Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 06

Süzlärneñ gomumi sanı 3821
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2131
23.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
34.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
vasgyárba adták, később azonban a párisi jogi fakultásra iratkozott be
és ügyvédi irodában dolgozott. Rokonai szigorú vallásosságra nevelték, a
katholicizmus misztikuma erős hatással volt reá. Első kötetét 1866-ban
adja ki és már a kezdő verseiben is gyengéd, finom poétának mutatkozik.
Hamarosan felkeresi a parnassieneket, akiknek a szépségről és a
tökéletességről való nézetük nagyon egyezik az ő művészi felfogásával.
Sully Prudhomme azonban emberibb. A parnassienek romantikus színei
helyett az emberrel foglalkozik. 1870-ben a háború és a kudarc megtöri,
második könyve csak 1872-ben jelenik meg. 1881-ben beválasztják az
akadémiába, 1902-ben megnyeri a Nobel-díjat. Sully Prudhomme nem
fűszeres és izgató temperamentum, de költő, lágy kedély, választékos és
nemes művész.
Szász Zoltán így jellemzi őt: „Méltósággal viselt melankólia: ebben az
allürben megvan a Justice és a Bonheur egész költője. Melankólikus, ez
kétségtelenül tökéletlenséget jelent, mert a szeplőtlen nagyság, a
legkifejlettebb tehetség derűs, vidám, borongásnélküli. Minden
gyötrelem, még a legnemesebb, még a legvégső kérdések
megfejthetetlensége fölött érzett metafizikai bánat is életerőveszteség
lévén, az egyén értékbeli hanyatlását jelenti. Spinoza ezt úgy mondta,
hogy minden bánat egy kapu, mely csekélyebb tökéletességbe vezet. Ez a
melankólikus alaptermészet meg is fosztotta Sully Prudhommet a titáni
erőtől, a kifejezés férfias hatalmasságától s bizonyos lágy, szelíd
jelleget adott neki. Hogy a féktelen szenvedély vagy a túlságosan
nüanszált raffináltság, két manapság különösen kelendő lirikus-erény,
hiányzanak belőle, ez nem fogyatékosság, mert benne meglevő
tulajdonságokhoz viszonyítva alsórendű kvalitások. Nemesség, mélység,
tisztaság, finomság, gyöngédség, világosság: ezek az idealista erények
éltek ebben a mélabús remetében.“
MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Stances et Poèmes 1865 (Stanzák és
költemények), Les Epreuves 1866–1872 (Megpróbáltatások), Les Solitudes
1869 (Magány), Le Bonheur 1888 (A boldogság).
IRODALOM. _Szász_ Zoltán: Sully Prudhomme (Nyugat 1908 január 1),
_Ferenczi_ Zoltán: Sully Prudhomme (Budapesti Szemle 1910 július).
Verseiből fordított _Vargha_ Gyula, _Zempléni_ Árpád, _Kacziány_ Géza,
ifj. _Szász_ Béla, _Reviczky_ Gyula, _Béri_ Gyula, _Szabados_ Ede,
_Váró_ Ferenc (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság
kiadása, II. kötet), _Telekes_ Béla és még igen sokan.

AZ ÜRES SZÉK
SULLY PRUDHOMME
Ha a kedves örökre elhagy,
Sejtjük, mily nagy a veszteség,
De a síró szó szánkon elfagy,
S a könny nem jő szemünkre még.
Sem nehéz, fekete vászon,
Sem a _Dies irae_ sora,
Nem tud könnyíteni a gyászon,
Ajkunk lezárja egy csoda.
Könnyekbe fulladunk meredten,
Ha ránk tekint a sírtorok
És a koporsón tompa csendben
A rög nehéz zajjal kopog.
De hogyha jönnek csöndes esték,
Keressük a kedves személyt,
Némán mered ránk egy üres szék
S akkor szívünk – mindent megért.


EDMOND ROSTAND
Edmond Rostand 1868 április 1.-én született Marseilleben. Párisban
tanult. Huszonkétéves korában jelenik meg első verseskönyve „Les
Musardises“. 1890-ben megházasodik, elveszi Rosemonde Gérard-t, aki
szintén verseket ír. Rostand mint lirikus ötletes, játékos, bravúros.
Később ez a képessége, a verseinek szellemessége teszi népszerűvé
drámáit és világhírűvé a nevét.
IRODALOM. Rostand-nak majdnem minden munkája le van fordítva:
_Kosztolányi_ Dezső: A két Pierrot, vagy a fehér vacsora, _Telekes_
Béla: A regényesek, _Benedek_ Marcel: A napkeleti királykisasszony,
_Telekes_ Béla: A szamariai asszony, _Ábrányi_ Emil: Cyrano de Bergerac,
_Ábrányi_ Emil: A sasfiók. Rostand több lírai versét _Ábrányi_ Emil
fordította magyarra.

ÓDA A NAPHOZ
EDMOND ROSTAND
Te szárítod fel a síró fűszálat,
S a levelet lepkévé bűvölöd.
Ha a halódó szirmok szerte szállnak,
És a pirénei szél végigzörög
Roussillon mandulafái között.
Imádlak Nap! Tűztenger, fényes álom,
Ki ránk ragyogsz s a mézet érleled,
Lángolsz a szalmakunyhón és virágon,
Egészben élsz és szertefoszlol áldón,
Mint a pazar anyai szeretet.
Dalollak, ó fogadj el tűzi papnak,
Ki égsz a teknőn, kék szappanhabon
És néha, hogyha lángjaid lohadnak,
Vörösen lobbansz ki egy csendes ablak
Alázatos üvegjén elhalón!
Te forgatod a sárga napraforgót
S arany-öcsém, a tornyok kakasát,
S ha a hárson titkos tüzed kibontod,
Táncolnak arany árnyak, lenge pontok,
Hogy tétován megáll a kósza láb.
A mázos korsó sugaradba drága
S az ázott rongy is büszke lobogó,
Kazalokon ég csókod lanyha láza
S kis húga, a kas lángol, mint a láva,
S tüzes sisakja lánggal lobogó.
Légy áldva a mezőn s elveszve árván
A fű között, a kapucímeren,
A gyík szemén, a hószín hattyú szárnyán,
Ki tájakat pingálsz, mint a szivárvány
S ki szende kézzel festesz csendesen.
Sötét ikertestvéred, a bús árnyék,
Mely messze nyúlik, hol tüzed fakad,
Regéssé bűvöli, ami csodás, szép,
S ha nincsen ő, minden szürkére válnék,
Mert színes és ragyogó, mint magad.
Imádlak Nap! Te vetsz a légbe rózsát,
Bokrokba tündért s a víznek tüzet;
Benned felistenül a roskadó ág.
Ó Nap! te élet, ó szent Nap, te jóság,
Koldus lenne a föld te nélküled.


JULES LEMAÎTRE
Jules Lemaître Venencyben született 1853 április 27.-én. A nagy kritikus
két verseskönyvvel kezdte irodalmi pályafutását. Les Médaillons (1880)
és Les Orientales (1883). E könyvekben a parnassienek színeire ismerünk,
de sok helyütt megismerszik már a szellemes, újszerű egyéniség, amely
kritikai munkáiban bontakozik ki. Lemaître leghíresebb munkája az,
amelyben kortársainak, az új íróknak arcképét rajzolja meg. (Les
Contemporains, 7 kötet). Ezek a könyvek az impresszionista kritika
remekművei. Sok színdarabot és elbeszélést is írt.

A SIRÁLYOK
JULES LEMAITRE
Nyugodt, szelíd alkonyban a sirályok,
Az óceán fölött keringenek:
A szürke emlékek, a félve-szállók,
Így játszanak halott szívünk felett.
Az egyik alszik a viola ködben,
Vagy a tüzes égnek hadat izen,
A másik, mint nyíl, a habokba röppen,
Vagy ringatózik a puha vizen.
Nincsen madár, mely náluk szabadabban
Küzd a viharral s véle oly rokon,
A fekete, rezes, kék habokon.
A fészkük ott van a keserű habban,
Szeretik a dagályt, a zord időt:
Az óceán fehér lepkéi ők.


GUY DE MAUPASSANT
Guy de Maupassant Miromesnilben született 1830 augusztus 5.-én. Ősei
Lotharingiából származtak. Anyja nevelte. Tizennyolc éves korában a
tengerészeti minisztérium hivatalnoka, később átmegy a közoktatásügyi
minisztériumba. Harmincéves korában kezd írni. Ekkor egymásután ontja a
köteteket, tíz év alatt huszonhét könyvet ír. Igazi hírét regényeinek
köszöni, igazi értéke pedig rövid elbeszéléseiben van. Elsőrangú
megfigyelő. Maupassant középtermetű férfi volt, széles vállú, izmos,
sokat sportolt, csónakázott. Erős szervezetét az élet és munka hamar
megviselte. Férfikora delén elborult az elméje. Őrülési rohamában egy
borotvával el akarta metszeni a gégéjét, kényszerzubbonyban vitték a
párisi tébolydába és ott halt meg 1893 július 6.-án.
Maupassant egyetlenegy kötet verset adott ki „Des Vers“ (Versek) címen
1880-ban. Ez az első könyve. Realisztikus művészetéből ízelítőt adnak a
versei. Nagyságát nem bennük kell keresnünk. Az az író, akit ma
nagyrabecsülnek, a prózai polgárokat figyeli meg, a kis exisztenciákat,
a XIX. század különceit és betegeit, verseiből csak a palettáját
ismerjük meg, a színeit, amelyeket a regényeibe és az elbeszéléseibe –
sokszor változtatás nélkül, szóról-szóra – átvesz. Később tágul a
látóköre, kifejlődik a humora, de a lírája ugyanaz marad. Néhány ideges
és zaklatott verssorában már látjuk az egész Maupassant-t.
IRODALOM, _Radó_ Antal: Maupassant (Megjelent a Kabos Ede által
szerkesztett Krónika első számában), _Babits_ Mihály: Maupassant versei
(Nyugat 1909 február 16), _Nádai_ Pál: Maupassant összes versei (A Hét
1909), _Salgó_ Ernő: Guy de Maupassant (Nyugat 1911 augusztus 1).
_Kosztolányi_ Dezső lefordította Maupassant összes verseit (1908
Jókai-nyomda kiadása). Több versét lefordította _Bródy_ Miksa (Jövendő),
_Szilágyi_ Géza (Holt vizeken), _Zempléni_ Árpád (A XIX. század francia
lírájából. A Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet).
[Illustration: GUY DE MAUPASSANT]

HAVAS ÉJ
GUY DE MAUPASSANT
Meredt, fehér a sík, még zajt se hallani,
Nagy némaság; az élet összedermedt.
Az elhagyott erdőn nehány kivert eb
A zuzmarás fák közt vadul csaholva nyí.
Pihen a dal, a gyöp kiszáradt mindenütt,
A tél tarol az árva rózsaparton.
A meztelen fák, mint megannyi fantom,
Az égre görbesztik fehér csontváz-kezük.
Sietve száll a nagy, halotti holdkorong,
Minthogyha fázna a magányos űrben.
A pusztaságra bámul kimerülten,
S hogy látja, mily kopár, búsan tovább bolyong.
Ránk szórja jéghideg, fagyos sugárnyilát.
Sápadtan és kisértetin világol.
A hó sziporkát hány az éjbe távol,
Oly babonásan ég a szürke holdvilág.
Ó gyilkos éjszakák, madár-ölő idők!
A fákon a jeges szél zúgva nyargal.
A madarak várnak fagyott inakkal
S a lombos ág alá vágynának szállni ők.
A pőre gallyakkon ón-kérgű jégeső,
Ott ülnek és gubbasztva, lesve néznek.
Forgó szemekkel várva a sötétet
S a hó fehér, fehér s az éjjel sose jő.

COLOMBUS
GUY DE MAUPASSANT
Gyerek voltam. Szerettem hőn a harcot;
A lovagokat, súlyos fegyverük,
A zajt, mi távol keleten viharzott,
Hogy a szent sírért küzdtek mindenütt.
Álmom oroszlánszívű, hős Richárd volt;
Bámultam őt, de akkor legkivált,
Midőn a harcba sok tar főtt levágott
S abból magának nyakláncot csinált.
Én a hölgyemnek szalagját viseltem,
A harci kardom volt egy kis suhang,
Csatáztam a színes virágok ellen,
S hullott a kelyhök, hogy a bot suhant.
A puszta ég alatt reá szövődött
Trónomra a természet zöld moha,
És megvetettem a királyi gőgöt,
Főmön zöld ágból volt a korona.
Boldog tűz égetett. Egyszerre halkan
Jött egy szelíd leányka, nevetett.
S eléje tettem boldog áhitatban
Légváraim, címem s a szívemet.
Merengve a zöld gesztenyésben ült le.
A mindenség mosolygott kék szemén,
És néztem a kékségbe elmerülve
S álmodva simultam melléje én.
Mért lettem e kis, szőke leánytól oly bús
Mért tűnt el úgy az álom, az öröm?
Miért borult el komoran Colombus,
Hogy egy világ bukkant ki a ködön?

RETTEGÉS
GUY DE MAUPASSANT
Mult éjszaka soká olvastam egymagamban.
Éjfélt ütött, egyszerre megriadtam,
Már nem tudom, miért, de féltem iszonyún,
Lihegve hallgattam, hogy az éjféli csöndben
Valami borzalom suhan a bús borún…
Valaki csöndesen megáll mögöttem,
Áll nesztelen, meredten, szótalan
Kacag idegesen, fülsértve, fagylalón;
És mégse hallottam a hangját. Borzalom!
Fölém hajolt már, hogy megfogja a hajam,
Éreztem, a keze lassan felém int
S én nyomba meghalok, ha ez a kéz megérint!…
Egész közel simult némán tapadva hozzám
S én ültem ott lekötve és merőn,
Nem fordíthattam hátra gyenge főm…
Mint madarak, miket szétszórt az orkán
Vijjongva röpdöstek rém-gondolatjaim,
Fagyos verejtéket lopott reám a kín
S hallgattam a kongó, kopár-üres szobán át
Egymásra csattogó fogaim vacogását.
Egyszerre megreccsent valami a szobámba,
Vad ordítás harsant az éjszakán keresztül,
Minő sosem szakadt még emberi kebelbül.
S a földre vágódtam meredten, holtra válva.

NAGYAPÓ
GUY DE MAUPASSANT
Holtan feküdt a nagyapám,
Kilencvenéves nagyapó.
Az arca bús volt, halavány,
Akár az ágya, oly fakó.
Nagy, sápadt szeme kinyilott,
Halk hangja hörgött reszketőn,
Mint sóhaj-űzte messzi szók,
Mint bujdosó szél a mezőn.
Álom ez, vagy emlékezet?
Nap kelt, foszolt a köd-burok,
A fákba tűznedv pezsegett,
Szívembe piros vér futott.
Bús álom, vagy emlék-e ez?
Az élet oly szép s ködbe vesz!
Emlékezem, emlékezem.
Oh, tünt napok, tünt életem!
Az ifjúság! emlékezem.
Álom ez, vagy emlékezet?
A gyenge hab, a puha, lágy,
A szélre bűvösen rezeg.
Himbálja a szívem a vágy.
Álom ez vagy emlékezet?
Miért e perzselő szelek?
Emlékezem, emlékezem!
Ifjú erő vitt tüzesen!
A szerelem! emlékezem.
Álom ez, vagy emlékezet?
Zajjal telik meg a szívem,
Habok suhannak reszketeg,
A gondolat fut s elpihen.
Álom ez, vagy emlékezet,
Hogy meg se kezdtem s végezek?
Emlékezem, emlékezem!
Rám várnak ők a mélybe lenn;
A sír! a sír! emlékezem.

A VADLUDAK
GUY DE MAUPASSANT
Elhallgat a madár is, minden alszik,
Fenn szürke ég, lenn hófehér kihalt sík.
Fekete hollók, sok zord éji folt,
Vájják a hó jegét nagy csőreikkel.
Egyszerre fönn az égen zaj rikolt,
Lármázva egy vadlud-csapat tűnik fel.
Mind nyúlt nyakakkal megriadva rebben,
Mint a kilőtt nyíl, egyre sebesebben
S szárnyuk nyomán süvölt a levegő.
A bús zarándokraj merengve szárnyal
Erdőkön, ólmos óceánon által,
Fönn a vezérük olykor tűzbe jő,
S serkentve röptük felzúg, sírva, fájón.
A karaván szétgombolyul elül,
Mint két szalag s egyszerre szétterül
Szárnyas háromszögük a láthatáron.
Lenn háziludak csapata zajog.
Lomhán topognak, lábuk összedermed,
Terelgeti egy rongyos, árva gyermek
És lassan ingnak, mint nehéz hajók.
Figyelnek a búcsúzó kósza neszre,
Fejük kinyújták s nézik, egyre nézik
A vadludak iramló szökkenésit
És vágynak ők is szállni messze-messze.
Emelgetik a szárnyukat erőtlen,
Ágaskodnak s a zajt remegve hallják
És összezsibbadt, átfülő erőkben
Sajogva kél az álmodott szabadság,
A lanyha partok messze tájak álma,
A hómezőn riadt vággyal sivítnak
S jajongva, a bús égre kiabálva
Soká felelnek tűnő társaiknak.

A HOLDSUGÁR DALA
GUY DE MAUPASSANT
Tudod, mi a nevem? – A Holdsugár,
Tudod, honnan jövök? – Az égre nézz fel,
Anyám ragyog, az éj hűs árnyu már,
Fákon, vizen futok lágy szökkenéssel;
Tanyám a hűs fű, a meleg fövény;
Kuszom sötét falon, nyírfák tövén.
Mint kincsre szomjú martalóc a házon,
Nincs melegem sohsem és sohse fázom.
Pici vagyok, mindenhol ott van
Fényem ragyogva, csendesen
Ülök a néma ablakokban,
A titkokat mind ellesem.
Most itt vagyok, perc mulva ottan;
A vad, a puszta réteken,
A tétovázó szerelem
Követi fényemet nyugodtan.
Aztán, mikor tüzem kilobban,
Lágy bú sajog a szívbe lenn.
A tücsök és a csalogány
A szilfa s fenyves ágbogán
Dallal köszönti jöttöm.
Aztán kezem a lyukba nyúl,
Hol reszketőn lapul a nyúl;
Mind felkel erre rögtön;
Merész ívekben ugrál
És oly picinyke, pöttön
Nyúlt árnyak lenn az útnál.
A szirten, a haraszton
A dámvadat riasztom
S a hegy tüzes ünőit,
Mind felvigyáz, tünődik,
Rejt-e veszélyt az alkony,
Nincs-e vadász, ravasz nyom;
S lesi, hogy a hatalmas,
Tüzes szerelmű szarvas
Nem hívja-e panaszlón?
Ha kél anyám
S a hab dagad
Én hallgatag
Bús-halavány
Tüzet vetek
A part-falon.
A nedveket
Elaltatom;
S ha sugaram
Mélységeken inog
Az úttalan
Fél s azt hiszi gyilok.
De fényiben
Sok elpihen
S kit marnak a kinok,
Tüzén enyhülni fog.
Tudod mi a nevem? – A Holdsugár.
Ugy-e tudod miért sugárzom itten?
Ha lenn az éjjel hűvös árnyu már,
Örökre elveszhetsz a sanda vízben.
Éjjel veszélyes az erdő s fövény,
Megbotlasz a sötét nyirfák tövén,
Én az ösvényt ragyogva mutatom,
Ezért bolyongok künn az utakon.


JEAN RICHEPIN
Jean Richepin Médeában, Algirban született 1844 február 21.-én. Párisban
tanul. A német-francia háborúban részt vesz. Utána kalandos életet él,
Nápolyban és Bordeauxban hajósinas, hordár, matróz, később színész és
csavargó, de közben verseket ír és készül első könyvére. 1876-ban
megjelenik a verseskönyve, amelyben a koldusok életét festi sok színnel
és szívvel. Regényeiben és elbeszéléseiben ugyanaz a forradalmi
vérmérséklet, mint verseiben. Erőteljes, bizarr, megrázó. Nemrégiben
választották be az akadémiába.
Richepin mint ember is érdekes. Egyidőben levetette frakkját, eldugta
gyémántgombjait és két hétig nomád módra a sivatagban lakott, sátor
alatt. Minden kalandra hajlandó. A vére állítólag turáni. Egyik
verssorozatában, a „Marches touraniennes“-ben olvassuk, hogy atyafiságot
tart velünk, szereti a keletieket és gyűlöli a fehér árjákat, akik
csenevészek, kiéltek, ősi kultúrától betegek. Cigány és egy kicsit
barbár is. A francia nyelvvel sok baja van. Nem elég durva, nem elég
barbár, nem elég zsíros neki. Breton szavakat kever beléje, amelyeket
maguk a franciák se értenek, elmegy a lebujokba és kölcsönkéri a
koldusok argotját, a kucséberek éjszakai nyelvét, ha pedig ez se elég,
ott vannak a tájszótárak, az orvosi könyvek és a saját szóalkotó
leleménye. Richepin-t nem lehet szótár nélkül olvasni. Azzal a céllal
írta első verseit, hogy az olvasó átgondolja, végighaladjon az
okláncolaton, amelyben minden strófa egy-egy láncszem, végül pedig
szükségszerűen eljusson az ő meggyőződéséig s örüljön az életnek, a
hideg észnek és a természetnek. „Az a fanyar bor, amelyet ősi hegyeimben
szüreteltem, nem a paloták tejfölösszájú kölykeinek való. Ehhez gyomor
kell és hatalmas koponya.“ A költészetet tudományosan fogja fel.
Richepin mégis csodálatos. Ha a tudományoskodása és a pedantériája néha
bántó is, a temperamentuma elragadó. Van benne egy demagóg, de van egy
nagy-nagy költő is. _Danton_ és _Baudelaire_ együtt. Ezek a durva
eszközök egy temperamentum túlságából születtek s egykor szükségesek
voltak, érzést takartak, csak később lett belőlük kérkedés, öncél és
szónoklás. Orientális pompával ragyognak a rímei. Dúsgazdag ritmusainak
van valami harci muzsikája. A tengert szereti. Szereti az erős
effektusokat. Regényalakjai többnyire koldusok, csavargók, tengeri
kalózok. Hallatlan fájdalmakat, ősemberi grimacet mutatnak és görcsben
vergődik ő is, a lirikus. Richepin férfi. Dagályos, de nagyszerű. A
lírája oroszlánhangú. Csupa őserő és lendület.
MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: La Chanson des Gueux 1876 (Koldusok
éneke), La Mer 1886 (A tenger).
IRODALOM. _Szász_ Zoltán: Jean Richepin (Nyugat 1908 március 16), _Elek_
Artúr: A csavargók poétája, Richepin (Nyugat 1911 december 1),
_Kosztolányi_ Dezső: Richepin (A Hét 1911).
Richepin verseiből többen fordítottak: _Endrődi_ Sándor, _Zempléni_
Árpád (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása,
II. kötet), _Bod_, _Makai_ Emil, _Heltai_ Jenő, _Gábor_ Andor.

A RAVATAL
JEAN RICHEPIN
Az éjben és az altató
Magányban oly bús a hajó.
Fehér a hídnak árnya fönn.
Jobbról-balról a néma árnyba
Lobog-lobog két vaksi lámpa,
A hab zokog, hull-hull a könny.
Két gyertya közt egy fiatal
Szűz nyugszik itt. Bús ravatal!
Fölötte a vak semmiség.
A templom is üres egészen,
Magamban borzadozva nézem
E hallgatag, bús gyászmisét.

KÖD A TENGEREN
JEAN RICHEPIN
Tintás ég. Csúf habok. Istentelen ködök!
Hajónkra rátapad a sűrű tenger
És gurguláz és szüntelen vizet nyel.
Fönn a siket légben a jelharang köhög.
Nyakig ruha vagyok és ponyva, ám azért
Belém süvölt a fagy, arcomba fú már,
Bebugyolálva állok, mint a búvár,
A sisakom turbán és vászon-rongy a vért.
Minthogyha tollpihét szívnál, nem levegőt.
Ólom-látcső simul meredt szemedre,
Az árbóclámpa a magasba lengve,
Mint távoli csillag pislog az éj előtt.
Egyszerre valami bús lárma ér utól,
A hangja tépett s elhal félve, halkal.
Zúgj, jelharang. Ki tudja, merre nyargal?
Egy óriás fantom árnyéka megsurol.
Hahó, hahó fiú! A jelharang köhög.
Egy kószáló hajó siet előre.
Jó éjt, öreg. Te vagy a hajó őre?
Tintás ég. Csúf habok. Istentelen ködök.

A TŰZ ÜNNEPE
JEAN RICHEPIN
Ez a tűz ünnepe. A mély vizek felett
Az őrjítő forróság nő nyugodtan,
A nap okádja aranyos habokban,
Mint egy dühös Vezúv s mindent-mindent befed.
Halványkéken cikáz a tompa-sárga ég.
A gőzfürdőszerű víz forró üst már.
Hullámain olvadt, folyós ezüst jár.
Ez a tűz ünnepe. A víz tajtéka ég.
A tűz birokra kel a bús sötéttel.
Hiába lebben a fekete éjjel,
A hab, a széltől verve, neki támad;
És mégse tágít a kevély, pogány nap;
Küzd és a víz tüzes párnája lesz már,
És a legyőzött éj is foszforeszkál.

TENGERÉSZEK A TEMETŐBEN
JEAN RICHEPIN
Ó, boldog az, ki meghal itt
S csalit
Takarja el alant!
Társával a sír mélyiben
Pihen,
S lágyan födi a hant.
Csöndben hever a sírhelyén,
Szegény,
Tündöklő ég alatt.
Barátja, ha szép az idő,
Kijő,
Bucsúzik hallgatag.
És a fejfánál ülő
Szülő
Letérdel, könnyet ont;
És csontja a friss könnyütül
üdül,
Bár elfedi e domb,
Elmondja nékünk itt a fán
A szám,
Agg, ifjú volt-e még?
A szenvedés, a halk-szavú
S a bú,
Említi a nevét.
De hogy tépázza azt, a kín,
A kin
Győzött a tengerár.
S a mély vizekbe egyedül
Ledül
És nem jut földbe már!
Ah! szemfedője szallaga
Csak a
Zöld és zavart füvek.
S ragadja testük hallgatag
A hab,
Szemük meredt üreg.
Ó, boldog az, ki meghal itt
S csalit
Takarja el alant!
Társával a sír mélyiben
Pihen
S lágyan födi a hant.

A KÖNNY ANALIZISE
JEAN RICHEPIN
Ó könny, miben a bánat szétoszol,
Mintahogy a villámos, kormos égen
Eltűn a felleg az esőbe szépen;
Ó könny, te enyhe, te szelíd mosoly,
Nyel a szerelmes győztes csók között,
Mint a nap, amely a viharba vissza
Tekint és a szivárvány fényét issza;
Gyémántnedű, szívünket öntözöd.
Harmat voltál, mely eddig csendbe rezgett;
De Vauquelin, Fourcroy vegyelemzett;
Lombikba főzött, hevített sokat
És megfejtette végre titkodat:
Egy kis _mészfoszfát, nyák, víz, szóda, só,_
Gyémántnedű!… Ugy-e kacagtató?


LECONTE DE LISLE
Leconte de Lisle Afrikában született (Réunion szigetén) 1818 október
22.-én. Apja katonaorvos volt, aki nagyon szigorúan nevelte. Talán már
ekkor ébredezhetett a fiatal gyermekben a forradalom szelleme. Szülei
kereskedőnek szánták. Ezért hosszabb útra küldik őt, Indiába, a
Szunda-szigetekre. Itt tárult ki előtte az őstenyészet, a tenger
panorámája, amely későbbi verseiben is visszatükröződik. Az új élet nem
ízlett neki, Franciaországba tért, Rennesben jogot és ó-görög irodalmat
tanult. Megjelenteti első verseit. Még vissza-visszatér a szigetére.
1845-ben végleg megtelepszik Párisban. Itt szociálisták társaságába jár,
de keresi az összeköttetést azokkal is, akik a görög nyelvvel és az
ókori történelemmel foglalkoznak. Az 1848-as forradalom elvonja a
könyvektől, üldözik és bebörtönzik. Tapasztalatainak hatása alatt a
kreólok pártjára áll, a gyarmatokon lévő rabszolgák érdekeit védi,
ellentétbe kerül a bátyjával, összevész vele és a bátyja kis évi
segélyét is megvonja tőle.
Később egészen művészi céljának él. Francia verseiben a görög mitoszt
kelti életre, nyugodt, mindig korrekt ritmusaival egy új költői iskolát
teremt meg, a „parnassien“-ek iskoláját. Érdekes, hogy míg nálunk ebben
a korban a legteljesebb demokratizmus uralkodik a költészeten és a nép
kincseit két kézzel veszik át a műköltők, a párisi poéták Leconte de
Lisle példájára hadat üzennek a garabonciás szenvedélyeknek, görög
istenekről írnak, szeplőtelen formát követelnek és mint művészi
ideálról, a hidegvérűségről és az érzéketlenségről (impassibilité)
prédikálnak. Leconte de Lisle ideáljai a klasszikus görögök: Homérosz,
Aischylos, Szofoklesz. Nézete szerint a világirodalom azóta csak
sülyedt. Az objektív lírát akarta megvalósítani, amely túl van a vér
percnyi hullámzásán és az emberi szenvedélyek harcán. A romantikus
költők őszinteségét és közvetlenségét olcsó kérkedésnek tartotta. Ilyen
elvek mellett a költészete kristályos és tündöklő lett, a forma
túlfejlődött és primitív indulatok elcsenevészedtek benne. A
parnassienek fellépése művészi reakció a romantikusok egyéniség-kultusza
ellen. Érdemük az, hogy a művészetet mindenekfölött becsülik, a formát
megtisztítják a salaktól, új színeket és új árnyalatokat találnak és
hangsúlyozzák minden művész és minden művészet arisztokratikus voltát.
Nagy csomó fiatalember vallotta ezeket az elveket – ma már a legelső
francia írók – akik hetente találkoztak Banville, vagy a mesterük,
Leconte de Lisle lakásán.
Hírnevét 1870-ben alapította meg. Addig sokat küzdött, görög órákat
adott, szűkösen élt. 1870-ben magának Napoleonnak is feltűnt, aki
havonta 300 frank járadékot utalt ki neki és a szenátus könyvtárnokává
tette. 1886-ban Victor Hugo helyébe az akadémiába választják. 1894-ben
egy barátja birtokán meghal.
Leconte de Lisle az egész modern költészetre hatással volt. A
művészet-tisztelete imponáló, munkája egész. Az ókor mitoszát, népek
történetét kutatta fel, hogy formát találjon a benne háborgó
szenvedélyek kifejezésére és a görög mondához menekült, hogy a mai ember
pesszimizmusát megszólaltassa. Ragyogó svádája van ahhoz, hogy tagadja
az életet. A színei káprázatosak. Forró fényben lihegő partokat mutat,
alélt virágokkal, langyos, világoskék tengereket, egyiptomi és perzsa
királykisasszonyokat, rózsaszín napsütésben, arany parazol alatt, egy
elomló keleti hölgyet, aki a verendán a narghilét szívja, drágaköveket
és tündöklő állatokat, a trópikus délben, egy karcsú jaguárt, amely
ásít, egy jóllakott és böfögő lajhárt az őserdő rügyező ágain, egy
tigrist, egy párducot a páfrányok közt, egy oroszlánt, egy sast, egy
kengurut, egy elefántot, egy pumát, amely véres bajusszal figyel, mint
egy kecses és gyilkos cica. Sokszor az az impressziónk, hogy
állatkertköltő. De ez a sok szín csak köpenye a pesszimizmusának. A
tagadáshoz, a sötétséghez minden színt összeszedett, a görög, a
skandináv, a gót, a perzsa, az ind mitoszból, az állat- és a
növényvilágból. Középkori temetőkbe vezet, ahol fagyos göröngyök közt
visít a szél, a halottak fekszenek a havas szemfedél alatt, a hold
vigyorog a keresztek fölött. Kívül minden arany, belül minden fekete. A
tigris szája olyan, mint a rózsa, a foga, mint a gyöngy, de belül
gyilkos és csúf fenevad, a tigris is a pesszimizmust hirdeti.
Schopenhauer írta: „csak nézni szép, lenni azonban rettenetes“. Ezt az
ellentétet Leconte de Lisle poézissel fejezte ki, különös és színes
pesszimizmussal. A pesszimizmusa cifra.
[Illustration: LECONTE DE LISLE]
Egész életében görög nyelvekkel bíbelődött, régi papíruszokat olvasott
nagyítóüvegen, lefordította az Iliast is és az Odysseát, de a tiszta és
nyugodt görög harmónia nem az övé, tépett és dúlt a lelke, ideges a
víziója, nagyon közel élt a modern kétségek kráteréhez. A feje mint egy
görög istené. Homloka meredek, a vonásai nyugodtak, a koponyája kupolás.
Mégis: modern lélek.
A görögsége is cifra és ideges. Talán azért értjük ennyire mi, akik ma
élünk. Hiába hitt a poétai elvében, az impassibilitében, mégse
szenvedélytelen és mégse egészen hideg. Vonalukban a görög szobrokat
utánozza, utolérhetetlen bravurral. De a szobrokat – mint szecessziós
szobrász – tarka színekkel mintázza, a homlok márványból van, az áll
jáspisból, a fül krizoprázból, a szem helyén pedig két óriási brilliáns
ragyog. A klasszikus alexandrinusok végén rímek – gazdag és különös és
keresett rímek – csilingelnek. Tarka és barokk művész. Csak a pátosza
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 07
  • Büleklär
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3735
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2011
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3778
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2033
    24.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3777
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2032
    25.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3728
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2070
    26.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3757
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2018
    24.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3821
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2131
    23.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3764
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2080
    21.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    33.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3820
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2147
    25.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3755
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2104
    26.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3722
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    26.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3793
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2113
    24.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Modern költők: Külföldi antológia a költők arcképeivel - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 2847
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1601
    27.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.