szél, ifju dal.“

AJÁNLÁS
Az éjszaka jön, harmatos az ösvény,
Szállj balladám a holdba föl, hamar.
Hallgass a fáknál, mély haboknak öblén –
Az ének álom, szél és pára, dal.


RICHARD DEHMEL
Richard Dehmel 1868 november 18.-án született Wendisch-Hermsdorfban.
Filozófiai tanulmányokat végzett és ma a filozófia doktora. Felesége,
Paula Dehmel neves gyermekíró, aki vele együtt egy kötetre való
gyermekverset adott ki. Azóta másodszor is megnősült. Első versei sok
vitát provokáltak. A német kritikusok a líráját „beteges“-nek találták
és őt is – akárcsak Liliencron-t – „dekadens“-nek nevezték. Ebben az
időben Dehmel sokat foglalkozott Verlaine-nel (akinek verseit gyönyörűen
fordította le németre), a dekadenciája azonban a mivolta legmélyebb
mélyéből származik. Nyugtalan és új lirikus, aki az egyéniséget mindenek
előtt valónak tartja és ebben is német. Hanz _Benzmann_ írja: „A
germánok művészete az egyéni művészet: az egyéniség és az érzések
művészete, ellentétben a román népek művészetével, amely nagyobb részt
formai és értelmi. Ezért nem beszélhetünk egyáltalán német
hagyományról.“ Dehmel hagyományok nélkül indult el útján. Talán csak az
egy Liliencron-tól tanult – formát és bátorságot. Másként felfogásban –
a költészet felfogásában – épp az ellenkezője. Dehmelnek erősen
körvonalazott világnézete van. Az emberiség fogalma állandóan fölötte
lebeg és harcosa is az új embernek, a tökéletesebb embernek, aki épebb,
jobb és szebb, merészebb és igazabb a mainál. Első nagy sikereit a „Weib
und Welt“ című kötetével éri el. Később a „Zwei Menschen“ című lírai
regénye, amely sok egymás mellé sorakoztatott románcból áll,
megkoronázza sikerét. Dehmel itt formában, hangban már teljesen egyéni.
A mai kor egyik legjellemzőbb lirikusa. Esztétikai értekezéseket is írt,
színdarabokat is, de a színpadon – épp túltengő és nagyon egyéni lírája
miatt – nem volt sikere. Ma Blankeneseben, az Elbe mellett él.
[Illustration: RICHARD DEHMEL]
Az új német lirikusok többnyire lágyak, nőiesek, finomak: Dehmel velük
szemben az őserő és a férfi. Rendkívüli szenvedély lakozik benne.
Soraiban pátosz izzik. Nyelve, ez a szaggatott, forró, lihegő nyelv
mégis intim, mert nem szónoki figurák és költői formák játéka (mint a
régi romantikusoké), hanem az emberrel és a világgal birkózó lelkének
megnyilatkozása. Őszinte küzködésének, forrongó, sokszor káotikus
vágyódásának tükre a lírája. A legtöbb lirikus befogadó: az életet
tükrözteti önmagában. Dehmel lázadó: azt a diszharmóniát veszi észre,
ami az élet és a végtelenbe törő vágyai között van. Gesztusai szélesek,
a földet és az eget átölelik. Azon nyersen és véresen szakadnak ki az
érzései, de a pillanat tüzében rögtön dallamos formát öltenek magukra,
azt a formát, amely belső igazságukhoz legjobban illik. A német nyelv
újraalkotója és gazdagítója. Hívei prófétát látnak benne. Bizonyos, hogy
a nagy verseiben új világ vajudik. Még a szerelmes dalai se elomlóak és
epedőek. Harcias, bátor a szerelme is. Skálája pedig tág. A líra minden
területén, hánykódó és kiáltó ditirambusaitól kezdve a gügyögő
gyermekversekig, egyénit és maradandót alkotott.
MUNKÁI. Erlösungen 1891 (Megváltások), Aber die Liebe 1893,
Lebensblätter 1895, Weib und Welt 1896 (Világ és asszony), Zwei Menschen
(Két ember) 1903. Összegyűjtött művei tíz kötetben 1906-ban jelentek
meg.
IRODALOM. _Gerő_ Ödön: Dehmel (Pesti Napló), _Franyó_ Zoltán: Richard
Dehmel (Független Magyarország).
Több versét lefordította: _Franyó_ Zoltán, _Oláh_ Gábor, _Ormos_ Ede,
_Vajthó_ László.

AZ ÚSZÓ
RICHARD DEHMEL
Győzött! Elérte már a partot.
Győzött! Ezért volt az egész.
Kezén a hab tajéka harsog
S még egyszer a dühös tengerre néz.
Előtte föld, szirt, szürke partfok,
Paskolja a fekete vész,
De állja s büszkén felszökellik.
Most minden úgy lesz, ahogy eddig
S még egyszer a dühös tengerre néz.

MAGÁNY
RICHARD DEHMEL
Így, csendbe menjünk a ködös mezőn;
Itt nem zavarják a nyugalmam üdvét,
Érezhetem, mi jó az egyedüllét.
Se szó, se szél; a sápadt este jön,
Vastag köpenybe fogja fel a léget
S a mozdulatlan test gyönyörbe réved.
Csak a szívem hallom; nem életért sír,
A kéj, a kín sülyedve elpihen,
Hátam mögött tűn el, mint két vihar,
Mely birkózik egymással és kihal.
Mit háborogsz, én lázadó szivem!
Te többet érzel, mint a többiek,
A nő, barát és az összes szivek;
Ők is magányosak. Nézd: a sötétség
Mélyébe zöld láng lobban félve halkan
Egy pályatűz – nézd: így égsz egymagadban.
Tovább, tovább, ahol ember se él még.
De mit akartok? El! föl a dombra,
Mely a homályba duzzad. Félre, arcok!
Követnek; ó szárnyam ha volna! –
Cserjék remegnek a mezők fölött
Koboldszerűen, a domb füstölög,
Míg a párák nedves, izzadt lidérce
Magát a földből jó kövérre szívja;
El arcok, félre, félre! Hogy lihegnek!
Követnek! Ó magánynak szörnyű kínja.
A töltésen leroskadok alélva,
Nyirkos sínen parázsló homlokom.
Jaj, jönne csak a tipró vaskerék ma!
A hűs acél agyamba mar mohón,
Kezem vonaglik a vastestű pánton;
Megszakadok. Figyelj: most: légy erős:
Egy öblös fütty üvölt huhogva bántón,
Két szem buggyan ki a ködös homályból
És – mit akar az az árnyék, ott távol,
Miért inog az az égerfa, miért?
Már mozdul és jő; újra éledek,
Közel az árnyék és felém sötétlik,
Alakba tör – vagy őrület csupán? –
A ködön egy kemény és éjsötét csík.
Fürkész szemem megenyhül szeliden:
Köszönt – elűzi bús magányomat:
Hahó, egy _ember!_ – Ó magány – szivem –
S kattogva vágtat el a gőzvonat.

GYEREK-GÜGYÖGÉS
RICHARD DEHMEL
A Mikulás, apa, apuska!
Most trombitált, de oly erősen,
Még a postás se tud úgy, ő sem.
De aztán elment innen újra.
Két hosszú-hosszú orra volt,
Jégcsap lógott az orra végén,
Az egyik nagy volt, mint a kémény,
Másik pici, picurka volt
S rajta sok angyal lovagolt.
Kezükben egy csodás zsineg,
Cipőjük épp, mint a tied.
Aztán egy ember a zsinegre
Ugrott, mint egy nagy, csúnya medve.
S hancúroztak az angyalok;
A jó Istenke jött amott.
És haragudott, igazán
Megszeppentem; úgy ám apám –
„De Detta ez még se való,
Mit hazudozol össze itt?“
Hát kinek árt apám a szó
S nekem-nekem oly jól esik!
„Vagy úgy? – Na jó.“

ESŐBEN
RICHARD DEHMEL
Az én időm a dús kemény vihar;
Nyakam csuromvíz, hull a víz a fákra,
Borzong a kert álomvert lombjaival,
Az ágon ernyedten vár a madárka.
Kukucskál a bús lombon át az ég,
Minthogyha sose oszlanék a fölleg.
Most csendbe nézhet már a tájra szét
És megtekintheti a béna földet.
A fáradott világ oly lomha, agg.
Se kéj, se kín, a bú s közöny megülték.
Az űrbe mos a zajgó áradat
És minden szürke – szürke – egyre szürkébb.

NEFELEJTS
RICHARD DEHMEL
Kék nefelejts a kovács műhelyébe –
mit is kereshet itten?
A ház mögött, a csermelynél, a béke
virul talán meghitten?
Tompán zakatolnak a vaspőrölyök:
a ház dübörög.
Haladjon a munka, a munka!
A vas nekiizzik, a víz a nagy üstből
rácsorran a lángra, messzire füstöl,
s felröppen a szikra-por újra.
De néha egy arc – kormos, büszke, nyers –
némán az égszínű virágra bámul.
És mintha egy hang szólna a szobábul:
ne felejts!


HUGO VON HOFMANNSTHAL
Hugo von Hofmannsthal 1874 február 1.-én született Bécsben. A bécsi
szimbolisták lapjában (Blätter für die Kunst) tűnt fel, amely hadat
üzent a naturalizmusnak és új művészi ideálokért harcolt. A naturalizmus
akkor már a lírai versekben s jelentkezett. Jelszó volt, hogy az igazi
művész nem állhat elszigetelten a korában, meg kell hallania a nyomor
hangját, észre kell venni a tömegeket, a szociális és politikai
küzdelmeket. A bécsi lirikusok ezzel a demokrata elmélettel szemben a
művész arisztokratizmusát, teljes szuverénitását vallják. Egyetlen méltó
tárgya a költőnek az, ami örökkévaló. Versei lassan érjenek meg. Formája
legyen tökéletes és előkelő. Ennek a csoportnak összes elve megtestesül
Hofmannsthalban. Ideges félelemmel nézi a jelent. A multba fut, idegen
korokba, idegen népek közé. Úgy érzi, hogy az élethez mindig odatapad
valami szenny és hogy a naturalisták a művészet mivoltát hamisítják meg.
Formális klasszicizmus: ez Hofmannsthal művészete. Teljesen bezárkózik a
verseibe. A művészet öncél. Bájos, lenge és mély ritmusokban kiélhetjük
az életünket. Hofmannsthal verseinek száma elenyésző a drámai
produkciójával szemben, de azért csak lirikus és egyéniségét a verseiből
ismerhetjük meg. Arisztokratikus, márványhideg klasszikus és stilizált.
Nem él ma lirikus, aki jobban értene a koncentrálás művészetéhez.
Mélyről felszakadó szavaiban évek tartalmát és érzésenergiáját sűríti
össze.
Alfred Kerr így ír róla: „Finom, hűs, szomorú kedvvel költ ennek… vagy
annak a „modorában“. Látom, hogy jött a világra: az első sikolya
stilizált volt, az első tette egy arabeszk… Talán csak egy költeményből
való ez a költő. Látja magát költeni. Nem éli be magát a jelenbe és nem
kiabálja ki, ami a lelkét perzseli. A költőiességbe transzponálja magát,
a távolságba merül, magára ölti a formáját és végül olyasmit mond, ami
tulajdonképpen a formája által jelentős… A szépség különös, elmult
világában él, amely se oly szép, se oly nagy, mint a mi világunk, – de
elmult.“
[Illustration: HUGO V. HOFMANNSTHAL]
MUNKÁI. Összegyűjtött verseit 1904-ben adták ki (I–II. kiadás).
Gesammelte Gedichte.
IRODALOM. _Nádai_ Pál: Hofmannsthal (A Hét), _Somlyó_ Zoltán „A Halál és
a Balga“ című drámáját lefordította és bevezetővel látta el (Modern
Könyvtár), _Bálint_ Lajos: Hofmannsthal (Magyar Hirlap 1910 december
18).
Verseiből fordított: _Mohácsi_ Jenő, _Franyó_ Zoltán, _Harsányi_ Zsolt.
Az „Elektra“ című drámáját lefordította _Váradi_ Antal és a Nemzeti
Szinház mutatta be.

A MULANDÓSÁG TERZINÁI
HUGO VON HOFMANNSTHAL
Lehelletük még az arcomba rebben:
hogyan lehet, hogy édes napjaink
eltűntek, a szeleknél sebesebben?
Ez oly panasz, mit halandó nem ér fel
s jaj, fogcsikorgatás rá béna mind:
hogy minden mállik-múlik minden évvel.
S hogy ennen-Énem, a szabad, a hűtlen
egy kisfiúból nő ki s nappal-éjjel
mint kósza, idegen eb jár körültem.
S hogy: százak óta éltem már magam
és őseim halotti köntösükben
egyek velem, akár ennen-hajam.
Egyek velem, akár ennen-hajam.

A RÉGI BÉCS
HUGO VON HOFMANNSTHAL
Tiszafák és sok magas rács,
Címerek avítt aranyja,
Csillogó szfinksz a sűrűben…
… Kordul a kapu s csikordul. –
Álmosító vízesések,
Álmosító bús tritónok,
Rokokó, porlepte, édes.
Nézd… ez Canaletto Bécse,
Ezerhétszázhatvanas Bécs…
… Barna, zöld, szelíd tavacskák,
Síma párkány, síma márvány
S hajráznak, mint vízi lányok
Az arany s ezüst halacskák…
Módosan nyírt pázsit alján
A karcsú leándereknek
Hercigül egyforma árnya;
Ágak bolttá boltozódnak,
Ágak fülkévé feszülnek
És feszes szerelmi párra,
Hősre és hősnőre várnak…
Három delfin ont vizet most
S csobban a kagyló-medence…
Gesztenyék virágesője
Illatozva, fényesen hull
S vízbe lippen a medencén…
… Messze túl a tiszafákon
Hegedű sír, klarinét ri
S mintha ezt is ők mívelnék,
A cukros kis amorettek,
Melyek a párkányon ülnek,
Rózsát fonva, hegedűlve,
Márványvázák, száz virág közt
Jázminok meg orgonák közt,
Méla sárga violák közt…
És a párkányon közöttük,
Hölgyek, pípesek, kokettek,
Violaszín monsignore-ok…
És a fűbe, lábaiknál
És a lépcsőn, drága párnán
Gavallérok, nyájas abbék…
Parfűmös gyaloghintókból
Mások más dámát emelnek…
… A galyak közt fény cicázik,
Szöszke nőfejekre villan,
Csillan a sok tarka párnán,
Gyepre és kavicsra hullik,
Nyúlik az állványra lágyan,
Mit hamarság összeróttunk.
Szőllő kúszik, inda csúszik
Átölelve a gerendát
S cifra színbe, híva intve
Rebben a szőnyeg, tapéta,
Pásztor-szcénák, huncut ábrák
Watteau édes tervezetje…
Lomblugas nekünk a színpad.
Nyári nap színházi lámpánk,
Így játszunk teátrumot mi,
Játsszuk en-darabjainkat,
Mind koránnyílt, lágy, szomorkás
A lelkünk komédiái,
Tegnap és ma tarka kedve,
Csúf sorunk csinos fonákja,
Síma szók és cifra képek,
Talmi érzés, szörnyű vérzés,
Haldoklások, epizódok…
Pár figyel, pár ránk se vet még…
Álmodik, csacsin nevetgél,
Fagylaltot szop… és csevegnek
Roppantul galáns ügyekről…
… Szegfűk szélbe imbolyognak,
Hófehér és nyurga szegfűk,
Mint fehérlő lepketábor
És a pincsi nagy haraggal
Egy kevély pávára kaffog.


STEFAN GEORGE
Stefan George 1865-ben született Bingenben. A kilencvenes években vezére
annak a néhány bécsi írónak, aki a naturalizmus olcsó szenzációjától
akarta megóvni a költészetet. Rendkívüli formaművészete (amely gazdag és
bensőséges) oly hatást gyakorolt, hogy iskola képződött körötte és
sokan, maga Hofmannsthal se tudta kivonni magát a hatása alól. George
versei nem artistaprodukciók és játékok: kemény mag rejlik bennük. Új
német nyelvet alkotott a céljaira, amely oly dallamos és festői, mint az
olasz. A külsőségekben is eredeti és eredetieskedő: a helyesírást
megváltoztatja, nem használ pontot, vesszőt, nagybetűt. Pompás
díszkiadásokban, drága papíron, esztéták és könyvbarátok számára adja ki
verseit Baudelaire-t majdnem teljesen, Carducci-nak pedig sok versét
átültette. 1912-ben megjelentette Dante „Isteni színjátékát“.
Szülővárosában a művészet kultuszának él.
Lukács György így ír róla: „A George lírája szemérmes líra. Az
élményekből csak a legáltalánosabbat, a szimbolikusat adja, valami
extraktumfélét, megfosztva ez által az olvasót minden intim életrészlet
megismerésének lehetőségétől. Magáról beszél persze mindig – különben
hogyan is jöhetnének létre versek? – mindent, a legmélyebbet, a
legtitkoltabbat elmondja magáról és minden vallomással még rejtélyesebb
lesz előttünk, még jobban beburkolódzik magányosságába. Úgy veti a
versei sugarait az életére, hogy a fények és árnyékok játékában
gyönyörködhetünk csak és nem látunk semmi konturt tüzes claire
obscurejében… Az ő tájai nincsenek sehol sem, de konkrét bennük minden
fa és minden virág és az ég egy bizonyos percnek soha visszatérő
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 09
  • Büleklär
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3735
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2011
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3778
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2033
    24.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3777
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2032
    25.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3728
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2070
    26.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3757
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2018
    24.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3821
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2131
    23.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3764
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2080
    21.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    33.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3820
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2147
    25.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3755
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2104
    26.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3722
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    26.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3793
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2113
    24.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 2847
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1601
    27.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.