A pénz legendája; Gányó Julcsa - 08

Süzlärneñ gomumi sanı 4271
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1783
33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
53.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
– Szeretlek. Most nézz rám. Ugy-e nem vagyok már olyan gányós?
– Hisz azért szeretlek, mert olyan vagy.
– Elvennél azért, hogy gányós vagyok?
– Hisz tudod, hogy elveszlek az őszszel, szüret után.
– Hiszem. De csak én hiszem. Amazok mind azt hajtják, csak hitegetsz.
Csak a nádas szélén csillagfénynél igéred a házasságodat, a napfény tüze
meg eloltja a szavadat.
– Hazudik a ki mondja.
– Még senki sem ismer az övéid közül.
– Ismernek a szavam után.
– Mit felelnek a szavadra?
A legény hangja megrezgett.
– Van olyan, a ki ellenzi… van olyan…
– Ki ellenzi? – pattant fel a lány. – Mit vethetnek a szememre. Szűz
leány vagyok és szeretlek. Ilyen menyasszonyt nem kapsz minden tanyán.
– De van olyan, a ki nem azt keresi, de a tanyát, melyet a leány
móringba kap. Anyám ötezerforintos leányt szánt nekem. Böske néném
tizezressel hiteget.
– És te?
– Én rád gondolok, ha azokról beszélnek.
– De szót nem ejtesz rólam? Tudom.
– Anyám hallott rólad. Azt is megigérte, hogy egyszer eljő hozzátok és
széjjelnéz a házatok táján. Azt mondja, a leányt háza tájáról ismerni
fel.
– Huszonketten lakunk egy házban.
– De a pitvar ajtaját csak te söpröd?
– Azt is az anyád mondotta neked?
– Ő is. De ne bántson téged az, a mit mond, csak téged viszlek haza, a
cserepes tanyánkra.
– Hej, bár csak gaz lenne annak a tanyának a teteje. Bárcsak ne is volna
meg.
– Mit érnél vele? Akkor is csak téged vennélek el.
– Hej Bálint, attól félek, hogy csakis akkor vennél el.
– Gazda fia vagyok. Ura szavamnak, – mondta Bálint dölyfösen, felhúzva a
vállát.
– Leszek a szolgálója… én édes gazdám. – A lány odaborult a vállára. –
Azért, hogy én szegény lány vagyok, nincs az égnek annyi csillaga, mint
a mennyit én kegyelmednek minden éjjel lehozok a csókjaimmal. Nem tudom,
mit szeretek kelmeden. Azt-e, hogy akkor, épp akkor tért be hozzám s
úgy, ott dalolva meglepett. Vitt a nóta, elvitt… úgy éreztem, tágul a
lelkem, felpattant a kis ház ajtaja s az édes tavasz iramlott be rajta.
Kelmed volt az első… A két szeme megigézett, azt hittem, mindaz, a mit
eldaloltam, valóság lett s a mit még gondolatba se tudtam volna
foglalni, hangos szóval elárasztotta a mindenséget Én gazdám, én uram…
És a gazda szerelemittasan vitte, vitte magával. Oda a nádas szélére, a
melynek susogó rengetege ráborult a kiszáradt mocsárra s a melynek mélye
édes vágygyal, forró szenvedélylyel, titkos homálylyal, kimondhatatlan
boldogsággal van tele…

IV.
Pár nap multán a majori kukás pajtában fűztek a lányok. Az estalkonyat
hamar leszállt, künn nagy a borulat. A mestergerendáról lecsüngő
egyetlen ligroinlámpa éppen csakhogy a fűzőket világítja meg. A
padmalyról száz kötéllel is csüngött már a dohánylevél. A munka gyorsan
haladt. Mindegyik rekesz más családé. Mangáék épp az Annusék mellett
fűztek. Annus Terka átjött a komájához, Julcsához fűzni. Ott ül most
egymás mellett a két leány, mindakettő munkának vetkezve. Annus Terka
kerek termetét csak egy nagy virágos vékony gyolcsruha fedte. Ujjai
feltűrve, feje menyecskésen bekötve, hogy be ne keverje haját a
dohányról leváló nehéz por.
Mindegyik leány kezében hosszu vastű, a melylyel nagy gyorsasággal,
ügyesen fűzték a levelet.
– Az a, Julcsa! Úgy mondták nékem a bánomi legények.
– Hazudtak, mert én voltam az első szeretője, tudom.
– Lehet, – felelt rá Terka s nagy gyermekszemeivel csodálkozva nézte
Julcsát. Öt éve, hogy egy házban laknak, de azért még mindig megbámulja
pattogó szenvedélyét, szikrát hányó szemeit. – Én ugyan nem bánnám, ha
lett volna neki tíz is… A Czombos Mihály még gyereklegény, így nem is
lehetett neki… Elég baj rám nézve, hogy azt kell tudnom, hogy utánam
lesz még neki vagy tíz…
– Hát nem várod meg?
– Megvárjam? Hogyan? Én tizennyolcz éves vagyok, a Mihály meg négy év
mulva kerül sor alá, aztán meg még legalább két év… Öreg leány lennék,
mire elvehetne, akkor meg már úgy se kellenék neki.
– És te ebbe beletörődsz?
– Mit tegyek?
– De ha csókol, nem szalad át a hátadon a hideg, hogy a jövő nyáron már
tán mást ölel a karja?
– Ugyan ne ríkass hát meg, – s a leány sírva fakadt.
– No ne sírj hát, hisz csak kérdem. No te bolond gojhó. – És Julcsa nagy
hévvel össze-vissza csókolta a sírástól csak úgy ziháló, nagy, kerekre
hízott leányt. – Ne bomolj. Gyerekember szerelmét könnyü pótolni. Hisz
még azt se tudja, mért csókol. – Mihály után lesz egy derék gazdád, a ki
megbecsül s ha átfogja derekadat, tudja azt is, hogy ilyen derék leányt
nem ölelt még, ilyen meleg szív nem volt az övé…
Annus Terka mosolyogni kezdett a könyei alatt.
– Aztán… tudnál ilyet? – kérdte halkan.
– No nézzék ezt a csifincset, máris erre gondol. Hát a Mihály?
– No most meg azt nem akarod, hogy megvígasztalódjam. Julcsa, de nehéz
is veled. – És a leány megint sírni kezdett.
– No nézzék ezt a két lányt, összeül sírni, a helyett, hogy dohányt
fűzne, – szólott át a rácson egy fiú, ki e perczben lépett be a pajtába.
Végig nézett nagy méltósággal rajtuk, lassan bejött hozzájuk. Nagyot
lépett, lassan mozdult, akár csak egy királyfi. Fiók Szent Lászlónak is
csúfolták a gányók. Czombos Mihály volt, a Terka szeretője. Oda állt a
lányok elé s nyugodtan felvett egy csomó dohányt és nézegetni kezdte.
– No Mihály, épp a szeretődet vigasztalom. Azt mondja, meghal, ha nem
mehet hozzád.
– Tüstént el nem vehetem, – felelt rá a fiú, méltóságos lassúsággal
leülve közéjük.
– Nem veszed biz azt el soha, mert nem lesz bolond megvárni.
– Elébb, mint téged a Bálint, – viszonozta Mihály s fűzni kezdett ő is.
– Hallgass, mert megbánod, – szisszent föl Julcsa, odadobva a lába elé
egy köteg dohányt, a melyet kezében tartott.
– De úgy van. Büszke lány vagy Julcsa. Mi nem kellettünk neked soha.
Nagyravágyó; tudja az egész major. Kávén, meg mazsolán akarsz ezentúl
élni, meguntad a vöröshagymát.
– Azt mondják? Azt?
– Azt. Meg hogy a Bálint csak bolondít. Én nem bánom, semmi közöm hozzá.
De néked jobb lesz tudni róla, azért mondtam el.
– Ugyan hagyd el, ne bosszantsd a Julcsát, – vágott szavába Terka s
odasimult hozzá.
– Gazda ember lenézi a mi fajtánkat. Ezért nem szeretem, ha gányó utánuk
jár, – folytatta Mihály, nem hagyva magát félbe szakíttatni, épp oly
méltósággal és komoly hangon.
– Hát én, én, – pattant fel ülőhelyéről most Manga Julcsa, – jártam
valaki után vagy látott valaki valaha egy lépést legény felé tenni. A
nőválaszon nem ültem mindig… mert nincs a véremben, hogy én kérjek meg
egy legényt… te mégis azt mered mondani.
– Én azt mondom Julcsa, a mit tudok, hogy gőgös vagy és szegény vagy. A
szegénynek meg alázatosnak kell lenni, hogy boldoguljon.
– Te se vagy a rátóti zsidó keresztfia.
– Nékem nincs szükségem arra, hogy gőgös legyek, arra se, hogy alázatos.
Hétköznap a dohánylevél között ülök… de dalolok az alatt is. Vasárnap
meg, ha bálba megyek, a gányó lányok megismernek, akkor is, ha csak hat
forintos a csizmám, s megismernének, ha színaranyban állanék is előttük.
– Meg ám Szent László.
– Annak neveznek, mert felfelé nézek, hogy a mestergerendába be ne üssem
a fejemet.
– Majd a Terka lakodalmán beszélek még veled egyszer, – és Julcsa
felnevetett.
– Azon is eltánczolom veled a csárdást, ha a gazdák ülve hagynak is.
– Ugyan legyetek egy kis nyugodalommal, Julcsa már úgy is eltépte mind a
dohánylevelet…
– Az az ő dolga. A Bálint elveszi így is. Ha az ő felesége lesz, úgy se
fűz többet.
De most már Julcsa nem figyelt. A szérüs kertről nóta hallatszott. Egy
gányó nóta, de tudja jól, hogy gazda dalolja. Oda vetette egy csomóba a
dohánylevelet, rá se nézve azokra, kisettyent az ajtón.
– Megbánja még, meglátod.
– Nem jóra visz az, ha a leány fut a legény után, kivált ha gazdag a
legény.
– Ne hidd, hogy a pénzét szereti, én ismerem. Csak a szíve kapja el…
Most is csak annak a szavára hallgatott…
Csak annak a szava felelet nélkül ne maradjon…
– Mihály… az én szavamra ki felel?
– Az, a ki a dohányod fűzésében is segítségedre vagyon, – felelt a
legény s nagy méltósággal átfonta a leány derekán a karját.
[Illustration: Átfonta a leány derekán a karját.]

V.
A Julcsa meg futott-futott végig a pajta szélén, ment a hang után.
Csillagtalan az éjszaka. Minden csendes, csak a nóta hallatszik. Ott a
nagy szalmakazal aljáról szól a hang. Nyomtatás után Bálint lepihent s
még a pipája ki nem égett, eldalolta a szíve szerelmét.
A leány megállt előtte.
– Dallos a kedved, Bálint?
A legény felriadt.
– Hát lejöttél…? Hát eddig sohase jöttél ide. Nem akartál a világ csúfja
lenni… így mondtad. – És a legény karja tágult.
– Nem úgy. Nem csókolózni jöttem. Van itt még rajtunk kivül valaki?
– Amott a szalmakazal túlsó oldalán az öreg Bús, meg a Kunos Mihály
szalonnát sütnek, a többi már alszik a kert árka szélén.
– Jól van. Annál jobb… Hallgass rám… Ezek mind csúfolnak, bántanak. Mert
eddig mást nem szerettem. Hiába járt utánam három határ legénye. Most
azt hiszik, a pénzedbe szerettem. Attól nincs se nappalom, se éjjelem.
– Hiszen tudod jól, hogy én nem hiszem.
– Ez nékem nem elég. Nem akarom, hogy leszóljanak. Ha a tieid megadják
nékem a tiszteletet, a többi is tisztelni fog. Ha anyád ellátogat
hozzánk, nékem is jobb dolgom lesz. Akkor még elvárok valameddig.
– Az anyám?
– Az. Hisz igérted, hogy még a nyáron eljő.
– Jól van, legyen, ha addig élek is, de elhozom. – És a szerelemittas
legény két szeme felvillant. – Szeretsz hát?
– Szeretlek… Tudod, hogy nincs szívembe zárva, csak a te képed, csak a
te szavadra hallgatok, csak a te nótáid kavarognak a szívemben. Tudod,
tudod jól, – s a leány leült Bálint mellé a szalmába.
– Lesz egy kis házunk. Mert ha magam gazdája leszek, apám rám iratja a
kis rátai részét.
– Lesz két olyan dolgos kezed, mint a milyen családodban nem volt még.
Dalom betölti nem csak a kis házat, de az apai jus egész területét. A
mit lámpagyujtáskor mondok néked, arra a feleletet a hajnali csillag
adja…
– Lesz két kis tehenünk is. Az egyiket anyám ajánlotta, úgy igérte az
esküvőmre.
– Még akkor is, ha engem viszel a paphoz?
– Hisz te fogod fejni majd, gyönyörűm.
– Lesz kertünk is? Lesz benne majoránna?
– Lesz benne virág. Meg mák, paszuly, szőllő. Te sütöd nékem a
turóslepényt szombat este.
– Te meg szombat éjszakáján, mikor kifekszünk a küszöb elé, átfonod a
karodat a derekamon, aztán elaltatsz édesen, csittítva szívemet,
csittítva a csókjaiddal.
– Így, – s a legény át akarta fonni a leány derekán a karjait. De a
leány nem hagyta magát. Felugrott. – Nem, nem. Csak ma nem… Az Isten
áldjon Bálint, – és fejére húzva a fehér kendőt, eltűnt a sötét
éjszakában.

VI.
A lány hazafelé indult. Alig hogy kiért azonban a szérüskertről, egy
magas ember állta útját. Tóth András volt.
– Rám leselkedett kelmed úgy-e? – kérdte a leány, megriadva, de azért
hetykén.
– Rád. És most már szemedbe mondom, hogy nem jó úton jársz. Én
elvettelek volna.
– Ugyan úgy-e, hát azt hiszed, mentem volna hozzád?
– Jobb amannak a szeretője lenni?
– Hallgass András! Elhallgass!
– Nem, nem hallgatok. – És most az erős legény megfogta Julcsa kezét s
úgy megszorította, hogy az felszisszent. – Eddig nem mertem szólni
néked. Nem tudom mi volt, az életem csak veszedelem, de ha szembe
találtam magamat véled, olyan lettem, mint a ma született bárány. De ma
nem félek. Nem… Elmondom, a mi a szívemet nyomja. Szeretlek, tudod.
Szeretlek úgy, hogy bűnbe kergethetnél, hogy az édes szülőmet
meggyilkolnám érted… te meg csak nevetsz rajtam s nem hallgatsz a
szavamra. Mondták, szeretőd a Bálint, tudtam, hogy vele tánczolsz minden
bálon, hogy az ő gyűrűit hordod, hogy… de, hogy az éjszakákat vele…
– Ki ne mondd, András! Ki ne mondd!
– Kimondom, miért ne mondanám. Hisz most már úgy sem veszítek vele
semmit, hogy az éjszakákat nála töltöd, azt csak ma este tudtam meg…
Mert úgy-e, úgy van?
– Higyjen, a mit akar. Ott járok, a merre nekem tetszik, arra nézek,
kire kedvem tartja, annak a gyűrűit hordom, a kiét elfogadom.
– És azt ölelem, csókolom, a kit szeretőmnek elfogadtam. Julcsa, ide
jutottál?
– Csendőr, kisérj be, lehúzom a kendőmet. Állíts a pellengérre!
– Julcsa, Julcsa, hallgass reám. A hogy én szeretlek, annak még az
árnyékát se közelíti meg annak a gazdának a gondolatja… Tud is ez a
gazdanép szeretni. Csak a kétszer-kettőt tudja.
– Azt, hogy énrólam mit mondtál, azzal nem törődöm. De Bálintot ne vedd
nyelved hegyére, mert megbánod.
– Nincs mit veszítsek, ha te nem szeretsz.
– Nem, nem szeretlek. Elmondom ma, holnap, mindennap. Se feleséged, se
társad nem lehetek… Menj utadra, András.
– Megyek. Az Isten meg fog verni, nem azért, hogy az én társam nem
lettél, de hogy mással bűnbe estél.
– Ha megver, én tűröm, nem te. Az Isten megáldjon, András, – s most,
mintha a leány szívében megrezdült volna valami: – Szánlak, András. De
nem tehetek érted semmit. Az Isten áldjon.
A leány ment útjára hetykén, de azért a szíve mélyén sajnálta Andrást,
annyira sajnálta, hogy még azt se vette neki zokon, a miért azt merte
neki mondani, hogy most már úgy se venné el feleségül…

VII.
Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem volt
szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, közel a
Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány eper- és
cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. A tanya körül
nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, Bálinté, meg a
testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment feleségül.
A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora özvegységre
jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a hármasfalu nevezte: Kopog,
Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis tizenegy éves leánya, a Julcsa
lakott. De csak édes anyja volt otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony
a kemencze oldalán ült, talpig sötét festőruhában, derekán vastag
húszforintos gyapotkendő, ha mindjárt julius van is.
– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy Bálint
belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, Bálint.
Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres tarisznyáját.
– Hazajöttem tisztálkodni.
– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék felé.
Pedig tudod –
– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem veszem
el azt a lányt. Nem szeretem.
– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a szeretkezésről, mi? –
nevetett az öreg asszony, de nevetése köhögéssé csorbult. És minél
jobban köhögött, annál gyorsabb, élesebb lett a szava. – Nem kell néki a
Zalai Örzsi, hogyis kéne? Az apjának hatvan holdja van az orosházi
határban s a lány magába van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven
forint a kis hold ára. Hogy kéne az az én Bálintomnak.
– A szívemet nem is kérdi.
– A szíved tartja majd el a gyerekeidet?
– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem.
– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér nekünk?
Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak.
– Csak az a pénz ér hát valamit a világon?
– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok szocziálistát, ez
mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert mivel fogott volna
egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. Elhallgat a szív, ha üres
a gyomor.
– De a mienk nem lesz az.
– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak kitagad,
ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen nyugalommal.
– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly nyugodtan.
– Azt nem, azt majd az élet töri meg.
– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék hatvan
holdjáról szó lett volna ejtve.
– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy engedelmes
cselédünk lész.
– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön el a
Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, közbenjáróm lesz az
édes apámnál.
– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod értéke
szól majd érted.
– Julcsa aranyat ér.
– Ezt mondod, mert szereted.
– Kelmed is meg fogja szeretni.
– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit tartok
róla.
– Mikor jön hozzájuk?
– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, úgyis
ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem.
– Csak le ne nézze őket…
– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen adta
nékem.
Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón,
megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két
mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – a
juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az oldalán.

VIII.
A mint Csepcsányiék kocsija megállott Mangáék háza előtt, a gányók mind
künn voltak a napon czifra ruhában. Ünnepeltek. Ott virított a Manga
Julcsa sáfrányzöld selyemviganója mellett, a melyre szürkéskék selyem
átalvető kendő borult, az Annus Terka sárgás rózsaszín rokolyája s a
Badár Rebeka fehér felöltője, nagy virágos narancsszín szoknyája
mellett. Mindegyiknek hajában, kezében, mellén lángszín muskátli. Köztük
vegyesen a legények vörös ingben, fehér ránczbaszedett gatyában, sűrűn
pitykézett mellényben.
Manga Julcsa, a hogy meglátta az érkezőket, pár lépéssel elindult
feléjök, végigsimította a ruháját, azután megállt… várni. Hátha még se
hozzájok jöttek.
– Eljöttem, – szólalt meg Csepcsányiné, hogy leszállt a kocsiról, – az
ángyomat, Annusnét, meglátogatni. Otthon van, Terka?
Terka lesegítette a ruháiba bonyolult öreg asszonyt.
– Nincs itt, – mondta, megcsókolva arczát. – Bánomba ment, Pál
bátyámékhoz, de azért fáradjon be nénémasszony a mi szegényes házunkba.
– Hát nem hozzám jöttek, nem, – gondolta Julcsa, s az egyik kezében levő
muskátlit lassan szétmorzsolta.
– Ez itt… a Manga Julcsa, – úgy-e? – kérdezte Csepcsányiné, odafordulva
Julcsához. – A Madarászné komámasszony huga (hát csak erről ismersz,
erről, – zengett a Julcsa fejében). – Derék lány, pajtásod Terka, úgy-e?
Együtt laktok?
– Együtt, néném, meg Volenszkiékkal és a Györgyi Mihályékkal.
Szegényesen vagyunk.
– Kis házban nagy boldogság elfér, – szólalt meg most Julcsa.
– Nagyba is elfér az, húgom. Nagyba is, – felelt reá Csepcsányiné.
Ezalatt Bálint levetette a lovak istrángját, oda jött a ház elé s a
gányó fiúk közé keveredett. Az öreg asszony Terkával bement a házba.
Julcsa daczosan künn akart maradni, de Bálint intett neki, erre bement ő
is.
– Hát melyik a ti részetek, ez? No ide ülök, miután hozzátok jöttem el
látogatóba. Csinos nagy ház, tele van.
Terka leült mellé, Julcsa pedig a saját szegletükbe vonult s ott kihúzta
a sublót egyik fiókját, úgy tett, mintha keresgélne benne valamit.
– Csinos ház. És ez a tengersok viganó mind a tied, Terka?
– Az a, néném. Most is hét van rajtam ez alatt, – mondta, felhajtva a
selyemszoknyát.
– Persze, persze, telik nektek. Én nékem soha se volt háromnál több
egyszerre a testemen. – Persze, persze. Ti birjátok.
– Mi nem birjuk, néném, – szólott oda most Julcsa, pártját akarva fogni
Terkának. – De nénémasszonynak egyebe is volt, mint a teste, nem kellett
annyira csinosítani, mint minékünk. Minket nem vehetnek el az apánk négy
ökréért, mert neki nincs.
– Ejnye de igazat is szóltál. Engem csak azért vett el az uram.
– Azt nem mondtam, néném, – felelt most hevesen Julcsa, vérvörösre
pirulva. – Csak úgy magunkról beszéltem.
– Ti kényesek vagytok. Mi nem voltunk. Selyem viganó se volt rajtam,
mint lány, soha se. Két átalvető selyemkendőm volt, az egyiknek hat
forint volt az ára, a másiké négy. A tied mennyijébe volt az apádnak,
Julcsa?
– Semennyiébe se. Magam szereztem a mult kukoriczatöréskor.
Tizennyolczat fizettem érte.
– Erre persze jutott. Erre mindig jut.
– Jut másra is, néném, – szólott közbe Terka, hogy csittítsa a két
beszélőt. – Nézze, ez a láda tele van vászonnal, ezt a Julcsa mind a
saját keresményéből szerezte…
– Persze, persze. Ez a lakodalomra készült. Módos ember fia kerülgeti a
szép leányt, hát tizenhat vég vászonra lesz szükség, hogy az ágyakat
befödje véle…
– Nem kell nékem egyéb, mint egy kis kunyhó gazfedele s abban egy vaczok
szalma. Boldog leszek én azon is azzal, a kit szeretek, – vágta oda
Julcsa mind élesebb hangon.
– Boldog-e? De jó is a dolgotok. Az én édes apám nem mert volna négy
szekér bútor nélkül elküldeni az uramhoz. Úgy tudták az én gondos, bölcs
szülőim, hogy mikor a tejfel elfogy, akkor nincs már méz se.
– Az Úristen nem csengő aranypénzért árulja a kis méheknek a mezei
virágok mézét.
– De a koldustarisznyába se juttat belőle.
– Koldus az, a ki kér, könyörög. Én nékem mindig magasan volt a fejem.
Nem tudtam megalázni magamat semmiért.
– Büszke lány vagy, gányó Julcsa, büszke lány, – vágott vissza az öreg
asszony, de mind nyugodtan, mozdulatlanul. Még ajkain is csak oly
egyforma változatlan mosolylyal, mint mikor leszállott a kocsiról. –
Büszke, persze selyemruha a testeden. A suhogása bátorít…
– Nem az, de a szerelmem. Tudja meg néném, hogy az, a kit szeretnek, az
méltán büszke lehet, mert azt az Isten pártolja.
– Akkor az is fog tudom megvédelmezni, ha a szegények szegényei lesztek,
úgy-e?
– Az, akkor is. A szegényt szereti az Isten a legjobban.
– De nem azt a szegényt, ki selyemmel födi a rongyait.
– Ne bántsa néném. Nem ismeri, milyen jó, derék lány az. Színaranyat ér
a szíve, – szólalt meg Terka, a ki félve figyelte a két asszony harczát.
– Hagyjad el Terka, hisz azért jött ide, hogy legyalázzon.
– Azért jöttem ide, – mondta az asszony s nyugodtan simogatta a kezében
levő keszkenő szélét, – hogy megmondjam néked, hogy hiába jársz a fiam
után. Jobb, ha idejekorán én tőlem tudod meg. Menj máshoz, ne vesd a
szemeidet mindjárt a legderekabb s legpénzesebb gazda fiára. Mert az
csak addig pénzes, míg téged nem ismer. A mi fiúnkat nem gányó lánynak
neveltük, a mi portánkon ne érezze senki a dohánylé szagát…
De ezt már Julcsa nem birta tovább. Felpattant ülőhelyéből, odament az
öreg asszony elé és szembenézett vele:
– Ismer? nem ismer? Szegény ember lánya vagyok. De… csak úgy megyek a
fiához, tudja meg, hogy ott hagyja értem mindenét, pénzét, tanyáját,
családját. Hogy csak úgy megyek hozzá, ha koldus lesz. Koldus vagyok,
koldus legyen a párom.
Ezzel kiment.
A házajtónál Bálint várt reá. Körülte a gányók.
– Megmondtam anyádnak is, megmondom neked is. Úgy megyek hozzád, ha
elhagyod értem apádat, anyádat, el pénzedet. Mert csak így vagy az én
nyomorúságomhoz méltó. Gazda-emberhez nem megyek.
A gányók szemmeresztve hallgatták. Czombos Miska szólalt meg:
– Igazad van. Most már veled tartok. – A kinek nem tetszik, a mit a
Julcsa mondott, megfelelek neki én.
– Ne akarj az olyannak prókátora lenni, kinek nincs szüksége reá, –
mordult rá Bálint, félrelökve a fiút. – Te meg gyere Julcsa innen velem,
még nem késő. Békéld meg anyámat s menjünk aztán a paphoz.
– Én… őt? És ha azt mondanád, tépjem ki a szívemet gyökerestül, hamarább
megtenném. A mint mondtam, úgy van. Most terajtad áll, hogy az enyim
lész-e vagy másé. Szegény sorsban veled megyek. Nem az én gyomromnak
való a gazdák kenyere… Isten áldjon…
És a lány, a többi gányó legények-, lányoktól követve elment.
Bálint egyedül maradt. Odabenn meg szegény Annus Terka nyelte a keserű
falatokat egyre-másra, Csepcsányiné meg csak tartotta szóval.

IX.
És Manga Julcsa várt. Napok multak s Bálintról se hír, se hang. A
munkába embert állított maga helyett. Izenetet meg nem küldött a lánynak
semmit.
Julcsát majd elpusztította a lelkében lázongó szenvedély. Se éjjele, se
nappala nem volt. Szólni meg nem szólt senkinek. Nem engedte a
büszkesége. Dalolt egész nap, hogy azok ne sejtsék, mi marja a szívét.
Pedig a fenhéjázó szavával megnyerte mind a gányókat. Mind neki adott
most már igazat. Nem volt melegebb szószólója Czombos Mihálynál, a ki
pedig idáig lenézte, mert azt hitte, csak a legény pénze után bomlik.
De mit törődött ő most ezzel? Mit a szóbeszéddel? Mit bánta volna, ha az
egész világ felfordul is, csak Bálintról jött volna hír.
Esténkint leste a hajduvölgy szélén, tán oda jő beszélni véle… Tán
akadályok vannak az útjában, azért nem jöhet, tán ez, tán amaz.
Szabad-Szent-Tornyáról meg csak jöttek a részesek, de büszkesége nem
engedte, hogy tőlük tudakolja, hogy mi van Bálinttal.
Így telt el egy hét. Vasárnap Juczi néninél, a homokháton volt bál.
Hítták a lányok, Terka meg Rebeka, menjen velük. Nem akart. Bálint
nélkül úgy se érne a bál semmit…
– Ugyan hagyd el, hisz még azt mondják, ott hagyott, azért nem mutatod
magad, – ejtette ki Terka.
– Azt mondják, azt… Akkor megyek… Nem látta még Manga Julcsát senki se
sírni, nem is fogja.
És a lány felöltözött a legszínesebb ruhájába. Fejébe, hajába piros
szegfűt tűzött. Rózsaszín szallagot font a hajába s hat alsószoknyát
vett a selyem viganója alá. Olyan kényes volt, mint még soha.
Suhogott a sok szoknya körülte, illatozott egész teste a rozmarintól,
szagos majoránnától. Napbarnult nyakán tíz sor kláris, arany
gyöngykoszorú övezte a fejét. A fülében két nagy máriás arany fülbevaló.
A füle mellett egy egész csokor téglaszín muskátli.
A mint kilépett a házajtó elé, a két másik lány irigységgel,
elragadtatással nézte. Ilyen szépnek még nem látták soha se.
A mint végigmentek a homokháti főutczán, a gazda-lányok mind összebújtak
szapulni. Ez az a híres Manga Julcsa, ki a Csepcsányi Bálintra vetette a
szemét, ez az, ki azzal kérkedik, nem kell néki se pénze, se háza. – Ez
az a híres gányó lány, kiről hét nótát csináltak egy takarás alatt.
Éppen három órát ütött, hogy befordultak a Juczi néni kapuján. Az
udvarban volt az egész mindenség. A nagy eperfák alatt tánczolt a hármas
falu egész fiatalsága.
Ott volt Misinszki Franczi sötét gyászruhában (nem tudom kit gyászolt
olyan vígan) az újdonsült urával. Ott Guba János meg a felesége, kit a
tavalyi szénagyűjtéskor választott künn a sós-tó partján, három lány
közül. Ott Molnár Jánosné, madárkaszerű arczélével, meg a derék
Jánossal, ki kötelességtudólag, nagy figyelemmel és becsülettudással
tánczoltatta pirinkó feleségét. Meg Berta Pál, kivel Molnárné, mint a
hogy az írás mondja: «ült egy meleg subában, no de persze régen, még
kislánykorában». A subát Bertáné sikkasztatta el valami
vándorlólegénynyel, hogy ne legyen többé szóbeszéd róla.
Meg a csendes Éliásné is eljött a falu széléről, gyönyörködni a süldő
legény fiában, kiből olyan híres tánczos lett.
Meg Rétes Mari, magára rántva legszebb tarka viganóját, kijött
Orosházáról, hol szolgálatba lépett és itt nyolcz major gányósága,
elvegyülve fehér gyolcsgatyáju, kaczkiás kis kalapjukban, a gazda-fiúk
fekete, finom posztó-mándlijai között. – Hányféle szín a sárga
napfényen, a fehér ingek, gatyák szinte vakítóan világítanak ki a tarka
selyemkendők, színes viganók közül. A homokháti paraszt-banda húzza,
odabenn meg két czigánynál, néhány legény mulat.
Bálint nincs a tánczolók között. De hogy is lenne, hisz itt úgy se
tánczolhatna mással, mint a «gányólánynyal».
Azért Julcsa csak elmegy a tánczba. Hisz itt minden legény, lány tudja a
történetét, itt hát nem lehet bús, levert. Itt nem láthatják, csak
csapongó kedvét, három határban híres tánczát. Györgyi Jóskával járja. A
legények között ő a legjobb tánczos. A legény méltósággal, lassú
lépéssel kezdi, ő azonban gyorsítja. Tánczol, mintha csak minden egyes
lépéssel a szíve bánatján könnyítene, annyira rezeg egész teste, oly
szenvedélylyel járja.
A csárdás alatt azonban eszébe jut, hátha Bálint az ivók között van,
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A pénz legendája; Gányó Julcsa - 09
  • Büleklär
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4070
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1965
    33.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4331
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1812
    36.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4147
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1740
    37.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4132
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1773
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4138
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1848
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4028
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1828
    35.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4172
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1961
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4271
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1783
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4345
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1751
    36.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4245
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1761
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4083
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1607
    37.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.