Mire megvénülünk (2. kötet) - 10

Süzlärneñ gomumi sanı 4124
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1837
34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
55.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
czigány! Add elő a pénzemet.
– Kandur!
– Ne tátogj! ne is fáraszd a szádat. Egy fazék ezüstöm, egy köcsög
aranyom add elő.
– Jól van, Kandur, a pénzed meg fogod kapni. Egy fazék ezüstöt, egy
köcsög aranyat. Hanem már most hagyj szóhoz jutnom. A pénzedet nem én
vittem el; a kazalt nem én gyújtottam fel.
– Hát ki?
– Hanem azok oda át.
– A Topándy, meg az úrfi?
– Bizonyosan. Tegnapelőtt este láttam őket csónakkal a csatornán a
mocsárnak indulni, s mikor ismét visszatértek, már akkor a kazal lánggal
égett. Puska volt mind a kettőnél; de én egy lövést sem hallottam; tehát
nem vadászni jártak.
– A devla verje meg pokolvarral mind a kettőt!
– Az úgy van, Kandur! a leányod utána bolondult annak az úrfinak;
bizonyosan kivallotta neki, hogy az apja kincseket gyűjt: az úrfi aztán
elvette a leányt is, meg a pénzt is; majd az üres fazekat vissza fogja
adni.
– Akkor azt megölöm!
– Mit mondtál, Kandur?
– Megölöm, ha száz lelke van is. Ezt már megigértem neki régen, mikor
legelőször találkoztunk. De most inni akarok a véréből. S láttad a vén
szelindeket is, hogy ott volt a rablásnál?
– Topándyt? Fusson ki a két szemem, ha nem láttam. Ketten voltak, senkit
sem vittek magukkal, még kutyát sem: itt eveztek el a kertek alatt.
Sokáig néztem utánuk; megvártam, míg visszajönnek. Minden szentek úgy
legyenek hozzám kegyelmesek, a hogy igazat mondok.
– Akkor megölöm mind a kettőt.
– De vigyázz magadra. Azok fogas vadállatok.
– Mit? – Ha én akarom, egész csapatom van. Ha akarom, fényes nappal
elpusztítom az egész falut. Ti nem tudjátok még, hogy ki az a Kandur?
– Oh én jól ismerlek, hogy ki vagy, Kandur! szólt Sárvölgyi, nyájasan
czirógatva a rabló barna pofáját. Hiszen mi régi jó ismerősök vagyunk.
Nem te vagy felelős azokért, a miket tettél, bizonyára, hanem a
társadalom. Az emberiség volt ellenedben a támadó, te csak védted
magadat, a hogy védhetted. Azért én mindig is pártfogód voltam, Kandur.
– Ne bölcselkedjél itt most nekem, – riadt közbe mérgesen a rabló. – Nem
bánom én, akármi vagyok is. Zsivány vagyok. Nekem tetszik ez a név.
– De te nem aljas czélból raboltál, látod-e – hanem azért, hogy
leányodat a bűn örvényéből kiszabadítsd. A czél magasztos volt, Kandur.
Aztán megválogattad, kitől végy el valamit!
– Ne mentegess engem; majd mentsd magadat a pokolban, az ördögök nagyja
előtt; annak hazudd majd ki a két szemét. Én zsivány voltam, öltem,
raboltam, papot is raboltam ki. És most is ölni akarok.
– Imádkozni fogok a lelkedért.
– Bomolj meg! Bánom is én. Te rád épen úgy hallgat az az imádság, mint
én reám. Adj inkább egy marék pénzt, hogy a czimborákat összeszedhessem.
Azoknak foglaló kell.
– Adok, Kandur, adok. Ne légy haragos, Kandur; tudod, hogy én nagyon
szeretlek. Én nem vetettelek meg, mint mások. Mindig nyájasan álltam
veled szóba, s gyakran megszabadítottalak üldözőidtől. Nálam nem mert
volna keresni senki.
– Ugyan ne papolj már, hanem adj pénzt.
– Jól van, Kandur. Tartsd a süvegedet.
Sárvölgyi egy erősen belakatolt vasszekrényhez lépett s annak lakatjait
egyenkint fölnyitogatva, felemelé nehéz ajtaját; a gyertyát maga mellé
helyezve a székre.
A rabló szemei kápráztak. Ott sok fazékra való ezüst volt felhalmozva.
– Hát melyikből adjak? Az ezüstből, vagy a bankóból?
– Az ezüstből; – suttogá a rabló.
– Tartsd hát a süvegedet.
Kandur két kézre fogta báránybőr-süvegét, mint egy zacskót, s azalatt
kését fogai közé vette.
Sárvölgyi mélyen belemarkolt az ezüsthalmazba s midőn visszahúzta abból
a kezét, egy kétcsövű pisztolyt tartott a rabló orra elé, felvont
sárkányokkal.
Jól volt ez elrendezve hasonló esetekre; a pisztoly a lázsiások alá
eltakarva szépen.
A rabló nagyot hördülve tántorodott hátra. Azt is elfeledte, hogy a kést
kikapja a szájából. Úgy állt hátrahajolva Sárvölgyi előtt, a késsel
fogai között, szemeit karikára felnyitva, s két kezét védelmül tartva
maga elé.
– Látod; – szólt Sárvölgyi nyugodt hangon. – Most lelőhetnélek,
megtehetném. Egészen hatalmamban vagy. Hanem hát lásd, hogy én neked
igazat mondok. – Tartsd a süvegedet és fogd a pénzt.
[Illustration: A rabló felhúzott szemöldökkel figyelt a beszédre. ]
Azzal letette a pisztolyt maga mellé s kimarkolt egy jó csomó tallért.
– Verje meg a csoda a tréfáló szemeidet; – nyikorgott a rabló a szájába
fogott késen keresztül. – Mit ijesztgeted az embert? Csapjon beléd az
istennyila!
Még most is reszketett, úgy meg volt riadva. A felvont fegyver más
kezében kikergetett belőle minden bátorságot.
Csak vakmerő tudott lenni a rabló, de nem bátor.
– Tartsd hát a süvegedet.
Sárvölgyi a marék ezüst pénzt oda tette a rabló süvegébe.
– Most már aztán elhiheted, hogy nem féltemben biztatlak. Elhiszed-e?
– Verjen meg a! Hogy megijesztettél!
– Már most hát hallgass ide rám és szedd össze az eszedet.
A rabló elrakta zsebeibe a pénzt, s felhúzott szemöldökkel figyelt a
beszédre.
– Azt láthatod, hogy pénzedet nem én raboltam el; mert ha én tettem
volna azt, most keresztüllőttem volna rajtad két golyót, egyet a
szívedbe, másikat a koponyádba; még száz aranyat is kaptam volna érte, a
mi fejedre ki van tűzve.
A rabló szemérmesen mosolygott; mint mikor valakit dicsérnek.
Hízelgésnek vette, hogy az ő fejét száz aranyra becsülte a vármegye.
– Bizonyos lehetsz felőle, hogy nem én, hanem azok odaát vitték el a
pénzedet.
– A zsiványok!
– Igazad van. Zsiványok. Még azoknál is rosszabbak. Istentagadók. A föld
megtisztul, ha ők ki lesznek irtva. Olyan igazsága van, a ki őket
megöli, mint a ki egy farkast, vagy egy karvalyt lő le.
– Igaz; igaz; – bólintott rá Kandur.
– Ez a hetyke ficzkó, a ki leányodat elcsábította; még egy másik
ártatlan teremtés ellen is kiveté hálóját. Kettő kellett volna neki,
egyik a jobb kezére, másik a bal kezére. Hogy aztán az üldözött ártatlan
leányka a csábító elől házamhoz menekült, hogy feleségemmé lett, azok
odaát halálos boszút esküdtek ellenem. Azért, hogy egy ártatlan lelket
kiszabadítottam abból a bűnbarlangból, orozva akartak már háromszor
megölni. Egyszer mérget öntöttek az ivó kutamba. Szerencsére elébb ittak
belőle a lovak s mind megbetegedtek tőle. Másszor veszett kutyákat
eregettek el az utczán, mikor én azon jártam, hogy megmarjanak.
Leveleket küldözgetnek hozzám, a miket ha fölbontanék, elsülnének a
kezemben és szétszakgatnának. Ezek a gonosz emberek meg akarnak engem
ölni.
– Értem. Értem.
– Az a suhancz azt hiszi, hogy akkor az én feleségemet is odaviheti
magához, s aztán egy nap ez lesz a szeretője, másik nap Czipra, a te
leányod.
– Csak forrald bennem a mérget még jobban, forrald!
– Ők nem ismernek se Istent, se törvényt. Azt teszik, a mit akarnak.
Mikor láttad a leányodat legutolszor?
– Két hete.
– Nem láttad, hogy el van hervadva? Az az átkozott megigézte és
megrontja.
– Megrontom az ő fejét!
– Mit akarsz vele tenni?
Kandur mutatta a kezébe fogott késsel, hogy mit akar? Szívébe döfni és
megforgatni azt benne.
– Hogyan akarsz hozzá fogni? Nappal mindig puskával jár. Úgy tesz,
mintha vadászni volna. Éjjel pedig jól be van zárva a kastély, s ha
észreveszik a betörést, ők is vakmerő emberek.
– Csak bízd azt én rám. Ne félj semmit. A mit Kandur megfog, az meg van
fogva. Krakk, krakk; így fogom összeropogtatni a nyakát mind a kettőnek.
– Te ügyes ficzkó vagy. Lám, hozzám is milyen ügyesen be tudtál
férkőzni. Épen így bemehetnél azokhoz is: a czimborák hegedűsöknek,
klarinétosoknak öltözve.
– Oh ho ho! Ne legyen arra gondod. Kétszer egy tréfát nem csinál a
Kandur. Megtalálom én, a kit keresek.
– Még egyet mondok. Jó lenne, ha elébb parancsolhatnál velük, mintsem
meghaltak.
– Tudom. Hogy kivallassam velük, hová tették elrablott pénzemet?
– Ne azon kezdd. Hátha azt nem fogják kivallani.
– Oh ne félj attól. Tudom én, hogyan kell valakinek szegeket verni a
körme alá, szíjjal megszorítani a fejét, hogy még az apja koporsójában
eldugott kincsre is rávalljon!
– Hallgass rám. Tedd a mit én mondok. Ne sokat kutasd az elrablott
pénzedet. Nem sokat ér az. Egy pár ezer forint. Ha meg nem találod is:
én két annyit adok neked. A mennyit a tarisznyádba beletömhetsz. Hanem
valami mást kell megkapnod ottan.
– Mit?
– Egy levelet, a melyik öt fekete pecséttel van elzárva.
– Egy levelet? öt fekete pecséttel?
– S nehogy bolonddá tegyenek, s más valami levéllel szúrják ki a
szemedet, a mit te elolvasni nem tudsz; hallgass ide, micsoda czímerek
vannak a pecséteken? Az egyikben van egy halfarkú hableány, a ki
félholdat tart a kezében: ez az Áronffy-czímer; – a másikon van egy
gólya, három búzakalászszal a lábában, ez a főbiró czímere; – a harmadik
czímeren egy félkerék, a miből egy egyszarvú jön elő, ez a
Nyárady-czímer, a negyedik egy korona, kardos kézzel: ez az esküdt
czímere. Az ötödik pedig, melynek középen kell lenni, Topándy czímere;
ez áll egy koronás kigyóból.
A rabló utána számlálta, ujjaira szedve:
– «Hableány félholddal: – gólya búzakalászszal: – félkerék egyszarvúval:
– korona kardos kézzel: – kigyó koronával». Nem felejtem el. – S minek
neked ez a levél?
– Azt is megmagyarázom neked, hogy fenékig beleláss a gondolataimba s
onnan itélhesd meg, mennyire komolyan akarom azt végrehajtva látni, a
mit rád bíztam. Ez a levél Topándy újabb végrendelete. Míg a feleségem
nála lakott, Topándy azt vélve, hogy öcscséhez fog nőül menni, vagyonát
unokahugára s annak leendő férjére hagyta s e végrendeletét a
káptalanhoz be is adá őrizés végett. A mint azonban unokahuga
feleségemmé lett, új végrendeletet írt, s ezt azokkal, a kiknek a
czímerét elmondtam, aláiratta, lepecsételteté, de nem küldte el a
káptalanba, mint az elébbit, hanem otthon tartja, hogy majd a tréfa
annál nagyobb legyen, ha mi az első végrendelettel előállunk, s akkor
előkerül az utóbbi, mely amazt semmivé teszi, s a feleségemet mindenből
kizárja.
– Ahá! Most látom már, milyen okos ember vagy te!
– Ha tehát már most ez az öt pecsétes levél az én kezembe kerülhetne, s
az öreg Topándy véletlenül meg találna halni, a nélkül, hogy másik
testamentomot írhatott volna: hát akkor, tudod-e, mit érne az én
kezemben az a kis papiros?
– Hogy ne tudnám? Kastélyt, uradalmat, egész uraságot! Az mind te rád
maradna; a régi testamentom neked adná azt. Értem már! Látom már! Most
tudom már, milyen bölcs ember vagy te! Oh milyen okos ember vagy te,
hallod-e?
– Tehát hiszed-e már most, hogy ha én hozzám eljösz azzal a levéllel…
A rabló bizalmasan hajolt közelebb és fülébe sugá:
– És azzal a hírrel, hogy a szomszéd véletlenül meghalt és másikat nem
írhatott.
– Akkor nem szükség azon aggódnod, hogy mennyi pénzed legyen a helyett,
a mit elraboltak. És azután mehetsz leányostól Tatárországba: a hol
senki sem fog üldözni.
– Jól van. Nagyon jól van. Bízd rám a többit. Két napnál többre nincs
szüksége a Kandurnak az ilyen munkához.
Azután elkezdte az ujjaira szedni, mintha magával számolna:
«Tehát, először is: kapok pénzt! – másodszor: állok boszút! –
harmadszor: viszem Cziprát! – negyedszer: jól lakom emberhalállal! – és
ötödször – megint kapok pénzt! – A munka meglesz.»
A két alkuvó kezet szorított. A rabló eltávozott az ajtón, melyen jött;
Sárvölgyi ment aludni, mint ki ügyeit jól rendezé, s a folyosón húzták a
czigányok a legújabb keringőt, melyen Melanie és Bálnokházyné hevült
arczczal lejtettek a vígan mulató társaság között.


XXVI. A szerelem babonája.
Oh mennyi felfedezésre váró titok van még a nap alatt!
Könyveket írtak már a rég elmult népek hitregéiről; a két földsark és a
napfordítók népfajainak babonáit összegyűjték a tudósok: és egyről még
nem beszéltek: arról a végtelen mythoszról, a mi a női szívben, a
szerelem forró légkörében végtelenül él és újraszülemlik.
Oh édes babonái a szerelemnek!
«Ha poharadból iszom észrevétlenül s te utánam kiüríted azt; – megiszod
benne a szerelmemet, s úgy fogsz utánam epedni, mint én epedek te
utánad: kedvesem.»
«Ha éjjel rólad álmodva fölébredek, s vánkosomat megfordítom fejem
alatt; te is oly édeset fogsz álmodni felőlem, mint én te felőled: –
kedvesem.»
«Ha hajadnak egy szálára gyűrűmet, a mit adtál, rákötöm, a pohárba
bocsátott gyűrű annyiszor fog ütni annak oldalára, a hány évig te
szeretni fogsz engem: kedvesem.»
«S ha én egy szálát hajamnak gyolcsruhád szegélyébe bevarrhatom; fájni
fog a szíved értem, mikor azt felveszed: – kedvesem.»
«Ha tűvel megszúrtam ujjamat, rólad gondolkozva; hűtelen voltál akkor
hozzám: – kedvesem.»
«Ha az ajtó kinyilik magától, felőlem gondolkoztál akkor, s sóhajtásod
nyitotta ki az ajtót: – kedvesem.»
«Ha csillag fut le az égről, s nevedet hirtelen kimondom, a míg fut; rám
kell akkor gondolnod egyszerre: – kedvesem.»
«Ha a katinka-bogár kezem fejéről elszáll; arról tudom meg, merre jársz
te most? – kedvesem.»
«Ha a meggyújtott csepű tenyeremről a magasra száll; enyim fogsz akkor
lenni! – kedvesem.»
«Ha fülem megcsendül, hírt hallok felőled; ha orczám kigyullad, felőlem
beszélsz akkor: – kedvesem.»
«Ha ollóm lehull s hegyével áll meg; meglátlak nemsokára: – kedvesem.»
«Ha kontyom lehull; te fogsz megverni akkor: – kedvesem.»
«Ha öltönyöm visszájáról vettem fel véletlen: nem csalhatsz meg akkor: –
kedvesem.»
«Ha a gyertya felém fut le, mást szeretsz te akkor: – kedvesem.»
«Ha gyűrűm elpattan ujjamon; te lész akkor az én halálom oka: –
kedvesem.»
Minden tárgyban, minden gondolatban a szerelem mythologiája él; mint az
ókor istenségei, mikkel a költők füvet, fát, patakot, tengert és egeket
benépesítettek.
A virág szirma arról beszél: szeret-e, nem szeret-e? a csengő madár a
háztetőn; a nehéz bőjttel kiérdemelt álomlátás, a megöntött ólom, a
mosdó czicza; mind a szerelem felől beszél: s melyik leány nem hiszi, a
mit beszél?
Szegény leányok!
Ha tudnák, mennyire nem érdemeljük mi meg, hogy miattunk a szerelem
polytheismusával benépesitsék a prózai világot!
Szegény Czipra!
Mennyire rabnője volt az ő urának!
Nagyobb rabság volt az, mint a szolga kreolleányé, kinek minden tagja
ura szolgálatában fárad: – ő neki minden gondolatja szolgált annak.
Reggeltől estig semmi más, mint remény, féltékenység, gyöngéd hizelgés,
reszkető aggodalom, az öröm extasisa, a lemondás keserve, a szenvedély
lángoló őrjöngése és a hideg kétségbeesés, egymással szüntelen küzdve,
egymást fölváltva, s az imádott ifjú minden szavából, minden
tekintetéből új táplálékot nyerve! És azután alkonytól hajnalig újra
ugyanzon küzdés, még az álomban is.
«Ha kutyád volnék, nem kellene velem így bánnod.»
Egyszer ezt mondja Lorándnak.
Pedig mindössze miért? Tán, mert elment mellette úgy, hogy kezét meg sem
szorítá.
Máskor meg azt:
«Ha égben lehetnék, sem volnék boldogabb!»
Talán egy futó ölelés tette ismét ily boldoggá?
Milyen kevés elég, szegény leányoknak, búra, vagy örömre!
Egy napon öreg czigányasszony vetődött az udvarra.
Falú helyen nem szokás elűzni a szegény csavargókat: adnak nekik
lisztet, zsiradékot, darabka szalonnát; hadd éljenek ők is.
Azok aztán mondanak érte szerencsét. Kinek ne kellene a szerencse ilyen
olcsó áron?
S a czigányasszony hamis szeme olyan gyorsan észreveszi, kinek miről
kell szerencsét mondani?
Hanem Czipra nem örömest állt velük szóba.
Restelte, hogy valamelyik barnapiros arczszínéről, égő fekete szemeiről
rá ismerne s a cselédek előtt elárulná faját. Bújt előlük, hogy ha
jöttek.
Azért a czigányasszony mégis észrevette a szép kisasszonyt, s meg is
nagyságolta.
– Csókolom a piczi lábacskáját a nagyságos kisasszonynak.
– Mit nagyságolsz engem? nem látod, hogy én is cseléd vagyok, sütök,
főzök a konyhában; felgyűrt ingujjam; két szél kötényem.
– De nem bizony. Szolgáló cseléd nem hordja olyan egyenesen a fejét, nem
tudja úgy mutatni a haragját. Ha a nagyságos kisasszony rám tekint, úgy
ide szorít a sarokba a két szemöldökével, mintha meg volnék vasalva.
– Hát ha ennyit tudsz, akkor azt is kellene tudnod, hogy asszony vagyok:
ostoba.
A czigánynő ravaszul hunyorgott.
– Dehogy vagyok én ostoba; dehogy rossz az én szemem. Kiismerem én a
vadgalambot a szelid közül. Dehogy asszony maga, nagyságos kisasszony,
csak kisasszony maga még. Sok lány szemébe, sok asszony szemébe néztem
én már: tudom, milyen az egyik, milyen a másik? A leány szeme bújik,
bújik a szempillák alá, mintha mindig lesből nézne, mintha mindig attól
félne, hogy észreveszi valaki; az asszony szeme mindig fénylik, mintha
keresne valakit. Mikor a leány azt mondja tréfából, én már asszony
vagyok: elpirul utána; ha asszony volna, mosolyogna. Leány bizony maga
még, nagyságos kisasszony.
Czipra restelte, hogy szóba állt vele. Érezte, hogy valóban ég az arcza.
A nyilt tűzhelyhez sietett, ellódítva onnan a szolgáló cselédet, hogy a
lángoló tűzre foghassa arcza égését.
A czigánynőt még tolakodóbbá tette az, hogy zavarba hozhatta a leányt. –
Oda furakodott hozzá.
– Mást is látok én még, szép kisasszony. A mely leány hamar pirul, sokat
búsul, sokat sóhajt. A nagyságos kisasszonynak együtt van az öröme is,
meg a bánata is.
– No, de már most takarodjál! – kiálta fel Czipra haragosan.
Nem olyan könnyű a czigányasszonyt lerázni, ha megfogózott.
– Pedig én igen jó szert tudok ám, a mi ezen segítene.
– Mondtam már, hogy pusztulj innen.
– A mi olyan szeliddé teszi a vőlegényt, mint a kezes bárányt, a ki
mindenütt a gazdasszonya után szalad.
– Nem kellenek a szereid.
– Hiszen nem beadni való szer, a mit mondok, hanem csak egy kis babona.
– Lökjétek ki már innen! – parancsolá Czipra a szolgálóknak.
– Dehogy löktök ki engem innen, leányzók; inkább ti is hallgassátok meg,
a mit mondok. Melyitek ne akarná azt megtudni, hogy mit kell csinálni,
hogy a legény úgy meg legyen babonázva, hogy ha minden porczikája tele
volna is hamissággal, még se csaphasson el másfelé? No, te Zsuzsi,
látom, hogy te nevetsz neki. Hát te Kati? Hej, láttam ám a Jóskádat,
mikor a bíró leányával beszélt a kerítésen; annak se ártana ám az
igézés.
A sok vihogó leánycseléd, a helyett, hogy Cziprát megmentette volna a
czigányasszonytól, még segített annak az ostromlásában. Körülfogták,
elállták Cziprának is az útját s kiváncsian lesték, mit mond majd a
czigányasszony?
– Pedig ártatlan szer ám az egész, aztán nem kerül semmibe.
A czigányasszony még közelebb húzódott Cziprához.
«– Mikor éjjel éjfélkor a dali madár megszólal az ablak alatt, vigyázd
meg, melyik ágon szólt? eredj ki mezítláb, törd le azt az ágat, ültesd
el cserépbe, tedd az ablakodba, öntözd meg szádban hordott vízzel; mire
megéled az ág, a szerető visszatér hozzád s sohasem hagyhat el többet.»
A cselédleányok nagyot nevettek a czigányasszony babonájának.
Az pedig hunyász rimánkodással tartá tenyerét Czipra elé.
– Drágalátos, nagyságos, szép kisasszony, ne sajnáljon az Isten
áldásából nekem is juttatni valamit.
Czipra zsebe mindig tele volt mindenféle apró pénzzel, rézgaras,
hatkrajczáros, ezüst hármas, ötös, tizes, huszas, akkori idők divatja
szerint; mikor az egyik embert váltóban, a másikat pengőben kellett
fizetni. Czipra belemarkolt s aztán a tenyerébe fogva elkezdett
válogatni az érmekben, hogy meglelje köztük a rézpénzek legkisebbikét, a
váltókrajczárt, koldusnak való alamizsnát.
– Oh aranyos nagyságos kisasszony; hálálkodott a czigányasszony. Nekem
is van otthon egy ilyen nagy eladó leányom: nem ilyen szép, mint maga;
de épen ilyen magas. Annak is van vőlegénye, el is venné mentül elébb.
Czipra már az ezüst pénzek között kezdett válogatni.
– De nem veheti el, mert nincs annyi pénzünk, hogy a papnak meg tudjunk
fizetni.
Czipra meglelte már az ezüst pénzek között a legnagyobbikat s azt adta a
czigányasszonynak.
A czigányasszony úgy eláldotta érte! Fizesse vissza az Isten szép
vőlegénynyel, holtig tartó szerelemmel.
A czigányasszony aztán tovább sertepertélt a háztól.
Czipra pedig elgondolkodva dúdolta magában szöveg nélkül azt a nótát:
«Czigányasszony volt az anyám».
Czipra úgy gondolkozott magában.
Olyan ékesen szóló a gondolat! Ha a nyelv mind el tudná azt beszélni, a
mit a néma lélek saját magának elmond?
«Miért vagy olyan, a milyen vagy?»
«Vagy volnál a másé, vagy volnál az enyim, vagy ne láttalak volna soha.»
«Vagy szeretnél te is engem, vagy ne szeretnélek én se téged.»
«Vagy hideg volnál, vagy meleg volnál, csak ilyen langy ne volnál.»
«Ha elmennél mellettem, rám se néznél, elfordulnál: úgy is jó volna; –
ha mellém ülnél, magadhoz vonnál, boldoggá tennél; – de te jösz,
szemembe mosolyogsz, kezemet megszorítod, szeliden szólsz hozzám, s
aztán odább mégy.»
«Százszor elgondolom, hogy ha te nem szólítasz meg engem, én szólítlak
meg téged; ha te nem kérdezed meg tőlem, én fogok a szemedbe nézni, s
megkérdezem tőled, «szeretsz-e?»»
«Ha szeretsz: szeress igazán.»
«Hiszen nem kivánom én tőled, hogy hozd le nekem az égből a holdat; csak
azt, hogy szakítsd le az ágról a rózsát.»
«Ha leszakítottad, összetépheted, elszórhatod leveleit a földre, nem
kell azt a kalapod mellett viselned, s felelgetned orczapirulással, ha
kérdezik, kitől kaptad? Eltépheted, eltaposhatod. A czigányleány adta.»
«Ha szeretsz, miért nem szeretsz igazán? ha nem szeretsz, miért járatsz
magad után.»
«Ha tudtad, hogy nem szerettél, hálódba miért kerítettél?»
«Mennyi ilyen nóta van már, a mit a szegény leányok olyan keseregve
énekelnek!»
«Százszor ajkamon van, hogy legalább, ha szólni nem merek is, ezt a
nótát eléneklem, a mikor ő meghallhatja; de valahányszor meglátom:
megnémulok és nincsen erőm.»
«Ő követett el rajtam igézést; pedig én volnék a boszorkány fajzata.»
«Nem tudok én semmit, nem vagyok én varázsló, nincs az én szememnek
semmi hatalma.»
«Ha én egyszer megszólalok, megölöm őtet is és magamat is.»
«Vagy talán csak magamat.»
«És tán akkor sem szólok még?»
Szegény leány, míg szíve tele volt ábrándos töprengéssel, szeme, szája,
keze a házi munkával volt eltelve; nem ült le a csillagot nézni, a
hangszert búslakodtatni; dologhoz látott: azt mondták róla, hogy «tüzes
gazdasszony».
– Jó napot, Czipra!
Észre sem vette, hogy Loránd jő a háta mögött, mikor ő a folyosón künn a
tojáshabot veri, s az üdvözli őt nyájasan.
Azt várta, hogy legalább annyi időre meg fog állni, mint máskor, hogy
megkérdezze, mit főzesz? s ő arra egy más kérdéssel válaszolhasson:
«Mondja meg már egyszer, hogy «mit» szeret?»
De még csak annyit sem tett meg, hogy megállt volna; hiszen csak
véletlenül jött ezen, s minthogy nem kerülheté ki, azért mondott egy
keserves «jó napot». Aztán odább ment. Topándyt kereste.
Topándy szobájában várt Lorándra s épen egy feltört levél olvasásával
foglalkozott.
– No öcsém, szólt Lorándnak nyújtva a levelet: itt van az operának a
nyitánya.
Loránd átvette a levelet, mely így kezdődött: «Ajánlom hivatalbeli
szolgálatomat az úrnak.»
– Ez idézés?
– Láthatod a jó nap kivánásról. Egyúttal tudatja velem a főbíró, hogy
holnap reggel itt lesz a törvényes vizsgálatot a helyszinen megtenni;
hát holnapra rendeld be neki a cselédeket, meg a vén csacsit is. Azt is
hadd benevolizálja, s aztán vigye el mellékletül, sub stria.
– Bátyám folyvást tréfának veszi ezt a dolgot.
– Még pedig furcsa tréfának. Hogy fogom majd az utczát seperni, hahaha!
– Ah!
– Még pedig lánczon. Mindig nevettem az öreg kondásomat, a ki másfél
évig volt a tekintetes vármegye lánczkoptatója, hogy azóta is olyan
kaszáló lépésekkel jár, mintha még mindig kerülgetné egyik lába a
másikat a lánczczal. Ezután majd ketten fogunk egymáson nevethetni.
– Jó volna, ha ügyvédet vallana bátyám.
– Jobb lesz bizony, ha a porkolábnak küldök egy süldő-malaczot. Már ez
ellen öcsém, nem lehet rugódozni. Ez olyan, mint a hideg fürdő; az az
ember ha apródonkint megy bele, a foga vaczog; ha egyszerre beleugrik,
még jól is esik. Beszéljünk komolyabb dolgokról.
– Épen én is azért jöttem, hogy egy igen komoly tárgyról akarok
bátyámmal szólani.
– No, csak ide vele.
– Én nőül veszem Cziprát.
Topándy hosszasan nézett az ifjú arczába, helyeslő szemöldei egyet-egyet
rándulnak fölfelé s azzal nagy hidegen azt mondá:
– Miért veszed nőül?
– Mert derék, jó leány.
Topándy fejét rázta
– Az még nem ok arra, hogy nőül vedd.
– És olyan hű hozzám. Sok hálával tartozom neki. Mikor beteg voltam,
testvérem nem ápolhatott volna jobban, ha bánatom volt, ő jobban búsult
rajta, mint magam.
– Ez sem ok arra, hogy nőül vedd.
– És, mert felül vagyok emelkedve a világi előitéleteken.
– Ah, hah, nagylelkűség! Liberális fitogtatás? Ez sem ok arra, hogy nőül
vedd Cziprát. A szomszéd gróf kályhafűtőjét vette nőül, csak azért, hogy
beszéltessen magáról: az eredetiség érdeme sem a tied. Ez mind nem ok
arra, hogy nőül vedd Cziprát.
– De elveszem; – mert szeretem…
Erre aztán Topándy arcza is ellágyult; a szokott sarcastikus gúny valami
szelidebb színezetnek adott helyet.
– Ez már más szó. Ez, csupán ez az egy ok lehet rá, hogy elvedd. S hány
napja már, hogy szereted?
– Arról nem tudok számot adni. Mindig jól esett őt látnom, mindig tudtam
azt, hogy szeretem őt, mint egy jó testvért. Azt a másikat imádtam, mint
egy angyalt; s a mint megszünt rám nézve angyal lenni, mint nő iránt nem
érzek szívemben az elmult lángból semmit. Semmit, még füstöt, még hamut
sem. De ezt a leányt, kinek minden gyarlóságát ismerem; kit ábrándom nem
szépített, kit olyannak látok, a milyen valóban; ezt szeretem most, mint
egy hű, szerelemért igaz pézzel fizető nőt; és elveszem – nem hálából,
nem szánalomból; de elveszem, mert szivemet betölti.
– Ha csak azt kerested, azt megtalálod. Mit fogsz tenni legelébb is?
– Legelébb is írok anyámnak: megírom neki, hogy íme egy köszörületlen
gyémántot találtam, fogadja leányának; s azután elviszem hozzá Cziprát,
legyen ott, míg megkeresztelik s míg őt anyámtól ismét el fogom hozni.
– Nagyon köszönöm: hogy leveszed rólam a terhét ennek a czeremóniának. A
mit papokkal kell végeznetek, tegyétek úgy, hogy én ne lássam. S mikor
tudatod ezt Cziprával?
– Mihelyt anyám válasza megérkezik.
– S ha anyád ellenezné a házasságot?
– Arról én felelek.
– De mégis lehetséges, hogy úgy történhetnék. Lehetnének más czélzatai
veled. Mit tennél akkor?
– Akkor? – szólt Loránd elgondolkozva; s hosszú csend után szólt:
szegény anyámnak annyi bánata volt miattam.
– Azt én is tudom.
– Ő azt nekem mind megbocsátotta.
– Jobban szeret, mint másik fiát.
– És én őt jobban szeretem, mint apámat szerettem.
– Ez nehéz mondás.
– De ha azt mondaná, hogy hagyjam el örökre, vagy ezt a leányt, vagy őt;
azt felelném rá és fájna bele a lelkem: «anyám, szakíts ki szívedből, én
nőmmel bujdosom tova».
Topándy most már kezét nyujtá Lorándnak.
– Lásd, ez jól van mondva.
– De e felől nincs semmi aggodalmam. Családunkban nem volt otthonos a
nyegle büszkeség: boldogságot kerestünk, nem hiú összeköttetéseket, s
Czipra azon leányok közé tartozik, a kiket a nők még jobban
megszeretnek, mint a férfiak. Egy igaz jó barátom is van otthon:
testvérem, s egy csábító előzmény részemre derék ángyom.
– S egy szószólód is van még valahol, a ki minden istentelensége
daczára, emberien érezni tud, s ki azt fogja mondani: «nincsen neve
ennek a leánynak? Itt az enyim: viselje azt!»
Topándy nem gátolhatá meg, hogy Loránd meg ne csókolja kezét.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Szegény Czipra! Miért nem hallotta ő mindezt?


XXVII. Mikor a dali-madar megszólal.
Ennek a napnak álmatlan éjszakája lett.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Mire megvénülünk (2. kötet) - 11
  • Büleklär
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4103
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1873
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4137
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1915
    35.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4025
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1910
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4054
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1878
    37.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4045
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1837
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4119
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4092
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1892
    37.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4145
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1920
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4167
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1926
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4124
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1837
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4036
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1960
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1919
    32.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4033
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1905
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Mire megvénülünk (2. kötet) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 1824
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 977
    42.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    62.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.