A régi jó táblabirák: Regény - 04

Süzlärneñ gomumi sanı 4088
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2084
30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
– Ha valaki kérdőre fog azért, a mit most beszéltem, azt fogom mondani:
részeg voltam, jól voltam lakva, azért beszéltem ilyen bolondokat.
Hiszen ki tudja azt, hogy két hónap óta szinét sem láttam semmi italnak
s hetek óta gyökérrel élek. Világos, hogy mikor magamforma szegény ördög
zúgolódik, akkor azt mondják rá, hogy részeg.
– Hallgass Márton, csitítá őt az ifjabb Sztropkó Mihály; becsüld meg
magadat itt ez urak előtt, a kik épen azért jöttek, hogy a nép sorsán
bölcs rendeleteikkel segítsenek.
A garabonczás ember hangosan felkaczagott e szavakra; nem felelt semmit,
csak kaczagott, mutatta kezével, mutatta arczával, mennyire lenézi,
semmibe veszi azt az eszmét, a mit a biró mondott, s mint a ki
fáradságra nem méltónak találja, hogy ilyen balgaságra feleljen, el is
ment onnan, folyvást erőtetve a kaczagást és fejét rázva és kezével
eldobó mozdulatokat téve. Hanem mégis azután mintegy tiz lépésnyi
távolban újra megállt, mintha csak azért távozott volna el, hogy jobban
neki foghasson, s akkor fogta fel a kérdést.
– Urak! Kiálta felcsattanó szóval. Hát tudják azt az urak, hogy mi baja
van a szegény embernek? Hát tudhatják ők azt, mit tesz éhségtől,
fáradságtól, testi sanyaruságtól eldűlni, meggebedni? Gondol is arra
valaki, a ki mindennap jól evett, jól ivott! De nem, nem mondom, hogy
ezek az urak itten nem különbözők a többiektől, szólt és megemelinté
sapkáját, egy pillanatra látni engedve sima, kopasz fejét; ezek az urak
jót akarnak, jóért jöttek. De mit tehetnek ők? Mit fognak tenni?
Papirosra fogják tenni, hogy hány élőt találtak itten? hogy egy hónap
mulva ha visszajönnek, kivonhassák belőle a halottak számát. Reczeptet
irnak a halál ellen, s elküldik a patikába! Keresd magadnak szegény
ember. Meggyógyulsz tőle ha megtalálod? Hát tudnak ők csodákat mívelni?
Tudják ők azt tenni, hogy ez a ház megnyissa kapuját és kiadja a mit
bevett? Tudják ők azt tenni, hogy manna hulljon az égből? Manna és
kopasztott fürjek, mint a zsidóknak a pusztában, a hogy a papok
beszélik? No hát lássuk, tudják-e azt tenni az urak, hogy manna hulljon
az égből? ma, még ma, és itt ezen a helyen, mert holnap már késő lesz,
mert tiz mértföldnyire már messze lesz. Hogyan hull hát a manna az
égből?
A garabonczás égrenéző daczczal fordítá fejét az urak felé s diadalmas
dühvel állt meg ott előttük, felszólítása czáfolhatatlanságán megvetve
lábait.
A nép eszejárását a sophismák könnyen eltérítik, a körülállók arczaiból
igen olyasmit lehete kiolvasni, hogy bizony a garabonczásnak alkalmasint
igaza van.
– No hát hogyan hull a manna az égből? rikácsolá a garabonczás veszélyes
jelszavát, mindkét öklével botjára támaszkodva s farkasszerű
vigyorgással mutatta elő azt az egypár megmaradt hegyes fogát, a mely
más egyébre látszik rendeltetve lenni, mint kenyérevésre.
E pillanatban nagy társzekér zörgése zavará meg a jelenetre vont
figyelmet s a félretekintők a veszedelmes országuton egy merészen
megrakott szekeret láttak alájönni hat ökrös fogattal, melynek szédelgős
tetejében egy messzire virító delnő alakja látszott elhelyezve lenni.
Fehér olaszos négyszegkalap fedé, azaz hogy épen nem fedé a delnő fejét,
csupán hátulsó himzetével takarta kontyát, elől pedig szabadon láttatva
à la Times frizuráját, mely féloldalt volt elválasztva. Szemei rendkívül
világoskékek, arcza a szokottnál fehérebb, ajkainak metszése igen
bőkezüleg van szabva a természet alkotó kezétől, mindamellett sem
látszik elégnek lenni, hogy erősen előálló fogait alulról eltakarja.
Egyébiránt előnyére meg kell mondanunk, hogy ezek a fogak igen szép
hófehérek és az egész arcz minden exaltalt kinézése mellett sem
kellemetlen. Termetét csipőig piros szegélyzetű szerviánka fedé, mely
alól sötétkék kantus folyt alá, fekete bársony szegélylyel, a mely ismét
csak térdig ért, az alatta levő igen világos színű, s igen zöldzsinóros
viganót engedve láttatni. Esküdni lehetett rá, hogy a fentisztelt hölgy
nem szokta izlését a divat kényszerének alárendelni, a tapasztalás pedig
azt is bizonyítja, hogy hasonló viseletek e tájékon nem voltak
szokásban.
A társzekér épen akkor érkezett a kéményes ház előtt összecsoportosult
népség közé, a midőn a garabonczás azon borzasztó trilemmába hozta az
érdemes kiküldött urakat, hogy vagy mannát hullassanak az égből, vagy
segítsenek betörni a haszonbérlő magtárát, vagy pedig vallják be, hogy
nem tudnak semmit, s csak nézni jöttek ide.
A delnő, a mint odaért, rögtön megállítá a társzekeret s patheticus
hangon, megfelelő taglejtésekkel szólítá meg a jelenlevőket:
– Tekintetes Lippay Károly alispán úr! Tekintetes Érkelety Menyhért
főjegyző úr! Tekintetes Fenyéry Endre főügyész úr! üdvözlöm önöket.
Érdemes helységbiró, ifjabb Sztropkó Mihály, lépjen ön közelebb; – ön
pedig általam ezuttal névvel nem nevezhető, mert nem ismert agg férfiú,
értse meg ezuttal, hogy igen is vannak esetek, a midőn manna hull az
égből…
A megszólítottak egyenkint bámulva tekintének a hölgyre, kit szokatlan
viseletén, hirlapi stylben tartott beszédjén kívül még az tett leginkább
felötlővé, hogy ő névszerint szólítá meg az urakat, azok közől pedig egy
sem emlékezett rá, hogy a tisztelt hölgyet valahol ebben az életben
látta volna.
A fenntisztelt hölgy vette észre a hatást, sőt tán épen számított is
reá.
– Uraim, meg látszik önöket lepni, hogy én önöket szerencsés vagyok
neveiken nevezhetni, a míg én ismeretlen vagyok önök előtt. Ez utóbbira
nincsen is szükség, legkevésbbé sincsen. Én csupán személyesítője vagyok
egy nálamnál magasabb, dicsőbb lénynek: én egy puszta jelkép vagyok, én
egy közvetítő eszköz vagyok; az pedig, a kinek ihletét, óhajtatát, belső
hajlamát képviselem, azon angyal, azon nálamnál sokkal magasabb lény
ismeretlen kiván mind önök, mind mások előtt maradni, sőt ha lehetne,
még saját maga előtt is eltitkolná azon tényeket, a mikért pirulni
szokott és ő neki soha az életben nem volt még oka egyébért pirulni,
mint jótéteményeiért.
Ez ihletett panegyricon alatt előkészületeket látszott tenni a tisztelt
hölgy a szekérről leszálláshoz, melyet a főfiscális észrevéve, mint ifjú
és udvarias férfi, sietett karját nyujtani elé.
– Kérem! köszönöm! szabódék az érdekes delnő. Én le tudok szállni magam
is; jártam nyaktörőbb helyeken is, a Cibles csúcsán, a Kárpátoknál a
lengyelnyergen; egy férfi sem vállalkozott, magam hágtam fel egyedül. De
bocsánat, hogy ismét magamról beszélek, holott én semmi sem vagyok,
holott egy fontos missiót kellene elvégeznem. Igen uraim, egy fontos
missiót, mely önök küldetésével összhangban áll. És épen azon összhang
magyarázza ki azon felötlő körülményt, miszerint én önöket neveiken
tudtam nevezni. Azon magasabb, azon angyali lény, a kinek én itt szerény
jelképe vagyok, megérté önök küldetésének czélját, azon nagy és nemes
czélt, melynek kivitele halhatatlan nevet szerzend önöknek, s
elhatározá, hogy ismeretlenül, láttatlanul egy parányát képzendi azon
közreműködő erőknek, melyeknek összege létesíti a tökéletes sikert. Az ő
lelkesült leirása nyomán voltam szerencsés önök ittlétét megtudni s
előleges kérdezősködés nélkül személyeikre ismerni, igen örvendve azon
körülményen, hogy épen ezen perczben érkezhetém, a midőn csaknem felhíva
volt a gondviselés könnyelmű emberi szózat által, hogy közvetlen
működését az emberi sorsban bizonyítsa be. Mert ámbár a közvetlen csodák
lételében okszerű és rationalis észlelet tilt is hinnünk, de azt még is
tudjuk, hogy a gondviselés kezeiben mindnyájan csodák eszközei vagyunk.
Ez épületes vezérczikk után elfogadá a jeles delnő az ifjú ügyész
segélykezét s eléggé méltánylandó ügyességgel leszállt a magas szekérről
a prózai földre.
A földre jutott delnő a legtökéletesebb bókkal hajtá meg magát a
táblabiró urak előtt, nem mellőzve a mellett azt a kegyességgel párosult
fensőbbséget, melyet a míveletlenebb osztály irányában gyakorolni helyén
talált.
– Jelenleg önökhöz fordulok, tekintetes küldött urak, mert ámbár
megbizatásom ama fensőbb lénytől korlátlan teljhatalommal ruházott fel a
legkisebb részletekbeni eljárásra, önökre találva mégis ösztönszerű
sugallat és megfontolás szerint tudnom illik, hogy hivatásom határát itt
elértem, s önöknek bölcsebb belátása, erősebb karjai váltandják fel az
én gyarló tehetségeimet. Oh kérem! Csekélységem érzete nem tűr
czáfolatot. Különben is nekem semmi érdemem, én csak jelvény, én csak
külső alak vagyok, engedelmes eszköz egy angyal kezében, a ki megtudva a
közveszélyt, mely a tekintetes rendek figyelmét is magára vonta,
megnyittatá tárházait, éléskamaráit, kitárta kapuit az ügyefogyottak
előtt; sőt nehogy a gyámoltalanabb rész szenvedései észrevétlenül
maradjanak, társzekerekre rakatta a szükséges eleséget, úgy küldözé azt
faluról-falura, hogy a míg a nemes megye átható rendszabályai végleges
mentséget hozandnak, addig is legalább egy időre feltartóztassa a
halálveszélyt.
Ezen bármely ujdondásznak becsületére váló rögtönzet után felhajtá a
jeles delnő a szekeret takaró ponyvát, nem csekélyebb prosopopoeával,
mint Lázár a pásztor a velenczei tizek szőnyegét s egész halmazát a
frissen sült kenyereknek engedé láttatni.
Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy ha a tisztelt delnő arcza
e perczben a diadaltól sugárzott, ma tökéletes joga volt; egy szekér
kenyér különb tünemény volt e pillanatban, mint minden varázslata a
magiának.
– Ime uraim, e csekélység szétosztását önök bölcs belátására bízom;
tudniillik azon dicső lény nevében, a ki által magam is megbizatva
vagyok. Önök pedig, közrendű földieim, ezennel láthatják, hogy vannak
esetek, a midőn mégis hull manna az égből.
A jámbor meglepett nép az őrület örömkiáltásával rohant e perczben a
delnőhöz s odaborulva lábaihoz, kezeit, lábait, ruháját csókolá;
angyalnak, tündérnek, szabadító nemtőjének nevezé.
– Én mindez nem vagyok, tiltakozék a derék hölgy a czímek és
tiszteletbeli csókok ellen. Ne engem magasztaljatok, ne én értem
imádjátok az Istent, hanem egy távollevő angyali teremtésért.
Képzeljetek magatoknak egy túlvilági szépséget, a minőt az oltárképre
festenek, glóriával homlokaik körül, oly kedveset, oly édeset, mint egy
kis eleven czukorbáb, a kinek csak a szárnyai hiányzanak, hogy
elröpüljön, mint egy szerafim, és az ő! Ez jelenjen meg álmaitokban,
ennek a kezei helyét csókoljátok minden falat kenyéren, mert áldás és
malaszt van azzal, a mihez ő hozzá ért.
A tisztelt delnő annyira elhagyta magát ragadtatni ékesszólása által,
hogy szemei megteltek könyekkel, a mi azt bizonyítja, hogy nála, mint a
«palócz dalok» költőjénél, a legtarkább rhetori flosculusok mind valódi
érzés szüleményei.
A tisztelt táblabiró urak igen helyesnek és illőnek találták ez ideig
akadálytalan tért engedni a jeles hölgynek, hogy magát kibeszélhesse; az
alispán csupán annyit látott jónak megjegyezni, hogy talán alkalmasabb
volna az élelmiszerek kiosztása végett a biró házához visszatérniök.
A delnő e motióra felemelé az égre nagy álomlátó kék szemeit, s az ihlet
patheticus hangján viszonzá:
– Sőt épen itt, Isten szabad ege alatt kell annak megtörténnie. Én e
találkozásban is a fatum intő ujját veszem észre, mely magneticus erővel
fogja körül a mindenséget s jelenségeit adja a népek harczaiban ép úgy,
mint az egyesek találkozásaiban, a tűzhely mellett, mint a csatatéren.
Épen jól adta a sors, hogy ez épület, e Bábel előtt, ez éhség tornyának
kapuinál lőn találkozásunk; mert azon nevezhetlen lény, ki annak falain
belől lakik, utálatos kárörömmel látja elpusztulni saját jobbágyait és
semmi sem leend sötét lelkének oly sulyos büntetése, mintha itt szemei
láttára történik meg, hogy egy idegen jóltevő menti meg végveszélybe
döntött övéit, ha látni fogja azoknak örömét, hallani elégültségök
hangját. Mert ámbár ablakai sötétek, de látja ő és hallja, a mik itt
történnek; ez a megnevezhetlen lény.
S hogy foganatosítsa boszuját, feltakarta a ponyvát egészen s hangos
szózattal magyarázá a szekér tartalmát.
– Ime földieim, itt van számotokra frissen sült kenyér; vigyázzatok,
mohón ne egyétek, mert az ismét megárt; eleinte csak keveset, nálatok
most a gastricus nedvek nagyon fölizgultak, s a túlterhelés könnyen
rendszert zavar. Ime itt zsákokban burgonya, vendelyben zsiradék, a mi
képessé tesz meleg ételt főzni. Itt egy hordóban borocska lábbadozók
számára. Biró uramnak gondja legyen reá, hogy az erőtlenek kapjanak
belőle. Én önt felelőssé teszem az igazságos osztály felől.
A tisztelt delnő túlságos buzgalmában egészen elfeledte, hogy küldetését
a táblabiró urakra ruházta, s tiz percz alatt kiüríté az egész szekeret.
A boldoggá tett emberek futottak a nyalábra fogott holmikkal házaikba,
míg az érdemes hölgy egyenkint előszedegetett holmit a kifogyhatatlan
ládákból, melyek a szekér derekában voltak, s rakta az asszonyok
kötényébe.
– Ez gyertya, ez nem megenni való. Ha beteg mellett kell virrasztani. Ez
só, imez pedig czukor, ez meg itten őrölt kávé, a czukor a kávéhoz való.
Ezek itt aszalt gyümölcsök gyönge gyomruak számára. Ebben a katulyában
piskóta van, szopós gyermekek számára…
És így tovább. Néha napján a pesti vendéglőkben nincs olyan gondoskodás
a vendégek különböző életkora, testalkata és ízlése felől, mint a
mennyinek ama rakott szekér megfelelt. Még csak a paprika sem hiányzott.
A biró felügyelt lelkiismeretesen az igazságos osztályra, a kinek
nagyobb családja van otthon, annak több jusson.
Az alispán észrevevé, hogy magának nem tartott meg a biró semmit, s
figyelmezteté rá.
– Mikor nekem volt, én is megosztottam a többivel; a míg nekik lesz, ők
is eltartanak engem.
– Hát kend Márton miért nem megy oda? nógatá Popákné, könyökkel taszítva
a garabonczást, ki ez egész jelenet alatt megnémultan nézett botjára
könyökölve.
– Nem kell! nem ehetném! mordult ez vissza s boszúsan távozott el onnan,
görcsös botjával nagyokat ütve a földre.
Odafenn a nagykéményű házban pedig úgy tetszék, mintha valaki nagy
haragosan csapott volna be egy ablakot.
A megtörtént osztály után az alispán szíves köszönettel szorítá meg a
jeles delnő kezét.
– Akárkitől jött e segély, vigye meg neki kegyed az emberiség nevében
legőszintébb hálánkat. Ha azon nehány szó után, a mit kegyed felőle
mondott, ráismerhetünk, az boldogságunkat tetőzni fogja.
– Nem, uraim, nem, soha sem fogják önök őt megtalálhatni. Régóta nemtője
ő e vidéknek és még sem tudja senki, hogy kicsoda? sem azt, hogy hol
lakik. Hiába is tudnák meg, ő nem fogad el semmi elismerést. Ah, ő egy
angyal, uraim, a ki megengedi, hogy őt imádják, de nem, hogy
megismerjék, önök soha sem fogják megtudni, hogy ki ő.
– Akkor tudassa kegyed vele hódolatunkat.
– Ezt nem mulasztandom el. És most engedjenek meg uraim egy elégtételt
nekem. Ne akarjanak visszatartóztatni tőle; nekem igen nagy okaim
vannak, hogy ezt az elégtételt vegyem magamnak. Engedjék nekem, hogy
néhány ez alkalomra illő emlékmondatot az éhség tornyának, e Bábelnek
falaira feljegyezhessek.
– Csak tessék, a mennyinek szükségét érzi, szólt az alispán jókedvűen
mosolyogva.
A delnő ekkor elővett egy darab szenet utitáskájából s igen szép irással
felirta a ház oldalára jobbról, a kapu mellett, ezt a latin mondatot:
«Congeries lapidum, multis congesta rapinis!»[3]
A másik oldalra balfelől franczia jelmondatot irt:
«Les Cannibals devorent leurs ennemis; mais tu devore tes
compatriotes.»[4]
– Egy kis insultus biz ez, monda az alispán, de hosszú dolog volna érte
pert indítani.
Ez meglévén, félretette a szenet a delnő s krétát vett elő helyette; a
krétával pedig a kettős kapura irta Tilly emlékmondatát:
«Komm in einer Stunde wieder!»[5]
– Így!
A delnő teljesen meg volt elégedve a satisfactióval. Látszott rajta,
hogy ha ezt végbe nem viheti, talán bele betegszik. S miután az említett
házat ilyen szépen ellátta mottókkal, mint valami új divatú regényt,
megfordíttatá szekerét s érzékeny búcsút véve az uraktól, ismét letért
az országútra, általok odáig kisértetve.
A ház előtt csak nehány parasztasszony maradt, kik egyre bámulták a
rájok nézve kibetüzhetetlen mondatokat.
– Látjátok, magyarázá a többi tudatlanoknak Popákné, az a czifra
asszony[6] még hatalmasabb, mint az a boszorkány odabenn. Most a mit az
ide irt két felől a falra, meg középen a kapura, attól, ha a boszorkány
ki akar lépni a küszöbön, rögtön kificzamodik a lába.
– És most, szólt a delnő, búcsúzólag intve kezével, nem kérek önöktől
uraim egyebet, mint titoktartást, mélységes hallgatást a történtek
felől. Tudják önök: a ki által meg vagyok bízva, azt csak elrettentené,
ha jótéteményei napfényre jönnének; képes volna elhagyni a földet, ha
megismernék a földön. Azért uraim titoktartást kérek.
A táblabiró urak kezet adtak a felszólításra s oly szent és törhetetlen
titoktartást fogadtak e tekintetben, mintha a szabadkőművesek nagy
gyűlésen esküdnének az l. p. d. betük titkos és rémséges értelmére
emberijesztő fogadásokat.
– Nekünk még elébb egy családot kell meglátogatnunk, szólt az alispán a
búcsúvétel után.
– Beteg család! kiálta fel a hölgy. És ezt nekem nem mondták önök elébb
uraim. Hogy lehet azt előlem elhallgatni. Hisz minden kötelességek közt
legelső az, melylyel a betegek irányában tartozunk; a beteg előtt minden
ajtónak meg kell nyilni, a beteg mindenkinek rokona, a beteg szolgának
kérelme parancsolat az ő urára nézve, a betegség a legellenállhatlanabb
tekintély, mely a gyermeket az öregek fölé emeli és az együgyüt a
hatalmasok fölé.
E dicséretes phrasisok mellett újra leszállt a delnő a szekérről, s
formaszerinti nehezteléssel fordult az alispánhoz.
– És szeretném tudni, mi módon segítenének önök betegeken? Van önök
között orvos, vannak önöknek gyógyszereik? értenek önök a gyógyászathoz?
A táblabiró urak nagyon meg voltak rezzentve. Csak az alispánnak jutott
eszébe valami mentség hamarjában.
– Egyszerű mérgezési eset forog fenn, a rendesebb orvosi segély
érkezteig eczettel, olajjal, tejjel vagy mivel gondolom azt enyhítni.
– Eczettel! olajjal! tejjel! szólt nemes pathosszal a delnő; pfuj, pfuj,
allopathia! moslék keverés! mérget a méreg közé; ha fáj a láb, el kell
vágni, ha forr a vér, ki kell ereszteni! saignare, purgare, postremo
clysterum dare, ha nem használ resaignare, repurgare, reclysterum dare!
Ez a nagy tudomány! Nézzék önök ezt a piczi kis ládikát itt kezemben,
ezekkel az apró üvegecsékkel. Mi van ezekben? apró mákszemek. És ezen
mákszemekkel én, egyszerű tudatlan nő, a halhatatlan Hahnemann
utasításai nyomán száz meg száz szenvedőt gyógyítok meg évenkint, kiket
decoctumok, emplastrumok és cataplasmák rég a föld alá vittek volna.
Járok vele vidékről vidékre.
A táblabirák egy bókot akartak a dicséretes működésre mondani, de az
úrhölgy megelőzte őket.
– Kérem, az mind nem az én érdemem, hanem a halhatlan Hahnemanné, ki
egyedül érdemel dicsőitést. Én csak szerény neophita vagyok, csak a
hivők egyike.
A derék úrhölgy nem akart legkisebb érdemet is magán száradni engedni.
Azzal a kis ládikát hóna alá véve, a facultasnak teljesen megfelelő
léptekkel járult az alispán úr oldalán a mérgezett család laka felé,
csalhatlan bizalmával Hahnemann ellenállhatlanságának.
Fájdalom, hogy ezuttal sem a homeopathia, sem az allopathia nem
szégyenítheté meg egymást kölcsönös csodatételével. A szerencsétlen
szenvedők sokkal erősebb adagot vettek be a méregből, s bajuk jobban el
volt már hanyagolva, mint hogy a segély későn ne érkezett légyen
számukra.
Mire az urak visszatértek, már akkorra ők kiszenvedtek valamennyien.
Ott feküdtek eltorzult arczokkal, összezsugorodott tagokkal a földön.
Némelyik még tán vonaglott, de a tapasztalt delnő, a mint ránézett, a
mint üterét megtapintá, tudta, hogy az nem az élet mozdulata többé,
hanem az elkésett halálkíné.
– Ez a facies hypocratica… szólt a felölelt haldoklónak arczát a lámpa
fénye felé fordítva, melyet az ifju ügyész tartott kezében; ez a
viaszkép a halál munkája.
Egyiken sem lehetett segíteni többé.
– Contra vim mortis, nulla medicamina in hortis,[7] szólt Hahneman derék
tanítványnője, szomorúan kapcsolva össze ládikáját.
Az alispán pedig vett egy papirt, belehajtogatott egy darabot a vadóczos
kenyérből s azt mindhármuk gyűrűikkel lepecsételve, magához vevé.
– Volt-e a haldoklónál gyóntató pap? kérdé az ősz táblabiró Popáknétól,
ki az ajtóban állt meg a többi asszonyokkal. Fölvették-e a halál
szentségeit?
– Ah, uram! felelt az asszony felsóhajtva, ha az egész vármegye mind pap
volna, s ez az egész folyó mind szentelt viz volna, még sem lenne elég
azokat mind beszentelni, a kik itt a környékben meghalnak.
Az urak szomorúan hagyták el a halál tanyáját, a honnan úgy kihalt
szemeik láttára mindenki, hogy még csak az sem maradt, a ki a többieket
megsirassa.
A vén garabonczás a kis szűk ablakon nézett be a szobába, s nagy
elégülésére szolgált, mikor látta az urakat vigasztalanúl eltávozni.
– Ezeken még sem tudtak segíteni.
A megye küldöttei további rendelkezéseiket az ifjunak nevezett biróra
hagyva, együtt elkisérték a delnőt szekeréig s ugyanazon nyaktörős úton,
melyen idáig jöttek, felmentek azon helyig, a hol hintaikat elhagyták.
Itt újra elbúcsúzék tőlök az úrhölgy, legnagyobb tiszteletéről
biztosítva a táblabiró urakat, melyet azok szinte azon módon
viszonoztak.
Kisült azonban, hogy midőn azok is felültek hintóikba, épen azon az úton
volt haladásuk, melyen a delnő szekerének; ilyenformán ismét együtt
maradtak minden búcsúvétel daczára, a mi az érdemes úrhölgynek nem
csekély aggodalmára szolgált.
A holdvilág már magasan járt a fenyők felett s kifehéríté az utat az
erdők sötétjéből; bár lassan, de bizton lehetett haladni.
Egy helyen kétfelé vált az út, az egyik út vezetett le a völgynek, másik
hegynek fel.
A válaszútnál megállítá a delnő szekerét s elől hagyva járatni az urak
hintóit, még egyszer, harmadszor is melegen, forrón elbúcsúzék tőlök; a
midőn ismét kölcsönösen megigérték, hogy egymást nem fogják elfeledni, s
ha valahol még az életben találkoznak, egymásra ismernek.
Csak akkor kezdett azután gondolkozni mind a két fél, midőn a táblabirák
elől hajtatva, ugyanazon a völgyi úton haladtak lefelé, a melyen a delnő
szekere, ugyanazon hegyes tornyú falu felé, melynek bádogfedeles nyele
olyan meghivólag ragyogott a hold fényében.
A falu közepén állt egy hosszú emeletes kastély, melynek fehér
oszlopzatos előcsarnoka kivált az árnyékos háttérből; körüle a kis
nádfedeles paraszt házak mind oly bizalmasan füstölögtek. Ah! semmi sem
költ oly boldog otthonias eszméket, mint annak a távol kék füstnek
látása a csendes gunyhók felett, mely az erdők méla sötétjéből
felpárolog.
A falu határához közeledve, a delnő egyre nyugtalanabb kezdett lenni.
Talán mégis meglehet, hogy az urak tovább fognak menni. Hisz a szomszéd
falu nem messze van. Vagy talán csak a biróval van itt is dolguk, s
egész éjszaka utazni akarnak. Igaz, hogy szép holdvilág süt, megtehetik.
E töprenkedései alatt beértek a faluba, elhagyták a bádogfedeles
tornyot, megérkeztek a fehér kastély rácskapuja elé, ott megállt ismét
mind a három jármű.
A dolog ismét búcsúzásra került; a mi most már nem történt meg minden
vigabb szinezet nélkül, miután ezúttal negyedszer történt meg s midőn
ennek az ünnepélyességnek is vége volt, a sok hálálkodás után végre
kisült, hogy a táblabiró urak épen csak ide szándékoztak jönni, a hova
az ismeretlen delnő, kit e meglepő nyilatkozványra a kétségbeesés fogott
elő. Hiszen így ő maga vezette e férfiakat az ő rejtelmes, titkos,
jóltevő tündérkéje nyomára, a kinek titkait semmiféle halandó embernek
nem lett volna szabad tudni, annál kevésbbé egy hivatalos deputatiónak
kihallgatni, formulázni, jegyzőkönyvbe tenni, örökidőkre felirni.
A kétségbeesés nem elég erős szó az ismeretlen nő e zavarának
kifejezésére.

II. JÖTT-MENT (PARVENU).
Hagyjuk el egy kis időre azt a sok éhenholt képet, ezeket a nyomorúság
bálványait, a koplaló, kuczorgó, hétrétbe gyűrt parasztnépet és az ő
viganós, vagy bajuszos nemtőit! Az embernek megunta teste-lelke ezt a
sok lamentót hallgatni, mikor épen az a legfőbb baja az olvasónak, hogy
Krimiában nem akarnak az emberek eléggé gyorsan halni;[8] akkor álljon
elő valaki és papoljon három hétig folyvást arról, hogy a felvidéken
hogy hal meg egy pár falu éhségben.
Az ilyen unalmas tárgyakat igazság és az æsthesis szabályai szerint nem
is volna megengedhető a regényirónak költői leirás tárgyáúl választani.
Lássunk már mulatságosabb jeleneteket.
Jeleneteket, a hol a vidám halandók örülnek az életnek és nem törődnek a
szomszédok bajával; a hol kiabálhat a koldus az ajtó előtt, mikor
odabenn vidám társaság élvezi egymás rossz élczeit és a gazda jó borát,
s az országot ért csapásokat csak a hirlapból olvassa, ebéd után
emésztési mulatságul.
Mintegy félnapi járásra attól a kisded falutól, melyben az oszlopos
kastély emelkedik, a hol a kis ismeretlen czukorbáb, a parányi tündérke
lakik, a ki a környék szenvedőiért megtagadta mennybéli lételét, s
leszállt a földre, és pedig a földnek legprózaibb, legkopárabb részére,
ottan látszik az erdők között Brenóczfalva.
A házak, melyek a falvat képezik, úgy szét vannak szórva, mintha
egyszerre megijedtek volna valamitől, szétfutottak az erdőbe, ki-ki a
hova látott, halmok mögé, sziklák alá, ott behuzták magukat nagy ernyőik
alá s csak úgy pislognak elő félszemmel rejtekeikből.
A mi pedig őket megijeszté, az valószinűleg nem egyéb, mint ama roppant
épület ott a domb tetején, vas kapujával, arany czimerével, kiülő
vaskosarakkal ablakain, nagy nyolczszögű toronynyal bejárása felett, s
ócska griffmadarakkal felvonó hidja előtt, a miknek látása azt a
fogalmat verheti a paraszt fejébe, hogy az előbb született urak ezekkel
a soha nem látott állatokkal egyidejű világból vették eredetöket, s ha
akarják, most is atyafiságban állnak velök.
Kivülről bástyái is vannak Brenóczvárnak, azokon egy pár hosszú
kereketlen ágyu únja magát, miket a brenóczi grófok nem tartottak
elégnek lánczczal odakötni a falhoz, midőn jószágaikat bérbe adták,
hanem külön szerződvényben is biztosították lételöket, különben a
haszonbérlő rég pálinkafőző üstöt öntetett volna belőlök.
Brenócz vára valódi historiai emlékezettel bir. Ez emlékezet
helylyel-közzel nem egészen tiszteletreméltó, hanem a tisztelet a
heraldikában úgy sem nyom semmit, itt csak a régiség számít.
Építtetett ez még a tatárjárás alatt, a hatalmas Fulkó idejében, nem
azon czélból, hogy a vidéket a tatárjárás ellen védelmezze, sőt inkább,
hogy az ide menekvőket kevés vagyonkáiktól megfosztogassa.
Abban a négyszegletű toronyban volt egy nagy harang; – kár hogy
elrepedt; – estenként azt huzatták meg a vár urai, s a jámbor bujdosó,
ki az üldöző tatárok elől az erdőben bolyongott, követte a vigasztaló
harangszót, mely őt keresztyén lakta helyre igérte vezetni, a holott
aztán megragadták, levetkőztették, s a vár hatvan öles bástyáiról
alátaszigálták. Oh a brenóczi urak maig is büszkék ezen historiai emlékű
bástyára. Nem minden család dicsekedhetik azzal, hogy ősei ezelőtt
hatszáz esztendővel vándor utasokat taszigáltak alá a sziklákról.
Ezen rendkivüliségért aztán a körüljáró vértörvényszék sorompókba idézte
a főurakat, az lévén szabva a vádlottakra, hogy «ország bajnokával»
Isten itélete szerint egyenkint párbajt víjanak, gyalog, avagy lóháton,
a hogy rangjok hozza magával. A balgatag Fulkó, ki legtöbbet cselekvék,
megszökött a rossz mulatság elől, de a brenóczi Gerő gróf megállta
magáért a sarat s utódai maig is mutogatják azt a nehéz vaskeztyüt,
melylyel fogta azt a dárdát, a mivel az ország viadorát letaszította a
nyeregből. Kár, hogy azt a hombárt is nem mutogathatják, a miből Gerő
gróf sáfárja sajtárral mérte az aranyat az ország viadorának, hogy ki
engedte magát üttetni a nyeregből szép szerével s meg sem látszott a
fogyaték a hombár tartalmán.
Hajh bizony hatszáz év alatt szomorúan megfogyott az emlékezetes úton
gyűlt kincstár, kiürültek az arany- és ezüsttartó hombárok, az
elfogadó-terem tallérokkal kirakott padozata helyet adott egyszerűbb
mozaiknak, a nehéz arany és drágakövekkel rakott serlegek, felhordó
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A régi jó táblabirák: Regény - 05
  • Büleklär
  • A régi jó táblabirák: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4159
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2053
    33.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4209
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1989
    33.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4284
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1924
    34.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4088
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2084
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4156
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1929
    32.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4157
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2025
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4064
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1912
    34.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4187
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1923
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4184
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1892
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1886
    37.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4139
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1947
    34.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4108
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1978
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4102
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1856
    36.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4097
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2022
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4129
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1944
    36.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 3987
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4147
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1909
    37.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4036
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1920
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4140
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1895
    37.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    59.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 4147
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2009
    35.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 21
    Süzlärneñ gomumi sanı 4188
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2024
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 22
    Süzlärneñ gomumi sanı 4268
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1877
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 23
    Süzlärneñ gomumi sanı 4095
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1887
    33.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 24
    Süzlärneñ gomumi sanı 4022
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1929
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 25
    Süzlärneñ gomumi sanı 4159
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1942
    36.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A régi jó táblabirák: Regény - 26
    Süzlärneñ gomumi sanı 2951
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1470
    39.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    59.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.