Cognac-idillek: novellák - 15

Süzlärneñ gomumi sanı 2761
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1266
40.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
52.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
57.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
eszembe jutott volna: hadd álljak bosszút azon az emberen!
– Igazán? – kiált Szvetozár. Hazudik, gondolta magában, mert
magam sem tudtam, hogy ott leszek, honnan tudta volna ő?
– Nem érdemli meg, – rebegi a szép leány, s az embernek melege
lesz.
– Antika, – szól forró hangon – megengedi, hogy azt értsem
ebből, ami éppen jól esik?
S Antika elhaló hangon, szemlesütve suttogja:
– Azért mondtam.
– Antika, drága, akkor… de igazán nem tart vénnek?
– Mit törődöm azzal!
S Szvetozár úr ott a nyilt utcán megragadja a szép leány kezét s
csak annak ellenkezésén mult, hogy meg nem csókolta. S a kisleány
ismét becsületesen a szemébe néz.
– És úgy-e, nem gondolja, hogy a gazdagsága vonz, s emiatt mondtam
le a másikról?
Szvetozár nem gondolja. Csak tudja, hogy a pénze jobban vonzza, mint
a kora. De ilyesmit csak nem illik megmondani? S ha nem mondja meg,
akkor fogva van. De aki fogja, olyan szép és annyira szereti. S
végignéz rajta, s látja a kristályhomlokon belül az örökké
dolgozó hazugsággyárat.
– Milyen kedves, milyen édes! – szól elragadtatva. – Miért
gondoljam, mikor olyan jól esik az ellenkezőt hallani!
– Akkor jól van minden. Mert nem tudnék magával egy pillanatig sem
boldog lenni, ha föltenné rólam, hogy hazudok.
S Szvetozár melegen, udvariasan erősíti:
– Sohasem gondolnék ilyet magáról, drágám!


_A BÚS ÖZVEGY._
– Igen, – mondta sóhajtva, s tekintete búsan csüggött a kalapja
gyászszalagján. – Özvegy vagyok; szegény feleségem elhagyott.
Tíz boldog esztendőt töltöttünk együtt. Soha sem volt semmi
bajunk, két galamb sem élhetett békességesebben. Aztán meghalt és
itt hagyott. Az volt egyetlen rossz cselekedete, amit ellenem vétett.
De hát tehet szegényke róla?
Itt az elhagyott özvegy ember teletöltötte a pálinkás kupicákat
és kocintott.
– Egészségedre, bátran ihatod, valódi francia. Látod, míg
szegény feleségem élt, nem kellett drága cognacot vásárolni. Ő
értett hozzá, mint kell jóféle szilvóriumot beszerezni. Nekem
spirituszt adnának. Hja, az özvegység!
Ivott és krákogott utána.
– El sem hiszed, ha mondom, hogy özvegységem öt hónapja alatt
vagy öt kilót fogytam. A minap megmértem magamat automatamérlegen.
Hetvenöt kiló voltam, most csak hetven. Ha így tovább tart,
lefogyok megint negyvennyolcra. Mert annyi voltam, mikor
megházasodtam.
Elővette a szivaros skatulyát.
– Parancsolsz? Én, ha megengeded, pipára gyujtok. Voltaképen ez
sem ízlik úgy, mint azelőtt, mikor drága feleségem tömte meg. Ah,
hogy tudta a pipáimat rendben tartani. Csak úgy illatoztak. Minden
nap ő maga letisztogatta, ebédhez, vacsorához már megtömve hozta a
divánhoz, ahol végignyúltam s oly jóizűet aludtam egy órahosszat,
hogy fölért egy mostani egész éjszakai alvással.
– Igen, hát azt akartam mondani (látod, már a gondolataimat sem
tudom rendben tartani), hogy milyen áldás volt rám nézve a
házasság. Negyvennyolc kiló voltam össze-vissza s tíz év multán
már hetvenöt. Ezt őneki köszönhetem, az én felejthetetlenemnek.
Elrémülök, ha elgondolom, hogy esetleg most ugyanez az élet vár
reám, mint legénykoromban. Tudod, az orfeum. Meg az orfeumdámák,
meg a rossz társaság. Hát tehettem is egyebet? Késő estig az
üzletemmel voltam elfoglalva, valami szórakozás csak kell! Hát
éjtszakáztam. Barátom, harminc éves koromban nem tudtam enni, nem
tudtam aludni, csak inni és szivarozni. Micsoda élet volt az! Csontig
lesoványodtam és szegény szüleim halálosan aggódtak értem.
Ekkor a nagybácsim, aki orvosunk volt, azt mondta:
– Ha nem akarod, hogy egy-két év mulva elpusztulj, meg kell
házasodnod.
Én elrémültem e szóra. Én, házasodni! De hiszen ez lehetetlen. Az
első héten megúnnám a feleségemet. Aztán mi lesz? Folytatnám a
legényéletet. Eddig legalább, ahány gyöngéd viszonyt kötöttem,
néhány napnál tovább nem tudott érdekelni. A legszebb nőt is
meguntam. A feleségemet, abban bizonyos voltam, meg fogom utálni.
De csak nem hagytak békét, az anyám sírt, az apám káromkodott,
én azonban hajthatatlan maradtam, mindaddig, míg meg nem mutatták a
leányt, akit számomra kiszemeltek. Barátom, itt a fotografiája –
abból az időből. Hát te láttad az utóbbi időben, akkor
szegényke már nagyon összefogyott, de akkoriban! Gyönyörű,
fejedelmi, erős, széles vállú, a nyaka csakúgy duzzadt, a mellkasa
meg kidomborodott. A szemében volt valami különösen igéző fény,
tán onnan, hogy búsult. Tudod, már el volt jegyezve, de mikor az
édesapja tönkrement, hát a vőlegénye elhagyta. Egy darabig abba
volt szerelmes, de a szüleim őt szemelték ki, jobban mondva az
orvos, aki azt mondta, hogy nekem erős asszony kell mivel magam
gyönge vagyok.
Hát azt akarom mondani, mikor ezt a remek teremtést megláttam,
eloszlott minden idegenkedésem a házasságtól. Most már szerettem
házasodni és még jobban ingerelt rá, hogy a menyasszonyom, noha
igent mondott, nagyon hidegen viselte magát. Sokszor, amikor
megöleltem, ami ellen hiába védekezett, könny csillogott a
szemében.
– Ne búsulj, édes, – vigasztaltam – meglátod, hogy boldog
leszel még én velem. Csak legyen meg az esküvő.
Amire ő azt mondta, hogy csak legyek nyugodt, nem lesz okom
panaszkodni rá. Az olyan szegény leánynak, mint ő, valóságos
szerencse, hogy olyan férjet kaphat, amilyen én vagyok.
(Ekkor egy gyereknek a sivalkodása hallatszott be. A legkisebb, a
másfél éves Rudi ordított. A bús özvegy idegesen pattant föl és
kiáltott a bonnera, hogy csitítsa el a gyereket. Aztán fáradtan
visszadől a székre.)
– Látod, ez is rám szakadt most. Szeretem a gyerekeimet, de a
gyereksivítást ki nem állhatom. Szegény drágám ettől is
megkímélt. Az első esztendőben született már gyerekünk. Addig
úgy éltünk, mint a paradicsomban. A feleségem, noha csöndes
természeténél fogva nem mutatta, szintén boldog volt, már nem
sírt. Mondtam neki, hogy most már az én feleségem, nincs joga
többé a másikért szomorkodni. Nem is szomorkodott. Aztán, hogy
született a gyerek, én más szobába költözködtem, mert nekem
éjtszaka aludni kellett és a gyerek miatt nem tudtam. A szegény
drága maga szoptatta a csecsemőt, aki igen rossz volt, folyton sírt
és öt hónapon át minden éjtszaka táncolt vele a szobában.
Sokszor reggel, amikor benyitottam hozzá, ott találtam a bölcső
mellett a szőnyegen aludva, le sem vetkőzött és az ágya
érintetlen volt. Mintha csak odarogyott volna. Hányszor korholtam
ezért és mondtam, vigyázzon jobban az egészségére. De csak
hallgatott és tovább is táncolgatott.
Meg is látszott rajta. Mikor a gyerek egy esztendős volt, valami
trieszti rokona jött föl, aki az esküvőn látta utoljára. Az
összecsapta a kezét rémületében s nem akarta elhinni, hogy ő az.
Hát ilyenek az asszonyok, nem tudnak magukra vigyázni. Én ebben az
esztendőben tíz kilót híztam s az arcom szép gömbölyű volt,
majdnem olyan, mint most.
Reménykedtem, hogy majd ha a gyerek nagyobb lesz, csak összeszedi
magát. Igen ám, de akkor már útban volt a második. Szegényke
nagyon termékeny volt. Ki se jutott a bő ruhából. Amellett meg
folyton dajkálkodott, meg a házi dolgokat végezte, meg az én
kényelmemről gondoskodott. Igazán egészen bele lomposodott s rá
kellett parancsolnom, hogy egy kicsit csinosítsa magát, mert a férfi
nem szereti, ha az asszony lompos. Ezt is megtette és olyan csinosan
öltözködött azontúl, hogy még otthon is füzőben járt, noha
rosszul esett neki.
Már a harmadik szülés után kezdett köhögni. Mondtam neki, hogy
kímélje magát, hallani sem akart róla. Igazán, egypárszor
keményen rá is szóltam emiatt, de ő csak hallgatott és nem
engedelmeskedett. Jött a negyedik gyerek is. Bizony, a szegény
asszonynak egy percnyi nyugta sem volt. S akkor én is megbetegedtem,
elrontottam a gyomromat. Bizony, nagyon szekáns voltam, de nem
tehettem róla, ez már a gyomorbajjal jár. Engem is ápolt s mikor
végül megsajnáltam, hát inkább Karlsbadba mentem, csakhogy őt
fölszabadítsam az ápolás fáradságától.
Hát a sok baj mellett szegényke mégis meg tudta aranyozni minden
pillanatomat. Nem volt semmi kellemetlenségem, a drága kiismerte
szokásaimat és minden rendben volt, mint a karikacsapás. Meg is
becsültem, nagy tiszteletben tartottam, elhalmoztam ajándékokkal és
nem hiszem, hogy egy asszonynak is lenne annyi ékszere, mint amennyi
utána megmaradt. Nem igen volt módjában viselni őket, hiszen
szegény alig mozdult ki a házból, de az asszonyok szeretik az ilyen
portékát, még ha mindig a szekrényben marad is.
Igy éltünk mi békességesen, boldogan. Dehogy is jutott nekem
eszembe belekóstolni újból a legényéletbe. Minden szomorúságom
mellett, amit drága feleségem betegeskedése okozott, boldog voltam
és egészséges. Nem is kíméltem semmi költséget, hogy
meggyógyítsam, de úgy látszik, az utolsó szülés végleg
megtörte erejét. Alig hogy fölkelt, ismét ágyba dőlt. Egy darabig
még erőlködött, dolgozott, a gyerekekkel kínoztatta magát, de
csak elhagyta az ereje. Három hónapig szenvedett így, míg meghalt.
Szegényke, még az utolsó pillanatait is a gyerekeknek szentelte.
Végigsimogatta fejüket s egyenkint magához emeltette őket s amíg
gyönge ajkával csókolta, oly búsan nézte őket. Nagyon tele volt
velük a szíve, hogy rám nem is gondolt. Csak az utolsónál
görcsösen fölzokogott és azt mondta:
– Igérd meg, hogy jól bánsz vele.
Megigértem. Azért kérte ezt, mert nagyon haragudtam erre a gyerekre.
Ez volt a legrosszabb, még most is ez kiabál a legtöbbet, aztán meg
ő fosztott meg a szegény drága asszonytól. De azért megigértem
és meg is tartom fogadásomat.
Őt pedig nem felejtem el soha. Minden pillanatban érzem hiányát.
Semmi kényelmem, semmi gondoskodás rólam. És fogyok, barátom,
fogyok. Ő volt az én éltető angyalom. Ó, miért is kellett
megérnem ezt a bús özvegységet! Parancsolsz még egy kupicával?


_VÉGZET._
Abban a pillanatban, amikor a feleségével a karján a méltóságos
úr elé lépett Loossy Gáspár az ünnepelt piktor, érezte, hogy
mindennek vége. Honnan érezte? Sehonnan. De világosan látott
mindent. A gyönyörű asszony otthon összeábdált estélyi ruhában,
mosolyogva fogadta a méltóságos úr örvendező bókolását, hogy
nem csoda, ha ilyen muzsa mellett a művész lelovagolja összes
vetélytársait s szeme megakadt a méltóságos frakk tökéletes
elegánciáján, melyet egybevetett az urán lógó tízéves
ruhadarabbal. Mintha megszállta volna a lélekben való látás, a
jövendőben való olvasás kétes adománya, a piktor sokkal többet
tudott már, mint maga az asszony. Az a frakk, az az elegancia! Az a
nyájas simaság, az az otthonos gavalléria, ahogy ez az úr hölggyel
szemben meg tud állani! Egy ellenállhatatlan hívás volt ez a
multból, amikor Loossy Gáspárné maga is tagja volt ennek a tiszta
társadalomnak, de kicsábította belőle éppen az, ami most
eltörpül az úri megjelenés előtt: a cigányos nemtörődés a
formákkal, a ferde nyakkendő és ferde cipősarok, a homlokba
csapzott frizura s a nadrágzsebbe mélyesztett kéz.
– Az ördög vitte volna – gondolta Loossy Gáspár s az első
képre gondolt, melyért most a fiúk megbankettezik s a méltóságos
mecénás úr az élete útját keresztezte. Pedig igazán nem
történt semmi s a méltóságos úr frakkja valóban elegáns volt s
hozzá sem mérhető az övéhez. Hát miért ne vegye ezt észre az
asszony, mikor ő is észrevette?
Az ünnepelt jobbján ült a méltóságos úr, a méltóságos úr
mellett ült a szépséges asszony. Loossy Gáspár, a mindig vidáman
bárdolatlan piktor bambán mosolyogva nézett jobbra-balra, mintha a
tósztja nyomná. Pedig nem az nyomta. Szemben velök ült Koros Gyuri,
a vidám szobrász, aki a szép asszonnyal úgy szokott évődni, ahogy
a művészkollégák évődnek a művészkollégák feleségeivel. Most
is átkacsintott a szép asszonyhoz:
– Lidike, lelkem, ha tudnám, hogy nekem olyan szép!
Máskor a szép asszony dévaj kacagással felelte volna:
– Hát kinek, Gyuricám?
Most pirosság öntötte el az arcát, az ajkába harapott s a
méltóságos úr felé fordulva, apró fehér foga között élesen
mondotta:
– Ugy-e, sajátságos hang? De bizonyos körben bizonyos hangot meg
kell szokni, ha nem is kell megtűrni.
Ah, hogy rakétázott ez a finoman éles visszautasítás a Loossy
Gáspár lelkében! Egészen világos. Az asszony elidegenedett a
körétől, az asszony el fog idegenedni tőle is.
A méltóságos úr pedig erősen adta a bohémet a bohémek között s
ezzel mind előkelőbb lett s a bohémek mind ordinárébbakká váltak
körülötte. Ime, egy gróf még bohémkedni is finomabban tud, mint
ezek a rongyosok. De hát a másik oldalát az éremnek már
elfelejtette az asszony? Hiszen köztük volt, közülök szökött ki,
s ami csábította, ami vonzotta, aminek feláldozott rangot és
gazdagságot, az éppen a léleknek és elmének gazdagsága volt, a
féktelen vérmérséklet, mely lehányt magáról minden formát és
diadalmas szárnycsapásokkal emelkedett az előkelők fölé. Ha ő
ezzel a gróffal az elméjével, a humorával, a tudásával és az
érzőképességével lovagi tusára lépne, hogy elterülne ez a
kifogástalan frakk a porondon!
– Hölgyeim és uraim!
A méltóságos úr mondja ezt. Ő mutat rá finom és
szeretetreméltó dialektikával a művészet királyi voltára, ő nem
tud semmit rangról, vagyoni kiválóságról, ő mondja el mindazt,
amit Loossy Gáspár a szemébe szeretne vágni. S milyen goromba volna
ez mind, ha ő mondaná a gróffal szemben, s milyen megvesztegetően
nyájas és megbecsülő az, mikor a gróf mondja el ő neki, meg a
többinek! S az asszony ezt is érzi és sóhajtva és csillogó
szemmel nyúl a poharához és kocint a gróffal: milyen jól esik neki
a régi otthoni, finom hang!
– Hölgyeim és uraim!
Az ünnepelt piktor mondja ezt. Egy hajtásra megitta volt borát s
most elbódulva keresi a szavakat. Rendszerint nem kell őket keresnie,
kitünő, sziporkázó szónok, éppen csak patétikus és sablónos
nem tud lenni. Az ördögbe is! Most egyéb sem jut eszébe, mint hogy
mélyen meg van tisztelve és nem talál szavakat érzelmei
kifejezésére. Közhely, közhely, gondolja magában s valami
unszolja: lovagold le ezt az embert, ha most le nem gyüröd a
szellemed erejével, elvesztetted az asszonyt.
Fölszegi a fejét, dacosan néz körül s balkezével olyan simító
mozdulatot tesz a haján, melyre az egész társaság, mely már ismeri
a modorát, fészkelődni kezd: most, most következik a Loossy-féle
elmésség. S ő maga is várja és lesi, hogy eszébe ötöljön a
Loossy-féle elmésség és megint érzi, hogy a végzet áll útjában
és minden attól függ, hogy az asszony büszke lesz-e reá, vagy
szégyelni fogja magát miatta.
– Nem megy – gondolja magában, aztán könnyelmű bohém
kétségbeeséssel behúnyja a szemét és beszél:
– Önök még nem tudják, mi történik most bennem azonfelül, hogy
mélyen meg vagyok hatva. Önök nem tudják, miért vagyok most olyan
ostoba, hogy főbe kellene magamat lőnöm, csak azt látják, hogy
ostoba vagyok. Méltóságos uram, nem mindig nyerek első díjat, azt
jól tudja. S nem mindig vagyok olyan ostoba, azt társaim tudják. És
tudja a társam is, aki… (azt akarta mondani: aki ön mellett ül,
gróf úr) velem szemben ül és gunyolódva néz rám. Ne gunyolódj,
Gyuri, jusson eszedbe az az ocsmány képjáték, mely távolról
halálfej, közelről borospince. Most, kehellyel a kezemben látnak
közelről s én tudom, ha most a fotografus ránk irányítaná a
masináját, a képén okvetetlenül rajta lenne a halálfej. Éljenek!
– Ennek egy csöpp értelme nem volt, de nagyon mély – mondotta
Koros Gyuri és kocint.
– Én megértettem – szól komoly szívességgel a gróf úr és
jelentősen megszorítja a kezét. Loossy Gáspár a feleségével is
kocint s keresi a tekintetét. Nem találja. Az asszony arca
megmerevült, gyöngéd haloványság ült ki rajta s az ajkát
összeszorítja. S az egész társaság elkedvetlenedett, s
megesküszik rá, hogy az ünnepelt piktor be van rugva.
Mikor hazavitte a feleségét, mintha valaki diktálta volna neki: most
öleld magadhoz és mondd neki, hogy mindez a dicsőség nem ér
semmit, hogy most a kocsiban egymáshoz simulnak, többet ér
mindennél. De nem teszi, nem tudja megtenni. Konokul hallgat s azt
hiszi, az asszony hallgat konokul. Majd érzi, hogy nem szabad a
grófról beszélnie és valami kényszeríti, hogy beszéljen róla.
– Kedves ember, úgy-e?
Félig kérdezve, félig gyanusítva böki ki a kérdést, melytől az
asszony fölriad s a sötét kocsiban mélyen a szemébe mélyeszti
tekintetét:
– Úgy találod?
– Igen – mondja tompán.
– Holnap meg fog látogatni a műteremben.
– Örülök.
– Én is ott leszek a műteremben. Megkért, hogy legyek ott.
Nagyot sóhajt.
– Akkor légy ott.
Amint hazaértek s az asszony leteszi felöltőjét, átmenet nélkül
folytatja:
– Az az úr határozottan tetszik nekem.
A piktort szíven ütötték e szavak.
– Nekem is – mondja tompán.
– És én is tetszem neki.
– Jó ízlése van. Kinek nem tetszel te?
Leülnek a műteremben, mely egyszersmind a szalónjuk.
– Te, Gáspár!
– Édes?
– Te ma különösen ügyetlen voltál és vagy.
Lecsüggeszti fejét.
– Tudom.
– És belenyugszol?
A piktor fölszegi fejét.
– Emlékszel, mikor szerelmet vallottam neked? A szegény piktor öt
perccel előbb nem gondolt arra, hogy az előkelő grófkisasszonynak
szerelmet valljon. De egyszerre csak hajtotta valami, hogy a karjaiba
kapja s a fülébe csókolja: légy enyém! És megtette akarata
nélkül s a világ legboldogabb embere lett. Ezt a végzet csinálta.
– Hm, azt hittem, hogy te.
– Nem én. És látod, most is tisztán látok és érzek. Nekem meg
kellene fojtanom azt az embert, mert elrabol téged. S itt ülök s nem
tudok mozdulni. Ezt is a végzet csinálja.
Az asszony felszökik s ura ölébe ül.
– Te ostoba!
– Látod? Ezt is értem. Te is tudod már, de még nem akarod.
– Hát ne engedd! – kiált az asszony. – Láncolj le, verj meg,
kergesd el azt az embert, légy megint különb, mint a többi, hiszen
én nem akarom, nem én akarom, hanem ő! Hát ne engedd, ne engedd!
Loossy Gáspár melle zihálni kezd. Két karjánál fogva megrázza az
asszonyt és vadul az arcába dobja csókjait.
– Hát nem engedlek, érted? Nem engedlek. S ha holnap az az ember
jön, megint megérzed benne a magad fajtáját s mivel tudod, hogy nem
engedlek, hát a hátam mögött fogsz vele összeállani. Nincs, nincs
segítség, érzem, tudom, akármit teszek, csak a karjaiba kergetlek.
A szép asszony kérlelve búvik a melléhez. Nem szól, csak
csókolja, simogatja. Múlnak a negyedórák s a nagy csöndben mintha
elült volna a vihar, szétoszlott volna a rossz álom. S mikor másnap
fölébredtek, két idegen ember kívánt egymásnak jó reggelt.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
  • Büleklär
  • Cognac-idillek: novellák - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4154
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1802
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4229
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1796
    35.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4120
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1915
    29.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4193
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1729
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4159
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1774
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4126
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1792
    37.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4136
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1823
    34.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4172
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1881
    35.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4144
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1661
    35.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4127
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1710
    34.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4125
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1725
    36.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4160
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1753
    34.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4075
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1821
    35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4071
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1748
    35.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Cognac-idillek: novellák - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 2761
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1266
    40.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.