Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 4

Süzlärneñ gomumi sanı 3866
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1623
29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
«Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
Második hibája, részeges a leány.»
«Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Nem bánom, nem bánom, bőven a pinczébe’,
Bőven igyék benne.»
«Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?»
«Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.»
«Ne menj oda ne menj, mert hibás a leány,
Harmadik hibája, haragos a leány,»
«Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Ha látom haragját, kiállok előle,
Kiállok előle.»

MAGYARÓSI TAMÁS.
Honnét házasodol Magyarósi Tamás?
«Én is házasodom, aj bé-Barassóból
Vén Vajda Jánosné felnőtt szép leányát,
Vajda Ilonáját!»
Hindógál a hintó, sirdogál a leány,
Vissza-visszatekint Magyarósi Tamás:
«Mért sirsz, mért keseregsz jegybeli szép mátkám?
Te tán azt gondolod, hogy nincsen én nekem
Jó tizenkét ökröm, jó vasas szekerem.»
«Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon.»
– Szóval fölfeleli nagyobbik nyoszolyó:
Add ide, add ide Mogyorósi Tamás,
Gyönge gyolcs ingedet al-póka-ruhának!
«Nem adom, nem adom gyönge gyolcs ingemet
Al-póka-ruhának a beste kurának!»
Hindogál a hintó, sirdogál a leány,
Vissza-visszatekint Magyarósi Tamás:
«Mért sirsz, mért keseregsz jegybeli szép mátkám?
Te tán azt gondolod, hogy énnekem nincsen
Jó csata ménesem, jó esztena juhom.»
«Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon!»
– Szóval fölfeleli kisebbik nyoszolyó:
«Add ide, add ide Magyarósi Tamás
Selyem sinór öved al-póka-kötőnek.»
«Nem adom, nem adom selyem sinór övem
Al-póka-kötőnek a beste kurának!»
«Kocsisom, kocsisom, forditsd meg a hintót,
Mondd meg az anyjának, az ördög adtának,
Ha igy nevelt leányt, igy is vegye hasznát!»

SZÉP ILONA.
‚Isten jó nap, biró gazda, kelmed házában!‘
«Hozott Isten szép Ilona az én házamban!»
«Mért sirsz, mért sirsz szép Ilona az én házamban?»
‚Én elhajtám lúdaimat szép zöld pázsitra,
Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa,
Agyon üté kelmed fia szép gunáromat!‘
«Ne sírj, ne sírj szép Ilona szép gunárodért,
Megfizetem szép gunárod, mondsza: menynyit ért?»
‚Minden legkisebb tolláért egy-egy aranyat,
Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
A szárnyáért, két szárnyáért két arany tányért,
A lábáért, két lábáért két arany kalászt,
A nyakáért, szép nyakáért hat sing pántlikát.
A fejéért, szép fejéért egy arany almát,
Abban égő két szeméért két égő gyertyát,
Hajnal-visító torkáért, arany trombitát,
Benne lévő költségéért hat font rizskását,
A zúzáért, a májáért hat fejkáposztát.‘
«Számtalan sok kivánsága szép Ilonának,
Akasztófa helye tehát biró fiának!»
‚Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
Két karom két szép karfája, akasztófája.‘

BORISKA.
«Boriska, Boriska szép lányodért jöttünk,
Törökök kezébe szép lányodat add ki!»
‚Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta.‘
«Három üveghintót, kilencz arany zászlót,
Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe.»
Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre,
Zokogva kiáltja: «Virágim, virágim,
Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok,
Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!»
Bemenyen a házba, leborul az ágyba,
Zokogva kiáltja: «Gunyáim, gunyáim,
Szegről lehulljatok, földön rothadjatok,
Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok.»

A RAB.
«Né hol kerekedik egy fekete felleg,
Né hol száll, né hol száll egy fekete holló!
Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze,
Se nem igen közel – kétszáz mértföldnyire,
Izenjek apámnak és édes anyámnak,
Jegybeli mátkámnak.
Repülj udvarára, szállj le ablakára,
Ha kérdi, hogy’ vagyok, mondjad, hogy rab vagyok
Király udvarában térdig vasban vagyok.
Megunta két lábam már a követ nyomni,
Megunta két kezem már a lánczot huzni,
Megunta két fülem tenger mormogását,
Vad galamb bugását.
Megitatták velem a keserű pohárt,
Elém terítettek fekete gyász ruhát;
Adta volna Isten, ne láttalak volna,
Hiredet porodat ne hallottam volna?
Istenem, istenem, de megvertél engem,
Szerencsétlen társsal, holtigvaló gyászszal
Holtig való gyászszal!
Kit mindig szerettem, jaj be távol estem,
Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem.
Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
Csak nekem nem szabad violámhoz járni,
Violámhoz járni.»

BÁNDI URFI.
Hallottátok hírét
Híres Barassónak?
Abban csináltattak
Étető tömlöczöt;
S abban fogva vagyon
Mezőbándi urfi.
Mezőbándi urfi
Egyszer ezt felelé:
«Hogyha volna nékem
Egy íródiákom
S egy bízott emberem:
Iródiákommal
Levelet iratnék
S bízott emberemtől
Levelem küldeném.»
Hát azonban dobban
Az ő édes anyja:
«Anyám, anyám, anyám!
Lelkem édes anyám!
Milyen álmot láték
Az éjjel álmomban:
Két sing veres zsinór
Az én nyakam körül;
S két fekete holló
Az én fejem felett?!»
‚Üsse guta, fiam,
Azt a te álmodat:
Két sing veres sinor –
A te piros véred;
S két fekete holló –
A te két hengéred.‘[9]
«Anyám, anyám, anyám!
[9] Hóhérod.
Mikor engem szültél,
Szültél volna követ;
S mikor feresztettél
Gyenge meleg vízbe,
Feresztettél volna
Forró-buzgó vízbe;
S mikor takargattál
Gyenge gyolcs ruhába,
Takargattál volna
Forró parazsába!»…

SIROKI ERDŐBEN.
Siroki erdőben
Nyílik a gyöngyvirág,
Gyere ki, galambom,
Itt vagyon a világ.
Ki is mentem hozzád,
Vissza is eljöttem,
Tudom, hogy meglestek,
Szóba hoztak engem.
Azt mondják, hogy rosz vagy,
Soh’ se kerülsz elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő.
Vert meg volna isten,
Mikor neked hittem,
Téged áldott volna,
Vert volna meg engem.
Meg is vert engemet
A világ csufjára,
Rá sem merek nézni
Az édes anyámra.
Istenem, istenem!
Ugyan mi lelt engem?
Három rőf pántlika
Körül nem ér engem. –
Megszenvedtem érted.
Nem gondoltam volna,
A fő szolgabíró
Hajam levágatta.
Levágták a hajam,
Még sem vagyok szajha –
Nagyon szerettelek,
Az isten is tudja!

AZ ANYA ÉS LEÁNYA.
‚Szépen ragyog az estéli csillag,
Az én babám ablak alatt ballag,
Édes anyám ereszsz ki hozzája,
Gyönge szivem megreped utána.‘
«Kedves rózsám jere ablakodra,
Hogy adjak egy csókot ajakodra,
Ezer búval van életem tele,
Egyszörre mind elfelejtem bele.»
‚Hallod anyám, milyen szépen hí ki,
Bokrétát is kötöttem már néki:
Úgy illik az kerek kalapjára,
Mint a csókja leányod ajkára.‘
„‚Kis leányom gyönge vagy szeretni,
Még rája érsz fékötőt viselni,
Hidd, a lánynak addig ér világa,
Míg a legény sírva jár utánna.‘“
«Kedves rózsám te enyim, én tiéd,
Megesküszünk a husvét innepén,
Hidd el nekem jobb leszek én hozzád,
Mint tulajdon édes apád s anyád.»
‚Hallod anyám, mit fogad a legény,
Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem;
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyönge lányod majd meghal utánna.‘
„‚Kis leányom ne higy a legénynek,
Addig szeret, míg nem mond övének,
Mert ha egyszer fejed békötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.‘“
‚Hiszen apám kiedet is megverte,
De még azé’t kied őtet szerette.
Ha kied megvót, én is csak megleszek,
Bár mit mondanak, én az övé leszek.‘

TAMÁS RÓZSI.
«Tamás Rózsi mit gondoltál,
Mikor agyagér’ indultál?»
«Én egyebet nem gondoltam,
Szerencsétlen uton jártam.
Letörött a föld fölöttem,
Elnyelt engem, elnyelt engem.
Jó Tamásné, édes anyám,
Édes jó nevelő dajkám,
Felneveltél örömödre,
De nem értél semmit véle.»
«Tamás Imre nyisd kapudat,
Halva hozzák a hugodat,
Vidd is ki az asztalodat,
Csinálj nyujtóztató padot.»
«Édes lyányom szólj csak egyet!»
«Édes anyám nem szólhatok.»
«Édes hugom szólj csak egyet!»
«Édes bátyám nem szólhatok.»
«Három szilvafa közt vagyok,
Három papnak könyörgése,
Sem hoz többé az életre.»
Jókus Mihály földje végén
Buzog a vér, a föld szinén.
Ha kérdik, hogy miféle vér,
Mondjátok, hogy ártatlan vér.

A GULYÁS SZERETŐJE.
Megégett a szegedi nagy cserény,
Beleégett barna gulyás legény, –
Beleégett három pár ruhája, –
Számadónak kivarrott subája.
Számadónak nincsen semmi kára,
Másikat vesz szegedi vásárba’,
De a szegény barna gulyás legény
Hej! maga is beleégett szegény.
Barna kis lyány kerüli a cserényt,
Keresi a barna gulyás legényt:
Barna kis lyány, hiába keresed;
Beleégett, ki téged szeretett.
«Mutassátok, mutassátok sírját,
Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett!»

JÓ ESTÉT ÉDESEM.
«Jó estét, édesem, micsa’ búd érkezett,
Talán a vacsorád nem igen jól esett?
Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.»
«Idd meg a borodat, idd meg azt te magad,
Hogy ha nem sajnáltad szép leányságomat.
Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám,
Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!»
«Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked.»
«Éjjel nappal kössed már leány nem leszek.»
«Szerettelek rózsám, a míg megcsaltalak,
De már a jó Isten viselje gondodat.»
«Verjen meg az isten annyiszor egy héten,
A hány csillag vagyon este a kék égen.»

VIRÁGOS KERTBEN.
Ahon egy virágos kertbe
Zöld pázsint van leheverve.
Egy kisasszony ott nyugoszik,
Koszoruval körülködik.
Egy urfi arra sétála,
Álmélkodik csudájába,
Kérdi tőle: Szelidecske!
Leány vagy-e, vagy menyecske?
Én sem leány, sem menyecske.
Sem pediglen Szelidecske,
Hát a kertbe virág vagyok,
Alig nyilom, már hervadok.
Ha te virág vagy a kertbe,
Én meg leszek harmat benne,
Este a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok!

SZEGÉNY ILUS.
Sir a szegény Ilus, tüske ment lábába,
Nem mehet vigadni vig lányok sorába.
Maradt volna otthon, most nem keseregne,
Barna kenyeréhez könyet nem keverne,
Felesége lenne jó dolgu legénynek,
Szűz pártája helyett főkötőt tennének.
De most az is búsul, ő is sir hiába:
Vendég katonának minek jár nyomába.
Minek örült korán tarka keszkenőnek,
Hitegető szónak, czifra esküvésnek!
Verje meg az isten mind a két világon,
Miatta fonnyad el szép fiatalságom!

NAGY SÁNDORRÓL.
Trombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármádája
Az ellenséget bevárja.
A Nagy Sándor legelől áll
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.
Édes fiaim, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, genyerális,
Oda van a huszárod is!
Édes fiaim honvédek,
Futnak-e már a németek?
Hej, Nagy Sándor, genyerális,
Oda van a honvéded is!
Lehajtja a fejét ő is,
A Nagy Sándor, genyerális,
Hullik a köny két szemébül,
A magyar ég elsötétül.

A TISZTTARTÓ LEÁNYA.
Kéri pusztán, az endrődi határban,
Leveledzik a nagy hársfa javában.
Hej! endrődi határ öreg hársfája,
Busulni jár a kis bojtár alája.
Éjfélután három óra az idő,
Furulyaszó hallik onnan messziről,
Száll a nóta, berepül egy ablakon:
Ne alugyék, ébredjen fel kisasszony!
Kinyilik a tiszttartóház ablaka,
Selyemhaju kisasszony néz ki rajta,
Én istenem, azt gondolja magába,
Mért vagyok én a tiszttartó leánya!

TÖRÖK ZSUZSI.
Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott,
Az aljára pellempátyot rakatott;
Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem,
Téged szeret a sok legény, nem engem.
Madarasi nagy uj utczán mi történt:
Gazdag doktort sok kincsiért megölték, –
Gazdag doktort viszik a temetőbe,
Török Zsuzsit a szegedi tömlöczbe.
Török Zsuzsi azt izeni anyjának:
Kettős párnát küldjön feje aljának;
Édes anyja azt izeni lányának:
Sürü könnyét tegye feje aljának.

Az ISPÁNNÉ LEÁNYA.
Szépen legel az ispánné gulyája,
A kisasszony maga sétál utána;
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
«Jancsi szivem, terítsd le a subádat!»
«Lányom, lányom, lányomnak sem mondalak,
Ha én téged a gulyásnak odadlak!»
«Nem bánom én, édes anyám, tagadj meg!
Az én szivem a gulyásért hasad meg!»
Még a buza ki sem hányta a fejét,
Már a madár mind kiverte a szemét.
«Én istenem, én istenem, istenem!
Látod anyám, mire vitt a szerelem!»

A VÉN EMBER.
Elment, elment a vén ember
A faluba házasodni.
Megkérette a fiának,
Haza vitte az öreg magának.
Elment, elment a menyecske
A szomszédba beszélgetni.
Utána ment a vén ember
Bunkós bottal jól megveregetni.
«Nem azért vettelek én el –
A szomszédba beszélgetni,
Hanem azért vettelek el:
Boglyas hajam fésülgetni,
Ránczos nyakam ölelgetni!»
Elment, elment a vén ember
A Marosra vizet inni.
«Áradj Tisza, áradj Duna!
Hogy dögöljön bele a vén kutya!»
«Jaj istenem, de megjártam,
Az uramat borotváltam;
A nyakának szalajtottam,
Mert magam is úgy akartam.»
«Veres hagyma, veres hagyma,
Keserídd meg a szememet,
Sűrű könyem hadd hullassam,
Az uramat hadd sirassam!»

A TESTVÉREK.
Viszik már nénémet a király fiához,
Engemet is visznek egy rongyos kanászhoz,
Egy rongyos kanászhoz.
Viszik már nénémet az arany hintóba,
Engemet is visznek a kocsi derékba,
A kocsi derékba.
Ültetik nénémet kerek asztal mellé,
Engem is ültetnek disznó vályu mellé,
Disznó vályu mellé,
Köszöntik nénémre a czifra poharat,
Én rám is köszöntik moslékos fazekat,
Moslékos fazekat.
Fektetik nénémet a toronyos ágyba,
Engem is fektetnek a kuczkó szájába,
A kuczkó szájába.
Költik már nénémet szép muzsika szóval,
Engem is költenek egy nagy bunkós bottal,
Egy nagy bunkós bottal!

BALOGH ANNUS.
Balogh András fehér háza,
Vándorolni jár a lánya!
Vándorolni jár a lánya,
Hej! a Vas János tanyájára!
A Vas János megy a rétre,
Kasza, villa a kezébe,
Kasza, villa a kezébe,
Hej, Balogh Annus az ölébe!
Balogh Annus gyolcs pöndöle
Ki van a rétre terítve,
Piros pántlika van benne,
Hej, a Vas János vette bele!
Balogh Annus bő szoknyája
Fölakadt a csipkefára,
Nem a csipkefa fogta meg:
Hej! a Vas János markolta meg!
Balogh Annus nem eladó,
Nem a szűzek közé való;
Fejét vette a szűzeknek,
Hej, mint a kasza a füveknek!

A KISASSZONY.
A kisasszony tehenet fej,
Kötőjibe csöppent a tej.
Kicsike még, hadd nőjjön még,
Hatvanhárom esztendős még.
Üti, veri a tehenet,
Minek rúgta fel a tejet.
Kicsike még, hadd nőjjön még,
Hatvanhárom esztendős még.
Kenyeret is ugy tud sütni,
Kétszer, háromszor fűt néki.
Kicsike még, hadd nőjjön még,
Hatvanhárom esztendős még.
A háza is olyan tiszta,
Kétszer söpri egy hónapba.
Kicsike még, hadd nőjjön még,
Hatvanhárom esztendős még.
Ezernyolczszáz hatvankettő –
Foga sincsen, csak vagy kettő.
Kicsike még, hadd nőjjön még,
Hatvanhárom esztendős még!

MONDJ URADNAK ENGEM.
Hej, páva, hej páva, császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem,
A vásárba mentem, piros csizmát vettem,
Avval haza mentem, az asztalra tettem.
– Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
– Én bizony sohasem, teljes életembe!
Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
Őket sem uraltam, téged sem urallak.
Hej páva, hej páva! császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
A vásárba mentem, rojtos ruhát vettem,
Avval haza mentem, az asztalra tettem.
– Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
– Én bizony sohasem, teljes életembe!
Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
Őket sem uraltam, téged sem urallak!
Hej páva, hej páva! császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
Az erdőre mentem, somfabotot szeltem,
Avval haza mentem, a pad alá tettem.
– Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
– Én bizony sohasem, teljes életembe!
Botom elé kapám, hátára vagdalám.
– Uram vagy, uram vagy, halálig, uracskám!

VÉN LEÁNY.
Templom előtt egy kis házikóba
Egy vén leány sirdogál magába,
Falba veri fejit bánatjába,
Hogy nem vitték férjhez a farsángba.
Farsáng, farsáng, ezer elé jönne,
Mégis a sor reám nem kerülne!
Ha még egyszer anyám ujra szülne
Talán rám is a sor elkerülne!
Párta, párta, búra termett párta!
A szégyen s bú szivem általjárta.
Ha megfoglak, messze elhajítlak.
A patakba kővel is benyomlak.
Kiseprem a kipingált házamat,
Fölvetem a paplanos ágyamat;
Ágyam olyan, hogy a padlót éri,
Paraszt legény még sem meri kérni.
Én elmegyek igen-igen messze,
Magyarország kellős közepibe;
Veres gyöngyöt kötök a nyakamba,
Herczeg, bárók jönnek látásomra.
Minden este várom a kérőket,
Tán az ördög mind elvitte őket;
Ha meguntam a kérőket várni,
Magam fogok szerencsét próbálni.
Bár csak immár azt hallanám hirbe,
Hogy valahol legény-eső lenne,
Kifekünném az ut közepire,
Hogy cseppenne a surczom szélire!

NE MENJ EL!
«Vagy ülj ide mellém,
Vagy menj el előlem,
Karcsu derekadat
Ne ringasd előttem.
Vagy meghalok érted,
Vagy elmegyek tőled,
Vagy piros véremmel
Megfestem a földet.»
«Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal
Minden jó kedvemet.
Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj engem árván,
Szerelmetes szived
Ne legyen kőbálvány.
Ne menj el, ne menj el,
Mert megöl a hideg;
Csináltatok neked
Búból köpenyeget:
Fekete bársonyba
Be is beszegetem,
Sok sohajtásommal
Meg is béleltetem;
Hosszu utjaiddal
Megzsinóroztatom,
Sűrü könnyeimmel
Meg is gomboztatom!…»

VÁLÁS.
Elmégy úgy-e? «El bizony én!»
Itt hagysz úgye? «Itt bizony én!»
Elmentedet nem kivánom,
Visszajöttöd holtig várom.
De te elmégy, engem itt hagysz,
Szivemre nagy bánatot hagysz;
Ha elmégy, csendesen járjál,
Csendes folyóvizet igyál.
Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe,
Akkor se jussak egyébről
Csak az igaz szeretetről!

FALU VÉGÉN…
Falu végén
Van egy kis házikó,
Abba nézék
S rengő bölcsőt láték.
Egy kis leány
Rengetgeti vala
S a szájával
Fujdogálja vala:
«Alugyál el
Istennek báránya,
Szeretetből
Jöttél a világra!»

A LEGSZEBB VIRÁG.
Egy buzamezőben háromféle virág.
Szóval felfelelé a szép buzavirág:
‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Engemet leszednek s a templomba visznek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘
Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
«Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Engemet leszednek s a templomba visznek,
A templomba visznek s a pohárba töltnek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!»
Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
«‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Szűzek, szép leányok engemet leszednek,
Bokrétába kötnek, a templomba visznek;
S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘»

BÚS GERLICZE.
Búsan búgó bús gerlicze
Kedves társát elvesztette.
Elrepüle zöld erdőbe,
De nem szálla a zöld ágra,
Hanem szálla asszú ágra,
Asszú ágat kopogtatja,
Kedves társát siratgatja:
«Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…»
Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, zöld buzába,
De nem szálla zöld buzába,
Hanem szálla konkoly ágra;
Konkoly ágát kopogtatja,
S kedves társát siratgatja:
«Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál, édes társam!…»
Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, folyóvízre,
De nem iszik tiszta vizet,
Ha iszik is, felzavarja,
S kedves társát siratgatja:
«Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál, édes társam!…»

ÉRZÉKENY BÚCSÚ.
Kövecsös viz mellett palántált viloja
Nem szereti helyét, ki akar ajszani;
Ki kell onnan vönni, el kell palántálni,
Talán megfoganik az én szöröncsémre.
Nekem örömömre, másnak bosszujára.
Fölütték a zászlót kapum félfájára,
Megütték a dobot szivem fájdalmára.
Nekem örömömre, másnak bosszujára.
– Engedd meg édösöm, hogy üljek öledbe,
Két kicsi kezemet tegyem kebeledbe!
– Nem bánom, édösöm, ülj a göröbenbe,
Két kicsi kezedet tedd az égő tűzbe.
– Adj egy csókot, szivem, uti költségömre,
Mikor visszajövök, százat adok érte!
– Adjon apád urad, osztán anyád asszon,
Én bizon nem adok ezön a tavaszon.
– De mégis mikor lesz visszafordulásod?
Mikor végezöd el hosszu utazásod?
– Mikor a vad ludak görögül beszélnek,
Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lesz meg.
– Mikor lészen rózsám visszafordulásod?
Mikor végezed el hosszu utazásod?
– Mikor egy szem buzán száz kalongya lészen,
Azt te tudod rózsám, hogy sohasem lészen.
– Mikor lészen, szivem, visszafordulásod?
Mikor végezed el hosszu utazásod?
– Mikor egy szem szőllőn száz vödőr bor lészen,
Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lészen!

GYERE HAZA, ÉDES ANYÁM…
«Gyere haza, édes anyám,
Nagyon beteg édes apám!»
– Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek
S egy szép legényt várok.
«Gyere haza, édes anyám,
Haldoklik már édes apám!»
– Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Lesz majd más apátok.
«Gyere haza, édes anyám,
Meghalt szegény édes apám!»
– Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Van már más apátok.
«Gyere haza, édes anyám,
Temetik már édes apám!»
– Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Itt az uj apátok!

A MOLNÁR INASA.
Este guzsalyasba’,
Reggel a malomba’
Játszadozni kezdtem
Molnár inasával.
Bárcsak hajnal lenne,
Meg se is virradna
S a mi szerelmünknek
Vége ne szakadna
Molnár inasával.
Széles e világon
Mennyi malom vagyon, –
Ha külső kereke
Sárig arany volna,
A belső kereke
Fehér ezüst lenne,
Béla-gyöngyöt járna,
Apró pénzt hullatna:
Még se cserélném el
Molnár inasával.
A tenger mélysége
Kalamáris volna,
Tengereknek habja
Ha mind tenta volna,
Földön mennyi fűszál –
Ha mind penna volna,
Égen mennyi csillag
Iródeák volna:
Nem tudná leírni
A mi szerelmünket
Molnár inasával.

A HALOTT VŐLEGÉNY.
(Töredék.)
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék, édes rózsám.
Velem van az igaz isten,
Velem vagy te, édes rózsám.“
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék, édes rózsám,
Velem van a fiuisten,
Velem vagy te, édes rózsám.“
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék, édes rózsám,
Velem a szent lélek isten,
Velem vagy te édes rózsám.“

NEHÉZ SOR.
Szivárvány havassán
Felnőtt rozmarin szál,
Nem szereti helyét,
El akar bujdosni.
Ki kell onnan venni,
Uj földbe kell tenni,
Rózsám ablak’ alá
Kéne palántálni.
Vásárhelyi torony
Körül van kerítve,
Három szál rozmarin
Van belé ültetve.
Öntözzétek lányok
Hogy ne hervadjon el,
Szeretőtök szíve
Hogy ne hasadjon el,
Megéltünk volna mi
Még a kősziklán is,
Elfeküdtünk volna
Ketten egy párnán is.
Szerethettél volna,
Ha szép nem voltam is,
Mert én szerettelek,
Ha szegény voltál is.
Könnyebb a kősziklát
Lágy iszappá tenni,
Mint két egyes szívnek
Egymástól elválni.
Mikor két egyes szív
Egymástól megválik,
Még az édes méz is
Keserűvé válik.

A RAB.
«Szállj le holló, szállj le,
Szállj alább egy ágra!
Hadd írjak levelet
Mind a két szárnyadra.
Hadd írjak levelet
Apámnak s anyámnak,
Jegybeli mátkámnak.
Ha kérdik, hol vagyok
Mondd meg, hogy rab vagyok,
Kolozsvár piaczán
Talpig vasban vagyok.
Az én derekalyam
A tömlöcz feneke.
Az én égő gyertyám
Kigyók s békák szeme.
Vagyon egy asztalkám
Gyászszal van befestve,
Azon egy pohár bor
Bánattal van tele,
Akárkié legyen
Az a tele pohár,
Csak az enyém legyen
A megváltó halál.»

KENDI MOLNÁR LÁNYA.
A kis-kendi faluvégen malom van,
A malomban víg muzsika, zene van:
Kendi molnár Julis lánya
A menyasszonytánczot járja.
Tánczoltatják kendi molnár lányát:
Juliskát.
A kis-kendi faluvégen malom van,
Az udvaron kiterítve halott van.
A koporsó fedelére
Ráborul a falu népe.
Úgy siratják kendi molnár lányát:
Juliskát.

FALU VÉGÉN.
Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
Sipkájával játszik.
Odamegy a kis leányka,
Kurta a szoknyája,
Ráveti a kék szemeit
A juhászbojtárra.
Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik.
Falu végén juhászlegény
A kis lánnyal játszik.

A FONÓBAN.
A leányok egymás közt
Beszélik, hogy sok a szösz.
„Haj anyám!… a fonás;…
Bajos a várakozás.“ –
‚Szoknyát veszek szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Nem az az én nyavalyám!“
‚Legényt hívok szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Találgatod nyavalyám!“
‚Férjhez adlak szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Kitaláltad nyavalyám!!“

SZEGÉNY LEGÉNY, SZEGÉNY LEÁNY.
Szegény legény, ne menj
A sáros verömbe,
Haj, majtég belé esöl
A veszedelömbe!
– Ne félj, leány, ne félj.
Nem esöm verömbe,
Haj inkább esöm veled
Örök szerelömbe.
Tudd meg, legény, tudd meg,
Szegény leány vagyok,
Haj, még jó gunyám sincsen,
Télbe majd megfagyok.
– Ne félj, leány, ne félj,
Hogy olyan szegény vagy,
Haj, meleg a szerelmöd,
Majd fölolvad a fagy.
Tudd meg legény, tudd meg,
A szerelöm elmul,
Haj, aztán minden kincsünk
A sáros porba hull.
– Ne félj, leány, ne félj,
Hogy elmul szerelmünk,
Haj, mint örökségünköt
Fölváltsák gyermökünk!

KÁNTOR TERI.
Három bokor saláta,
Kántor Teri kapálta,
Egyél dzsidás belőle,
Isten ugyse! megveszekedel tőle.
Kántor Teri azt hiszi,
A kapitány elveszi;
Ne félj Tercsa előre
Isten úgyse! semmi sem lesz belőle.
Elment már a regiment,
A házasság füstbe ment,
Kántor Teri itt maradt –
Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE.
Mi piroslik ott a síkon, távolba’?
Csonka honvéd piros vére a hóba’,
Sok halált szórt az ellenség sorára,
Haj! de végre egy golyó őt találta.
Ágyú helyett koporsót visz a szekér,
Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér,
Koporsóján csákója és fegyvere,
Szemfedőül katona köpönyege.
Bajtársai kivont karddal követik,
Fájdalmukban olykor meg is könnyezik;
Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés,
Ennyiből áll a tüzéri temetés.
Zöld erdőben fekete sír domborúl,
A ki látja, szivében megszomorúl;
Fák tetején bús csalogány úgy beszél:
Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér.

BEKŐ AMBRUS.
«Édes anyám be sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek este későn sehova,
Nem hallgattam édes anyám szavára,
Bejutottam kecskeméti fogházba.
Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem,
Egy leányért Bakos urat megöltem;
Cserkó Julis ne sirass már engemet,
Húsz esztendő majd megaláz tégedet.»
Kecskeméten a nagy utcza de porzik,
Szegény Bekő Ambrust azon kisérik,
Bekő Ambrus gondolkozik magában,
Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában.
Bakos urat viszik a temetőbe,
Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe,
Kilencz fontos vasat tettek lábára,
Húsz esztendőt írtak fel a számára.
Kecskeméti város háza kőből van,
Bekő Ambrus a lakaton belől van,
Megzördíti a jobb lábon a vasat,
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 5
  • Büleklär
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 1
    Süzlärneñ gomumi sanı 3747
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1770
    26.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 2
    Süzlärneñ gomumi sanı 3928
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1480
    27.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 3
    Süzlärneñ gomumi sanı 3774
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1864
    25.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 4
    Süzlärneñ gomumi sanı 3866
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1623
    29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 5
    Süzlärneñ gomumi sanı 3798
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1620
    29.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 6
    Süzlärneñ gomumi sanı 3778
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1571
    28.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 7
    Süzlärneñ gomumi sanı 3741
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1488
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) - 8
    Süzlärneñ gomumi sanı 1199
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 633
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.