Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 04

Süzlärneñ gomumi sanı 3756
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
40.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
kétlábúak valának, és oly szelideknek látszottak, mintha leforrázták
volna őket. Gömbölyű kis asztal mellett, a szobácska közepén, maga
Dalmer ült, az asztalra könyökölve, s egyik lábát kinyújtva, a másikat
pedig fölhúzva és a széken pihentetve; vonásai elernyedtek s mély
gondolkozásra mutatók valának, mely lelki állapotában környezői is
osztozni látszottak. Az ajtó közelében két arszlán állott egymással
szemközt, az egyiknek arczát lefüggő szörnyű bajusza miatt nem láthatám,
a másik némán meredezett reá, s még a szivar is kialudt a szájában; ezek
mellett egy a pamlagon ült, kalapját mélyen homlokára húzva, és állát
hatalmas markába sülyesztve; Dalmer háta mögött egy köpczös és egy
szunyogalakú vitéz állott, kik annyiban hasonlítának egymáshoz, hogy az
egyiknek bajusza, a másiknak pedig szakálla rendkívül hegyes volt; a
túlsó oldalon négyen állottak, mind megannyi mintái a legújabb divatnak,
arczaikon szinte komorság félreismerhetlen jeleit viselve. Mellettök egy
vén arszlán ült, szemeit magasra emelve, mintha csak onnan várt volna
tanácsot.
Végre fölugrott Dalmer, homlokát hevesen dörzsölé, mintha aggasztó
gondolatait agyából száműzni akarná, és határozott hangon szóla:
– Történjék bármi, három nap alatt törni, szakadni kell a dolognak.
– De ugyan mi jutott Dongai grófnő eszébe, hogy elutazástokat rögtön
elhalasztá? – kérdé a leghegyesb bajuszú arszlán.
– Asszonyi szeszély! – mondá megvetőleg egy másik.
– Nem, nem, nekem okom van hinni, hogy… Bende, azon átkozott kalandor
van ismét nyomunkban, s azért szilárdul elhatároztam, hogy három nap
alatt, jobbra vagy balra, végkép el kell ügyemnek dőlnie, habár vérrel
kellene is erőműveim kerekeit megkennem.
– És mikor látjuk ismét egymást?
– Alkalmasint soha!
– Ah, azt csak nem teszed, hiszen mire megyünk mi nélküled?
– Leleményes eszednek köszönhetjük mostani jólétünket.
– És szerencsédnek, mely sarkaidhoz van lánczolva.
– Térj ismét vissza.
– Nem, szándékomat nem változtatom meg. Ezen utolsó fogásommal beérem, s
Amerika szabad földén boldogul fogok élni.
– Bizony kár ily hamar nyugalomra szállanod.
– Hiszen még csak most vagy pályád legfényesb időszakában.
– Épen azért lépek le, mert ha fölakasztanak, akkor nem vonulhatok többé
vissza.
– Mily sötét gondolat.
– Látszik, hogy szerelmes vagy.
– Moor Károlyt is szerelem juttatá tönkre.
– Hiában beszéltek, barátim, határozatom rendületlenül áll.
– Ám parancsolj tehát velünk, mit tehetünk még utoljára éretted?
– Szólj!
– Vigyázzatok… Bende minden lépésére. Holnap hajnalban ismét
megváltoztatom szállásomat.
– Hová költözöl?
– Azt majd csak holnap fogom veletek tudatni, mert e pillanatban még
magam sem tudom. Alfred, te holnap reggel hét órakor a vasfürdőnél
találkozni fogsz velem, jól fegyverkezve.
– Értem.
– Lóháton.
– Úgy lesz.
– Azután –
E pillanatban suhogást hallék mögöttem, s hátra tekintvén, Esztert
pillantám meg, ki a mellékszobából felém közelíte. Arczán halál színe
ömlött el, de szemeiből sajátszerű tűz fénylett, s minden vonását
szilárd határozottság jellemzé; fejét emelten hordozá szép nyakán, s
lépései minden ingatagságtól mentek valának. Ki őt e pillanatban látá,
az nem ismert volna benne az előbbi gyönge nőre, ki előadásom súlya
alatt gyönge virágszál gyanánt összetörött. De így akará ezt a
természet, az erős tölgyet gyökéből sodorja ki a vihar, a füszálat
ellenben csak meghajlítja, és életét nem gyilkolja meg. Így a gyönge
nőkebel is könnyen enged a lelkivihar csapásinak, de szintoly könnyen
ismét fölemelkedik, míg az erősb alkotású férfi szive megtörik, vagy
másét töri meg, s mindenesetre halálosan pusztít.
A nő felém közelíte, kezemet megfogá, s szó nélkül a másik szobába
vezetett. Ott egyenesen megállott előttem, szemeit áthatólag függeszté
tekintetemre, s oly varázshatalom rejtőzék szemeiben, hogy fejemet nem
bírám elfordítani, mintha csörgőkigyó ellenében állanék, mely
ellenállhatlan varázshatalommal vonz halálos közelébe minden élő lényt.
Azután tompa, ércztelen hangon szóla:
– Uram, mit kíván tőlem?
Egész erőmet össze kelle szednem, míg e néhány szót kimondhatám:
– Móricz orzott vagyonának törvényes kezekbe szolgáltatását.
– Legyen, mennyire az még birtokunkban van, és ékszereim által
pótolható.
– Kivánom továbbá, hogy ön Dalmer ellen mint tanu lépjen fel.
Eszter görcsösen szívéhez kapott, szemei ismét könyűktől nedvesültek, s
hangja elveszté korábbi határozottságát.
– Ha ön tudná, – szóla remegve – hogy mit kiván tőlem!
– Asszonyom –
– Ha ön valaha szeretett volna!
– Ki tudja! De –
– Oh, a férfiak szeretete csak nyári szellő, mely virágról virágra
száll, s illatukat tova sodorja csapongó szárnyaival, de a nő szerelme
levegő, melyben él, s mely nélkül meg kell halnia. Ez nagy különbség!
– Legyen ön meggyőződve, hogy helyzetének egész iszonyúságát érzem; de
méltóztassék meggondolni azon hálátlanságot, melylyel –
– Oh, a női szív nem uzsorás, nem számol ez kamatra, s még fájdalmában
is boldog.
– Kérem –
– Legyen ön irgalmas.
– Az idő siet –
– Szánja gyötrelmeimet.
– És feledi ön, hogy ezen áruló, ki iránt ön oly méltatlan szenvedélyt
táplál keblében, több női keblet zúzott már szét, s hogy most is újabb
áldozatok után veté ki vészes hálóját?
– Ég, légy irgalmas!
– Nem tudja ön, hogy ezt nem szabad tűrnie?
– Kimélet!
– Nem szólal fel lélekismerete, s nem vádolja önt, hogy vétkes
ragaszkodása által a gaz csábítónak bűntársává aljasul?
– Elég!
– Méltóztassék határozni, különben magamnak kell cselekednem.
Pillanatnyi habozás után, karomat szenvedélyesen ragadá meg Eszter,
szemeit oly merően függeszté arczomra, mintha lelkem legtitkosb
rejtekébe akart volna hatni lángtekintetével, és nyomatékosan szóla:
– Tehát csakugyan mind való az, mit ön nekem most monda?
– Igen.
– Nem túlzott ön semmit?
– Nem.
– Ki áll nekem ezért jót?
– Legszentebb esküm.
– Ám legyen, történjék meg tehát, a minek meg kell lennie. Pohárban a
koczka, egy dobás, és – földi sorsom el van határozva,
visszavonhatlanul!
– Mit akar ön tenni?
– Foglaljon helyet e pamlagon.
– De –
– Nincs bátorsága?
– Kivánatát teljesítem.
– Jól van, ne mozduljon helyéről, ha élete kedves.
– Nem értem önt.
– Kevés pillanat mulva meg fog érteni. Ismétlem, helyét ne hagyja el,
míg nem szólítom önt, különben nem állok jót életéről!
Ezen intés után, válaszomat be sem várva, gyorsan a mellékszobába
távozott, s az ajtót félig bevoná maga után.


IX. Ármány és gyöngeség.
Nem tagadhatom, hogy nem legkellemesb érzelmek közt maradék egyedül,
mert a nő gyors változása gyanut ébreszte keblemben, melyet nem tudtam
hirtelen és biztosan meghatározni vagy megfejteni. A női kebel titkos
rejtekeibe vezető ösvényt egy halandó sem födözte még föl, s így nem
merém meghatározni, mit és mennyit hihetek e nőnek, ki oly sokáig élt e
ravasz férfi társaságában, hogy könnyen a romlottság ocsmány tömkelegébe
juthatott. Szenvedése, indulatrohama és könyűi mellette viaskodtak
ugyan, de hol a halandó, ki biztosan meghatározni merné, hogy hol szünik
meg a tettetés éjszakája, és hol veszi kezdetét a valónak fényes
nappala?
Hátha e nő csak kelepczébe akart juttatni, s most ellenem bőszíti férjét
és bűntársait, s ezek rám rohannak, és áldozatul esem dühös
boszúvágyuknak, egyedül és védtelenül? Bohóság, gondolám, növekedő
aggályomat erőszakosan megnyugtatni törekedve, hiszen csak három
lépésnyire van tőlem a folyosó ajtaja; egyetlen ugrás, és én emberek
közt vagyok, népes vendégfogadóban, hol egyetlen kiáltásomra ötven kéz
leend kész segítségemre!
Gondolataim rögtön más irányt nyerének, mert Eszter a harmadik szoba
ajtaján lassan kopogtatott, és egészen nyugodtan e két szót hallatá:
– Hamar, édesem!
E szókra az ajtó azonnal megnyilt, s férfi lépései hangzottak a
mellékszobában. Szivem erősen dobogott.
– Maradjunk itt, – szóla ismét Eszter.
– Mi baj? – kérdé kedvetlen férfihang.
E hang Dalmer báróé vala.
– Szólnom kell veled.
– Csak hamar.
– Férjem, te sokszor legszentebb esküvel erősítéd, hogy engem szeretsz.
– Mikép jut ez most eszedbe?
– Hogy egyedül csak engem szeretsz.
– Igen, igen, de mire való ez most?
– Ez igen fontos.
– Tréfálsz, vagy boszantani akarsz.
– Esküszöm, hogy ez életem legkomolyabb pillanata!
– Nem értelek.
– Én neked mindenemet föláldoztam.
– Sajnálod?
– Nem, de ha okot adnál, hogy tettemet sajnálnom kelljen –
– Eh, halaszd jobb időre e leczkét, barátim várakoznak.
– Én hitvesed vagyok, várjanak.
– Asszony, én meg nem foghatlak, ily hangulatban még soha nem láttalak.
– Én sem éreztem még ily kínt!
– Ah, talán csak épen féltékeny vagy? Ez rám nézve igen hízelgő ugyan,
de mégis kissé alkalmatlan. Halaszszuk e nagyon polgárias bűzű
társalgást máskorra.
– Most kell meghallgatnod.
– Ám legyen tehát, de csak röviden, mert barátimmal még sokat kell
végeznem.
– Én téged szeretlek –
– Oh, hiszen nem kétlem.
– Engedj szólanom.
– Hallgatok.
– E szerelemért mindenről lemondék, mi az embereket egymáshoz csatolja e
világban. Nekem nincsenek szüléim, nincsenek barátaim, nincs világom, te
vagy mindenem; s ha téged elvesztlek, úgy csak az öngyilkosság nemei
közt lehet választanom.
– De ugyan honnan e sötét ábrándok? Rossz álmaid voltak, vagy unalom
zavarta meg szép kis fejedet, édes angyalom?
– Ne tovább, ne e hangon, mely elmémet egészen szivem parancsa alá
igázta.
– S te ezért neheztelsz?
– Szólj, mily viszonyban állasz Dongai grófnővel?
– Ismét ezen üres agyrém!
– Szólj világosan!
– Hányszor mondám már? Jószágait akarom megvenni.
– Igen?
– Úgy van.
– De – kezével együtt, nemde?
– Mily bohóság!
– Mentsd magadat.
– Gyermekem, te valóban beteg vagy, orvosért küldjek?
– Nem fogsz ily könnyen kezeimből kisiklani, áruló!
– Eszter!
– Vagy talán Börger Lenkétől is jószágokat akarsz vásárlani?
– Ördög!
– Vagy nem ma reggel alkudoztál vele nyári lakásának kerti lugasában?
– Ugyan –
– És épen a jószág iránti alku miatt kelle párbajba keveredned.
– Asszony, ne ingerelj!
– Mentsd magadat.
– Eszter, a pokol leghazugabb ördöge szállotta meg lelkedet, vagy
őrjöngesz?
– Ez nem mentség.
– Feledted-e, hogy Börgerék családja egyik legszerencsétlenebb
hitelezője volt Móricznak?
– Hah! Szólj, szólj!
– Ki akarám velök ezen ügyet egyenlíteni, s egy dühös bolond,
alkalmasint a leány szeretője, véletlenül találkozott velem, s mielőtt
még szólhatnék, oly durva kifakadásokkal rohant meg, hogy kénytelen
valék őt párbajra szólítani. Ez minden.
– Oh, ha szavaidnak hihetnék!
– Hazudtak-e valaha ajkaim? Hiszen csókjaid minden földi szenytől
megtisztíták azokat. Kit te szeretsz, az nem lehet bűnös!
– Férjem, folytasd, beszélj sokat e kedves hangon, hogy föllázadt szivem
ismét édes nyugalomba merülhessen. Beszélj!
– Majd máskor, édesem, most barátaim várakoznak.
– Ismét azok!
– Ej, hiszen azoktól talán csak nem féltesz, angyalom?
– Nem? Én a levegőtől is féltelek, mely szép szemeidet csókolja.
– Kedves gyermek!
– De Dongainé –
– Eh, hagyjuk őt. Tekints tükrödbe, és meg fogsz győződni, hogy e
tekintetben egyetlen szóval sem kell magamat mentegetnem. De szólj, ki
mérgezé meg szivedet a gyanu mérges fulánkjával?
Eszter hallgatott.
– Szólj, különben nekem kell majd hinnem, hogy másnak arczképe szorítá
ki szívedből az enyimet, és –
– Nem, nem, ezt nem szabad hinned.
– Tehát szólj nyiltan.
– De –
– Mégis kétkedel?
– Még más is nehezíti keblemet.
– Tehát szólj, mondj meg mindent, hogy egyszerre tiporhassam el a
rágalom kigyójának fejét, mely szerelmünk boldogságát meg akará
mérgezni. Szólj minden tartózkodás nélkül.
Most elsorolá Eszter mind azt, mit neki férjéről mondék, de oly ingatag
hangon, s oly félreismerhetlen jeleivel az engesztelődésnek, hogy
világosan érezhetém: mily varázshatalma van a szerelemnek az eltévedt
szív fölött. Az első vádat csak hiúsága egyedül is képes vala
eloszlatni, mihelyt Dalmer szépségét s a tükröt említé; a másik pedig
azon puszta állításnak engede, hogy a párviadalt pénzügyek elintézése
idézte elő. Ezen utóbbi azonban legalább valószinűséggel bírt, s ha
meggondolám, hogy a vízben fuldokló még a legparányibb fűszál után is
kapkod, Eszter állapotát pedig jelenleg minden túlzás nélkül ahhoz
lehete hasonlítani, úgy valóban nem merém őt vádolni könnyenhivősége
miatt; főkép, miután még az is járult ehhez, hogy ellenem már korábban
hatalmas gyanut gerjeszte keblében Dalmer, melyet előadásom csak
elaltatott, a szerelem szózata ellenben ismét fölébresztett. Valóban,
gyakran játékszerré törpíti a gyönge női szívet a szilárd férfiakarat, s
én azt hiszem, hogy e gyöngeség soha nem válhatik gyalázatára a nőnek,
hanem erejével visszaélése csak az erős férfi homlokára süti a gyávaság
undok bélyegét, ki nem irtózik poklot teremteni ott, hol mennyben
kéjeleghetne, ha a női szent bizalmat visszaéléssel nem fertőztetné meg!
Eszter sokáig beszélt, de pillanatról pillanatra szelidülő hangon, s
utoljára nyájas csevegéshez hasonlítának inkább szavai, mint keserű
szemrehányásokhoz, s én csaknem bánni kezdém, hogy kisérletemmel
nyugalmát megháborítám, sőt talán ügyemet is koczkáztatám, melyet eddigi
útamon biztosb sikerrel mozdíthattam volna elő. Egyedül azt hívém mégis
vígasztalónak, hogy Dalmer szállását megtudám, s ennélfogva új
szállásának megtudását is reményelhetém; mert erősen föltevém magamban,
hogy a következő éjjel álöltözetben személyesen fogok a vendégfogadó
előtt Bertókommal őrködni, és így csakugyan nem szalasztom el többé
körmeim közül a gaz kalandort, és bűneinek bármely úton határt tűzök.
Belső szózat többször sugallá ezek hirtelen átgondolása után, hogy most
már jobb lesz távoznom, mert egyedül úgysem léphetek föl sikerrel a gaz
czimboraság ellen, sőt pillanatra azon gondolat is elfoglalá
figyelmemet, hogy most talán zajt kellene a vendégfogadóban ütnöm, és az
egész szép társaságot elfogatnom; azonban, ismervén viszonyainkat,
csakhamar meggyőződém, mikép zajt csinálhatok ugyan, mert hiszen én is
magyar vagyok; de ugyan ki fogna majd tekintélytelen szavamnak engedni,
és puszta parancsomra egész finom társaságot elfogni? Vagy rendőrségért
fussak? Ez czélszerűnek látszott ugyan, de szorosb vizsgálat után azt
hivém, hogy erre nincs még szükségem, mert az elfogatást, tudván ezentúl
Dalmer szállását, minden pillanatban eszközölhetem; most azonban még nem
jutottak felfödözéseim azon pontra, hogy ezt az egésznek koczkáztatása
nélkül tenni merhettem volna, mert tanuim és bizonyítványaim még nem
voltak úgy rendezve, hogy nyilvános föllépést óhajthattam volna, miután
többoldalú tapasztalásból tudom, hogy oly bűnösek ellen, kik hosszasb
idő alatt bizonyos neméhez a tekintélynek tudtak jutni, s kik azonkívül
pénzzel és némi befolyású barátokkal vagy ismerősökkel bírnak, vajmi
nehéz nyilvánosan föllépni; s hogy ily esetekben többnyire annyi kimélni
és palástolni való fordul elő, hogy gyakran a legnagyobb bűnös is
kisiklik az igazság kezei közül, s a meggondolatlan vádló csak vészes,
vagy legalább igen kellemetlen üldöztetést von nyakára. Megnyugtatám
tehát magamat, és egyszersmind elhatározám, hogy még maradok, s bevárom
a kifejlést, mely az oldalszobában történni fog, mivel abból talán
hasznot húzhatok.
Ezalatt Eszter bevégzé előadását, s e kérdést intézé férjéhez:
– Mit szólasz mind ezekhez?
Dalmer pillanatig hallgatott, s azután enyelgő hangon szóla:
– Mondhatom, nem épen minden érdek nélkül szőtt regény, de sok benne az
apró történet, s nem szorosan a tárgyhoz tartozó leírás és kitérés;
szóval, hiányzik belőle azon úgynevezett kerekség, melyet a műbíró
minden regénytől szigorúan követel. Különben, élénkül leírva, meglehetős
olvasmányul szolgálhatna.
– Ez csak kitérés, férjem; én nem regényt adék, hanem valót beszéltem.
– Tréfálsz, édesem, annyi gazság nem találhat helyet egy ember keblében.
– De – hiszen itt épen rólad van szó, e bűnök miatt – te vádoltatol.
– Vagy úgy! Bocsánat, angyalom, de előadásod oly regényes vala, hogy
annak okáról egészen megfeledkeztem. Tehát én vagyok azon szörnyeteg?
Mondhatom, szép találmány! S kinek köszönhetem e regényes
megtiszteltetést, ha szabad kérdeznem?
– Bocsánat, férjem, de előbb mentségedet szeretném hallani.
– Mentségemet?
– Igen.
– Ha ily vádakat mentségre érdemesítnék, úgy csak legnagyobb megvetést
érdemlenék részedről; ha pedig te csakugyan komolyan ily lealjasító
mentséget követelsz tőlem, úgy arról győzesz meg, hogy engem soha nem
szerettél, s ezen esetben azután különben sincs többé semmi mentségre
szükségem, – egyetlen golyó fölmentend az élet minden terhétől.
– Férjem, egyetlenem! Hiszek, oh, mily örömest hiszek szavaidnak!
– Eszter, szerelmes angyalom!
– Büntess meg, hogy csak pillanatig is kétkedhettem benned.
– Örömest megbocsátok, édesem, hiszen csak szerelemből hibáztál.
– Mily jó vagy!
– A szerelem mindent megbocsát a szerelemnek.
– Magát a halált is!
– Úgy van, Eszter; de már most kérésem van hozzád.
– Parancsolj.
– Nevezd meg rágalmazómat.
– Minek az, hiszen már feledém undok hazugságait.
– Mindenesetre tudnom kell nevét.
– Ne kivánd –
– Eszter, szerelmünkre kényszerítlek, kérlek, szólj.
– Egy föltét alatt.
– Parancsolj.
– Igérd meg, hogy nem fogod magadat rajta megboszulni.
– Minek ezen gyermeki aggály?
– Mert nem akarom, hogy életedet veszélyeztesd; mert életed az enyim,
mert arról egyedül csak én rendelkezhetem.
– Ám legyen, igérem.
Ekkor, látván, hogy az ármány csakugyan tökéletesen diadalmaskodott a
női gyöngeség fölött, s e szerint további maradásomból nem várhatok
annyi hasznot, melylyel a kellemetlenség fölérhetne, mely abból
származnék, ha most Dalmerrel szembe kellene szállanom, távozást
határozék, és a pamlagról csöndesen fölállottam, s a folyosóra nyiló
ajtó felé fordulék. E pillanatban mindazáltal rögtön megnyilt a
mellékszoba ajtaja, s küszöbén – Eszter jelent meg, Dalmerrel karöltve,
és ujjával rám mutatva, így szóla:
– Itt a rágalmazó. Uram, piruljon ön s távozzék, és küszöbünket többé ne
merje átlépni!


X. Éjféli temetés.
E váratlan jelenés által igen kellemetlenül lepettem meg, de érzém
egyszersmind, hogy gyávaság nélkül most már nem távozhatom. Megállék
tehát, s hideg megvetéssel függesztém szemeimet az álnok kalandorra. Ez
néhány másodperczig merevülten állott, arczát agyagszín borítá el, mely
csakhamar lángvörösségnek adott helyet; szemeiből halálos gyűlölség
szikrái világítottak, izmai feszültek, s éhes tigris gyanánt rohant rám
és ujjait ércz gyűrűként nyakamhoz szorítá, mielőtt egyetlen hangot
bocsáthattam volna ki ajkaimon. Azután dühösen csikorgatá fogait és
remegve ejté ki ez egyetlen szót:
– Valahára! – és sajátszerűleg füttyentett, mire rögtön kirohantak
czimborái a harmadik szobából, kérdő s csodálkozó tekintetet vetve
Dalmerre. Szemeim fájdalmas szemrehányást löveltek Eszterre, ki
halálhaloványan szemlélé e csoportozatot, s remegve emelé kezeit férje
felé, ki azonban pillantásra sem méltatta őt, s növekedő dühhel szóla
társaihoz:
– Itt van árulónk, kötözzétek meg, mert különben megfojtom.
Ekkor rögtön egész erőmet összeszedém, karjaimmal átölelém ellenségemet,
de körmei nyakamba mélyedtek, s meleg vér szivárgott le hátamon, szemeim
előtt tüzes karikák forogtak, mellem hörgött, lélekzetem akadozott és
karjaim lankadtan siklottak le a fojtogató testéről. Rövid küzdésünk
alatt azonban oldalzsebéből tárcza hullott ki, melyből női arczkép
gördült a padlóra. Eszter mohón ragadá azt meg, s szorosan szemeim elébe
tartá.
– Börger Lenke! – rebegém elhaló hangon és Eszter szívrepesztő
sikoltással a pamlagra hanyatlott.
Mind ez egyetlen másodpercz műve vala, s ez alatt kezeimet szorosan
hátra kötözék és számat kendővel szoríták le, azután pedig közel álló
karszékbe taszítának és a folyosóra nyíló ajtót bezárák. Gondolatim
lázasan keringtek agyamban, s csak azt látám tisztán, hogy el vagyok
veszve, s a gazság diadalmasan csavarja ki az igazság kezéből a fenyítő
ostort.
Dalmer összefűzött karokkal állott előttem, elkékült ajkai remegtek, s
dühössége hosszasb ideig nem engedé őt szóhoz jutni. Szemeiben s arczán
oly ördögi kifejezés uralkodott, hogy czimborái is iszonyodva fordíták
el róla szemeiket, s nem merészlettek hozzá közelíteni.
Mit azonban az erős férfiak tenni nem bátorkodtak, attól a gyönge
asszony nem borzadt vissza. Esztert az arczkép meggyőzé, hogy igazat
mondék, s Dalmer féktelen dühössége még inkább megerősíté őt e
meggyőződésben mert a méltatlanság érzete nem így nyilatkozik, így csak
a bűnnek tudata boszulja meg magát. Eszter fájdalmát s elkeseredését
nagy mértékben nevelé még azon méltatlanság is, melylyel férje oly
könnyen hazudta el vádjait. Minden korábbi szerelmi szavait keserű
gúnynak érzé most, mely marczongolóbban sebzé szívét, mintha legsértőbb
nyilt megvetést kellett volna tapasztalnia. Ő imádott, s e férfi csak
kaczagá föláldozását és legfölebb szánakozásból és alamizsnául tetteté
magát, mintha ezen indulatot ő is viszonzaná. Ennek meggondolása
kebellázító vala a boldogtalan nőre nézve, s valamint minden gyönge
jellem, úgy ő is egyik túlságból másikba rohant. A pamlagról indulatosan
fölemelkedék, szikrázó szemekkel állott meg előttünk, s szilárd hangon
szóla hozzám:
– Bocsánat, uram, hogy elismerém önt. Most minden szavát tökéletesen
hiszem és az élő istenre esküszöm, hogy megmentem önt, vagy legalább
mindkettőnkért véres boszút állok ezen szörnyetegen!
E szók után az ajtó felé rohant, de Dalmer hatalmas karjai azonnal
megragadák őt és előbbi helyére veték.
– Hah, nyomoru féreg! – szóla most dühének teljes kitörésével Dalmer, –
tehát te is?
– Áruló! – rebegé a nő és ismét föl akart kelni, de Dalmer keze vállára
nehezült, s a gyönge asszony nem mozdulhatott.
– Nyomoru féreg! – ismétlé Dalmer, – romlásomra esküdtél meg? Jól van,
most az egyszer voltam irgalmas életemben, kimélni akarván téged, s
irgalmam könnyen életembe kerülhetett volna, ha a szerencsés véletlenség
segélye közbe nem jő! Bűneimre fogadom, hogy ez volt az első és utolsó
irgalmasság és gyöngeség életemben.
– Szörnyeteg!
– Sziszegj, kígyó, mérged többé nem árthat nekem. Barátim, ezen asszony
már rég utamban van, s miatta számos veszélynek tevém ki magamat, mert
bohó indulatosságát sajnálám.
– Irgalom!
– És azért el is határozám, hogy kimélni fogom őt, s néhány ezer
forinttal magára hagyom, mihelyt innen végkép távozom, hogy legalább más
irgalmára, vagy még gonoszabbra ne kelljen szorulnia.
– Hah, embertelen!
– Jóságomért azonban ugyancsak majd megjártam. Barátim, ezen férfi és
asszony ránk nézve igen veszélyesek. Ők annyit tudnak, hogy tudásuk
terhe alatt mulhatlanul össze kellene roskadniok, ha – életben
maradnának.
– Úgy van! Helyes! – hangzék minden oldalról.
– Tehát el van végezve, ezen két ember meg fog halni.
– Kegyelem – férjem!
– Ne élj többé vissza e szóval, asszony; én nem vagyok férjed.
– Szent isten!
– Igen hiú vagy, ha azt képzeléd, hogy oly férfi, mint én, hozzád fogja
sorsát örökre lánczolni. Én tettem volna ezt, ki mindeddig minden gyönge
nőszívet sajnálkozás nélkül tiportam szét, mely képemnek szállást adott?
Botor asszony, hervatag kecseidben rendkívül elbíztad magadat.
– Ölj meg! Ölj meg!
– Előbb meg kell igazítanom azon hibás véleményt, melyben irántam
mindketten voltatok, mert haldoklók előtt sem akarok gyöngének látszani.
Tudjátok meg tehát, hogy én nem voltam férjed.
– Irgalmas ég, hol késnek villámaid!
– Az ég tiszta, egyetlen felhőcske sem mutatkozik az egész láthatáron,
nyugodt lehetsz. Igen, én nem vagyok férjed; éjjel esküdtünk meg,
legmélyebb titok fátyola alatt, s a szertartást – egyik czimborám
teljesíté álruhában és igen természetes, hogy a szerelemittas
hölgyecskét könnyen el lehete ámítani, hahaha!
– Nyomorult!
– Hah, felgörbed lábaim alatt a féreg? Tudd meg, hiú asszony, hogy mind
az, mit ezen gyalázatos bűntársad monda, szóról-szóra igaz; ámde azon
méreg, melyet füleidbe csepegtetett, halálodat és halálát okozza. Igen,
én nem vagyok Zlatár, én nem vagyok Beattini, én nem vagyok Dalmer; –
kedvesed valék, s azzal nem érted be, – jól van, e pillanattól fogva –
ördögöd leszek, halhatlan boszúmban, mint ez – elkárhozásában. Élni
akarok, s azért ti meg fogtok halni.
– Gyer – mekem –! – rebegé alig érthetőleg a boldogtalan Eszter, s
hosszú pillái szemeire borultak, arczának színe hamuszínre változott és
feje mellére hanyatlott.
– Meghalt! – mormogá egy a társaság közől, s több arczot haloványulni
láték. Tehát az elfajultság e fokán is marad még hely az emberi
kebelben, hol a méltatlan szenvedés visszhangra találhat.
– Dehogy halt meg, – mondá gúnyosan a kalandor, – jobban ismerem én az
asszonyokat, nem oly könnyen lehet azokon kifogni. Azonban, még ma, ezen
kiváncsi uracskával együtt, ki az ártatlanság védelmét tűzé ki czélul
lovagias kalandor szellemének, mindenesetre meg fog halni. Ketten önök
közől – itt két társára mutatott – éjfél előtt meg fognak nálam jelenni
– temetésre. Egy ócska üveges hintót béreljetek ki, barátim, néhány
napra, az én két hátas lovam hámban is eljár, azokat befogjátok, s egyik
közőletek a kocsis szerepét viendi. Te, furfangos barátom, kis házikónk
pinczéjébe téglákat és vakolatot vitetsz. Te pedig, hű czimbora, derék
kőművest keresesz, szemeit bekötöd és a nagypiaczon, a lámpa mellett,
tizenegy és tizenkét óra közt várni fogsz reánk. Akarom, hogy ünnepélyes
legyen e bűnösek temetése, s hogy pompás kősírban várakozzanak a
föltámadás tárogatójára. Én addig őrködni fogok az elitéltek fölött.
Reménylem, hogy parancsaim pontosan teljesítetni fognak. Most el,
mindenki dolgára, hogy az éjféli temetés illőn véghez mehessen.
A czimborák némán távoztak, s hóhérunk bezárá mögöttök az ajtót, s
derekamat a karszékhez szorítá kötéllel, azután pedig Esztert is
megkötözé, látván, hogy ismét lélekzeni kezd és száját fátyollal szorítá
le. A bakói munkát végezvén, oly nyugodtan járt föl és le a szobában,
mintha épen legmindennapibb foglalatosságot teljesített volna, vagy
mintha hosszas ülés után mozgás által kivánná tagjait kiegyenesíteni.
Utóbb leült, gondolkozott, vizet ivott, majd ismét fölállott, irásokat,
pénzt, drágaságokat, ruhákat nyalábolt és kötözött össze, s végre
gyertyát gyújtott és az ágyra heveredett, jobbjában tőrrel, s szemeit
folyvást élesen rajtunk nyugtatva.
Többször tanusítám életemben, hogy a vészt nem rettegem, s a haláltól
nem iszonyodom, tudván, hogy ez emberi rendeltetésünknek végczélja,
melyet csak tetteink kerülhetnek el, de mi magunk soha! Mit azonban e
helyzetemben érzék, az világosan bizonyítá, hogy valamint minden, mit
halandó ember művel, miért izzad, nélkülöz és törekszik, úgy a
bölcsészet, mely tökéletesen kimerítve, istenhez vezérli az embert, csak
szegény bábjáték, mulékony szappanbuborék, mely csak azért születik,
hogy rögtön ismét elenyészszék!
Ne kivánja tőlem senki, hogy azon gondolatokat elsoroljam, melyek
agyamat kínozák. Tűzjátékhoz hasonlítottak azok, melynek alakjai oly
villámgyorsan változnak, hogy nem marad a nézőnek ideje
megkülönböztetésökre, bármily feszülten erőteti is szemeit; midőn pedig
végignézett mindenütt, szemei előtt még mindig megfejthetlen jelentőségű
tűzjelek czikáznak, ámbár rég mély sötétség uralkodik már körülötte.
Ilyen volt az én lelkiállapotom is. Agyam égett, s szemeim előtt, akár
hunyva, akár nyitva tartám azokat, legcsodásb torzalakok űzék rémítő
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 05
  • Büleklär
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3751
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1800
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3834
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2090
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3934
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1906
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3756
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3821
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1985
    29.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3905
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1942
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3909
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1974
    30.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3775
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3936
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1905
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3958
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2018
    28.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4025
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1975
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3760
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1898
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3916
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1996
    29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3931
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3855
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 3817
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1938
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 3786
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 499
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 345
    41.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.