A tengerszemü hölgy - 03

Süzlärneñ gomumi sanı 3967
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
39.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
45.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
Nagy Ignácz ajánlani fogja neki.
– Megteszi azt Nagy Ignácz?
– Hogyne? Ha én viszem oda hozzá a munkádat! Hiszen nekem nagy
ellenségem; hanem becsületes ember.
Ez is jellemzi azt a kort; hogy egy vén iró protegáljon egy fiatal
pályatörőt azért, mert az jó barátja az ő haragosának.
Azzal bedugta az utitáskájába a kéziratomat; de nem zárta le kulcscsal a
zárát.
– Hát még mit irtál?
Én még egy csomagot huztam elő.
– Egy szinmüvet. «Két gyám» a czime.
– Mit akarsz vele?
– Pályázni akarok az akadémiai jutalomra.
– Azt nem teszed. Azt én nem engedem. Egyszer pályáztál, akkor nem adták
neked a jutalmat; pedig a két akadémikus melletted volt; többet oda nem
mégy! A darabodat add a szinháznak.
Meg kellett magamat adnom.
– Majd elviszem a darabodat Szigligetihez. Az egyszerre fel fogja benned
ismerni a veszedelmes vetélytársát – s éppen azért elő fogja adatni a
szinmüvedet. Az is olyan ember!
Egészen rábiztam a sorsomat.
– Aztán csak iparkodjál minél hamarább feljutni Pestre; ne korhelykedjél
olyan sokat itt falun.
– Mihelyt a patvariának vége lesz, sietek hozzátok.
– Most aztán készülj velem jönni. Holnap viszlek Esztergomba.
Nagyot bámultam.
– Esztergomba? Mit keresünk mi ottan?
– Nem keresünk, de rablunk! Várady Tóninak a menyasszonyát raboljuk el.
Ezért nem lakom már vele együtt.
De már ebbe az én családom tagjai is beleszóltak.
Petőfi aztán nagy nyugodtan elbeszélte, hogy közös jóbarátunk, az
ügyvéd, egy esztergomi földbirtokos kisasszonyát akarja nőül venni. A
leány szülői katholikusok, a vőlegény református; nem akarják hozzáadni.
A fiatalok pedig szeretik egymást. Így nincs más mód, mint elrabolni a
menyasszonyt.
Ez már tiszta munka! Nekem nem lehetett kifogást tennem. Ha az ember
költő és protestáns, ilyen helyzetben kötelessége a leányrablás. Éppen
azon években folyt nagy országos parlamenti harcz a «vegyes házasságok»
kérdése fölött. «Hie Welf! Hie Ghibellin!» Itt állást kellett foglalni!
S én másnap Petőfivel csakugyan neki indultam leányt rabolni egy
harmadik jóbarát számára. A merénylet várakozáson felül jól sikerült;
nem volt szükség sötét éjszakára és kötél-lajtorjára; elég volt
Petőfinek a megjelenése velem együtt a menyasszonyi háznál; a szülők
engedtek s a pap összeeskette az egymást szeretőket. De azért mi örökké
nagyra voltunk e leányrablási kalandunkkal.
Ez, úgy látszik, mintha veszedelmes præcedens lett volna. A példa tanit!
Hanem én azzal a csendes bűntudattal tértem vissza, hogy bezzeg
elrontottam az Erzsike nagyságos mamájának a soiréeját. Sejtettem, hogy
ott most én rám erősen apprehendálnak. Mivel hozzam ezt most helyre? Ide
kell a fantasia!
Megtaláltam a módját.
Nagy furfanggal lett az kifundálva.
Székes városunk nem csak megyei központ, de erődített várhely.
Annálfogva utczánkon gyakran lehetett találkozni járművekkel, melyek
álltak egy két kerekü curriculumból, a mi Dunavizes lajttal, prófonttal,
lisztes zsákokkal volt megrakva, s melynek a rudja mellé két emberi lény
volt befogva, a kik szürke darócz öltözetet s a lábaikon húsz fontos
lánczokat viseltek. Ezeket magyarul raboknak hitták. Messziről
hallatszott már a csörömpölésük. Ugyanezeknek bizonyos napokon, a rájuk
itélt botbüntetés kiszenvedése alatt, az egész városon végig hangzott a
jajgatásuk. Lánczcsörömpölés, jajgatás, valóságos specialitása volt a
városunknak. Hát még azoknak a kiéhezett arczoknak a látása!
Gyermekkorom óta rontotta az álmaimat ez a rab-élet.
Megindítottam egy mozgalmat városunk lelkesült hölgyei és ifjai között,
a szegény rabok segélyezésére.
Ha sikerült volna a vállalat, bizonyára nem dicsekedném vele, de mert én
rontottam el, hát bevallom.
Mikor már többen meg voltak nyerve ez eszme valósításának, akkor az én
indítványom folytán, megállapodánk abban, hogy az Erzsike mamáját kérjük
fel a philantrop egylet elnökéül. Deputatio menesztetett hozzá s annak,
természetesen, én voltam a szónoka.
A siker elmaradhatatlan volt. A megtiszteltetés kiegyenlíté a minapi
megbántást s én ismét visszakerültem a kegybe.
Első feladat volt mindenesetre, a jótékony czél számára rendelkezési
alapot teremteni. Erre a legegyszerübb mód a műkedvelői előadás. Annak
is én voltam a rendezője. A programm nagy fáradtsággal meg lett
állapítva. Nyitány: Beatrice di Tenda-ból. «Mi a jelszó? Kín, halál,
vész, a hazát elárulókra». Előadja a collegium énekkara. Azután kettős
fuvolajáték Lammermoori Luciából, furulyázzák a helybeli regenschori és
egy fiatal ügyvéd. Következik az én humoristicus felolvasásom: «Sonkolyi
Gergely», majd bűvészeti mutatványok, előadva Bagotay Muki által; végül
a pièce de resistance. Erzsike hegedüjátéka.
Nagy munka volt ezt összehozni! Mindennap próbát tartottunk
Erzsikééknél. Iszonyuan el voltam foglalva. Joggyakornok lettem volna,
de nem tudom, hogy látott-e engem a törvénykönyv, mert én ugyan nem
láttam őtet.
Végre ki lehetett tüzni a hangverseny határnapját.
Ez alatt közeledett az az idő, a mikor az én patvaristaságom véget ér s
át kell lépnem a jurateriába. Károly bátyám írt egy ismerős ügyvéd
barátjának Pestre, a kinek nagy praxisa volt, hogy fogadjon fel
juratusnak.
S minthogy a tél is közeledett s én nekem olyan messze, idegen világba
kellett utaznom, az én áldott jó anyám gondoskodott az ellátásomról. –
Mesemondásnak fogják azt már venni mai napság, de elmondom, hogy a mi
fehérneműt én viseltem juratus koromban, azt az én anyám saját keze
fonta. Azt hiszem, hogy ez az anyakézfonta ing volt rajtam a bűvös
szövet, melyről a sorsnak annyi csapása visszapattant.
Takács és szabó a kisebbik házunkban lakott, nem szorultunk idegenre. Jó
téli kabátot is az anyám rendelt számomra.
Igazán derék kabát volt. Egész sarkig betakart. Valóságos Mencsikoff
kabát. Negyven évvel később egészen fess gavallér lettem volna benne.
Csakhogy abban a korszakban hasonló szabásu kabátot senki sem viselt, a
Benedictinusok gvárdiánján kivül.
Mikor én ebben a koránszületett Mencsikoffban megjelentem az Erzsikéék
műkedvelői próbáján, minden ember körülfogott s iróniás magasztalással
kérdezte kiki, hogy hol csináltattam azt? Lehet-e még ennek párját
kapni? Az Erzsike azt mondta, hogy ebben ketten is elférnénk. – Én nem
bánom.
Aztán mikor eltávoztam, (hazahivattak, levelem érkezett Pestről), alig
tettem be magam után az ajtót, hallhattam a kitörő jó kedvet odabenn.
Mikor pedig az utczára kikerültem s visszanéztem az elhagyott házra, hát
minden ablak tele volt négyesében nevető arczokkal, azok között láttam
az Erzsike arczát is. – De jó kedvük van ma, gondolám magamban.
Hazasietve, ott találtam a pesti ügyvéd levelét, melyben hivatalos
rövidséggel tudósítanak, hogy egy jurátusi hely megürült az irodában,
melyet azonnal elfoglalhatok. Ha azonban három nap alatt be nem állok,
akkor az üres helyet mással fogják betölteni.
No ez szép kis vásárfia! A műkedvelői előadás jövő vasárnapra van
kitűzve s ma még csak kedd van. Ha pénteken ott nem vagyok, más ül a
helyembe.
De mi lesz akkor a hangversenyből? Hát az Erzsikét hogy hagyjam el ilyen
– hűtelenül?
No meg a szegény rabok?
Talán enged magával alkudni az a pesti fiskális. Ád még egy pár napi
haladékot?
Leültem választ irni hozzá.
«Tekintetes ügyvéd úr!»
«Nagy becsü értesítése folytán kötelességemnek tartom sietve
válaszolni…»
Az ám, de mit?
Valamit kellene hazudni. Nem, nem hazugság az, csak fantázia. Valamit ki
kellene találni a fantáziának. Rögtöni betegség? Ezzel nem jó tréfálni.
Befejezetlen peres munka, a mivel a régi princzipálisomnak tartozom? –
Ezt nem hiszi el egy pesti fiskális. – Mi ürügyet találjak ki az
időlopásra?
A mint így rágom a toll szárát, bejön az anyám a szobámba s azt kérdi
tőlem, «hol voltál, édes fiam?»
Én megmondtam: az Erzsikééknél.
Arra ő így szólt:
– Ugyan, édes fiam, mit szaladgálsz te azok után a nagy urak után? hisz
azok téged csak kinevetnek.
Olyasmi futott rajtam végig, mint a hideglelés első borzongása.
Hisz én magam láttam és hallottam, hogy kinevettek, – és még sem tudom,
– az anyám nem látta, nem is hallotta és mégis tudja!
Nem szóltam semmit, folytattam a levelemet:
… «miszerint a holnapi napon azonnal indulok Pestre, az ön által
felajánlott jurátusi helyet elfoglalni.»
Azzal megmutattam az anyámnak mind a két levelet, a mire ő azzal az
áldott mosolygással felelt, mely arczát oly feledhetetlenné tette.
Rögtön összepakolta a holmiaimat; kezembe adta a megtakarított
pénzecskéjét, hogy a drága fővárosban inséget ne szenvedjek.
Irni akartam Erzsikééknek, rögtöni eltávozásom mentségére.
– Soha se irdogálj te azoknak, majd én magam elmegyek a nagyságos
asszonyhoz s elmondom neki, hogy mi történt veled.
Másnap délben már gőzhajón ültem s harmadnap reggel megérkeztem Pestre.
A gőzhajó éjszakára horgonyt vetett Almásnál, a hogy illett, becsületes,
jó lelkiismeretü gőzhajóhoz.
És mindezt a rögtöni sorsfordulatot egyenesen az én Mencsikoffomnak
köszönhetem.
Azért nem is válhatok meg tőle, anélkül, hogy egy illustráló körülményt
napvilágra ne hozzak.
Abban az időben tökéletes divatszabadság uralkodott hazánkban, még
Budapesten is.
Hogy Petőfi Csokonai-mentét viselt s hozzá kurta carbonári köpönyeget,
azt mindenki tudja. – Egressy Gábornak virágos atlaszból volt attilája,
a minőből paplant varrnak s ránczba tűrt magyar csizmája hozzá. –
Lisznyay Kálmán világoskék viktoriában járt, öt sor apró ólompitykével,
tulipiros hajtókával és gombos rájthúzliban. – Vasváry Pálnak fűzöld
Kossuthkája, rózsaszín bélésü bő ujjakkal s nagy zöld köpönyege eléggé
ismeretes. – Sükei Károly oláhországi costumeöt hordott, hol egy
kéménymagasságu cilinderrel, hol pedig egy veres török fezzel a fején. A
princzipálisom zsemlyeszín kabátban járt, melyen csak négy gyöngyház
gomb volt; de azok akkorák, mint egy szivarhamutartó. Dobsa Lajos
nevezetes volt az amerikai gumilasztik köpenyegéről, Várady Tóni a
pengős sarkantyuiról, Podmaniczky Frigyes az exorbitáns
Vatermördereiről; csak Irinyi Józsi ragaszkodott a párizsi divathoz,
fekete frakk, rövid szárnyakkal, hozzá fehér mellény: így járt csikorgó
télen is az utczán; Pálffy Albert is fekete frakkot viselt, de az már
angol szabásu volt, hosszú, keresztbe fekvő fecskefark-szárnyakkal; fél
szemüveg s a bajuszát támogató hegyes inggallér egészíté ki a
megjelenését.
És senkinek sem jutott eszébe a másiknak a viseletén megbotránkozni.
Ugyan ki akadt fel Bérczy Károlynak a fényes, borzas szőrü
castorkalapján? vagy Vahot Imrének a veres mellényén, aranyrojtos
nyakravalóján? Kuthy Lajos épen valami extra ideális jelmezt talált ki a
maga számára. S mind ezt a quodlibetjét a szabad divatnak, sűrün
tarkította a juratus sereg scythiai viselete, mindenféle traditionális
mintázatokban.
Csak nekem nem volt szabad a Mencsikoffomat viselnem. A fölött még
Obernyik is megbotránkozott.
Egy napon Petőfi és Várady Tóni összeesküdtek ellenem. Koporsót
csináltattak a Mencsikoffom számára, belefektették, kivitték a Rákosra,
eltemették, el is prédikálták, nekem csak a fekete szegélyes
pártéczéduláját hozták el.
Nyugodjék békével! Nekem igen jó barátom volt.


V. FEJEZET.
OLYMPI HARCZ.
Ha Homérnak elnézi a világ, hogy egy olyan hiábavalóságról hőskölteményt
írt, mint a szép asszony köténye miatt támadt trójai háboru, akkor
ráadásul még ezt a mi olympi harczunkat is csak vegye be, mert ennek
legalább olyan czélja volt, a mely megérdemelte a küzdelmet.
Gyönyörű kis társaság volt az, mely az «én időmben» a «közvélemény
asztalát» délutánonként körülülte. Csupa fiatal írók. Pálffy Albert,
Bérczy Károly, Pákh Albert, Obernyik, Lisznyay Kálmán, Degré Alajos; –
néha, Pestre vetődtében, Tompa Mihály, aztán Irinyi József, a «Külföld»
vezérczikkírója, Emődy Dániel, a «Belföld» vezetője a «Pesti
Hirlap»-nál, Királyi Pál, a «Jelenkor» főmunkatársa. No meg a groteszk
humor képviselője, Lauka Guszti. Mind megannyi «név». De legismeretesebb
valamennyi között Petőfié. – Az ő bevezetése mellett nekem is
szorítottak helyet a «Közvélemény asztalánál». Így hítták a Pilwax
kávéházban, a pénztár közelében levő hosszú asztalt.
«Ez az igazi franczia.» E szóval mutatott be Petőfi az ifju seregnek. –
Ez volt a lehető legnagyobb magasztalás abban az időben. Francziaország
felé volt fordulva minden szabadságvágyó nemzetnek az arcza; onnan
várták egy új korszak hajnalhasadását. Franczia könyveket olvastunk,
Lamartine Girondisták története, Tocqueville Democratiaja volt a
bibliánk. – Petőfi Berangert imádta, én Hugo Viktorban találtam
eszményképemet. Pálffy Albert volt a Sue Jenőnk, Degré a Paul de
Kockunk, Irinyi Józsi a Girardin Emilünk, Pákh Albert a Jules Janinunk.
– S az iskola könnyen veszedelmessé válhatott volna az adeptusokra
nézve, ha szerencsére hozzá nem járult volna az új, eddig még járatlan
irány, az irodalom népiessége. – Ez ideig az volt a magyar író feladata,
hogy valami olyan stylusban írjon, a mely a közélet nyelvétől
dicséretesen külömbözik. A mi csoportunk indította meg azt az eszmét,
hogy a magyar írónak épen azt a szófűzést, eszmejárást, szólásmódot kell
érvényre juttatni a költészetben, a mit a mindennapi életben használnak,
sőt magát az eszményi szépet, a költészetet, a népéletből kell
kifejleszteni.
Hatalmas előharczosa volt ez iránynak Szigligeti, ki «Szökött
katoná»-jával a magyar népszínművet diadalmasan vezette be a színpadra.
(Ő sem kapta meg a művével a 100 aranyas akadémiai jutalmat; valami
«Kalandor» cziműnek itéltek oda; a darab megbukott, a szerzője nevét
elfeledtem.) Szigligeti azonban nem járt közénk; ő már akkor négy
gyermekes családapa volt; az ujszülöttének én voltam a keresztapja; ő
nála laktam, valóságos második otthonom volt a családjánál.
Szintén a magunk táborához kell számítanom Czakó Zsigmondot, ki a modern
drámát honosította meg a színpadon, sensatios sikerrel; és végül
Csengery Antalt, a «Pesti Hirlap» szerkesztőjét, ki maga nem írt ugyan
szépirodalmi műveket, de magas műveltséggel és általános
irodalom-ismerettel birva, egész csoportunkra jótékony befolyást
gyakorolt.
Biztatva, buzdítva, velünk tartott az öregek közül Vörösmarty és Bajza,
de különösen Nagy Ignácz, a kire most is olyan édesdeden emlékezem
vissza. Ő volt a «Budapesti rejtelmek» szerzője.
Testben megbénult már. Ritkán lehetett látni az utczán, neje által karon
vezetve. Egész nap otthon ült, az íróasztala mellett és írta azokat az
élethű rajzokat a budapesti kis világról, a melyek olyan derült
kedélyről tanuskodnak. Akkor láttam először, a mikor hozzám izent, hogy
a «Hétköznapok»-ról akar velem beszélni. Megdöbbentő arcz volt,
sötétveres foltokkal, egész fel a túlmagas homlokáig, melynek fényes
kopaszságát, simára kent fekete paróka szakította félbe. Hozzá egy
elképzelhetetlen nagyságu veres orr,[1] de a melyen nem ért rá az ember
elálmélkodni, annyira megigézte az a szélylyel kancsalító szempár,
melyek közül az egyenesen ránk néző egészen kőmerevnek látszott. – A
hangja pedig hasonlított egy beteg gyermekéhez. És ezen visszataszító
külső alatt élt a legnemesebb lélek, e béna testben a legerélyesebb
jellem. Jóságosabb tekintet idegen arczról nem nézett rám soha, mint e
hal-merev szemekből. S az a beteg hang hirdette nekem a legelső
örömhírt. – Az ő ajánlatára elfogadja Hartleben az első regényemet
kiadásra s ád nekem érte háromszáz hatvan ezüst forintokat. – Az akkor –
és nekem – egy egész kapitális volt! – nem kellett többé az ügyvédi
irodában körmölnöm naphosszant, hat forint havidijért.
Még tovább is kiterjedt rám atyai gondossága. Beajánlott Frankenburghoz
színházi birálónak. Az «Életképek» szerkesztője épen akkor megvált a
színbirálójától, (a ki kegyetlenül bánt a művészekkel) s kapott az új
munkatárson. Jutalmul igértetett egy szabad zártszék és tiz forint
hópénz. – Én nekem azonban az első héten már kitelt az esztendőm. Hogy
jóvá tegyem azt a vétket, a mit az elődöm elkövetett, én meg úgy
feldicsértem valamennyi művészt, a hogy csak a lelkesedésem dictálta. És
mondhatom, hogy szívem szerint irtam. Akkor láttam életemben először
balletet. Szentül azt tartottam, hogy mély hálával tartozom annak a
jeles hölgynek, a ki termetének bájait ily szabadelvü nyiltsággal
közszemlére bocsátja. No iszen lett nekem ezért mit hallgatnom
Frankenburgtól. «Bájos sylphid! Az ám! Gólya!» Ez még hagyján. De a
«Londoni koldusok»-ban meg Szilágyi Lillát magasztaltam fel Smike
szerepében, azt írtam róla, hogy «szeretetreméltó csemete». S fényes
jövendőt jósoltam neki a művészi pályán. «Hagyd ott, a hol találtad!
Hiszen nincs neki szíve!» – mondá a szerkesztő. «Hát majd lesz neki!» –
feleltem rá. – «De belőled nem lesz kritikus.»
És így én Szilágyi Lilla miatt lemaradtam a kritikai pályáról, pedig
nekem volt igazam, ő csakugyan híres művésznő lett: «Bulyovszkyné». De
már most áldom a sorsot, hogy így következett. Rettenetes gondolat! Ha
én most valami hírhedett kritikus volnék!
Néhány nap mulva azonban új pályakör nyilt előttem; Királyi Pál
felszólított, hogy nem állnék-e be a «Jelenkor»-hoz ujdondásznak? (Pákh
Albert csinálta e szót: hadd maradjon, a míg benne tart.) Fizetés
harminczöt forint havonkint. Hogyne fogadtam volna el? Az ujdonságirás
nagyon háladatos feladat volt akkoriban. Hetenkint háromszor jelent meg
a lap; ma napság egy huszonnégy óra alatt több gyilkosság, önkivégzés és
betörés történik, mint akkor egész esztendőben.
De volt is akkor tekintélye az ujdonságirónak! Példával bizonyítom.
Mint már említém, Szigligetiéknél laktam. A nyáron együtt fogadtunk ki
egy sip-utczai, újdonatuj házban egy szállást s ott volt nekem egy
szobám, a lépcsőre kijárattal. A mellettünk levő szállás még üres volt;
Szigligetiék nyáron át a budai városmajorban tanyáztak. Így én
egyes-egyedül laktam az új ház egész első emeletén, a mi nekem nagyon
tetszett: háborítlanul lehetett dolgoznom. – Őszszel aztán Szigligetiék
bejöttek; a mellettünk levő szállásba is beköltözött az új lakó.
Mindjárt az első éjszaka elszörnyedve tudtam meg, hogy kivel kerültem
egy födél alá. Az egy virágoskert tulajdonosnéja volt, összekötve
táncziskolával. Minő délutánok! Minő éjszakák!
Ezt én nem állhattam ki sokáig; felszólítottam Szigligetit, hogy lépjen
fel erélyesen a hatóságnál.
Szigligeti maga is osztotta felháborodásomat s azonnal sietett a
városkapitányhoz panaszt tenni.
– Uram! Az én szomszédságomban egy virágoskert tulajdonosa telepedett
le.
– Azt hiszem, a virágnak is kell valahol nyilni.
– De azok egész éjjel tánczolnak.
– Azzal pedig senkinek sem vétenek.
– De táncz után pihennek is.
– Az meg természetes dolog.
– De igen nagy lármával pihennek!
A városkapitány félvállról vette a dolgot, hogy ő ezen nem segíthet,
bajos dolog beavatkozni, nem tartozik az ő hatásköréhez, et caetera.
Hanem a mint végül azt mondá Szigligeti:
– Az én lakóm, a «Jelenkor» újdondásza egész éjeken át nem tud miattuk
aludni, – akkor egyszerre ugrott a székéről a városkapitány; futtatá a
biztosait s másnapra át lett a virágoskert költöztetve, más meleg ágyba.
Ilyen hatalmasság volt akkoriban egy újdondász.
Ez volt a tábornak az artilleriája. S ilyenek voltunk hárman, a kik
puskáztunk: Petőfi a «Pesti Divatlap»-nál, Pákh Albert a «Pesti
Hirlap»-nál, magam a «Jelenkor»-nál.
De hát mire való volt ez a tábor? Azt is elmondom.
Volt egy ellentábor. Az pedig állt a «pecsovics» lapok munkatársaiból.
Ha nekünk voltak költőink, azoknak voltak kritikusaik. Irályban,
eszmejárásban, ethikában, politikai hitvallásban egyaránt ellentéte volt
a «Gyülde» hada a mi «közvélemény asztalunk»-nak. Mi voltunk a
radikálisok, a democraták, a liberálisok, az újítók: azok voltak a
conservativok, a feudalisok, a maradiak; mi a nép nyelvét használtuk
költészetre, azok a salonok nyelvét gorombáskodásra. Volt egy
szépirodalmi lapjuk: a «Honderü», annak a szerkesztője Petrichevich
Horváth Lázár. Ez volt a fővezére az ellentábornak. Egy geniális
bonvivant, alakra furcsa; törpe és pupos, vállhoz nőtt fejjel, melynek
hátrafelé hegyesült a tarkója; satyr kifejezésü arczczal, térdig érő
karokkal, és a mellett a tökéletes gentleman hódító applombjával.
Volt egy látszólagos előnye fölöttünk: az, hogy a félvilágot beutazta, s
a magas köröknek és a külföldnek kiváló celebritásairól, mint jó
pajtásokról beszélhetett. Otthon volt a mágnási casinóban, a turfot
ismerte, a főúri családokban létrejövendő házasságokat előre jelezni
tudta, s a divatról igen szakavatott ismertetéseket közölt. Aztán
elegáns szállást tartott; matinéeket adott s azokon az aristocratia
«arany fiatalságát» érintkezésbe hozta a müvészi körök ünnepeltjeivel.
És a mellett maga körül gyüjté az írók közül azokat az érvényre jutni
nem tudó féltehetségeket, a kik kínnal faragják verseiket
reminiscentiákból tengődnek, idegen fényből kölcsönzik a sugaracskáikat,
bukott drámák irói, kritikusokká eczetesedve; irigyei mindennek, a mi
eredeti. Ezekhez még egy importált «didaskalia» író, egy «ffy»
ragasztékkal megmagyarosított nevü indigena.
Az volt aztán a hadjárat! Mintha sejtette volna mindenki, hogy ez az
előharcz az ó és az új világ között, melynek csak az egyik fél
megsemmisülésével lehet bevégződni.
Döntő csapás volt az ellenfélre Szigligeti vigjátéka, melynek főalakja
egy pasquill-író, a kit Egressy Gábor maszkban, beszédmodorban,
taglejtésben tökéletes Horváth Lazinak mutatott be. A darabnak roppant
hatása volt: a közönség tombolt, s maga Horváth Lazi, a proscenium
páholyban, a két hosszu karját kinyujtva tapsolt legjobban a jól talált
képmásának. (Másnap betiltották a darabot.)
Végre oly elkeseredetté vált az írói harcz, hogy Horváth Lazi kifogyott
a műszavakból s a «Pesti Divatlap»-ot szerkesztőjével, íróival együtt e
classicus czímmel tisztelé meg, Adelung szerint: «ein Lumpengesindel von
Gemeinheiten!»
Ezért aztán Vahot Imrének, mint szerkesztőnek, fegyveres elégtételt
kellett kérni a «Honderű» szerkesztőjétől. Pisztolyra verekedtek, s mind
a ketten igen bátran viselték magukat. Vahot lőtt először és nem talált,
ekkor Horváth Lazi azt mondá: «te engem puposnak csufolsz: most én
ellőhetném a lábadat, s aztán én csufolhatnálak, hogy «te sánta!» S
ezzel kilőtte a levegőbe a pisztolyát.
Kevésbbé simán folyott le az Irinyi József és Vida közötti párbaj, mely
a szabadelvű és a conservativ lapok polemiáit befejezte. Itt Irinyinek a
golyója átfurta Vidának a karját.
Hanem ezekkel a párbajokkal aztán vége volt az egész hadjáratnak. A hogy
a magán életben el kell hallgatni annak a sérelmes ügynek, mely
párbajjal el lett intézve, úgy a hirlapokban is félre kell tenni az
odiosus themát. A szerkesztők kezet fogtak, kibékültek.
Ennek aztán az lett a következése, hogy Petőfi maga körül gyűjté a
«Közvélemény asztalának» matadorait s egy nyilatkozatot iratott velük
alá, melyben kötelezik magukat mindannyian, hogy egyetlen egy akkor
létező magyar lapba sem fognak egy betüt sem irni, hanem alapítanak egy
saját organumot s abba dolgoznak. Tizen irtuk alá a pronunciamentot.
Innen maradt fenn a «tizek társaságának» a neve.
Ez a strike veszedelmesen hatott a belletristikus lapokra. A tíz
legszorgalmasabb fiatal munkatárs abstinentiája leapasztá a közönséget.
A vén irókkal nem lehetett őket pótolni; mert ezek csak igérnek, de nem
adnak s aztán nagyon magasra tartják a szolgálatukat.
Ellenben mi tizek is tétlenségre voltunk kárhoztatva: mert a helytartó
tanács nem adott «concessiót» új lapra. Ha annyi lap lenne, ki győzné
censorral? Protectiónk nem volt.
Végre Frankenburg volt az a bölcs, a ki megtalálta az «et capram et
caules» helyes megoldását. Azt mondta: «nektek lap kell, nekem munkatárs
kell; hát itt van az én lapom, lépjetek bele.»
Az ajánlat el lett fogadva: a tizek (Obernyik kivételével, a ki Vahothoz
ment) átvették az «Életképek»-et, s a kiadó, Heckenast Gusztáv engem
bizott meg a szerkesztőséggel. Frankenburgot felvitték Bécsbe, a magyar
udvari kanczelláriához.
Épen huszonegy esztendős voltam, midőn önálló szerkesztővé lettem.
Ma is gyönyörrel veszem kezembe azt a három nagy kötetet, melyek a
szerkesztésem alatti «Életképek» czímet viselik.
Minő kincstár.
Itt vannak Petőfi legszebb költeményei, itt az új irodalmi csillag (nem!
nap!) Arany János művei, Tompa Mihály, Gyulai Pál, Szász Károly, Lévay,
Pálffy Albert, Lisznyay, Mentovich, Vasvári, Papp Gábor, Helfy Ignácz,
Lauka, Degré, Vajda János, Tóth Endre, Tóth Kálmán, Dobsa, Roboz, Ludasy
Mór, Bozzai, Samarjay, Kolmár, Bulyovszky Gyula, Szendrei Julia, Pákh
Albert, Sarolta, csupa ifju tűz, túlömlő lelkesülés, igaz érzés,
költészet, rajongás! Aztán magam is ott voltam. És mindannyiunk jelszava
egy volt: «Fel a magasba!» «Excelsior!» Mellettünk a régi gárdának a
java; Vörösmarty, Jósika, Frankenburg, Garai, Egressy Gábor, Bernát
Gáspár, Antunovics, Adorján Boldizsár.
És még akkor mind az fényes remény volt, a mi most már csak borongó
emlékezet. Maga a szabadság ritka drága gyémánt, akkor! ma már úttöltő
kavics, a min rajta járunk.
… Tehát nem voltam már Zérus! Voltam már valaki. És azon fölül még
«valami» is voltam. Ez időközben letettem az ügyvédi vizsgát és voltam
«okleveles köz- és váltóügyvéd.»
A diplomám nem volt ugyan «præclárumos» csak «laudábilés». A szóbeli
rigorosumot fényesen kiálltam; hanem a «scripturistikánál» (de szép
szittya-latin szó!) a magyar stylusom nem találtatott kielégítőnek.
És az ügyvédi diplomát kihirdettetni a megye gyülésén, elég ünnepélyes
ok volt a szülővárosom meglátogatására.
Most azután felemelt fővel léphetek a szép tündérleány ragyogó két
tengerszeme elé!


VI. FEJEZET.
FURCSA PÁRBAJ. – A VÉGZETES «J» BETŰ. – VAGYOK MÉG GYURICZA PÉTER IS.
Egy epizódot kell még elmondanom, mely compositióm staffage-át
kiegészíti.
Vahot Imre, hogy a tizek elpártolását ellensúlyozza, a még fiatal
nemzedéknél ujonczozott s fel is fedezett egy fiatal humoristát, a kit
oda fogadott a lapjához segédszerkesztőnek. Később kitünő iró lett
belőle; hanem eleinte egészen vad genie volt. Nem értett más nyelvet,
mint magyart és diákot. Külömben igen jó fiu volt. Ő is odajárt közénk a
közvélemény asztalához s még egy pár vendéget is hozott magával. Az
egyik volt egy ferdevállú kritikus, a ki a szinpadot nyelvtani
tekintetekből birálta, a másik pedig volt Bagotay Muki. Ez nem volt iró,
csak balek. Minthogy velünk együtt ivott, annálfogva közénk tartozónak
tekintette magát.
Egy délután a humorista és Muki összeakaszkodtak. Muki jónak látta
valami hódításával dicsekedni, a humorista erre valami élczet mondott;
ebből csetepaté lett; azt mondják, tettlegességig ment a dolog. Én nem
voltam ott, csak másoktól hallottam. Kétségtelenül párbaj lesz a vége.
Este későn, mikor már feküdni készültem, beállít hozzám a ferdevállu
czimbora. Arcza még baljóslatubb volt, mint egyébkor.
– Titkot közlök önnel. De elvárom lovagiasságától, hogy nem adja tovább.
– Szavamat rá.
– Barátunk holnap verekedni fog Bagotay Mukival. Én vagyok a segéde.
– Rendén van.
– Ön lesz szives fegyvert kölcsönözni?
– Barátom! Nekem van «egy» pisztolyom: de az duplacsövű.
– Épen az kell.
– Hogy a tatárba? Először az egyik fog vele lőni s ha ez nem talált,
átadja a másiknak s ez lő vele vissza?
– Igen is.
A görbe kritikus olyan komoly arczczal mondta ezt, hogy nekem el kellett
hinnem. Ime egy egészen új módja a párbajvívásnak, és nem is rossz
ötlet.
Másnap korán reggel, még föl sem keltem, már rám nyitott a secundans.
Hozta vissza a végzetes pisztolyt.
– Megtörtént, mondá gyászos méltósággal.
– Mi lett a kimenetele?
– Szegény barátunk meglövetett.
– Veszélyesen?
– Karjába hatolt a golyó. De már ki van véve.
Ez a hír egész részvétemet felkölté.
Sietve felöltöztem s vágtattam a Pilvaxba. A közvélemény asztalánál már
ott találtam a jó barátokat, kik mindnyájan osztozának velem a
szánakodásban. A kritikus elbeszélte a szomorú részleteket.
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A tengerszemü hölgy - 04
  • Büleklär
  • A tengerszemü hölgy - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4043
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2000
    33.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4096
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1893
    32.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3967
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2060
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4129
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4297
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2031
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4102
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1992
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4205
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2055
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4210
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1897
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4287
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1975
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4223
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1980
    30.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4056
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1911
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4174
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3970
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1810
    34.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4063
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1954
    32.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4029
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1900
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4063
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1914
    33.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4102
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1860
    33.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A tengerszemü hölgy - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 1856
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1003
    40.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.