Emlékezések - 12

Süzlärneñ gomumi sanı 4066
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
katonaexekucziók korában országos lett jó hírneve, egykori esküdtjével
együtt. De azt az egy tényét nem tudták neki elfelejteni.
Húsz év mulva egyszer kérdém tőle egy megyei gyülésen:
– Miért tetted azt akkor, bátyám?
– Ha én azt nem teszem, öcsém, apádat akasztatta volna fel a német
legelőször. Mert úgy tettem: csak azért bízták rám az egész ügyet.
Ezt felelte. S én szentül hiszem, hogy igazán beszélt.

A FEJÉREGYHÁZI SAS.
Gróf Haller Ferencz nagy részt vett a függetlenségi harczban. Mint
katona: karddal, mint kormányzó: észszel, erélylyel, hazafisággal. A
legjobbak közé tartozott.
A harcz után elfogták, bilincsbe verték, elhurczolták, börtön fenekére
zárták. Egykor, régen, fiatal korában jó barátságban élt Ottinger
osztrák tábornokkal, ennek közbenjárására 1854-ben megszabadult és
sietett hazafelé, – uradalmába, fejéregyházi várába.
Uradalmát elkobozták. Vára elpusztult. Birtokait jöttment idegenek, az
önkény odaküldött emberei pusztították. Nem volt cseléd, nem volt
igavonó, nem volt rideg jószág, földek vetetlenek, erdők letarolva,
szőlők avarban. A Küküllő folyik vára közelében, azon volt egy
jövedelmes malma. Az a malom is leégett; falromok, füstös csonka törzsek
álltak a malom helyén. Gátak, malomfej omladozóban.
Gyalog ért haza a gróf. Pénze nem volt kocsira. Első dolga volt megnézni
várát.
A sánczárkok megvoltak, tele nőve iszalaggal. A felvonó híd le volt
eresztve, de csak gerendái álltak. A vár falain semmi tető. A mint
leégett, úgy maradt. A várudvar gazzal tele. A földszinten a téli
lovagló teremnek se ajtaja, se ablakja. Úgy volt az udvarbiró, lovászok,
szolgák, szegődvényesek, várhajduk minden lakása. Az emeletre vezető
lépcsők elpusztulva. A nagy kerekpalota boltozata összerepedezve. A
boltozaton körül freskó-festményekben volt egykor megörökítve száz nemes
ősnek arczképe. Az asszonyoknak bajuszt festett, minden arczképbe
belelövöldözött a pusztító ellenség. A Küküllő völgye felé néző
lakószobák s a hegy felé néző vendégszobák romba dőlve. Baglyok,
denevérek tanyája.
A várban nem volt mit keresni. Lassankint elterjedt a híre: megjött az
uraság. Régi udvarbirája elékerült valahonnan s kezet csókolt a grófnak.
Ez is vagy félt, vagy hamis volt, vagy hű maradt, vagy jutalmat várt.
Miért csókolt volna kezet másért?
Lement a gróf a Küküllőhöz. Puszta helye a régi jó malomnak. A régi
udvarbiró újra felajánlotta szolgálatát.
– Köszönöm barátom, nem fogadhatom el szolgálatodat, fizetni nem tudlak;
magam se tudom, miből élek.
Leült egy égett csonka törzsökre, fáradt fejét kezére hajtá s szomorún
nézett végig várán gazdaságán, messzeségbe nyúló uradalmán.
– Eladom birtokom, nincs mivel gazdálkodjam. Pénzt nem kapok, adósságot
nem akarok csinálni. Minden hatalom és minden hatóság ellenségem.
Rombadőlt vár, puszta birtok, sok adósság, mindenütt ellenség, pár év
alatt úgy is megölne. Eladom birtokom. Kibujdosom, elköltözöm Amerikába,
szabad földre, szabad hazába.
Egy sas kerengett fönt a magasban. Rekedt hangján kiabált a levegő-égbe.
Volt a fejéregyházi várnak egy régi sasa. Még 1814-ben szoktatta meg a
gróf öreganyja, Toldalaghy Krisztina grófné. Hűségesen ott telelt, ott
nyaralt a kerek palota tornyán s el nem hagyta helyét két nemzedék óta.
Néha egy-két napra ellátogatott a havasokra, de mindig visszajött. Ez
jutott eszébe a grófnak, mikor a magasban kerengő vad madarat látta.
– Hát a mi sasunk hova lett? – kérdi az udvarbirót.
– Elment örökre. Mikor a vár leégett, az napon ment el s 1849 óta sohase
láttuk. Mit is keresne itt?
E pillanatban a magasságból lerebbent a sas s egy korhadt fűzágra
odaszállt a gróf közelébe. Szárnyát libegtette s durva hangján oda szólt
a grófhoz. Mintha mondta volna: »Isten hozott jó uram, régi barátom.«
Megismerték. Ez volt a régi sas. Már Nagy-Enyed körül megismerte régi jó
gazdáját s fönt a magasból kisérte őt. Haza jött a rengetegből a nagy
pusztulás óta, hosszu évek múlva. Hűségesen.
Fölszállt a fűzágról, átröpült a kerek palota romfalára, egyet-kettőt
ott is kiáltott s megint visszajött, de most oda szállt a gróf lábaihoz
s hatalmas csőrével szeliden kopogtatta térdeit:
A gróf szemeiből kicsordult a köny. Örömét és fájdalmát nem tudta szive
magába tartani. Fölállt.
– Nem. Nem megyek Amerikába. Itthon maradok, küzdök, dolgozom. Ha ez a
sas, e vad madár ott hagyta a rengeteget s visszaszállott leégett ősi
tanyájába: hát én akkor hogy hagyhatnám el leigázott, elpusztult,
imádott hazámat!
Itthon maradt s dolgozott.
– – Én még láttam ezt a sast 1875-ben. Él-e még, mikor halt meg: nem
tudom. A gróf – nemes barátom egykor – rég alszik már őseinek
sírboltjában.

CHAMAECIPARIS.
Kilenczedik már a mai szent karácsony, a mióta nem láttam Simonyi Ernőt.
Mert nyolcz karácsony telt el azóta, a mikor őt a Kerepesi-temetőbe
kivittük s tőle örökre elbúcsuztunk.
Beteg volt már régen. Rég nem hallotta már hangját az országgyülés.
Zordan köszöntött be a kora tél s ő a tél elől elköltözött az enyhe
Abbáziába.
Utána mentem, hogy meglátogassam.
Nálunk förgeteges, havas, kemény tél uralkodott; az Adrián, a tengerre
néző lejtőkön szelid, langyos meleg, vidám napsugár.
Egy napig Fiuméban voltam, hogy az utat kipihenjem s a város
nevezetességeit megszemléljem. Másnap kora reggel akartam hozzá menni s
már este a kocsit megrendeltem.
Este beborult és esni kezdett, éjjel ránk jött a kegyetlen Bóra s
reggelre havas volt a tengerpartok csúcsa. Havas volt az út is, melyen
Voloska és Abbázia felé koczogtunk.
Egy villája volt még akkor Abbáziának, de telelő betegjei már akkor is
sokan valának. A kertek magánházaiban, szegény tengerészek egyszerű, de
csinos lakásában huzódtak meg.
Ily lakása volt Simonyi Ernő barátomnak is. Tágas kert közepén, mely
ritka lombu fákkal és cserjékkel volt tele, állott egy kis emeletes
villaszerű épület. A bemenetnél jobbról-balra cziprusfa. Az út mellett
rózsák. Alattuk hó volt, levelük is havas volt, de a rózsák teljes
virágzásban voltak. Sohase láttam még eddig nyiló piros rózsát hóesés
közben. Igazán meglepett a nyiló rózsa a hófuvat tetején.
Fölmentem Simonyi Ernőhöz. Már akkor fenn volt, hálókabátban a szobában
maradásra öltözködve. A kandalló előtt üldögélt, melyet a fűtést nem
ismerő lakásba ő készittetett. A kandallóban vígan lobogott a tűz.
Mikor meglátott, egy kis vidámság sugározta be fonnyadó beteg arczát.
Fölkelt, karon fogott, üdvözölt s rendes ülőhelye mellett a kandallónál
egy karosszéket mutatott ki számomra.
– Nagyon örülök, – úgymond, – hogy meglátogattál, senki sem jön hozzám.
Messze vagyok, hiába.
Lassu hangon, nehezen beszélt, mintha rettenetes testi munka után
teljesen ki volna fáradva. A kor és a betegség együtt okozta a nagy
erőtlenséget.
– Lásd, már írni akartam neked, – folytatá – egy dolgot akartam rád
bízni, valamire meg akartalak kérni.
– Ugyan mi lehet az?
– Ha haza mégysz, menj föl lakásomba, keresd össze irományaimat, azok
közt találsz egy papirban egy chamaeciparist és egy aster alpinust, küld
el ezeket nekem gondosan, de úgy, hogy össze ne törjenek.
– Megkeresem és elküldöm, légy nyugodt. De hiszen, majd haza jösz te,
miért küldjem én azokat ide az idegen földre?
– Csak tedd meg te az én kérésem. Mikor megyek haza, én nem tudhatom.
Addig nem megyek, míg egészségem teljesen vissza nem tér s ujra erőhöz
nem jutok. Nem lehet ez a késő tavasz előtt. S nekem becsületbeli
kötelességem azokat a virágokat rendeltetésük helyére juttatni.
Most tudtam meg, hogy az a chamaeciparis egy virág. Azt gondoltam,
valami tengeri kagyló. Nem egyszer hallottam barátomtól, hogy ő, mikor
bujdosó volt s Angliában tartózkodott, egy szép és gazdag gyüjteményt
állított össze kagylókból. Mikor haza jött, egyelőre ott hagyta
becsomagolva egy jólelkű angol családnál, hogy őrizzék csak, majd
egyszer eljön érte s haza hozza Magyarországba.
Az a jólelkű család talán most is őrzi, talán ezentúl is őrzi, de a
szegény magyar bujdosó nem megy el többé azért Angliába. Ott pihen már
nyolcz év óta a temetőben.
Nem kérdezősködtem tovább, átmentünk egyéb tárgyra. Pártról,
politikáról, a sötét jelenről és a fényes jövendőről beszélgettünk. De
mikor már a villásreggeli ideje eljött, elméje megint csak visszatért a
chamaeciparisra.
– Lásd pajtás, én egy nagy mulasztást követtem el. Feledékeny ember
vagyok, de ebben én magamra nézve nem találok egész mentséget. Sok
esztendő mulva ez a dolog most jutott eszembe. Nekem ezt a mulasztást
minél előbb helyre kell hoznom. Úgy sem tudom már egészen helyrehozni.
Csak arra kérlek, mihelyt Budapestre mégysz, azonnal tedd meg nekem ezt
a szivességet.
Határozottan megigértem, mihelyt hazamegyek, azonnal felforgatom minden
irományát s kikeresem s elküldöm neki azt a két virágot. El nem
gondolhattam, miért okoz ez néki oly nagy nyugtalanságot.
Ismét beszélgettünk egyéb tárgyról. Nagy terveket alkotánk, hogy ha majd
ő egészséges lesz és hazajöhet, összefogva mily nagy dolgokat viszünk mi
véghez.
Alkonyat felé vissza akartam menni Fiuméba. Mikor készülődésemet
észrevette, ujra visszatért a két virágra. Ujra lelkemre kötötte, hogy
megbizását el ne felejtsem. De már ekkor bántott a kiváncsiság s
megkérdeztem őt aggodalmaskodásának oka iránt.
– Lásd barátom, – felelé, – bolondság az egész. Mindenesetre nagy
kicsiség. El ne itélj érte, ha megtudod, de azért mégis elmondom neked.
Az én lelkemet rideggé tette már a sors, de ily dologban még tudok
érezni s tudom más érzését méltányolni.
S alig pihegő tüdővel elkezdett beszélni.
– Ismerted Dietrich Ignácz barátunkat. Tüzes lelkü jó hazafi volt s
igazi ellenzéki ember. Mikor ezelőtt tizenkét, tizenhárom évvel a
birósági törvényjavaslatot tárgyaltuk, ő használatra elkérte Vidacs
Jánostól ennek Corpus Jurisát s ez egy parlamenti szolgát egy levélkével
haza küldött s a Corpus Jurist azonnal elküldötte, a nélkül, hogy látta
volna, Dietrichhez.
– Ditrich nem sokáig élt ezután, mikor az a betegség rájött, mely
halálát okozta, engem elhivatott magához s ekkor tudatta velem, hogy ő
Vidacs könyvében két száraz emlékvirágot talált, hátha kedves tárgyai
Vidacsnak, én azokat vegyem át s adjam oda barátunknak. Én babonás
sejtelmet láttam ebben, vigasztaltam Dietrichet és rábeszéltem, hogy
csak tartsa magánál a virágokat, majd ha meggyógyul és fölkel, adja át
személyesen. Úgy illik az.
– Rábeszélésem meggyőzte s talán megnyugtatta őt. De bizony meghalt
nemsokára. De halála előtt két nappal a virágokat egy papirkuvertbe
tette s elküldötte lakásomra. Akkor a »Nádor« vendéglőben laktam.
Vidacscsal nem találkozhattam hamarjában. Később más lakásba
költözködtem s a málházás közben a papircsomag elkeveredett és utóbb én
az egészet elfelejtettem.
– Szegény Vidacs barátunk nyolcz év előtt meghalt. Legszebb,
legerőteljesebb férfikorában önmaga oltotta ki életét. De sötét
elhatározása előtt három nappal lázasan kérdezősködött Dietrich örökösei
után. Egy kedves emléktárgyat szeretne – úgy mondá – visszakapni.
Bizonyára azt akarta, hogy sírjába tegyék hideg szive fölé.
– Ezt is csak később tudtam meg. Leirhatlan fájdalmat és szemrehányást
éreztem, hogy az én mulasztásom minő gyötrelmet okozott a haldoklónak.
Talán ha látta volna azt a két hervadt virágot, elrepült volna agyából
az a sötét elhatározás s még most is élne, örülne és küzdene velünk
együtt.
– Mikor megyek haza, – fordult ekkor hozzám, – nem tudom. De te vedd
magadhoz azt az emléket s küldd el nekem. Barátunk már elporladott, de
hátha én megtalálom azt a nőt, kinek nemes szive s gyöngéd kezei egykor
megajándékozák ezzel barátunkat. Mátul fogva keresni fogom s legalább
neki visszaadom.
Kereste-e: nem tudom. Megtalálta-e: nem tudom. De nem is hiszem. Oly
beteg volt már, hogy pár nap mulva ágynak esett s mielőtt a szép tavasz
igazán beköszöntött volna: át kellett őt adnunk a sírnak.
Az emléket én később megtaláltam.
Egy száraz, halvány sárga aster alpinus virágboga az egyik. Még megvan
minden szirma, de illata már nincs meg.
Egy örökzöld chamaeciparis ágának két száraz tört darabja a másik. Amaz
talán a vidám barátságnak, emez talán egy szomoru, de jól megérdemelt
dicsőségnek a szimboluma.
S egy fehér atlaszra gyönyörüen hímzett két szőlőlevél s két babérlevél
a harmadik. A három együtt alkotja az emléktárgyat.
Egy szép és ifju lelkes hölgy adta egykor ezeket Vidacsnak, egy
diadalmas honvédütközet után örök emlékül. A csatában sebet kapott s a
sebet ez az édes és gyöngéd figyelem gyógyitá meg. Hogyne nyugodott
volna meg zaklatott szive ott a sírban, ha ez édes és dicső kis emléket
oda temetik vele a koporsóba.
Most már a száraz virág ott porlad az én gyüjteményemben. Mind
elköltöztek már azok, kiknek egykor joguk volt hozzá. Most már az én
örökségem, én nem adhatom senkinek.


DEÁK FERENCZ.
Sokáig tünődtem, fölvegyem-e gyüjteményes művembe ama kisded czikkeket,
a melyek e czim alatt olvashatók. E czikkek a hirlapok hasábjain Deák
halála óta mindig alkalmilag jelentek meg. Megjelenésük alkalmi volta
kényszeritett arra, hogy őket azzal a repülő gyorsasággal irjam meg, a
melylyel a napok és a hirlapok születnek és élnek.
Ha fel nem veszem gyüjteményes műveimbe: az örökkévaló feledés a sorsuk.
Még magam is elfeledtem s elfeledném őket végkép. Mint a hogy mindenki
elfeledi a hirlapok közleményeit. Szerencséjükre azoknak, a kik a
hirlapokat irják.
Mégis arra szántam el magam, hogy összegyüjtöm őket. Ime itt van tíz
kisebb-nagyobb közlemény. Méltónak tartom az elolvasásra. Nem az iró
miatt. Nem is a miatt, a hogy megirvák. Hanem a miatt, mert Deák
Ferenczről szólanak.
Gyermek voltam még, jól elmult annak már félszázada, a mikor én Deák
Ferenczet először láttam. Nemzetünk történetének dicső alakja volt ő
akkor is. Már az is régen volt, a mikor ő engem méltónak tartott arra,
hogy velem szóba álljon. Fél emberélet mult el azóta is. Azután voltam
vele együtt képviselő, voltam az ő táborában törvényhozó s mindig
áhitattal hallgattam szavait, a mikor szerét ejthettem.
Ki csodálkoznék s ki ne hinné el, hogy én a mélyen figyelő emberi lélek
teljes tudatosságával vigyáztam minden szavára, minden mozdulatára,
arczának és szemeinek minden változására? Igazán tiszteltem s igazán
szerettem őt. Elméjének működése s szivének nagysága egyaránt vonzott.
És azután történelmi alak volt ő már hetven év előtt is s minden vitán
és kétségen tul emelkedő dicsőségünk az idők végeig.
Az én kis czikkeim nem a haza bölcséről, nem a nagy államférfiról, nem
az ő nagy alkotásairól, nem is nemzetünknek az ő életében lefolyt
dolgairól szólanak. Könyveket kell ezekről irni, nem apró
elbeszéléseket.
Én az emberről, az egyéniségről akartam apró jellemvonásokat gyüjteni.
Olvasóim elé az embert akartam oda állitani.
Százszor annyit irhattam volna, mint a mennyit itt közlök. Hiszen mi ez
Deák egyéniségéhez képest? De én komolyan sohase készültem iróvá válni.
Nálam az irás mindig csak mellékes foglalkozás volt s ha tollat fogtam
kezembe, mindig külső ösztönzésre tettem. Vannak nemes és jó barátaim,
de egy se akadt köztük, a ki ellenállhatlan erkölcsi erővel hajszolt
volna az irásra. Ez oka a kis eredménynek.
És mégis most, a mint végig nézem e rég megirt közleményeket, ugy látom,
kár lenne ezeket a feledés sötétségébe temetni. Ezekben is meg van
örökitve Deák Ferenczről nehány emberi és egyéni igaz vonás. S ezekben
is van itt-ott egy sugár, mely születésére, gyermekkorára s
gondolkozásának néhány vidékére egy-egy világot vet.
Ha élünk: talán még többet is tehetünk. Egyéb gyüjteményes müveimben
Deák egyéni életének talán sokkal gazdagabb és egységesebb rajzát
készithetem el.

KEHIDA.
A Balaton délnyugoti vége gazdag nádas bozótokban vész el, csak egy
keskeny folyócska az égszinkék víztükörnek szelid folytatása. De e
folyócska már nem égszinkék és igen gyakran nem is szelid. A szeszélyes
Zala ez, mely néha szelid morajjal csatangol medrében – de gyakran
haragra gerjed s iszapos sárga hullámokkal borítja az egész Zala völgyét
s a völgynek gyönyörü erdőségeit.
Mert a Zala völgyét helylyel-közzel vad ős rengeteg borítja, tele óriás
magasságu égerfával, melynek apály idején még gyökerei is kiállnak a
talajból. Sok helyütt az egymásra dőlt fák, korhadó gyökerek s szétágazó
törzsek labyrintján át sem vad, sem ember keresztül hatolni nem képes.
E folyam völgyében és ennek partján fekszik Kehida. Régi fészek, mely
állitólag 1266-ban, tehát még az Árpádok korában épült és települt meg.
Mondják, hogy néhány évtizeddel ez előtt még meg volt a kehidai
várkastély udvarán az a márványlap, melyre az első alapítás éve, 1266
vésve volt s melyet azon kivül a Kanizsay család czímere ékesített.
Történetbuvárok úgy mondják, hogy e birtok egykor a gróf Kanizsay család
birtoka volt s ott, hol ma Deák Ferencz egykori háza áll, egy vár
állott, kőből szilárdan építve és vízárokkal körülvéve. Annyi bizonyos,
hogy a kastély homlokzata előtt a régi vár árkai most is biztosan
felismerhetők s mutatják az udvarban azt a régi épületet is, melyben
egykor egy partialis országgyűlést tartottak a török ellen a túladunai,
szlavon és horvát vármegyék rendei. Ez az épület jó karban van s most
istállónak használják.
A Kanizsay család kezéről a Harshágyi család kezére, majd innen a
Hertelendy, ma is virágzó zalamegyei család birtokába jutott Kehida.
Neve tulajdonkép nem is Kehida, hanem Kéthida volt azon okból, mert itt,
hogy a várnak a folyón túli összeköttetése biztos legyen, két híddal
volt megnyergelve a Zala vize.
A vár sorsa különben török-tatár-német alatt ugyanaz volt, a mi a
közelfekvő Nagy-Kanizsáé. Ettől északra már nem igen hódoltatott a
török; Tátika, Gyula-Keszi, Sümegh már inkább megóvták magukat hatalma
ellen.
A mint Nagy-Kanizsa a töröktől a tizenhetedik század végén
visszavétetett, Kehida is régi urainak birtokába került. De nem volt
betelepítve. Népsége, jobbágysága ki tudja hova züllött szélyel.
Mondják, hogy régi lakossága visszajövén, Kehidára telepedni nem mert,
hanem felvette magát a gesztenye erdők magaslataira, s ott építé
Pusztafalut, melyből csak 1470-ben költözött át a mai Kehidára. Annyi
bizonyos, hogy a falu ekkor tájt épült ujra templomával és kastélyával
együtt.
A mostani kastélyt Hertelendy Gáspár épitette föl a régi kehidai vár
helyére és annak romjaiból. Ennek egyetlen leányát, Hertelendy Annát,
Deák Gábor vette el s így került Kehida a Deák-család kezére.
A birtok körülbelől kétezer hold, melynek fele gyönyörü erdő volt a
magaslatokon. Szőlőhegye a kastélyra mosolyog, ennek homlokzatáról pedig
gyönyörü kilátás nyílik a Zala völgyére, melyben buja rétek és legelők
termékeny szántóföldekkel váltakoznak. A gazdaság kezelésének gondját
egész haláláig, 1844-ig Deák Antal, Ferencznek testvérbátyja viselte, a
közös jövedelemben azonban soha meg nem zavart testvéri szeretettel
részeltette Ferencz öcscsét. Ide rontott be 1843-ban a felizgatott
Forintos-párt garázda csőcseléke; ide jött az 1844-iki országgyülésről
Batthyány, Eötvös, Klauzál, Wenckheim és Bónis, hogy a hazának otthon
maradt bölcsét a válaszfelirat iránt megkérdezzék, s itt történt az a
jelenet, mely oly óriási válaszfalat von a holtáig rabszolgákkal
dolgoztató Washington és Deák Ferencz jelleme közt.
A mint Deák Antalt eltemették, Deák Ferencz a kastély udvarára
összehívta jobbágyait és zselléreit.
»Fiaim, úgymond, én földesuratok vagyok és ti jobbágyaim vagytok. A
törvény megszabja az én jogaimat fölöttetek és a ti kötelességeiteket én
irántam. De én jogaimmal élni nem akarok és titeket kötelességtek
teljesítésére nem kényszerítlek erővel. Ha azonban jószántatokból
eljöttök gazdaságomban segíteni, szivességteket megköszönöm s a
becsületes munkát megjutalmazom.«
Sírtak jobbágyai a földesúri szavakra, s bár Deák szavát tartá,
jobbágyai még nagyobb hűséggel teljesiték nála a munkát, mint előbb.
Forradalom után itt vigasztalá vérző szivét a nemzet bölcse. A szép
természet és a vendégek soha nem apadó serege volt öröme. Vendégei
között nagy számmal voltak a rokonok, jó barátok, megyei tisztviselők,
kikkel a házigazda szivesen eladomázgatott. Ha országos nevezetességek
látogatták meg: azokkal természetesen az országos politika járta. Végre
gróf Széchenyi, hogy Deák Ferenczet Kehidáról kimozdítsa s az ország
központjába kényszerítse, azt az ajánlatot tevé neki, hogy a birtokot
megveszi százhuszonöt ezer forintért. Sokáig tünődött Deák, de végre az
alkuba beleegyezett. A vételárnak közel fele terhek kifizetésére lőn
fordítva, a másik feléből, ugy tudom, mintegy húsz ezer forintot Deák
készpénzben vett föl, a vétel ár többi része pedig évjáradékra lett
megállapítva. A hetvenes években a legnagyobb magyar egyik örököse, gróf
Széchenyi Ödön, a birtokot az évjáradéki kötelezettséggel Baranyi
keszthelyi lakosnak adta el, kinek apjával Deák Ferencz apja már
ismeretségben volt.
Az épület egy főépületből s két szárnyból áll. A homlokzatnak völgy
felőli részén volt Deák Ferencz kezén két könyvtárszoba, egy nagy ebédlő
s két más kisebb szoba. Az udvar felőli részén voltak a vendégszobák.
A kastély és szobái most is épen úgy állanak, a mint ezelőtt huszonegy
évvel azokat a legnagyobb hazafi elhagyá. Elismerésünk érte a mostani
birtokosnak.

DEÁK FERENCZ MINT TANULÓ.
Deák Ferencz ma már a történelemé s nemsokára a néphagyományé is lesz
egyszersmind. Alakjának nagyságát s egyéniségének varázsát nem csökkenté
az élőnek szinről-szinre ismerete, de mérhetlen arányokban fogja növelni
az emlékezet, a mint az a népnek szeretete s kegyeletes fantáziája által
évről-évre gazdagabbá leend. De hogy ő folytonosan oly magasságban
álljon az utókor előtt, a mily magasra az élőt a nemzet köztisztelete s
az elhunytat a nemzet fájdalma helyezé: ahhoz nem szükséges a költő
lantja, nem szükséges a szónok dicsérete, nem szükségesek a hagyománynak
ábrándos visiói. Ahhoz elég, ha följegyezzük szigoru hűséggel mindazt, a
mit róla vagy általa tudunk, a mit tőle vagy általa nyerénk.
Életének nagy cselekményei a nemzet történelmének képezik dicső
részleteit. Ezeket följegyzendi a történetíró. Az államférfit, a
törvényhozót, a bölcset, a publiczistát ismerni fogják utódaink a
história örök lapjairól. Az embert és közpolgárt megörökíteni a mi
feladatunk. A miénk, kik láttuk az ő jóságos és dicső arczát, kik
hallhattuk az ő egyszerű és bölcs szavait, kiknek megengedé, hogy az ő
nagy lelkének melegénél melegedhessünk s kik sirattuk és siratjuk őt
halottaiban. Összegyűjteni róla mindazt, a mit összegyűjthetünk: ez a
kötelesség, mely reánk hárul.
Én a kötelességet szintén teljesíteni akarom. Nagynak tartám, míg
személyesen nem ismerém s midőn hozzá közelebb juthaték, úgy éreztem
magam mindig, mintha oltár előtt álltam volna. Én nem tudom, más is úgy
volt-e vele, én csak saját érzelmeimről adok számot. Lestem arczvonásait
s figyeltem minden szavára. Föl is jegyezgettem egyet s mást és
törekedtem multjában és multjának részleteiben is megismerni őt. A mit
tudok róla: abból hadd álljon itt egyelőre e rövidke közlemény.
* * *
Csaknem minden lap megjegyezte az utóbbi napokban, hogy Deák Ferencz a
gimnáziális tanfolyam egy részét Kőszegen végezte. E közlemény tudomásom
szerint valótlan. A kőszegi gimnázium tanulói között az ő neve nem
található. Igenis tanult két Deák Kőszegen, tudniillik Deák György és
Deák József, de ezek Deák József tárnoki földbirtokos gyermekei valának
s tudtommal Deák Ferencznek csak oldalági rokonai.
Több év előtt Kőszegen egy Koller nevű öreg tanitó gyakran szeretett
azzal dicsekedni, hogy Deák Ferenczet írni és olvasni ő tanította. A
kőszegiek hitelt adtak a jó öreg tanitónak s midőn 1871-ben a
törvényszékek fogdosása napirenden volt, Kőszeg városa Deák Ferenczhez
is kérelemmel járult, hogy ő pártolná a városnak törvényszék iránti
kérvényét a miniszteriumnál. A kérelem indokául Deák Ferencznek azon
város iránti kegyelete is felhozatott, melyben ő első kiképeztetését
nyerte. De a kérelem ezen indokára Deák Ferencz kijelenté, hogy ő
Kőszegen soha se járt iskolába.
Tarányi (Oszterhuber) Ferencz veszprémi kanonok, ki Deák Ferenczczel
másodizigleni sógorsági viszonyban állott s kit Deák néhányszor
látogatásával is megtisztelt, azt állítja, hogy Deák a gimnáziális
tanfolyam egy részét Nagy-Kanizsán, a kegyesrendü szerzetesek kezén levő
gimnáziumban végezte. Ez állításnak minden esetre hitelt adhatunk,
annyival inkább, mert a győri akadémia beirási és osztálykönyveiben is
meg van jegyezve, hogy Deák Ferencz oda Nagy-Kanizsáról ment.
Remélhetjük, hogy a kegyesrendüek nagy-kanizsai főnöke mindent, mi Deák
Ferenczre vonatkozólag rendjének iskolai évkönyveiben föltalálható,
összegyűjt s köztudomásra hozand.
Deák Ferencz négy éven át tanult Nagy-Kanizsán, úgymint az 1813/4-ik
tanévtől kezdve az 1816/7-ik tanév bezártáig. Itteni iskolai
előhaladásáról s élményeiről semmit sem tudok.
Az 1812/3-ik tanévet Deák a pápai királyi algimnáziumban végezte. E
gimnázium második grammatikai osztályának első félévi informatiójában
hetedik szám alatt Deák ekként van (latin nyelven) bevezetve:
»Deák Ferencz, tíz éves, római katholikus, magyarországi, Kehidáról,
Zalamegyéből való. Gyámja: Deák Antal alszolgabiró, lakik ugyanott.«
Mellesleg megjegyzem, hogy a mint e közleményből is látszik, ekkor már
Deáknak édes apja s valószinüleg édes anyja sem élt.
Pápán tanára volt: Stajkó Ignácz, ha jól vélem, benczésrendű szerzetes.
Szigoru tanárnak kellett lennie, mert az első félévben harminczegy
tanítvány közül csak két eminenst, a második félévben már csak
huszonnyolcz tanítvány közül négy eminenst osztályozott.
Deák mind az első, mind a második félévben úgy az erkölcs- és
vallástanból, mint a többi tudományból classis primae-t, első
osztályzatot kapott de az eminensek között nem foglalt helyet.
Egy évi tartózkodása alatt Pápán Deák Ferencz egy özvegy kasznárnénál a
Rozmaring-utczában s azon házban volt elszállásolva s nyert élelmezést
is, mely most Morvai-féle ház néven ismeretes. Az özvegy kasznárné
nevére már nem emlékezik Kéler József pápai lakos öreg úr, kinek
emlékező tehetsége őrizte meg e kis adatot.
Győrbe a nagy-kanizsai tanfolyam bevégezte után az 1817-ik év őszén ment
Deák Ferencz s a következő négy tanévet, mint logikus, phisikus, primi
és secundi anni (első, másod éves) jogász itt végezte. Tanárai voltak
1817/8-ban:
a vallástanból: Mollik Tóbiás világi pap és hitszónok;
a történelemből: Berta György világi;
a szám- és mértanból: Brestyenszky Adalbert benczésrendü szerzetes, ki
későbben tihanyi apát lett, s mint ilyen 1850-ben halt meg. Ez kedves
tanára lehetett Deák Ferencznek, mert én előttem 1873-ban két izben is
nagy kegyelettel emlékezett róla.
Ezen tanévben Deák mind az első, mind a második féléven az összes
tantárgyakban eminens, még pedig kevés kivétellel első eminens volt.
Erkölcsi magaviselete classis primae-vel jegyeztetett, tudnivaló levén,
hogy ebből eminens-t adni nem volt szokásban.
Physikus korában 1818/9-ben tanárai voltak:
a magyar nyelvből Fessel Zsigmond világi s a physikából Grőber Laurent
szintén világi. Ezeken kivül Berta, Vernei és Brestyenszky ama
tudományokban, melyekben az előző év folyamán át.
Ez évben nyert osztályzatai szerint második eminens. Kivevén a magyar
nyelvet, melyből classis secundae octavus-t (másodosztályt a nyolczadik
helyen) nyert, a mely osztályzat bizony a legrosszabbak egyike. Tanára
tót ember volt e tantárgyból s alig törte a magyar nyelvet és ez
szekundázta meg Deák Ferenczet a magyar nyelvből. Valami kedves
egyéniség e tanár mások előtt sem lehetett, mert a midőn ez adatokat
közli velem Sárkány Miklós bakonybéli apát s Deák egykoruja s egy éven
át tanulótársa, igy sóhajt föl Deákra és tanárjára czélozva levelében:
»Hová nyomta a magyarul alig tudó tót ember a nemes magyar ifjat!«
Első évi jogász korában, 1819/20-ban statistikából tanára volt: Kmethy
András, ha nem csalódom, a 48-ki honvédtábornoknak nagybátyja; a római
és nemzetközi jogból pedig Szibenliszt Mihály.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Emlékezések - 13
  • Büleklär
  • Emlékezések - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4191
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    32.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4180
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2019
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3995
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1976
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4046
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1969
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4060
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    29.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4163
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1880
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4121
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2029
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3947
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1852
    28.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4145
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    35.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3959
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1950
    32.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3961
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4066
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
    31.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3984
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1898
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3944
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1873
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3942
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1884
    29.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Emlékezések - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 822
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 500
    49.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    61.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    66.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.