Életbölcseség: Aforizmák - 13

Süzlärneñ gomumi sanı 3384
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1645
29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
élet felfoghatatlanul rövidnek tetszik. Öregségünkben néha egész hosszú
multunk szinte mesésen rövidnek tűnik fel szemünkben, mert hisz’ főkép
mindig ugyanazt az állandó jelent látjuk. E belső tüneménynek az az oka,
hogy lényünk nem mint magánvaló, hanem csupán annak a jelensége esik az
idő fogalma alá és hogy a jelen a tárgy és az alany érintkező pontja.
Miért látjuk másrészt ifjúságunkban oly beláthatatlanul hosszúnak az
előttünk levő életet? Mert helyet kell teremteni a határtalan
reményeknek, melyekkel a jövőt benépesítjük, amelyeknek megvalósítására
a Matuzsálem kora is rövid volna. Másik oka, hogy mértéknek azt a néhány
elmúlt évet vesszük, melyeknek emlékezete anyagban dús és ezáltal
hosszú. Mert az ujdonság mindent jelentősnek láttat, miért is utóbb még
újra fölidéztük, tehát gyakran emlékezetünkbe idéztük és ezáltal az abba
bevésődött.
Néha azt hisszük, hogy visszavágyunk valamely helyre, pedig csak az után
az idő után sóvárgunk, midőn ott éltünk és ifjabbak, frissebbek voltunk.
Az idő így ámít bennünket a tér álarcában. Utazzunk csak oda, kitűnik a
csalódásunk.
Hogy az ember magas életkort érjen el, annak hibátlan szervezet mellett
két útja van. Két lámpa égését vehetnők erre példázatnak: az egyik azért
ég sokáig, mert kevés ugyan az olaja, de vékony a bele is; a másiknak
erős a bele és sok az olaja. Az olaj az életerő, a bél ennek a
fogyasztója.
Életerőnk tekintetében 36-ik évünkig azokra hasonlítunk, akik kamataik
után élnek: amit ma elköltünk, holnap újra itt van. Ez időponton túl
kezdünk már a tőkéhez is hozzányúlni. Eleinte alig vehető a dolog észre:
a kiadás legnagyobb része magamagától pótlódik. Ügyet se vetünk a
mutatkozó csekély hiányra. Csakhogy ez mindinkább növekszik, napról
napra észrevehetőbbé válik. A ma mindenkor szegényebb a tegnapnál, a
megállásnak reménye nélkül. Miként a szabadon eső testek gyorsulása nő
ez a fogyasztás, – míg végre semmi sem marad. Különösen szomorú eset, ha
az életerő és a vagyon mindkettő egyidőben olvad lefelé: ezért növekszik
az öregkorban a vagyon iránti szeretet. Eleinte azonban, a nagykorúságig
és még valamivel azon túl életerőnk tekintetében azokra hasonlítunk,
akik kamataikból valamelyest a tőkéhez csatolnak, nemcsak a kiadást
fedezhetjük, hanem még a tőkét is növelhetjük. És néha valamely
becsületes gyám gondoskodásából ez egyúttal pénzünkre is áll. Boldog
ifjúság! Szomorú öregkor! Azért mégis jó kímélni az ifjúi erőt.
Aristoteles megjegyzi (Politika, L. nlt. c. 5.), hogy az olympiai
versenyeken csak két vagy három esetben fordult elő, hogy ugyanaz az
ember ifjú korában és később mint férfi is győztes lett volna. Az
előzetes gyakorlat követelte korai megerőltetés annyira kimeríti az
erőket, hogy később a férfikorra nem marad. Még inkább mint az
izomerőre, áll ez az idegerőre, melynek a szellemi munka a
megnyilvánulása. Innét van, hogy az ingenia praecocia, a csodagyermekek,
az üvegházi nevelés e gyümölcsei, később nagyon közönséges emberekké
válnak. Az ókori nyelvek korai, kényszerű, megerőltető tanulása lehet az
oka sok tudós elme későbbi bénultságának és ítélethiányának.
Megfigyeltem, hogy majd minden embernek a jelleme különösen illik
valamely életkorhoz. Van olyan, aki szeretetre méltó ifjú, aztán vége;
mások erős, tevékeny férfiak, kinek az öregség elveszi minden értékét,
némelyek pedig legelőnyösebb oldalukról mutatkoznak be öregségükben,
mikor is szelidebbek, mert tapasztaltabbak és nyugodtabbak. Ez különösen
a franciáknál fordul gyakran elő. Úgy lehet a dolog, hogy magában az
illető jellemben van valami ifjúi, férfias vagy öreges, amellyel a kor
vagy megegyezik, vagy pedig korrektívum gyanánt ellene munkál.
Hajón utazva, előrehaladásunkat azon vesszük észre, hogy a parton a
tárgyak visszamaradnak és kisebbé válnak: idősebbé válásunkat arról
ismerjük meg, hogy korosabb emberek mindinkább fiataloknak tetszenek
előttünk.
Már fentebb említettük az okát, hogy miért okoz növekvő korunkkal
szellemünkre mindig csekélyebb hatást mindaz, amit látunk, teszünk és
tapasztalunk. Ily értelemben elmondhatjuk, hogy csak ifjúságunkban élünk
_teljes_ öntudattal, öregségünkben csak féllel. Minél idősebbek vagyunk,
annál kevesebb öntudattal élünk: a dolgok hatás nélkül röppennek tova. A
műtárgy sem tesz hatást, ha ezerszer láttuk. Az ember megteszi a
teendőjét, anélkül, hogy utóbb tudna róla. Így válik az élet mindinkább
kevésbé tudatossá, minél inkább közeledik a teljes tudatlansághoz, így
lesz mindig gyorsabb az idő futása. A gyermekkorban a tárgyak és az
események ujdonsága mindent tudatossá teszen: ezért beláthatatlanul
hosszú a nap. Ez történik velünk utazásokon is, ezért tetszik ott egy
hónap hosszabbnak, mint otthon négy. A dolognak ez újsága azonban nem
akadályozza meg, hogy a hosszúnak tetsző időt igazán hosszadalmasnak ne
találjuk. Az értelmet lassanként leköszörüli a megszokás, úgy hogy
mindinkább csökkenő hatással vonul el felette minden. Ezáltal a napok
jelentéktelenebbek és így rövidebbek lesznek: a gyermek órái hosszabbak
az öreg ember napjainál. Életünk ideje gyorsuló mozgást végez, miként a
lefelé gördülő golyó. Miként a forgó korongon minden pont annál
gyorsabban fut, minél távolabbra esik a középpontól, akkép annál
gyorsabban peregnek le napjaink, minél távolabb vagyunk éltünk
kezdetétől. Föltehetjük tehát, hogy kedélyünk közvetlen becslésében egy
esztendőnek hosszúsága fordított viszonyban áll ugyanannak életkorunkban
foglalt hányadosával: ha például az év életkorunknak egy ötödét teszi,
tízszerte oly hosszúnak tűnik föl előttünk, mintha annak csak egy
ötvened részét tenné ki.
Az idő gyorsaságának e különbségei a leghatározottabb befolyást
gyakorolják létünk minden egyes korára. Elsőbb is azt okozza, hogy
gyermekkorunk – bár csak mintegy 15 évre terjed – életünknek a
leghosszabb kora és így a leggazdagabb emlékezésekben; aztán, hogy az
unalomnak életkorunkkal fordított arányban vagyunk alávetve. A
gyermekeknek folyton szükségök van időtöltésre, játékra vagy munkára: ha
egy pillanatig fennakadnak, rögtön erőt vesz rajtok a rémes unalom. Még
az ifjak is nagyon ki vannak ennek téve, miért is gond szállja meg őket
minden ki nem töltött óra miatt. A férfikorban mindinkább szűnik az
unalom: az öregeknek az idő mindig rövid és a napok nyílsebesen tűnnek
tova. Természetesen emberről szólok, nem pedig elvénhedett baromról. Az
életfolyás e gyorsulása által a kései években rendesen szűnik az unalom,
másrészt elnémulnak a szenvedelmek is kínjaikkal. Jó egészség mellett
általában csekélyebb az élet terhe, mint az ifjúkorban: ezért mondják
javakornak az öregséget megelőző és annak gyengeségétől és bajaitól ment
időt. Azért mégis az ifjúság a szellem megtermékenyülésének az ideje, a
bimbófakasztó tavasz, mikor minden hat ránk és öntudatunkat eleveníti.
Mély igazságokat nem lehet kiszámítani, hanem csak megpillantani. Első
felismerésök a közvetetlen, pillanatnyi benyomásnak az eredménye: csak
addig következhetik be, míg az erős, eleven és mély. E tekintetben tehát
minden az ifjúi évek felhasználásától függ. Később inkább bírunk hatni
másokra, sőt a világra, mert magunk befejezett, lezárt egyéniségek
vagyunk és a világ már kevéssé hat ránk. Ezek tehát a cselekvés évei,
amaz pedig az eredeti felfogás és megismerés ideje.
Ifjúságunkban a szemlélet, öregségünkben pedig a gondolkodás az
uralkodó, amaz tehát a költészet ideje, ez pedig inkább a filozófiáé.
Gyakorlati tekintetben is ifjúságunkban a szemlélet hatása alatt
cselekszünk, öreg korban ellenben a meggondolás a döntő. Ennek részben
az az oka, hogy csak öregségünkben tekinthetünk kellő számú szemléletre
vissza, amelyek fogalmainknak teljes jelentőséget, tartalmat és hitelt
kölcsönöznek. Másrészt a megszokás csökkenti a szemlélet hatását.
Ifjúságunkban ellenben, különösen ha élénk a képzelőerőnk, a
szemléletesnek, a dolgok külsejének olyannyira döntő a hatása, hogy a
világot, mint valami képet tekintjük. Főgondunk, hogy mint fest az
alakunk azon a képen, az már kisebb gondunk, hogy belsőnkben milyen a
kedvünk. Ennek a mutatója az ifjak személyi hiúsága és nyalka piperéje.
A szellemi erők legnagyobb energiája és ruganyossága kétségkívül az
ifjúkorban található, legkésőbb a 35-ik életévig. Ezután folyton, ámbár
lassan, csökken. De a későbbi éveknek, sőt az öregségnek is megvan
ehelyett a szellemi kárpótlása. A tapasztalás és a tudomány csak e
korban válik igazán gazdaggá: volt időnk és alkalmunk, hogy a dolgokat
minden oldalról szemléljük és átgondoljuk, érintkező pontjaikat és
összekötő kapcsaikat megtaláljuk. Csak most értjük meg igazán a dolgok
összefüggését. Minden megülepedett. Amit már ifjúságunkban is tudtunk,
most sokkal alaposabban értjük meg, mert minden forgalomra sok
bizonyítékunk van. Amiről ifjúságunkban azt hittük, hogy tudjuk, azt
öregségünkben igazán tudjuk és azonfelül még sok egyebet. Ezenfelül most
tudásunk minden oldalról átgondolt és összefüggő ismeret, míg
ifjúságunkban hézagos és töredékes volt. Csak öregségünkben lehet teljes
és helyes képzetünk az életről, mikor is egész természetes folyamatát
áttekinthetjük. Nemcsak az elejéről vetünk rá egy sejtő pillantást,
hanem az egészre visszanézve, megismerjük teljes hiábavalóságát. A
többiek pedig kába hittel várják, hogy az _igazi_ csak ezután jön. De
viszont az ifjúságban több a lendület: a kevésből, amit ismer, többet
tud csinálni. Az öregségben több az ítélet, behatolás és alaposság.
Ifjúságunkban gyüjtjük egyéniségünknek sajátos ismereteit, eredeti
alapnézeteinket, mindazt, amivel a kiváltságos szellem hivatva van a
világot megajándékozni. Az anyag mesterévé azonban csak későbbi években
válhat az ember. Nagy írók rendszerint ötvenéves koruk táján írták
mesterműveiket. A tudás fája fiatalon ver gyökeret, bár csak koronás
korában termi meg gyümölcsét. Minden történelmi korszak, még a
legnyomorúságosabb is, sokkal különbnek tartja magát az előzőknél, így
van ez az emberi életkornál is: mindkettő egyaránt téves. A testi
növekedés éveiben, midőn szellemi erőnk és ismeretünk nap-nap után nő,
szokása a mának, hogy kicsinyléssel tekintsen a tegnapra. E megszokás
meggyökerezik és fenmarad még akkor is, midőn már beállott a szellemi
erők csökkenése és a mának tisztelettel kellene tekintenie a tegnapra.
Gyakran nagyon is lebecsméreljük ifjúi éveink műveit és ítéleteit.
Általában meg kell itt jegyeznünk, hogy ámbár a jellem és az értelem
lényegükben egyaránt velünkszületett dolgok, mindamellett az értelem
korántsem marad annyira változatlannak, mint az előbbi, hanem bizonyos
szabályszerű változásoknak van alávetve. Ennek részint az az oka, hogy
az értelmi erőnek fizikai alapja van, részint az, hogy az anyaga
tapasztalati. Ez az erő folyvást növekszik, míg csak eléri a
csúcspontot, majd lassanként alászáll a hülyeségig. Másrészt a
gondolkodásnak és tudásnak a tartalma, a belátás gyakorlata és
tökéletessége folyton növekszik a határozott gyöngeség bekövetkeztéig,
amely aztán mindent elejt. Az a körülmény, hogy az ember egy
változhatatlan és egy kettős módon változó elemből, a jellemből és az
értelmi erőből áll, magyarázza meg a különböző életkorokban mutatkozó
különbségeket.
Elmondhatjuk, hogy éltünk első negyven éve adja meg a szöveget, a
következő harminc pedig a hozzávaló kommentárt, amely feltárja annak
igaz értelmét és összefüggését, erkölcsi tanítását és minden
finomságait.
Az élet végével pedig úgy vagyunk, mint mikor vége van az álarcosbálnak,
midőn leszedik az álarcokat. Most látjuk csak igazán, hogy kikkel
érintkeztünk életünk idején. A jellemek megvilágosodnak előttünk, a
tettek meghozták a gyümölcsüket, a művek elnyerték igazságos
méltatásukat és a tévesztő délibáb elfoszlott. Mindehhez pedig idő
kellett.
Különös azonban, hogy az ember önmagát, saját célját is csak élete vége
felé ismeri és érti meg igazán, különösen ami a világhoz és másokhoz
való viszonyát illeti. Gyakran, de nem mindig, alacsonyabb helyet fogunk
magunknak kijelölni, mint eleinte hittük. Olykor azonban magasabbat is,
midőn nem ismerve eléggé a világ alacsonyságát, emennél feljebb tűztük
ki célunkat. Megtudjuk, hogy valójában mit érünk.
Az ifjúságot az élet boldog korának szoktuk mondani, az öregséget pedig
a szomorúnak. Ez igaz lenne, ha a szenvedélyek boldogítanának. Pedig
ezek ide-oda tépik az ifjúságot kevés öröm és sok kín közepette. A hűvös
öregséget nyugton hagyják, amely innét nyeri szemlélődő jellegét. A
belátás felszabadul és uralkodóvá válik. Ez pedig önmagában mentes a
fájdalomtól, tehát öntudatunk is annál boldogabb lesz, minél jobban az
ismeret uralkodik benne. Fontoljuk csak meg, hogy minden élvezet negatív
természetű, ellenben a fájdalom pozitív. Ebből is megérthetjük, hogy a
szenvedélyek nem boldogíthatnak és hogy az öregség azért még nem
sajnálatra méltó, mert meg van fosztva némely élvezettől. Mert minden
élvezet csupán egy szükséglet csillapítását jelenti. Hogy a szükséglet
megszüntével az élvezettől is elesünk, az éppen oly kevéssé méltó a
sajnálatra, mint hogy asztalbontás után többet nem ehetünk és hogy egy
átaludt éj után ébren kell lennünk. Platon (Bevezetés a Köztársasághoz)
igen helyesen mondja boldognak az öregséget, mely végre megszabadítja az
embert az őt untalan nyugtalanító nemi ösztöntől. A nemi ösztönből eredő
sokféle és végtelen szeszély és szenvedelem úgyszólva bizonyos állandó,
enyhe őrületben tartja az embert, aki eszének teljes birtokába csak ez
ösztön kialvása után léphet. Bizonyos amellett, hogy az ifjúságnak
általában bizonyos melankólia és szomorúság, az öregségnek ellenben
bizonyos vidám derű a sajátja. Ennek pedig nem más egyéb az oka,
minthogy ifjúságunkban ama _démonnak_ uralma és robotja kínoz bennünket,
nem könnyen engedve egy szabad órát. Közvetve vagy közvetlenül ez az oka
minden bajnak, mely az embert éri vagy fenyegeti. Ezzel szemben az
öregség olyan ember vidám derűjét mutatja, aki lerázta a sokáig hordott
bilincset és végre szabadon mozog. Viszont azt is mandhatnók, hogy a
nemi ösztön kiválásával föl van emésztve az élet magva és csak a héjja
marad meg. Hasonlatos ez az olyan színjátékhoz, melyet emberek kezdtek
el, majd automaták játszanak végig emberi ruhákban.
Bármint áll is a dolog, az ifjúság a nyugtalanság kora, az öregség pedig
a nyugalomé. A gyermek vágyakozva nyujtja ki a kezét messzire, minden
után, amit sokféle tarkaságban lát maga előtt: mert ingerli az, mivel
sensoriuma még friss és fiatal. Ezt cselekszi, csakhogy nagyobb
energiával, az ifjú is. A tarka világ számtalan alakja izgatja,
képzelete szertelenül nagyítja a valót. Telve van kívánsággal és
határozatlan sóvárgással: ez megfosztja a nyugalomtól, pedig nélküle
nincsen boldogság. Az öregségben minden megcsillapodik, a vér lehűl, az
érzékek kevésbé érzékenyek. Másrészt a tapasztalás megmutatja a dolgok
értékét és az élvezetek tartalmát, miáltal az ember megszabadul az
ábrándok, agyrémek és előítéletek seregétől, mely a nyílt és tiszta
kilátást elfödte. Az ember helyesebben és világosabban értékel mindent
és belátja a földi dolgoknak a semmiségét. Ez adja meg minden öregnek,
még a nagyon közönséges értelműnek is a bölcseség némi látszatát, mely
az ifjabbak felett kitünteti. Míg az ifjú azt hiszi, hogy Isten tudja mi
minden csodás dolgot lehetne találni e világon, csak a helyét tudná,
addig az öreg ember át van hatva a Prédikátor igazságától, hogy „minden
hiúság!“ Tudja, hogy minden dió üres, akárhogy is be van aranyozva.
Csak késői korában jut el az ember a földi dolgok és a világ
dicsőségének Horátiusi „nem csodálásához“: vagyis a minden dolgok
hiúságáról és minden földi pompa ürességéről való közvetlen, őszinte és
határozott meggyőződéshez; a délbábok eltüntek. Nem hiszi többé, hogy
akár a palotában, akár a kunyhóban valami különös boldogság lakozhatik,
amely lényegében nagyobb lehetne annál, amelyet ő maga is élvezhet
bárhol, ha testi és lelki fájdalmaktól szabad. Nem szabja ki a világ
mértékével, hogy mi a nagy és kicsiny, mi az előkelő és hitvány. Ez adja
meg az öregnek azt a különös lelki nyugalmat, mellyel mosolyogva tekint
a világ szemfényvesztésére. Teljesen kiábrándulván, tudja, hogy az
emberi élet nyomorúsága minden vásári cifraságon is áttetszik. Akárhogy
is festik és díszítik, az élet igazi értékét a szenvedéstől való
mentességben kell keresni, nem pedig a gyönyörökben és a pompában. (Hor.
epist. L. I. 12. V. 1–4.) A magasabb kor alapvonása a kiábrándultság: az
illuziók, melyek idáig az életnek a maga ingerét és a tevékenységnek a
maga ösztönét megadták, eltüntek. Megismertük a világ minden pompájának,
kivált a fénynek, dísznek és a fenség látszatának semmiségét és
ürességét. Tapasztaltuk, hogy a legtöbb megkívánt dolog és óhajtott
élvezet mögött ugyancsak kevés rejlik és így lassanként odajutottunk,
hogy belátjuk egész létünknek nagy szegénységét és ürességét. Csak 70.
életévünkben értjük meg teljesen a Prédikátor könyvének első versét. És
ez az, ami az öreg kornak bizonyos bús színezetet ad.
Rendszerint azt hiszik, hogy az öregségnek betegség és unalom a végzete.
Az első éppen nem tartozik az öregség lényegéhez, kivált nem akkor, ha
nagy kort akarunk elérni: mert crescente vita, crescit sanitas et morbus
(megnövekedvén az élet, nő az egészség és a betegség is.) Az unalomnak
pedig kevésbé van alávetve mint az ifjúság. Az unalom ugyanis nem
kísérője a magányosságnak, amit könnyen belátható okoknál fogva,
mindenesetre magával hoz az öregkor, legfeljebb azoknál, akik csak
érzéki és társas élvezeteket ismertek, ellenben szellemi erejöket nem
fejlesztették. Igaz, hogy a szellemi erők is megcsökkennek, ahol azonban
sok volt belőlük, ott marad még elég az unalom legyőzésére is. Másrészt,
mint már fent kimutattuk, a tapasztalat, ismeret, gyakorlat és
elmélkedés mindinkább gyarapítja a helyes belátást, élesíti az ítéletet
és feltárja a dolgok összefüggését: a felhalmozott ismeretek új meg új
kombinációja, az önművelés soha nem szünetelő munkája folyton
foglalkoztatja, kielégíti és megjutalmazza a lelket. Ez némileg
ellensúlyozza az említett csökkenést. Öregkorban ezenfelül, mint
kifejtettük, sokkal gyorsabban múlik az idő: ez is az unalom ellen van.
A testi erő csökkenése keveset árt, hacsak kenyérkereset miatt nincs rá
szükség. A szegénység nagy baj öregkorban. Ha azonban ez száműzve van,
az egészség pedig jól szolgál, akkor az öregség az életnek igen is
tűrhető része. Kényelem és biztonság a fő szükségletei: ezért szereti az
ember a pénzt öregkorában még inkább, mint előbb, mert kárpótol a
hiányzó erőkért. Búcsút mondva Vénusznak, szívesen keres vidítást
Bacchusnál. Míg eddig a látás, utazás, tanulás volt szükséglete, most
oktatni, beszélni vágyik. Nagy szerencse, ha az embernek még agg korában
is megmarad az előszeretete bizonyos tudomány vagy zene, színjátszás,
egyáltalán valamely külső dolog iránt, amint ez tényleg ki is tart
némelyeknél a késő vénségig. Az ember sohasem veszi több hasznát az
egyéniségének, mint öregségében. Természetesen, akik mindig eltompultak
voltak, idős korukban mindinkább automatákká válnak. Folyton ugyanazt
gondolják, mondják és teszik, semmi külső benyomás ezen nem
változtathat, sem valami újat ki nem válthat belőlük. Ha az ilyen
aggokhoz szól az ember, annyi, mintha homokba írna: rögtön nyoma vész.
Az ilyen aggság az életnek holt feje (caput mortuum) csupán. A második
gyermekkornak ezt a bekövetkezését a természet némely ritka esetben a
harmadik fogzással szokta jelképezni.
A növekvő öregséggel folyton fogyása az erőknek mindenesetre szomorú
tény, ám egyúttal szükséges, sőt üdvös is: előre munkál a halálnak, mely
nélküle nehezebben esnék. A jó halál, euthanasia, legnagyobb haszna a
nagyon magas kornak, a felette könnyű, megelőző betegség nélkül való és
küzdéstől nem kísért kimúlás, mely nem is érezhető: leírása főművem
második kötete 41. fejezetének 470. lapján (3. kiad. 534.) található.
A Véda Upanisadja (Vol. II. p. 53.) az ember természetes életkorát száz
évre teszi. Azt hiszem, helyesen. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy csak a
90 évet meghaladott emberek részesülnek a _jó halálban_, akik kimúlnak
minden betegség, sőt szélütés, görcsök és hörgések nélkül, néha még el
se sápadnak, olykor evés után ülve elszenderülnek; vagy inkább nem is
halnak meg, hanem megszünnek élni. Minden más, előbbi korban történő
halál idő előtt való és csupán betegség okozta.[26]
Az emberi élet voltakép sem hosszúnak, sem rövidnek nem mondható,[27]
mert valójában az a mértéke minden más időbecslésnek.
Ifjúság és öregség közt az marad mindenkor a főkülönbség, hogy amaz az
életet látja maga előtt, ez a halált; annak a multja rövid, a jövője
pedig hosszú, ennél megfordítva áll a dolog. Mindenesetre az öreg ember
előtt már csak a halál lebeg, az ifjú előtt ellenben az élet; kérdés
azonban, hogy melyik a kettő közül a súlyosabb és hogy nem jobb-e az
életen túl lenni, mint előtte, miként a Prédikátor mondja (7., 2.):
„Jobb a halál napja a születés napjánál“. Hosszú élet kívánása
mindenesetre merész óhajtás. Mert, quien larga vida vive mucho mal vive
(aki hosszú életet él, sok rosszat ér meg), mondja a spanyol közmondás.
Az asztrológiának ugyan nincs igaza abban, hogy az egyes ember
életfolyása a planétákban előre meg vagyon írva. Azonban az emberi
életfolyásnak általában, az egyes életkoroknak megfelel egymásután
egy-egy uralkodó planéta. A tizedik életévben _Merkur_ uralkodik. Az
ember is, miként ez, gyorsan és könnyen mozog a legszűkebb körben.
Hangulatát csekélységek is befolyásolják, de sokat és könnyen tanul a
ravaszság és ékesszólás istenségének uralma alatt. Húszéves korában az
ember _Vénuszt_ uralja: a szerelem és a nő foglalja le teljesen.
Harmincadik évében _Mars_ az úr: az ember heves, erős, merész, harcias
és dacos. Negyvenedik évében a négy planetoid uralkodik rajta, élete a
szélességben terjed: frugi-vá (alkalmas, derék ügyes) lesz, vagyis
_Ceres_-szel a hasznost szolgálja, _Vesta_ segélyével saját tűzhelyet
alapít, _Pallas_ kioktatja a szükséges tudományokban, felesége pedig,
mint _Juno_, úrnője a háznak. A mintegy 60, azóta felfedezett planetoid
újítás, melyről semmit sem akarok tudni. Úgy teszek velök, mint a
filozófia tanárai velem: semmibe sem veszem őket, mert nem illenek a
portékám közé. Ötvenedik életévében pedig _Jupiter_ az uralkodó. A
legtöbb egyívásút az ember túlélte és a jelen nemzedék felett állónak
érzi magát. Ereje még teljes, tapasztalatban és tudásban pedig gazdag:
egyéniségéhez és helyzetéhez mérten tekintélye kiterjed egész
környezetére. Többé nem fogadja a parancsot, hanem osztja. Most a
legalkalmasabb arra, hogy a maga körében kormányzó és uralkodó legyen.
Az ember ötvenéves korában éri el, Jupiter uralma alatt, pályájának a
tetőpontját. Hatvanéves korában _Jupiterrel_ elérkezik az ólmosság: az
elnehezedés, lassúság és szívósság. Az öreg ember olyan mint a halál,
mint az ólom: súlyos, lomha és halovány – miként Shakespeare mondja
(Romeo és Júlia II. felv. 5. jel.). Végül elérkezik _Uranos_, mikor is,
mint mondani szokás, az égbe jutunk. _Neptun_, kit sajnos,
gondolathiányból neveztek így el, itt nem jöhet szóba; mert nem is
nevezhetem itt igazi nevén Erosnak. Különben megmutatnám, miként
kapcsolódik a kezdet a véghez, mint fűződik titkos kapoccsal a szerelem
a halálhoz, melynél fogva az Orcus, vagy az egyiptomiaknál Amenthes
(Plutarchos de Iside et os. c. 29.), nemcsak elvesz, hanem ad is és a
halál az életnek nagy gyűjtőmedencéje. Onnét, igen onnét az Orcusból
származik minden, ott volt egykoron minden, ami most él. Hacsak felérnők
ésszel ezt a szemfényvesztést, amellyel ez történik: akkor minden
világos lenne.

Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
  • Büleklär
  • Életbölcseség: Aforizmák - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3855
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1924
    25.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3884
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1931
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3921
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1962
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3959
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1845
    26.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4042
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1968
    25.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4039
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    26.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3954
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    25.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3903
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2015
    24.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3837
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2059
    25.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3879
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    25.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3886
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2071
    24.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3895
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    24.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3384
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1645
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.