Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 04

Süzlärneñ gomumi sanı 3864
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1826
33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
italki
mindenesetre ellensége a vérontásnak.
A negyedik orvos is bekopogtatott, s kihallgatván előadásomat, mosolygva
szóla:
– Uram, e bajért nem érdemes orvoshoz folyamodni; egy-két nap alatt úgy
is meggyógyul.
Ez az én emberem! És csakugyan igazat szólott. Kevés nap alatt nyoma sem
volt látható a daganatnak, s én jól kinevetém a fontoskodó orvosok
bölcseségét.
Először hagyván el egykor délután szobámat, kettős czélom vala; mindenek
előtt ugyanis tigrist, vagyis szolgát akarék fogadni, kit jól
leszidhassak, midőn az unalom miatt nem tudok jobbat tenni, azután pedig
szállást bérelni, hogy a vendégfogadói kellemetlen zajtól és kiállhatlan
zsarolástól mielőbb megszabadulhassak.
Tudván, hogy az úgynevezett cselédhivatalban mindenkor kaphatni
mindenféle naplopót, ki jó fizetésért lehetőségig becsületesen csalja
meg uraságát, azonnal oda irányozám lépteimet.
Várakozásomban nem csalatkoztam, a hivatalszoba minden padja és székje
el volt foglalva uraságra várakozó minden nemű és rangú cselédekkel.
Volt selyem ruhás szakácsné, ki özvegy uraknál szeret szolgálni;
bársony-ködmönkés szobalány, kinek mindig az asszony alaptalan
féltékenysége miatt kell helyét változtatnia; lefüggő hajú szolgáló, ki
rendesen a lóistállóban szokta a kutat keresni, midőn vízért küldetik;
fölserdült pesztonka, ki mindig a laktanyák körül szokott sátorozni,
mivel a kis gyermek, melyet egész nap czipelnie kell, rendkívül
gyönyörködik a bakancsosak látásában; vaskos dajka, ki saját gyermekét
három forintnyi havidíj mellett hagyja halálra koplaltatni, míg maga
húszért táplálja a másét; sovány komorna, ki a szinészetet rendkívül
bálványozza, s e szenvedélye miatt többször már vándorszinészekhez is
csatlakozott; elhízott kapús, ki mindig német játékszíni birálatokat
olvas, hogy magát a rangjához illő gorombaságban folyvást gyakorolhassa;
sima arczú, vékony lábú inas, kinek igen jól ment dolga, míg ereje
serényebben engedé szolgálata legfontosabb részét teljesítnie; bozontos
szakállú kocsis, ki azon megbecsülhetlen találmányt gyakorlá, mely
szerint még az abrakot is borrá változtatá; ökölnyi tigris, ki az evés
mesterségében ritkítá ugyan párját, de ijedtében akkor is sírva fakadt,
ha a kakas ránézett.
Ezek mind nem nekem valók, gondolám magamban, s már távozni akarék,
midőn a hivatal tulajdonosa leirhatlan nyájassággal ezen igen
természetes kérdést intézé hozzám:
– Cselédet méltóztatik parancsolni?
– Igen.
– Szobalányt?
E kérdésre valamennyi szobalány nagy készséggel ugrott föl, a mi rám
nézve igen hízelgő vala, mert a rossz világ azt suttogja, hogy a talpra
esett derék szobalányok nem szeretnek oly asszonyt szolgálni, kinek rút
férje van.
– Nem; inasra van szükségem.
A szobalányok ismét leülnek.
– Oh, tehát méltóztassék választani.
– Majd csak megmondom, milyenre van szükségem, ön azután tudni fogja,
hogy van-e nekem való embere.
– A mint méltóztatik.
– Én nőtlen vagyok, s a szó teljes értelmében magam ura, csak egy
cselédet tartok, ki paripámról is gondoskodni tartozik.
– Ez tehát hármas szolgálat.
– Hármas?
– Igen.
– Hiszen én csak magamat s lovamat említém. Hát a harmadik micsoda?
– A nagyságos asszony hiányzása.
– Ez úgy hiszem, inkább kevésbíti a dolgot.
– Talán, a jövedelmet azonban mindenesetre csökkenti, mert a nőcselédség
bőkezűségétől nagysád inasa egészen el fog esni, sőt azon
mellékjövedelemben sem részesülend, mely házas uraságoknál néha apró
titkokból szokott származni.
– Értem.
– E szerint kissé nagyobb díjban leend nagysád kénytelen megegyezni.
– Nem zsidóskodom, ha kedvem szerinti embert találok.
– Ah, mondhatom, becsületes legényekkel szolgálhatok. Íme, ezen csinos
barna fiú igen ügyes, legjobb bizonyítványokkal van ellátva és igen sok
nagy uraságnál szolgált.
– Nem kell, mert ott bizonyosan megtanulta a henyélést.
– Tehát talán ez fog tetszeni, ez már katona is volt.
– Köszönöm, ez bizonyosan még most is azt hiszi, hogy káplárján kívül
senki nem parancsolhat neki.
– Vagy amaz, ott a sarokban, az többnyire nagy vendégfogadókban
szolgált.
– Úgy bizonyosan derekasan ért is a csaláshoz; nem kell.
– Ezt is ajánlhatom, ez még nem rég van Pesten, s mindeddig csak egy
serfőzőnél szolgált.
– Szemeinek járását igen vakmerőnek tartom.
– Csak neveletlenség.
– Mi a neve?
– Tamás.
– Egy szóra, Tamás!
– Tessék parancsolni.
– Mióta szolgálsz Pesten?
– Másfél esztendő óta.
– Mindig egy helyen?
– Igen.
– Már csakugyan tökéletesen rád ismertem, te vagy az, ki mult husvét
vasárnapján a templomban kendőmet zsebemből kiloptad.
– Én?
– Igen, te.
– De már ebben nagyot csalatkozik a tekintetes úr, mert úgy segéljen,
nem voltam még Pesten templomba!
– Tehát menj helyedre. Uram, ez sem kell, mert lovamat sem bízom oly
emberre, kinek vallása nincs.
– E szerint már szinte kétségbe esem, hogy lehet-e nagysádnak emberrel
szolgálnom, mert hiba bizony mindegyikben van. Itt van még egy, kiről
semmi czégéres rosszaságot nem tudok, ez nyolcz esztendeig szolgált
Schufterle Mózes gazdag izraelitánál.
– Annál, ki megszökött?
– Igen.
– Kinek, mint mondják, igen szép felesége volt.
– Annál.
– Mi e legény neve?
– Bertók.
– Bertók, akarsz hozzám beállani?
– Szívesen biz én, tekintetes uram, ha megalkuszunk.
– Az legkevesebb, jer velem.
– Ah, örvendek, hogy mégis szolgálatára leheték nagysádnak, örülni
fogok, ha minél előbb ismét lehet szerencsém.
– De köszönöm, én nem szeretem a cselédet gyakran változtatni.
– Azaz, nem úgy értettem, én mindennel szolgálhatok; pénzzel,
bútorokkal, házakkal, sőt gazdag menyasszonynyal is.
– Azt majd csak utóljára hagyjuk.
– A mint parancsolni méltóztatik.
– Ajánlom magamat.
– A cselédszerzési díjt feledni méltóztatott nagyságod.
– Ah, igaz, itt van.
– Kérem, Bertók is úgyanannyit tartozik fizetni, pedig neki most
alkalmasint nincs pénze.
– Úgy? Tehát itt van az is.
– Alázatos szolgája; de majd elfeledém, alázatosan bocsánatot kérek.
Szolgám is szokott mindig egy kis borravalót kapni, midőn házhoz vezeti
az új cselédet.
– Hiszen ezt én magam vezetem!
– Igaz, igaz; de szolgám ez által mégis károsul, pedig ő ennek nem oka.
– Itt van.
– Köszönöm szolgám nevében. Bertók, maga is tartozik egy pár garassal
megvígasztalni Jánosomat.
– Itt van.
– Úgy lelkem, úgy.
– Jer, Bertók, különben még bőrünk is itt marad.
Ezzel távozánk. Csak az utczán néztem jól végig emberemen. Magas, vállas
legény volt s oly barna, hogy czigánynak tartám őt; eleven szemeiből
furfangosság tekinte ki, míg nagy orra s kiálló álla bátorságot
tanusítottak; egész arczkifejezése őszinte nyiltság jeleit viselé magán.
S épen ily emberre volt nekem szükségem.
Alig haladánk néhány lépésnyire, midőn Bertók megemelinté süvegét s némi
habozással szóla:
– Egy kérdésem volna.
– Szólj bátran.
– Én a zsidómat, kinél szolgáltam, nőtelen korában csak urnak, házassága
után pedig nagyságos urnak szólítottam.
– Miért?
– Mert a menyecske úgy kivánta. Most hát csak azt szeretném tudni, hogy
a tekintetes urat is nagyságos urnak szólítsam-e?
– Szólíts csak uradnak, tekintetemre és nagyságomra semmi gondod.
– Értem, uram és fogadom, hogy meg lesz velem elégedve. Hej, jól járt ám
az ur, hogy azok közül a czifra legények közül nem választott.
– Miért? Hiszen azok leginkább ajánltattak.
– Elhiszem bizony, mert azok legjobban fizetnek. És miből fizethet a
szegény cseléd? Béréből? az ám! Abból fizet, a mit lopott, vagy csalt.
– Jól van jól, csak ne dicsérd nagyon magadat, mert tudod, hogy minden
czigány a maga lovát dicséri.
– Uram, hát tudja, hogy én czigány vagyok?
– Hogyne tudnám.
– És mégis megfogadott! Na, mondom, uram, hogy már csak ezért is oly
hűséges leszek, mint a negyednapos hideglelés.
– Nem lesz károdra, fiú, ha megelégszem veled.
– Köszönöm alázatosan. De most egy nagy alázatos kérésem van ám, kedves
jó uram.
– Halljuk!
– Mióta élek, mindig csak az járt fejemben; de a zsidómat nem birtam
rávenni.
– Mondd ki hát.
– Uram, ha hátamat fölszántja, még akkor sem zúgolódom, ha ezen
kérésemet teljesíti.
– Szólj!
– Koplalni is kész vagyok, ha ezen egy kérésemet betölti, jó uram.
italki
– Beszélj, hamar!
– Bizony isten, még porát is áldani fogom az urnak, ha…
– Eh, mondd ki már valahára.
– Hát – hát – járasson engem – vörös nadrágban.
– Megteszem.
– Paszománt is jön rá?
– Igen.
– Uram, most már kész vagyok magamat akár agyonveretni is az urért.


VIII. Szobanézés.
Már előbb kellett volna mondanom, hogy Bertókomat Móricz iránt
lehetőségig kikérdezém; ennek megemlítése azonban még most sem jő későn.
Különben is mindaz, mit kitudhaték, csak annyiból állott, hogy Móricz
gazda az uzsoráskodás minden nemét legnagyobb kiterjedésben gyakorlá,
nejét bálványozá, de mégis gondosan őrizé s hogy nem járt a házhoz oly
férfi, kire elszöktetés miatt gyanakodni lehetne. A nőt Bertók azóta nem
látá s így könnyen megesheték, hogy talán hasonlatosság által csalattam
meg; tisztába akarék azonban ez ügyre nézve mindenáron jönni, már csak
azért is, hogy a megcsalatott hitelezőket pénzöknek legalább egy
részéhez segíthessem s azért czigányomnak megparancsolám, hogy a nagyobb
vendéglők előtt reggeltől estig sorban gondosan őrködjék, s minden ki-
és bejáró asszonyra figyeljen; magam pedig a nap nagy részét mindig
sétálással töltém.
Mindenekelőtt azonban szobanézéshez fogtam, a mit sétálás közben úgy is
könnyen eszközölheték. Nem kelle sokáig keresnem, mert alig van Pesten
ház, melynek kapuján, az év minden napján, legalább is két vagy három
czédulát ne lehetne látni, miken kibérlendő szállások hirdettetnek.
Ah, ime itt is. Olvassuk csak:
– Itt egy világos, hónapos szoba minden pillanatban kiadandó.
Nem kell. Ez bizonyosan sötét s azért mondatik világosnak.
– Itt nőtelen urak szobával és mindennel elláttatnak.
Isten mentsen! Ez a «minden» igen veszélyes, utoljára még feleséget is
foglalhat magában.
– Itt egy özvegyasszonynál szállást kaphatni szolgálattal együtt.
Eh, én magam tartok szolgát, ez a szállás csak tanulóknak való.
– Itt két hónapos szobát kaphatni, gyakorlattal együtt a franczia
nyelvben.
Ez csak arszlánoknak való, kik egy sort sem tudnak hiba nélkül leírni
magyarul s mégis francziáskodás után esengnek.
– Itt két szoba, előszobával s külön kijárással, havonként, vagy
évnegyedenként, művelt nőtlen uraknak, butorzattal együtt kiadandó az
első emeleten. Bővebben a háziurnál értekezhetni ugyanott.
Ez már jól hangzik, ezt meg kell tekintenünk. A ház nem nagy, sőt a
belvárosban rágalom nélkül akár kicsinynek is mondhatjuk; de különben
tiszta és csinos. Menjünk föl. Kopogtassunk. Szabad. Lépjünk be.
– A háziurhoz van szerencsém?
– Részemről a szerencse, a ház enyim, nevem Hebauf.
– Örvendek. A kapun czédula van…
– Ah, a szállást méltóztatik megtekinteni? Igen szép, mondhatom,
gyönyörű. Róza, Bella, Tini, Mimi, Laura, Nina, hamar, a kulcsokat.
Kérem, méltóztassék addig is helyetfoglalni.
Szent isten! az oldalajtó megnyilt s egyszerre hat szép fiatal hajadon
özönlött a szobába. A legidősb mintegy huszonnégy, a legfiatalabb pedig
tizennyolcz éves lehete. Mindnyájan nagy zavarodást mutattak, midőn
engem megpillantának.
– Kedves lyányaimat van szerencsém önnek bemutatnom, egyetlen örömemet
képezik e földön, mert nőm, a jó derék asszony, már nincs többé.
Gyermekeim, ez itt uj Zimmerherrünk.
A hajadonok bókoltak s egyszerre hat széket hoztak mozgásba; én azonban
egyet sem fogadtam el, nehogy ötöt sértsek meg az egyiknek elfogadása
által; azon mesterséget pedig, fájdalom, még maig sem tudom, mely
szerint egyszerre hat széket is be lehet tölteni, mert a szék nem olyan,
mint a hivatal.
– Inasomnak is lesz helye?
– Az inasnak? Oh, mindenesetre, az előszobácska igen csinos és tágas.
– Nem tekinthetném meg?
– Oh, mindenesetre! Hiszen nem akarom a macskát zsákban árulni. Hehehe!
Lyánkák, hol a kulcs?
– Itt van, atyuska!
– Jöjjetek, mutassunk meg mindent. Kérem, méltóztassék. Ezen szobából is
nyilik ajtó azon pompás kis lakásba! de majd szekrényt állítunk ide.
Ime, a szobák világosak, szépen ki vannak festve, a kilátás pompás, a
kályhák jól fülnek, az ajtók és ablakok úgy illenek rámáikba, mintha
onnan nőttek volna ki. A külön kijárás a lépcsőre nyilik s a lakos
kapukulcsot kap; lehet-e ennél kényelmesebbet képzelni, főkép nőtlen
urak számára, hehehe!
– És mind ennek ára?
– A kutban igen jó ivóvíz van s a falak oly erősek, hogy a házfödél akár
tizszer is leéghet s mi kényelmesen pipázhatunk az ablakban, mert a tűz
csakugyan soha nem fog ránk szakadni, nemde, gyermekeim?
– Igen, atyuska.
– Azután, kérem alázatosan, minden nagyobbszerű temetés erre megy…
– Oh, ezt nem szeretem.
– Ah, egyébiránt az ily nagy temetés két esztendőben alig történik
egyszer, igazán mondhatom, alig egyszer; nemde, babácskáim?
– Igen, atyuska.
– Hanem bezzeg a katonai zene! Azt minden héten kétszer halljuk.
– Már ez baj, én a tábori zenét ki nem állhatom.
– De mi jut eszembe, hiszen Harczy táborfő kiköltözött mult évnegyedben
ezen utczából; ugyan mikép is tudtam ezt feledni! Most már nem jő erre a
zene, nemde lyánykák?
– Igen, atyuska.
– Nem fog a dohányfüst a kisasszonykáknak alkalmatlankodni?
– Oh, nem! Ők szenvedélyesen szeretik a dohányfüstöt; nemde gyermekim?
– Igen, atyuska.
– És az ára e szállásnak?
– Oh, kérem, arra még ráérünk; reménylem, nem sértettük önt meg, hogy
már távozni akar?
– Világért sem, csak…
– Oh, kérem, méltóztassék tehát helyet foglalni; kérem, itt a pamlagon,
gyermekeim magok himzették; mondhatom, igen ügyes gyermekek, nagy
örömemre vannak. Így, már most beszédközben mindent tisztába hozhatunk.
Róza, Bella, hamar a zongora mellé, ti többiek pedig énekeljetek.
– Igen, atyuska.
A négy hajadon pompás szerelmi vallomást énekelt, nem tudom, melyik
daljátékból, a másik kettő pedig négyesen kisérte őket a zongorán. Ez
alatt mi így folytattuk párbeszédünket:
– Tehát a szállás ára?
– Oh, kérem, tüstént. Szabad kérdeznem, talán ügyvédkedni méltóztatik?
– Nem.
– Vagy orvoshoz van szerencsém?
– Nem, jövedelmeimből élek.
– Ah, igen szép! Igen kellemes élet. Nina, ne kiméld hangodat. Sokáig
méltóztatik Pesten tartózkodni?
– Meddig az életet kellemesnek fogom itt találni.
– Szép! Mi legalább mindent elkövetünk, hogy minél tovább együtt
maradhassunk. Mimi, kissé hangosabban és több tűzzel. Hizelgés nélkül
mondhatom, uram, hogy sok szép tehetség rejlik lyánykáimban; férjeik
egykor boldogoknak fogják magokat tarthatni. Már több igen jó
szerencséjök lehetett volna, mert istennek hála, nem fognak házamból
üresen távozni, hiszen azért gyüjt és fárad az atya, hogy gyermekei még
sirjában is áldhassák. Eddig azonban még egy férfi sem birá szivöket
megindítani s én épen nem siettetem a házasságot, mert istennek hála,
lesz nekik úgy is miből élniök. Azért tehát épen nem erőltetem őket,
csak válaszszanak szabad tetszésök szerint. De valóban meg nem foghatom
most ezen bohó gyermeket, minduntalan elvesztik a taktust, mintha
megbűvölte volna őket valaki. Ily zavarodásban még soha nem láttam őket.
Mintha valami ellenállhatlan bűverő tenné őket oly elfogultakká.
Csodálatos!
– De kérem, a szállás ára?
– Tüstént, tüstént, úgy is csak csekélység, szót is alig érdemel. Elég,
lyánykák, elég; Nina, hozd elő dobocskádat.
– Igen, atyuska.
– Különös élvezetben fogom önt részesítni, uram. Ninácskám az «Ezred
lyányából» a harczidalt fogja dobolni, testvérei pedig a gránátos
kardalt éneklendik hozzá; ez nagyszerű hatást gyakorol, én minden
délután rendesen ezzel doboltatom magamat álomba. Rajta gyermekek,
kezdjétek.
– Igen, atyuska.
– Hah, nemde pompás! Szinte ifjodni érzi az ember vérét, mintha tüstént
kész volna katonának állani, hehehe!
– Kivált ily ezredhez!
– Valóban? Hehehe!
– Tehát a szállás ára?
– Egy szóval?
– Igen.
– Alkudozás nélkül?
– Igen.
– Csak háromszáz forint.
– Váltóban?
– Tréfálni méltóztatik, hehehe! Pengőben, pengőben.
– Ez talán mégis sok?
– Épen nem, a nagy adó, szépítés, biztosítás, járda…
– Ah, a járda!
– Nemde? Átlátni méltóztatik, hogy a szállás olcsó.
– Majd meggondolom.
– Kérem, az igen bajos, mert az alatt más érkezhetik és…
– Oh, ha más jő, úgy csak méltóztassék bátran rendelkezni.
– Szép, szép; de uram, őszintén szólván, én nem fogadok föl minden
lakost és igen szeretem emberemet megválasztani s ön iránt első
pillanattól oly megmagyarázhatlan vonzalmat érzek, hogy, hogy – kész
vagyok a lakbérből ötven forintot elengedni, mit még eddig soha nem
tettem, nemde gyermekim?
– Igen, atyuska.
– Mikor méltóztatik beköltözni?
– Kérem, előbb mulhatlanul tanácskoznom kell egy barátommal.
– De ugyan mirevaló ez, hiszen ön már nagykorú.
– Igen, de már ez szokásom.
– Uram, egy szó mint száz, én olyasmit érzek ön iránt, mit szinte atyai
vonzalomnak kell tartanom. Hátha kétszázért adnám a szállást?
– Hiszen így károsulna ön.
– Önért mindenre kész vagyok.
– Köszönöm, de mondom, ily rögtön nem határozhatom el magamat.
– S ha négyszáz váltót kivánnék csak? Mit szól ön ehhez?
– Csak azt, mit már mondék. Ajánlom magamat.
– Uram, még egy szót.
– Alázatos szolgája!
Ezzel kisieték a szobából s jó füleim még e szavait hallák meg a gondos
atyának:
– Na, ez is elment. Oh, ti gyarló libák, már látom, hogy nyakamra
vénültök s maholnap csődület alá jutok!
Lehetőségig gyorsan sieték le a lépcsőn, mert féltem, hogy végre még
ingyen is nyakamra szárad a szép szállás, az ezred mint a hat lyányával
együtt.
Némi apró változatokat kivévén, többször jártam még így, miknek
ismétlése által azonban nem akarok a nyájas olvasó szives béketürésével
visszaélni s azért csak annyit mondok, hogy néhány nap mulva csakugyan
meglehetősen kényelmes szállást sikerült találnom az országuton, egy
gyermektelen vén zsugorinál, hol a magas lakbért kivévén, semmiféle
szívbeli veszélynek és fülostromnak nem valék kitétetve. Bertók ez alatt
elvégzé a vendéglők előtti őrködést, a nélkül, hogy a szép zsidó
hölgynek legkisebb nyomára akadhatott volna.


IX. Szökött katona.
Egypár hét mulva nemzeti színpadunkon másodszor adaték a «Szökött
katona» s mivel a szökött nőt minden fürkészésem daczára sem láthatám
meg, tehát elhatározám, hogy kárpótlásul legalább a szökött katonát
tekintem meg, mely új szinmű, rögtön első eljátszatása után, nagy hirre
kapott. Bertókomat karzatra küldém, magam pedig alant állék meg egy
páholy alatt, melyben négy szép hölgy ült, alkalmasint faluról, mert már
igen jókor jelentek meg, nem úgy mint a fővárosi arszlánnők, kik csak
azért jőnek mindig későn páholyukba, hogy a zaj által magokra vonják a
közönség figyelmét s élvezetét háborítsák. Nézők nagy számmal jelentek
meg s még jóval hét óra előtt már valamennyi pad el volt foglalva.
Azután még számos hölgy érkezett, de ezek részint visszatérni, részint
állani kényszerültek, mert a magyar szinházban azon gyönyörű szokás
uralkodik, hogy a fiatal férfiak jó idején elfoglalják a padokat s a
később érkező hölgyeket a padok végén állva hagyják. Urak, ez már
csakugyan még sem szép; önök közt az életben úgy is annyira ment már az
idegenkedés a házasulástól, hogy a legszebb hölgyeket is ülni hagyják,
legyenek tehát következetesek önmagukkoz s hagyják őket a színházban is
ülni; különben még azon gyanus hirbe fognak uraságtok jőni, hogy annyira
elgyöngültek már, mikép még csak állani sem képesek már többé lábaikon.
Urak, ez szégyen! Testületek, vállalatok és társaságok úgy is gyönge
lábon állnak hazánkban, ne engedjék önök tehát még azon rosz hírt is
lábra kapatni, hogy szinházunkban bárdolatlanság kezd uralkodni, hanem
álljanak inkább talpra s legyenek állnokok, a sok ülnökséget pedig
hagyják szinházban a hölgyeknek, azonkívül pedig a politikusok, kik
alkalmasint azért folyamodnak minduntalan mindenféle ülnökségekért,
mivel beszédeik többnyire olyanok, hogy ugyancsak derekasan le lehetne
őket ültetni, ha az álnokságot sokkal jobb szívvel nem ruházná rájok az
ember.
A szinház belsejét nem irom le, mert magyar közönségnek van szerencsém
irnom, arról pedig nem szabad föltennem, hogy nemzeti szinházunkat még
nem látta, vagy legalább leírását rokonaitól s ismerősitől nem hallotta.
Csak magáról az előadásról tehát néhány szót, melyek innen is, onnan is
füleimbe hatottak s miket saját észrevételimmel bővítendek.
– Bizony különös, hogy ezek a parasztok előbb magok verbuválnak
kötéllel; azután pedig önmagokat gunyolják ki szép énekszóval e
tettökért!
Már minő észrevétel ez! Az ujonczszedésnél erre vonatkozó dalt kell
énekeltetni s ha magunk nem akarunk új dalt költeni, tehát a már készet
használjuk s ha aztán abban van is némi kis ellenmondás, azt el kell
nézni, csak különben jó legyen a dal.
– Na, mennyit beszél már az ezredessel a grófnő! Már egész kényelemmel
megmondhatta volna neki, hogy Korpády Gergely az ő fia; e helyett
azonban csak látogatásra kéri őt meg.
Kérem, ennek mulhatlanul így kellett történni, mert különben az egész
érdekes szinműnek másfél fölvonása elmarad s ezt a közönség bizony nem
köszönné meg.
– Ime a siralomházi jelenet! Most a hölgyek mind sirnak és bámulják a
grófnő nagylelkűségét, melynél fogva fiát még ott is meglátogatja. Én
ellenben azt bámulom, hogy mért nem sietett inkább az ezredeshez, ha már
csakugyan nem szégyenlett hajnalban kaszárnyába menni.
Uram, ugyan ki tudna önnek színművet írni! Hiszen, ha a grófnő most nem
jő a siralomházba, hanem csak a természet egyszerű törvényeit követve,
egyenesen az ezredeshez megy, úgy hölgyeink nem sirnak s a második
fölvonás legnagyobb hatású végjelenetei egészen elmaradnak.
– Már ez mégis csak sok! Most ismét beszél a grófnő az ezredessel s még
sem mondja meg neki azt, mit tulajdonkép mondania kellene s mit egyetlen
szóval megmondhatna.
Ej, ej, már hogyan tehetné azt, hiszen akkor az ezredes és gróf közti
párviadalnak is el kellene maradni.
Még sokkal több efféle igazságtalan megjegyzést kelle hallanom, mi végre
annyira fölboszantott, hogy a szinterem másik oldalára távozám, midőn a
harmadik fölvonást kezdék. Alig állapodám meg ismét a szélső páholyok
egyike alatt, midőn közel hozzám két ifjú így beszélgete egymással:
– Ödön, hová bámulsz?
– Le nem birom szemeimet venni az első emeleti harmadik páholyról.
– Izlésed nem rossz.
– Nem ismered azon gyönyörű hölgyet?
– Ismerem is, nem is.
– Hogyan?
– Beattini grófnő czím alatt mulat egy pár hónap óta Pesten; azon deli
fiatal férfi, ki mellette ül, férje, a hátul ülő koroska hölgy pedig
társalkodónője.
– Eszerint tehát ismered?
– Ennyit hallottam róla, én azonban folyvást egy Pestről megszökött
zsidó feleségének hiszem őt, mert ily meglepő hasonlatosságot még soha
nem láttam.
– De vannak példák…
Többet nem hallék, mert mihelyt saját szemeimmel is meggyőződém, hogy
szökött hölgyem csakugyan megjelent katona kollegájának látására,
azonnal kirohanék a szinteremből s a karzatra sieték, honnan Bertókot,
miután hosszas keresés után ráakadtam, magammal a csarnokba vivém s
parancsot adék neki, hogy az udvaron Beattini gróf hintaja után
tudakozódjék s a cselédektől iparkodjék a gróf lakását kitudni.
Bertók azonnal távozott s én tervet terv után füzék, hogy mi uton fogom
magamat a rejtélyes grófnőnél bemutattatni, mert hogy most már csakugyan
nem fogom őt többé elszalasztani, arról tökéletesen meg valék győződve.
Bizalmam mindazáltal csökkenni kezde kevés pillanat mulva, midőn Bertók
visszatért s jelenté, hogy Beattini nevű uraság hintaja nincs az udvaron
s hogy a többi kocsisok sem emlékeznek e névre.
– Maradj itt a pénztár előtt, tüstént visszatérek.
E szók után ismét a színterembe sieték, gondolván, hogy azon ifjú, kitől
a nevet hallám, alkalmasint a szállásról is tudni fog szólani. De ismét
csalatkozám várakozásomban, mert a két ifjú elhagyá előbbi helyét s a
tömérdek nézők közt semmi esetre nem juthattam volna nyomukba, főkép
miután csak fölületesen pillanték arczukra s most már alkalmasint rájok
sem birtam volna ismerni. A deli grófi pár azonban még folyvást helyén
ült s így csüggedni kezdő reményeim ismét fölelevenültek, mert szilárdul
eltökélém, hogy nyomukat nem fogom elveszteni. Szemeimet le nem vevém
többé s így azon észrevételt sem czáfolhatám meg, melyet egy öreg úr
szomszédához monda az előadás vége felé, minthogy a játékra nem
figyeltem. Azon észrevétel így hangzott:
– Na látja, öcsém uram, minő erkölcstelen szinmű ez, a negyedszer is
megszökött katona büntetés helyett boldogíttatik, a feslett életű grófnő
és ezredes pedig büntetés helyett boldog házasságra lépnek egymással,
míg a becsületes grófnak jutalmaztatás helyett élete virágában meg kell
halnia, csupán azért, hogy a bünösek tökéletesen boldogulhassanak!
Én igen keménynek tartom ezen itéletet s épen azért szeretem hinni, hogy
az öreg ur talán nem jól látott s rosszul hallott és e szerint
itéletében tökéletesen csalatkozott.
Azonban, legyen ez bármikép, Beattiniék páholyukban távozásra készültek
s én tüstént Bertókom mellett termék az előcsarnokban, a közép ajtóhoz
ragadám őt magammal s szemeimet azon lépcsőre függesztém, melyről a
szökött nőnek jönnie kelle. Most már ugyancsak kedvezett a szerencse,
mert kevés percz mulva férje karján fürge őzike gyanánt lépegetett le a
szép hölgy.
– Nagyságos asszonyom! – szóla bámulva Bertók.
– Csitt!
Most mellettünk haladtak el s feszülten figyelék, hogy ugyan nem fogja-e
szinét változtatni a hölgy, midőn szolgámat megpillantja; de várakozásom
nem teljesült. A nő szemei férje arczán függöttek, ki igen nyájasan
beszélgete vele s így az ajtón kiléptek, a nélkül, hogy ránk
tekintenének. Mi nyomban követtük őket.
– Bérkocsis! – kiálta a gróf s kevés pillanat mulva már kocsiban ültek.
– Bertók, föl a bakra! Tudnom kell, hogy ezen emberek hol laknak. Okos
légy. A ***-i kávéházban megvárlak.
Bertók a bakra ugrott s a bérkocsi elrobogott, én pedig a legelőkelőbb
vendégfogadóba távozám.


IX. Rablóbarlang.
Rövid estélizés után unni kezdém magamat s egypár úgynevezett barátom
unszolására a játékterembe léptem, meghagyván a pinczérnek, hogy
szolgámat tüstént utasítsa utánam, mihelyt meg fog jelenni.
A terem pompás világításban ragyogott, mert egyedül ez azon hely, hol a
dohányzástól uracsaink némileg tartózkodnak; mi azonban nem annyira
tiszteletből történik, mint inkább azon feszült figyelem következtében,
melylyel még a puszta nézők is e gyilkos játékot kisérik. Ezúttal még
csak apróbb játékok folytak, s úgy látszott, mintha az egész díszes
társaság még valakire várakoznék, ki itt a főszerepet szokta játszani.
Ismerőseim egyike igen jártas, sőt úgyszólván mindennapias volt e
rablóbarlangban, mely csak annyiban különbözik a bakonyiaktól, hogy
azokból bitófára hágnak a kis bűnösek, ebből pedig hintóba lépnek a nagy
vétkesek.
Említett ismerősöm tehát megismerteté velem a társaság néhány kitűnőbb
tagját. Szavait rövidítem, s csak mintegy kivonatban közlöm a
visszariasztó jellemvonásokat.
Azon öreg úr a kopasz fejjel s mosolygó arczczal, huzamosb évsor óta
folytonosan banktartó e barlangban, s helyét csak oly műutazó
banktartóknak engedi át rövid időre, kik neki azért illő haszonbért
fizetnek. Az ily bérlés ránézve veszteséggel jár ugyan mindig, de mégis
azon nem megvetendő hasznot hozza egyszersmind, hogy mindenkor újabb és
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 05
  • Büleklär
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3914
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3951
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1828
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4026
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3864
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1826
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3973
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3818
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1888
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3911
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1815
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3882
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1825
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3799
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1847
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3954
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4020
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3958
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1869
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3857
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3855
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1992
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3918
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 2626
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1412
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.