Légy jó mindhalálig - 17

Süzlärneñ gomumi sanı 4296
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1750
35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
54.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
Fáradtan dűlt hátra s lehúnyta a szempilláit, kábultságában szinte
elaludt.
– Ugy-e, Nyilas Misi! – mondta hirtelen a tanár.
Rettenve felugrott s nem tudta, miről van szó.
– Úgy-e, jó egy jóízűt aludni az órán? – mondta a tanár s általános
kacagás lett az osztályban.
Misi elszégyelte magát, lesütötte a fejét, a tanár intett, hogy leülhet;
azt se vette észre. Addig állott, amíg a tanár maga oda nem ment hozzá s
meg nem fogta a két vállát, így csendesen lenyomta, hogy üljön le.
Misi ettől a jóságtól sírni tudott volna, hogy a tanár úr nem vexálta,
mert úgy gondolta, inkább egy négyest érdemelt volna meg.
– Jaj istenem! – a tanár keze végigsiklott a bal vállán s le a mellén,
csaknem megérintette a tízforintost a zsebében. Majdnem elájult utólag:
odaadni egy koldusnak, vagy az iskolai jótékony célra… vagy
visszaküldeni Török bácsinak, az ő fiáé… jaj visszaküldeni hamar… jaj ha
egyszer kiderül, inkább felajánlani az egész évi keresetét az öreg úrnál
a konviktusnak, vagy egész életében a koldusok javára dolgozik, vagy a
haza javára, vagy cukrot nem eszik többet életében, vagy örökké mezitláb
jár, hóban is, vagy… csak azt a veszedelmet elkerülni…
Második óraközben a pedellus jött be az ajtón s azt kiáltotta:
– Nyilas Mihály!
Misi éppen a számtanpéldát csinálta, amit még sohasem hagyott óra
előttre, csak most s rettenetesen sietett vele, hogy addig készen
legyen, míg a tanár úr bejön. Ijedten állott fel s az egész nyüzsgő,
lármázó osztályban mély csönd lett.
– Jöjjön az igazgatói irodába – mondta István, a tüdővészes pedellus,
akinek egészen uras formája volt, sokan tanárnak is nézték, de megtörten
s halkan járt, az arca rozsdavörös volt a tüdőkórtól s a fiúk azt
beszélték, hogy már régen meghalt volna, de fiatal feleséget vett s az
fog előbb meghalni, de ha annak a halála után megint fiatal leányt kap,
akkor az megint éltetni fogja a saját haláláig. E miatt a hír miatt,
amit különben nem hitt el, mert ő már odahaza hozzászokott, hogy a
parasztok babonái csak ostoba fecsegések, mégis titokzatos alak volt
Misi előtt ez az ember s nagyon félt tőle. Most megdermedt a rémülettől,
ahogy füzetet, tollat, tintát ott hagyva, sietve és sápadtan s reszkető
lábakkal ment a szolga után. Az osztályban tízszeresen felzúgott a
zsivaj s ő érezte, hogy most róla beszélnek.
Ahogy bement az igazgatói előszobába, ahol már egyszer egy kínos
negyedórát töltött, újabb rémület csapott rá, mintha a halál kapuján
lépett volna be.
A szolga mindjárt ment az igazgató úrhoz s őt vitte magával, várni se
kellett s ez most még ijesztőbb volt.
Az igazgató úr, deres szürke szakállal, ott ült az íróasztal felett s
valamit nézett. István alázatosan jelentette, hogy: »Nagytiszteletű
igazgató úr, alássan kérem, Nyilas Mihály itt van«. Misi az igazgatót
nézte, aki nem hagyta abba az olvasást s nagy kerek pápaszem volt az
orrán. Kis időre aztán, a csöndben annyira megcsillapodott, hogy
körülpillantott s látta, hogy két ember van a szobában. Az egyik magas,
sovány, szőke ember, úr, a másik pedig rendőr. Még eddig rendőrt sose
látott közelről, csak a pályaudvaron és a városház előtt, de sose nézte
meg, mert félt tőlük, hanem most ez a két ember erősen nézte őt, olyan
kemény és szúró szemmel, hogy ő iszonyodva kapta el a pillantását, s
majd meghalt: Jézus isten, ezek őérte jöttek.
Most már az igazgatóra, mint megváltóra kezdett nézni, annak az arcától
eddig nagyon félt, de most jól esett látni a szakállas, borzas arcot,
oldalfelől viszont érezte, ahogy a testét, mint éles tűk járják
keresztül a rendőrök nézései.
– Mija! – mordult fel egyszerre az igazgató. – Micsoda reskontót
sikkasztottál te el?!…
Misi reszketni kezdett, kinyitotta a száját s nem tudott szólani.
Az igazgató hátramozdította a székét s elordította magát:
– Na hajjuk! Kivele! Ipse!… Aztán keményen kirúgott ököllel mutatott a
szobában lévő rendőrökre. – Idejöttek ezek a tisztelt rendőrök.
Vallatni! Nyomozni! Betörtek a kollégiumba, pandurmódra! Mert nem szent
ma már a törvénynek még a kollégium sem! Keresztültörik a falakat is!…
Fegyverrel rontanak rám… Még keresztül is lőnének, ha ellentállanék…
A civil úr igen békítve s alázatosan mondta:
– Alázattal bocsánatot kérek nagytiszteletű igazgató úr, a tekintetes
főkapitány úr alázattal bocsánatot kér a nagytiszteletű igazgató úrtól,
hogy ne méltóztassék a mi megjelenésünket szigorúan venni…
– Hát hogy vegyem?! Kitüntetésnek?! Ez a kollégium megbecsülése?! –
ordított az igazgató. – Tolvajok laknak itt? rablógyilkosok? hogy
fegyverrel kell rátörni a Musák csarnokára, hogy az egész ifjúság
lelkinyugalma fel legyen háborítva?! He?
– Alázattal kérem, a legújabb miniszteri rendelet, a belügyminiszter…
– Fütyülök a belügyminiszterre és fütyülök a külügyminiszterre és ha
tudni akarják az urak, fütyülök Deák Ferencre és az egész
kiegyezésükre!… Én: itt: a kollégium autonómiája vagyok: s ahhoz ne
nyúljanak!…
– Alázattal kérem tekintetes igazgató úr…
– Tőlem ne kérjen semmit! És engem ne provokáljon és engem ne hozzon ki
a flegmámból! két ekkora Góliátnak kell itt kardosan, csákósan betörni a
kollégium megszentelt termeibe, egy ilyen csöpp kis báránykáért… Nahát:
itt van ez az ártatlanság, nézzék meg, akkora, mint egy keztyű… Hát ezt
akarják felfalni?… Ez a gyerek, tudják az urak, ki ez a gyerek?… Ez egy
színjeles tanuló, ez a kollégium kitüntetettje, ez egy bentlakó!… egy
bentlakódiák!… A becsületességnek, a megbízhatóságnak, a puritán
nevelésnek példánya, aki előtt kalapot emelhetnek az urak… hát most
bemutattam az uraknak a vádlottat: ajánlom magam! – és intett, hogy
elmehetnek.
De a rendőrök nem akartak mozdulni. A hókaképű meghökkenve kezdte újra.
– Alázattal kérem…
– Megmondtam már!… ordított rá az igazgató, felpattanva az asztaltól,
kilépett a sarokból, mint egy várból és merészen s elszántan nyomult
elébük: – Megmondtam már, hogy éntőlem ne kérjenek semmit! Se alázattal,
se alázat nélkül! Éntőlem _élőszóval_ egy árva igét se kérjenek és ne
kérdezzenek!… A kollégium autonómiájában benne van, hogy: éntőlem a
rendőrség csupán egyetlenegy formában kérdezhet valamit: _írásban!_…
Vagy nem tudnak az urak írni?
– Az ügy sürgősségére való tekintettel…
– Semmi sürgősség… Vegye tudomásul, hogy ebben az életben semmi sem
sürgős: csak a tisztesség!… De micsoda feleselés ez!… A Bach-huszárok
sem mertek hozzányúlni a kollégium autonómiájához!… Hozzányúltak a
nemzet szabadságához; hozzányúltak a vallás szabadságához, hozzányúltak
a tanítás szabadságához: de a kollégium autonómiájához soha!… Tudja
maga, ki volt az a Balogh Péter püspök?… Az a Balogh Péter isten
kegyelméből egy kisded lumen volt, de isten irgalmából egy hatalmas
karakter! Tudja maga, mikor a Kistemplomban összegyűltek 66-ban
egyházkerületi gyűlésre az egyház vezető férfiai: akkor a
város-kommendáns, bécsi parancsra ágyúkat szegeztetett a templomnak s
aztán a fegyverrel és katonasággal körülvett templomba csendőrcsákósan
belépett s azt mondta: »A gyűlés megtartását megtiltom: ő felsége, a
Császár nevében«. Arra azt feleli Balogh Péter: »Én pedig a gyűlést
ezennel megnyitom: ő felsége, az Isten nevében…« És most rekomendálom
magamat! Isten álgya!
Egy kézmozdulattal intett s hátat fordított a rendőröknek.
Azok pár pillanatig még ácsorogtak, akkor meggondolták magukat s rideg
köszönéssel elsompolyodtak.
Mikor elmentek, az öreg igazgató leült a székébe s kiáltott:
– István!
A szolga bejött.
– Híja be Gyéres tanár urat.
Pár perc mulva bejött a fiatal tanár.
– Parancsoljon, igazgató úr.
Az igazgató kis ideig nem nézett rá, bele volt merülve az előtte lévő
írásokba. Akkor hirtelen felnézett, borostás hangon dörmögte:
– Mondja csak prófesszor úr, ismeri ezt a deákot?
Gyéres ránézett Misire.
– Hogyne kérem, tanítványom a második osztályban.
– Micsoda reskontó-históriája van ennek?
– Reskontó? – mondta csodálkozva Gyéres és fejét rázta. – Azt nem tudom.
– Nem tudja?! – mondta a vén baka fejét csóválva. – Hát kis fiam,
mondjál el mindent, mert a tanár úr nem tudja!
Erre Misi egyenesebbre állt, kissé körülnézett, úgy elszórakozott azon,
ami az imént itt lefolyt, hogy elfelejtette, hogy miatta van az egész.
– Igazgató úr, kérem szépen, – mondta – én egy öreg vak úrnak mindennap
felolvasok, egy óráig tíz krajcárért!…
– Igen? No, ez derék! – mondta az igazgató nagyot helyeselve. – Az három
forint egy hónapra! Sok pénz! Nagy segítség a te szegény édesapádnak.
– És, kérem szépen, az öreg Pósalaky úr…
– Pósalaky? – kiáltott az igazgató – a volt városi tanácsos?
– Igenis.
– Úgy! Nagyon jól van…
– Az öreg Pósalaky úr, kérem szépen, tegnap mult két hete, vasárnap,
adott egy forintot, hogy tegyem meg a kislutrin, amit álmodott.
– Amit álmodott?!
– Igen.
– Hejnye no… hát az ilyen vén szamár… megtéteti a lutrin, amit
álmodott?…
– Igen, mert a mosónéja megfejtette a számokat.
– Mosónéja! ördög vigye a vén füleseket! Mosónékkal áll össze vénségére
álmot magyarázni!… Nyertél neki legalább egy szakajtó pénzt?
– Nem, kérem szépen, – mondta dideregve Misi, aki elnevette magát ott
fent az arcán, de lent a szíve körül halálosan reszketett – én a
budapestire tettem meg a számokat és brünnin húzták ki.
– Brünnin, – mordult fel az igazgató – brünnin… Budapesti, brünni…
Nyert, vagy nem nyert!?…
– Nem nyert.
– Nahát!… persze, hogy nem nyert!… Ostoba fráterek… Ezzel felállt s egy
papramorgós leckét tartott a babonáról.
– Pósalaky uram elvesztett egy pengőt és amiatt ez a szamár Kiss Mátyás
(mindig tökfilkó volt), ez a mostani főkapitány két csendőrt küld ide
nekem, két talpas pandúrt és felforgatná az egész kollégium
autonómiáját… Eridj órára, micsoda óra van most?
– Számtan.
– Lódulj, ne lopd az időt…
Misi boldogan hátat fordított s elfutott, még hallotta, ahogy az öreg úr
azt mondta Gyéresnek:
– Egy ilyen vén tökfilkó miatt…
Akkor István betette az ajtót s ő boldog melegséget érzett a szíve
körül, úgy hogy sírva fakadt tőle s az osztályba nem tudott bemenni, míg
a csöndes folyosón ki nem sírta magát.
Csakhogy másnap, óraközben megint jött István. Most már nem kiáltotta a
nevét, csak intett neki egy ujjal s ő halálsápadtan, a tegnapinál még
sokkal jobban megijedve állott fel s olyannyira ijedt volt, hogy
átbotlott az Orczy térdén. Persze tegnap óta mindenki a lutriról beszélt
s már a nyolcadikosok is tudták, hogy valaki felvette a pénzt, amit a
kisdiák nyert…
Misi sok mindenre gondolt, míg az igazgatói irodába ért. Tegnap nem volt
felolvasni Pósalaky úrnál, mert hogy az igazgató úr azt mondta, hogy a
forintja miatt ő jelentette fel a rendőrségnél, hát nem mert többet
gondolni se rá, hogy odamenjen valaha a színe elé. Sőt ő tudta, hogy az
igazgató semmit se tud s ő tudta, hogy Pósalaky úr az egészről semmit se
sejt és ahelyett hogy haszna lett vón a lutrizásból, még kellemetlen
pletykába fog keveredni, hogy ő jelentette fel… pedig nem igaz, mert az
Orczy apja jelentette fel… Szóval ő egy árva szót se szólt tegnap óta
senkihez, csak magában kotlott és bujt az emberi szemek előtt.
Most nem eresztették be olyan hamar, mert odabent tanácskozás volt.
Végre behíjták.
Az igazgató mérgesen nézett rá.
– Te peniperda, mindennap van valami?!… Ismered ezt a kisasszonyt?
Misi rémülten látta Violát a szobában. Viola sírt és az arcát kendővel
szárogatta s nagy folyékonysággal, szinte, hogy magát igazolja, mondta:
– Tönkrement az egész életünk és őneki tudnia kell valamit, mert ő tud
valamit a hugom dolgáról, kérem igazgató úr…
Az igazgató nem szólt, csak bámult a kisfiúra. Ez pedig a szúrós szemek
előtt dadogva s levegő után kapkodva állt s kérdés nélkül dadogni
kezdte:
– Kérem szépen igazgató úr, énnekem rámparancsolta Törökúr, hogy adjam
oda a levelét Bella kisasszonynak, de én nem tudok egyebet.
Az igazgató mérgesen nézett rá.
– Veled mindennap baj van… Mit avatkozol bele mindenkinek a dolgába? Mit
keresel te a szerelmeskedőfélék közt?
Misi reszketett:
– Én a Viola kisasszony öccsét, a Gyéres tanár úr parancsára, tanítom
számtanra és latinra.
– Tanítod?
– Igen.
– Hm. Pénzér?
– Két forintért egy hónapba.
– No lám. Hát te tanítsz is! – mondta szórakozottan az igazgató. – Hát
kisasszony, itt nincs semmi panaszra való ok. Ez a gyerek!… nem tett ez
a gyerek semmit!… Ez egy eminens fiú, az osztály dísze, és azonfelül
kollégiumi jótéteményben részesül… Hogy lehet egy ilyen kis fiú ellen
panaszt emelni? Mi köze van neki a felnőttek szerelmeskedéséhez.
Viola kisasszony zavarba jött s hebetelt.
– Én úgy gondoltam, kérem igazgató úr…
– Ne gondoljon maga semmit. Bizonyára tisztességes dolog, ami történt,
menjen haza szépen, ki istenben bízik, sosem csalatkozik, majd jóra
fordul minden.
Azzal elküldte:
– Hagyjanak békét az én diákjaimnak! – mondta morogva, mintha csak saját
magának mondaná.
Viola sírva fakadt, hirtelen elfordult s alig hallható köszönéssel
elsietett.
Misi állva maradt ott, ahol volt.
Akkor csengettek, az igazgató ránézett:
– No ipse, – mondta fenyegetően, felállva az asztaltól és egyre közelebb
jött: – te haszontalan peniperda; te… te mindenbe benne vagy!!… Veled
mindennap bajom van!… Az egész világ mind a nyakamra jár miattad… kell
neked szerelmes leveleket hurcolni?… Már gondolom, hogy abba a tegnapi
dologba is ludas vótál!… hát csak azt mondom neked, hogyha még egyszer
behivatlak, ha még egyszer meg kell látnom ezt a maszatos, mocskos
fizimiskádat: addig nem is szólok hozzád, előbb egy olyan pofont kapsz,
hogy kirepülsz az ablakon!… Lódulj.
Misi megfordult s behúzott farkkal elsietett.
A folyosó már üres volt s őrajta sírógörcs tört ki, a Petőfi-szobor
előtt a lépcsőházban leroskadt a lépcsőre s oly szívetszaggatóan
zokogott, hogy az egész teste rázkódott tőle.
Hát kinek, kinek mondjon ő egy szót, egyetlen szót, ezen az egész
világon… Senki sincs, aki őt megértené…
Lépéseket hallott s felszaladt a lépcsőn, pedig az osztályuk a
földszinten volt s arra kellett volna mennie. Felszaladt az első
emeletre, aztán el akart bujni, de sehol sem volt zug, a folyosók
ridegek és nyiltak voltak, az oldallépcsőn megint feljebb ment egy
emelettel s azon vette észre magát, hogy a coetusuk előtt jár.
Leakasztotta a kulcsot s bement a szobába, lefeküdt az ágyára s addig
sírt, amíg kimerültségében el nem aludt. Nem is volt órán egész
délelőtt. Tizenkét órakor lement az osztályba a könyveiért, a fiúk már
kitódultak és Sándor hozta felfelé a könyveit. Hol voltál, hol voltál? –
tudakolta – de ő csak azt mondta: beteg vagyok… Látta a pajtása
nevetéséből, hogy érti ezt a betegséget. Délután elment órára, de másnap
nem akart lemenni. El volt szánva, hogy akármilyen suskussal, de otthon
marad. Most már nem ment többet sem az öreg úrhoz, sem Doroghyékhoz, s
már az osztályban sem mert megjelenni.
De mintha csak megérezte volna az igazgató, már jött reggeli csengetés
előtt István bácsi, fel a második emeletre, be a szobába s persze, hogy
őérte jött.
Félholtan vánszorgott a pedellus után. Már sem élt, sem halt. Az
igazgató reggel mindig dühösebb volt, mint később s amint betolták hozzá
az ajtón az ő szegény kis izzadt fejét, engedelmesen hagyta cipelni
magát, már neki mindegy volt.
Az igazgató egy hosszú bottal sétált le s fel a szobában.
Mikor őt meglátta, mindjárt üvölteni kezdett:
– No, te peniperda!… Mit igértem neked tegnap! Hát már egyórai
békességem sincs miattad?… Már az egész kollégium fel van fordulva. Már
itt egyéb nem történhetik többet, csak a te szennyesednek a tisztára
mosása!
S megsuhogtatta a feje fölött a pálcát.
De megsajnálta vad haragjában is a szegény, magánkívüli, sápadt s
egészen tönkrement fiúcskát.
– Itt van már a halom írás, itt az egész vizsgálat!
S a pálcával nagyot csapott az asztalra s vérbenforgó szemekkel meredt a
kisdiákra.
– Evvel hálálod meg az én jóságomat! Te akasztófáravaló!… de hát majd
megtudok most mindent, ha te nem beszélsz is…
Döngő lépésekkel járt fel s alá a szobában. Hirtelen megállt s
ráordított:
– Mi az istenharagja az a reskontó?!
Hogy Misi semmit se szólt, tovább járkált. Egyszer újra megállt.
– Mér nem mentél vasárnap óta felolvasni Pósalakyhoz?!
Misi újra nem szólt.
Az igazgató tovább döngette a padlót.
– Mindent felfordít, a haszontalan! ahova a lábát beteszi! Itt a sok
írás: Törökék családi élete, a nevelőségben a familia, a lutris asszony,
az Orczy apja… A fejem zúg tőle, három nap óta semmi egyébre nem szabad
gondolnom, csak hogy egy elvetemedett lurkó az egész kollégium
tekintélyét tönkreteszi a városban.
Újra nekiindult a mérges sétának. Akkor nagyot ordított:
– István! István!
A szolga bejött.
– Hol van már az a professzor!
– Még nem jött be, alássan kérem, nagytiszteletű igazgató úr.
– Naplopók! Még nem jött be!… Ha én itt tudok lenni, ő nem tud itt
lenni, majd én csinálok rendet ebben a züllött, betyár kollégiumban!…
Itt hagyom az egészet!… Nem leszek soká naplopó professzorok és
ördögadta diákok bábja!
– Vigye ezt a kölyköt a karcerbe. De kétszer ráfordítsa a kulcsot, majd
megtanítom én őket… A kulcslyukon kibuvik az ilyen gazember lurkó…
István bácsi megfogta a kezét, Misi engedelmesen, egyetlen pisszenés
nélkül ment vele s már látta a sötét és vasrácsos tömlöcöt, ahova be
fogják csukni s iszonyodott a teste a kígyók és békák érintésétől.
De István bácsi a szomszéd kis szobába vitte, ami tanári olvasó volt és
senki sem volt benne.
– Üjjünk csak le – mondta neki csendesen s olyan jóságos hangon, hogy
Misinek kibugygyant a könnye.
– Úgy-e nem haragszik az igazgató úr, István bácsi? – kérdezte zokogva.
István bácsi végighúzta kétfelé hajló vékony barna bajuszát.
– Haragszunk biz’ a, – mondta csendesen – de azért nem kell megijedni
tülle, mert ami haragunk nem olyan veszedelmes, mint másoknak a
jóakaratja.
Misi új zokogási rohamba tört ki.
– Akkor hát vigyen a karcerbe, mert megharagszik.
– Karcerbe, – mondta István bácsi – milyen karcerbe? Hiszen mi
szüntettük meg a karcert mán tíz esztendeje! nincsen mán karcer a
debreceni kollégiumba! Azt csak úgy mondtuk… Ha maga nem csinált semmit,
akkor ne féljünk semmitől. Gondoljunk az idesanyánkra oszt nem lesz
semmi bajunk…
Misi odaborult az asztalra, az egyetlen ember, aki annyi idő óta
szeliden s jósággal szólott hozzá.
István csödesen folytatta:
– Nagyon ordítós ember, – mondta halk hangján – a nagytiszteletű
igazgató úr, – de majd meglátjuk no… majd megvizsgáljuk a dógot…
Kint hallatszott az igazgató rivalgása: István!
Az öreg szolga hamar kidöcögött.
Misi magában maradt.
Összehúzódott kicsire s szégyelte magát halálosan. Ő most karcerben van,
tömlöcben, mert mégis csak becsukták… Nem az osztályban van, ahol
vidáman tanulnak a többiek s jelesre felelnek, vagy jóra, vagy
elégségesre, de még az is szabad tiszta ember, aki beszekundázik. Csak
ő, ő a tömlöcben… Úgy érezte magát, mintha befogták volna és kalickába
teszik. Egész nevetséges és ijesztő, hogyan? egy szabad ember, befogva,
bezárva, és nem mehet ki?… Egész új szemmel nézte a falakat, hogy ő azon
nem törhet át, az ablakot, amelyen nem lehet kiugrania; hogy az ajtón
nem mehet ki, megbénult idegekkel, mint a szárnyavesztett, csupasz
hernyóvá lett lepke ájuldozott és lihegett.
Roppant fáradtságot érzett, kábultan elterült a nagy fotelben,
összekuporodott a sarkában s úgy tetszett neki, el is szundított. De
egyszerre felébredt, mert érezte, hogy hajón van s a hajó a tengeren
megy és látta a nagy vizet köröskörül s a víz nem kék volt, hanem
szürke, olyan színű, mint a Tisza és a hajó olyan volt, mint egy
igen-igen nagy ladik. És a parton indiánok üvöltöttek s csattogtatták a
tomahawkjukat s veresve voltak festve s a fejük mind egy-egy tanárnak a
feje volt, ott látta a vallástanárt, Gyéres tanárt, Bátori tanárt,
Sarkadi tanárt és bent volt a csónakban egy mogorva öreg kormányos,
akitől nagyon félt, hogy megrúgja, ez volt a vén-baka, az igazgató és
akkor az indiánok mind rájuk nyilaztak s a vén-baka ordított s a
nádpálcájával elverte a nyilakat s ő lent kuporgott István bácsival a
ladikban, aztán gondolta magában, most kint van az élet tengerén és
diadalokat fog nyerni és nagy haja volt s azt a szél fujta s a sziklán
állott, mint Petőfi Sándor a lépcsőházban s azt szavalta, hogy Simonyi
óbester kisgyerek korába felmászott egyszer a veres toronyba… de nem
tudta tovább a verset és akkor a vállán volt egy köteg léc, amit az
édesapjával vitt az országúton s azt mondta: Na édesapám, ha a fiúk
látnák, hogy én mit csinálok. Mit fiam?… Hogy lécet viszek az úton… No,
mit mondanának? Nekem olyan úrifiú osztálytársaim vannak, azok nem
fognák meg a lécet, mert félnének, hogy a kezük piszkos lesz és nem is
vinnék a vállukon… Azután külön fütyörészést hallott s egy csodálatos
kertben volt s az a kert az övé volt és a sárgarigó kiabálta a fán,
hogy: lufirkó biró, lufirkó biró s ő nevetett, mert az a kert az övé
volt s ott egy nagy diófa volt s Bella neki felesége volt s a sárgahajú
kislány az ő leánya volt és ő ott nagyon-nagyon boldog volt, azután
bement a Bikába s a pincéreknek parancsolta, hogy hozzanak neki sok bort
és mindenki ránézett s akkor a színházban volt és a színészek fehér
cilinderben voltak körülötte s azt kiáltották, hogy éljen, éljen és ő el
akarta szavalni, hogy Simonyi óbester kisgyerek korába, de a nyelve
nehéz volt s nem bírt egy hangot se kimondani s igen szerencsétlen volt…
S akkor iszonyú félelem fogta el, mert sötét szobában volt, s az ajtó be
volt zárva s kint üvöltöttek a boszorkányok s ő iszonyatosan félt,
reszketett s kicsire összehúzódott, akkor láthatatlan szellemek jöttek
be, felkapták a székét, kacagást hallott s felrepítették a levegőbe, a
feje szédült s egyszer csak nagyot zuhant, irtózatos mélységbe esett,
elvesztette az eszméletét és leesett a földre.
Ott szedte össze magát sírós és fáradt arccal és szomorúan ült vissza a
helyére s arra gondolt, hogy miért nem szereti őtet senki… Mindenik fiú
vidám és megelégedett, miért nem tudják őt is szeretni, hiszen meg tudna
halni egy mosolyért, ha valaki ránevetne s a kezét odanyújtaná neki,
miért olyan idegenek hozzá a fiúk s a tanárok és mindenki, a coetusban
se szereti senki, s az öreg úr sem szerette, sose szólott hozzá
szívesen, Viola gyűlöli, Sanyika gyűlöli, Törökék se szeretik,
gúnyolódtak vele, még a néni is, Ilonka kisasszony is… Bella se
szerette, mert ha szerette volna, akkor itt volna s nem utazott volna el
avval a gazemberúrral… Orczy se szereti, nem mondta meg neki a titkot,
kivel mit beszél, Gimesi se szereti, nem jött el vasárnap Orczyékhoz…
Gyéres tanár úr se szereti, s multkor úgy nézett rá, szinte haragosan, a
többi tanár se, persze, még az igazgató úr legjobban szereti, hiába
kiabál úgy: az férfias… De az se szereti, mert bosszúsága van vele;
senki se szereti, miért is szeretné. István bácsi se szereti; ki tudja,
hátha ez a halálát ragasztotta rá a simogatásával, mert öreg
tüdővészesek a halált a fiatalra ragasztják… Nem szereti senki, senki:
csak az édesanyja, meg az édesapja, s erre zokogásban tört ki.
Volt ideje sírni is, felocsudni is.
Oh be jó volna most felmenni a torony tetejébe, fel a vörös kupolához s
onnan levetni magát a mélybe… vagy kisgyerek lenni örökre s az édesanyja
szoknyájába kapaszkodva járni a szobában mezítláb a hives tapasztott
földön s nem tudni semmiről semmit.
Aztán összevonta a szemöldökét s szégyelte magát az ostoba gondolatokért
s hirtelen elhatározta, hogy többet nem tekinti magát kollégiumi
diáknak. Itt őt mindenki sértette, bántotta: igazságtalanul. Igenis ő
nem fogja védeni magát és nem fog megmagyarázni semmit, annyit tudhatna
minden felnőtt ember, hogy egy kis fiú… szégyelje magát, aki róla
rosszat tesz fel. Rendőrség keresi őt, mint egy tolvajt, vagy gyilkost,
és Viola elmegy az igazgatóhoz vádaskodni és az igazgató mindenkinek
hisz, pedig öreg ember, már megtanulhatta volna, hogy az embereknek az
arcából olvasni tudjon. Többet vele nem fognak packázni. Ha most ennek
vége lesz, vonatra ül s hazamegy. Többet a debreceni kollégiumban
szenvedni nem fog!
Fel is állott s az ablakhoz ment. Az udvar üres volt s ő mereven nézett
a kútra. Most egyszerre minden gyűlöletes volt előtte. Ott a kút mellett
bujt Orczy suttogni Böszörményivel az ő ügyéről, s maig sem tartotta
kötelességének, hogy mindent elmondjon. Úgy gyűlölte most ezt a kutat
is, nem akarta többet látni s elhatározta, hogy soha többet Debrecenbe
nem jön és Debrecenről hallani sem akar. Van iskola másutt is. És ha az
édesapja nem fogja taníttatni, akkor nem fog tanulni: költő úgyis lehet
belőle. Csokonait is kicsapták az iskolából Debrecenben, még a harangot
is meghúzták, mikor kicsapták… Kicsit megborzong, talán ő utána is meg
fogják húzni a kollégium csengőjét s az egész iskola tudni fogja, hogy
ki van csapva.
A szeme tele lett könnyel, s ő nem bánja, elég, ha ő tudja, hogy
ártatlanul bántják. S ebben a percben annyira nem számít neki az emberek
véleménye, annyira nem fontos neki, hogy mit gondolnak s mit mondanak
róla ezek a felnőttek; az a fontos, hogy mi az igaz, az neki most
fontos, hogy ő most valami nagy dologban van benne. Különös és
csodálatos, hogy becsukták, őrzik, puskával mennének utána, ha
megszökne; felnőtt emberek, nagyok, férfiak a fejüket törik valamin,
amiben ő benne van s amiről ő többet tud, vagy legalább is többet sejt,
mint azok a felnőttek… Lassan, mintha a köd oszlana, szétfoszlik a
lelkéből a lankadtság, a csüggedtség, a köd s mosolyogni kezd, mert úgy
látszik neki, mintha áttörte volna a gyermekkor határát s egyszerre
belekerült volna a felnőttek világába.
Mennyit vágyott a hosszú nadrágra s a zsebórára és a felnőttek
megbecsülésére: íme most a hosszúnadrágosok, az órások és szakállasok a
legkomolyabban törődnek ővele…
Már szinte tetszik is neki ez a hecc, mintha most a markában volna
valami erő, ami a felnőtteket szorítja. Mintha a mesebeli kis dongót
fogta volna meg, s az volna itt a tenyerében, amelytől a vadkannak s a
hétfejű sárkánynak a varázsereje függ.
Egyszerre csengetnek. Látja, ahogy a kis csizmás pedellus, az András
nevű, húzza a csengő láncát s a hang végigsivít a kollégium falai
között. Pár perc mulva már fiúk nyüzsögnek ki az udvarra s ő ijedten
visszahúzódik az ablaktól, mert azt nem lehet, hogy őt itt meglássák a
karcer ablakában. Hiába nem karcer: mégis tömlöc ez… Az arca újra kigyúl
s az egész teste lázban van, a vére zsibong, le s fel futkároz az
ereiben, hiába bíztatja magát, hogy ez mind semmi, hogy ez nem számít,
hogy őneki igazsága van és ő van felül, és hogy őtőle bocsánatot kell
kérni mindenkinek, aki most megbántja, még az igazgató úrnak is: azért
mégis csak ég az arca a szégyentől s hiszen nem magyarázhatja meg
mindenkinek, hogy neki van igazsága, nem azoknak, akik őt ide becsukják,
s ez a szégyenkezés nagyon kínos; istenem, talán csendőrök fogják
végigkísérni az utcán hátrakötött kézzel; most újra látja, hogy kísértek
egy nyáron öt embert a falun végig, mert nem akartak aratni a
földesúrnak, négy csendőr ment utánuk feltűzött szuronnyal, kakastollal
s ők kisgyerekek, nézték, éppen délben volt, mikor az iskolából jöttek
hazafelé s kimeredt szemmel bámulták az embereket; ő már akkor sem
értette, miért kell az embereket csendőrrel kísértetni, ha aratni nem
akarnak… S azóta mindig úgy érezte, ha csendőrt látott, hogy az őrá les,
őrá vár hogy egyszer csak őtet is maga elébe veszi, mert ő sem akart
aratni a földesúrnak, mert ő érezte, hogy ő csak annak akar dolgozni,
akinek jólesik s már parányi gyermekszívvel lázadónak érezte magát,
mielőtt tudta volna, hogy mi az a lázadó s nem akart rabszolga lenni,
mielőtt tudta volna, hogy mi az a rabszolga. De mikor egyszer egy meleg
nyári este megállott az udvaruk előtt két lovascsendőr s bekiáltottak
nagy hangon, hogy »Itthon van-e Nyilas?« Akkor az édesanyja, aki éppen
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Légy jó mindhalálig - 18
  • Büleklär
  • Légy jó mindhalálig - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4322
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1798
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4367
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1777
    34.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4284
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1733
    36.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4250
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1585
    37.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4164
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1561
    37.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4205
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1667
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4271
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1669
    37.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4193
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1672
    35.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4282
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1711
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4154
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1781
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4281
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1829
    34.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4323
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1843
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4140
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1641
    36.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4286
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1750
    36.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4291
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1814
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4335
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1717
    37.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4296
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1750
    35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4205
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1839
    35.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Légy jó mindhalálig - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 3004
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1385
    38.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.