Görbe tükör - 3

Süzlärneñ gomumi sanı 3671
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1941
28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
Visszafojtották a lélekzetüket.
– Gentóg! – mondotta a fej, mintha tompa sírboltból jőne a hang.

X. FEJEZET. Gentóg!
– Gentóg! – mondotta még egyszer a fej.
Két lépést tett előre és meglátta a foglyokat.
– Ájvej! – szólt ismét és lefelé legyintett kezével. Egy megkönnyebbült
sóhaj szakadt ki a tábornok tüdejéből.
– Tehát ön tud németül? – kérdezte örömmel a vadat.
Ezentúl a társalgás német nyelven folyt tovább. Megtudták, hogy a vadat
Honfi Dórának hívják, hogy világot járt, magas színvonalú ember, aki
messze kiemelkedik a bu–da–pest–i sivatag őslakóinak sorából. Elmondta,
hogy az itt elérhető legmagasabb állást, a »Hor-Dhár«-i, vagy
»khöz-szol-gha«-i hivatást tölti be: – utána közvetlenül a Főserif,
másként Főszerkesztő következik, aki az emberáldozatokat végzi. Bejárta
és ismeri az egész hegyvidéket: – volt a Retek-utcában és veszekedett a
külső Váci-úton: – behatolt az Erzsébet-tér rengetegeibe és egyszer egy
levelet vitt Braun Sándornak, a vá-Rosligeti cserjéken keresztül.
– Ne tessék félni, – mondta aztán jóakarattal – ismerem én itt a járást.
Megvárjuk, míg azok reggelizni mennek és aztán nyugodtan elvonulunk a
másik szobán át. Csak tessék rám bízni.
Meg voltak mentve!

XI. FEJEZET. Kon-Flis-on a Thököli-úton át.
Meg voltak mentve!
Egy óra múlva Puss, a tábornok és a hor-Dhár ott álltak a Gizella-út
elején, ahonnan egészen a Pályaudvarig beláthattak a tartomány szívébe.
A tábornok közölte Dórával merész útitervüket.
– Konflist hozok, – mondotta a hor-Dhár – aztán mehetünk együtt.
A Kon-Flis sajátságos közlekedési eszköze e vidéknek. Három, néha négy
kerékre alkalmazott bőrtok ez, melyet szíjak tartanak össze. Egy a
tudósok által még nem eléggé tanulmányozott állatot, az ú. n. »gebbé«-t
fogják elébe: ez állat gyakran némileg hasonlít a közönséges lóhoz
(cavallus eques), de csontvázát kívül hordja és nem táplálkozik.
Nemsokára hoztak egy ilyent: Pusst és a tábornokot megragadták és
belenyomták a bőrtokba, míg a hor-Dhár felült a vad mellé, aki a
»gebbé«-t hajtotta, közben ősmagor imákat mormolva magában, »Zöreganyád«
és »Körösztanyád« főistenek neveinek sűrü hajtogatásával. Dóra
megnyugtatta őket, hogy nem bánt, csak mikor fizetnek neki.

XIII. FEJEZET. Életre-halálra.
Megindultak. Jobbra és balra sorban maradtak el a szürke, komor
erődítmények: lent a kapukban vadtekintetű Házmesterek álltak. Régi
utazók műveiből ismerte már őket a tábornok; elmondotta Pussnak, hogyan
rohanják meg »Ka-Pupénz« harci kiáltással a vándort, aki rablóváraik
közelébe kerül, mily szertartások közt harapják le foglyaik gyermekeinek
fülét, ha azok kijönnek a gangra, stb.
Beszélgetés közben már feltűntek a láthatáron a Pályaudvar hófedte
csúcsai. Alig három óráig tartott az egész út: gyalogosan tíz percnél is
több időt vett volna igénybe.
De ekkor váratlan szerencsétlenség történt.

XIV. FEJEZET. »Nincs vesztegetni való idő!«
A vad iramot nem bírta el talán, elég az hozzá, hogy a szilaj »gebbe«
éppen a Pályaudvar előtt egyszerre végleg megállt: lefeküdt a földre és
boldog mosollyal arcán megdöglött.
Ki kellett szállniok.
A vakmerő tábornok útja elé tehát ismét áthághatatlan akadály gördült. A
kegyetlen Végzet!
– Mit tegyünk? – kérdezte Puss és sápadtan nézett a tábornokra.
Ez nem felelt. Összeszorított fogakkal, keresztbefont karokkal, fehéren
és nyugodtan nézett szembe a lemenő nappal, míg a Rottenbiller-szoros
felől éles, fagyasztó sajtszag csapott szemébe. Hirtelen dacosan
fellángoltak szemei. Felemelte karját és szilárd, rajongó hangon
kiáltott:
– Nincs veszteni való időnk! Nem szabad visszariadni semmitől:
cselekednünk kell! Fantasztikus tervem van: – de válogatni nem lehet.
Ide hallgassatok, bajtársaim: – villamoson fogunk az Eskü-térig hatolni
– egy szakaszjeggyel!!!…

XV. FEJEZET. Egy egész lélek.
Indulni akartak, de e percben borzasztó kiáltás hallatszott a hátuk
mögött. Megfordulva, eltorzult arccal és irtózatos mozdulatokat ejtve
pillantották meg a Kon-Flis vezetőjét. Száján véres tajték jelent meg,
szemei kimeredtek, vért hányt és karjait percenkint 90 kilométert kitevő
sebességgel forgatta.
– Mi ez? – kérdé megdöbbenve a tábornok.
De a hor-Dhár megnyugtatólag legyintett.
– Ez semmi. Kevés pénzt tetszett adni, olyankor így szokott.
Sanssou zsebébe nyult s egy pénzdarabot nyujtott át a Kon-Flisnak. Ez
mindkét kezével megragadta s »Zöreg-a-Niad«, »Köröszt-a-Niad« sűrü
emlegetése közt fuldokló habzsolással torkába gyömöszölte. Azután három
keserüet köpött a tábornok cipőjére és közéje csapva a döglött lónak,
elvágtatott.
Meg voltak mentve!

XVI. FEJEZET. Előre, előre, egészen a Baross-bálványig!
Hideg, bóraszerű szelek fujdogáltak. A Villamos, horgonyt vetve,
nyugtalanul himbálódzott sínein.
A tábornok gyorsan beszerezte a legszükségesebb tárgyakat, ami útközben
nélkülözhetetlen a vérbeli utazónak. Régi írók műveiből ismerve a
viszonyokat, néhány vízáthatlan ponyvát vásárolt Grill
könyvkereskedésében, amire, később látni fogjuk, mily szükségük is lett.
Azután vízáthatlan vasakat, könyökszorítókat, vízáthatlan élelmiszert és
vízáthatlan vizet vásárolt; konzervekkel még hazulról el voltak látva.
Reggel kilenc óra öt perckor, kedvező szél mellett, bátor bizakodással
és reménnyel – a Villamos megindult bizonytalan jövője felé.
A beszállás elég simán ment végbe. A bejáratra fel volt függesztve a
»Meg-Thelt« tábla, ami azt jelentette, hogy már csak harmincan
szállhatnak fel. Borzasztó gomolygás támadt: a bennszülöttek, itteni
szokás szerint, egymás torkába haraptak és vas-szögekkel döfték egymás
lábát. Puss és a tábornok revolvert rántottak és néhány bennszülött
holttestén keresztül felrohantak a Villamos előhelyiségébe. Éles
csengetés hallszott: – a Villamos nekilódult – és elhagyta a kikötőt.
Néhány bennszülött férfi és nőszemély (utóbbiak a jellemző
óriáskalapban) sivítva kapaszkodott bele a feljáró lépcsőibe: ezeket a
Villamos kapitánya, a Ka-Lauz döfölte le.
Kint voltak a nyilt Thököli-óceánon.
A tábornok éppen a berendezkedéshez fogott egyik sarokban, mikor háta
mögött suttogva hívta valaki. Megfordult és kint a Villamos kiugró
csengőszerkezetén egy embert pillantott meg, aki kuporogva húzta össze
magát.
A hor-Dhár volt.
– Ne tessék szólni bent – suttogta – és tessék a jegyárat nekem ideadni.
Van jegy nálam. Ne tessék szólni.
És két sárga jegyet nyujtott át a tábornoknak.
A tábornok mindent megértett.
Ez volt a szakaszjegy.

XVII. FEJEZET. A Baross-bálvány. Borzasztó percek.
A távol ködéből egyszerre, mint egy jelenség, meredt ki tíz óra felé egy
érdekes és sajátos építmény: a Baross-bálvány, a bennszülötteknek, úgy
látszik, valamelyik fetise. Merev, formátlan idomaival, kidülledt
szemeivel valami borzongatóan idegenszerű hatást gyakorolt. A
bennszülöttek egy régi papja, Tehet-Ségh-Telen csinálta, a nép, úgy
látszik, nagy tiszteletben tartja; a körülötte heverő csontok és
szalámi-hajak, szivarvégek tanuskodnak ama vér- és füstáldozatokról,
melyeket e bálvány tiszteletére rendez a vadregényes babona.
Derült időben siklott a Villamos be a Rákóczi-öbölbe. Már-már úgy
látszott, minden veszély és balsors nélkül érik el az Erzsébet-szorost,
amikor, szemben a Hauer-romokkal, hirtelen robajszerű zúgás töltötte be
a levegőt.
– A ponyvát! – kiáltott a tábornok. – Ez a Fecs-Ken-Deő orkán!
De nem fejezhette be szavait. A következő percben zuhogó vízszilánkok
kavarogtak szemeik előtt. Borzasztó kiabálás, tolakodás támadt: mindenki
életére gondolt csupán. A nyitott ablakon keresztül ellenállhatatlan
erővel zúdult be a halálos, kérlelhetetlen zuhatag.
A tábornoknak még volt annyi ideje, hogy elmondhatta Pussnak, miről van
szó. E vidéknek borzasztó elemi csapása az itt Ucca-Fecs-Ken-Deőnek
nevezett vízzuhatag, mely egészen váratlanul tör elő néha valahonnan és
vakon, vadul lerombol mindent, ami útjába kerül. Gyakran egész
Villamosokat sülyeszt el, utasokkal együtt.
Puss előrángatta a ponyvákat és hozzáfogott, hogy sátort feszítsen ki
belőlük. De ekkor egy kéz érintette vállait. Megfordult. Két sötét,
hideg, kegyetlen szem meredt reá a homályból. Hűvös borzalom futott
végig tagjain. És ekkor tompa, szívremegtető hang támadt a sötét háttér
felől.
– A jegyeket!

XVIII. FEJEZET. A jegyeket!
A tábornok zsebébe nyult és szótlanul nyujtotta át a két jegyet, melyet
a hor-Dhártól kapott. A magas, sötét férfi marokkal beleragadott és vad,
mohó vággyal emelte szemeihez. Azután rekedt ordítás szakadt ki
tüdejéből.
– Hiszen ez már használt jegy! – bőgte dühödten. – Mars, mars, lefelé!
Hogy a következő pillanatokban mi történt, arról egyikük se tudott
számot adni. Ellenállhatatlan erő ragadta meg őket – egyszerre mintha a
levegőben lettek volna. Egy recsegés, egy zuhanás – és a Villamos
eldübörgött előttük.
És most itt álltak, élelmiszer, víz, remény nélkül: elhagyva és
tanácstalanul – itt álltak a Körút-sivatag közepén.
És nem messze tőlük a legborzasztóbb sötétség, vadság és rémület tanyája
– nem messze tőlük az egymástevő Irokéz- és Ujságh-Irokéz-indiánok
irtóztató életének színhelye – a New-York!

XIX. FEJEZET. A Számum. Menekülés.
A kétségbeesés és a járda szélén állottak. Előre kellett hatolni minden
áron, de hogyan? A Körút-sivatag reménytelenül tárult a messzeségbe.
Szemeik előtt közeledett az este is és borzalom volt arra gondolni, hogy
itt töltsék azt el, ahol minden percben megtámadhatják őket az árverési
hiénák. Néhány gyanus árnyék úgyis ott ódalgott már körülöttük, a
Könyvügynökök legveszedelmesebb fajtájából: alattomos szemű, csíkos
szőrű, kifejlett példányok. Két hátsó lábukon járnak.
Mutatvány-Pél-Dánynak nevezett kölykeiket bőrerszényben hordják
magukkal. Az embert mellékutcákban és kapuk alatt támadják meg:
körmeiket belevájják húsába, beleit kiforgatják és addig csikarják,
kabacibálják őt, míg szívverése megáll, szemei elhomályosulnak, tagjai
kihülnek és – aláírja az ívet.
De még nem volt csordultig a pohár.
Hét óra felé egyszerre elhomályosult az ég alja. Messziről tompa zúgás
zengett a levegőben. A tábornok hirtelen a földre vetette magát és fülét
a talajhoz szorította. Azután sápadtan emelkedett fel.
– Feküdjetek mind a földre! – rendelkezett hideg, parancsoló hangon. –
Feküdjetek le és tartsátok vissza lélegzetetek! Ez a bu-da-pest-i
számum: a Zucca-Se-Prőgep.
Puss a földre vetette magát: a hor-Dhár keresztbefont karokkal,
nyugodtan állva maradt; bennszülött volt és dacolni mert a viharral.
A tábornok néhány gyors szóval elmondta, miről van szó. Ilyenkor,
estefelé, a Zucca-Se-Prőgep keresztülszáguld a sivatagon és rettentő
portömeget zúdítva maga előtt, néhány órára homoktorlaszba borítja a
New-York wigwam vidékét. Sokan lelik ilyenkor halálukat, de a borzasztó
csapás ellen mitsem lehet tenni.
Mikor az első porfelleg sziszegve jelent meg fölöttük és prüszkölés,
jajgatás, dühös ordítozás töltötte be a vidéket: – a hor-Dhár egyszerre
megragadta a tábornok kabátját.
– Van menekülés – suttogta. – Tessék utánam jönni.

XX. FEJEZET. Egy borzalmas éjszaka.
Mit mondjunk még sokat?
Egy félóra mulva Pusst, a tábornokot és a derék hor-Dhárt ott látjuk a
New-York wigwam falai mögött.
A bennszülöttek legbelsőbb, legjellegzetesebb és legismeretlenebb
tanyája ez. Külön vagy csoportokba verődve élnek itt sátraik mellett az
irokézek és ujság-irokézek: első pillantásra riasztó hatást gyakorolnak:
lobogó lósörény borítja fejüket, és testüket egyetlen Niak-ken-Deő-nek
nevezett sajátságos színű lepedőbe burkolják: egyéb öltözetük nincs.
Főnökeiktől, a Pin-Cérektől láthatólag rettegnek: ezeknek van csak
rendes ruhájuk közöttük és vasszigorral tartják fenn a fegyelmet.
Puss és a tábornok borzongva ültek le az egyik márványsátor elé. De a
tábornoknak feltűnt a hor-Dhár gyanus viselkedése. Izgett-mozgott helyén
és befelé nézett, az erődítmény keleti irányában.

XXI. FEJEZET. »Ez hát valódi arcod.«
Ekkor az egyik főnök, Bé-La, lépett feléjük. Fekete folyadékkal kínálta
őket: a hor-Dhár intésére Sanssou megitta a folyadékot és a fenekén
elhelyezett fadarabokat és dohányleveleket is, ami, úgy látszik, szent
növénye e vidéknek. A főnökkel később a hor-Dhár útján beszédbe
ereszkedtek: néhány érdekes dolgot mondott el a wigwam életéből, amit a
tábornok jegyzőkönyvébe vezetett. Felmentek a Ter-Rasz fennsíkra is,
ahol a hor-Dhár megmutatta nekik a hirhedt Pes-Tifu-Tár barlangot, ahol
egy sötét, félelmes tekintetű vad ült komoran. A bennszülöttek Dass-nak,
azaz Félelemnélkülinek nevezik és rettegnek tőle: barlangjába behurcolja
és felfalja az irokézeket. És lehúzza róluk a leplet. Most is egy csomó
meztelen irokéz ült körülötte, akiket az imént leplezett le. Feketét
ittak.
Megmutatta a hor-Dhár a Niuggat-barlangot is, melynek közepén Adyosz, az
adióták vallási szektájának bálványa állt, melyet ha-Tvani, a dúsgazdag
irokéz faragott. A szertartásokat Os-Vát, a főpap végzi: két hétben
egyszer kinyitnak a balszárnyon egy zsilipet, mire harmincegy verset ad.
A tábornok és Puss pár lépésnyire borzongva nézték a komor tekintetű
főpapot, aki éppen néhány sihedert tanított a szertartásokra, kezében
fésüvel. Hirtelen felállt és egyenesen a tábornok felé tartva, szörnyű
energiával »cikk«-et kért tőle. Belátván az esetleges küzdelem
egyenetlen voltát, a tábornok jobbnak látta meghátrálni és Puss-sal
együtt nyakra-főre rohantak le a fennsíkról. Ekkor történt, hogy a
tábornok csodálkozva kiáltott fel:
– Hol a hor-Dhár?

XXII. FEJEZET. Árulás.
Igen, a hor-Dhár eltűnt.
És nem sokáig kellett kutatniok az eltűnés okát. Alig értek le a
völgybe, borzadva vette észre a tábornok, hogy minden oldalról tolongva
és vadul közelednek feléje az éhestekintetű irokézek. Mindegyiknek
kezében éles, villogó Kéz-I-rat (az irokézek kegyetlen fegyvere)
suhogott.
A tábornok megállt.
Ekkor a Fő-Pin-Cér lépett hozzája és izgatottan súgta fülébe:
– Önt elárulták. A hor-Dhár azt mondta ezeknek, hogy ön
Vicla-Pszerkesz-Teő. Meg fogják önt támadni.
Csakugyan, borzasztó roham következett. Fenyegetőző, kiabáló tömeg sűrü
falanxa vette körül a tábornokot: a Kéz-I-rat-ok suhogtak.
Sanssou nagyon elsápadt és némán harapott ajkába.
– Végünk van! – súgta Pussnak. – De úgy fogunk meghalni, mint férfiakhoz
illik. Add fegyvereimet.

XXV. FEJEZET. Jönnek a men-Teők!
Igen, úgy látszott, elkövetkezett a vég!
Az irokézek, fennen lobogtatott Kéz-I-Ratokkal egyre közelebb nyomultak:
az egyik, akit a többiek Ní-mandnak neveztek, már megragadta a tábornok
köpenyét és felemelte karját, hogy beledöfje a Kéz-I-Ratot – amikor
rémült kiabálás és zavar támadt a támadók között.
– Jönnek a men-Teők! – ordított valaki.
Egyszerre szétrebbent az embergomolyag: – százfelé rohantak, menekültek
a rémült vadak, szétterülve a szélrózsa minden irányában: – csak a
jajongó »Pumpa, Pumpa« harci kiáltást lehetett hallani még egy ideig.
És a wigwam túlsó felén robogó porfelhőben megjelentek az első, daliás
men-Teők: – villogó szemekkel, kezükben messze kinyujtva maguk előtt a
Per-Sely-eket, elszántan száguldottak a menekülők után.
Ekkor Puss megragadta a tábornok karját.
– Meneküljünk! – súgta fülébe.
A wigwam kijárata felé rohantak: – revolvert szegeztek az ellenszegülő
pinc-nök mellének, mire az »Még egy álhirlapíró?« legyintéssel átengedte
őket. Félóra mulva kint voltak a Rákóczi-fennsíkon.
Meg voltak mentve!

XXVI. FEJEZET. Étlen-szomjan a hegyvidék közepett.
Újabb, váratlan akadályok gördültek azonban a rettenthetetlen férfiak
elé.
Kitűnt, hogy vakon és tudtukon kívül egyenesen belerohantak a
Csőjavításba; – a Rákóczi-fennsíkot beláthatatlan, égbemeredő bércek és
sziklatömbök borították, váltakozva szédítő szakadékokkal. Úttalan utak
kanyarodtak a bércek között. Puss és a tábornok napokig, minden segítség
nélkül kapaszkodtak a kietlen, vigasztalan sziklarengetegben – és sehol,
sehol nem mutatkozott kijárás, menekülés! Már-már úgy látszott, itt
pusztulnak el, nyomorban, tehetetlenül.
Egy este utolsó élelmük is elfogyott: – sápadtan, réveteg szemekkel
meredtek egymásra.
Egyszerre, mikor át akartak hatolni egy nehéz gránitrakáson – kifogyott
lábaik alól a talaj – érezték, amint zuhannak… sötétség borította be a
szemeiket… és elvesztették eszméletüket…

XXVII. FEJEZET. A gejzír.
Mikor magukhoz tértek, mély sötétség vette körül őket. A tábornok
tapogatózva nézett körül…
– Egy mély, borzasztó szakadékba értünk, – magyarázta Pussnak – amely a
Csőjavításhoz tartozik. Egyre zuhanunk, (a+b frac{26 + infty}{3})
sebességgel, a föld középpontja felé… Ha a föld középpontja (R^2 + R - R
(x+y)) és a mi térfogatunk (X over a), akkor a mennydörgős mennykő üssön
bele a városi közigazgatásba… ba… ba…
Ismét elvesztették eszméletüket. Tovább zuhantak.

XXVIII. FEJEZET. Váratlan fordulat.
Mikor magukhoz tértek, mintha ellenállhatatlan áradat ragadta volna őket
magával. Sustorgó habok dübörögtek el fülük mellett… Őrült sebességgel
vitte őket valami rejtelmes erő… nem tudták hová… nem tudták merre…
Elvesztették eszméletüket.

XXIX. FEJEZET. Megint a gejzír.
Mikor magukhoz tértek, egy súlyos, csattanó puffanást éreztek csupán: –
azután fájó tagokkal emelkedtek fel… Ott feküdtek a
Kossuth-Lajos-tartomány elején: és pár lépésnyire tőlük sustorogva
csapott a magasba egy szédítő vízsugár…
Egy gejzír vize a Ka-Ná-Lis szakadékon keresztül kihajította vakmerő
utasainkat a föld felszínére. Meg voltak mentve.
– És a Filatori-gát? – kérdezte fájdalmasan Puss. De a tábornok titkos
izgalomban égő szemekkel fordult feléje és rekedten súgta:
– Minden rendben van. Ide nézz. Látod ezt a piszkos, szürkésárnyalatú
vizet, mely itt mellettünk áradoz? Ez a Moso-Ga-Tólé folyam, legfőbb
folyója bu-Da-pestnek, mely keresztül hálózza a vidéket. Kövess!
Fejest ugortak. A víz loccsanva fogadta magába és bugyborékolva vitte
tovább őket… lefelé… lefelé… keresztül a Kossuth-Lajos-tartományon,
keresztül a Korzó-szoroson… le, egészen az Eskütéri-Híd-ig.

XXX. FEJEZET. Még hat óra.
Kiugrottak a vízből.
– Még hat óránk van! – kiáltott elfulladva a tábornok. – Utánam! Előre!
A Híd felé rohantak. Legázolták a szembejövő, bámuló rablókat, akik
cifra és tarka ruhákban, lustán üldögéltek a part hosszában – fülükben,
kezeiken szén- és kenyérdarabokat és más drágaköveket fitogtatva.
– Még hat óra! Utánam! – ordított a tábornok.
Felugrottak a hídra.
Ekkor egy borzasztó vad állott előttük. Torkon ragadta őket és reájuk
üvöltött.
– Híd-Pendz! – kiáltotta.
– Eressz! – mondotta kétségbeesve a tábornok, sejtvén, miről van szó. –
Eressz!
Visszalökték őket.
– Nincs átmenés! – mondta a vad.
Vége volt mindennek.
A tábornok zuhanást hallott háta mögött. Vér borította el szemeit. Hátra
fordult.
Puss, a derék, hűséges szolga, holtan feküdt lábainál. Kétségbeesve,
látva, hogy minden hiába – hogy el nem érik a Filatori-gátat soha: – egy
pohár bu-Da-pesti Ivó-Viz-et nyelt le, ezt a borzasztó mérget – és
meghalt.

XXXI. FEJEZET. Egy test, egy lélek.
Halványan, szótlanul, összeszorított fogakkal, keresztbefont karokkal
állt ott a tábornok. Ime, néhány lépésnyire céljától végleg meghiusult
nagyszerű terve.
Habozása nem tartott soká. Hirtelen elhatározással, rekedten fordult egy
mellette álló hor-Dhárhoz.
– Milyen víz ez itt?
– Ez a Duna.
– Hol végződik?
– A Fekete-tengernél.
– Jól van.
Megfordult és távozott.

XXXII. FEJEZET. Végszó.
19… julius 21-én d. u. 3 óra és 25 perckor, órájával a kezében, gúnyos
mosollyal ült londoni szobájában a mylord.
– Öt perc mulva jár le a terminus – dörmögte. – Akkorra itt kell lenni
Sanssou tábornoknak, jelenteni, hogy elérte a Filatori-gátat. Tekintve,
hogy az utolsó távirat szerint megrekedt a Duna-parton, nem hinném,
hogy… Egy-kettő… három… négy… ö…
Csikordulva nyilt ki az ajtó.
A tábornok belépett.
– Ön az! – kiáltott bámulva a mylord. A tábornok kövér és boldog volt és
ragyogott az egészségtől.
– Igen, én vagyok az!
– De hiszen a Híd-nál… Elérte a Filatori-gátat?
A tábornok büszkén szegte föl fejét.
– Elértem. Már-már úgy látszott, minden veszve van. Megállítottak a
Híd-nál. Ekkor mentő ötletem támadt. Felültem egy automobilra és a
keleti expresshez hajtattam. A legegyszerűbb megoldás. Kolumbusz-tojása.
Megkerültem a Fekete-tengert. Kényelmesen, nyugodtan, minden nagyobb
megerőltetés nélkül átjutottam a Duna másik felére. Hogy ez senkinek
eddig nem jutott eszébe! Persze, az eddigi utazók mind a Híd-on akartak
átjutni Bu-Dá-ra és természetesen ott rekedtek, éhen pusztultak… nem
engedték át őket… Híd-Pendzt mondtak ki rájuk… Szegény… szegény… Puss!…
És egy könnyet törült ki szemeiből.
– No és? – kérdé izgatottan a mylord.
– Nos, – mondotta ünnepélyesen a tábornok – tegnapelőtt tűztem ki
lobogómat a Filatori-gátra! Ime, itt!
És egy darab gátat tett le az asztalra.
– A kezét! – kiáltott elragadtatva a mylord.
És a két jóbarát egymás nyakába borult, a Szélesség 25° 47′ 11″, a
Hosszúság 2° 3′ 11″ és a Butaság 400°-a alatt.


A LEFÜRÉSZELT TÜDŐCSÚCSOK.
(Sörluk Nipp Nock detektiv emlékirataiból.)

I. FEJEZET. Gyilkosság! Gyilkosság!
Papirjaimat rendezgettem éppen a szoba hátterében, mikor egyszerre
kinyilt az ajtó s megfordulva, nesztelen léptekkel láttam közeledni
barátomat, Sörluk Nipp Nock-ot, a magándetektivet. Mereven rámszegzett
szemekkel két és fél percig csöndesen szemlélte a háta mögött
elhelyezett spanyolfalat, azután halkan, zápfogán keresztül fölnevetett.
– Well! És még egyszer well! – mondotta és leült. Nekem a hideg
borzadály futott végig hátamon, de legyőzve magam, azzal a régi
barátsággal szólítottam meg, mely, mint olyan.
– Honnan jössz? – kérdeztem, de rögtön tudtam, hogy nem mondok igazat.
Sörluk hirtelen, oldalt rám nézett, aztán közönyösnek látszó hangon egy
összehajtogatott ujságlapot vett ki a zsebéből. Figyeltem. A rendkívüli
ember egyik fogára apró gummi-golyót kötött azután megnyalta az
ujságpapir szélét.
– Semmi eredmény – mormogta. – Semmi eredmény
Megszagolta a betüket és szomoruan mosolygott.
Kezdtem kiváncsi lenni.
– Mi az? – kérdeztem.
Ő válasz nélkül és némán rámnézett, azután egyhangú ridegséggel kezdett
beszélni:
– A cipőd jobb sarka éppen olyan fekete, mint a balkezed kis körme. Nem
voltál te ma a Gőzgép-utca 79. számú házában egy államvasuti
hivatalnokkal?
Majdnem leszédültem a meglepetéstől.
– Nem, – mondottam bámulva – honnan tudod?
Fáradt mosollyal legyintett.
– Ó, kérlek, igazán végtelenül egyszerű. Semmi az egész. Egy kis
megfigyelés: semmi különös dolog.
– De mégis… ez hihetetlen! – törtem ki. – Honnan tudod, hogy épp a 79.
számú ház alatt nem voltam?
– Magad is csodálkozni fogsz, oly egyszerű. Látod, mikor idejöttem, a
lépcsőn találkoztam egy öreg asszonnyal, akinek egyik pupillája kerek
volt. Az öreg asszony férje gázgyári munkás és lent az utcán kőburkolat
van. Tegnap tizenhetedike volt és csütörtök. Már pedig csütörtökön
szoktak lenni a lóversenyek… Az összefüggést, azt hiszem, most már nem
nehéz kitalálni…
– Nem – rebegtem bizonytalanul.
– No, akkor nem is folytatom.
És keresztbefont lábakkal, dobolva nézte a mennyezetet. Bámulni kellett
őt.
– És mi van az ujságban? – kezdtem újra a társalgást.
– Olvasd, – mondotta és felém tolta a lapot. – Well, érdekes eset. Well,
well.
Az ötödik lapon, a »Vegyes« rovatban, a következő hírt pillantottam meg:
– =Különös gyilkosság a Rombach-streeten.= Különös gyilkosság dolgában
nyomoz a rendőrség a legnagyobb titokban. A Rombach-street 90. sz.
házának pincehelyiségében két és fél holttestet találtak, melyek közül
az egyik még élt. A másik holttest hiányzó felét ugyanaznap ismeretlen
tettesek kenyérbesütve, majonaiszal kibélelt dobozban feladták a pomázi
express postakocsijára, Goldberger L. L. Lipót címére. A pincében talált
holttesten semmiféle erőszak nyoma nem látható: sehol sebesülés,
fojtogatás jele; az egész test szabályos, a tüdők hibátlanok, érverés
rendes, szemek jók, tauglich ohne Gebrech. Negyven-negyvenöt éves férfi
benyomását kelti, beszél angolul, németül. Fejéhez közel a padlón egy
üres poharat találtak, melynek színén parafadugó úszott, két
keresztbefektetett gombostűvel. A gyilkosság előtt a tettesek
leborotválták áldozatuk talpát és két kérdőjelet festettek rá
akvarell-festékkel. A pincefalon három szöget is találtak, ezek egyike
selyemzsinórral volt átcsavarva, a zsinór végét viasszal az áldozat
orrlyukába tapasztva találták. A házmester azt mondja, hogy semmit se
hallott, de úgy rémlett neki, mintha éjjel egy órakor a pincében valaki
hegedün a Chopin: »Träumerische Stunden« című nocturnóját játszotta
volna, körülbelül abban az időben, mikor a gyilkosság történt. Emellett
a harmadik emeleten valaki délután három órakor kétszer az orrát fujta,
de a rendőrség nem hiszi, hogy ez összefüggésben lenne a gyilkossággal.
A titokzatos ügyben nagy apparátussal dolgozik a rendőrség és semmiféle
felvilágosítást nem hajlandó adni.
– Nos? – kérdeztem izgatottan Sörluk barátomat.
– Nos, – mondotta és nyugodtan dugta zsebembe kezeit – nos, a rendőrség
ostoba. Én csak egyetlen tényt tartok az egész ügyben feljegyzésre
méltónak –
– És ez?
– És ez, – mondotta Sörluk és közel hajolt fülemhez – ez az, hogy a
»Träumerische Stunden«-t nem is Chopin írta.
Hirtelen felállt és zsebéből egy százméteres kötelet, egy teljes
tenoristaálöltönyt, két fogpiszkálót, 4–5 ismétlő browningot, egy
ismétlő bulldogot, egy ismétlő foxterriert, egy ismétlő tolvajlámpást és
egy ismétlő elemi iskolai tanulót rakott ki, megnézte őket, azután ismét
visszatette.
– Well. És most gyerünk a pincébe.
Végigmentünk egy szűk és keskeny folyosón, melynek regényünk e helyén
abszolut semmi értelme nem volt. A falakról kísérteties zöld fényben
csepegett a nyirok és hideg, nyirkos gyertyák sercegtek lefelé. Sörluk
Nicht Noch barátom mereven haladt oldalamnál, közönyösen fütyörészett,
egyik kezével a mennyezet, másikkal a padló vonalát tapogatva, amint
elhaladtunk. Egyszerre megállt, visszarántott engem és szinte a
megtévesztésig hűen utánozta a nilusi krokodil sajátságos, csicsergő
hangját. Egyidejüleg háromszor hallatta a »well« szócskát.
– Ez Bleyweisz, a gonosztevők királya, – suttogta nekem és mereven egy
pontra szegezte szemeit, melyeknek üregéből e percben két éles távcső
jött ki. – Ez Bleyweisz, akit sikerült félrevezetnem. Majdnem felismert,
de szerencsére eszembe jutott ez az ötlet s túljártam az agyafúrt fickó
eszén. Sikerült vele elhitetnem, hogy csak egy krokodil vagyok.
Bámulva és csodálattal néztem e rendkívüli emberre.
– Figyelj! – szólt. – Meg fogok nyomni egy gombot és csakhamar az utcán
leszünk.
Visszafojtott lélegzettel várakoztam. Sörluk Noch Nicht nyugodtan,
háromszor megnyomta egyik nadrággombját, melyet különcködő szokásból
mindig a mellénybe szokott bekapcsolni. Egyidejüleg erősen megragadta
karomat és futva ragadott magával mintegy 15 lépcsőn keresztül. Még egy
szűk folyosón, azután még egy lépcsőn mentünk fel, feljöttünk a
pincerácshoz, dörömböltünk a viceházmesternek, hogy nyisson ki: – és
ime! két perc mulva csakugyan kint voltunk a Retek-square-on, ahova a
bérház kapuja nyilt.
Sörluk nyugodtan visszakapcsolta a gombot, s mintha semmi sem történt
volna, hidegen fordította felém arcát.
– Egyelőre túl vagyunk minden veszélyen – szólt. – Ha a legközelebbi
utcasarkon sajt-szagot érzünk: – akkor nyugodt vagyok: Bleyweisz-szel, a
gazfickóval egyelőre leszámoltunk. S most elmegyünk a rendőrségre, a
Dohány-streeti gyilkosság ügyében.

II. FEJEZET.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Görbe tükör - 4
  • Büleklär
  • Görbe tükör - 1
    Süzlärneñ gomumi sanı 3621
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 2
    Süzlärneñ gomumi sanı 3745
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 3
    Süzlärneñ gomumi sanı 3671
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1941
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 4
    Süzlärneñ gomumi sanı 3810
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1943
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 5
    Süzlärneñ gomumi sanı 3805
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 6
    Süzlärneñ gomumi sanı 3993
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1473
    36.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 7
    Süzlärneñ gomumi sanı 4121
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1797
    31.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 8
    Süzlärneñ gomumi sanı 3728
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1814
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Görbe tükör - 9
    Süzlärneñ gomumi sanı 2011
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1068
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.