Farkasvér - 06

Süzlärneñ gomumi sanı 4087
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1849
28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
tette, – ime, itt a bizonyság reá.
A kölyök horkantott a kéz érintésekor s a kéz felemelkedett, hogy egy
ütéssel lesujtson reá. E fenyegetésre a kölyök nem mutogatta tovább
fogait s alázatosan lehasalt, mire a kéz, visszatérőben, megdörzsölte a
füle mögött s föl-le simogatta a hátát.
– Ez a bizonyság reá, – ismételte Szürke Hód. – Világos, hogy Kiche az
anyja, de az apja farkas volt s azért valami kevés van benne a kutyából
és igen sok a farkasból. Az agyara szép fehér, azért hadd legyen Fehér
Agyar a neve. Megmondtam. Az én kutyám lesz. Hisz nem volt-e Kiche az én
bátyám kutyája? És a bátyám ma már halott.
A kölyök, aki épp az imént nevet kapott, feküdt és figyelt. Egy ideig az
ember-állatok tovább csinálták szájukkal a lármát. Aztán Szürke Hód
kihuzta kését a hüvelyéből, mely ott lógott a nyakán, a sürübe ment és
egy botot nyesett. Fehér Agyar figyelte, mit csinál.
Rovást vágott a bot mindkét végébe s a rovásokra nyers faháncs-kötelet
kötött. Az egyik kötelet Kiche nyakára kötötte, aztán az állatot egy kis
fenyőfához vezette s a fenyőhöz kötötte a másik kötelet.
Fehér Agyar anyja után kullogott és mellé feküdt. Simanyelvü Fehér Agyar
felé nyujtotta kezét s hempergetni kezdte. Kiche aggódva nézett rá.
Fehér Agyar érezte, hogy a félelem megint feltámad benne. Nem tudott
elnyomni egy horkantást, de harapni nem is próbált. A kéz szétterült és
begörbitett ujjakkal, játékosan dörzsölte a gyomra táját és ide-oda
hempergette őt. Nevetséges és ügyetlen dolog volt igy a háton
hengergőzni, a levegőben kapálódzni a lábaival. S amellett ez a helyzet
a tökéletes ügyefogyottság és tehetetlenség olyan helyzete volt, ami
ellen Fehér Agyar egész lénye fellázadt. Nem tehetett semmit a tulajdon
védelmére. Ha az ember-állat bántani akarta, Fehér Agyar tudta, hogy a
bántalmat nem kerülheti el. Hogyan tudhatna elugrani, mikor mind a négy
lába a levegőben van? De az alázatosság érzése legyőzte a félelmet s
Fehér Agyar csak gyenge morgást hallatott. Ezt a morgást nem tudta
elnyomni s az ember-állat nem torolta ezt meg egyetlen ütéssel sem.
Aztán meg, – különös! – Fehér Agyar valami csodálatos örömet érzett,
mikor a kéz föl és le végigsimogatta őt. Mikor a kéz az oldalára
hempergette, Fehér Agyar morgása megszünt s mikor az ujjak simogatták,
nyomkodták füle tövét, örömérzése még növekedett és mikor, egy végső
simitással és vakarással, az ember odébbállt és magára hagyta Fehér
Agyart, a fiatal állatból a félelem érzése egészen kihalt. Az emberrel
való együttlétének ideje alatt számtalanszor átérezte a félelmet, de a
végén mégis a félelemnélküli együttélés emléke volt az, ami urrá lett
benne.
Egy kis idő mulva Fehér Agyar különös hangok közeledtét hallotta. Fehér
Agyar gyors volt az osztályozásban s már tudta, hogy ez a lárma is
ember-állatoktól ered. Pár perc mulva az indiántörzs hátramaradt része,
hosszan elnyuló sorban, megérkezett. Sok férfi, asszony, gyermek,
összevissza negyven lélek, mind megrakva tábori készséggel és
felszereléssel. Kutyák szorosan hátukra kötött zsákban husz-harminc
fontnyi terhet cipeltek.
Fehér Agyar még sohasem látott kutyákat, de láttukra rögtön érezte, hogy
ezek, noha kissé különböztek is tőle, saját fajához tartozók. De mikor
meglátták Kichét kölykével együtt, alig különböztek valamiben a
farkasoktól. A kutyák nekikrontottak. Fehér Agyar szőre-borzadtan
horkantva kapott a tátott szájjal közeledő kutyák képébe, letiporva,
legázolva, érezte a fogak éles harapását, s ő maga is harapta-marta a
fölötte levő lábakat és hasakat. Rettenetes volt az üvöltés. Fehér Agyar
hallotta Kiche horkantásait, amint fiáért küzködött, hallotta az
ember-állatok kiáltozását, a lecsapó botok puffanását a kutyák testén és
hallotta a megvert kutyák üvöltözését.
Egy pár másodperc mulva ujra talpon állott és láthatta, mint üzik el az
ember-állatok a kutyákat botokkal és kövekkel, megvédve őt annak a
fajnak a harapásaitól, amely faj a saját faja és valahogy mégsem a saját
faja volt. S noha elméjében nem volt fogalom oly elvont dolog
kifejezésére, mint aminő az igazság, a saját módján mégis megértette az
ember-állatok igazságát és olyannak látta az embereket, amilyenek
valóban voltak: törvényhozóknak és a törvény végrehajtóinak. Azt is
megfigyelte, hogyan hajtják végre akaratukat. Eltérően minden más
állattól, amellyel eddig találkozott, az emberek nem haraptak és nem
karmoltak. Akaratukat holt tárgyakkal erőszakolták alattvalóikra. A holt
tárgyak vitték szét parancsaikat. E különös teremtmények akaratából
botok, kövek ugrottak a levegőbe, mint eleven lények és keservesen
megsebezték a kutyákat.
Az ő szemében ez az erő szokatlan volt, megfoghatatlan, természetfölötti
hatalom, mely isteni. Fehér Agyar, természetesen, mitsem tudhatott az
istenekről; a legtöbb, amit tudhatott, annyi volt, hogy vannak dolgok,
melyek érthetetlenek; de a csodálkozás és a félelem, mely átjárta az
ember-állatok láttára, nagyon hasonlitott ahhoz a csodálkozáshoz és
félelemhez, melyet az ember érezne, ha meglátna valamely hegy tetején
egy égi teremtményt, mindkét kezével villámokat hajigálva a
megfélemlitett világ lakóira.
Az utolsó kutyát is elkergették. A lárma elült. Fehér Agyar sebeit
nyalogatta és elmélkedett. Ez volt első bemutatkozása a falkánál s most
először kóstolt bele a falka-kegyetlenségbe. Sohse hitte volna, hogy
saját fajtája még több fajból is áll, mint apjából, Félszemüből,
anyjából és tulajdon magából. És öntudatlanul is haragudott, hogy
tulajdon fajtája az első pillanatban rárohant, hogy elpusztitsa őt.
Haragudott azért is, amiért anyját megkötözték, noha ezt a magasabbrendü
ember tette. De mégis, olyan ize volt, mint a csapdának és a
szolgaságnak. Mégis: a csapdáról és szolgaságról semmit sem tudott.
Szabadon jönni-menni, kószálni, futkározni, kénye-kedve szerint
lefeküdni: ez volt ősi öröksége. És most életük szabad mozgása
korlátozott. Anyja csak addig mozoghat, ameddig a bot hosszusága engedi,
ugyanaz a bot akadályozza őt is a szabad mozgásban, mert még rászorult
anyjára, ott kell élnie anyja oldalánál.
Fehér Agyar nem szerette ezt. Az se tetszett neki, mikor az
ember-állatok ujra fölkerekedtek és egy apró ember-állat meg-megfogta a
bot másik végét és Kichét fogolyként vezette maga után, Kiche után
ballagott Fehér Agyar az ujabb kalandtól megzavartatva.
A folyó völgye mentén haladtak, sokkal messzebb, mint ahova Fehér Agyar
legtávolabbi kóborlásainál eljutott, mig csak el nem érték a völgy
végét, ahol a folyó a Mackenzie-folyamba futott. Itt, ahol a csónakok a
póznákra voltak kötve s ahol halszáritó karók állottak, tábort ütöttek.
Fehér Agyar csodálkozó szemmel figyelt. Az ember-állatok
magasabbrendüsége percről-percre növekedett szemében. Urai voltak az
élesfogu kutyáknak. Csak ugy áradt belőlük az erő. De mindennél
bámulatosabb volt a halott tárgyakon való uralkodásuk; mozgásba tudtak
hozni mozdulatlan dolgokat; meg tudták változtatni a világ arculatát.
Különösen ez lepte meg. A karó-állványok emelése egészen elképesztette,
de hát ez még érthető lett volna, hiszen ugyanazok a teremtmények vitték
végbe, akik botokat és köveket hajigáltak nagy távolságra. De mikor a
karóállványokat befedték bőrrel és vászonnal és kunyhókat csináltak
belőle, Fehér Agyar oda volt a csodálkozástól. A kunyhók óriási tömege
hatott rá legjobban. Hirtelen emelkedtek fel körülötte, minden oldalon,
mint az életnek valami gyorsan nőtt roppant formái. Elfoglalták csaknem
az egész látóhatárt. Félt tőlük. A kunyhók tömege fenyegetőleg
terjengett fölötte, s ha a szél megmozgatta a kunyhók vászonfalait,
félelmében lehasalt, harciasan figyelve őket, készen a félreugrásra, ha
a falak rá akarnának zuhanni.
De a kunyhóktól való félelme nemsokára megszünt. Látta, mint járnak ki s
be rajta asszonyok, gyerekek minden bántódás nélkül, látta, mint
próbálkoznak néha kutyák is belopódzni a belsejébe s mint üzik el őket
éles szavakkal, vagy repülő kövekkel. Egy kis idő mulva elhagyta Kichét
s óvatosan csuszott a legközelebbi kunyhó fala felé. A fejlődés
kiváncsisága sarkalta, a tanulás, az élni vágyás, cselekvés
szükségessége, amikből a tapasztalatot meritheti. Az utolsó pár
hüvelyknyi utat kinos óvatossággal és elővigyázattal tette meg. A mai
nap eseményei megtanitották arra, hogy az ismeretlen a legbámulatosabb
és a legmeglepőbb formában jelentkezhetik. Végre orra megérintette a
vásznat. Várt. Nem történt semmi. Aztán megszagolta ezt a különös
alkotmányt, mely emberi szaggal volt tele. Megfogta fogával a vásznat és
gyengén megrázta. Semmi sem történt, csak a kunyhó szomszédos részei
kezdtek mozogni. Erősebben rángatta a vásznat. A sátor még jobban
mozgott. Ez nagyszerü volt. Ujra meg ujra ráncigálta a vásznat, mig
végre az egész sátor mozgásba jött. Aztán a bent levő indián asszony
rikoltása visszakergette őt anyjához. De ezután már sohsem félt a
kunyhók terjengő tömegeitől.
Egy perc mulva megint ott hagyta anyját. A Kiche nyakára kötött bot egy
földbe vert kampóhoz volt pányvázva és igy az anya nem tudta követni
fiát. Egy csaknem felnőtt kölyök, kissé nagyobb és öregebb, mint ő,
szembetünő és harcias fontoskodással, lassan közeledett feléje. A
kölyök, mint azt Fehér Agyar később hallotta, Lip-lip volt. Lip-lip már
gyakorlott volt a kölykökkel való viaskodásban és ő volt a kölyökhad
rettegett réme.
Lip-lip Fehér Agyar tulajdon fajából való volt s azonfelül ő is csak
kölyök, nem látszott veszedelmesnek, s Fehér Agyar barátságosan akart
közeledni feléje. De mikor az idegen peckesen kezdett járni s fogát
vicsoritotta, Fehér Agyar is peckesen lépegetett s a vicsoritásra
vicsoritással válaszolt. Félkörben kerülgették egymát, felborzadva,
horkantva, egymást méregetve. Ez oly sokáig tartott, hogy Fehér Agyar
örömét kezdte találni benne, mint valami játékban. De hirtelen, feltünő
sebességgel, Lip-lip nekiugrott és megharapta a vállát ott, ahol az még
fájdalmas volt a hiuzzal való küzdelem óta. A meglepetéstől és a
fájdalomtól Fehér Agyar felorditott, de a következő pillanatban, a düh
rohamában, ráugrott Lip-lipre s vadul összeharapdálta.
De Lip-lip nem hiába élt táborban és nem hiába harcolt olyan sokat a
kölykökkel. Háromszor, négyszer, hatszor vágódtak apró fogai az ujonnan
jött husába és Fehér Agyar, minden szégyenkezést félretéve, üvöltve
rohant vissza anyjához védelemért. Lip-lippel való számtalan harcainak
legelsőjét vivta meg Fehér Agyar, mert ők ellenségek voltak a kezdet
kezdetétől fogva, arra teremtve, hogy örökké szembeszálljanak és
megütközzenek.
Kiche dédelgetve nyalogatta végig Fehér Agyart s megpróbálta rávenni
arra, hogy ott maradjon mellette. De Fehér Agyar kiváncsisága egyre
növekedett és pár perc mulva a kis kölyök már ujabb felfedező utra
indult. Egyszerre csak egy ember-állatra, Szürke Hódra bukkant, aki
combjain ülve guggolt s a földön, az előtte lerakott ágakkal és száraz
mohával csinált valamit. Fehér Agyar közelebb ment és figyelt. Szürke
Hód a szájával lármát csinált s Fehér Agyar, nem találva e hangokat
ellenségesnek, közelebb merészkedett.
Asszonyok, gyerekek egyre több ágat és gallyat hordtak Szürke Hód elé.
Világos, hogy most készül valami. Fehér Agyar oly közel ment, hogy orra
Szürke Hód térdét érintette, kiváncsisága elfelejttette vele, hogy
Szürke Hód a rettenetes ember-állat, akitől félnie kell. Hirtelen valami
különös, ködhöz hasonló dolog emelkedett ki a Szürke Hód keze ügyében
levő gally és moha közül. Azután, a gallyak között, valami eleven lény
jelent meg, kigyózva, csavarodva; a szine olyan volt, mint az égen járó
napé. Fehér Agyar semmit sem tudott a tüzről. A tüz ugy vonzotta őt
most, mint kis kölyökkorában a világosság a barlang nyilásánál. Egy pár
lépésnyit csuszott a tüz felé. Hallotta maga fölött Szürke Hód elfojtott
kuncogását és tudta, hogy ez a hang sem ellenséges. Aztán orra
megérintette a lángot s abban a pillanatban nyelvét is kinyujtotta a
láng felé.
Egy pillanatig mozdulatlanul, lenyügözve maradt. Az ismeretlen, az ágak
és moha közepén rejtőzve, vadul megragadta őt orránál fogva. Visszafelé
csuszott, a siránkozás és üvöltés meglepett kitöréseit hallatva. Erre a
hangra Kiche horkantva ugrott előre, amennyire pányvája engedte és
rettentően dühöngött, amiért nem siethetett a fia segitségére. Szürke
Hód röhögött, oldalát veregette és az egész tábornak elmondotta, mi
történt, mig csak az egész tábor nem röhögött együtt vele. Fehér Agyar
hátsó lábaira ült, sirt és üvöltött, elveszett, sajnálatra méltó kis
teremtés az ember-állatok közepette.
Még sohse érzett ilyen fájdalmat. Orrát, nyelvét megpörkölte az a
napszinü, eleven valami, ami Szürke Hód kezéből született. Sirt, sirt
szakadatlanul s fájdalmának minden ujabb kitörése ujabb röhögésre
késztette az ember-állatokat. Megpróbálta nyelvével hűsiteni égő orrát,
de mikor két sebes testrésze érintkezett, még nagyobb fájdalmat érzett s
ekkor még keservesebben, nyomorultabban sirt, mint valaha.
Aztán elszégyelte magát. Tudta, mi a nevetés és tudta, hogy mit jelent
az. Nem tudhatjuk, honnan ismeri némelyik állat a nevetést s honnan
tudja, hogy kinevetik. De az biztos, hogy Fehér Agyar minderről tudott.
Szégyelte, hogy az ember-állatok nevetnek rajta. Megfordult és
elmenekült, nem a tüz, hanem a nevetés elől, mely jobban égette a
tüznél, mert nem a testét, hanem a lelkét sértette meg. Kichéhez
menekült, Kichéhez, aki őrjöngve dühöngött pányvája végén, az egyetlen
teremtéshez a földön, aki őt nem nevette ki.
Szürkült, majd leszállt az éj és Fehér Agyar még mindig ott feküdt anyja
oldalánál. Orra, nyelve még mindig fájt, de nem ez volt az ő legnagyobb
baja. Honvágya volt. Valami ürességet érzett magában, vágyat a folyó és
sziklabarlang csendje és nyugalma után. Az élet a táborban tulságosan
népes volt. Oly rengeteg sok ember-állat élt itt: férfiak, asszonyok,
gyerekek, mind lármát, bajt, nyugtalanságot csinálva. Aztán itt voltak a
kutyák, harapósak, veszekedősek, őrült lármát csapnak és növelik a
zürzavart. A magános élet nyugalmas csöndje végleg elmult. Itt a levegő
is szinte lüktetett az élettől. Zsongott-bongott szakadatlanul. Ez a
folyton változó lárma, mely hol elhalkult, hol felharsant, megzavarta
Fehér Agyar idegeit és érzékeit, idegessé és nyugtalanná tette valami
történendő veszedelem örökös fenyegetése.
Figyelte a táborban jövő-menő ember-állatok tevés-vevését. A mód, ahogy
Fehér Agyar nézte az embereket, távolról hasonló volt ahhoz, ahogy az
ember föltekint isteneire. Az emberek magasabb teremtmények, istenek.
Fehér Agyar homályos felfogása szerint az emberek több csodának voltak
szülői, mint az istenek az emberek szemében. Az emberek uralkodtak
elevenek és holtak fölött, engedelmességet parancsoltak az élőnek és
mozdulatot varázsoltak a holt tárgyakba, ismeretlen erők urai voltak és
életet teremtettek, napszinü, fájdalmat okozó életet, mely száraz
mohából és fából születik. Tüzcsinálók voltak! Istenek voltak.

II. FEJEZET. A szolgaság.
A következő napokban Fehér Agyar csőstül szerezte a tapasztalatokat. Mig
Kiche ki volt pányvázva, ő elkalandozott a táborban, keresve, kutatva,
tanulva. Az ember-állatok életmódját nagyrészt hamar megismerte, de a
közelebbi ismeretség alapján sem nézhette le az embereket. Minél jobban
ismerte, annál jobban bámulta felsőbbségüket, minél jobban elárulták
titokzatos hatalmukat, annál nyilvánvalóbb lett istenséghez hasonló
voltuk.
Az embert gyakran érheti az a fájdalom, hogy megéri istenei alkonyát és
oltárainak rombadültét. A farkast és vadkutyát, ha egyszer odahasalt az
ember elé, sohasem érheti ilyen kiábrándulás. Eltérően az embertől,
kinek istenei láthatatlanok és megfejthetetlenek, a fantázia gőzei és
ködei, melyek lehányják magukról a valóság ruházatát, vándorló
kisértetei az áhitott jóságnak és hatalomnak, az én érinthetetlen
kivetülései a kisértetek világába; eltérően az embertől, a farkas és a
vadkutya, melyek odasompolyogtak a tüzhöz, megtalálták eleven husból
való istenségüket, mely tapintható, melynek térre és időre van szüksége,
hogy élhesse életét és teljesithesse feladatát.
A hitnek semmiféle erőfeszitésre nincs szüksége, hogy hihessen ilyen
istenben, az akarat semmiféle erőlködése nem tagadhat meg ilyen istent.
Ettől az istentől nem lehet szabadulni. Itt áll, két hátsó lábán, bottal
kezében, határtalanul hatalmasan, szenvedélyesen, szeretve és haragosan,
istenség, titokzatosság, erő, husba öltözötten, husba, mely vérzik a
tépő fogak alatt, husba, mely épp oly jóizü és kivánatos, mint
akármilyen más ennivaló!
Igy gondolkozott Fehér Agyar. Az ember-állat isten volt,
félreismerhetetlen és olyan, akitől nem lehet megszabadulni. Amint
anyja, Kiche, nevének puszta kimondására is megalázkodott előttük, ugy
kezdett ő is alázatos lenni. Ugy kullogott a nyomukban, mint akiket
megillet a diszkiséret. Ha az emberek jöttek-mentek, kitért előlük. Ha
hivták, odaszaladt. Ha fenyegették, a földre lapult. Ha elkergették,
eliramodott. Mert minden kivánság és parancs mögött ott sejtette a
kényszeritő hatalmat, mely sebezni tud, a hatalmat, melynek eszköze az
ütés és a bot, repülő kövek és a korbács csipős ütései.
Fehér Agyar az embereké volt, mint ahogy minden kutya az embereké. Övék
volt minden mozdulata. Övék volt a teste, hogy elpáholhassák, hogy
megrugdossák, vagy eltürjék maguk mellett. Ezt a leckét nagyon hamar
megtanulta.
A lecke nem volt könnyü, mert ellenkezett sok mindennel, ami
természetében erős és uralkodó volt, de, mialatt kedve ellenére
megtanulta e leckét, a tanulság öntudatlanul is mind kedvesebb lett
előtte. E leckét megtanulni annyi volt, mint végzetét mások kezébe tenni
le, életéért való felelősséget a más vállára rakni át. Ez már magában
véve is nagy jutalom volt, mert könnyebb másra támaszkodni, mint
megállni egyedül.
De ez nem történt rövid idő alatt, nem egyhamar tudta testét-lelkét
átadni az ember-állatoknak. Nem tudta egy-kettőre elfelejteni ősei
szabadságának és a Vadonnak kisértő emlékét. Voltak napok, mikor
odalopódzott az erdő széléhez, megállt s hallgatta azt a hangot, mely
huzta, csalogatta a messzeségbe. Valahányszor innen visszatért,
nyugtalan volt, vigasztalhatatlan s halkan és sóváran vinnyogott Kiche
oldalánál és mohó, fürkésző vággyal nyalogatta anyja arcát.
Fehér Agyar hamar megösmerte a tábor életét. Tudta, hogy az öreg kutyák,
ha hust, vagy halat dobnak oda nekik az etetésnél, rablók és
igazságtalanok. Rájött arra, hogy a férfiak a legigazságosabbak, a
gyermekek a legkegyetlenebbek s az indián-asszonyok a legjobb szivüek,
ha arról van szó, hogy egy falatka hust vagy egy darab csontot dobjanak
neki. A félig felnőtt kölyökkutyák anyjával való szerencsétlen esetei
után Fehér Agyar megtanulta, hogy legjobb békén hagyni a kutyaanyákat,
legjobb kitérni utjukból és eliramodni, ha azok közeledni találnak.
Lip-lip volt életének átka. Nagyobb, erősebb, öregebb lévén, mint Fehér
Agyar, Lip-lip Fehér Agyart választotta üldözése tárgyául. Fehér Agyar
szivesen szállt vele harcba, de nem győzte erővel. Ellensége felülmulta
őt. Lip-lip valóságos üldöző szörnyeteggé változott rá nézve. Ha
elmerészkedett anyja oldala mellől, ez a rém rögtön a sarkában volt,
horkantott rá, leselkedett rá, alkalomra várva, mikor ember-állat nem
volt a közelben, hogy ráugorhasson s párviadalra kényszeritse. Mivel
mindig Lip-lip volt a győztes, természetesen tetszett neki ez a játék.
Lip-lip életének ez volt a főöröme, mint ahogy Fehér Agyar életének ez
volt a legnagyobb szenvedése.
De Fehér Agyart ez a szenvedés nem törte meg. Noha sok sebet kapott s
mindig ő volt a legyőzetett, szelleme töretlen maradt. A folytonos
üldöztetésnek mégis lett valami rossz hatása. Komor lett és
rosszindulatu. Vérmérséklete vad volt születésétől fogva s most még
vadabb lett a folytonos üldöztetés következtében. Lényének lelkes,
játékos, gyermekies része kevéssé mutatkozhatott. Sohse játszott,
ugrándozott a tábor többi kölykeivel együtt. Lip-lip nem engedte volna
meg. Amely percben Fehér Agyar a többiek közt megjelent, Lip-lip
nekirohant, kinozta, harapta, harcra kényszeritette, vagy
megfutamitotta.
E bánásmód hatása alatt Fehér Agyar elvesztette gyermekiességét és ugy
viselkedett, mint valami öreg. Megfosztatva attól, hogy fölös energiáját
játékban vezethesse le, magábavonult és gondolkozott. Az esze
kiélesedett; volt elég ideje arra, hogy kitaláljon mindenféle
csalafintaságot. Mivel abban is megakadályozták, hogy a többi kutyákkal
együtt ő is kivegye a részét a közös etetésből, ravasz tolvajjá lett.
Magának kellett zsákmány után látnia és ezt meg is tette s valóságos
csapássá, veszedelemmé lett az indián asszonyok szemében. Megtanulta,
hogyan ólálkodjék szerte az egész táborban, hogyan kell ravaszkodnia,
megtanulta, mi történik itt, ott, mindenütt, megtanulta, hogyan kell a
körülményekhez alkalmazkodnia s hogyan kerülje el örökké dühös
ellenfelét.
Üldöztetésének legelején történt, hogy eljátszotta legravaszabb játékát
és megkóstolta a bosszu édes izét. Mint ahogy valamikor az anyja, Kiche,
pusztulásba csábitotta a kutyákat az emberek tüze mellől, most Fehér
Agyar hasonló módon csábitotta Lip-lipet Kiche bosszuálló agyarainak
közelébe. Menekülve Lip-lip elől, Fehér Agyar kanyargós uton futott
ide-oda az indián-kunyhók körül. Fehér Agyar kitünő futó volt, gyorsabb,
mint a vele egyivásu kölykök bármelyike, gyorsabb Lip-lipnél magánál is.
De most nem futott teljes erejéből. Csak megtartotta az egyugrásnyi
távolságot közte és üldözője között.
Lip-lip, izgatottan a vadászat hevétől s áldozatának állandó
közellététől, elfeledkezett minden óvatosságról s arról, hogy hová
jutottak. Mikor ez eszébe jutott, már késő volt. Inaszakadtából rohanva
egy kunyhó körül, teljes sebességgel futott a pányvája végén fekvő
Kichének. A rémület kiáltását hallatta, de hiába. A bünhődést osztogató
fogak már összezárultak. Kiche meg volt kötve, mégse lehetett tőle
könnyen szabadulni. Kiche leteperte Lip-lipet, hátára döntötte, ugy hogy
nem tudott elfutni s harapta, tépte agyaraival.
Mikor aztán végre kiszabadult, lábra állott, összekuszálva,
testben-lélekben összetörve. Szőre borzas csomókban állott össze, ahol
Kiche megtépte. Megállt ott, ahol összeszedelőzködött, kinyitotta száját
s rákezdett hosszu, keserves kölyökjajgatására. De még ezt sem
fejezhette be. Jajgatása kellős közepén Fehér Agyar nekirontott s
belevágta fogát Lip-lip hátsó lábába. Lip-lipben nem maradt egy csepp
harci kedv sem, szégyen nélkül megfordult és elfutott, sarkában eddigi
áldozatával, aki hazakergette őt egészen gazdája kunyhójáig. Itt az
indián asszonyok a menekülő segitségére siettek, de Fehér Agyart, aki
dühöngő démonná változott, csak a feléje dobált kövek valóságos zápora
tudta eltávolitani.
Eljött az a nap is, mikor Szürke Hód, belátva, hogy Kiche szökésének
valószinüsége már elmult, eleresztette Kichét. Fehér Agyart boldoggá
tette Kiche szabadsága. Vidáman kisérte anyját szerte a táborban s amig
szorosan az oldala mellett volt, Lip-lip biztos távolban maradt. Fehér
Agyar még kihivóan, szőreborzadtan nézett rá, peckesen lépett, ha
meglátta, de Lip-lip ugy tett, mintha észre se vette volna e kihivó
magaviseletet. Nem volt bolond, hogy ilyenkor szálljon harcba s ha
bosszut akart állni, ő várhatott, mig ismét egyedül találja Fehér
Agyart.
Később ezen a napon Kiche és Fehér Agyar a tábort környező erdő szélére
tévedtek. Fehér Agyar vezette anyját ide lépésről-lépésre és mikor az
erdő szélén Kiche megállt, Fehér Agyar beljebb akarta csalogatni. A
folyó, a barlang, a csöndes erdő hivta Fehér Agyart s Fehér Agyar hivta
az anyját. Előrefutott egy pár lépést, megállt és visszanézett. Kiche
nem mozdult. Fehér Agyar rábeszélően nyihogott és játékosan rohant ki s
be a bozót alól. Odafutott anyjához, megnyalta arcát, megint elszaladt.
Kiche mégse mozdult. Fehér Agyar megállt és nézte anyját feszült és mohó
figyelemmel, melynek kifejezése lassan halt el arcáról, mikor anyja
elforditotta fejét és a táborra meredt. Valami hivta őt a szabadba. Az
anyja is hallotta ezt a hivó szózatot. De Kiche hallott egy másik,
hangosabb szózatot is, a tüz és az ember szavát, a szózatot, melyet csak
a farkas hallhat meg, a farkas és a vadkutya, akik testvérek.
Kiche megfordult és lassan ügetett a tábor felé. A kötélnél és botnál
jobban leigázta őt a tábor. Titokzatos módon és láthatatlanul az istenek
lenyügözték hatalmukkal és nem eresztették el. Fehér Agyar leült egy
nyirfa tövébe és keservesen vinnyogott. A fenyő erős szaga érzett és az
erdő finom illatával telt meg a levegő, mindez a régi életre
emlékeztetett, a szabadságra a szolgaság napjai előtt. De hiszen még
csak süldő kölyök volt és az ember és a Vadon szavánál is erősebb volt
anyjának hivó szava. Rövidke életének minden órájában anyjától függött.
Függetlenségének ideje még távol volt; fölkelt és bánatosan ügetett
vissza a táborba, szünetet tartva egyszer-kétszer, hogy leüljön és
nyihogjon és hallgassa azt a szózatot, mely még egyre szólt hozzá az
erdők mélyéről.
A Vadonban az anya nemsokáig tarthatja maga mellett kicsinyét; az ember
uralma alatt ez az idő sokszor még rövidebb. Igy történt Fehér Agyarral
is. Szürke Hód adósa volt Három Sasnak. Három Sas indulóban volt fölfelé
a Mackenzie-folyón a Nagy Rabszolga-tóhoz. Egy rőfnyi biborszövet, egy
medvebőr, husz töltény és Kiche kifizette Szürke Hód adósságát. Fehér
Agyar látta, mint teszik Kichét Három Sas csónakába s utána ment. Három
Sas egy rugással visszakergette a szárazra. A csónak elindult. Fehér
Agyar a vizbe ugrott s a csónak után uszott, mitsem törődve Szürke Hód
éles kiáltásaival, melyek visszatérést parancsoltak neki. Még egy
ember-állattal, egy istennel sem törődött Fehér Agyar, olyan félelmet
érzett, ha arra gondolt, hogy anyját elveszitheti.
De az istenek hozzászoktak ahhoz, hogy engedelmeskedjenek nekik s Szürke
Hód dühöngve inditott utána egy csónakot. Mikor utólérte Fehér Agyart,
kiemelte a vizből nyakánál fogva, de nem dobta mindjárt a csónak
fenekére. Egyik kezével magasra tartva, másik kezével alaposan elverte a
kis állatot. Ez volt aztán a verés. Szürke Hód keze sulyos kéz volt.
Minden ütést ugy adott, hogy minél jobban fájjon s az ütések egész
záporát osztogatta.
Az ütések zápora alatt, melyek most jobbról, most balról hullottak reá,
Fehér Agyar mint egy megbomlott, ugráló inga ide-oda himbálódzott.
Különböző érzések rohanták meg. Először meglepődött. Aztán egy
pillanatnyi félelem következett, mikor a kéznek minden ütésére
fölorditott. Aztán hirtelen elfogta a düh. Korlátot nem ismerő
természete kitört s Fehér Agyar vicsorgatta a fogát s félelem nélkül
horkantott a dühöngő isten arcába. A verés gyorsabb, hevesebb és
fájdalmasabb lett.
Szürke Hód egyre ütlegelt, Fehér Agyar egyre horkantott. De ez nem
tarthatott igy örökké. Egyiknek föl kellett a játszmát adnia s aki
hamarabb feladta, az Fehér Agyar volt. Megint félelem szállta meg. Most
először került igazán ember kezébe. Az a pár ütés, az a néhány kődobás,
ami eddig érte, cirógatás számba mehetett ehhez a veréshez képest.
Letört. Sirni és jajgatni kezdett. Egy ideig akkor jajgatott, ha ütés
érte, de a félelem borzadállyá változott és jajgatása szünös-szüntelen
lett s nem volt semmi összefüggésben a rázuhanó ütések ritmusával.
Szürke Hód keze végre elpihent. Fehér Agyar elgyötörten, függve a
levegőben, még egyre jajongott. Ez, ugy látszott, kielégitette gazdáját,
aki durván lelökte a csónak ölébe. Ezalatt a csónak siklott lefelé a
folyó mentén. Szürke Hód felkapta az evezőket. Fehér Agyar az utjában
volt. Lábával vadul odább rugta. Ebben a pillanatban Fehér Agyar
természete ujra fellángolt és fogát mélyen belevágta a mokasszinba
bujtatott lábba.
A verés, amit az imént kapott, semmi sem volt ahhoz képest, ami most
érte. Szürke Hód dühe oly határtalan volt, mint Fehér Agyar félelme.
Nemcsak a kezével verte Szürke Hód: a fából való evezőket is használatba
vette; mikor Fehér Agyar megint visszakerült a csónak mélyére, kis teste
sebbel, zuzódással volt tele. Szürke Hód szántszándékkal rugott rajta
egyet. Fehér Agyar ezuttal nem próbált a lábába harapni. Szolgasága
ujabb leckét adott neki. Soha, semmiféle körülmények között sem szabad
megharapnia az istenséget, aki ura és parancsolója neki; az ur és
parancsoló teste szent, nem az ő fajtájabeliek fogára való. Az istent
megharapni a bűnök bűne, az egyetlen vétek, melyet nem bocsátanak meg és
nem néznek el soha.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Farkasvér - 07
  • Büleklär
  • Farkasvér - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3992
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1830
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4104
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1833
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3999
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1855
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4137
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1779
    29.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4249
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1788
    29.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4087
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1849
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4061
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    28.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4132
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1800
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4116
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4132
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1735
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4018
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1709
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4070
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1759
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4045
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1804
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4064
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1883
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Farkasvér - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 940
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 564
    38.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.