Életbölcseség: Aforizmák - 01

Süzlärneñ gomumi sanı 3855
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1924
25.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
36.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.

SCHOPENHAUER
ÉLETBÖLCSESÉG
A TANULMÁNYOK III. SOROZATA
SCHOPENHAUER
ÉLETBÖLCSESÉG
AFORIZMÁK
FORDÍTOTTA
KELEN FERENC DR.
BUDAPEST, 1925
A PANTHEON IRODALMI INTÉZET R.-T. KIADÁSA
_A boldogság nem könnyű dolog: nehéz azt megtalálni önmagunkban, másutt
pedig lehetetlen._
_CHAMFORT._
Globus, Budapest


BEVEZETŐ
Az életbölcseség fogalmát itt a szóban magában benne rejlő értelemben
használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá
formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást. Oly életre,
mely hideg és érett megfontolás mellett is kívánatosabb a nemlétnél,
amelyhez önmagáért, nem csupán a haláltól való féltünkben ragaszkodunk
és melyet ezért végnélkül tartónak szeretnénk látni. Hogy az emberi élet
egy ilyen lét fogalmának megfelel-e, vagy egyáltalán megfelelhet-e, oly
kérdés, amelyre az én filozófiám tudvalevően nemmel felel, holott az
életboldogság fogalma igenlő választ tételez fel. Ez pedig az emberrel
veleszületett tévedésből fakad, amint főművemben (2. kötet, 49. fej.)
gáncsolva kimutattam.
Hogy e gondolatokat mindazonáltal kifejthessem, teljesen el kellett
távoznom attól a magasabb, metafizikai-erkölcsi állásponttól, amelyhez
filozófiám lényege elvezet. Az itt következő fejtegetés ezért is
bizonyos megalkuváson alapszik, amennyiben a közönséges, tapasztalati
állásponton marad és ennek tévedését osztja. Értéke is csupán
feltételes, mert maga az életboldogság szava is merő szépítgetés.
Teljességre sem tart számot, részben a tárgy kimerithetetlen voltánál
fogva, részben, mert különben a másoktól már elmondottakat kellene
ismételnem.
Aforizmáimmal hasonló célra törekszik _Cardanus_nak olvasásra nagyon
érdemes könyve: de utilitate ex adversis capienda (a sorscsapásokból
merített hasznos tanulságokról), mellyel az itt előadottakat ki lehet
egészíteni. _Aristoteles_ Rhetorikája I. könyvének 5. fejezetébe szintén
beleszőtt egy vázlatos eudaimonologiát, mely azonban túlságos józannak
sikerült.
Előzőimet nem használtam fel, mert a kompilálás nem kenyerem. Annál
kevésbé tehetem ezt, mert különben oda lett volna a felfogás egysége,
ami az efajta műveknek a lelke.
Általában természetesen minden idők bölcsei mindenkor ugyan azt
hirdették, a balgák pedig, azaz minden idők mérhetetlen többsége,
mindenkor ugyanazt cselekedték, vagyis annak az ellenkezőjét, és ebben
marad a dolog továbbra is. Jól mondja Voltaire: „Ezt a világot oly
balgának és gonosznak fogjuk itt hagyni távozásunkkor, amilyennek
beléptünkkor találtuk“.


I. FEJEZET.
BEOSZTÁS
Aristoteles (Ethica Nicom. I. 8.) az emberi élet javait három osztályba
sorozza: a külsőkre, a lélek és a test javaira. Ebből csupán a hármas
számot tartom meg, midőn a halandók sorsának különbözését három
alap-okra vezetem vissza. Ezek:
_1. Az ember egyénisége_ a legtágabb értelemben. Ebben foglaltatik tehát
az egészség, erő, szépség, temperamentum, erkölcsi jellem, értelmesség
és ennek kiművelése.
_2. Az ember vagyona és birtoka_ minden értelemben.
_3. Az ember szerepe._ E kifejezésen tudvalevően azt értjük, hogy _mi_
az ember mások képzeletében, tehát milyennek képzelik el a többiek. Ez a
mások véleménye rólunk, mely a tisztelet, rang és hírnév formájában
jelentkezik.
Az emberi jellem különbözése magának a természetnek a műve. Ennek tehát
sokkal lényegesebb és mélyebb a befolyása az ember boldogságára vagy
boldogtalanságára, mint az utóbbi két csoport különbözéseinek, melyek
csupán emberi közremunkálásból erednek. A _valóságos egyéni előnyökhöz_,
mint a nagy szellemhez, a nagy szívhez úgy aránylanak a rangnak,
születésnek, még a királyinak is, a gazdagságnak és efféléknek minden
előnyei, mint a színpadi királyok a valósághoz. Már Metrodorus,[1]
Epikuros első tanítványa ezt irta egy fejezete elé: Majorem esse causam
ad felicitatem eam, quae est ex nobis, ea quae ex oritur. Fontosabb
boldogságunkra az, ami önmagunkból való, mint ami a dolgokból ered. – V.
ö. Clemens Alex. Strom. II. 21. 362. l. op. polem. würzburgi kiadás.
Mert az ember jólétére nyilván az a fődolog, ami benne magában rejlik.
_Közvetetlenül_ ebből fakad ugyanis belső, kellemes vagy kellemetlen
közérzése, mint érzésének, akaratának és gondolkodásának az eredménye.
Minden kívülfekvő dolog ellenben csupán _közvetett_ hatással van rá.
Ezért illetnek ugyanazok a külső események vagy viszonyok mindenkit más
és más módon, ezért él mindenki egyenlő környezetben és mégis más és más
világban. Az embernek csupán saját képzeteivel, érzéseivel és akarati
tényeivel van _közvetetlenül_ dolga, a külső dolgoknak csak annyiban van
rá hatásuk, hogy azokat előidézik. Hogy milyen az a világ, amelyben
élünk, az az elménk különbözőségétől függ: ehhez képest lesz világunk
szegény, léha és lapos, vagy pedig gazdag, érdekes és jelentős.
Olyik ember megirígyli a másiktól azokat az érdekes eseményeket, amelyek
annak az életében felmerültek. Pedig inkább felfogó elméjét irígyelné,
mert ez adta meg azoknak az eseményeknek a jelentőségüket. Ugyanaz az
élmény, amely a szellemes ember fejében oly érdekesen alakul ki, a
lapos, köznapi felfogásban üres, hétköznapi jelenet volna csupán.
Különösen Göthe és Byron némely költeményeinél mutatkozik ez, melyeknek
nyilván valamely tényleges esemény az alapjuk. A balga olvasó irígyli a
költőt a bájos élményekért, ahelyett, hogy hatalmas fantáziáját bámulná,
amely egy meglehetősen mindennapi esetből oly nagyot és szépet bírt
formálni. Hasonlóképen a búsbeteg tragédiát lát ott, ahol a hevesvérű
csupán érdekes összeütközést, az egykedvű pedig valami jelentéktelen
esetet.
Mindez onnét van, hogy minden valóság, annak minden betelt jelenű
eseménye két félből áll: alanyból és tárgyból. Ámbár e két félnek oly
szükségszerű és szoros a kapcsolata, mint az oxigéné és hidrogéné a
vízben. Teljesen egyenlő objektív fél mellett is teljesen más lesz a
jelen valóság, ha a szubjektív fél különböző, – vagy megfordítva. A
legszebb és legjobb objektív fél tompa és rossz szubjektív fél mellett
csupán silány valóságot adhat: olyan ez, mint valamely szép környék
rossz időben vagy egy rossz camera obscura tükrözésében. Vagy
világosabban szólva: az ember éppen úgy ki nem bújhat az öntudatából,
mint a bőréből. Közvetetlenül csak az öntudatában él, kívülről nem is
igen lehet rajta segíteni.
A színpadon az egyik a fejedelmet játssza, a másik a tanácsost, egy
harmadik a szolgát vagy a katonát, a tábornokot stb. De ezek a
különbözések mind tisztára külsőségek, a belső magva valamennyinek
ugyanegy: a szegény komédiás a maga bújával, bajával. Így van ez az
életben is. A rang és gazdagság különbözései kinek-kinek kiosztják az
eljátszandó szerepeket, amelyek azonban távolról sem felelnek meg a
boldogság vagy jólét belső különbözéseinek. Mert mindenkiben benne van
az a szegény ügyefogyott ember a maga nyomorúságával és kűzdelmével,
mely anyagban ugyan mindenkinél más, de formája, vagyis igaz mivolta
szerint mindenkinél meglehetősen egyforma. Van talán fokozati különbség
köztük, ez azonban semmikép sem igazodik az állás, gazdagság vagy szerep
után. Minthogy minden, ami az emberért van és történik, _közvetetlenül_
mindig csupán az öntudatban van meg és érette történik: nyilvánvaló,
hogy elsősorban ennek az öntudatnak a minéműsége a lényeges. A legtöbb
esetben inkább ezen fordul meg a dolog, mint az öntudatban tükröződő
alakokon. Mily szegényes minden pompa és élvezet, mely egy bamba fajankó
öntudatában tükröződik, a Cervanteséhez mérve, midőn kényelmetlen
börtönében a Don Quijotét írta.
A jelennek és a valóságnak objektív fele a sors kezében van, miért is
változó. A szubjektív fele mi magunk vagyunk, tehát lényegében
változhatatlan. Ezért minden külső változatosságok ellenére is ugyanegy
a jellege mindvégig minden egyes emberi életnek, hasonlóan egyetlen
zenei téma számos változataihoz. A maga egyéniségén senki túl nem
járhat. Bármilyen körülmények közé kerül az állat, megmarad abban a szűk
körben, melyet a természet áthághatatlan korlátként vont köréje.
Lényének és öntudatának e korlátoltsága okozza, hogy valamely kedvelt
állatunkat csak szűk korlátok közt bírjuk boldogítani. Így áll ez az
embernél is: az egyénisége eleve kiszabja lehető boldogságának a
mértékét. Különösen szellemi erejének korlátai tűzik ki mindenkorra a
határt magasabb rendű élvezőképességének. Ha e határok szűkek, akkor
semmiféle külső erőfeszítés, sem az emberek, sem a sors kedvezései nem
lesznek rá képesek, hogy az ilyen embert a közönséges, félig állati
boldogság és gyönyör fölé emelje. Érzéki gyönyörre, meghitt és derült
családi életre, alacsony társas örömökre és közönséges időtöltésre marad
utalva. A műveltség csak éppen valamennyire, de sokra nem bírja azt a
kört tágítani. Mert a legmagasabb, legváltozatosabb és legtartósabb
élvezetek a szellemiek, bármennyire áltatjuk is erre nézve magunkat
különösen ifjuságunkban. Ezek pedig főképen a szellemi erőtől függnek.
Ebből tehát világosan kitetszik, hogy mennyire az egyéniségünktől függ a
boldogságunk: pedig rendszerint csak sorsunkat, csak vagyonunkat és
amennyit a világ előtt mutatunk, azt szokták számításba venni. A sorsunk
pedig jobbra is fordulhat, aztán meg akinek gazdag a belseje, az nem fog
éppen sokat várni tőle. A fajankó ellenben fajankónak marad, a tökfejű
pedig tökfejűnek világéletében, még a paradicsomban hurik közepette is.
Ezért mondja Goethe Westöstl. Diwan-jában:
Nép, szolgák és hódítók
mindenkor vallják:
Emberfia főszerencséje
kinek-kinek az egyénisége.
Minden azt bizonyítja, hogy boldogságunkra és élvezetünkre egyéni
mivoltunk sokkal lényegesebb hatású mint a külső valóság. Ezért igaz,
hogy az éhség a legjobb szakács, ezért nézi az agg közömbösen az ifjú
istennőjét, ezt bizonyítja a lángelmék és szentek élete. Az egészség
fölér az összes külső javakkal, úgyannyira, hogy boldogabb az egészséges
koldus a beteg királynál. Teljes egészségből és szerencsés szervezetőből
eredő nyugodt és derült temperamentum, tiszta, eleven, átható és
helyesen felfogó elme, mérsékelt, szelíd akarat és a velejáró jó
lelkiismeret oly előnyök, amelyeket semmiféle rang, sem gazdagság nem
pótolhat. Mert fontosabb az emberre nézve a maga egyénisége, amely őt a
magányosságba is elkíséri, amelyet senki neki nem adhat és tőle el nem
vehet, minden vagyonnál és külső látszatnál. A szellemes ember a teljes
magányban is kitünően elmulat a maga gondolataival és képzelete
játékával, a tompa elméjűtől azonban az egyre változó társaság, színház,
kocsikázás és mulatozás sem bírja elhessegetni a kínzó unalmat. A jó,
mértéket tartó, szelíd jellemű ember szűkös viszonyok közt is
megelégedett lehet, ellenben a sóvárgó, irígy és gonosz minden
gazdagsága mellett sem az. Aki pedig a rendkívüli, kiváló szellemi
egyéniség élvezetében részesedik, annak a legtöbb, közönségesen áhított
gyönyörök nemcsak teljesen fölöslegesek, hanem zavarók és terhesek is.
Ezért mondja magáról Horatius: Gemmas, marmor, ebur, Thyrrhena sigilla,
tabellas, Argentum, vestes Gaetulo murice tinctas, Sunt qui non habeant,
est qui non curat habere. (Olyiknak nincs drágakövük, márványuk,
ébenfájuk, tirreni pecsétnyomójuk, táblájuk, ezüstjük, getuliai biborral
festett ruhájuk, van ki nem is gondol rá, hogy legyen). Szokratesz,
megpillantva az eladásra kirakott fényűzési tárgyak halmazát, így szólt:
„Mily sok dolog is van, amire nincs szükségem!“
Életboldogságunkra nézve tehát az egyéniség föltétlenül az első és
legfontosabb. Már azért is, mert állandó és minden körülmények között
hatékony, nincs alávetve a sorsnak, mint a többi javak és el nem
rabolható tőlünk. Értéke tehát abszolutnak mondható ezeknek relatív
értékével szemben. Ebből az következik, hogy kívülről sokkal kevésbé
lehet hozzáférkőzni, mintsem rendesen hiszik. Csak a _mindenható idő_
érvényesíti itt is a maga jogát: igába görnyed a testi és lelki erő, de
az erkölcsi jellem még őt sem uralja. Abban viszont a külső javak
előnyben vannak, hogy az idő közvetlenül azokat el nem rabolhatja. Még
egy másik előnyük, hogy a külső, objektív világban lévén találhatók,
megvan annak lehetősége, hogy mindenki elérhesse őket. Egyéniségünk
azonban nincsen a hatalmunkban, hanem jure divino támadt és az egész
életre változatlanul van megállapítva. Kérlelhetetlenül igaz tehát
Goethe[2] szava:
Amint a Nap, – midőn világra jöttél –
Planéták közt ragyogva állt az égen:
Szünetlenül kezdettől úgy fejlődtél
A benned élő törvény értelmében.
Magad ki nem kerűlheted, így kell élned,
Szibillák, jósok, mondották ezt régen;
Nem zúzza azt idő, erő darabra,
Amint a fejlődő élet vésett alakba.
Az egyetlen, ami ezirányban hatalmunkban van, az, hogy természettől
adott egyéniségünket a lehető legnagyobb előnyünkre használjuk. Ezért is
csupán a neki megfelelő törekvéseket támogassuk és igyekezzünk megadni a
neki legillőbb kiművelést, tehát megválasztjuk a neki megfelelő rangot,
foglalkozást, életmódot, minden mást pedig elkerülünk.
Egy herkulesi termetű, rendkívül izomerővel megáldott ember
világéletében szerencsétlennek fogja magát érezni, ha külső viszonyok
folytán kénytelen lenne ülő foglalkozást folytatni és kínos, pepecselő
kézművességet űzni, vagy akár tanulmányokkal és fejmunkával foglalkozni,
amelyek teljesen más, nála fejlődésükben visszamaradt erőket kívánnak,
ellenben az ő kiváló erőit parlagon hevertetik. De az olyan ember még
szerencsétlenebb, akinek az értelmi erői felette túlnyomók és
fejletlenségben, használatlanul kell hagynia azokat, hogy valamely
közönséges foglalkozást űzzön, amelyben azokra nincs szüksége, vagy
pedig oly testi munkát kell hogy végezzen, mely erejét felülmulja. Itt
azonban, különösen ifjúkorban, el kell kerülni a reménység szirtjét,
nehogy az ember akkora szertelen erőt tulajdonítson magának, amilyennel
valójában nem bír.
Nyilván bölcsebb dolog tehát, ha az ember egészségének fentartásán és
tehetségeinek kiképzésén munkál, mintha gazdagság megszerzésén dolgozik.
De nehogy félreértessünk: az illő szükségletek megszerzését nem szabad
elhanyagolni. Voltaképi gazdagság ellenben, azaz nagy fölösleg, keveset
tehet a boldogságunkért. A gazdagok is szerencsétleneknek érezhetik
magukat, ha híjával vannak az igazi szellemi műveltségnek és
ismereteknek és ezáltal annak az objektív érdeklődésnek, amely őket
szellemi munkára képesítené. Mert amit a gazdagság a valóságos és
természetes szükségletek kielégítésén felül nyujtani képes, csak csekély
befolyást gyakorol voltaképi jólérzésünkre. Ellenkezőleg, a nagy vagyon
fentartásának sok és elkerülhetetlen gondja csak zavarhatja azt. Az
emberek mindamellett ezerszer inkább gazdagság, mint szellemi műveltség
szerzésén fáradoznak. Holott bizonyos, hogy egyéniségünk sokkal többet
járul hozzá a boldogságunkhoz, mint a vagyonunk. Sok embert látunk,
amint hangyaszorgalommal fárad reggeltől estig, hogy már meglevő
gazdagságát gyarapítsa. E szűk szemkörön túl mit sem ismer: lelke üres,
érzéketlen minden egyéb iránt. A legmagasabb élvezetekhez, a
szellemiekhez, hozzá nem férhet és ezeket hiába igyekszik pótolni röpke,
érzéki gyönyörökkel, melyek kevés időbe, de sok pénzbe kerülnek. Élte
végén és eredményekép aztán, ha kedvezett a szerencséje, csakugyan ott
van előtte a jó nagy rakás pénz; ezt pedig ráhagyja örököseire, hogy még
tovább szaporítsák, avagy pedig szélnek szórják. Az ilyen életpálya,
ámbár komoly és fontoskodó képpel járja be az ember, épp oly balga, mint
azé, aki csörgősapkát hord méltó szimbolumkép.
Az életboldogságra nézve tehát az _egyéniség_ a lényeges. De mert ez
rendszerint felette szegényes, a legtöbb ember még akkor is, midőn túl
van a mindennapi szükségért való küzdelmen, lényegében épp oly
szerencsétlen, mint akik a kenyérért viaskodnak.
Belső üressége, öntudatuk unalma, szellemük szegénysége a társaságba űzi
őket, mely viszont szakasztott ilyenekből áll: similis simili gaudet.
Itt aztán együtt vadásznak szórakozásra, mulatságra, melyet elsősorban
érzéki élvezetekben, mindenféle gyönyörökben és végül kicsapongásokban
keresnek. A lélek szegénységéből és ürességéből fakad az unalom, annak
az átkos tékozlásnak a kútfeje, amellyel olyik gazdag örökös nagy örökét
gyakran hihetetlenül rövid idő alatt elfecsérli. Az ilyen ifjú külsőleg
ugyan gazdagon, de lelkében szegényen indult neki a világnak és hiába
igyekezett külső gazdagsággal pótolni a belső hiányosságot azáltal, hogy
mindent kívülről várt. Végezetül csak azt okozta vele, hogy a belső
szegénysége meghozta a külsőt is.
Hogy mily fontos az egyéniség mellett a vagyon és a világ előtti szerep,
azt nem szükséges kiemelnem. A vagyon értéke manapság oly általános
elismerésnek örvend, hogy semmi ajánlásra rá nem szorul. Becsületre,
azaz jó névre mindenkinek törekednie kell, rangra csak olyanoknak, akik
az államnak szolgálnak, dicsőségre pedig csak nagyon keveseknek.
Valójában a becsületet mérhetetlen kincsként becsülik, a dicsőséget
pedig a legbecsesebbnek tartják mindenek fölött, amit az ember elérhet,
a kiválasztottak aranygyapjának. A rangot ellenben csak a balgák
részesítik előnyben a vagyon felett. A második és harmadik rész
egyébiránt egymásra kölcsönhatással van, amennyiben beigazolódik
Petronius mondása: habes habeberis: ha van valamid, tartanak is
valaminek és viszont megfordítva: mások kedvező véleménye minden
formájában gyakran vagyonhoz segít.


II. FEJEZET.
AZ EGYÉNISÉGRŐL
Hogy az egyéniség a boldogságot sokkal inkább befolyásolja mint a vagyon
és a külső szerep, azt nagy általánosságban már láttuk. Mindig az
egyéniség a fődolog s e szerint mit bír önmagában: mert egyénisége
folyton, mindenkor kíséri, rányomja pecsétjét mindarra, amit átél.
Mindenben, minden időben csak önmagát élvezi; ez már a testi élvezetekre
is áll, – hát még a szellemiekre! Ezért nagyon találó kifejezés az angol
„to enjoy one’s self“, mely szerint például azt mondhatjuk „he enjoys
himself af Paris“, tehát nem Párist élvezi, hanem „magamagát élvezi
Párisban“. Ha az egyéniség azonban gyarló mivoltú, akkor minden élvezet
olyanná lesz, mint asszúbor epés szájban. Ezért – kemény sorscsapásokat
leszámítva – sokkal döntőbb jóban, rosszban egyaránt, hogy mikép érezzük
azt, amit az élet számunkra hoz, mint az, ami tényleg történik velünk;
szóval: az érzékenység módja, foka. Hogy valaki milyen, mit bír
önmagában, szóval egyénisége és annak értéke, az egyedül tesz közvetlen
hatást boldogságára, jólérzésére. Minden egyéb csak közvetett, amiért is
hatása meghiusítható, de az egyénisége soha. Ezért oly engesztelhetetlen
az egyéni kiválóság szülte irígység, amint hogy ez a leggondosabban
palástolt is. Ezenkívül a tudat az egyetlenegy, ami állandónak és
maradandónak van alkotva. Az egyéniség hatása állandó, többé-kevésbé
minden pillanatban érvényesül; minden egyéb csak ideiglenesen,
feltételesen, mulandóan hat, azonkívül pedig változásnak, átalakulásnak
van alávetve. Ezért mondja Aristoteles: a természet állandó, nem pedig a
vagyon. (Nam natura perennis est, non opes. Eth. Eud. VII. 2.)
Ezért van az is, hogy sokkal nagyobb önuralommal viseljük el a rajtunk
kívül eredő szerencsétlenséget, mint amelyet önmagunk okoztunk: mert a
sors megváltozhatik, magunk soha. Ennélfogva a szubjektív értékek, mint:
nemes jellem, tehetséges fej, szerencsés temperatum, derült kedély és
egy jól fejlett, tökéletesen egészséges szervezet boldogságunk első,
legfontosabb kellékei. Vagyis általában „mens sana in corpore sano“.
(Juvenalis Sat. X. 326.) Amiért is sokkal nagyobb gondot kellene
fordítanunk ezek fejlesztésére, fenntartására, mint a külső javakra és a
külső tisztességre.
Ami azonban mindezek közt legközvetlenebbül boldogít, az a derült
kedély, mert ez a jó tulajdonság azonnal megjutalmazza önmagát. Aki
vidám, annak mindig van oka vidámnak lennie, éppen mert vidám. Semmi sem
pótolhatja úgy minden más bírását, mint éppen a vidámság, valamint
minden egyéb bírása nem pótolhatja ezt az egyet. Legyen bár valaki
fiatal, szép, gazdag, becsült, ha meg akarod ítélni, hogy vajjon
boldog-e, kérdeni fogod, hogy vajjon vidám-e. Ha azonban valaki vidám,
tökéletesen mindegy, hogy fiatal vagy öreg-e, ép-e vagy púpos, szegény-e
vagy gazdag – bizonyos, hogy boldog. Fiatalkoromban egy régi könyvben
lapozgatva, ezt olvastam: Aki sokat nevet: boldog; aki sokat sír:
boldogtalan. Való igaz, hogy együgyű és bohó egy mondás, de egyszerű
igazságáért mégsem tudtam felejteni. Azért bármikor is kopogtat be a
vidámság hozzánk, találjon nyilt ajtót mindig: rosszkor sohasem jöhet.
Sohase kérdjük, hogy beeresszük-e vagy van-e okunk vidámnak lenni; attól
se féljünk, hogy komoly latolgatásainkban, nehéz gondjainkban nem
zavar-e majd. Hogy ezek által mit érünk el: bizonytalan, de a vidámság
biztos nyereség! A boldogságnak mintha ez volna egyetlen csengő
tallérja, minden egyéb csak utalvány reá. Hisz’ közvetetlenül a jelenben
csak ez boldogít! Ezért minden más egyéb törekvésnek elébe kell helyezni
emez érték megszerzését és fejlesztését. Bizonyos azonban, hogy a
vidámságot nem a gazdagság szerzi, de sokkal inkább a jó egészség. Az
alacsonyrendű, dolgozó, főleg pedig a földmívelő-osztályoknál otthonosak
a derült arcok, a gazdagoknál, előkelőknél pedig a mogorvák. Igyekezzünk
tehát fentartani a teljes testi egészségnek azt a magas fokát, melynek
illatos virága a derült kedély. Hogy ezt elérjük, kerülnünk kell minden
dőzsölést és kicsapongást, nagy és kellemetlen lelki megrázkódtatásokat,
túlmegerőltető elmebeli munkát; ellenben jó, ha naponta legalább is
kétórányi gyors mozgást teszünk jó levegőben, gyakori hideg fürdőt
veszünk, ezekhez hasonló dietétikus életszabályt követünk. Aki naponta
nem mozog eleget, az nem lehet egészséges, mert minden életfolyamat, úgy
az egyes részek, mint az egész szervezet, követeli a mozgást. Ezért
mondja Aristoteles: az élet lényege a mozgás.
Az egész belső szervezet is csupa mozgás: a szív szövevényes, kettős
összehúzódásával és kitágulásával hevesen és szakadatlanul dobog;
huszonnyolc lüktetésével az egész vértömeget keresztülhajtja a nagy és
kis keringésen; a tüdő úgy szivattyúz, akárcsak egy gőzgép; a belek
folytonosan peristaltikus mozgásokat végeznek. A mirigyek szünetlenül
nedveket szívnak fel és választanak ki, sőt az agy is kettős mozgást
végez minden szívveréssel és minden egyes lélekzetvétellel. Ha már most,
amint ez az ülőfoglalkozású embereknél igen gyakori, a külső mozgás
szinte állandóan teljesen szünetel, akkor kiáltó és végzetes ellentét
támad a külső nyugalom és a belső zakatolás között. A belső, folytonos
mozgás megkivánja a külső támogatást. Enélkül az ellentét állapota
hasonló ahhoz, midőn bensőnk nagy felindulástól háborog, de azt izmunk
egy rándulásának sem szabad elárulnia. Hogy mily óriási befolyása van
boldogságunkra a vidámságnak és viszont erre az egészségnek, kitetszik
abból, ha egybevetjük ugyanarról a külső dologról nyert benyomásainkat
akkor, midőn egészségesek vagyunk és olyankor, midőn betegség boszús és
töprengő hangulatot hoz reánk. A dolgok nem objektív valóságuk szerint
tesznek bennünket boldogokká vagy boldogtalanokká, hanem a róluk
alkotott szubjektív képzetünk. Éppen ezért mondja Epiktetes: Commovent
homines non res, sed de rebus opiniones. (Nem a dolgok, hanem a
dolgokról alkotott vélemények hatnak az emberekre.)
Általában elmondhatjuk, hogy boldogságunk kilenctizedrészben
egészségünktől függ. Általa minden az élvezet forrásává válik, nélküle
ellenben semmiféle külső dolog nem nyujt élvezetet, sőt még a szubjektív
javakat, a szellem, kedély és temperamentum sajátságait is nagyban
lefokozza és elsorvasztja a betegség. Nem ok nélkül kérdezősködünk tehát
mindenekelőtt egymás egészsége felől és jó egészséget kívánva köszöntjük
egymást, mert tényleg ez a legfontosabb az emberi boldogságra. Viszont
ebből az következik, hogy minden bolondság közt a legnagyobb, ha valaki
egészségét vagyonért vagy előrehaladásért, tudományért vagy érzéki
gyönyörért és múló élvezetekért feláldozza, holott ez mindeneknél
előbbre való.
Bármily erős hatása is van az egészségnek a vidámságra s ezáltal a
boldogságra, azért ez mégsem függ teljesen és kizárólag attól. Lehet
valakinek tökéletes az egészsége és búsbeteg (melankólikus) a hangulata
és kiváltkép méla, szomorú a kedve. Ennek végső okát kétségkívül a
szervezet eredendő, változhatatlan alkotásában kell keresnünk, az
érzékenységnek az ingerlékenységhez és reprodukáló erőhöz való többé
vagy kevésbé normális viszonyában. Az érzékenységnek erős túlsúlya a
hangulat változékonyságát, időnként túlzott vidámságot és legtöbbször
mélabút okoz. A lángelme az idegerőnek, tehát az érzékenységnek nagy
mértékét tételezi fel, helyesen mondotta tehát Aristoteles, hogy a
kiváló, nagy elméjű emberek mind melankólikusok. (Probl. 30, 1.)
Kétségtelenül ez lebegett Cicero szeme előtt sokszor idézett mondásában:
Aristoteles ait, omnes in geniosus melancholicos esse. (Tusc. I. 33.)
Az alaphangulatnak az emberrel veleszületett különbségét nagyon találóan
jellemezte Shakespeare:
Csodás fickókat formál néha napján
A természet, van aki egyre pislog
S nevet, mint papagáj a dudaszóra,
Van, aki savanyún néz, mint ecet,
És nem mutatná a fogát mosolyogva
Még akkor sem, ha egy Nesztor fogadná,
Hogy igazán kacagtató az élc.
Velencei kalmár, Radó Antal ford.
Éppen ez a különbség az, amit Platon a δισκολος és ευκολος kifejezéssel
jelez.
Különböző embereknél különböző a kellemes és kellemetlen benyomásokra
irányuló érzékenység. Ennélfogva az egyik ember még nevet azon, ami a
másikat szinte kétségbeejti. Minél nagyobb a kellemes benyomások iránti
érzékenység, annál kisebb szokott lenni a kellemetlenekkel szemben és
megfordítva.
Ha valamely dolognak egyaránt jó vagy rossz kimenetele lehetséges, akkor
a rosszmájú ember balvégzet esetén emészti magát, a jó szerencsének
ellenben nem örül, aki pedig nem epés, az nem bosszankodik túlságosan a
balvégzeten, ellenben örül a jó szerencsének. Ha a rosszmájúnak tíz
dolga közül kilenc jól üt be, nemhogy ezeknek örülne, inkább az egy
sikertelenségen bosszankodik, aki ellenben nem epés, vigasztalást és
örömet merít abból az egyből. De mint minden bajnak, úgy a rosszmájú
természetnek is megvan az a kárpótlása, hogy a sötét és aggódó jelleműek
inkább csak képzelt betegségeken mennek át az életben, míg a derűseket
és gondtalanokat több valóságos baleset és szenvedés éri. Aki ugyanis
mindent feketén lát és mindig a legrosszabtól tart és ehhez szabja eleve
intézkedéseit, az nem véti el oly gyakran a számadást, mint aki
mindennek és mindenkor csak a derűs oldalát tekinti.
Az emberrel veleszületett epésséget nagyban fokozhatja az
idegrendszernek vagy az emésztőszerveknek beteges állapota. Ez oly magas
fokot is elérhet, hogy belőle állandó rossz hangulat, életuntság és
öngyilkosságra való hajlam támadhat. Ennek előidézésére sokszor a
legcsekélyebb kellemetlenség is elegendő. Sőt a betegség legmagasabb
fokán még erre sincs szükség. A tartósan rossz közérzet nyomása alatt
elhatározza az öngyilkosságot és aztán hideg megfontolással és szilárd
elhatározással hajtja végre. Hiába van folytonos felügyelet alatt az
ilyen beteg, mert az első ellenőrizetlen pillanatban végrehajtja
szándékát habozás, küzdelem és visszariadás nélkül, ezt találva most már
az egyetlen természetes és olyannyira áhított szabadulási módnak. Az
ilyen állapot részletes leírását adja Esquirol, Des maladies mentales c.
művében.
Megeshetik, hogy olykor a legegészségesebb, sőt tán a legderűsebb ember
is rászánja magát az öngyilkosságra, midőn a szenvedések nagysága, vagy
az elkerülhetetlenül bekövetkező szerencsétlenség súlya legyőzi a
halálfélelmet. A különbség csupán az indító ok súlyában rejlik, mely az
epésséghez megfordított viszonyban van. Minél nagyobb ez utóbbi, annál
kisebb lehet az első, sőt semmivé is zsugorodhatik. Minél jobb és
egészségesebb természetű ellenben valaki, annál súlyosabbnak kell lennie
az oknak. E két véglet közt az öngyilkosság lehetséges okainak végtelen
skálája van.
Az egészséggel részben rokon természetű a szépség. Nagy a fontossága még
a férfinél is, bár boldogságunkra nem közvetetlenül van hatással, hanem
csak közvetve, a másokra gyakorolt hatása által. A szépség nyilt
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Életbölcseség: Aforizmák - 02
  • Büleklär
  • Életbölcseség: Aforizmák - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3855
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1924
    25.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3884
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1931
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3921
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1962
    26.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3959
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1845
    26.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4042
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1968
    25.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4039
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    26.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3954
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    25.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3903
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2015
    24.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3837
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2059
    25.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    35.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3879
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    25.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3886
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2071
    24.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3895
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1986
    24.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    34.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Életbölcseség: Aforizmák - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3384
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1645
    29.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.