A legnagyobb bolond: Regény - 08

Süzlärneñ gomumi sanı 4114
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
53.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
még vissza jött titkon, elbúcsúzni a jó öreg asszonytól, elbúcsúzni a
padlás bűbájos társaságától, aztán elment oda, a honnan a fiú utolsó
levele jött, de a fiút nem találta, hanem a korcsmában talált egy csomó
jókedvü népet, a kik cifra sátort ütöttek és az udvaron egy gyönyörű
kisasszonyt, a ki egy drága bársonyruhát porolt s a mint porolta, egyre
mondogatta:
«Porzik porzik a ruhám
Arany eső szakadj rám,
Majd ha este ég a fény
Szép Melinda leszek én.»
Vagy újabb versen «Ofélia leszek én», azután meg «Dezdemona leszek én»
és így tovább porozgatta a ruhát. A kis leányt nagy vágyódás szállta
meg, megszólította a szép kisasszonyt s a jókedvü népség magával vitte
őt s aztán ő kezdte porolni lassan-lassan a ruhákat s ő mondogatta:
«Porzik porzik a ruhám
Arany eső szakadj rám
Majd ha este ég a fény
Szép Melinda leszek én…»
És a tükörben a szegénység, a nélkülözés, a szerény dicsőség
felejthetetlen képei merűltek fel, frissen, elevenen, s Grizeldisz
édesen mosolygott bele a tűkörbe, s a képek mind mozgalmasabbak lettek,
mind élénkebbek, távoli csengetyű szavát vélte a leányka hallani, majd
közelebb jött e csöngetés, mint egy víg téli tájban a csengetyüs szán
csilingelése, s a tűkör megtelt lelkes hallgatósággal, mely figyel,
tapsol s amott, egy előkelő helyen egy fehér arc, érdekes szép
férfi-vonások, – ah! – ez a dárdási közönség! – S a mint Grizeldisz
izgatottan közelebb viszi fejét s rálehel a tűkörre, a csengetés még
egyre tart, de a lelkes közönség a semmibe hull vissza a sima lapról,
csak a fehér arc marad ott egy pillanatra még, igen… de nem, ez nem az,
ez egy halott ember dult, sárga arcza, torzonborz hajkoronával… irgalmak
istene, a bácsi, halálának borzasztó napján…
És a csengetés még egyre tart, az ajtó feltárul, s a direktor belép s
megzavarja Pipiske elmerengését. A nagy csengetés nem a dárdási szán,
hanem a harmadik jel, az előadást kezdeni kell; a szinház tele van
válogatott közönséggel. Itt van a polgári kormányzó úr, előkelő
hivatalnokok kiséretében, vannak mágnások is, kevés ugyan, de eddigelé
egyáltalán nem volt. Gyorsan csak, előre, előre diadalra.
És Pipiske összeszedi magát, kilép a szinpadra, a közönség elé és zúgó
taps fogadja megjelenését. Erre a csodaszerre aztán elfelejt mindent és
játszik és élvezi játékát jobban, mint akárki a nézők közül, s mikor
elhagyja a szinpadot, újra felzúg a riadalom s az a szép, elegans, úri
publikum, az a fővárosi nép, a maga művelt izlésével hódol Pipiskének és
szentesíti Keserű Jónás úr, a dárdási direktor itéletét.
Pipiske a jelenete után beoson öltözőjébe és tűkrébe néz és az onnan
kimosolygó Grizeldiszt megcsókolja és azt susogja: «Meg vagyok veled
elégedve kicsikém.»
És mikor megint kiment a szinpadra, kivitte magával azt a másik
szándokot is: körül nézett a páholyokon. Melyikben ül, a ki rajta
segíteni fog?
És mint a villámcsapás, úgy állítja meg szemléjében Pipiskét egy sápadt
férfiarc látása. Csak most látta a tűkörben, ugyanaz, a ki Dárdáson
megakasztotta Kordeliában. A fehérképű ember messzelátóját szögezte volt
Pipiskére s jól látta, hogy észrevétetett.
Pipiskét azonban e találkozás, bárha fölöttébb kellemetlenül érintette,
csak egy szempillanatra hozta ki sodrából s jelenetét, midőn férje által
megtagadtatik, oly vonzó s bensőséges lemondással játszta, a megtört
hangok oly zenéjét adta, hogy a közönség nagyja-apraja vele sirt, s
elmenetele után példátlan lelkesedésben adott tetszésének kifejezést.
Pipiske kénytelen volt újra meg újra kimenni megköszönni a nézőségnek,
hogy méltányolja művészetét.
A direktor úszott a boldogságban s egy rendkívül szép csokrot adott át
Pipiskének, s titokzatosan hozzá tette: a kormányzó úr ő excellenciája
hivat páholyába. Kegyed szerencse gyermeke s engem is bele vont
szerencséje bűvös körébe.
A direktor elrohant, Pipiske pedig öltözőjébe ment.
Ott egy másik szép csokor volt, rózsaszin szalagokkal. A csokorba
névjegy volt dugva, rajta e név «gr. Szanday Elemér».
– Ah! – mondja Pipiske kiábrándulva, – azt hittem… de hiszen ez az az
úr, a ki a heroinát akkor este megszöktette! Úgy látszik, megint
megszöktette valaki a heroinát, de… tőle!
És jó kedvvel indult a szinpadra.
A direktor jött. A kormányzó úr el van ragadtatva, le is jött a
szinpadra, be akarja magát mutattatni. Roppant szerencse! Tessék
kisasszony –
És egy érdekes külsejü, mintegy ötven éves úr felé vitte Pipiskét.
– Ő nagyméltósága, a polgári kormányzó úr. Pipiske kisasszony.
– Kisasszony, kegyed mindnyájunkat elbájol játékával.
– A közönség igen kegyes irántam.
– Ez a közönség rendszerint szigorú és követelő s nem valószínű, hogy
kegyeddel szemben megváltozott volna.
– Nagyon elbizakodottnak kellene lennem, ha a kitüntetés e jeleit mind
csak megérdemlett jutalomnak venném –
– Kegyed ép oly szerény, mint a mily jeles művészetében. Szivemből
gratulálok önnek. Lám, lám, ismét felriad a taps.
– Felvonásvég van, – mondja a direktor.
– Jöjjön, kisasszony, jöjjön, – mondja a kormányzó úr. – Kegyed ugyan
megérdemelte e tapsokat, de azért a közönség megkivánja, hogy meg is
köszönje.
– Istenem, hogyne! – mond Pipiske s elfogadja a kormányzó úr odanyújtott
karját.
– Jesszus, – kiált a direktor elképedve, – hát a csokrait nem viszi ki?
– Ah, csokrok? – mond a kormányzó, – hogy is ne! Ide velök! – És maga
rohan az öltözőbe, felkapja a két csokrot, de nem a nélkül, hogy körül
ne nézne az érdekes öltözőben.
– Lám, lám, – mondja magában, – gróf Szanday Elemér névjegye! Ez
érdekes!
És szalad ki a két csokorral, melyeket Pipiskének át ad. Pipiske pedig
prezentálja a két csokrot a közönségnek s a két csokor újabb riadalom
forrása lesz. Pipiske kénytelen másodszor a lámpák elé menni, de mostan
csak egy csokrot visz ki magával. A gróf Szanday Elemérét – ott benn
hagyta.
Abban a páholyban pedig, a hol az a fehérképü ember ült, a következő kis
párbeszéd folyt le.
– Nos, még mindig oly bájosnak találod, – mondja egy alak, mely a páholy
árnyékában ült.
– Még mindig, – felel a fehér arc.
– És – tartod a fogadást most is?
– Nem, most majd én fogadok valakivel az ellenkezőre.
– Nem is érdemes az ilyet komolyan venni.
– Nem érdemes, pedig kár. Nem tudod, kitől kapta azt a másik csokrot?
– Miért?
– Legalább is annak az adójával szeretnék fogadni.
– Nono! Ez még mindig egy kissé komoly.
– Eh, két hét alatt a szeretőm lesz.
[Illustration: – Eh, két hét alatt a szeretőm lesz.]
– Vagy a másé, – mond nevetve az árnyékban ülő.
Pipiske kisasszony pedig ez alatt udvarolt a kormányzó úrnak s mikor
elbúcsúzott tőle, igen meleg kézszorítással köszönte meg neki, hogy
érdemesnek tartotta lefáradni őt megdicsérni. Játék után aztán hazament,
megcsókolta Celesztin mamáját és azt mondta: minden jól megy, remélem,
szerencsésen végire járok a dolognak.
A kormányzó úrhoz pedig, mikor kilépett a szinházból, egy másik ember
csatlakozott.
– Nos, mit beszéltek azok a gavallérok?
– Semmi különöst, azt is keveset. Csak az új szinésznő iránt érdeklődtek
s azt hiszem – tervök van vele.
A kormányzó úr tudniillik, a mint Szanday Elemér gróf névjegyét
megpillantotta, utasítást adott, hogy a gróféval szomszédos egyik
páholyba egy bizalmas embere menjen be látogatóba s iparkodjék a két
fiatal ember beszédét kihallgatni.
Használhatta-e és mire a kormányzó úr, a mit megtudott, azt még talán
lesz alkalmunk tapasztalni. Vélekedésünk az, hogy egy ügyes ember
mindennek hasznát tudja venni a világon.


XIV. FEJEZET. (A hogy az isten intézkedik.)
E sorok olvasóit szemtanujává tettem egy magával, a világgal,
fogalmaival meghasonlott ember halálának, s a kik látták annak az
embernek reménytelen küzdelmét s lehanyatlását az örök megsemmisülésbe,
tán szivesen tesznek velem egy kis kitérést, hogy egy jámbor és
istenfélő, hitében biztos embert meghalni lássunk. Az ilyennek könnyű a
meghalása s a látvány, melyet nyújt, inkább irigységet költ, mint
szánalmat avagy rettegést. Az ilyen munkája-végezetten, istennel és
emberekkel békében, csöndes lelkiismerettel – pihenni tér a halálos
ágyon; elalszik abban az édes reményben, hogy a mit szerencséje esett
jót cselekedni, azért édes jutalom várja egy szebb hazában. Az ilyent
kecsegteti a hit, hogy a kiket szeretett, azokat mind viszontlátja ott,
a hova megy, a kik már meghaltak, csak megelőzték őt az örök életben s a
kik utána fognak meghalni, azokra ő fog várni mennyei fényességben.
Kevesen, nagyon kevesen vannak, a kik e hitben élnek és halnak meg, de a
sír szélére jutván, valóban boldogoknak mondhatók a halandók között. Az
emberi tudomány, a felvilágosodott elme minden vívmánya ezt a nyugalmat,
ezt a békét, ezt az elandalító reménykedést a megsemmisülés percében meg
nem adhatja.
Rettenetesnek és ádáz kegyetlenségnek tartom istenét és hitét elperelni
az embereknek, mikor egyenértéket az élet nehéz óráira – egyetemes
értékűt nem adhatunk nekik. Hogy egyesek voltak, a kiket, hogy úgy
mondjam, a felvilágosodás nyugalma végső percükben sem hagyott el: ez
értéktelen; mert számosan vannak mások, a kik filozófiával éltek ugyan,
a míg testi erejök meg nem törött, de utolsó tusájokban elhagyta őket a
filozófia, helyébe lépett a kétség, s a kétségbeesés. És e két
kathegoria ki nem meríti a halandók számát, mert ezek képviselik az
egyeseket s a százasokat, ezek után jönnek a – milliók és újra milliók,
kik napi munkájoktól nem érnek rá vallás helyett filozófiát tanulni s
ennek magaslataira emelkedni. Hagyjátok meg tehát az emberiségnek
istenét érintetlen legalább addig, míg a természet és teremtés végső
okát ki nem puhatoltátok s megfoghatóvá nem tettétek minden józan emberi
elmére nézve. Hagyjátok meg a lehetőséget, hogy a jók és jámborok
halálát mennyei béke és glória vehesse körül…
… Egeresi Illés, a fiatalképű öreg pap szobájába lépünk. Ott pihen az
aggastyán, a ki százaknak vitt utolsó vigasztalást, kezében egy kis
finom mívű csontfeszülettel, rendesen, szépen megvetett ágyában.
Galambfehér haja körülveszi kimerült arczát, szemei fényökvesztetten
néznek a levegőbe. Ha az ajtó halkan nyílik, oda fordul a két barátságos
szem, s ha nem az lép be, a kit a haldokló vár, türelmesen tévedez ismét
a levegőben. Békés, egyhangú, teljesített kötelességgel terhelt mult van
az aggastyán mögött; egy szerény, lemondásokban gazdag, de megelégedett
élet; eredménye az egyensúlyos lélek, a nyugodt lelkiismeret. Az isten
nem lesz szigorú birája annak, a ki mindig szigorún itélt magáról, az
élettől nem kért sokat s a mit kapott tőle kéretlen, szivesen osztotta
meg másokkal. Nem elbizakodás a mi neki a nyugalmat adja. Bűne se több
se kevesebb mint más embernek, a ki nem bűnökben keresi kedvét, de
határtalan bizalma van isten irgalmasságában, mely előtt alázattal
hajtja meg fejét…
Ajtaja ismét nyílik s egy köhécselő öreg asszony Jézus nevét dicsérve
lép rajta be. Adorgyán János özvegye, a kiért a haldokló pap elküldött,
valamint Adorgyán János özvegye elküldött annak idején a papért, mikor
szerencsétlen gazdája haldoklott.
Őt várta tehát Egeresi Illés és magához intette.
– Kedves jó asszony, kevés élni való időm van már és egy nagy gond
nyomja a lelkemet. Nyúljon ide a vánkosom alá, úgy, ott talál egy
hétpecsétes levelet. Ez a maga boldogtalan gazdájától való. Azzal a
szóval adta nekem által haldokló ágyán, hogy «ha van isten, intézkedjék
róla». Ebben van úgymond, az ő gyónása, leteszi a kezembe s legyen itt
olyan biztos helyen, mintha a magáéban volna. Eddig őriztem e levelet,
most meg kell halnom, nem őrizhetem tovább. De nem is adhatom senkinek,
csak isten rendelkezhetik róla, nem én, sem más. Én tehát magammal
viszem a sirba. Ha isten úgy rendelte, ott porlódjék el velem. – És egy
kis pihenőt tartva s kezével, melyben a feszület volt, megfogva az öreg
asszony kezét, rövid néhány lélegzet után folytatá:
– Azért kérettem ide magát jó asszony, hogy végső kivánságomat maga
teljesíti leghívebben, maga, ama boldogtalan felebarátunk utolsó
gondviselője. Arra kérem tehát, vegye e levelet magához, maradjon
végpercemig nálam, fogja a félkezemet, mikor utolsó lélegzetet veszek,
aztán ha feltesznek a hideg ágyra s onnan a koporsóba, tegye ezt a
levelet a fejem alá, hogy békém legyen nekem, békéje annak a szegény
embernek s békéje magának, a ki maholnap utánunk jön a temetőbe, ott
künn a hantok alatt. Fogadja meg nekem ezt a szent szűz nevében.
– Megteszem, megteszem, a szent szűz nevében, – mond az öreg asszony
reszketeg ajakkal.
Egeresi Illés megszorította Adorgyán özvegye kezét, de el nem eresztette
többé.
– Köszönöm, – susogá; – és most a káplánt.
Az öreg asszony fölkelt, kiszólt az ajtón s ismét az ágyhoz ment, s
minekutána elrejtette a levelet, letérdelt az ágy elé s kezét a haldokló
kezére tette.
Az ajtón bejött a káplán, nehány férfi- és nőcseléd, mind letérdeltek,
hangosan imádkoztak.
Mikor imádságukat elvégezték, az öreg asszony, ki a beteg kezét fogta,
visszafordult a többiekhez és csöndesen susogta: meghalt.
Adorgyán János özvegyének nagyon nyugtalan éjszakája volt, míg az öreg
pap hagyatéka a kezei közt volt. Együgyű öreg asszony volt, de mindig
vissza-visszatért ágyához álmát elriasztani a gondolat, hogy ebben a
levélben köll valaminek lenni Pipiskéről is, a szegény világgá ment
leányról. Nem jobb cselekedet volna-e valamely becsületes irástudó ember
kezére adni ezt a levelet, mint eltemetni a jó pappal? De szabad-e ezt
tennie? A haldoklónak fogadást tett! Nem, nem, ő ezt nem teheti. Isten
rendelkezik a levélről, a levélnek az elhalt papnál kell maradnia.
De valamit mégis tett. Az is csak isten rendelése, hogy a levél az ő
kezébe jutott, ne menjen hát ki a kezéből nyom nélkül. Meg kell azt
cselekedni, hogy ne rothadjon el oly könnyen, mint a szemfedő. S az öreg
asszony okos észszel előbb megitatta a levelet olajjal, azután lakkos
vászonba jól begöngyölgette s bevarrta. Így vitte el másnap este a
paplakba, s mikor már koporsóban volt a halott, mielőtt a virrasztók
elfoglalták volna a halottas szobát, becsempészte a nagyon kicsire
összehajtogatott csomagot az elhunyt feje alá.
Másnap díszes temetésre jött el az egész lakosság. A falu apraja-nagyja
ott volt az elhunyt pap koporsója körül. A szép idő s a vasárnap délután
megengedte, hogy a pásztorembereken kívül mindenki ott legyen. Csak a
sánta harangozót kötötte hivatala a toronyhoz, ő maga nem, csak harangja
szava kiséri el a halottakat. A káplán s a szomszédfalu papja igen
meghatóan szentelték be, s a cirkumdederuntot a mesterrel egyetemben úgy
énekelték, hogy egy zokogás fogta el a hivők egész tömegét. Nem kellett
család, a ki elsirassa, siratta a jó lelkiatyát az egész község. Aztán
nyolc szálas ember vállra kapta a szent Mihály-lovat, a népek
sorakoztak, elől a halottas kereszt, aztán az iskolás gyermekek, utánok
a halottvivők, a fejfával s a koporsóval, majd a papok meg a mester,
ezek után a falubeli férfiak, végül az asszonynép, dicsérve az elhunyt
erényeit, jóságát, prédikációit, tanácsait.
A temető inkább a természet tenyésztő iskolájának látszott, semmint
halott emberek eltakarító helyének. Árok vette körül a négyszögű
térséget, s az árok kökénybokorral, galagonyával és csipkebokorral volt
benőve. A kökényen és galagonyán át itt-ott fehérszakállú ihszalag
kapaszkodott föl a levegőbe, s nem levén mibe fogóznia tovább,
tanácstalanul ingott ide-oda, a mint a szellő cirógatta szakállát. Lenn
a temető térségében fiatal cserfák, iharok és hársok álltak, az árokbeli
bokrok pedig itt is sűrűen ismétlődtek, földi szederrel körülfuttatva.
Nem kertészkedett itt senki, csak a természet, s az nem tűrte meg a
meztelen sirokat. Előbb gyorsan füvet növesztett rajtok, majd viruló
szemfedőt himzett rájok kúszó növényekből, szederből, csuhinából,
boncsból, végül árnyas bokrot, alkalmasat arra, hogy fülemüle fészkeljen
tavaszszal rajta.
Az egyik oldala a temetőnek egy kis vágásra dült, melybe a falubeli
gyermekek szoktak nyár elején epret szedni járni, ha egyéb dolguk
nincsen.
A temető közepe táján, a nagy keresztfa szomszédságában, bokroktól
beárnyalva volt megásva Egeresi Illés örök nyugalma számára a hely. A
gyászoló sereg körülvette a sírgödröt s a halottvivők letették terhöket
a sír szája elé.
Egy kis élénkebb szél kezdett már útközben támadni s mikor most
körülállták a férfiak hajadon fejjel a sírt, a szél kapkodta az emberek
haját s ide-oda lebegtette a szemfedőt. A nap nyugvó félben volt s
vörösen nézett vissza a határról. A káplán és a szomszéd falu plébánosa
a meghatottság leküzdhetlen jeleivel kezdték ismét egyházi éneköket,
melynek hangjait a szél el-elszedte ajkukról, hogy belevegyítse a titkos
búgásba, melyet a bokrok s fák lombjai közt csodás hangszerein
előidézett. Az egyszerű paraszt népek némán, megilletődve, s a sírhoz s
a koporsóhoz szegzett szemekkel állva, hallgatták a papok énekét, a szél
muzsikáját s érezni látszottak az ő világuk s a túlvilág e mesgyéjén
való szertartás bűvös hatását, a mint a hangokba, melyek rendes
rithmussal zsongtak fülökbe, rémes idegenszerűséggel vegyülnek be sértő,
zavaró hangok. A falubeli kis harang, melyet a sánta bakter hármazva
húzott eddig, hirtelen megáll, azután egyoldalosan kezd kongani.
– Jézus Krisztus, félreverik a harangot, ez tűzi veszedelem!
Mindenki a falu felé fordította arcát s onnan sűrű sötét füstfelhőket
látott az ég felé gomolyogni.
Egy rémkiáltás hangzott el minden ajkról, s pap, mester, hivők – mind,
mind, ott a sírszáján hagyva a halottat, rohant a faluba menteni,
oltani, szembeszállani a pusztító elemmel…
… A szélből vihar, a tűzből tenger lett. A kis falu hamuvá égett…
emberek, állatok veszedelme volt ez éjjel a kis falura nézve.
A kik másnap nehányan kijöttek a temetőbe, összeszedve a káplán és
Adorgyán János özvegye által eltemetni a papot, azok mindazon jajgattak,
bár őket temették volna el tegnap, hogy ezt a mai napot meg ne kellett
volna érniök. Lám, hogy szerette az isten az öreg plébánost, hogy előbb
magához vette, semmint a végitéletet e falura bocsájtotta.
Ily beszélgetések közt értek ki a temetőbe.
Ott azonban újabb rémület várta a szerencsétlen népet.
A koporsó fel volt szabva és üres volt. Az öreg pap holtteste papi
ruhájától megfosztva, bele volt vetve a nyitott sírba s bozóttal,
földdel félig be volt hányva, ruhája pedig a sír mellett feküdt
rendetlenül, megtépve.
A nép e rémes látványon elfelejtette hirtelen kárát s reszkető ajkán,
megrémült képén ott ült a hit, hogy a két esemény, a falu pusztulása és
a pap holt testének a koporsóból kifordulása összefüggésben van
egymással, hanem hogy egyenesen a sátán borzasztó munkája.
A nép nem is engedte eltemetni a papot, csak az esperes és a püspök
közbejöttével juthatott el végső nyugalma helyére Egeresi Illés, a
fiatalképű, jámbor életű öreg pap.
Adorgyán János özvegye pedig a mint összekulcsolta kezeit s
odaszorította öreg dobogó szivére, szét se tudta egyhamar venni nagy
rémületében s reszketeg vén ajkai egyre mondogatták:
«Az isten intézkedett, dicsértessék a neve!»


XV. FEJEZET. (Pipiske nyomra akad.)
Pipiske kisasszonynak legjobb pártfogója csakugyan nem mindennapi
tehetsége lett. Minden föllépése egy-egy újabb diadal volt, gratulánsok
és udvarlók rajongták körül és a kormányzó úr egyik leghivebb tisztelője
lett. Pipiske minden tisztelgőt szívesen fogadott, csak egyet nem kivánt
észrevenni, a ki pedig legállandóbban ostromolta névjegyeivel,
csokraival és levélkéivel: gróf Szanday Elemért. Erről eleget tudott
azzal, hogy a heroinát megszöktette. Neki ilyen vágyai nincsenek; a
miben ő jár, arra pedig jobb segitőket remél másokban, mint a grófban.
Még egy makacs tisztelője tűnt fel Pipiskének, de valamely csodás
tartózkodás vett rajta ezzel szemben erőt, még csak azt sem merte róla
megkérdezni, hogy kicsoda az a halványképű fiatalember, a ki ép oly
hiven megjelenik minden játékára a fővárosi szinházban, mint egykor
Dárdáson.
Ebben nagyon erős és nagyon következetes volt a kis szinésznő (aki
egyébiránt modorában, magaviseletében s gondolkozásában rövid idő alatt
nagy változást érzett magán, nyilván a sűrű érintkezés folytán
idegenekkel): sem Szanday Elemért el nem fogadta, sem a fehérképű iránt
nem tudakozódott. Az egyik iránt nyilván komolyan érdeklődött, a
másiknak szándékaival azt hitte tisztában van s voltaképeni célját
elérheti mindenik nélkül is.
Celesztin mamájával, kinek házát új állásában sem hagyta el, nagy
beszélgetésben volt, elsorolta tisztelőinek, virágliferánsainak
lajstromát s magyarázgatta, hogy kiben bízik ezek közül, hogy adandó
alkalommal Celesztin rejtelmes eltünésének földerítésében hasznára
lehet, midőn egy látogatót jelentettek be.
A kormányzó úr volt, a ki bebocsátást kért.
Pipiske igen előzékenyen fogadta, a divánra ültette s megköszönte a
tegnapi csokrot, mely egy kis asztalkára a többitől külön volt
elhelyezve.
Hanem foglalkozott egyszersmind magában azzal a gondolattal, hogy mi
hozza ide ezt a nagy urat, a ki csak a szinfalak mögött szokta őt
felkeresni.
A beszélgetés, mely szinházi dolgokon indult meg, csakhamar érdekesebb
mederbe szakadt.
– Elhigyje nagysád, alig van valaki, a kit mostanában szivesebben
köteleznék le, mint kegyedet, – mond a kormányzó úr.
– Oh uram, ha ez komolyan van mondva, nekem van igen jó módom arra, hogy
kegyednek alkalmat adjak rá.
– Lám, lám, mily szerencsésen találkozunk félúton. Tehát ki vele azzal a
móddal.
– Oh, az elsőbbség méltóságodé, én csak azután jövök sorra.
– Kegyed diplomatizál –
– Nem, csak sort tartok. Nekem van egy kivánságom, méltóságodnak is van
egy. Én nem biztam még abban, hogy méltóságod jó indulatát annyira
megnyertem volna, hogy szolgálatokra igénybe vegyem. Nekem felettébb
hizeleg, hogy a kegyed bizalma irántam nagyobb, mint az én bátorságom
volt. Már ez maga nagyon biztató. Ha látom, hogy méltóságod kivánságát
képes leszek teljesíteni, akkor semmi okom sem lesz már kérésemmel elő
nem állani.
– Nagyon alaposan védi poziczióját. No de mindegy. Hiszen rám nézve
csupa szerencse, hogy valami kivánni valója van. Én el voltam készülve
esetleg a kegyed szivességét igénybe venni, így abba a kedvesebb
helyzetbe jutok, hogy szolgálatért viszontszolgálatot ajánljak.
Melyikünk szól először, a dolog lényegén nem változtat, csak
formakérdés. Tehát hallja az én kivánságomat!
– Kérem, – mond Pipiske némi aggodalommal.
– A dolog nagyon bizalmas természetű –
– Az csak hizeleg, de nem fokozhatja a diszkréciót, melyre
szeretetreméltósága számolhat nálam –
– Köszönöm kisasszony. Hiszen végre, ha más-más téren is, de egy ügy
katonái vagyunk ebben az országban.
– Valóban, – szólt Pipiske egy kis vonakodással és gyönge pírral az
arczán.
– Lássa, – folytatja bizalmasan a kormányzó úr – én igen kitünő állást
foglalok el. Hatalmamnak alig van korláta addig, a meddig – hivatalos
köreink terjednek. Azontúl – –
– Azontúl? – ismétlé Pipiske kérdve.
– Azontúl erőszakoskodhatom, csukathatok, akasztathatok, de egy
barátságos köszöntést, egy megfelelő ismeretséget, egy kis önkéntes
előzékenységet nem vagyok magamnak képes szerezni. Vannak, vannak, a kik
rám szorulnak, de a kik rám szorulnak, azoknak is nagy része a kárt
választja, sem mint hogy általam leköteleztessék. Magyarázzam-e a dolgot
kegyednek bővebben? A hivatalos körök vak követése és engedelmessége nem
elég egy ország kormányzására. A társadalom simulása kell hozzá, hogy
cselekedeteinek hatása legyen. Egyszóval, én e főváros társadalmában is
el óhajtanám foglalni a poziciót, a melyet a hivatalban elfoglalok.
Pipiske ámulva követé a kormányzó úr beszédét. Bármily hézagos volt is
előadása, Pipiske felfogta miről van szó. A kormányzó úr a fényesen
dekorált spanyol falat tolta előtte félre, mely kitünő állása sivárságát
elfödte a világ szemei előtt. De mi lehet az előkelő hivatalnok célja,
hogy helyzetét így leleplezi előtte; előtte, egy rá nézve végre is
teljesen idegen nő előtt.
Idegen? Oh, dehogy! Hisz mindketten egy tábor katonái ők, csak más-más
fegyvernemben.
– Méltóságod oly dolgokról lebbenti fel előttem a függönyt, melyeket ily
tisztán nyilván csak legbizalmasabb embereinek mutogat –
– Mert bizalmát akarom megnyerni, mond a kormányzó úr. Én kegyedet egy
igen kényes kéréssel fogom meglepni. Én a napokban bált adok. Ott
lesznek a helybeli hivatalok kitünőségei, ott lesznek az itt állomásozó
katonaság tisztjei, ott lesznek a szinház elsőrendű művészei, ha –
kegyed is ott lesz.
– Ez volna méltóságod kivánsága?
– Ez csak a fele. Számíthatok kegyedre?
– Volna-e jogom és okom el nem menni méltóságod e szeretetreméltó
látogatása után.
– Tehát ott lesz a művészet is.
– E szerint ott lesz minden –
– Minden, csak – a főváros nem lesz ott.
– Ah, – mondja Pipiske, de nem folytathatta.
– A társaság merevségébe szeretnék rést ütni, ha csak nagyon kicsit is.
A résnek az a természete, hogy azután magától tágul. Ebben kérem a
segítségét.
– És mégsem tudom, mikép lehetnék szolgálatára.
– Kegyed hő tisztelői közt látok neveket, melyeknek tulajdonosai kitünő
dísze lehetne a társaságnak, a mely nálam össze fog gyűlni. S e nevek
közt különösen egyet. Ha e név a kegyed kedvéért megtenné, hogy eljönne
hozzám bálba, megvallom, senki sem kötelezett volna engemet úgy le, mint
kegyed.
– A név? – kérdé Pipiske.
– Gróf Szanday Elemér.
– Ah, a heroinaszöktető!
– Kitünő állású fiatalember. Tekintély osztályosai előtt, népszerű a
városban, mint gavallér, – nem kell önnek magyaráznom, mily súlyt
fektetek megjelenésére. Ha kegyed nekem erre nézve igéretet tudna tenni,
nincs az a szolgálat, a melyet szivesen ne tennék érte, ha hatalmi
körömön túl nem menne.
Pipiske alig hallott egyebet, mint ez utolsó szavakat. Ha a kormányzó úr
– gondolá magában – az ő hatalmi körét megmozdítja, a föld alul is elő
kell kerülnie Celesztinnek.
– Én természetesen oly dologban, – mond Pipiske – a mely nem függ tőlem,
igéretet nem tehetek, csak föltételesen. Nem mondhatom tehát, hogy
méltóságod kivánságát teljesíteni fogom, de mondok annyit, hogy meg
fogom kisérteni.
– Kedves nagysád, én sokkal szivesebben veszem, ha egyenesen
visszautasítja kérésemet, mintha biztat és kibúvót keres.
– Hogy gondolhat ilyet? Nem kölcsönös szolgálatról van-e szó?
– Jó, hát vegyük tisztán ily természetűnek.
– Én is jobb szeretem. De itélje meg, tehetek-e kötelezőbb igéretet
annál, melyet mondtam, vagy adhatok-e reálisabb biztatást? Szívesen
kijelentem önnek, hogy a lehetőségig kész vagyok menni a dologban, hogy
önt lekötelezzem s biztosítsam magamnak a viszontszolgálatot. De
gondolja meg helyzetemet. Én a gróf urat, gróf Szanday Elemért még nem
is ismerem.
– Ah, nem ismeri, – mond hitetlenül a főnök.
– Nem ismerem, – ismétli Pipiske. Igaz, hogy mindazok közül, a kik
közeledtek hozzám, az ő ostroma a leghevesebb, de – helyesen-e vagy sem,
nem tudom megitélni – én állandóan vonakodtam őt elfogadni. Inkább
érzések, mint okok vittek a dologra, melyet azonban most kezdek
sajnálni. Egyébiránt a mit hírből tudok róla, az vállalatunkra nagyon
biztató.
– A mit én tudok róla, az kevésbbé biztató.
– Mindenképen legyen méltóságod meggyőződve arról, hogy semmit sem fogok
elmulasztani abból, a mit a dologban megengedhetek magamnak.
A kormányzó úr udvariasan kezet csókolt.
– S most – mondá – térjünk a kegyed kivánságára át.
– Térjünk át, – szólt Pipiske s hozzá is akart fogni, a mint a külső
ajtó csengetyűje megszólal s csakhamar megjelen a szobában Celesztin
mamája egy pompás virágcsokorral s egy levélkével, melyet egy egyenruhás
inas hozott.
– Az ő inasa, – mondja Pipiske, a mint a csokrot s a levelet átveszi. –
Az első levél tőle, melyet feltörök s elolvasok, – folytatá a főnökre
nézve.
A levélben ez állt: «Bájos kegyetlen! A míg virág nyilik és szív dobog,
meg nem szűnök a kegyed ajtaján bebocsátásért esedezni. Ha a kegyed
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A legnagyobb bolond: Regény - 09
  • Büleklär
  • A legnagyobb bolond: Regény - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4039
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2015
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4144
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1946
    35.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4113
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1916
    33.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4064
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2077
    31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4193
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1948
    34.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4314
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1815
    37.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    59.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4263
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2015
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4114
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1957
    33.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4190
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1865
    34.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1930
    33.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4112
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2038
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4148
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1778
    36.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4050
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1977
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4136
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2061
    30.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4111
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1964
    32.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4148
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1841
    36.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    56.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4111
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1808
    37.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 84
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 69
    54.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    60.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    63.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.