Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 02

Süzlärneñ gomumi sanı 3951
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1828
33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
italki
természetünk szerint, mert nem minden gyógyszer használ mindenütt
egyenlőn.
Eh, gondolám tehát végre, utazni fogok úgy, mikép most fiatal hazánkfiai
rendesen utazni szoktak, tudniillik, hogy utazásaimból visszatérve, így
beszélhessek:
– Ah, barátom, X… szónokunk jól beszélt ugyan, de bezzeg, midőn
O’Connellt a londoni parlamentben mennydörögni hallám!
– Ez a kis donna jól tánczol ugyan, de a párisi tánczosnők egészen
máskép bájoltak el engem!
– Sok szép vidék van hazánkban, az igaz; de, barátom, mi ez a tiroli és
svejczi gyönyörű tájakhoz képest.
Nemde dicső ez, nyájas olvasó, midőn ilyeneket mondhat az ember? Hogy
azután értettük-e O’Connellt s ébren vagy alva utaztunk-e keresztül a
tiroli és svejczi tájakon, az tökéletesen mindegy, szavaink azért mindig
egyenlő hatásuak lesznek.
Én tehát külföldre utaztam, mivel azonban elég ember találkozik
napjainkban, ki utazásait leírja, azaz könyvtárakban összeszerkeszti,
tehát én mélyen hallgatok külföldi tapasztalatomról s majd csak azokat
terjesztem elő, miket hazámban gyüjték s miknek valódi megitélésére a
külföldiekben nem csekély segélyt találtam.
Külföldről visszatérvén, mindenekelőtt néhány rokont látogaték meg az
Alföldön s onnan egyenesen Pest felé indultam, hol mint dús
tapasztalatokkal terhelt utazó, kitünő szerepet hivék a járdakoptatók
közt játszhatni. Nagyváradig lóháton kívánék haladni, hogy a szép
alföldi tájakat annál nagyobb kényelemmel láthassam.
Mindjárt első nap délután három óra tájban a Berettyó egyik ágához, vagy
talán magához a főfolyamhoz érkezém s már távolról látom, hogy a
révészek épen indulni akarnak. Lovamat tehát kissé megugratám s még épen
jókor érkezém a parthoz. A révész épen akkor akará a kompot eloldani.
– Atyafi – így szólék hozzá – én is át akarok menni.
– Majd visszajövünk – felelé nyugodtan a révész.
– Jó borravalót adok!
– Hát melyik uraságnak embere az úr?
– Én?
– Igen hát.
– Magam ura vagyok.
– És lóháton jár?
– Hát ugyan miért nem?
– Nálunk csak az urasági cselédek szoktak néha lóháton járni, mikor épen
nincs czigány a faluban, kit valahová gyalog lehetne küldeni.
– Jól van, jól, atyafi, bocsásson kend a kompba s megkapja a
borravalóját.
– Instálom tekintetes uram, nem lehet, mert ha lova egyet ugrik, bizony
mindnyájan kiborulunk; hanem majd inkább kitoljuk ennek a zsidónak a
szekerét és a tekintetes urat visszük előbb át lovastól.
– Eh, ne bántsuk a szegény zsidót, az én lovam oly okos állat, hogy
bizonyosan nem fog bajt szerezni.
– Isten neki, tekintetes uram; de hát a borravaló?
– Majd a túlsó parton.
– Jobban szeretném ám most.
– És ugyan miért?
– Hátha kiborulunk és tekintetes uram a Berettyóba vesz?
– Ne féljen kend attól, jól tudok én uszni.
– Soha bizony! Úr a tekintetes úr és még úszni is tud.
A révész sokáig csóválta még fejét s nem birá fölfogni, hogy mikép
tudnak az urak egészen az uszásig lebocsátkozni.
Lovamat a zsidó szekerének első lőcséhez köték s én mögötte, a révész
mellett állapodám meg, ámbár nagyon unszolt, hogy foglaljak helyet a
kocsiülésen, mert könnyen vízbe szédülhetnék, ha állva maradok. Úgy
látszott, hogy a jó révész sok urat látott már s azért hitt engem is oly
igen gyönge idegzetünek, vagy magyarosabban, véznadongájunak. A révész
meggyujtá pipáját s szerencsésen megindulánk.
Csak ekkor tekinték becsületesen körül s meg kell vallanom, hogy nem a
legjobban kezdém magamat érezni, midőn azon törékeny edényt
megpillantám, melyre e pillanatban halandó részeim bizva voltak. Két
korhadt vályú, melyek isten tudja hány évig szolgáltak ezelőtt valamely
tanyán itatásra a nagyszarvú gulyának, meglehetősen foszladozott
gúzszsal kapcsolatban tartatva, oly kompot képezett, melyhez képest az
úgynevezett lélekvesztő-csónakot valóságos tengeri vitorlásnak
mondhatni. Egy hosszú parasztszekér fele az egyik, fele a másik vályuban
állott s így legalább attól nem félheték, hogy a vályuk el fognak
egymástól válni, mert akkor a szekérnek is mindenestől kétfelé kellett
volna oszlani, a mi nem egykönnyen történheték meg, mert magosan meg
vala terhelve ökörbőrökkel, melyek szarvai mind kifelé állottak, mintegy
megvíhatlan sánczot képezve minden ellenséges megtámadás ellen. A bőrök
magas tetején szakállas zsidó ült, ki majd imádkozott, majd ismét a
felhőkre forgatá szemeit, hogy ugyan nem közelít-e vihar, mely őt gonosz
büzű, de azért jó nyereségű trónjától a Berettyó hideg karjai közé
sodorhatná. A zsidó kocsisa a vályú hátulján állott, hosszú póznával
tologatva előre alföldi gőzösünket s néha-néha aggályosan tekinte két
lovára, melyek mogorva tekintettel úsztak a komp után, melyhez
ellenállhatatlan erővel kapcsolá őket a kötőfék. Szegény lovak!
Bizonyosan azért nehezteltek, mivel nekik fáradságosan kelle úszniok,
míg az én lovam egész kényelemmel állott a vályú elején, ámbár
tulajdonkép ő is csak ló volt. Hja, szegény lovacskák, mondom, ne
haragudjatok effélékért, ha hosszú életüek akartok lenni itt e földön,
mert nemcsak veletek történik ilyesmi; én már oly esetet is eleget
láttam, hogy szamár ült a kocsiban és négy derék ló húzta. Kár, hogy a
szegény lovak nem érték e vigasztalásomat.
A révész mellettem állott, szinte száraz hosszú póznával kezében,
melylyel irányt adott a kompnak vagy hidasnak, mikép ő jobban szereté
nevezni. Unalomból következő párbeszédet nyiték vele:
[Illustration: Berettyói komp.]
– Régen révészkedik kend itt már, atyafi?
– Öregapám is révész volt már itt, tekintetes uram.
– És mindig ily rossz volt a komp?
– Rossz-e? Ennél még rosszabbat is láthat az úr a mi vidékünkön.
– És mégis fizetni kell rajta?
– Hát hogyne! A paraszt, zsidó, meg német fizet, de az urak szabadok, a
czigányok pedig egy nótát húznak köszönöm fejében.
– Hová lesz azon pénz, mely itt fizettetik?
– Birák uraimék szedik föl és azután beszámolnak vele.
– Hát kend mi fizetést húz?
– Csak azt biz én, uram, a mi úgy csöppen-csurran, azután meg úr dolgára
nem kell járnom.
– Nem szokták a hidast néha megvizsgálni?
– De meg ám, minden tavaszkor itt terem a törvénybiró egy pár eskütt
emberrel és a javításért fölrónak egy-két forintocskát.
– És ki viszi véghez a javítást?
– Senki.
– Hogyan?
– Nem ám! A javítás csak abból áll, hogy eskütt uraim egyet isznak, én
pedig jól tartom őket halászlével s kitatarozom a hidast, ha épen valami
baja van.
– Miért nem jelenti kend be ezen csalást?
– Ugyan kinek? Talán bizony az ispánnak? Uram fia, hiszen olyan kevély,
mint az egyszeri béka.
– Hát miből állott az egyszeri béka kevélysége?
– Azt beszélik biz arról, tekintetes uram, hogy egyszer lovat patkoltak
a falu végén; a béka ezt meglátta és annyira elbizta magát, hogy
előugrott lukából s oda tartotta körmös lábát, hogy őt is patkolják meg.
– Mégis csak szólni kellene kendnek valakivel?
– Nem én, uram, mert jól ismerem én a világ mostani forgását. Mindig ezt
mondta nekem megboldogult apám, az isten nyugtassa meg szegényt! Gergely
fiam, ha csalást látsz, hallgass vele és gondold meg, hogy a sas nem
bünteti meg a kányát, ha a tyukot elviszi, mert ő maga meg a bárányt
ragadja el. Én becsületes ember vagyok, a mennyire lehet, de más dolgába
nem avatom magamat. Azt tartom én, édes jó uram, hogy: ne szólj nyelvem,
nem fáj fejem.
Már megnyitám ajakimat ezen erkölcsös párbeszéd folytatására, midőn
siralmas hangon ejtett szavak hatottak a füleimbe:
– Nagyságos uram, nagyságos uram, segítség! Bizony isten, mindjárt
megesz!
Föltekinték s látám, hogy a szegény zsidó majd leesett bőrös trónjáról
szörnyű rémületében. S mi ijeszté őt meg annyira? Lovam, hihetőleg
unalomból, első lábait a rúdszegre tevé s farkasszemet kezde a szegény
zsidóval nézni.
– Ej, ne féljen kend, lovam jobb ételre szokott.
– Talán bizony korpát szagolt Iczik gazdauram fejében.
– Az én nevem Móricz.
– Mindegy az, mégis csak Iczik kend azért, mert zsidó.
E rövid szóváltás után lovam ismét leereszté lábait, a nyugalom helyre
állott és mi kevés pillanat mulva szerencsésen partra érkeztünk, hol a
révész, megkapván tőlem az igért borravalót, azonnal a zsidónak is
nyujtá hólyagos markát.
– Isten áldja meg kendet, révész gazda, sok szerencsét kívánok.
– Hohó, nem oda Buda! Csak fizessen kend Iczik gazda.
– Fizessek?
– Biz úgy ám.
– De ugyan mit fizessek?
– Hogy mit? Hát két ló, két ember és egy szekér után hat garast.
– Hat garast?
– Annyit hát.
– Merkverdig! Hogyan fizessek én most hat garast, derék becsületes
révészgazda, mikor én már fizettem.
– Nekem?
– Kendnek ám, még a túlsó parton; talán a nagyságos úr is méltóztatott
kegyesen látni.
– Én nem láttam.
– Csak fizessen kend, mert mindjárt lekötök egy marhabőrt a szekérről.
– De nekem mégis úgy tetszik, hogy én már megfizettem kendet.
– Utoljára mondom, Iczik gazda, fizessen kend, különben –
– Na na, révész gazda, itt a pénz; hiszen én nem akarok csalni, de azt
gondoltam, hogy már kifizettem kendet.
E szerint a béke helyre állott s a zsidó kocsisa befogott, miután
italki
lovairól a nadályokat leszedé, melyek a Berettyóban rájuk tapadtak.


III. A bőrös zsidó.
A fönnebbi nevezetes események után kényelmesen lovamra vetém magamat s
a mocsáros vidéken lassacskán tovább kezdék haladni; most azonban már
nem egyedül, mert Móricz zsidó, vagy Iczik gazda, szorosan mellettem
lépegetett, míg fölhalmozott szekere nyikorogva baktatott utánunk. E
ragaszkodást kissé gyanusnak kezdém tekinteni ezen elhagyatott vidéken,
főkép, miután látám, hogy a zsidó kocsisa alig birá levenni műismerő
szemeit szép lovamról s többször tekinte körül az egész tájon, mind
tulajdonkép mulhatlanul szükséges lett volna; aggályomat azonban
csakhamar kinevetém, miután meggondolám, hogy derekasan föl vagyok
fegyverkezve s különben is, hatalmas testi erőmnél fogva, nem egy
könnyen lehet okom tulajdon árnyékomtól megijedni. E gondolatimat a
zsidó következő szavai szakaszták meg:
– Bizony szép állat!
– Melyik?
– Melyik? Lehet-e itt másról szó, mint a nagyságos úr lováról. Száz
aranyat testvérek közt megér.
– Ötszázért vettem.
– Elhiszem, oh elhiszem! Nem is mondottam még ki utolsó szómat. Ha
nagyságod alkudni méltóztatik, én…
– Nem eladó.
– Oh, elhiszem! Ki is tudna ily gyönyörű állattól megválni?
– Kend úgyis csak bőrét tudná használni.
– Oh, tekintetes uram, nem voltam én mindig bőrszedő zsidó! Az én nevem
jó név volt, de most már annyira sem becsülik, mint a görbe kigyóét.
– Talán valami nagyszerű bukás érte kendet a spanyol zendülés miatt?
Külföldi kötelezvényekkel kereskedett, Móricz gazda, nemde?
– Nagyságod gúnyolódni méltóztatik.
– Nem mondaná el kend tehát őszintén korábbi sorsát s mostani
helyzetének okait?
– Oh, nagyságos uram, fájdalmasan esik ezt elmondanom.
– Egy-két aranyat nem sajnálnék a történetért, ha érdekes, mert nagyon
unatkozom.
– Nagyságod oly csodálatosan uralkodik fölöttem, hogy nem tagadhatom meg
kívánságát. Csak ez az, mi szólanom parancsol s korántsem a három arany.
Nemde, három aranyat kegyeskedett nagyságos uram igérni?
– Ám legyen; de őszinte lesz-e, Móricz gazda?
– Mint a tiszta víz, melyet Mózes vesszeje a kősziklából fakasztott.
– Tehát dologra.
– Nagyságos uram bölcs és tanult úr s bizonyosan tudni fogja, hogy
nekünk igen jó új törvényünk van most, mely váltótörvénynek neveztetik.
– Igen, csak tovább.
– Ezen törvény sok szegény zsidót meggazdagított már, mert annak segélye
által a legnagyobb kamatot is bátran és pontosan be lehet hajtani.
– E szerint hát kend is uzsoráskodott?
– Merkverdig! Ugyan kérem, nagyságos uram, micsoda az uzsora? Ha én
tőlem valaki az ökörbőrt ötven forinton veszi meg, midőn az csak huszat
ér, tehetek én arról? Nyakába kötöm én neki bőrömet? Az uraságoknak oly
drágán szabad vásárlani, mikép nekik tetszik.
– Tehát a pénz is bőr?
– Az mindegy, drága nagyságos uram. Az én pénzem drága, nagyon drága,
mert a zsidó igen nehezen jut pénzhez.
– Ám legyen! Tehát mi baja volt kendnek a váltótörvénynyel?
– Mindjárt elmondom. Hét esztendős koromban három huszast adott kezembe
az atyám s ezen kis pénz nagy áldást hozott rám. Alig léptem át
negyvenedik évemet s már közel állottam a százezerhez. Ekkor a
nagyravágyás ördöge megszállá lelkemet s én egyszerre akarék dúsgazdaggá
lenni. Minden oldalról pénzt szedtem föl, sokkal többet, mint a mennyit
egész kereskedésem megért és ez könnyen ment, mert váltóim nemcsak
Pesten, hanem az egész környéken is tiszteletben állottak.
– S mire való volt e sok pénz?
– Mindjárt elmondom. Midőn az idő közelített váltóim kifizetésére, egy
jó barátomnak százhuszezer forintról adék váltót, még pedig lejárt
fizetési határidővel. Barátom azonnal föladott a váltótörvényszéknél,
boltomat becsukatá s áruimat eladatá. Ekkor hitelezőim is fölébredtek
ugyan, de természetesen, már későn, mert vagyonom azon százhuszezres
váltó kielégítésére is alig terjedt. Fogásom tehát szerencsésen
sikerült, mert jó barátom becsületesen kezeimbe adá az áruimból kapott
pénzt s én háromszázezer forinttal terhelten szerencsésen elhagyám
Pestet.
– Hiszen ez valóságos lopás volt!
– Kérem alázatosan, nagyságos uram, darab ideig magam is azt gondolám és
kissé irtóztam tőle; de miután látám, hogy e fogást többen gyakorolják,
tehát nem birtam a kisértő ördöggel daczolni.
– És hová tette kend a sok lopott pénzt?
– Hová tettem? Bár tettem volna inkább a földbe, vagy költöttem volna el
az emanczipatióra, ha találkozék valaki, ki azt tőlem elfogadja; de én
mind ezt nem tevém, hanem tárczámba zárám pénzemet és hitetlen feleségem
ellopta és megszökött vele!
– Tulajdon felesége?
– Igen, tulajdon feleségem, ki oly szép volt, mint Rachel s oly fiatal,
mint a tavasz kezdete.
– Nyilván mást szeretett a szép menyecske?
– Alkalmasint, de én soha nem gyanakodtam ellene.
– Az igen természetes, mert az effélét mindig a férj szokta utoljára
megtudni.
– Sokáig kerestem őt, de nem juthaték nyomába. Végre szakállamat
megnövesztém, néhány megmaradt gyürümet eladám, kocsit, lovakat vettem s
most ismét alant kezdem a kereskedést.
– Nem ártott a leczke a csalásért, jó Móricz gazda.
– De mondhatom is, nagyságos uram, hogy most már csupán becsületes
utakon járok.
– Legjobb is az.
– Szabad már most alázatosan kérnem a négy aranyat?
– Négy aranyat?
– Igen, a mit kegyesen igérni méltóztatott, nagyságos uram.
– Ej ej, Móricz gazda, hát ez a magasztalt becsületes út? Hiszen én csak
hármat igértem.
– Merkverdig! Én akár meg mertem volna rá esküdni, hogy négyet.
– Bizony csak három volt az, Móricz gazda. Itt van.
– Köszönöm alázatosan.
– Sokáig volt nőd a szép… mi is volt a neve?
– Eszter. Csak négy hónapig éltem vele egy födél alatt.
– Irja le kend előttem körülményesen a szép tolvajt; én sokat
járok-kelek s lehet, hogy valahol nyomába akadok.
– Mellemen van arczképe, méltóztassék megtekinteni.
– Szép, valóban, csodaszép; most már nem csodálom, hogy talált férfit,
ki jobban megérdemlé szerelmét, mint kend.
– Pedig mint szerettem!
– Régen szökött el?
– Két év előtt.
– Hol lakik kend most?
– Micsoda? Nagyságos uram talán méltóztatik…
– Azt gondolod, hogy elárullak? Ne félj, bizalmadat pénzen vettem meg,
elárulásodat tehát csalásnak kellene tartanom. Nyugodt lehetsz.
– Közel lakom Czibakházához s csak ott méltóztassék utánam a korcsmában
tudakozódni, ha talán hirt hallana nagyságod gonosz feleségemről.
– Jól van.
– Szabad kérdeznem, hogy hová méltóztatik most utazni?
– Pestre.
– Pestre? Lóháton? Ez igen nagy munka.
– Csak Nagyváradig nyargalok, onnan pedig gyorskocsin folytatom utamat.
– Én alkalmasint nem fogom többé látni a szép Pestet.
– Elhiszem, mert becsipnék kendet. De esteledik már az idő, sietnem
kell. Jobbítsa kend meg magát, Móricz gazda. Jó éjszakát!
– Ne méltóztassék sietni, nagyságos uram. A Körmösi csárda
kétmérföldnyire fekszik innen, elég lesz az mára, mert onnan még öt
mértföldre esik a legközelebbi falu.
– Igazán?
– Becsületemre mondom.
– Arra nem sokat építek.
– Méltóztassék kocsisomat megkérdezni, nagyságos uram.
– Jól van, tehát együtt mehetünk.
Itt vége lett beszédünknek, mert én ügetésre nógatám lovamat, a zsidó
pedig, miután néhány szót válta kocsisával, felkuporodott bőreire s
lovait szinte gyorsabb haladásra kényszeríté. Mindez nem kerülé el
figyelmemet, de pisztolyaim jó állapotban voltak s én fütyörészve
folytatám utamat és csöndes elmélkedésekbe mélyedtem, melyek részint
multamat, részint jövendőmet tárgyazák s miket a nyájas olvasó szives
engedelmével, elhallgatok, mert a multról eleget mondottam már; jövendőm
pedig annak idejében, úgy is napfényre fog majd jönni.
Egypár óráig ügeték e néma andalgásba, midőn távol kutyaugatás hatott
füleimbe. Szemeimet a nesz után irányozván, távolban világot láték
csillámlani s csak ekkor vevém észre, hogy a nap már lenyugodott, nem a
tenger sima ölébe ugyan, hanem a gőzölgő posványok lágy párnáiba.
Körülöttem bolygó tüzek emelkedtek s változatos lidérczi tánczot jártak,
mi lovamat gyakori félreugrásra birta, engem pedig óvakodóvá tett,
nehogy valamikép lemaradjak a nyeregből, mint a vasárnapi lovagok
Pesten, midőn feledékenységből azt hiszik, hogy kantár helyett rőf van
kezeikben s végighuzogatják a ló száján a kemény zablát.
A kutyaugatás mindinkább közelebbről hangzott, a bolygótüzek fényesebben
ragyogtak, a békák kedélyesen énekeltek, a bölömbikák pedig komolyan
zúgák egyhangú dalukat, míg az égen fekete felhők kezdének tornyosulni,
jelentve, hogy a forró nyári napot alkalmasint viharos éj fogja követni.
Midőn a csárdához érkezénk, már egészen fekete volt a láthatár s a
távolból egyes szélsuhogások zúgtak végig az árva magányon, mik közé
tompa moraj vegyült néha, minőt távol mennydörgés szokott okozni. A
teljesen beállott sötétség miatt csak annyit láthaték, hogy a csárda
dombon áll s körülötte legparányibb nyoma sincs a kerítésnek. A nagy
komondor morogva csóválá bozontos farkát a zsidó és kocsisa körül s
ismeretségben látszott velük állani.
Mindez nem nagy vigasztalásomra szolgált ugyan, azonban a sötétségben
badarság lett volna tőlem az ingoványos lapályon tovább tévelygeni s
azért csakhamar elhatározám magamat és lovamról leszállottam. A zsidó
akkor már kengyelemet tartá s nagy alázatossággal szóla:
– Csak méltóztassék besétálni, nagyságos uram, én majd a nyerget utána
viszem, a lóról pedig kocsisom becsületesen gondoskodni fog.
– Jól van, Móricz gazda, jól; köszönöm szivességét. Csak pisztolyaimat
veszem magamhoz, mert azok nélkül nem szeretek ily elhagyatott csárdába
lépni.
– Ah, nagyságos uram jól föl van fegyverkezve, a mint látom; már ez
derék, ámbár itt ugyan nincs mitől félnünk. A csárdás igen becsületes
ember, egy év óta majd minden héten betérek én Marczi gazdához s még
legkisebbet sem láttam, mi gyanura szolgáltatott volna alkalmat.
– Annál jobb, ha úgy van; fegyvereimet nem szeretem használni, de azért
csakugyan mindig tökéletesen el vagyok rá készülve s mondhatom, hogy
életem mindenesetre nagyon sok vérbe kerülne.
– Isten mentsen, nagyságos uram, már szinte félni kezdek; azonban, még
egyszer mondom, hogy nincs mitől tartanunk.
Ez alatt a zsidó lecsatolá nyergemet, én pedig pisztolyaimat keblembe,
vagyis tulajdonkép oldalzsebembe rejtvén, útitáskámat karomra vevém s a
zsidó kiséretében a csárdába léptem.


IV. A zsiványfészek.
Átlépvén a küszöböt, konyhában látám magamat, melynek tűzhelyén vígan
pattogott a lángra éledt száraz nád s rókával fenyegeté a lomhán
nyújtózó nagy macskát, mely igen epedve tekinte a lángok fölött függő
vasbográcsra, melynek illata engem is kibékíte némileg a rozzant
csárdával. A tüzet álmos szolgáló élesztgeté, kinek vénségét csak
rútsága haladá meg; a zsidóra azonban bizalmasan hunyorgott s mintegy
magasztalólag szóla:
– Mégis csak derék ember kegyelmed, Móricz gazda, mindig hoz nekünk
valamit.
A zsidó arczán bosszúság látszott átvonulni, mely azonban csakhamar
gúnyos vigyorgássá változott, mit e szókkal kisért:
– Ezúttal csak e lóostort hoztam számodra, mert, úgy hiszem, nem ártana
lomha csontjaidat kissé megfrissíteni. Lódulj az ólba s adj szénát és
zabot a nagyságos úr lovának.
A leány morogva távozott s a zsidó mintegy mentegetőzve fordult hozzám,
mondván:
– Hóbortos vén cseléd ez, nagyságos uram, de nagyon hű s azért mindent
eltürnek neki. Méltóztassék a szobába lépni, ott kellemesb tárgyat
fogunk látni.
– Azt nagyon óhajtom, mert ezen konyhai doromb boszorkánynak is
beillenék.
Ezúttal csakugyan nem hazudott a zsidó, mert a csapszobában oly csinos
menyecske ült a hosszú asztal mellett, hogy pesti kávésnő szerepét is
bízvást magára vállalhatná. Karjain mintegy fél éves gyermeket tarta s
oly édesen pillanta a kis alvóra, hogy, pirulva vallom meg, szinte
féltékenyen és irigyen tekinték a mogorva kifejezésű, de egyébiránt
csinos fiatal férfira, ki a menyecskével szemközt ült s bizonyosan férje
volt.
– Sok jó estét, szép asszony, – szólék nyájasan a piruló menyecskéhez –
kaphatok-é szállást s egy pár falatot a füstölgő bográcsból?
– Szívesen, tekintetes uram, ha szegény hajlékunkkal megelégszik, –
felele mosolyogva s mégis nem minden aggály nélkül a menyecske.
– Reménylem, hogy szegény legények nem járatosak ide?
– Talán csak nem tart az úr engem orgazdának? – szóla nem minden
durvaság nélkül a csárdás, ki eddig néhány szót váltott a zsidóval.
– Isten mentsen! Ilyen szép asszonyka csak böcsületes embert szerethet.
– Még kevélylyé teszi a tekintetes úr a feleségemet az efféle mézes
szavakkal. Asszony, láss az étel után.
A menyecske sajátszerű aggályos tekintetet vete rám, mi gyanúmat nagy
mértékben nevelé s gyermekét a sarokban álló ágyra tevén, távozott. Én a
lóczának azon részére települtem, mely az ágyhoz legközelebb állott s
végig jártatám szemeimet a meglehetősen tágas szobában. Egyik szögletét
a nagy mennyezetes ágy foglalá el, melyen most a gyermek alvék, a másik
szögletben terjedelmes búbos kemencze állott, rácsozattal s paddal
kerítve, míg a harmadik sarokban létra volt a falhoz támasztva, mely a
padlásra vezete, végre, a negyedik szögletben a pinczeajtót pillantám
meg s azon saroktól egészen az ágyig hosszú tölgyasztal állott, mindkét
oldalán lóczákkal ellátva. A csárdás a pincze ajtaja mellett ült, tehát
velem épen szemközt, a zsidó pedig jobb oldalán foglalt helyet, s ha nem
csalatkozám, többször jelbeszéddel iparkodék őt útitáskámra vagy
személyemre figyelmeztetni. Ennek sikerével azonban alkalmasint nem
elégült meg, mert kevés pillanat mulva így szóla a csárdáshoz:
– Marczi gazda, megvan-é még a kelmed sárga csikaja, melyre egyszer már
alkudtunk?
– Meg bizony.
– Szeretném megvenni lógósnak, mert az én tátosaim már alig bírják a
terhet. Nézzük meg, ha nem sajnálja kelmed fáradságát.
Móricz gazda be sem várá a csárdás válaszát, hanem azonnal az ajtó felé
indult s a mogorva férfi minden késlekedés nélkül követte őt. Most látám
csak, hogy a csárdás széke mögött két pisztoly s egy hatalmas ólmos
fütykös függött a falon, még pedig oly alant, hogy azokat rögtön
lekaphatá. Talán nemes ember, gondolám, s tisztújításokra jár, hol az
efféle fegyvereket igen jól használhatni. De hátha zsivány? Ej, majd
elválik!
Még egyszer gondosan körültekinték, de semmi gyanúst nem pillanték meg;
egy kis tükör, néhány légypettyes kép a falon, melyek Genovéva érzékeny
történetét ábrázolák s a debreczeni kis kalendáriom, mely a valóságos
álmoskönyvön hevert az ablakban, ez volt minden, mit láthaték; sőt mi
több, az ágy mellett szenteltvíz-tartó, feszület és olvasó is függött.
Ennek megpillantása meglehetősen lecsöndesíté gyanakodó kedélyemet s már
épen egy üveg pezsgőt akarék kivenni útitáskámból, a szép menyecske
fölvidítására, midőn ez rögtön a szobába lépett s halálsápadtan e szókat
mondá:
– A tekintetes úr oly nyájas, oly fiatal, oly – szép; – tevé hozzá
szemérmesen – hagyja el házunkat minél előbb. Többet nem mondhatok és
utóbb nem is segíthetek.
E szók után villámgyorsan tünt el ismét vissza a konyhába s hangosan
énekelni kezde.
Megvallom, hogy ezen most már váratlan nyilatkozat kissé megdöbbentett s
gondolkozóvá tett. Már szinte hajló valék lovamat megnyergelni s gyors
lábaira bízni ügyemet; de csakhamar meggondolám, hogy a csárdás, zsidó
és kocsisa ellen szerencsés sikerrel ótalmazhatom magamat; ha pedig
többen találnának jönni, akkor a szabadban, ismeretlen vidéken, még
nagyobb veszélynek tenném ki magamat. Maradásra határzám tehát magamat.
Ekkor a zsidó és csárdás ismét beléptek s ugyanazon pillanatban magosra
lobbanó lángoszlopot pillanték meg az ablakból és csodálkozva szólék:
– Gazda, tűz van.
– Tudom.
– Mit jelent ez?
– Egy kis törmeléket gyújtottam, hogy öcsém a marhákat haza hajtsa, mert
alkalmasint kemény égiháborunk lesz ma éjjel.
– Csak a menykő le ne üssön!
– Feküdjél bőreidre, úgy bizonyosan nem keres föl.
– Hát van-é jó bora, gazda?
– Annak csak jól esik, a ki jobbhoz nem szokott.
– Lássuk hát, milyen.
A csárdás bekiáltá a vén cselédet s rövid idő mulva három boros palaczk
állott előttünk, melyek egyikéhez Móricz azonnal derekasan hozzá látott.
Jó kedvet mutatva, így szólék a zsidóhoz:
– Mit látok, Móricz, kend iszik?
– Hát ugyan miért ne innám?
– Hiszen nem kóser.
– Ohó, nagyságos uram, mi zsidók nagyon magyarosodunk már s a szalonát
is megesszük, hát a bort ugyan miért ne innók, ha jó!
A zsidó tovább csevegett még e hangon s ez alatt a cseléd fölterített s
párolgó nagy tálban az ételt behozá. A menyecske is megjelent s helyet
foglalt férje mellett. Arcza igen halvány volt s férjének szemeit
gondosan kerülni látszék, ámbár különben ajkaira nyájas kifejezést
erőltetett.
– Hát mit eszünk, szép menyecske? – kérdém vidor hangon.
– Juhpaprikást vargányával, – felele a csárdásné.
– Ezt még nem ettem ugyan, de előre is tudom, hogy jó.
– Már az igaz, feleségem nagyon jól főz s majd meglátja a tekintetes úr,
hogy ennél jobbat soha nem eszik többé.
– Az könnyen megeshetik, kivált ha ezen éjjel hirtelen meg találnék
halni.
– Nagyságos uram jó erővel bír s nem igen könnyen fog meghalni.
– Már az igaz, hogy ugyancsak derekasan meg fogok vele birkózni; de
utoljára bizony mégis erőt vehet rajtam.
– Úgy van, mert a halál ellen nincs orvosság.
– Ej, ne beszéljünk halálról, hiszen egészen elszomorítjuk azt a csinos
kis gazdasszonyunkat; hát mi a neve, galambom?
– Juci.
– Szép név. Az isten éltesse!
– Köszönöm alázatosan.
– Egy szót mondok, gazda, kettő lesz belőle. Kelmetek engem szívesen
fogadtak; szeretném, hogy megemlékezzenek rólam. Én nőtlen és gazdag
vagyok, adják nekem gyermeköket, és…
– Fiamat-é? Inkább mind a két szememet, jó uram!
– Tehát fiú? Annál jobb, oly derék legényt nevelek belőle, hogy
huszárkapitány lesz, mire először beretválkozik.
– Már uram, királynak sem adnám én a fiamat s majd csak magam is talpra
esett legényt faragok belőle.
E pillanatban élénk nyerítését hallám lovamnak s a zsidó így szóla:
– A nagyságos úr lova is érzi már a mennydörgést!
– Csalatkozik, Móricz gazda, jobban ismerem én paripámat; bizonyosan
lovak közelítését érzi.
– Vagy talán inkább marháimét.
A zsidó és csárdás gyanúsan pillantának egymásra s néhány percz mulva
vágtató lovak dobogását hallám.
– Gazda, lovak közelítnek.
– Talán utasok.
– Vagy szegény legények.
– Meglehet.
– Hát kend mit gondol, Móricz?
– Csak azt, hogy bőreimet nem féltem.
– Féltsd tehát saját bőrödet, gazember!
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 03
  • Büleklär
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3914
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2001
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3951
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1828
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4026
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3864
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1826
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3973
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3818
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1888
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3911
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1815
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3882
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1825
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3799
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1847
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3954
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4020
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1935
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3958
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1869
    33.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3857
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3855
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1992
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3918
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1939
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 2626
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1412
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.