A rajongók (1. kötet): Regény - 14

Süzlärneñ gomumi sanı 3930
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2153
29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
Haragudott, ha csak azon lehetőséget is föltették, hogy találkozott a
világon oly tündér, oly királyleány, vagy herczegkisasszony, a kinek
hűbb szolgája volt a szelid, a jó Elemérnél. Anna néne ilyenkor az
unokaöcs ügyét egy kevés befeketítés és rágalom által sem irtózott
elősegíteni. Elpletykálá, hogy Elemér ugyanakkor, midőn sebe miatt a
herczegkisasszonyt nem szolgálhatá, bezzeg, elég időt kapott Pécsi
Deboráhnál mulatni, bezzeg vívott, mint az óriás, ki mind a két kezében
bárdot hord, azok ellen, kik Deboráht bántalmazák. Zsófia az első
perczben zokul vette e hírt; de utóbb azzal biztatgatá Annát, hogy
magához fogja parancsolni Elemért, jól leszidja, s büntetésül egy hétig
vele őrizteti az öltöző-szoba ajtaját. Anna sokkal jobban ismeré
neveltjét, hogysem képesnek ne hihesse mindenre, mit csak a korlátlan
szeszély kigondolni tud és követelni mer; ennélfogva, soha többé szájába
sem vette Elemér nevét, nehogy furcsa tervekre és vadregényes ötletekre
adjon alkalmat. Hallgatása használt is. Zsófi kezdett szokni Gyulaihoz;
Gyulai pedig azon mértékben kezdett Pécsi Simon házától elszokni.
Deboráht az ifjú gyér látogatásai megalázták.
Büszkesége, mely szerelmének előbb szószólója volt, most a gyűlölet
tolmácsává akart szegődni.
A szombatos leány, midőn a boldogságról álmodozott, mindig csak egy
jelenetet látott maga előtt. Lábainál térdelve képzelte Gyulait, s hallá
saját hangját, midőn az ifjút nevetve utasítja vissza.
S mennyi gúnyt foglalt volna magában e nevetés! mennyi elégtételt,
mennyi kéjt ébresztének föl a diadalán dobogó szívben a kikosarazott
udvarló zavart, hüledező vonalai.
– Bár lenne atyám jelen, midőn szememmel eltaszítom, midőn ajkam hideg
mosolyával megsebzem őt!
Deborah sivár ábrándjai egész lelkét elborították; de szerencséjére
közbe jött egy másik inger, mely szintén gőgjét ostromlá, mely szintén a
lealáztatás szégyenével hatott rá, s kedélyét megosztva gondolatainak új
irányt adva, nem engedé, hogy mindig makacs szeszélyén csüngjön.
Pécsi Simon tudniillik, bár a szombatosok pártfogója volt, térítési
erélyét leányánál nem nagyon vette igénybe. Az apa előrelátása győzött a
hitterjesztő buzgóságán. Minthogy nem hitetheté el magával, hogy a
szombatosságot hamar sikerülhessen országosan bevett vallássá emelni,
nem akarta egyetlen leánya szerencséjét rögeszméjével korlátozni és
szabadon kivánta hagyni azt a kérdést: hogy Deborah leendő férjének
kövesse-e hitét, vagy pedig atyjának?
Az öreg úr ily óvakodó eljárásából következett, hogy a szombatos
leánynak a tiltott hitről homályos, határozatlan ismeretei voltak.
Elméjének iránya nem is szólítá föl e nemü vizsgálatokra. Apja énekei,
melyeket néha orgonajáték mellett hallott, kedvesek voltak előtte, de
csak mint költői művek, s mint egy általa forrón szeretett egyén
szerzeményei. Egyébként a szombatosok iránt inkább kedvezőtlen
elővéleménynyel viseltetett; mert úgy tapasztalá, hogy nagy részben
rongyos öltözékű és műveletlen emberek. De a kik e felekezetből atyjánál
tevék udvarlásaikat, méltó elragadtatással említhették a ház kisasszonya
nyájas és leereszkedő bánását, mert Deborah a nyilt háztartás
kötelességei közé számította a nyilt arczot, szives modort, finom
tapintatot, s e kötelességnek örömest alávetette személyes érzéseit. A
Pécsi házánál a családélet fűszerei közé számíttatott a fény és illem
mellett bizonyos fesztelenség, mely kényelmes mozgást enged mindenkinek,
s a szükségtelen beavatkozásoktól tartózkodik. Pécsi sokkal szabadabban
nevelte Deboráht, mint akkor szokás volt, s nem korlátozá a kényeztetett
gyermek felötlőbb szeszélyeit sem. Hagyá, hogy kedve szerint oszsza el
idejét. Nem tudakolt tettei s kedvtelései után, ha azok komoly
aggodalomra nem adtak okot. Az öreg úr szokása Deboráhra is átszállott.
Alig fordult elő oly eset, midőn Deborah szabadságot vett volna magának
atyja eljárásaiba vegyülni s tanácsadóul lépvén föl, őt valamire rá,
vagy valamiről lebeszélni. E gyöngéd tartózkodás mellett igen
természetes volt, hogy az öreg Pécsi naponként tarthatott volna egyházi
zsinatokat, s egész hosszú téli estéket tölthetett volna pórias vagy
gyanús kinézésű egyénekkel, a nélkül, hogy Deborah egy szóval, vagy egy
tekintettel is legcsekélyebb aggodalmát vagy visszatetszését fejezze ki.
De a «beteg asszony» küszöbe előtt történt jelenetek fölnyiták Deborah
szemét. Lehetetlen volt észre nem vennie, hogy atyja oly tűzzel játszik,
mely lángba boríthatja az egész házat, mely hamuvá égetheti a család
vagyonával együtt a család becsületét és boldogságát is. Nagy távolságot
kezdett sejteni atyja többi különczségei és a szombatosság közt. A
különös nyelvű és iratú könyvek, az ég képlete, az állatkör és bújdosó
csillagok házai minden rejtélyes jóslatokkal együtt most egészen más
horderejű dolgoknak tüntek föl előtte, mint az új vallás hirdetése, mint
a második Jeruzsálem szépségeiről írt csinos versek. Hallá Mikóéknál az
országtanács tilalmát, a hirnök kikiáltásait, a falragaszok tartalmát;
hallá az álmodó Gécziné szájából a vérfagyasztó jóslatokat, s az iszony
és óvatosság kölcsönös hatásai eléggé meggyőzték arról, hogy tudós és
mély felfogású atyja, a tisztes ősz, bizonyos tekintetben végre is
gyermek, ki az ő vezetésére szorúl, s ki, ha magára hagyatik, az
alvajáróként veszélyes mélységek fölött behunyt szemmel fog bolyongani.
Deborah szíve vérzett, midőn ábrándja, mely atyját a legtökéletesebb
halandó dicskörében tünteté föl, szét akart oszlani; de szeretetét nem
gyöngítette, sőt erősbíté új tapasztalata. Ő, ki atyjára büszke volt
érdemeiért, büszke lett volna rá az elhagyattatás- és megaláztatásban
is. E szilaj természet, e fönhéjázó szellem tudta tisztelni a világtól
megbélyegzett Géczinében a vér kötelékeit, s ha Pécsit, a szombatost, a
törvény szigora földönfutóvá tette volna, Deborah, az aristokratikus
ízlésű leány, ki a disztelentől csak úgy undorodott, mint a vétkestől,
egy koldus ronda öltözékében is követné atyját a nyomor, az elhagyatás
ösvényein. De bár sorsát soha külön nem választaná emezétől, érzé, hogy,
ha bukniok kellene, az ő szeme előtt nem a legnagyobb mélységbeesés
volna a legiszonyúbb látvány, hanem az, melyben az esést nevetséges
botlás előzné meg. S ilyennek gyanítá a szombatosságot.
Az első benyomások alatt mindjárt eltökélé tehát, hogy kitelhetőleg
fogja atyját minden gyanús egyén befolyásától oltalmazni.
De erre alkalom nem mutatkozott.
Pécsi a fényes és lármás temetéssel megvetését, haragját és dölyfét
kielégítvén, csendesen ült «remeteségében», s Gyulain kívül alig
társalgott valakivel.
Könyvek és astrologiai észlelések közt tölté ideje nagy részét, s midőn
Deboráhval volt, oly vidám és gondnélkül való arczczal beszélt ezer
apró, de érdekes tárgyról, annyira mellőze mindent, mi a phantastikus új
hitre legkisebb vonatkozással birt, hogy leánya teljesen megnyugodott,
sőt néha magában szégyenlé is azon vakmerő perczet, melyben képzelni
merészlé, hogy még ő fog atyja oltalmazója, tanácsadója és gyöngeségének
elleplezője lenni.
Azonban a csendes heteket egyszerre aggodalmas napok válták föl.
Pécsi Simon a téli estéken megint orgonája mellé ült. És a szent énekek
a «remeteségből» a fegyverzörej és utczazaj elhalása után talán a
fejedelmi palotáig is elhatottak.
Deborah annyira el volt foglalva saját beléletével, hogy eleinte eszébe
sem jutott, miként a szelid és áhitatos dalok, melyek ellen józan
kifogást tenni nem lehet, még a csavargó népnek és az ármányos
udvaronczoknak alkalmat nyújthatnak a szombatosokról költött mendemondák
fölélesztésére, s őt és forrón szeretett atyját új botrányoknak tehetik
ki.
Később lehetetlen volt észre nem vennie, hogy oly egyének járnak a
házhoz, kiket apja soha sem vezet a társalgási szobákba, kik – hihetőleg
tanácskozás végett – a könyvtárba, vagy a kis bástyába zárkóznak, s kik
besötétedés után mennek föl a csigalépcsőkön és igen későn távoznak.
Deborah óvakodva, a legkiméletesebb modorban czélzott egypárszor ez
ismeretlenekre, de Pécsi Simon homlokára mindig köd borult, s különben
szelid vonalairól neheztelő visszautasítás volt olvasható.
– Bizonyosan szombatosok környezik őt! – sóhajtá a nyugtalan kedélyű
leány.
A rejtélyes vendégek csakhamar kimaradoztak, s az öreg úr nem háborgatá
az orgonát, más kedvencz foglalatosságokba merült, de Deborah észrevevé,
hogy többé jó atyja ajkain elvétve sem ül vidám mosoly, s azok a nagy
jelentékeny kék szemek, melyek annyi érzéstől voltak lelkesedve, annyi
eszme fényében égtek, most már többnyire a csendes szomorúság
kifejezését tükrözik vissza.
– Valamin aggódik, valami nyomja szivét, oh! bár lenne bizalommal
hozzám! bár házunk szokása ne az volna, hogy magunkra, hanem hogy
egymásra támaszkodjunk! Ha szegény anyám élne, nem választanák el
bizodalmunkat láthatatlan, de át nem törhető sorompók, s annyi szeretet
mellett nem volna az apa és leány egymás iránt némileg idegen!
Míg Deborah ily tünődések közt élt, megint elkezdődtek a vallásos
énekek. Az orgona zengett majdnem éjfélig, s a kenetes zsolozsmák a
felső emeletből a hálószobáig lehatottak, s ijedelemmel tölték el őt.
Annál is inkább, mert egy terjedelmes és gyönyörű hang vegyült a Pécsi
Simonéhoz, hogy a szorongó leány pilláiról az álmot váltig elűzze.
Deborah az énekes férfiút nem látta a kapun bejönni. Titkon és későn
kellett házokba lopóznia; de a dallamok szövege, s némely hangosabban
folytatott vita, melynek töredékét lehetetlen volt meg nem hallania,
azon gyanúra vezeték, hogy a rejtélyes idegen alkalmasint szombatos pap.
Eszébe jutott minden veszély, szeme előtt lebegett a haldokló néne
rémalakja, fülében zúgtak a jós-szavak, s kimondhatatlanul szerencsétlen
volt.
Reggel beszélni akart atyjával, térdre borulva akará kérni óvakodásra;
de az öreg úr szokatlanul sötét tekintete visszadöbbenté.
– Ez legyen utolsó gyöngeségem! – sóhajtott Deborah, midőn atyja
sejtvén, hogy leánya szivét valami nyomja, gyöngéd tudakozódás helyett
visszatartózkodó modorban tett némely házi intézkedéseket, s aztán
könyvei és az astrologiai képletek közé távozott.

XVIII.
A nemzeti hadak főgenerálisa nagy meglepetéseknek volt kitéve.
Zöld Mihály, a Háromszéken fekvő zászlóalj kapitánya, kitől a Zólyomi
Dávid szétvert és üldözött pártjának maradványai leginkább rettegtek, a
fejedelem parancsára nyugalomra bocsáttatott. Senki sem kérdezte a
tábornokot e tárgyban. Ő csak rendeletet kapott, melyet tüstént végre
kellett hajtania. Rákóczinak nem volt szokása az ily rövid és
indokolatlan eljárás, és nem csoda, hogy elég széles körben figyelmet
gerjesztett, és sok politikai hozzávetéseknek szolgált támpontul.
Növekedett az öreg Kornis Zsigmond ámulata, midőn Vincze Péter, a
radnóthi kapitány, ki a vitézségen kívül semmi ajánlatos tulajdonnal nem
birt, kénye és kedve ellen, a Zöld Mihály nehéz és sok felelősséggel
járó állomására szállíttatott át. Rebesgették, hogy a fejedelemasszony
kívánságára történt. Mi annál feltünőbb volt, mert ez az erélyes és mély
belátású úrhölgy a befolyást, melyet férje fölött gyakorolt, igen ritkán
használta az állam ügyeire vonatkozó czélokra.
Olvasóim képzelhetik, hogy a harmadik meglepetés Kassai Elemérnek a
Radnóth körébe vont mezei hadak kapitányává kineveztetése volt. Erre a
különben neheztelő Kornis is örömmel adá beleegyezését; de az látszott
megfoghatatlannak, az nyujtott a találgatásokra különféle anyagot, hogy
az öreg Kassai mi okból kivánhatta eltávolítását annak, kit annyi
fitogtatással vallott rokonának, s kit a világ az ő általános örököséül
tekintett. Sokan elidegenedést véltek e lépésben, némelyek lappangó
czélokat. S ha Elemér jelleméhez homály férhetne, az utóbbiak gyanúja
nyert volna alakot; de az ifjú szelíd magaviselete, önzéstelen multja a
rágalom nyelvét is lekötötte, a sötétebb képzelődésűek találgatásait is
keletkezésökben elnyomá.
István úr saját kezével szedett ki a pohárszékekből és fülkékből ezüst
tálakat, aranynyal befuttatott serlegeket. Ügyelt, hogy idegen czímerűek
és olyanok, melyeknek zálogideje nem régen járt le, ne vegyíttessenek a
választottak közé. Ibrikeket, kannákat is tett ki. Némi tusakodás után
előhozatta a Katalin fejedelemnőtől Csákihoz került, és tőle a
szabad-csapatok által elrabolt óriási tálczát is, melyre egy egész őzet
lehetett volna fektetni, s mely csak nagy ünnepélyeken játszott
szerepet. Megvizsgálta a drága ezüstneműek jelen állapotját, s
fájdalommal tapasztalván, hogy tisztításra szorultak, útmutatásokat
adott az irnokoknak és legényeknek, fűszerezve száraz oktatásait hatásos
fenyegetésekkel a történhető sértések, kártételek esetére. Csakhamar a
korlátnok mellékszobái ezüstmíves boltjához hasonlítottak, s lett elég
sürgés, mozgás.
Kassai az unokaöcs távozása előnapján roppant búcsúlakomát rendezett.
Azon egészséges elvből indult ki, hogy ily nagy alkalmakkor czélszerűbb
az ételek halmaza és finomsága helyett a terítékek és evőeszközök
drágaságát, mennyiségét tüntetni föl, s inkább a cynismus, mint a
takarékosság szabályai ellen véteni. Hadd gondolják, ha már lehetetlen a
félreértést kikerülni, őt, az egyszerű erszénykötő fiát, inkább dölyfös
aristocratának, mintsem hígeszű pazarnak, ki torkosságba merült és e
rossz korban rossz példával akar előljárni!
Kassai gyönge lábai ellenére a kamarába és konyhába is betekintett.
Szakácsnője, ki a kis adagokhoz volt szoktatva, nagyszerűnek hitte a
készülő ebédet, s ezen nézetben osztozni kezdének az éhes subalternusok
is, kik biztos reményben voltak, hogy az asztal végén lesz hely számokra
tartva, mert a hivatalos vendégek közül többen a meg nem jelenhetésért
ki fogják magokat menteni.
A korlátnok most kezébe fogta félmankóját, s lábzsákosan czammogott le a
lépcsőn. Nyomban kisérte titkára, a rózsaszín kedélyű férfiú, lopótököt,
pinczekulcsot és gyertyát hozva. Az inasok pedig karafinokkal és
kannákkal zárták be a menetet.
István úr, a gazdag földbirtokos, hires boraiból keveset szánt
háztartásra. Nála inkább csak átalagokat, mint hordókat lehetett látni.
A pinczében gondolkodva nézett körül; látszott, hogy szándékát új
vizsgálat alá veti.
– Czelnaim igen erős, – szólt.
– Olyan mint a tűz, – jegyzé meg a titkár.
– Kegyelmed is tehát a mellett van, hogy a tavalyi sárdiból húzassak?
– Meg a tíz éves czelnaiból, nagyságos uram, azon ünnepélyes percz
számára, midőn a magas vendégek Elemér úrfi egészségeért ürítenek
poharat.
Kassai megütközött a titkár ellenzéki vakmerőségén, de csodálatos módon
az ő keble is most tágabb volt, s nemcsak jobban tudott köhinteni,
lélekzeni, de érezni is.
– Ha kend szükségesnek hiszi, tehát bontsa föl az átalag pecsétjét.
A titkár levakarta a szurkot, kivette a dugaszt, kezével szépen megtörlé
a nyílás széleit, s oly hatalmasan kezdett szivattyúzni, hogy orczáján a
basarózsa pírja virított föl. Néhányszor ismétlé erélyes működéseit s
egy öreg kanna már félig megtelt az aranynyal vetekedő borral, midőn
Kassai pihenési jelt adott.
Most már a csekélyebb értékű sárdira került a sor, s miután az igényelt
mennyiség ki volt szíva, a titkár az átalagoknak visszaadta a szükséges
táplálékot, s ismét lepecsétlé a dugaszokat.
Kassai ő nagysága alkalmat vett időközben megkopogtatni a hordókat, hogy
vajon nem lopnak-e cselédei? szemügyre vette az abroncsokat, hogy vajon
nem tolták-e egyiket is félre, s nem furták-e meg a tolvajnád és szalma
végett a dongát? de mindent rendben talált és nyugodtan czammogott
vissza.
A vendégek, kikért ennyi mozgás történt, néhány hivatalnokból, a
collegium tanáraiból, s a «nemesi társaság» Elemérrel közelebbi
viszonyban álló tagjaiból állottak. Jelent meg egy pár félig tönkre
jutott főúr is, azon sanyargatott aristocraták közűl, kiknek ingóságai
Kassai szekrényeibe voltak zárva, s fekvőbirtokaik fölött is a szigorú
hitelezőnek damoklesi kardja lebegett.
A ravasz irnokok jól számítottak, hogy csakugyan marad a hosszú asztal
körül üres szék; mert Dajka püspök, mint vén ember, otthon szeretett
ebédelni, és volt vagy két adós, ki nagy szerencséjének tartá ő nagysága
szives megemlékezését, de rögtöni betegség vagy véletlen akadály miatt
épen a végperczekben kénytelen volt meg nem jelenhetését levélben
kimenteni.
Kassai Pécsi Simontól egészen különböző hiúságokkal birván, nem sokat
bánta, ha valaki nem az ő kanalával akar enni, s a mennyiben új
költséget nem okoznak, örömmel bocsátotta asztalához legkopottabb
külsejű irnokait is.
A mi a takarékos ebédet illeti, az a drága terítékekhez képest tekintet
alá sem jöhetett ugyan, de a ki a költséges fűszerek helyett a víg
társalgást a szájíz ingeréül elfogadta, nem állíthatta sem azt, hogy
élvezetre nem talált, sem azt, hogy éhesen és szomjasan kelt föl az
asztaltól.
A fukar, mogorva Kassai a komoly és tudományos csevegést, ha rászánta
magát, oly ügyesen tudta vezetni, mint akárki, s a tanárok hizelkedés
nélkül csodálhatták éles elméjét és belátását. Gyulai Ferencz pedig,
miután Elemérért rokonainak élczeire ki merte magát tenni s az ebédre
megjelent, víg ötleteivel földerítette a legridegebb kedélyűeket is.
Kassai maga ürítette poharát nyájas vendégei egészségére, és szíve, mely
elszáradt és összezsugorodott izmok szövetéből állott, végtére az eddig
ismeretlen megilletődések varázsával tágulni, vérrel megtelni, élni és
éledni látszott. Forgószélként ragadta magával a szigorú, örömtelen
öreget a vendégöröm, mely a sötét hajlékokban jelen lenni és zajongni
nem tartotta eddig illendőnek. Lapos, hideg ajkairól eltünt a gúny és
mogorvaság, kedélyes tekintetet vetett Elemérre, elmondá, hogy büszke ez
ifjúra, s midőn észrevevé, hogy a czelnai fogyatékán van, intett a
titkárnak, fülébe súgta, hogy a fülkében négy palaczk tokaji van, s
tüstént hozza föl az egyiket. A gyér diplomatikus ebédeken kívül ez még
soha sem történt.
Midőn pedig az asztaltól fölkeltek, megölelte Elemért; a vendégek előtt
adott neki egy díszkardot, s atyai szeretettel mondá: – Kedves öcsém,
délután és este útikészületekkel lészsz elfoglalva, de nyolcz óra körül
tekints be hozzám, mert számodra még egy egész üres órát gazdálkodtam
meg, és sokat akarok veled dolgainkról beszélni.
A fürge kis titkár uszkált az örömben, mint a hal a vízben. Elemér javát
senki sem hordozta inkább szívén, senki sem hitte makacsabb
őszinteséggel, hogy Kassai unokaöcscse most már a szerencse kegyeltjévé
lett, s hogy boldogságának – e nagy épületnek, melynek alapja le van
téve – betetőzéséhez és megkoronázásához még csak az évek hiányzanak.
Maga előtt szemlélte leendő pártfogóját, ki azt is, a mi a korlátnok
igéreteiből el találna maradni, utánpótolja. Helyzetem most ugyancsak
biztos, gondolá kiapadhatatlan optimismusával. Ha ő nagysága, az én
tisztelt principálisom, sok gondja és foglalatosságai közt,
előléptetésemről meg is feledkeznék, nem alkalmatlankodom neki
czélzásokkal, kérelmekkel. Minek a sürgés, nyugtalankodás? Hála
Istennek! ép, egészséges ember vagyok. Igen messze se haladtam az
években. Várhatok. Nincs rosszabb a tolakodónál, ki parányi egyéniségét
mindenüvé beékeli, és szüntelen lábatlankodik, hogy észrevétessék.
Ismeri Kassai ő nagysága csekély érdemeimet, s ha a megjutalmazásban
valahogy elkésnék, minek duzzogjak? Hisz itt van Elemér úrfi, s ha ő –
miben semmi kétség – magas polczra emelkedik, meg fog emlékezni
szolgálataimról. Jövendőm markomban, az előléptetés úgyszólván zsebemben
van, csak idő kell hozzá és béketűrés. S mi könnyebb a béketűrésnél?
Szeretném tudni, hogy Rákóczi ő fensége egész irodájában ki lehetne
szebb és biztosabb kilátásokkal ellátva, mint én? Hohó? senki! Vagy
volna-e valaki! Haha! senki sincs! Becsületszavamra! senki.
A titkár épen fölkaczagott örömében, midőn a távozó Elemér hozzá
benyitott.
– Ezer bocsánat, édes úrfim, – mentegetődzék a titkár, – hogy magamban
egy kissé hangosan mertem nevetni. Ferde szokásaim vannak. Aztán ez a
pompás, dicső nap még a halat is melegvérű állattá képes varázsolni.
Ittas vagyok, nem a bortul, az úrfi szerencséjétől.
– Engem, – szólt Elemér, a titkár mindkét kezét kezébe fogva, – engem
csak az a szerencse ért, hogy kegyelmed szivét megtanultam még többre
becsülni. De minek mondanék bókot a szerénységnek, mely saját nevét is
pirulva hallja, s nagyobb zavarba jön a dicséret, mint a kárhoztatás
miatt!… Holnap korán távozom; de egyet szeretnék tudni, hogy nyugodt
lehessek, s ezért kerestem fel kegyelmedet. Óhajtanék fölvilágosodni
azon ok iránt, mi nagybátyámat előléptetésem sürgetésére birta.
A titkár nagy szemeket vetett Elemérre. Minden vonalán, egész lényén,
arczától a kis ujjáig, látszott a csodálkozás. – Hát már elfeledte, édes
úrfim, hogy saját maga kérte az áttétetést. Ő nagysága sokáig tanakodott
a legjobb állomás ügyében, s végre azt választá, mely közel esik
Fehérvárhoz. Csak most volt alkalmam tapasztalni, mennyire szereti az
úrfit. Véghagyományát is elővéteti, hogy még egyszer átvizsgálva,
letétesse a kolosmonostori levéltárba. Ma reggel, midőn hivatott, el
volt érzékenyedve. Úgy hiszem, nehezére esik az úrfi távozása. Hiába!
vén ember, s holnap már egészen magára van hagyva.
A titkár szavai, a nélkül, hogy valami tartalommal birtak volna,
kielégíteni látszottak Elemért. Titkos aggodalma oszlott. Ama sötét
sejtést, mely betegsége alatt ezer rémalakot idézett lelke elébe,
visszarezzenté a nagybátya ügyeibe mélyen avatott férfiú hangja és egész
viselete.
– Sokáig kerestünk az úrfi számára helyet, – folytatá a titkár. – A be
nem töltöttek nem tetszének ő nagyságának. S mennyi fáradságba került,
míg végre sikerült, a küküllővári kapitány fejébe verni, hogy számára
egészségesebb valamit alig lehetne kigondolni, mint a lak- és
légváltoztatást. Sokáig tüszkölt, vonakodott; de utoljára mégis
fölszedte a sátorfát.
– Tehát érettem egy érdemes és tapasztalt katona mozdíttatott el? –
kérdé leirhatatlan megütközéssel Elemér.
– Isten őrizzen! – szólt a titkár, szokás elleni fecsegésének lehető
következményei miatt sápadozva. – A kapitány sokkal fontosabb állásba
helyeztetett. Legfölebb annyi áldozatot hozott, hogy most más urakkal
kell poharaznia. Talán ez nem tetszett neki, de szép hadsereg válnék
abból, melyet ily tekintetek szerint látnának el tisztekkel.
– De rám nézve minden állomás egyenlő. A legszélső végvárba csak oly
örömest mennék, mint oda, hova most küldenek.
– Kassai István ő nagysága másként gondolkozik. Neki épen ez a
kapitányság volt izlése szerint. Magához közel akarja Elemér úrfit
tartani.
Kielégítő magyarázat ez, s mégis Elemér szivében alaptalan gyanuk
ébredeztek.
– Talán nagybátyám személyes ellenségei laknak ott?
– Mi gondja volna azokra az úrfinak? Ő nagysága hatalmas úr, nem ijed
meg árnyékától. És ha találkozni fognak, kik úrfit nagybátyja miatt
hidegen fogadnák, lesznek mások, kik megkettőztetik előzékenységöket.
Csak a szombatosok társaságától tartózkodjék vissza. De hisz azok a
Küküllőmentén kevés számmal vannak. Közöttök csak a gonosz Pécsi Simon
fújja a kigyókövet. Bocsásson meg, Elemér úrfi, hogy ily illetlen
kifejezéssel találtam róla szólani. Hiában! a ki a Kassai-család
ellensége, az megoldja az én nyelvemet is, az előtt én szellőztetés
helyett még mélyebben nyomom fejembe a süveget.
A titkár saját furcsa ötletén nevet, s élénken dörzsöli kezeit.
Elemérnek nem volt kedve a társalgást tovább fűzni.
Szárazabban búcsuzott, mint akará, s mint egy iránta annyi részvétet
tanusító egyén érdemelte: de a titkár nem volt követelő. Önérzete a
taránd gyomrához hasonlít, melyet a legsilányabb eledel is ki tud
elégíteni. Szinletlen megindulás és ezer szerencse-kivánat közt követé
Elemért a keskeny folyosón a lépcsőig. Itt tusakodva állott meg, s
kezével visszainté ifju pártfogóját. Midőn megint szobájában voltak,
körülnézett, mintha félne, hogy a pohárszékben, az ágy alatt, vagy talán
épen hátok mögött láthatatlan lények hallgatóznak. Aztán közel vivé
száját Elemér füléhez, s a félénk szerelmesek suttogásánál alig emeltebb
hangon mondá: – Czudar ficzkónak tartom azt, a ki a nyert bizodalommal
visszaél, s kifecsegi, a mit előljáróitól hallott, vagy a mit
hivatalánál fogva titokban tartani köteles. Megérdemlené, hogy kerékbe
törjék, igazán mondom, megérdemlené, ha szintén magam volnék is az. De
néha a vak tyúk is kapar ki a szemétből gyöngyöt, s a legcsekélyebb
sorsú ember is juthat saját ügyességéből oly dolgok nyomára, melyek
által felebarátjának használhat. Úgy hiszem, ért engem, Elemér úrfi.
Csak azt akartam megsugni, hogy a mezei kapitánynak gyakran vannak
fontos teendői, melyeket csak azért is jó előre tudnia, mert különben
pontosan nem teljesítheti, vagy túlságos hévvel hajtja végre. Ért engem,
Elemér úrfi? nemde? Biz’ Isten! ért. Csak annak vagyok tehát mondója,
hogy nem szokásom a papir és tenta fogyasztása, s midőn levelemet
veendi, a fösvény szavakban aranynál drágább titok fog rejleni. S most
kisérje az Isten áldása!
Kezet szorítottak, örömtől szikrázó arczczal a titkár, s nem megdöbbenés
nélkül az ifjú.
– Micsoda tömkelegben vagyok? micsoda rejtély vesz körül, mint a lég?
Pórusaimba hatol, fölszivom, vele járok, lélekzetem beléje olvad, sehol
ki nem kerülhető, mindenütt ott van! Nagybátyám töri valamin fejét.
Tervét a titkár sejti. Eszközül választottak,… s ha a czél, melyre
törnek, bűnös volna, akkor az csak Pécsi megrontása. Csalódtak, uraim!…
S én legyek-e eszköz?… Mivel?… Kezemmel? Inkább levágom. Szememmel?
Inkább kiszurom. Fülemmel? Siket leszek. Eszemmel? Megőrülök. Deboráht
szerettem, Pécsit tisztelem, magamat becsülöm: három ok ellenetek… De
talán igazságtalan vagyok gyanúimmal? Ma este,… igen ma este szólani
fogok bátyámmal, nyiltan – történjék bármi – nyiltan és határozottan.
E gondolatok közt Elemér a harmadik számú fejedelmi udvar kapujához ért.
Restelt szobájába nyitni.
Félt a magánytól, mely termékeny volna képekkel, szorongással, bánattal.
Hová vonuljon?
Gyulaihoz ment czél és szándék nélkül. Csak az időt akarta lopni, hogy
az neki ne alkalmatlankodjék a fölösleges és hosszu perczekkel. A nap
még teljes arczczal függött a láthatár szélén, s bár a tél végéhez
közelített és az éjek rövidűltek, mégis az alkony kezdetétől nyolcz
óráig, midőn nagybátyjával volt találkozandó, igen sok időköz volt arra,
hogy kedélyét a magány el ne mérgezze.
Gyulai épen öltözködött.
Anna nénéhez kell mennie.
– Ha asszonyok nem volnának, – szólt haját nagy gonddal rendezve, –
paradicsomnak mondanám az életet. S ha te egy tücskös vén nő és egy
átkozottul szép, de szeszélyes fiatal hölgy rabszolgája lennél, akkor,
pajtás! megérdemlenéd, hogy a béketűrés királyává kenjenek föl, mihelyt
három nap alatt magából az édenkertből ki nem szöknél. És én még a
fejedelmi palotában szolgálok, s pedig az nem is paradicsom. Mióta
kellett volna menekülnöm! S ime vándorbot helyett fésűt tartok kezemben,
s mint a kaczér leány kendőzködöm. Furcsa bogara az Istennek az ember.
Csak a lepke győz le minket az ostobaságban, midőn pörzsölt szárnynyal
megint a gyertyafénynek rohan.
Gyulai most himzett mellényei között válogatott.
Elemér sejté, hogy Zsófia herczegkisasszonyra történik czélzás; de
óvakodott alkalmat nyujtani a továbbfüzésekre.
– Épen rossz perczben találtam jönni, ha a szeszélyek ellen úgy kikelsz;
mert nekem is egy igen szeszélyes kérésem van hozzád. Lelkedre akartam
kötni, hogy látogasd meg gyakran Deboráht.
– És legyek távolléted alatt érdekeid képviselője, nemde? – szólt Gyulai
mosolylyal ajkán, mely önkéntelen és őszinte volt, azonban arczán a
megütközés hamar eltörölt kinyomatával némi ellenkezésbe látszott jönni.
– Nincs semmi érdekem, mely képviselés nélkül is veszélyeztetnék, –
válaszolá Elemér. – A tenger közepén elsülyedt kincses hajóból, midőn a
mérő-ólom sehol fenékre nem talál, akarjunk-e könnyű hálóinkkal
kihalászni csak egyetlen emlékpénzt is? Istenemre! ok nélkül fáradnánk!…
De látogasd meg gyakran Deboráht.
Gyulai kérdő tekintete hosszasan pihent Elemér komoly vonalain.
– Látogasd meg gyakran Deboráht; mert e lyány szépsége rokonszenvet fog
benned atyja iránt ébreszteni. A bűvös szem, a tündéri tagok fiatal
varázsa, az agg apa gyöngeségeit is kedvessé teszi, s kénytelen lészsz
tisztelni Pécsit, oltalmazni ellenségeitől és magától. Ki áll
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A rajongók (1. kötet): Regény - 15
  • Büleklär
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3793
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2158
    27.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3888
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2192
    24.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    36.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3790
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2071
    27.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3994
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2026
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3900
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2022
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3827
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2174
    28.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 3989
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2164
    27.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3986
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2209
    27.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 3989
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2141
    27.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3967
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2193
    26.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3944
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2196
    26.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3918
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2098
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3913
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2134
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3930
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2153
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3922
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A rajongók (1. kötet): Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 66
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 60
    48.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    61.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    68.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.