Egy játékos, a ki nyer: Regény - 13

Süzlärneñ gomumi sanı 4187
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1985
30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
– Ön most hazamegy?
– Egyenesen haza.
– Jó éjszakát.
S még megajándékozta Metellt egy szivarral, a mit az meggyújtott a
gyertyánál s aztán kezet szorított s szivarozva ment le a kocsijáig.
Mikor a rejteklépcsőn felment a hálószobáig, már csakugyan otthon
találta lord Camelborough Adamot. A punchégetésnél kapta.
– Nos? Hát te már abbahagytad a játékot? kérdé Adam lord a belépőtől.
Ilyen korán?
– Valami jött közbe, a mi félbeszakított, mondá tompán Metell. – A
nagybátyám rámtalált s lehivatott az utczára.
– Nos? De csak nem tett veled valami bolondot?
– Csak azt tette, a mit megigért, keresztül lőtt.
Azzal leveté magáról a bő burkonyt. Akkori divat szerinti hosszú, sárga
selyem mellény volt rajta, az egész mellény csupa vér volt.
– Te meg vagy sebesítve?
– Még pedig halálosan. – Ne csengess a cselédeknek, kérlek. Nem kell a
dologból lármát ütni. A gyilkost nem szabad üldözni. Jó volt ez így. Nem
kell nekem orvos. Tudom, hogy meg kell halnom. Egy pár órai időm van
csupán, a míg eszméletemnél vagyok, s azt jól fel kell használnom. –
Maradj mellettem. – Rád kell bíznom minden ügyemet, a mit félbehagyok. –
Senki mással nem közölhetem ezeket.
Adam lord a kerevetig vezette barátját s karjaival tartá fenn, míg az
elhelyezé a fejét a vánkoson. Már ekkor sok vért kellett vesztenie.
– Nem tennéd le a szivart a szádból? mondá neki Adam lord.
– Nem. Nagyon jól szelel. Azt hiszem, hogy eltart addig. Ha szivességet
akarsz velem tenni, kérlek, told ide az irótámlányt, hadd irok levelet a
hugomnak.
S Metell hanyat dőlve szivarozott és irt. Az egyik kezét a sebére nyomva
tartá, a másikkal irt. Néhány percz mulva azt mondá:
– Igazad van. Ez a szivarfüst kápráztatja a szememet.
S eldobta a szivart. Néhány szó leirása után megint felsohajtott.
– Biz én nekem így is káprázik a szemem. Nem tudom mi lelte, alig látom
a mit irok. Kérlek, hajolj ide fölém s mondd fönnhangon, hogy mit irtam.
Adam lord odahajolt Metell fölé s leolvasta neki a papirról, a mit az
tétovázó betűkkel odairt.
– Kedves Miliórám. – Én haldoklom. – Keresztül lőttek párbajban. – Nem
mehetek érted. – A pénz, a mit neked igértem, megvan. – De te ne váltsd
ki azon az ősi birtokot. – Maradj távol mindenkitől, a ki rokonunk. –
Az, a ki neked ezt a levelet át fogja adni, egyuttal a váltót is
odaadja, a mely vagyonodat képviseli. – Ő majd elfog magával vinni
szomorú magányodból, keres számodra boldogabb menedéket, úgy fog rólad
gondoskodni, mintha helyettem bátyád volna. – Ez az én egyetlen igaz
barátom, lord Adam of Camelborough. Isten oltalmazzon. Légy áldott! –
Bátyád Metell.
Az utolsó szavak olvastára megölelte a haldoklót Adam lord, s halkan
suttogá:
– Elfogadom a rámbizottat.
Metell kezét nyujtá neki s megrázta szótalanul Adam lord jobbját.
Azután összehajtá a levelet, belerekeszté a pénzről szóló váltót, s
lehúzta az újjáról a gyűrűjét, azt odanyujtá lord Adamnak, hogy
pecsételje le a boritékot. Majd a gyűrűt is átadhatja Miliórának,
családjuk czímere van rajta.
– És most hivass nekem egy papot, görög unitus pópát; ne orthodoxot,
mert azoknál a gyónás nem járja. – Teher nyomja a lelkemet. – Azt
hiszem, hogy az a mesterség, a mivel én vagyont szereztem, egészen
hasonlít a banditáéhoz. – Ki tudja, hogy itélnek odaát a másvilágon? –
Tesz-e külömbséget az a codex a kártyás és a tengeri rabló között? –
Pedig szeretnék a másvilágon legalább olyan helyre jutni, a hol megint
megláthatom az én szegény kis Miliórámat. – Kedves kis ártalan madárkám!
– Ő nem tud arról semmit, hogy én mi úton szereztem számára ezt a pénzt?
Az ő lelkére nem vet árnyékot. Azt hiszi, a léghajót találtam fel, azzal
szereztem. Azt ám. Megyek is már rajta fel az égbe. – Szegény kis árva
majmocskám! – Nem fogom már neki énekelni a barcarolát, mikor a part
felé közeledik a csónakom. – Bajtárs! Tudod mit? énekeld te helyettem
azt a dalt, mikor arrafelé vitorlázol a maltempói csatornán végig. – Adj
ide egy hangjegy papirt, én lekottázom azt neked, tanuld be. –
Örvendeztesd meg vele majd szegény kis bolondomat. – Aztán eredj, hozass
nekem addig egy pópát. – Siess vele, míg a hagymáz utól nem ér.
És aztán leirta az eléje tett vonalozott papirosra a csónakászdal
hangjegyeit iromba vonásokkal, a míg lord Adam odajárt papot keresni.
Biz ez nagy időbe kerül, a míg az ember Páris városában, késő éjjeli
órában egy görög unitus papot feltalálhat. Mire a pópával visszatért
lord Adam, már akkorra Metell készen volt – a hangjegyzéssel is, meg az
élettel is.
Mikor a pap odatartá neki a fülét, hogy gyónja meg neki lelke terheit,
Metell gyönge lélekzetével elkezdé neki a barcarola utolsó verseit
dudolni:
«Menj vissza esti szellő,
Suhanj be ablakán!
Mondd meg szerelmesemnek:
Ő a legszebb leány!
Nyomj ott ajakára
Egy csókot éjszakára,
Milióra… Milióra…!»
A pópa megáldotta, felodotta… Ezt bizony megbocsáthatják neki a
tulvilági itélő birák!…


ÉS NEKI MÉGIS IGAZA VAN.
Szép temetése volt Metellnek. A tatár tábor minden celebritása ott volt
a végtisztességtételén. Lord Camelborough Adam pompás gránitobeliszkot
rendelt meg a sirkőfaragónál legkedvesebb barátja hamva fölé. Csupán egy
clubtagot nem lehetett ott látni a temetésen, a muszkát; bár a
gyászjelentést neki is megküldte a lord, sajátkezüleg czímezve. Ezért
föl is tette magában Adam lord, hogy a mint visszatér, ki fogja őt hivni
párbajra.
A muszka azonban megelőzte őt, mikor lord Adam a palotájába visszatért,
már ott várt rá a salonjában.
– Ön nem jött el a mi barátunknak a temetésére! szólt a lord, egyenesen
rátámadva a muszka grófra.
– Nem mentem el, viszonzá a gróf, mert nem akartam azt koczkáztatni,
hogy az egész világ füle hallatára mondjam önnek szemébe azt a három
szót, a mit ott, a hol önnel találkozom, ki kell mondanom. Ön lord
Camelborough Adam kém, orgyilkos és szemfényvesztő.
– Három nehéz szó!
– Három olyan szó, a miért nem szokás megverekedni, hanem a miért vagy
bocsánatot kérünk attól, a kinek ez mondva volt, ha el tudta hárítani
magáról; vagy kirekesztjük a társaságból, ha nem volt mentsége.
– Halljam önnek a vádjait, gróf úr.
– Meghallja. Önnek tudomása volt Metellnek egy titkáról, miszerint egy
nagybátyja, a kinek az egyetlen fia öngyilkos lett Metell
kártyaszerencséje miatt, azzal fenyegette őt hogy ha még egyszer kártyát
vesz a kezébe, ő ott, a hol előtalálja, keresztüllövi. Ezért viselt
Metell Párisban álnevet. Ön megtudta Metellnek az igazi nevét, s
denunciálta őt a nagybátyja előtt, a kit könnyű volt azután feltalálni,
minthogy ő is ugyanazon nevet viselé, s azon a vidéken, a hol ő lakik,
minden ember tudja, hogy az ő fia lőtte magát főbe. A nagybátyja
idejött, az ön utasítása nyomán rátalált Metellre, épen mikor kártyázott
s megölte őt. Ez az ön műve volt.
– Ön nagyon pontosan van értesülve, gróf úr.
– Igen pontosan. Itt van nálam a nagybátyájának hozzám irt levele, ebben
értesít körülményesen az egész esetről, miután épen én voltam azon az
estén Metellnek a játszó ellenfele. Azért tudatja velem az egész dolgot,
nehogy ártatlan embereket üldözzenek miatta. Ő volt a gyilkos. Ez ő
náluk dalmatáknál divatos szokás; vérboszunak hívják. Ha processust
akarunk ellene indítani, menjünk Ragusába, ott igen jó törvényszékek
vannak. Ő ezt a levelet a hajóraszálláskor irta hozzám. Ebből tehát
kisül, hogy ön kém volt, a ki egy gentlemant elárult, orgyilkos volt, a
ki a jó barátját megölette, és végül szemfényvesztő, a ki obeliszkot
faragtat annak a számára, a kit meggyilkoltatott. Igaz-e ez a három
állítás?
– Mind a három igaz.
– S van önnek rá valami mentsége?
– Van.
Azzal lord Adam szétgombolta a mellénye csipkefodrait s az inge alól egy
nyolczágú arany csillagot vont elő.
E csillag láttára a muszka csak lesütötte a fejét. – Egyszerre vége volt
az arczán a támadó büszkeségnek. Rabbá tett fogoly lett belőle.
Lord Adam, azzal az öntudatos büszkeséggel, mely lefegyverez, lépett
megtámadója elé s egész bátran tekinte a szemébe.
– Jöjj a dolgozószobámba, mondá neki, ott majd megtudod a többit.
Azzal ő maga előre ment, vendégét engedte hátul jönni.
A könyvtárakkal körül megrakott s nagy térképekkel diszített szobába
érve, helyet mutatott a pamlagon az orosznak; ő maga egy kerekes székbe
vetette magát, a zsinórra akasztott arany csillagot ujja körül
szélmalmoztatva.
– Te tudod, hogy mi ez a csillag? A szojusz blagodensztoiga jelvénye, a
minek te is tagja vagy. Ez az egyessége minden szabadságra törekvő szláv
népnek, a mihez tartoznak a hellenek, oláhok s talán majd a magyarok is.
– De te angol vagy. Hogy kerülsz bele?
– Az nem tesz semmit. A hol csak szabadságharcz van a világon, mindenütt
találsz angolokat. Majd lesznek Moldvában, lesznek Hellászban is, ha a
hetairia megindítja cselekvését. Én már tettem is valamit, azért birom
az arany csillagot. Az én nevem «Deli Markó».
– Micsoda? te voltál az, a ki az uskók népet fellázítottad s a dalmata
partot fellármáztattad velük?
– Az szép kis lárma volt. Az osztrákoknak egy hadsereget kellett miatta
mozgósitaniok; már eddig egy pár millió forintjuk füstöt vetett.
– De hát mit vétettek neked épen az osztrákok?
– Azt is megmondom. Azt is tehetném ugyan, hogy a magas pathos hangján
beszéljek veled, hogy fenkölt diatribákat zengedezzek szabad népekről, s
azokat elnyomó zsarnokokról; de ezt hagyom akkorra, majd – mikor az
angol felsőházban fognak megtámadni az ellenfeleim; itt most négy fal
között s te előtted nem erőteltem meg a fantáziámat, igazat mondok. A
lord kanczellár engemet proponált Bécsben nagykövetnek, s erre
Metternich azt felelte, hogy nem bánja, küldjön ő felsége akár egy egész
okos embert, akár egy egész bolondot követül Bécsbe, de ne egy
félbolondot. Élcznek elég jó ez egy osztrák minisztertől. Én erre aztán
azt mondtam, no hát legyünk egész bolondok, hogy megnyerjük Metternich
tetszését. S megcsináltam neki az adriai tengerparti lázadást. Voltam
három hónapig uskók fejedelem, hordattam magam előtt dárdára tűzött
fejeket s viseltem háborút két nagy hatalom ellen szárazon és tengeren.
– Csakhogy már most vége van a fejedelemségnek is, meg a hadviselésnek
is.
– Csak most kezdődik mind a kettő. Most jön a java. Én teszek, a míg ti
cunctatorkodtok. Ezért kellett meghalni Metellnek, mert ő is a halogatás
embere volt. Én nem vagyok az. Valahol, valakinek el kell kezdeni a
dolgot. Ypsilanti tűzze ki a zászlót Moldvában, Germanos Mauromichalis a
Peloponnesusban, Moreában, én fölveszem azt az adriai parton, a hol
Metellnek lett volna kötelessége a szabadsághősök élére állni. Mert nem
tette, meghalt.
A te kötelességed pedig, a mint meghallod, hogy a Karst és a Vellebit
között újra fellobbant a harcz, a hajóddal, a mi rád van bizva, betörni
a cattaroi öbölbe s fegyverre hívni a fekete hegyek lakóit.
Lord Adam olyan hangon beszélt a muszkához, a minőn vezér szokott
beszélni az alárendeltjéhez.
– Én tudom a kötelességemet, szólt a muszka, csakhogy előre mondhatom,
hogy az a vállalat most a legnagyobb nehézségekkel fog járni. A segnai
rosszul sikerült lázadás talpra állította az osztrákokat; most azok
minden pontot megszállva tartanak, minden közeledő hajót megmotoznak s a
mint egy puskalövést meghallanak, azonnal minden oldalról ott teremnek,
szétverik a csoportozókat.
– Csakhogy nem fogják a puskalövést meghallani. Van nekem egy új
találmányom: olasz alchymistától szereztem. Nézz ide. Itt egy csipetnyi
gyapot. Az ember azt gondolná, rheuma ellen akarom dugni a fülembe. Nem;
pisztolyba teszem, golyót a tetejébe. Most nézd azt a pléh
kályha-ellenzőt, ugy-e nincs rajta lyuk? Egy, kettő, ugy-e most már
keresztül van lyukasztva?
A pisztoly csöve egy kis fehér füstöt lövellt ki, alig észrevehető
lánggal és semmi durranással.
– Nos, látod? Ez a néma fegyver. A ki el nem árulja magát se
lobbanással, se durranással. Elejti az osztrák előörsöt észrevétlenül,
leöli az előcsapatot, hiradás nélkül; golyózáporral borítja el bokrok
mögül, sziklaodukból az ellenséget, a nélkül, hogy az tudná, honnan jött
a lövés? s aztán a mellett olyan ártatlan portéka, hogy mindenütt be
lehet csempészni. Ugyan ki gyanakodnék rá? Azt hiszik, vatta, téli
kabátba béllésnek való.
– Rettenetes stratagéma! szólt elszörnyedve a muszka. S te ezt akarod az
uskókok, morlákok kezébe adni? De hisz ezzel te az egész hadviselési
rendszert fel fogod forgatni, az nem lesz többé harczolás, hanem tömeges
orgyilkolás.
– «Mais c’est la guerre!» mondá lord Adam vállvonva.
Hát bizony «ilyen a háború!»
– Metellnek is kifogása volt ez ellen, folytatá Adam lord. Most már nem
szól ellene.
– Olyan kedves barátod volt és megöletted.
– «Mais c’est la politique.»
Hát bizony ilyen a politika.
– Van egy igen kedvező hadállásom, a honnan az új mozgalmat
megindíthatom, folytatá Adam lord. Egy elátkozott vár az adriai
tengerparton. Nem rég, az illyr királyság idejében, ott tartották a
francziák azokat a betegeiket, a kiket az a ragály lepett meg, a mit
Egyptomból hoztak magukkal, Marguerita a neve. Ettől az asszonynévtől
jobban irtózik osztrák és dalmata, mint a kartácstűztől. Még a tájékára
sem mernek közelíteni a skriljevospitálnak. Pedig ezt a ragályt nem
kaphatni meg más által, mint ha egy férfi és egy asszony egymást
megcsókolják. És erre a Frangipáni várban igazán nagy a kisértés. Ott
lakik a legszebb leány, a kit valaha életemben láttam. Oda rejtette el
Metell barátunk a hugát, mint biztos helyre, addig, a míg ő számára
itten mi tőlünk egy kis vagyonkát összekapargat a kártyán. Ezt ő nekem
maga fedezte fel.
– S te aztán oda mentél és elcsábítottad a leányt.
– Nem egyszerre. Mert a milyen szép, olyan bámulatra méltó. Mint a
havasi csúcs, mikor hajnalfény éri, rózsaszinű, mikor közel érjük,
tiszta fehér. Mikor az első találkozásnál, diadalmas hadjáratom után,
fejedelmi pompában jelentem meg előtte, mint nagylelkű szabadító, (akkor
már az éhhalállal küzdött) három lépésnyire nem bocsátott magához közel,
kész volt inkább rám huszítani emberképű kutyáját s a kutyaképű
embereit, hanem mikor másodszor kerültem eléje, mint üldözött skoko,
rongyosan, tépetten, kimerülten, akkor ölébe vett, elrejtett sötét
oduba, ott levetkőztetett, én ájultnak tetettem magamat s a míg
villanyos kezeivel életre dörzsölt, mondhatom, hogy még csak el sem
pirult az arcza. Olyan ártatlan, mint egy gyermek s oly heves
fantaziájú, mint egy háremhölgy, egyesülve benne a szűz és a tündér.
Igazi dalmata leány, jég közepéből kisugárzó tűz. Mint a felhőből a
villám, úgy delejezik ki belőle az eszményi gyönyör-szikra. Csak egyszer
látott, s ettől a benyomástól múzsává alakult át, nézd, ezt a verset, a
mit Deli Markóról irt: ennyi láng három költőnek elég volna, hogy
meleget öntsön a verseibe.
A gróf meglátta a ballada hátlapjára irt levelet.
– S mikor neked adta ezt a verset a leány, akkor a bátyjához is irt
izenetet s nem tudva, hogy az álnevet visel itt, az igazi nevét irta
oda, te ő tőle tudtad ezt meg. És így Metellt a hugától elvett
fegyverrel ölted meg.
– «Mais c’est la diplomatie.»
Hát bizony ilyen a diplomatia.
– S most azután nem elég, hogy Metellt eltetted a láb alól, hanem még
vissza is akarsz menni a dalmata partra, hogy a védtelenül maradt leányt
prédára ejtsed. Bizonyosan rád bizta őt végakaratával a haldokló, mint
legjobb barátjára, hogy hozd el onnan, vidd el oda, a hol legjobb helye
lesz. És te, minthogy a Frangipáni várban, az egyiptomi mirigy rémes
árnyékában szerelmeskedni magad sem mersz, elviszed őt magaddal a zenggi
sziklavölgyek közé az uskókok népéhez, a kik elébb elrabolják az
asszonyt, azután megszolgáltatják, azután megverik, azután élik vele
világukat, s csak azután esküsznek meg vele az oltárnál, s az a leány, a
ki oly ártatlan, és oly lángoló vérű, követni fog vakon, őrülten! s
büszke lesz rá, hogy meggyalázod, azt hiszi, királynévá teszed!
– «Mais c’est l’amour!»
Hát bizony ilyen a szerelem!
– És aztán ott a vad, szilaj erkölcsű nép között, melynek minden vallása
a babona, a hol minden kalandort Deli Markónak s minden csavargó nőt
Margarita tündérarának néznek, ő csakugyan annak fogja hinni magát, s
megy veled és társaival minden csatába, portyázásba, rablókalandba;
tölti a fegyvereiteket, s dalolja a csatadalaitokat s viszi utánatok a
csatában levágott ellenség fejét, üstökénél fogva, és tánczolja a kolót,
átugrálja a tüzet, a fekete bortól megittasodva, s dalolja a véres
hőstetteit egy orgyilkos csordának.
– «Mais c’est la poésie!»
Hát bizony ilyen a költészet.
– És aztán, ha csáléra talál menni az egész dolog, ha kiesik a világ
feneke, ha az osztrákok, meg a törökök szétverik a dalmata lázadók
csoportjait, a ladikjaikat elégetik, a váraikat széthányják, a
fegyvertáraikat lerombolják, élelmiszereiket elveszik, a megmenekült
zendülőket beszorítják az emberlaktalan sziklák közé, éh, szomj,
zivatar, ragály, nyomor martalékául: akkor te előállsz s azt mondod az
osztrák Kriegskomissärnek: «Az én nevem lord Adam of Camelborough,
Wellington herczeg öcscse, a Bathrend tulajdonosa, nekem minden
hajszálam szent és sérthetetlen, követelem a passe partout-mat.» A szép
leányt pedig, a tündérarát otthagyod az uskókoknak, nézzék özvegyednek s
vessenek rá sorsot, hogy kié legyen?
Lord Adam elnevette magát:
– «Mais c’est le jeu!»
Hát bizony ilyen a játék!


A VÁRVA VÁRT MEGÉRKEZIK.
Hát bizony ilyen a játék!
Az ember vagy nyer, vagy veszt.
S néha a nyereség még rosszabb, mint a veszteség.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Metellnek ugyan kedvezett a szerencse. Nyert magának egy szép obeliszkot
a Père La Chaise temetőben, a hugának egy kapitálist, meg egy dicső
vőlegényt, meg egy uskók királyi trónust. Mind a kártyán nyerte,
tisztességesen. Nyugodtan pihenhet most már a gránit-oszlop alatt, s
játszhatja a l’hombret a csontemberrel odalent. Miliórának a sorsát a
legjobb rendben hagyta.
Lord Adam és a gróf két külön hajón egyszerre vitorláztak ki a roueni
kikötőből. Az egyik az angol Delphin briggen utazott, a másik az orosz
Borodinón. Az angol jobb vitorlás volt, elhagyta az oroszt; azonban úgy
egyeztek, hogy megvárja az anconai kikötőben az utóbb érkezőt.
A titkos szövetség szabályai szerint lord Adam parancsolt az alsóbb
rendű tagnak, az orosznak azt kellett tenni, a mit ő mond. A román
szövetségesek és a görög hetairisták is mind készen voltak a
cselekvésre. Ha a kitörés egyszerre minden ponton megtörténhetik, a
siker el nem maradhat. Odafenn Szent-Pétervárott aztán gondoskodott róla
az összeesküvők központi bizottsága, hogy az orosz czár siessen a maga
haderejével a feltámadt románok, görögök és szerbek segítségére, s ha
tétovázni talál, akkor ki volt rá mondva, hogy elfogják, minden
családtagjával hajóra pakolják s átszállítják Amerikába, idehaza pedig
kikiáltják a köztársaságot, mely nyolcz országot egyesít magában: Nagy-
és Kis-Oroszországot, Lengyelországot, a Krimet a Kaukazussal, Moldvát
Oláhországgal, Hellászt, Szerbiát egész az Adriai tengerig és
Magyarországot.
Ez a nyolcz név volt a nyolczágú csillagra felirva. S ez nem volt
ábránd, a mit fiatal rajongó diákok agya forralt ki; ez egy igen komoly
tervezet volt, a miben magas világi állású főurak, diplomaták, hős
hadvezetők értettek egyet, nagy catastrophák, véres, izgalmas harczok
következtek ebből.
Az orosz hajó négy nappal később érkezett meg, mint az angol.
Az alatt Adam Lordnak ideje volt személyesen kémszemlészeteket tenni a
dalmata partokon, gyors röptű vitorlás csónakával. Halásznak volt
öltözve, a chioggioták viselete szerint, s minden nyelven tudott
beszélni, ebben bámulatos lángesze volt, egy hónap alatt a legvadabb
idegen nyelvnek birtokába tette magát, s úgy tudott játszani minden
szerepet, mint még soha szinpadon nem játszott senki. A milyen
felismerhetetlen volt nála lady Adamina szalüppjében a férfi, épen olyan
sejthetetlen maradt a chioggiota halászzubbonyában, vagy Deli Markó
szurkájában az angol mylord. Valódi csodaművész veszett el benne.
Kémszemléi alatt meggyőződött felőle lord Adam, hogy az osztrákok a
dalmata partokat nagyon jól őrzik, ellenben a török partokra senki sem
ügyel. Az orosznak könnyű munkája lesz, Skutari felől fellázítani a
fekete hegyek lakóit, hanem az övé annál nehezebb. De mégis kész volt a
tervével.
A Frangipáni vár környékét még mindig varázs takarja be. Azt csak nagy
távolban tartják kordonnal körülzárva, a hogy a pestises vidéket
szokták, de vizsgálódni bele nem megy senki.
Ide eljutni könnyű munka lesz, a chioggiota halászok végig szoktak járni
az egész Quarnerón, az a csatorna oly gazdag halakban, hogy még a távol
Chioggia lakóit is eltartja.
Egy halászcsónakon ellehet szállítani azt a veszedelmes új találmányt, a
hang nélküli lőszert ebbe a várba, innen aztán kézen-közön ki lehet azt
osztani a közel hegyek közé menekült uskókoknak. Ha azok egyszer a
lőszer birtokában lesznek, az osztrák zárvonal őreit észrevétlenül
lepuskázhatják, s éjszaka meglephetik Zengg városát. A puska csak öl, de
nem durran, az alvókat nem ébreszti fel a harcz, könnyen halottakat
csinálnak belőlük. Aztán nyomulhatnak előre mindig sötétben, némán
bujkálva, nem küldve maguk előtt fegyverropogást, nem hagyva mögöttük
élő ellenséget, míg egyszer csak egész hosszában égni fog a dalmata
part, a nélkül, hogy valaki látná a lángját, fellobban az akna, a
nélkül, hogy valaki hallaná a dördülését!
S ez az új pokolgyujtogató-szer könnyen becsempészhető a partőrök és
czirkáló hajók minden fürkészkedése mellett. A kutató dounièrek nem
találnak mást a csónakban, mint táblákba rétegezett gyapotot, rendes
csomagokban, arra pedig szükségük van a paplancsinálóknak, legfeljebb
azt fogják rá mondani, hogy ez bizony egy kicsinyt fehérebb is lehetne.
Nem is álmodnak róla, hogy abból minden csipetnyi egy emberhalál.
S ezt a rémséges országfelforgatási tervet milyen varázszsal ragyogja be
a vele összeszőtt szerelmi dráma.
Egy tündérnek született leány, a ki el van átkozva egy boszorkányos
várban, elrejtőzött álomra, s ott vár a megváltó lovagjára, a ki a bűvös
karddal levágja az őriző sárkánynak a fejeit.
A leány csupa ártatlanság, csupa szerelem. A ki mikor a szivét odaadja,
nem számít, nem követel, nem irat házassági szerződést, nem móringoltat,
nem esküdtet meg, csupán azt kivánja, hogy szeressék.
A bátyja levele jó helyen van elrejtve lord Adamnál a tüszőben, egy kis
arany szelenczébe, a hol még az arczképe is megvan, az a miniatür
festmény, a mit még akkor ajándékozott a barátjának, a mikor azt
asszonynak hitte. Váltó, levél és arczkép hermeszileg elzárt rejtekben
vannak, ezeket jól meg kellett őrizni a tengeri utban, a hol az ember
hajótörést is szenvedhet.
Ha ezt a levelet megkapja a leány, minden aggodalom nélkül követni fogja
azt a jó barátot, a kire őt a bátyja rábizta.
S hová vinné őt a Deli Markó máshova, mint a maga királyi várába. A
ballada is azt kivánja, a mit maga Milióra álmodott ki.
Azok lesznek aztán az olympi gyönyörök napjai, diadalmas harcz és
diadalmas szerelem közepett. S aztán az ember akkor végezheti el, a
mikor akarja, – a harczot is, meg a szerelmet is. Ha megunta, azt mondja
rá: «egy kis félreértés volt» s aztán hat hónapra elnapoltatik a bill.
Egy kis epizód volt. Punctum. Két év mulva elveheti a mylord a neki
szánt herczegasszonyt, s tíz év mulva ott ülhet a gyapjuzsákon s
csinálhat a mostani tréfájával ellenkező politikát. Deli Markó, meg a
tündérszép arája! Erről ne beszéljünk többet.
«Mais c’est la jeunesse!»
Hát bizony ilyen a fiatalság!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Már dagasztja a szél a vitorlát! Kedvező szél fuj a Maltempo-csatornán.
Az a halász, a ki a parthoz oly közel sikamlik tova Porto Ré felé,
mandolint is hozott magával.
Mikor a Frangipáni vár négy tornya előbontakozik a partvidék bűvös
panorámájából, a halász előveszi a mandolint s elkezdi énekelni a
csónakászdalt.
Szép hangja van, olyan csengő, mint egy asszonyi althang.
A tengeren messze elszokott hangzani a dal.
Szép derült az idő, meleg tavaszi nap van, a vándor halak csoportjai
hosszu ezüst vonalakat húznak a tenger tükrén végig, a repülő halak
denevérröpttel czikáznak a légben a szitakötők után.
«Eljött az esti szellő,
Ringatva csónakom…»
A halász, daloltában le nem veszi a szemeit az egyre közeledő Frangipáni
várról. A komor épület ablakai az alkonyodó naptól úgy ragyognak, mintha
tűzlángban égnének.
Az énekes úgy képzeli, mintha az egyik toronyablakból fehér kendőt
lobogtatna feléje valaki.
Ez a fehér kendő egészen felizgatja minden érzékeit. Nem lát, nem hall,
nem gondolkozik másról.
Várják, – megismerték, – szeretik!
Csak felfelé néz, nem ügyel a tengerre.
Mélyen a tengertömeg indigósötétjében jön közeledve valami fehér árnyék.
Valami vízalatt járó hajónak lehetne nézni, oly roppant tömeg. Két szeme
oly rémesen világít. A vízlakók riadva rohannak szerteszét az útjából, a
delfinek sirása felhangzik a mélyből.
Idefenn a barcarola végaccordjai ringanak el a hullám felett: «Milióra…
Milióra».
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Rég elmult az igért határidő, a mikorra Deli Markó visszatérni
fogadkozék, s azóta nap mult nap után s az eljegyzett menyasszony
komolyan vette a dolgot, minden este ott bámulta a torony ablakából a
tengert, kérdezgetve a feltünedező vitorláktól, melyik az övé? Vitorla
kelt, vitorla szállt! de a Frangipáni vár előtt egy sem kötött ki. A
leány álmodott tovább. Mindennap ujra álmodta azt, a minek meg kell
történni. Olyan bizonyos volt az előtte, mint a credonak a tételei, a
mikből egy szónál sem szabad felakadni.
Vissza fog jönni!
Ha ma nem, hát holnap. Aztán megint holnap.
Axamita alig hallotta a szavát ezóta. A katonaviselt leány félt is tőle,
mint a Vilától s nem merte háborgatni. Csak úgy messziről nézte, hogy
mit csinál? Esténkint, mikor beállt az apály, Milióra lejött a
kastélyból a partra a valle Drazsicza felé. Itt a sziklapart
ellapályosodik, s tengerapálykor felbukkannak a fenékről a
conglomerátsziklák, a mik ott zátonyt képeznek. Miliórának különös kedve
volt ezeken a sziklákon végig lépegetni, s aztán egyikére a
legszélsőknek letelepedni, ott a czipőit, harisnyáit lehúzta s aztán a
lábaival lubiczkolt a vízben, a mit a láthatáron lehanyatló nap, hosszú
tűzoszlopként aranynyá változtatott. Egy egész arany hid volt az, mely
az ő lábánál kezdődött s a napban végződött.
Axamita nem háborgatta őt ebben a gyönyörüségében. Vannak, a kik ezt
nagy gyönyörüségnek találják, napleáldoztakor a tengeren végig bámulni.
Hanem egy délután mégis megszólította Miliórát Axamita.
– Jó lenne, kiasszony, ha mostanában nem mosogatná a lábacskáit a
tengerben, az öreg Pabló beszéli, hogy a halászok egy pesce canét láttak
a csatornában. Tudja? Egy pesce canét.
– Ismerem. Találkoztam egyszer vele, mikor a bátyám idehozott. Szép
szörnyeteg!
– No akkor hát nagy szál viaszgyertyával tartozik a kisasszony a
lorettói szent szűznek, hogy megmenekült a bátyjával, mert a pesce cane
nagyon szereti a fehér húst.
– Itt a parton csak nem támadhat meg.
– Igaz, hogy a czápa nem szeret a fejével a szikláknak neki menni, hanem
a farkával leüthet valakit onnan.
– Jól van. Majd magammal viszem a handzsáromat jövőre.
– De kisasszony, a czápa ellen meg nem véd a handzsár.
– Nekem van egy könyvem, a miben az áll, hogy a buvárok, ha a czápával
találkoznak, bátran alája úsznak, a czápa lefelé nem tud harapni, éles
késsel végig hasítják a gyomrát.
– Jaj, kisasszony, azok a czápák vagy nagyon gyermekek lehetnek, vagy a
buvárok lehetnek valami óriások, vagy pedig azok lehetnek valami jó
keresztyének, a kiknek mindent el kell hinni, a mi könyvben nyomtatva
van.
Erre aztán Milióra kikergette őt a szobából, hagyjon neki békét a
kutyahalával.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Egy játékos, a ki nyer: Regény - 14
  • Büleklär
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4069
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1900
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4213
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4157
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1879
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4177
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1994
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4080
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1896
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4141
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2014
    29.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1923
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4255
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    33.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4237
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1915
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4224
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1947
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4299
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1924
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4185
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1888
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4187
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1985
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Egy játékos, a ki nyer: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 2530
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1273
    34.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.