Görbe tükör - 7

Süzlärneñ gomumi sanı 4121
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1797
31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
nőnek leveleket írok, mint más fiatalemberek teszik, úgyebár, mit tesz
az ő marha férje? Az ő marha férje, úgyebár, felbontja a levelet,
megmutatja a marha férjnek és minden kiderül. Azért vagyok én egy okos
és diszkrét ember. Az én leveleimet nem látja maga ottan, náluk. Engem
maga nem lát oda elmenni, felmászkálni, bemutatkozni családnak, mint más
fiatalemberek teszik. Engem marha férj nem is ismer. Én megírom szépen
az apróhirdetést, itt a Pé Hába; a nő elolvassa, tudja, hogy mikor kell
nekünk találkozni. Na. A dolog, úgyebár, milyen egyszerű és milyen
nagyszerű. Mondjuk, holnap akarok találkozni. Erre írom: »Pupu. Holnap
délután, szokott helyen.« Pupu. Ugy-e, milyen egyszerű? Ki sejti, hogy
mit jelent az, Pupu? Pupu. Egyszerüen Pupu. És így: »szokott helyen«. Na
ná, majd kiírom, Bábergold Antalné, Bajza-utca három. A dolog egyszerű.
A nő elolvassa és rendbe van. Nincs levél, nincs gyanakvás, nincs
skandalum, nincs mászkálás kapuk előtt, nincs baj. És mindez miért? Mert
tudok diszkrét és ügyes lenni és nem jár el a pofám és nem mászkálok el
lakásokba és nem megyek veszélyes helyekre és nem ismerkedem családdal
és nem beszélek a barátaimnak és tudok hallgatni. Ezér van sikerem a
nőnél, ezért szeret a nő és ölel és csókol és harap, a bestia… Hát nincs
igazam?…
–: Hehehe… De igen…
– Na, úgy-e… De most szaladok… háromra ott kell lennem… Na, örülök, hogy
mulattathattam… _(Kezét nyujtja_.) Frász Ödön vagyok, különben…
–: Heh he… örültem… Bábergold Antal vagyok…


AZ IDEGORVOSNÁL.
Elgondolkodva néztem magam elé és így szóltam:
– Szeretem a sárga bablevest.
Barátom, aki az utóbbi időben Freud pszikoanalizisével foglalkozik,
szúróan nézett rám.
– Miért mondod, hogy szereted a sárga bablevest?
– Mert szeretem – mondtam őszintén.
– Hm. Nem volt neked hatéves korodban egy kékhajú nővel viszonyod?
– Nem emlékszem. Miért?
– Mert kék és sárga kiegészítő színek. Az ember ok nélkül nem mond
semmit: ez a pszikoanalitika vívmánya. Minden kijelentés egy rejtett
szadizmus, vagy mazochizmus önkéntelen megnyilatkozása: mindennek
sexuális okai vannak, s minden visszavezethető gyermekkori emlékekre.
Neked gyermekkorodban egy kékhajú nővel volt viszonyod és azért szereted
a sárga bablevest.
– Lehet, de már nem emlékszem.
– De én emlékszem. A te idegeid tönkre vannak téve. Szadizmusod, a
kegyetlenkedési ösztön, ki akarja élni magát. Valld be, meg akarod ölni
a sárga bablevest.
– Én?!
– Igen. Te ütni és verni akarod a sárga bablevest, mert szerelmes voltál
egy kékhajú nőbe, akit nem verhettél még. Te ölni akarsz. Idegeid tönkre
vannak téve. Azonnal menj fel Berenczy idegorvoshoz, az majd
kianalizálja belőled. Véged van.
Rémülten rohantam fel Berenczy idegorvoshoz. Dolgozószobájában fogadott.
Mikor beléptem, keserüen mosolygott rám.
– Miért siet úgy? – mondta. – Szeretné, úgy-e, ha rám esnék az ajtó és
agyoncsapna engem.
– Bocsánat… erre nem is…
– Jegyezze meg magának, fiatalember, hogy két ösztön vezethet csak
minden cselekvésünk és gondolatunk: a nemi kegyetlenkedés és nemi
megalázkodás ösztöne. Minden gondolatunk rejtett rúgója ez a két ösztön:
a szadizmus, illetőleg a mazochizmus vágya. Különben pedig mit akar?
– Szeretem a sárga bablevest – vallottam be rémülten és a hideg
végigfutott a hátamon.
– Gondoltam – mondotta az idegorvos, mély megvetéssel. – Na, csak üljön
le, majd meglátjuk, mit tehetünk magával.
Leültem és egyszerre elmult a fogfájásom, amivel feljöttem. Szembeült
velem.
– Ön tehát szereti a sárga bablevest – mondta az idegorvos. – Tisztában
van ön azzal, milyen jelentősége van annak, hogy ön szereti a sárga
bablevest?
– Kérem… – mondtam félig sírva – … én nagyon szeretem a sárga bablevest…
de ha nincs… hát le tudok mondani róla…
– Kuss!… – dörgött rám az idegorvos. – Majd adok én magának. Ön igenis
szereti a sárga bablevest. Az ön idegei tönkre vannak téve. Ön szadista.
Ön kegyetlenkedni akar, ön meg akar ölni mindenkit, ön vágni, szúrni,
csípni akar, ön szerelmes volt az öreganyjába, akinek le akarta vágni a
fejét, de erről önmaga se tud. Mit álmodott ma?
– Azt álmodtam, hogy húsz koronát kaptam Fuksztól – mondtam és a fogaim
vacogtak.
– Kuss! – ordított az idegorvos. – Az ön álma azt jelenti, hogy ön,
dacára annak, hogy maga se tud róla, szerelmes ebbe a Fukszba és hogy ön
szereti a pénzt és hogy ön szeretné, ha Fuksz leesnék a halászbástyáról
és a nyakát törné. Ön javíthatatlan szadista. Ön egy született Néró. Ön
Caligula. Majd adok én neked, te büdös.
– Micsináljak? – siránkoztam.
– Az ön határtalan szadizmusát egy erősebb szadizmus hatásának kell
kitenni, mely legyőzze ezt az ösztönt és mazochisztikus hajlamot keltsen
önben. Ön parancsolni, hatalmaskodni, uralkodni akar: ez az ön halálos
idegbaja, melyből önt ki fogom gyógyítani. Szadisztikus hatásoknak
teszem önt ki. Érti?
– Értem – mondtam és összehúztam magam a széken.
– No – mondta és felállt. Rettenetes szemekkel nézett rám.
– Jajaj – jajgattam.
– Kuss! – ordított. – Te ronda szadista. Azonnal állj föl, mert lelőlek.
Felálltam.
– Úgy. Most azonnal nyulj a zsebedbe. Érted? Mert úgy váglak pofon, hogy
leröpülsz a lépcsőn.
Zsebembe nyultam.
– Úgy. Most azonnal szedj ki ötven koronát és add nekem. Na, mi lesz? De
rögtön. Majd letöröm én azt a te komisz szadizmusodat! Majd kigyógyítlak
én abból a szadizmusból! Na mi lesz?
Pofonra emelte kezét.
Reszketve nyujtottam át az ötven koronát. Galléron fogott és lerúgott a
lépcsőn. A földszintről csodálkozva néztem vissza. Mosolyogva állt a
rácsnál.
– Rendben van, – mondta – az ön mazochizmusa kezd már fejlődni az
ellenkező irányú szadizmus jótékony befolyása alatt. Néhány óra alatt
egészen szépen ki fog gyógyulni. Alásszolgája. Legyen máskor is
szerencsém.


A CIPŐPERTLI.
Csak úgy elmondom, hogy mi van mindig reggel a cipőpertlivel, nagyon jól
tudom, hogy ez mással nem történik meg, rendes emberekkel, így hát nem
is ismerik ezt a dolgot, de azért mégis elmondom, hogy mi van velem,
mindig reggel, a cipőpertlivel.
A cipőpertlit megveszem és hordom rendesen egy hétig. Befűzöm,
bekapcsolom és szépen másliba kötöm a végén.
Egy hét mulva fönt az a kis hegyes réz, ami arra való, hogy a lyukon
keresztül húzza az ember a pertlit, ez a kis réz letörik reggel.
– Ejnye, veszek cipőpertlit – mondom mérgesen. – Milyen komiszak ezek a
cipőpertlik.
Erre benyálazom a leszakadt pertli végét és kicsit pödröm az ujjaim
közt. Ezután behúzom.
Másnap, mikor húzom a pertlit, érzem, hogy olyan gyanusan nyúlik.
– Fene egye meg, cipőpertlit kell vennem – mondom. És megrántom a
pertlit. Erre a pertlinek a vége hirtelen leszakad és ottmarad a
kezemben.
Igy most nem lehet máslit csinálni, mert a pertli egyik vége hét
centiméterrel rövidebb, mint a másik. Nem baj, úgyis veszek pertlit,
mondom, és most ilyen dolgot csinálok. Meglazítom a hosszabb végét a
pertlinek, egészen végig és a másik oldalon áthúzom a rövidebb vége
felé, amit így kinyujtok. De nem jól csináltam, mert a másik vége lett
öt centiméterrel hosszabb, megint nem jön ki a másli. Félóráig vesződtem
vele. Büdösnek nevezem és intenziv gyűlöletet érzek a pertli iránt: jó,
hát nem lesz másli, mondom vad daccal és mérgesen csomóba kötöm a
pertlit, kettős csomóba. Estig jó lesz, akkor lesz új pertli.
Este nem lehet szétbontani a pertlit, a csomó megfeszült és megdagadt.
Dagadj meg. Némi habozás után mutatóujjammal alája nyúlok és a
becsomózott pertlit, ami most olyan, mint egy hurok, megfeszítem és egy
ügyes és kecses mozdulattal leemelem a legfelső kapocsról. Ezáltal
meglazult az egész. Mély és intenziv gyönyör ömlik el egész lényemen.
Most a többi kapocsról egész kényelmesen le lehet fejteni a pertlit és a
cipő lemegy.
Másnap. A hurokszerű pertli ott lóg a cipőn. Kicsit megdöbbenek. Mi lesz
most? Hirtelen átvillan agyamon, mint egy kinyilatkoztatás, hogy ha este
le lehetett így is fejteni, most vissza is lehet fejteni az egészet. A
hurkot megint rácsavargatom a kapcsokra, a végén erősen meghúzom és némi
erőlködés után a végét rápattantom az utolsó kapocsra. Nagyot lélegzem.
Hiszen ez nagyszerű. Miért nem csinálják a pertlit mindjárt így, ez
sokkal kényelmesebb, nem kell máslit kötni. Homályosan és futólag a
szabadalmi iroda jut eszembe. Úgy is veszek ma pertlit.
Most napokig tart az élet-halál játék. Reggelenkint diadalmas csatákat
vívok, a hurok belemegy mindig az utolsó kapocsba. De ősz lesz, hullanak
a levelek s reggelenkint bámulatos sejtelmek boronganak fölöttem, még az
ágyban, mikor hirtelen eszembe jut a pertli. A pertli lazul, már nem
kell erőlködni, hogy fönt bepattanjon, ellenben néha magától lemegy a
kapocsról. Dühbe jövök, erősen meghúzom, hogy mégegyszer becsomózzam.
Egy roppanás – a pertli elszakad.
Üveges szemekkel, megdermedve nézek a roncsra. Mi lesz most? Okoskodni
nem lehet sokat. Dollinger jut eszembe, akinél egyszer végignéztem egy
operációt. Kibontotta a hasat és akkor jött rá, hogy az egész
bélrendszert ki kell vágni, mert csupa daganat az egész bél. Mit tegyen?
A seb nyitva van, valamit tenni kell, meg kell kísérteni a lehetetlent,
s még hozzá percek alatt. Hirtelen kivágott mindent és – semmi se
maradván a gyomorból – a bárzsingot egy merész mozdulattal közvetlenül
összevarrta a végbéllel. És az operáció sikerült.
Lázasan dolgozni kezdek, a torkom kiszárad, vadul lihegek. Kirángatom az
egész pertlit. A göböket és csomókat letépem. Most egy tizenöt
centiméteres nagyságú csutak van a kezemben. Agyam villámgyors munkát
végez, csak a zsenik látnak és éreznek ily tisztán, elhatározó
percekben. A három utolsó kapocsra rácsavarom a csutakot. Összekötöm a
végét. Hiszen még ma megveszem azt a ronda pertlit.
És most napokig járok a csutakkal. Este lerántom az utolsó kapocsról és
reggel ráteszem. Lassankint hozzászokom. Úgyis veszek délbe pertlit.
Mindegy. Igy nagyon jó.
Egy nap aztán a cipő nyelve kibujik a csutak alól. Az utcán történik,
nem veszem észre. A cipőm gúnyosan és csufolkodva kinyujtja a nyelvét. A
sarkam alá kerül. Megbotlom és elesem. Hátgerincem kitörik. Most már
igazán nem kell pertlit venni.


FELKELÉS.
(Elmélkedések az ágyban, fél tízkor.)
DR. FERENCZY SÁNDORNAK.
Nekem tíz órakor kellene felkelni, mert nincsen pénzem és meg kellene
írni egy krokit. Nekem tulajdonképpen ezt a krokit kellene megírni tíz
órakor, ezt a szép, humoros humoreszket, nevetségesen és tréfásan.
Mikor feküdtem le? Három órakor feküdtem le, a kávéházban Kosztolányi
Dezsővel ültem, aki felolvasta nekem »Barátom gégebajához« című
szimbolikus költeményét. Ezután lefeküdtem.
Féltíz, féltíz, féltíz. Féltízkor felkelek és megírom a nevetséges
krokit.
Brrrrrrrr… Ez a vekker. Jól van, már hallottam. Hihetetlen, milyen
ostoba egy ilyen vekker. Hallottam már, nem érted?… Brrrr… Hallod… fogd
be a pofádat. Mit ordítsz? A fene egyen meg, hozzádvágok valamit… Brrrr…
De milyen szemtelen hangja van egy ilyen vekkernek.
Őneki nem volna joga, a vekkernek engemet bántani. Miért bánt ő engemet,
a vekker? Én egész életemben előzékeny voltam és jó. És nem volt jó
dolgom, sokszor bús voltam és fájt a szívem. Tud arról ez a vekker, hogy
nekem alapjában véve nemes és jóságos lelkem van? Nem, ő erről nem tud,
hogy nekem alapjában véve egy nemes és gépalkatrész lelkem volt.
Mert nekem gépalkatrész lelkem van, gép, gép, gép. A gép a modern
teknika vívmánya, a gép a dolgok lelke, esetleg a lelkek gépe. Gép is
lehet, meg pép is lehet, de pépnek jobb lenni. Az ember agyvelejében van
valami pép, és talán ebben a pépben van benne a pépség, más szóval a
szépség.
Nagyszerű, milyen szép gondolat ez. Végtelenül megható. Ó, végtelenül
szép és megható gondolat és megható, megható. Kóta. Kótalap. Fogok erről
egy verset írni, milyen szép vers ez, én istenem, de gyönyörű szép.
Különben, hopp! Hiszen ez humoros is. Kótalap és katólap. Hehehe!
Nagyszerű humoros, az lesz a legjobb, mindjárt ezt fogom megírni humoros
krokinak, úgyis tízkor felkelek és megírom tizenegyig. A vekker
féltízkor szólt, szóval még van harmincöt percem és egy félórám, akkor
fölkelek. Harminc meg egy fél, az harminckettő. Milyen jó ember vagyok
én, hogy ezt észrevettem. Milyen jó, jó, jó, jó ember vagyok én. Édes,
édes, édes drága jó ember vagyok én, és milyen puha és lágy vagyok, mint
egy vánkos. Én olyan jó és nemes és önfeláldozó vagyok, mint Jézus
Krisztus. És az is lesz a sorsom, engemet is fel fognak feszíteni, én
istenem, én édes istenem, segíts meg, segítsd meg a te alázatos és –
milyen kifejezést használjak? – a te pretenciózus fiadat. Igen, ez a
helyes kifejezés, pretenciózus. Vagy petenciózus, esetleg petrence. Az
is jó ide.
Na, mi lesz azzal a krokival. Nevetséges, elég, hogy már elhatároztam,
hogy mi lesz a téma, akkor hamarabb megvan, még fekhetek öt percet,
úgyis péntek van, pénteken öt perccel hosszabb minden. Különben a piros
terítőt lehúzták az ágyról, ha tehát a piros terítőt lehúzták az ágyról,
mit jelent az? Ugy-e, ez azt jelenti, hogy a vörös krokit is lehúzzák,
vagyis hamarabb tudom megírni. Vörös krokit szívesebben írok.
Ezt nagyon hamar meg fogom írni, elmegyek, beszélek szerkesztőmmel a
Rökk Szilárd-uccában. Beleülök ebbe a hajóba és passz! en avant! Fü, fü,
fü! Hogy szalad a hajó! Ez a Földközi-tenger, kapitány úr? Hogyne,
ismerem a térképről, ilyen színe van neki. Tripoliszba megyünk, kapitány
úr? Siessünk, mert kitört a háboru.
Nekem egy nagyszerű megoldásom van, ha kitört a háboru, vissza kell
ragasztani a háborut. Tra-ta! Tra-ta! Trombitának kell ragasztani.
Bumm! Mi az? Léket kaptunk? Szent isten, sülyed a hajó! Kapitány úr,
kapitány úr! Kedves kapitány úr, kedves szerkesztőm, micsináljunk? Hja
kérem, be kell ragasztani a léket azzal a krokival, mért nem írtad meg,
gazember. Borzasztó, hát akkor gyorsan megírom még, van úgyis ötletem,
katólap és kótalap. Na tessék, itt van a kroki, ragasszák be gyorsan.
Úgy, jól van már. Na hálaistennek, csakhogy meg van írva.
Csakhogy meg van írva, most alhatom legalább még egy kicsit. De milyen
jó így. Féltízkor szólt a vekker, szóval azóta elment harminckét perc és
a Földközi-tenger, az összesen negyvennyolc. Szóval úgy féltizenegy
lehet, akkor már szedik is a krokit, mindjárt elmegyek ebédelni, aztán.
Most maradok még négy percig az ágyban, aztán mégis megírom.
Aoaoiá–á–ó! Volt ez négy perc? Persze, kelj már föl, te disznó.
Takarítóné! Hány óra van!
Mit beszél? Megbolondult?
Háromnegyed hat?
Reggel?
Mi–i…i? Este háromnegyed hat?
Hát mért nem igazította be a vekkert, maga romlott, perverz nő?
Akkor vége mindennek. Akkor már föl se kelek ma. Jóéjszakát.


JOHNSON-JEFFRIES BOXMÉRKŐZÉS.
(Hangok a moziban.)
– Odanézz, barátom. Ez muszkli.
– Barátomm! Ez a Dzsonzon, úgy-e? Őrülmény. Szszsz…
– Elemér, was bedeutet das »elschő fordoló«?
– Ject kezdet man, tante.
– Most felállnak. Látod, a Jonszon mindig vigyorog. Nagyszerű, barátom.
– Mi van abba nagyszerű? Vigyorogni én is tudok.
– Puff. Ez volt egy flemm!
– Ez orrba megy. Nagygyon jóóó. Most kapott megint egy brusztflekket a
tanár úr.
– Milyen vallású ez a Jeffries?
– Du, Elemér, warum schlagen sie sich?
– Das ist ein mérkőzés, tante. Sie versenyzen um ein díj.
– Bumm! Ez hasfájást fog képezni. Nagyon hirtelen csinálta a kis öreg.
– Pofába. Csak pofába. Pofába! Mért nem üt pofába? Hu, láttad ezt? De
ezt láttad? Ezt a poficseket? Odanézz!
– Nézek, mit ordítsz?
– Most figyeld ezt, fiacskám, látod, mindig hasat védenek és orrot
védenek, tempó az egész ügy. Tempóra megy ki az egész.
– Hát igazán, Adolf, te is tudsz így? A Glasernek mondtad.
– Semmi az egész. Tempó. Kitempózni.
– És nem félsz olyankor? Borzasztó lehet.
– Hidegvér az egész, fiacskám. És persze egy kis bátorságra megy ki az
egész. Nem nagy dolog.
– És mernél ezzel is? Johnsonnal?
– Naaaa… Fogás az egész… Egy kis bátorság… Az ember roppant gyorsan
mozgatja az öklöt, így csavarva, látod. egyik ujjal hirtelen be… aztán
ki… látod? aztán hirtelen előre… látod?… nézd a kezemet… most fölülről
megint, csak bátorság az egész… látod?
– Kérem, tessék vigyázni a tisztelt praclijával.
– Appardon… nem láttam…
– Hát nyissa ki a pofáját.
– Kérem, mondtam pardon…
– Nix pardon. Kuss: az a pardon.
– Adolf, te ezt hagyod?
– Csak nem csinálok skandalumot itt a moziba. Különben direkt sértés nem
történt, azt mondta: couche, ez egy francia szó, olyan, mint: touche
vagy mouche.
– Du, Elemér, was bedeutet das: »támad«?
– Draufugrani.
– Mennyit kap a győztes?
– Hetvenötezer dollárt. Akit legyőztek, az kap huszonötezret.
– Nevetség. Ezt akarod nekem beadni? Hiszen akkor én is kiállok ezzel a
Johnsonnal. Annyira én is tudok boxolni, hogy legyőzzenek.
– És a pofonok, amiket kapsz?
– Szépen kapok. Felhúzom a keztyüt, bemegyek a pályára, rámosolygok a
Johnsonra, erre fültövön vág, mondom neki: »engem vág maga fültövön,
maga utolsó? Tudja mit, ilyen emberrel, mint maga, szóba se állok, adja
ide azt a huszonötezeret, vigye el a többit, fusson ki a szép szeme!«
Erre leülök a földre és mit mondjak neked, le vagyok győzve. Hadd legyen
a hetvenötezer a Johnsoné, én nem irigylem tőle.
– Most, most! Plemm!
– Van ennek a Jeffriesnek felesége?
– Miért?
– Mert ezután a flekk után itélve, nem ajánlanám magamnak az
ábrándozást.
– Oda nézz, ez a Jeffries folyton mozgatja a száját. Beszél ez?
– Hát persze, hogy beszél, hagyj békembe.
– Mit beszél?
– Mit beszél, mit beszél? Vicceket mond. Előadást tart a boxolás káros
behatásáról a zsigerekre. Füst Milán szimbolikus verseit szavalja a
Nyugatból. Mit beszél? Elhunyt nagybátyjáról emlékezik meg néhány
kegyeletes szóban. Az idealizmusról beszél. Arról beszél, hogy a
középkor piedesztálra állította a felmagasztalt női ideált.
– Bimm! Ez klappolt a hasüregbe!
– Mit csinál ez a Jeffries? Mér hagyja magát ez a bimf?
– Hja, a fekete lök most. Karambol.
– De mért nem üti kupán, most lehetne. Hisz ez csak ábrándozik, ez a
sóhivatalnok. Itt ne ábrándozzék, – hallja, menjen a sárga holdvilágba!
Nyavalyás.
– Ne szidja az unokafivéremet.
– Das sollst du lernen, Elemér.
– Úgy éljen az a vén fejed.
– Wie meinst du?
– Ich záge, igen, tante.
– Ó, ó, ó, szegény Jeffries! Nem bírja. Már alig áll a lábán. Végleg
letört. Nézd, most milyen szomoruan néz azzal a szelid, kiütött
szemével. Mintha azt mondaná: én csak egy szegény, szomorú világbajnok
vagyok, miért bántanak engem itten? Már csak úgy legyint a kezével.
– Légy nyugodt, veled azért még elbánna.
– De iffiur…
– Semmi, ez boxolás.
– De iffiur, hasba nem szabad.
– Ez már nem has.


LEVÉL TISZTELT CUGSZFÜREREMHEZ.
Mélyen tisztelt cugszfürer Ur: nagyrabecsült engedelméhez híven
abfürolás után első kötelességemnek érzem, néhány sorban ezt a rövid
meldungot leisztolni cugszfürer úrnak, bejelentvén, hogy minden rendben
van, Gebür und lőnung richtig erhalten, menázsi vár gut. A rüsztung
levetése után jelenvolt hozzátartozóimtól azonnal kifaszoltam, rendesen
volt minden reinigolva, cugszfürer úr, se a nyakkendőn, se a kamáslimon,
se a mellényen nem volt semmi anstand, a cvikkeremből is kipucolták a
homokot, tessék kérem megnézni, alul is ledörgöltem. Azután elmentem
menázsizni a Pannónia nevü kantinba, ez egy nagyobb kantin, cugszfürer
úr, ahol porcellán-csajkákban faszolnak ebédet, volt sör is, nem
hozhattam cugszfürer úrnak, nem volt abtreten. Utána még bementem a
New-York korcsmába, amiről már beszéltem cugszfürer úrnak, itt szoktunk
mi összejönni, akiknek civilben doktori meg ügyvédi, meg zeitungsreiberi
mesterségünk van, itt piálunk, meg kajolunk, ha van mit, de nem
muriztunk, csak ittam egy féllangyosat, csajkában, meg egy feldflasni
fagylaltot. Nem hozhattam sört, kérem cugszfürer úr, mert aztán mindjárt
hazamentem, durmoltam egy kicsit, aztán meglátogattam a puccpasztaszemű
szeretőmet (ahogy cugszfürer úrnak parancsolni tetszett), akinek
színésznői mestersége van, a Vígszínház nevű barakba, már kétszáz
huszonkét kicsi napja. Igen jó egészségben találtam, éppen durmolt,
amikor jöttem, egy magasabb, úgynevezett Louis XV. (luikenz) priccsen, a
hintaszék, meg a taburettek, meg a medveszőnyegek, minden szépen ki volt
reinigolva, cugszfürer úr kérem, nem hozhattam sört. Én is leültem a
réz-priccs szélére, semmi anstandot nem találtam, igenis, cugszfürer úr,
háromszor megölelgettem és a puccpasztaszemű színésznő tisztelteti
cugszfürer urat, nem hozhattunk sört, de majd lesz minden. Aztán
berukkoltam ide a szerkesztőségbe, ahova be vagyok zupálva, egy pár
ilyen sreiber-mesterségű komámmal együtt, többnyire intelligens emberek,
tiszteltetik cugszfürer urat. Mi itten sreibolunk, nem liegenstüccöt
csinálunk, azért mondom, mert multkor, mikor cugszfürer úrnak tetszett
megrúgni és cugszfürer úrnak úgy tetszett csudálkozni, hogy egy
zeitungsreiber ne tudjon tisztességesen megcsinálni egy liegenstüccöt,
mikor az olyan egyszerű, az ember fél karral az orral elvágva előrekap,
aztán egyszerre a hasára esik, hátul két lábbal gyorsan kirúg, aztán két
kezéről és két lábáról két méternyire felugrik a levegőbe, úgy, hogy egy
vonalba maradjon a földdel, übt, gyors tempóban tízszer; – mondom,
cugszfürer úrnak tetszett mondani, hogy nem érti, valakinek legyen
pofája azt mondani, hogy ő ujságíró és még egy liegenstüccöt se tudjon
csinálni, cugszfürer úrnak úgy meg tetszik rúgni hátulról, hogy a
levegőben halok meg éhen, mert addig esek fölfelé. Tehát a
szerkesztőségi barakkban mi nem mindig liegenstüccöt csinálunk, azért
nem lehet azon annyira csodálkozni.
Most már minden strammul megy, sokat gondolok katonai eskümre, melyről a
főhadnagy úr is megmondta, hogy azt megszegni nem szabad, »mert isten és
ember előtt bűnösök leszünk és isten és ember előtt kellemetlenségeknek
tesszük ki magunkat«. Esténként el szoktam járni a Kaszinó nevű
pálinkamérésbe, ahol néha blattozunk is, ma megint elvesztettem az egész
lőnungomat. Aztán van itt a Duna-parton egy gyakorlótér, amit Korzónak
hívnak (a korsó sört majd elhozom cugszfürer úrnak) ide is lerukkolok
néha, nagyon jópofájú tyukok vannak lent, csak aztán soká tart a
fegyverpucolás.
Bocsánatot kérek cugszfürer úrtól, hogy abfürolás előtt a nadrágját
elfelejtettem kipucolni. Cugszfürer úr abbeli parancsának, hogy mihelyt
Pestbe érek, menjek el Darab Mari úrhölgy lakására a Külső Lókupec-ucca
39. számú ház alá és vigyek neki két kiló szalonnát és mondjam meg neki,
hogy cugszfürer úrnak csókoltatni tetszik nekije a szíve csücskét,
agyonveri, ha valami anstand lesz: – még nem tehettem eleget – a Nemzeti
Színházban egy darabomat adták aznap este és bárhogy magyaráztam az
igazgató úrnak, mit parancsolt cugszfürer úr: nem akart elengedni. Ne
tessék kérem azért rapportra stimmölni az igazgató urat: – ha cugszfürer
úr egy hónap mulva leszerel és visszamegy a standjára, a Rókus-kórház
elé, a 238-as számú kocsinak a bakjára – akkor gyorsabban kijuthatunk
mindketten a külső Lókupec-uccába – én oda fogok jönni a bádogszemű
színésznő szeretőmmel és felülök a kocsiba és megmondom a cugszfürer
úrnak: »na te büdös paraszt, most aztán hajts, ahogy bírsz, kifelé,
amerre nem jár sok ember – értetted? És hátra ne forgasd a pofád, mert
odavágok«.
Melde gehorzamszt, egyéb nincs. Cugszfürer úrnak alázatos szolgája.


A GAZDAG EMBER.
A gazdag ember aznap nem jól érezte magát. Délelőtt automobilon Budán
járt, azután bement a börzére és beszélt hosszan egy magas, szőke úrral,
akinek keskeny, gyémántos csatt volt a nyakkendőjében. A gazdag ember
ezt a gyémántos csattot nézte behatóan és próbált valami összefüggést
találni a gyémántos csatt és az ő élete között, de ez körülményes és
fárasztó munka volt. Később a lépcsőházban egy karfadísz vonta magára
figyelmét, meg is állt előtte és később arra gondolt, hogy kivéteti
onnan a karfából és hazaviteti magának. Mégis enélkül ment haza,
megnézte az óráját és fürdőt rendelt. Egy teljes óráig lógott a
zománcköves kádban, langyos vizet és meleg vizet engedett bele felváltva
és a sok pénzére gondolt. Azon is csodálkozott, hogy vajjon nem
lehetne-e a bőrét valahol finoman, valami nagyon finom késsel fölvágni
és beengedni a langyos vizet a bőre alá, arra való tekintettel, hogy a
bőre és az izmai között nagyon hideg van. Határozottan, nagyon örülök a
pénzemnek, gondolta aztán. Aztán arra gondolt, milyen lehet az ember
agyveleje belül. Szürkés, nyirkos kocsonyát látott maga előtt, apró
likacsokkal, melyek nehézkesen nyildokolnak és lélegzenek.
Fürdő után a gazdag ember ebédelni kezdett. A levest nagyon jónak
találta, aztán elbusította az a gondolat, hogy milyen kár, hogy az ember
csak a szájával tud enni és csak a nyeldeklőjén van ízlőszerve, például
a szeméhez hiába nyomogatna egy darab húst, az nem érezne semmit a
húsból, sőt talán kellemetlen volna neki. Másrészt például az ízlőszerve
se érez már semmit abból a húsból, amit tegnap megevett. Sőt talán az,
aki tegnap evett, egészen más ember volt, nem is ő volt. Annál rosszabb.
Ebéd után feleségével enyelgett néhány percig. Ezúttal könyvekre és
drámákra gondolt, amiket fiatalkorában olvasni szokott, s néha még most
is, este az ágyban, színházak páholyából. Mindig kínosan és
kellemetlenül lepte meg, hogy az írók a szerelemből valami sajátságos,
gomolygó dolgot csinálnak, szorongásokkal és köddel. Holott nincs talán
világosabb és átlátszóbb s egyszerűbb törekvése az emberi kívánságnak:
hiszen oly pontosan meg lehet határozni, egyetlen pontra süríteni s ott
kögíteni azt a határozott célt, mely felé ezek a kívánságok irányulnak s
tökéletes és abszolut kielégülést nyernek. Soha még ebéd után nem volt
benne olyan határozottan bizonyos, hogy jóllakott, mint ez enyelgések
végeztével. Igen, ha még távoli ködfoltokról, vagy a tengerfenék
növényvilágáról beszélnének, s ott használnák a misztikum szavait, azt
még lehetne érteni, – mert a távoli ködfoltokat s a tenger fenekét
igazán nem ismerik jól az emberek. De a szerelmet nagyon jól ismerik.
Eszébe jutott, hogy ő már sokszor gondolt erre.
Valamit elfelejtettem, amit nem is tudtam soha, tette hozzá magában. De
én már régen éreztem, hogy valami kikivánkozik belőlem. Csakugyan úgy
érezte. A mellében zavaros feszülések voltak, mintha buborékok volnának.
Mintha a tüdejével evett volna valamit, amit nem tudott most
megemészteni. Az arcát is külön érezte, mint egy lárvát. Eltünődött és a
tükör elé ült.
Nézte az arcát. Hja, – mondta – ezen nem lehet változtatni. Minden
rendben lett volna, az orra nem tetszett csak, és eszébe jutott a
kozmetikus, aki megigérte, hogy majd megcsinálja. Igaz, az nem jelent
majd sokat. Szemei körül nyomogatta a bőrt és hirtelen nagyon
kivánkozott rá, hogy valami más kifejezést adjon az arcának. De nem
sikerült. Csakugyan, merev lárva, gondolta. Ha meghalok, kicsit puhább
lesz. De nem, meghalni nem jó, mert abból valami zavaros és kellemetlen
ködöt csináltak az emberek. Most már bizonyosan tudta, hogy valamije
hiányzik. Nagyon szerette volna tudni, mi az, hogy kiszámíthassa,
mennyibe kerül. Valószínű volt most már, hogy nem az arcából hiányzik ez
a valami – de talán belül van a hiba. Vagy a szemek körül. Mindegy.
Fölkelt és átment a dolgozószobájába. Egyszerre elkezdett énekelni.
Csodálkozva hallotta meg a hangját, régen nem hallotta már, különös és
idegenszerű volt. Abba is hagyta hamar, mert nem okozott semmi
könnyebbülést. Valószínüleg a gyomromat rontottam el, határozott végre.
Most megint egy másik szobába ment át és egy papiron pénzt számolt. Sok
pénz, gondolta, jó sok pénz. Szent isten, ha nem volna. Eszébe jutott
egy bank, ahova telefonálni kell valami papirok miatt. Telefonált.
Azután átment egy másik szobába.
Nagyon jó idea – gondolta hirtelen. – Nagyon jó. Holnap elutazom
Gorgonzolába. Gorgonzolában megveszem azt a villát.
Csengetett.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Görbe tükör - 8
  • Büleklär
  • Görbe tükör - 1
    Süzlärneñ gomumi sanı 3621
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 2
    Süzlärneñ gomumi sanı 3745
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 3
    Süzlärneñ gomumi sanı 3671
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1941
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 4
    Süzlärneñ gomumi sanı 3810
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 5
    Süzlärneñ gomumi sanı 3805
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 6
    Süzlärneñ gomumi sanı 3993
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1473
    36.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 7
    Süzlärneñ gomumi sanı 4121
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1797
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 8
    Süzlärneñ gomumi sanı 3728
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1814
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 9
    Süzlärneñ gomumi sanı 2011
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1068
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.