Im-ígyen szóla Zarathustra - 06

Süzlärneñ gomumi sanı 3823
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1848
24.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
33.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
40.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
sokáig, hogy ne kelljen együtt élnem hatalombíró, iró- és
kéjenc-csőcselékkel.
Szellemem nehezen lépkedett a lépcsőkön és óvatosan; az öröm alamizsnái
valának üdülései: az élet mankón sántikált a vaknak.
De mi történt velem? Miképen váltám meg magam az utálattól? Ki ifjítá
meg szemem? Szárnyaim hogyan érék el a magasságot, a hol nem ül már
csőcselék a kútnál?
Avagy utálatom maga növelt nékem szárnyakat és forrást sejtő erőket?
Bizony, bizony a legmagasabba kellett röpülnöm, hogy ujra megtaláljam a
gyönyörűség kútfejét!
Óh, megtaláltam! én véreim. Itt a legmagasabban fakad gyönyörüségem
forrása! És van élet, miből nem iszik már velünk a csőcselék!
Majdnem túlontúl hevesen buzogsz nékem, óh gyönyörűség forrása! És
gyakorta üríted a serleget azzal, hogy meg akarod tölteni!
És még meg kell tanulnom, hogy szerényebben közelítsek feléd; még
túlontúl hevesen buzog szívem feléd: –
Szívem, amelyben nyaram ég, a rövid, forró, mélabús, boldogságos: mint
vágyódik nyári szívem hűvösséged után.
Elmúlt tavaszom tétova szomorúsága! Elmúlt juniusi hópelyheim
incselkedése! Nyár lettem egészen és nyári dél!
Nyár a legmagasabb helyen hűs forrásokkal és boldog csönddel: jövel,
barátim, hogy a csönd még istenibb legyen!
Mert ez a _mi_ magasságunk és a mi hazánk: túlmagas és meredek a
lakásunk minden tisztátalannak és szomjúságának.
Csak vessétek tiszta szemeteket gyönyörüségem forrásába, én barátim!
Hogy zavarodnék meg attól? Hadd nevessen reátok a _ő_ tisztaságával.
A jövő fájára építjük fészkünket; sasok hozzanak csőrükben étket nékünk
magánosoknak!
Valóban, nem olyan étek, miből szabad volna tisztátalannak és velünk
ennie! Azt hinnék, hogy tüzet falnak és megperzselnék szájukat!
Valóban, nincs menedékünk tisztátalanok számára! Jégbarlang volna
testüknek-lelküknek a mi boldogságunk!
S erős szelek módjára élünk majd fölöttük, szomszédjai a sasoknak,
szomszédjai a hónak, szomszédjai a napnak: im-ígyen élnek az erős
szelek.
És szél módjára akarok közéjök fújni és szellememmel elvenni szellemök
lélekzetét: így kivánja jövőm.
Bizony, bizony, erős szél Zarathustra minden alantfekvő szurdéknak és
ezt a tanácsot adja ellenségeinek, s mindennek, mi köpköd és pököd:
„vigyázzatok, nehogy szél _ellen_ köpködjetek.“
Im-ígyen szóla Zarathustra.
* * *

A földi tarka-pókokról.
Imhol a tarantella barlangja! Akarod magad is látni? Itt lóg hálója:
rángasd, hogy megreszkessen.
Imhol jő önként: légy űdvöz, tarantella! Hátadon feketéllik háromszöged
és jelvényed; és én tudom azt is, a mi lelkedben lakozik.
Bosszú lakozik lelkedben: valahová harapsz, fekete sebvar nő; mérged
bosszúval teszi kergévé a lelket!
Im-ígyen példálózom néktek, _egyenlőség_ prédikátorai! Tarantelláknak
tartalak és álarcos bosszútlihegőknek!
De búvóhelyeiteket majd napfényre hozom; ezért kacagom szemetekbe
magaslat-kacajomat.
Ezért rángatom hálótokat, hogy dühötök kicsaljon benneteket
hazugság-barlangjaitokból és bosszútok kiugródjék „igazság“ igétek
mögül.
Mert _hogy az ember megválttassék a bosszútól:_ ez legmagasabb
reménységem hídja és szivárványom hosszú viharok, cudar idők után.
De persze másként szeretnék a tarantellák. „Épen azt híjjuk
igazságosságnak, hogy a világ megteljék bosszúnk viharával“ – im-ígyen
beszélnek egymás között.
„Bosszúval akarjunk illetni és gyalázattal, valaki nem egyenlő velünk“ –
ezt fogadják meg egymásnak a tarantella-szívek.
És „az egyenlőség akarása“ – ez légyen ezentúl az erény neve; és
valaminek csak hatalma van, rátámadunk majd kiáltásainkkal!“
Ti, egyenlőség prédikátorai, a tehetetlenség zsarnoki őrjöngése
ordítozik belőletek im-ígyen az „egyenlőség“ után: legtitkosabb zsarnoki
kéjvágyatok alakoskodik im-ígyen erényes szavak leplében!
Magatokba fojtott önhittség, visszatartott irigység, talán még apáitok
önhittsége és irigysége: lángként tör elő belőletek és mint a bosszú
őrülete.
A mít az apa elhallgatott, az fiában beszédessé válik; és gyakorta úgy
látám, hogy a fiú a leleplezett titka apjának.
A lelkesülőkhöz hasonlítanak; azonban nem a szív lelkesíti őket, hanem a
bosszú. És ha finomakká és hidegekké válnak, nem a szellem, hanem az
írigység teszi őket finomakká és hidegekké.
Féltő írigységük a gondolkozók ösvényeire is vezeti őket; és ez féltő
irigységük ismertető jegye – mindig túlontúl messze mennek: úgyhogy
fáradságuk végtére kénytelen még hóra feküdni, csak hogy aludjék.
Minden jajukból bosszú hangzik, minden magasztalásukban bántás vagyon; s
boldogságnak tartják, hogy birák lehetnek.
Ámde ezt tanácsolom néktek, barátim: ne bízzatok senkiben, a kiben a
bűntetni akarás ösztöne hatalmas!
Rossz fajta és rossz nemzetség ez; tekintetükből bakó pillant ki és
szimatoló eb.
Ne bizzatok senkiben, aki sokat beszél arról, hogy ő milyen igazságos!
Valóban, az ilyennek lelkéből nemcsak méz hiányzik.
S ha magukat „a jók“-nak és „igazak“-nak hívják is, ne feledjétek, hogy
belőlük nem hiányzik egyéb, mint – a hatalom s legott kész farizeusok!
Barátim! Nem akarom, hogy összekeverjenek és összetévesszenek.
Vannak, kik ez életről szóló tanításomat prédikálják: de ugyanezek
egyben az egyenlőség prédikátorai és tarantellák.
Hogy az élet igazát hirdetik, jóllehet barlangjukban ülnek, ezek a
mérges pókok, és elfordúlva az élettől: ez azért van, hogy fájdalmat
akarnak vele okozni.
Olyanoknak akarnak vele fájdalmat okozni, a kik most a hatalom
birtokosai: mert ezeknél még leginkább otthonos a halálról szóló
prédikáció.
Ha másképen volna, a tarantellák is mást tanítanának: és épen ők valának
egykoron a világ leghangosabb becsmérlői és eretnek-égetői.
Az egyenlőség e prédikátoraival, nem akarom, hogy összekeverjenek és
összevétsenek. Mivelhogy így szól _nékem_ az igazságosság: „az emberek
nem egyenlők.“
S ne is legyenek azokká! Mert ugyan mi volna szeretetem az emberfölötti
emberhez, ha másképen beszélnék?
Ezer hídon és pallón tolongjanak a jövőhöz és egyre több háború és
egyenlőtlenség légyen közéjök helyheztetve: ezt adja ajkamra nagy
szeretetem!
Képek és kisértetek kitalálói legyenek ellenségeskedéseik közben és még
képeikkel és kisérteteikkel is harcolják egymás ellen a harcok harcát!
Jó és Gonosz, Gazdag és Szegény, Magasrangú és Alacsony és az értékek
minden neve: fegyverek legyenek és csörgő jegyei, hogy az életnek
únos-úntalan fölül kell magát múlnia!
Föl a magasba akarja magát építeni pillérekkel és lépcsőfokokkal, maga
az élet; távoli messzeségekbe akar pillantani és oda: boldogságos
szépségek felé – _ezért_ kell néki magasság!
És mert magasság kell néki, kellenek néki lépcsőfokok és ellentmondásai
a lépcsőfokoknak és hágóknak! Fölhágni akar az élet és fölhágva magát
fölülmúlni.
És lám barátim! Itt, hol a tarantella barlangja vagyon, ódon templom
romjai emelkednek – kivánom, pillantsatok oda megvilágított szemekkel!
Bizony, bizony, aki itt gondolatait kőbe tornyosította, tudója volt
minden élet titkának, valamiként a legbölcsebb!
Hogy harc és egyenlőtlenség vagyon még a szépségben is és harc a
hatalomért és a főhatalomért: ime, ezt tanítja nékünk legvilágosabb
példával.
Ime, mily isteni módon törnek meg itt a boltívek, páros viadalban: mint
nyomúlnak föl egymás ellen, fénynyel-árnynyal ezek az isteni nyomúlók.
Ilyen biztosan és szépen legyünk mi is ellenségek, barátim! Isteni módon
akarunk egymás _ellen_ nyomúlni!
Óh, jaj! Most engem is megmart a tarantella, régi ellenségem! Isteni
biztossággal és szépen harapott ujjamba!
„Kell, hogy büntetés és igazságosság legyen“ – így gondolkozik: – „ne
zengedezzen itt ingyen magasztaló énekeket az ellenségeskedésre!“
Igen, megbosszulta magát! És jaj, bosszujával még lelkemet is kergévé
teszi majd!
Hogy pedig _ne_ forogjak, én barátim, kössetek erősen ehhez az
oszlophoz. Hadd legyek még inkább oszlopos szent, semmint a bosszúszomj
forgatagja.
Bizony, bizony: Zarathustra nem forgószél; és ha táncos is, sohasem
tarantella-táncos! –
Im-ígyen szóla Zarathustra.
* * *

A híres-neves bölcsekről.
A népet szolgáltátok és a nép babonáját, valahányan, ti híres bölcsek! –
és _nem_ az igazságot! És épen ezért adózának néktek tisztelettel.
És annak okáért türék el hitetlenségteket, mivelhogy tréfa és kerülő út
vala a néphez. Ekkép hagyja az úr rabszolgáit múlatni és még kedvét is
leli pajkosságukban.
Ámde a ki a népnek gyűlöletes, miként a farkas az ebeknek: az a szabad
szellem, a bilincs ellensége, a nemimádó, az erdőkben lakozó.
Őt kiugrasztani lyukából – ez volt mindig a népnek az „igaz iránti
érzéke“: ellene uszítja még mindig legélesebb fogú kutyáit.
„Imhol az igazság, hisz a nép is itt vagyon! Jaj, óh jaj a keresőknek!“
– ez a szó hangzék kezdettől fogva.
Népetek tiszteletét akarátok igazolni: ezt hívátok „az igazság
akarásá“-nak, ti híres-neves bölcsek!
És szívetek mindenha így szóla magához: „a népből származám: onnan
származa reám isten szava is.“
Szamárhoz hasonlatosan csökönyesek és bölcsek valátok ti mindig, nép
szószólóí.
És sok hatalmas, a ki jól akara járni a néppel, paripája elé fogott még,
szamárnak, egy-egy híres-neves bölcset.
És most szeretném, ti híres-neves bölcsek, ha végre egészen ledobnátok
magatokról az oroszlán bőrét!
A ragadozó állat bőrét, a tarkát-foltost, és a kutató, kereső, hódító
cafrangját!
Óh, hogy a ti igaz voltotokban higygyek, előbb össze kell törnötök
tisztelő akaratotokat.
Igaznak hívom azt, a ki istentelen pusztákba megy és tisztelő szivét
összetörte vala.
Sárga homokban, naptól megégve persze szomjasan kancsalít a forrásdús
oázisok felé, a hol élők pihennek sötét fák alatt.
De szomjusága azért nem viszi rá, hogy ezekhez a jólélőkhöz legyen
hasonlatos: mert valahol oázis vagyon, ott faragott képek is vannak.
Éhesnek, erőszakosnak, magánosnak, istentelennek akarja magát az
oroszlán-akarat.
Hogy szabad legyen a szolgák boldogságától, megváltva istenektől és
imádatuktól, félelem nélküli és félelmetes, nagy és magános: ez az igaz
akarata.
Eleitől fogva pusztában lakának az igazak, a szabad szellemüek, a puszta
urai; ám városban laknak a jól táplált, híres-neves bölcsek – az
igavonók.
Mert ők mindenha, mint szamarak, húzzák – a _nép_ talyigáját!
Nem, mintha ezért haragunnám reájuk: de őket akkor is szolgáknak és
szerszám-hordóknak látom, ha aranyos szerszám fénylik rajtok.
És gyakorta jó szolgák és olcsók valának. Mivelhogy így szól az erény:
„ha már szolgának kell lenned, keresd azt, kinek szolgálatod legtöbbet
használ!
Urad szelleme és erénye növekedjék az által, hogy szolgája vagy: ekkép
magad is nőszsz az ő szelleme és erénye révén!“
És valóban, híres-neves bölcsek, nép szolgái, ti magatok is növekedétek
a nép szelleme és erénye által és a nép ti általatok! Dicsőségtekre
mondom ezt!
De nép vagytok ti szememben még erényetekkel is, nép bárgyu tekintettel
– nép, amely nem tudja, mi a _szellem!_
Szellem az élet, a mi maga vág belé az életbe: önnönkínjától öregbedik a
maga tudása – tudtátok-e már?
És a szellemnek is boldogságot ád, ha fölkenetik és könnyekkel
fölszenteltetik áldozati baromnak – tudtátok-e már?
És még a vak vaksága és keresése és tapogatozása is kell, hogy tanuságot
tegyen a nap hatalmáról, amelybe pillantott – tudtátok-e már?
És kell, hogy a megismerő tanúljon meg hegyekkel _építeni!_ Kis dolog
az, hogy a szellem hegyeket helyhez át – tudtátok-e már?
Ti a szellemnek csak szikráit ismeritek; de nem látjátok az üllőt, a mi
ő, és nem látjátok pörölye kegyetlenségét!
Valóban, nem ismeritek a szellem büszkeségét! De még kevésbbé birnátok
elviselni a szellem szerénységét, ha egyszer megszólalna!
És még sohasem adatott néktek szellemeteket havas gödörbe vetnetek: nem
vagytok erre elég melegek: így hát hidegsége gyönyöreit sem ösméritek. S
úgy tartom, hogy mindenben kelleténél bizalmasabb lábon álltok a a
szellemmel; és a bölcseséget gyakorta szegényházzá és és kórházzá
tevétek rossz költők számára.
Nem vagytok sasok: így hát nem tapasztaltátok a szellem boldogságát az
ijjedtség közepette. És a ki nem madár, ne tanyázzék mélységek fölött.
Langyosoknak látlak: ám minden mély megismerés hidegen buzog. Jéghidegek
a szellem legbelső kutai: üdítői meleg kezeknek és a tett embereinek.
Tisztesen álltok előttem és mereven és egyenes háttal, ti híres-neves
bölcsek! – titeket nem hajt erős szél és erős akarat.
Avagy sohasem láttatok vitorlát siklani a tengeren, dagasztva, fölfúva,
reszketve a szél rohamától?
A vitorlához hasonlatosan, reszketve a szellem rohamától, siklik
bölcseségem a tengeren által, – az én bősz bölcseségem!
De ti a nép szolgái, ti híres-neves bölcsek – miképen _tudnátok_ ti
velem menni! –
Im-ígyen szóla Zarathustra.
* * *

Az éjjeli ének.
Éj vagyon: íme hangosabb a szava minden szökőkútnak. És lelkem is
szökőkút.
Éj vagyon: íme csak most ébred a szerelmesek minden éneke. És az én
lelkem is egy szerelmes éneke.
Valami oltatlan, el nem oltható vagyon én bennem; ez akar megszólalni.
Sóvárgás vagyon bennem a szerelem után, ez maga is a szerelem szaván
beszél.
Fényesség vagyok: bárcsak volnék sötét éjjel! De az a magánosságom, hogy
fényesség ővez engem.
Óh, bárcsak volnék sötét és éjszakázó! Hogy szívnám akkor – a fényesség
emlőit!
És még titeket is áldanálak, ti apró fénylő csillagok és világító
bogarak odafent! – és mi boldog lennék fényajándéktoknak miatta.
De a magam fényében élek, visszaiszom magamba a lángokat, mik belőlem
kitörnek.
Nem ösmérem az elfogadó boldogságát; s nem egyszer mondtam, hogy lopni
még nagyobb boldogság lehet, mint kapni
Az az én szegénységem, hogy kezem sohasem piheni ki az ajándékozást; az
az én irígységem, hogy váró szemeket látok és világított éjszakáit.
Óh, minden ajándékozó boldogtalansága! Óh, napom elborulása! Óh, mohó
vágy a kivánság után! Óh farkaséhség a jóllakás után!
Elfogadnak tőlem egyet s mást: de vajjon hozzáférek-e szíveikhez is?
Szakadék vagyon adás és elfogadás között s a legkisebb szakadékot
legnehezebb áthidalni.
Éhség nő szépségemből: szeretném bántani azokat, a kiknek ragyogok;
szívesen megrabolnám azokat, a kiket megajándékoztam: – im-ígyen éhezem
a gonoszságot.
Visszavonva kezem, ha már kéz nyúl feléje; habozva, miként a vízesés, a
mely még zuhogva is habozik: – im-ígyen éhezem a gonoszságot.
Ilyen bosszút eszel ki bőségem: ilyen alattomosság fakad magános
voltomból.
Boldogságom, hogy ajándékozhatok, elhalt az ajándékozásban, erényem
belefáradt bőségébe!
Ha ki mindig ajándékoz, annak az a veszedelme, hogy elveszíti szemérmét;
ha ki mindig osztogat, annak keze-szíve hólyagos lészen csupa
osztogatástól.
Szememnek nem csordúl már könnye a kérők szemérmétől; kezem tulságosan
megkérgesült, hogy reszkessen, ha tele vagyon.
Hová lőn szemem könnye és szívem hamvassága? Óh, milyen magános minden
ajándékozó! Óh, milyen néma minden ragyogó!
Sok nap kering az üres térben: mindenhez, mi sötét, szólnak
fényességükkel, – nekem hallgatnak.
Óh ez a fényesség ellenségeskedése a világító ellen: könyörület nélkül
megy a pályáján.
Szíve mélységében méltányosság nélkül minden ragyogó iránt, hidegen
napok iránt – im-ígyen kering minden nap.
Viharhoz hasonlatosan repülnek a napok pályáikon, ez az ő _járásuk_.
Kérlelhetetlen akaratukat követik, ez az ő hidegségük.
Óh, csak ti, ti sötétek, éjszakások, teremtetek meleget a ragyogóból!
Óh, csak tejet és üdülést a fényesség emlőiből!
Óh, jég vagyon körülöttem, kezem megég a fagytól! Óh, szomjuság vagyon
bennem, az a ti szomjuságtokat sóvárogja!
Éj vagyon: óh, miért, hogy fényességnek kell lennem. És hogy az éjszaka
dolgait szomjuhozom! És hogy magános vagyok!
Éj vagyon: íme forrásként fakad belőlem kivánságom – a beszéd után
kivánkozom.
Éj vagyon: íme hangosabb a szava minden szökőkútnak. És lelkem is
szökőkút.
Éj vagyon: íme most ébred a szerelmesek minden éneke. És az én lelkem is
egy szerelmes éneke.
Im-ígyen szóla Zarathustra.
* * *

A táncdal.
Egy este Zarathustra tanítványaival az erdőben barangolt s kutat
keresvén, néma fáktól, bokroktól környezett zöld rétre ért. A réten
leányok táncolának egymással. Mihelyest a leányok Zarathustrát
megismerték, abbanhagyák a táncot; Zarathustra azonban nyájasan intve
hozzájuk lépett és e szókat mondá:
„Ne hagyjátok abba a táncot, kedves leánykák! Nem horgas szemű
játékrontó jött közétek; nem vagyok a leányok ellensége.
Isten szószólója vagyok a sátánnal szemben: ez pedig a nehézség
szelleme. Miképen lehetnék én, ti könnyüek, isteni táncok ellensége?
Avagy ellensége szépbokáju leánylábaknak?
Igaz, erdő vagyok és sötét fák éjszakája: de ha ki nem riad meg
sötétségemtől, rózsás lankákat is talál ciprusaim alatt.
És megtalálja a kis istent is, a kit a leánykák legjobban kedvelnek; a
kút mellett fekszik, csöndesen, behunyt szemmel.
Valóban, fényes nappal elaludt mellettem, ez a naplopó! Vagy talán
szerfölött sokat kergette a pillangókat?
Ne haragudjatok reám, ti szép táncolók, ha a kis isten egy keveset kikap
tőlem! Igaz, kiabál majd és sír, – ámde nevetésre gerjeszt még sírásában
is!
És könnyes szemmel kérjen föl titeket egy táncra és magam akarok dalt
énekelni táncához:
Táncdalt, csúfondáros nótát a nehézség szellemére, az én legfensőbb,
legnagyobb hatalmi ördögömre, kiről azt mondják, hogy ő a világ ura!
És ez a dal az, a melyet Zarathustra énekelt, mikoron Kupido és a
leánykák egymással táncot ropnak vala:
Szemedbe nézék az imént, élet! És úgy tetszék nékem, hogy feneketlen
mélységbe bukom.
Ámde te kihúztál engem aranyos horgoddal, csufolkodva kacagtál, midőn
feneketlen mélységnek hívtalak.
„Igy fecseg minden hal, – mondád – a miknek nem bir a fenekére jutni,
azt hívja feneketlennek.
Pedig csak változékony vagyok és vad és mindenekelőtt nőstény és pedig
nem erényes:
Bárha nálatok, óh férfiak, „mélység“ a nevem vagy „hűség,“ „az örök“, „a
titokzatos.“
De ti, férfiak, mindig a magatok erényeivel ajándékoztok meg – óh, ti
erényesek!
Im-ígyen kacagott ő, a hihetetlen; én azonban sohasem hiszek néki és
nevetésének, ha rosszat beszél maga felől.
És mikoron bősz bölcseségemmel négyszemközt beszélék, mérgesen mondá
nékem: „Te akarsz, te kivánsz, te szeretsz, s csak ezért _magasztalod_
az életet!“
Majd, hogy keményen válaszoltam és megmondtam volna az igazat a
mérgesnek; s az ember nem válaszolhat keményebben, mintha bölcseségének
„megmondja az igazat.“
Mert ez a hármunk viszonya. Lelkemből csak az életet szeretem – és,
valóban, a legjobban akkor, ha gyülölöm!
Hogy pedig a bölcseség iránt jó szívvel vagyok és gyakran nagyon is jó
szívvel: azért van, mivel nagyon, de nagyon emlékeztet az életre!
Megvan a maga szeme, nevetése, sőt még arany horgászó botocskája is:
És midőn egyszer az élet kérdezé tőlem: „Ki is az, a bölcseség?“ –
lobbal felelém: „Óh igen a bölcseség!
Szomjuhozzuk és nem lakunk jól; fátyolon át nézünk, hálón át kapkodunk.
Vajjon szép-e! Mit tudom én! De este még a legvénebb potykákat is hálóba
csalja.
Változékony ő és dacos; nem egyszer láttam, hogy harap ajkába és mint
tolja fésűjét haja növésének ellenébe.
Lehet, hogy rossz és hamis, és egészben véve asszonyi állat, de ha
maga-magáról beszél rosszat, éppen akkor csábít leginkább.“
Midőn ezeket mondtam az életnek, gonoszul nevetett és lehunyta szemét.
„Vajjon kiről beszélsz? – mondá – talán rólam?
És ha igazad is volna, szabad ezt így szemembe mondanod? De most beszélj
a te bölcseségedről is!“
És akkor újra felnyitád szemed, oh szeretett élet!
És ujra úgy tetszék nékem, hogy megint feneketlen mélységbe bukom.
;
Im-ígyen dalola Zarathustra. Mikoron pedig a táncnak vége lőn és a
leányok távozának, elszomorodék szívében.
„A nap már rég lement“ – mondá végre – „a rét nedves, az erdők felől
hűvösség csap meg.
Valami ismeretlen környékez és tünődve néz reám. Mit! Te még élsz,
Zarathustra?
Mely okból? Miért? Mi által? Hova? Hol? Hogyan? Avagy nem boldogság-e
még élni?
Óh, barátim, az este kérdez így belőlem. Nézzétek el szomorúságomat!
Beesteledett: nézzétek el nékem, hogy beesteledett!“
Im-ígyen szóla Zarathustra.
* * *

A síri dal.
„Ott van a sírok szigete, a néma; ott vannak ifjuságom sírhantjai is.
Oda viszem az élet örökzöld koszorúját.“
Szívemben ezt határozván: szállék tengeren túlra. Óh, ifjúságom
látományai és jelenései! Óh, ti a szeretet megannyi pillantásai, óh, ti
isteni szempillanatok! Mi hamar haltatok el számomra! Ma már mint
halottaimról emlékezem rólatok!
Tőletek, legkedvesebb halottaim, édes illat száll felém, szívet és
könnyeket oldó. Valóban, megrázza és feloldja a magánosan hajózó szivét.
Még mindig én vagyok a leggazdagabb és irígylésre legméltóbb – én a
legmagánosabb! Hisz ti enyéim _valátok_ és én még tietek vagyok:
mondjátok, vajjon estenek-e a fáról valaki elébe olyan rózsás almák,
mint az enyémek?
Még mindig szerelmetek örököse és dús talaja vagyok, emléketekre tarka,
vadon nőtt erényekkel virágzó, óh ti lelkemtől lelkezettek!
Óh, mi arra teremttettünk, hogy egymás mellett maradjunk, ti bájos,
idegen csodák; és nem bátortalan madarakhoz hasonlatosan jövétek hozzám
és vágyamhoz, nem: mint bizodalmashoz!
Igen, hűségre teremtve, miképen én, és gyöngéd örökkévalóságokra: s most
hűtlenségtekről kell neveznelek titeket, isteni pillantások és
szempillanatok: még nem tanultam más nevet.
Bizony, bizony túlontúl korán esett nékem halálotok, ti szökevények.
Mégis, ti nem futátok el tőlem, sem én nem futék el ti tőletek:
ártatlanok vagyunk mi egymással szemben hűtlenségünkben.
Hogy _engem_ megöljenek, ezért fojtottak meg titeket, óh reménységeim
dalos madarai! Igen, reátok, kedvenceim, reátok ajzotta nyilait a
kajánság – hogy szívembe találjon.
És bele talála! Hisz ti valátok mindig szívem kedvencei, birtokom és
birva-tartatásom: ezért kellett fiatalon meghalnotok és túlontúl korán!
Legsebezhetőbb birtokomra ajzották nyilaikat: ti valátok az, kiknek bőre
pehelyhez hasonlatos s még inkább a mosolygáshoz, a mely elhal egyetlen
tekintetre!
Ellenségeimnek pedig ezt mondom: mi minden embergyilkolás ahhoz képest,
a mit ti rajtam elkövettetek!
Gonoszabbat követtetek el rajtam, mint minden embergyilkolás:
visszaadhatatlant vettetek el tőlem: – ezt mondom néktek, óh
ellenségeim!
Hisz ifjúságom látományait és legkedvesebb csodáit gyilkoltátok meg!
Játszó pajtásaimat vettétek el tőlem, a megboldogúlt lelkeket!
Emléköknek szentelem ezt a koszorút és ezt az átkot.
Ezt az átkot ellenetek, óh ellenségeim! Hisz ti megrövidítétek
örökkévalómat, miképen egy hang megtörik hideg éjszakán! Alig jőve
hozzám, mint isteni pillantás megvillanása, – mint szempillanat!
Im-ígyen szóla egy jó órában tisztaságom: „isteni légyen nekem minden
lény“.
S íme szennyes kisértetetekkel támadtatok reám, óh hová menekült akkor
az a jó óra!
„Minden napom légyen szent“ – ez volt egykoron ifjuságom bölcseségének
szózata: valóban, vidám bölcseség szózata!
S íme, ellenségeim, ti elloptátok éjszakáimat és álmatlan kínokra
váltátok: óh, hová menekült akkor az a vidám bölcseség?
Egykoron kedvező madárjelekre vágyódtam: s íme ti undok bagoly-rémet
vezettetek utamra. Óh, hová menekült ekkor az én gyöngéd vágyódásom?
Egykoron megfogadtam, hogy leteszek minden utálatról: s íme azokat, kik
hozzám közel és legközelebb állának, mérges kelevényekké változtatátok.
Óh, hová menekült ekkor legnemesebb fogadalmam?
Egykoron vakon boldog utakon járék: s íme rondaságot dobátok a vak
ösvényére; s most utálja a régi vakösvényt.
És mikoron megtettem a legnehezebbet és magam-lebírásom győzedelmét
ünnepeltem: íme, ti azokat, akik szeretének engem, arra a kiáltásra
birtátok, hogy nékik okozok legnagyobb fájdalmat.
Valóban, mindig ekkép cselekedtetek: megmérgeztétek java-mézemet és
java-méheim szorgalmát.
Jótékony szívemhez mindég a legarcátlanabb koldusokat küldtétek;
könyörületességemhez mindig a leggyógyíthatatlanabb szemérmetleneket
tologattátok. Igy sebeztétek meg erényem reménységét.
És ha még legszentebbemet is az áldozat oltárára tevém: a ti
„jámborságotok“ tüstént zsírosabb ajándékokat tőn melléje: azonképen,
hogy a ti zsírotok gőzébe fúlt még legszentebbem is.
És egykoron táncolni akartam, ahogyan még sohasem táncolék: minden egek
fölött akartam eltáncolni. Ekkor rábeszéltétek legkedvesebb dalnokomat.
És íme borzalmas, tompa nótába kezdett; óh, mint valami mogorva kürt úgy
tülkölt fülembe!
Gyilkos dalnok, a kajánság eszköze, te ártatlanok ártatlana! Már
kiállottam a legjobb táncra: ekkor hangoddal meggyilkoltad
elragadtatásomat:
Egyedül a tánccal tudom a legmagasabb dolgok mását mondani: – s íme
legmagasabb hasonlatok kimondatlanul maradának tagjaimban!
Mondatlanul, megváltatlanul maradt legmagasabb reménységem! És meghala
minden látományom és ifjúságom vigasztalása!
Hogy is viseltem el? Hogyan birtam ki és birtam le ilyen sebeket? Hogyan
kelt ismét életre lelkem ezekből a sirokból?
Igen, sebezhetetlen, eltemethetetlen van bennem, sziklákat repesztő:
ennek neve az _én akaratom:_ Hallgatagon halad és változatlanúl az
éveken át.
Enlábamon akarja megtenni útját az én öreg akaratom; keményszivü és
bátor a szándéka és sebezhetetlen.
Csak sarkomon vagyok sebezhetetlen. Még mindig élsz és hű vagy magadhoz,
te leghosszabb türelmű! Még mindig minden síron keresztültöréd magad!
Te benned él még ifjúságom megváltatlanja is, és mint élet, mint ifjúság
ülsz itt reménykedve sárga síromladékokon.
Igen, még minden sír szétrombolója vagy nékem: légy üdvöz, akaratom! És
csak ahol sír vagyon, vagyon föltámadás is. –
Im-ígyen dalola Zarathustra,
* * *

A maga-legyőzésről.
„Az igazság akarása“ ennek hívjátok, bölcsek bölcsei azt, a mi titeket
hajt és ösztönöz?
„Minden létező elgondolhatásának akarása“: im-ígyen hívom _én_ a ti
akaratotokat!
Minden létezőt először elgondolhatóvá akartok _tenni:_ mivelhogy derék
bizalmatlansággal kételkedtek, elgondolható-e már?
De kell, hogy engedelmes és hajlékony legyen néktek! Igy akarja
akaratotok. Simává kell lenníe és a szellem szolgálatára, mint annak
tükre és tükörképe.
Ez minden akaratotok, ti bölcsek bölcsei: a hatalom akarása; s még akkor
is, ha jóról avagy gonoszról beszéltek és értékelésekről.
Meg akarjátok teremteni a világot, mely előtt térdelhettek: ez végső
reménységtek és mámorotok.
Persze az oktalanok, a nép, hasonlatosak a folyóhoz, min csónak uszkál:
s a csónakban beburkolva s ünnepélyesen ülnek az értékek.
Akaratotokat és értékeiteket rátevétek a létesülés folyamára; a hatalom
ősrégi akarását árulja el nékem az, mit a nép jónak és gonosznak hiszen.
Bölcsek bölcsei, ti tettetek ilyen vendégeket ebbe a csónakba és ti
adtatok rájok cicomát és büszke neveket, – ti és uralkodó akaratotok!
S a folyó most tovább viszi csónaktokat: tovább _kell_ vinnie. Mit
használ, hogy a megtört hullám habzik és haragosan szegül ellene a
csónak orrának!
Nem a folyó a ti veszedelmetek és jótok-gonosztok vége, óh bölcsek
bölcsei: hanem maga az az akarat, a hatalom akarata, – a ki nem
merített, nemző életakarat.
Ám, hogy jobban értsétek szavamat a jóról és gonoszról: egy szót mondok
még néktek az életről s minden élő minémüségéről.
Fürkésztem az élet nyomát, utána jártam a legkisebb és legnagyobb
utakon, hogy minémüségét megismerjem.
Százszoros tükörrel fogtam föl tekintetét, ha ajka zárva volt: hogy
szeme legyen nékem beszédes. És szeme beszédes vala nékem.
De, valahol csak élőt találék, mindenütt hallám az engedelmesség szavát.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Im-ígyen szóla Zarathustra - 07
  • Büleklär
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3933
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1737
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4120
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1765
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3949
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1792
    26.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3952
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1807
    28.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3842
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1863
    25.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3823
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1848
    24.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    33.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3867
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1913
    26.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4000
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1821
    27.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3893
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1780
    27.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3920
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1886
    25.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3966
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1862
    27.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3885
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1725
    27.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3891
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1782
    27.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3873
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1773
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4050
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1810
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 3932
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1766
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 3702
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1792
    26.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Im-ígyen szóla Zarathustra - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 3043
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1378
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.