A kis királyok (2. rész) - 03

Süzlärneñ gomumi sanı 4270
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1984
31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
(humanissime), a kántor már csak «édes» (carissime).
Édes Zuboki úrnak esküdt ellensége volt a bor, szüntelen harczolt vele,
hol az győzte le őt, hol ő azt. Maig is fel van írva az egykorú énekes
könyvek tábláira ez az aranymondása, a mivel a diákjait lepirongatta:
«mindig mondom, hogy ne igyatok, azért mégis mindig iszunk».
Debreczenben pedig volt akkoriban a bornak itczéje négy váltó krajczár,
öt itcze abból csak megillet egy rendes embert napjában, a mi húsz
krajczár, – egy huszasban van ötven krajczár, – minden közönséges halott
után jár a kántornak egy huszas, már most, a ki tanulta a magasabb
mathesist, számítsa ki ebből, hogy ha tíz napig nem akarja magát senki
eltemettetni Debreczen városában, mekkora cubicus elevatiót szenvedhet
Zuboki uramnak a szomjusága?
Ezért volt az a keserves elhatározása, hogy bevarratja a feleségével a
kabátjának a zsebeit. Minek a zseb, ha pénz nem jön bele. És ezért az a
kegyes felfohászkodás, a dinnyeérés évadja után, a mikor, a mult
évtizedben is meghonosult cholera nostras felszokott támadni a nagy
alföldi városokban, s legalább hoz egy kis keresetet a szegény
kántornak, harangozónak és sirásóknak. De biz a diákoknak is, az
énekesek kapnak fejenkint egy petákot = 7 krajczár. Ezeket «petákos»
halottaknak híják. De akadnak hébe-hóba magasabban és jobban született
halottak is, a kiknek «márjásos» halott a nevük. A ki plane huszassal
fizet, az «portentum». Az ilyentől Zuboky úrnak lázsiás tallér jár. (A
mi egyébiránt nem jó, mert azt a feleség elzárja, nem engedi
felváltani.)
A dinnyét azonban még csak most ültetik, abba még «Orbán» is
beleszólhat, s addig még sok víz lefoly a Tiszán. Héj ha bor folyna
benne, sohse hallaná az ember, hogy «a Tisza kiáradt».
«Ne tartsd erre!»
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A sok énekes diák között, a kikből a kántus kitelt, egy sem volt olyan
kedvencze Zuboki uramnak, mint Tanussy Manó. Ennek volt aztán hangja!
Megütötte a magas C-t, s mikor a nagy «harmoniá»-ban az «áltust»
énekelte, kihallatszott valamennyi közül.
Mindenki szerette nagyon a Manót. Tudták felőle, hogy milyen rengeteg
nagy úrnak a fia, azért mégis a többi szegény fiukkal osztozik abban a
víg nyomoruságban, a minek a gyönyörüségéről a mostani kor ifju
ivadékának már fogalma sincsen. Akkor «páros» zsemlyéket árultak, olyan
volt, mint egy 8-as, krajczár volt az ára. De nagy delicia volt!
délelőtt, iskola után! S ha volt egy jó pajtás, a kinek még krajczárja
sem volt, kétfelé lehetett törni a páros zsemlyét s megosztani vele! Az
volt a barátság!
Azt is tudták jól Manó felől, hogy a szülői akarata ellenére, szökve
jött el hazulról a collegiumba. Nem is kap onnan egy krajczárt sem. Ki
akarják éheztetni. Lehet is azt! Megél a diák a jéghátán is. Keres
pénzt, a hogy szokás. «Karikába» állítja a civisek porontyait, s
«privátát» ad nekik, eljár temetésre, s ha a «tógát» felölthette, jönnek
a «légácziók.» A Manó ugyan még csak egy «esztendős» diák (vulgó
«bagoly»), hanem először is, mint «altista», a kántusban tizenkét
emberrel elébb «eligál», azután mint «kis botos» a tűzoltó csapatnál
megint tizenkettővel előbb és így 24 magánál vénebb diákot ugrik át a
névsorban, úgy, hogy már neki lehet Mike-Abony és Vámos-Pércs között is
válogatni.
Egy szép napon aztán az a hír futotta be a collegiumot, hogy a Tanussy
Manónak ötpecsétes levele érkezett, a mire kívülről rá van irva:
«terhelve száz váltó forintokkal!» – Egy száz forintos levélnek a neve a
collegiumi nomenclatio szerint «evangelium!» Ilyen csak az égből száll
le! Meg tudja azt az egész coetus, mert a levelet előbb a seniornál
bejelenti a portás, akkor a senior kiküldi a contrascribát, hogy
győződjék meg a tényállás valódisága felől; ha ez megvan, az adressatus
felhívatik a rector professorhoz; az tart neki egy kegyes leczkét, a
miben meginti, hogy a kapott pénzt hivalkodásokra ne fordítsa, el ne
vesztegesse, s akkor kiadja neki a testimoniumot, hogy csakugyan itt
tanúl, s mi a calculusa, akkor a legközelebbi szombaton délután (máskor
nem lehet, mert a mikor az iskolának vége van, akkor a postát bezárják)
a diák az ellenőrrel együtt megjelen a postahivatalban, s ha a kettejük
zsebében ál a hat garas, ami a portóért jár, lefizetik, ha nincs, a
contra scriba hazaszalad a seniorhoz, s «post festa» lekötésével
kölcsönkéri tőle; s így kerül haza a száz forintos levél.
Az azután természetes dolog, hogy egy ilyen száz forintos levélnek a
megnyerője első feladatának tekinti a maga jó pajtásainak egy kis
majálist kurálni.
Annál kellemetlenebbűl hatott a kollegiumi pajtásságra, hogy Tanussy
Manó egy ilyen kincs elemelése után annyit sem mond a pajtásainak, hogy
«ki szereti a halat?» Azt gondolták, tán a vasárnapot várja; de az is
elmúlt s a collatio még sem következett. Kezdtek példálózni. Maga
Netartsderre uram is ejtett ki ilyen szót az énekleczke alatt: «hej, ha
én a torkomhoz csak hozzáértethetném is egy száz forintos bankónak a
csücskéjét, mindjárt kirekednék tőle.» Manó abból se értett semmit.
Végre a Jancsi collega vette elő négy szem között.
– Nem te neked szólt az a levél, a mit kaptál?
– De nekem szólt. A pénz is benne volt. De nekem nem lehet ahhoz hozzá
nyúlnom. Olvasd el a levelet, s aztán mondd meg, hogy tehetem-e azt?
A levelet Ponthay Adalbert gróf írta, ez volt a tartalma:
«Kedves öcsém!
Én a napokban jutottam barátságos egyezség útján egy nagy ősi
birtokomhoz, a mely miatt atyáddal régi osztályigazgató per folyt
köztünk. Ő még legalább tíz évig elhúzhatta volna azt a pert, nekem nagy
káromra, magának előnyére. E helyett, lovagiassága, atyafias jó indulata
és igazságszeretete által indíttatva, önként megszünteté a hosszadalmas
pert, s beleegyezett az új osztályba. Én csak a nemes viszonosság
parancsát követem, a midőn e nagylelküséget a te családodnak meghálálni
igyekezem. Jobbat nem tehetnék ez irányban, mint a midőn te neked, e
család egyetlen sarjának azon a pályán, a melyre saját lelked vágyai
vittek, a magasabbra vezető utakat feltárni törekszem. Debreczeni
tanáraid által értesülve vagyok a felől, hogy tanulmányidat kitünően
végzed, szép tehetségeid vannak. Ezek azonban a nehézkes, régi divatú
kálvinista iskolarendszer mellett el fognak sekélyesedni. A ki a
magasabb technikai pályára készül, mit vesztegeti azt a drága ifjuságát
prédikátori és prókátori tanúlmányokkal. Neked fényes életpályát
jósolhatok, ha a kollégium helyett a bécsújhelyi katonatiszti növeldébe
lépsz át. Miért engedik a mi magyar előkelő családaink németeknek,
cseheknek, horvátoknak át azokat a helyeket, a melyekben a mi fajunk
kiváló tulajdonai az ész és vitézség legjobban érvényre juthatnak? Ha
ebben az iskolában végzed a tanulmányodat, lehetsz hatalmas ember és
lehetsz úr tetszésed szerint, én fiamat már oda küldtem. Neki szüksége
van arra a disciplinára. Te azonban ki fogod magadat tüntetni,
tehetséged és jó magaviseleted által. Fogadd el ajánlatomat. Az egész
költséget tíz évig én viselem. Tehetem azt, hálából s úgy fogadhatod én
tőlem, mint gyenge lerovását annak a tartozásnak, mely atyád
kiegyezéséből reám hárult. Ez nem megszégyenítő ajándék s nekem még csak
egy köszönő szóval sem tartozol érte. Itt küldöm a legszükségesebbekre
való költséget. Ha jönni akarsz, megbízott emberem, Tánczos uram minden
évnegyedben fel szokott jönni Bécsbe, ő elhoz magával.
Stb.»
– Már most tudod, hogy miért nem nyulok hozzá ehez a pénzhez?
Visszaküldöm az ajándékozójának.
– Olvassuk fel ezt a levelet a bajtársaknak.
Úgy tettek.
Manó felolvasta a gróf levelét az egész coetus előtt.
– Mit szóltok hozzá?
– Küldd vissza, a honnan jött! kiálták egyhangulag. Hadd jöjjön be a
csitvári krónikába, hogy volt egyszer egy diák a világon, a ki száz
forintot kapott ajándékba s azt visszaküldte! – Majd egy Tanussy elmegy
német katonának!
Csak a Jancsi bírt azzal a disznó szívvel, hogy ellenkező véleményt
adjon: «biz azt tartsd meg, hátha hasznát veszed még?» – A miért aztán
jól elagyabugyálták a többi scytha leventék.
Az egész gyermekkori ismerős világból egy nagy embere maradt Manónak, a
kivel még levél utján érintkezett; az ő eszményképe, Mántay Móricz.
Ettől tudta meg az otthon történt sűrű változásokat; apjának, anyjának
börtönbe kerülését, onnan nagy hamar kiszabadulását; azután a szép
jövedelmező birtokuknak egy meddő latifundiumért történt kicserélését,
azután a nagy hühót a Thonuzóba sírjának a feltalálása miatt; a
fenyegető veszedelmet, hogy a talált kincsek harmad értékében Tanussy
Decebál még egy roppant összeget is a tengerbe fog dobni, s aztán ennek
a bolond bajnak a szerencsés elháritását, olyan egyszerű módon, a hogy
Columbus megállította a hegyén a tojást. Ennélfogva Manó nagyon könnyen
megbecsülhette a valódi értékét Ponthay Adalbert gróf nagylelkű
ajánlatának, apjáról pedig kénytelen volt elismerni, hogy az a
legveszedelmesebb hóbortnak az áldozata: a míg az ősei fényében mákonyos
mámort álmodik össze-vissza, az alatt a jövendő idők nyomorú sorsának
veti meg az ágyát.
Manó elküldte a gróf levelét Mántaynak s tanácsát kérte. A mérnök
sietett a válaszszal.
«Ha én intézném a sorsodat, azt mondanám, ne fogadd el; de mivel mások
intézik, azt mondom, ne utasítsd vissza.»
«Ne fogadd el, de ne utasítsd vissza!» Így biz’ a delphii orákulum is
tudott tanácsot adni.
Egyébiránt Mántay Móricz az utóbbi idők óta nem volt grata persona a
tűzhalmi kastélyban. A bolond emberek soha sem szoktak háladatosak lenni
a nekik tett jó szolgálatokért.
Decebál dehogy érezte magát lekötelezve Mántay iránt azért, hogy «ingyen
kapta meg a talált kincseit, hogy megtakarított a számára egy roppant
összeget», ha ezáltal elvesztette a kincseinek a jó hírét. Azóta senki
sem beszél róluk. Ha jön valaki hozzá, megnézni a százezereken kért
sisakot, kancsókat, azt kérdezi: igazán arany ez? Decebál már a jó
pajtásai nagy részét kikergette a házából az ilyen balgatag kérdések
miatt. Belizár öcscse plane azt beszéli, hogy a bajhalmi czölöpsír már
egyszer fel volt bontva; a meczenzéfiek elárulták, s hogy azok a
csontvázak nem Thonuzóbáé és a feleségeé, hanom Zöld Marczinak, meg a
szeretőjének a maradványai Hej, ha most megkaphatná, de beverné a fejét
ezért a felségsértő káromlásért. De kiszökött a gyáva a külföldre, s oda
Decebál nem megy. Ő még soha át nem lépte a haza határát. Extra
Hungariam non est vita!
A botránkozás köve egyenesen Mántay Móricz volt mert ha ő el nem rontja
a dolgot, most az egész világ tudná, hirdetné, szörnyüködnék rajta, hogy
ő százhatvanezer forintot szúrt ki a Thonuzóba kincsekért, s híres ember
volna. Ez a csunya mathematicus ellopta az aranynak a fényét, a
karbunkulusnak a ragyogását.
De nem kevésbbé orrolt rá Sára asszony. Annak sem jó szolgálatot tett
azzal, hogy a férjével együtt utaztatta Erdélyországon végig (pedig az
volt a legfőbb kivánsága). Sára asszony sorba látogatta mind a hét
nénjét. Azok mind férjnél voltak, kinek vén volt az ura, kinek iszákos,
kinek verekedő, ki meg mindazt egyesíté magában; szegény sorsban is
voltak többnyire mind. Irigykedtek a legifjabb testvérre, a ki ötlovas
hintón jár látogatóba, s parádézik vele, hogy neki olyan délczeg,
nyalka, fiatal, hatalmas ura van, a ki mellett gazdag ajándékokat lehet
osztani a látogatónak. Hát hogy ők is viszonozzák valamivel a
bőkezüségét, úgy tele pletykázták a füleit Decebál viselt dolgaival, a
miket csak Erdélyben ismernek igazán, hogy az még az ő szerelemféltő
fantasiáját is meghaladta. Eddig csak egy bizonyos örmény leánytól
féltette a medvevadászt; van annak minden nemzetbeli! Több szerelmes
kalandja volt annak, mint Don Juannak.
Sára asszony tökéletesen felvilágosodva érkezett haza Erdélyből. Most
tudta már, hogy micsoda ember az ő Decebálja? Most értette már, hogy
hová megy az a sok pénz, a min ő birtokot vásárol. Rámutogattak minden
városban: ezt a házat is ő vette ennek meg annak a menyecskének.
Valószínű, hogy mindezeknek a mondáknak kilenczvenkilencz századrésze
nem is volt igaz. Rossz a világ nyelve! De azért elhiszi azt egy
szerelemféltő asszony.
Ezért nagyon elkeseredve jött vissza Sára asszony az erdélyi
kéjutazásból. Csak magában forralta a mérgét. Nem volt kin tölteni a
boszuját, hogy az az Emma nincs most idehaza. Csak a levágott haját
hagyta itten. Azt mindennap ujra fésülheti, meg is czibálhatja, a földre
dobhatja, összegázolhatja, megint fölveheti, összecsókolhatja.
Egy napon a debreczeni senior levelet írt Decebálnak, melyhez a Manó
iskolai bizonyítványa volt csatolva. A levelet Decebál felolvasta a
feleségének. Jól tanúl a kölyök. Egy esztendő alatt két évi cursust
végzett. Csupa eminens calculusa van minden tudományból. A senior azt
írja, hogy nemsokára következni fognak a pünkösdi szűnidők, ha akarjuk,
vakáczióra haza hozhatjuk a gyermeket. Az ugyan felakarja ölteni a tógát
s inkább el akar menni legátióba az ünnepek alatt, de hát ez iránt előbb
a szülők beleegyezését szokás megkérdezni; nem azért, mintha az ő
engedelmükre adna valaki valamit, hanem azért, mivel az «új tóga» húsz
váltó forintba kerűl. Ki fizeti azt meg?
Sára asszony nagyot lihegett boszuságában.
– No megállj, kölyök, majd adok én neked legátiót! Majd viszek én neked
tógát, felölteni valót. Ha az én kettős tüzes nyelvem leszáll a te
fejedre, tudom Istenem, az lesz majd a piros pünkösd napja!
Fel is készűlt azonnal a debreczeni útra, amit már egy év óta
elhalasztottak a sok nehéz viszontagságok.
Hogy a rossz gyerek még csak egy levelet sem írt azóta a szüleinek! Most
is a seniorral irat!
Még utoljára is az anyjának kell őtet megkövetni! Annak kell a helyébe
menni, kiengesztelni. De az keserves kiengesztelés lesz!
Ezenben édes Zuboki uramnak a kérését hamarább meghallgatá a Jupiter,
mint a dinnyeérés bekövetkezett volna. Addig is időben elbocsátá egyik
ártó angyalát, a kinek neve «himlő». Az kezdett grassálni Debreczen
városában.
Volt aztán már temetés: egy nap négy-öt is. Közben márjásos is. Édes
Zuboki úr felfejthette megint a zsebeit, s nem mondta többé a tele
palaczkra azt, hogy «ne tartsd erre!»
Egy olyan szép szitáló esős délután épen vittek a Nagy Péterfia-utczán
végig egy fehérre és kékre festett koporsót a vállaikon a szép fehér
köténynyel ellátott henteslegények; fiatal bajtársuk feküdt abban; a
koporsó előtt járultak az énekes diákok, elől a kántorral, s énekelték a
szép kalvinista zsolozsmát: «már elmengyek az örömben!»
Könnyű volt nekik, mert ők a padlón járulhattak előre, ez volt a két
szál gerenda, mely mint a velenczei lagunák mellett a járda, a
gyalogjárást lehetővé tette ilyen tavaszi latyak idején, ha szemközt
jött valaki, felmászhatott a fabakterre. De annál keservesebb dolga volt
annak a négy lovas hintónak, a mely a gyászmenettel szembe közeledett a
város vége felől, s nagyokat lódult egyik oldalával a másikra. – De
rossz lehet üveges hintóban járó úrnak lenni.
Édes Zuboki úr jelt adott a felemelt flautájával a háta mögé a következő
versre, mire a kántus rázendíté:
«A sárból kimenekedtem!»
A salugáderes hintó épen akkor úgy bellezökkent egy alattomos kátyúba,
hogy a hátulsó kereke tengelyéig elmerűlt a sárban, s erre a rudas ló
kiugrott a hátulsó lábával az istrángból.
Ez valóságos irónia volt arra a versre, hogy «A sárból kimenekedtem»,
mely legelőször is magukra az énekes diákokra gyakorolta nevettető
hatását; egyszerre torkukba szakadt az ének. S tizenkét vigyorgó fogsor
ragyogott a hintó felé fordulva, hanem az a derült pillanat nem tartott
sokáig, mert a rudas, a veszedelemtől megijedve, úgy elkezdett
neveletlenkedni, rugdalózni, hogy mire Zuboki uram rákiáltott: «ne tarsd
erre», már akkorra tele rúgta a szemét száját sárral. Erre aztán a többi
két ló is megbolondúlt, a halottvivők fehér köténye, de meg a szép
festett koporsó is, nagy bemocskoltatás veszedelmében forgott. Nem is
vették azok tréfára a dolgot, hanem neki lódulának a koporsóval, hogy a
sárvulkán lőtávolából elmeneküljenek, s taszították az éneklő diákokat
maguk előtt; első eset volt, hogy a halott megkergesse a gyászkiséretet
Futott is a diák, egymást taszigálva a pallón, de senki sem olyan
nagyon, mint az altista, a Tanussy Manó. Neki még egy külön jogczíme is
volt a neki iramodásra.
Annak a pórult járt hintónak a bakján megismerte a kocsist, meg a
hajdút. Azok az ő cselédjeik.
Az a hintó ő érte jött. Vesd el magad!
Addig hátra sem nézett, a míg az utczagörbület el nem takarta előle a
bajba jutott úri fogatot.
Sára asszony ült biz’abban. Ő is nagyon jól megismerte a fiát, még ebben
az átváltozott alakjában is. A csoda fogta el! Az ő magzatja, a
Tanussy-család egyetlen ivadéka, a fejedelmi sarjadék halottakat énekel
végig az utczán! Ha olyan erősen be nem lett volna csatolva a bőrfüggöny
a hintón, tán kiugrott volna belőle, így csak az ablaküveget tudta
kitörni rajta, s azon kidugta az arczát, az egész feje nem fért ki
rajta.
– Están, te! Están! kiáltá indulatosan a hajdúra.
Dejszen volt annak most egyébb dolga, mint a «tessék parancsolni!»
Czombig bele kellett gázolnia a kátyúba, hogy a rudas lábát visszaemelje
az istrángba. A kocsis káromkodott. A két első ló pedig rémültében
kikapott a sártengerből a partra, a járópadlóra, s minden módon be akart
menni a csizmadiának az ablakán, pedig nem volt szüksége csizmára.
Legény, inas, májszterné rohant az épület védelmére fordítófával,
seprüvel; a hintóba szorúlt asszonyságnak az interpellatiója, «a fiam! a
fiam!» mind elveszett a nagy lármában.
Végre is az istráng volt az okosabb: elszakadt, s ezzel a rudas
kiszabadult a kelepczéből.
De most már aztán nem lehetett tovább menni, a míg az istrángot össze
nem kötözik.
Sára asszony mindezekről a földi bajokról tudomást sem látszott venni,
őt csak a tova szaladott Emmácska érdekelte. Egy hatalmas kemény
megtisztelés után, annyira érvényt szerzett az Estánhoz intézett
szavainak, hogy az visszamordúlt rá a ló hasa alól: «no hát mi a?»
Elkerítette neki a szentjeit Sára asszony.
– Hagyd ott azt a lovat s gyere ide! Nem hallod, hogy kiabállak? Nem
látod, hogy ott megy a fiam?
A hajdú nagyot bámúlt.
– Micsa fia?
– Szamár! az, ki azelőtt az Emma leányom volt.
– Hát hogy lett a kisasszonyból úrfi?
Az ám! Erről senki sem világosította még fel az otthoni cselédséget.
– Bolond! Ne kérdezd. Ott megy a temetéssel. Szaladj utána, hozd ide!
– Én? Hogy találjak én meg egy Emma kisasszonyt, tizenkét tógás diák
között?
Sára asszony átlátta, hogy ezzel nincs mit beszélni, a kocsisnak osztott
hát parancsot.
– Héj, Simkó! Rögtön fordúlj meg.
A vén kocsis rideg nyugalommal felelt vissza.
– Felfordúlni, azt megtehetem, de megfordúlni, azt nem tehetem.
– Elszakadt az istrángunk! magyarázá az Están az állapotot.
– Nekem pedig utól kell érnem azt a temetést minden áron.
Erre a szóra: «minden áron», közbelépett a gondviselés.
Egy taligás férfiú ott nézte már régen az utcza másik oldaláról ezt a
nagy hajczihőt. Maga ott ült a lova hátán a nyeregben, fülig húzva magát
a kifordított gubájába, s szítta erősen az üres makrapipáját; a lóhoz
volt kötve az az ismeretes két kerekű talyiga, a mi úgy hasonlít a római
curriculumokhoz; egy szál keresztbe tett deszka képezi az ülést benne. –
Dehogy mozdította volna meg a kis ujját, hogy a bajba került utasoknak
segítsen valamiben. Hanem a mint «árról» beszéltek, egyszerre eleven
ember lett belőle, megszólalt:
– Elviszem én az ifjasszonykát a temetőig, vissza is hozom hat garasért.
Sára asszony nem sokat válogatott benne: «álljon kend ide a
talyigájával!»
A vehiculum odafartatott a hintó mellé, az ernyőt nem sokat bontogatta
Sára asszony, hanem levagdalta a késével a csattos szíjakat s úgy
nyitott magának utat a hintóból.
Aztán nem törődve az összecsődűlt embereknek sem szemével, sem szájával,
átszökött a hintóból a talyigába s helyet foglalt az ülésdeszkán.
– Aztán csak jól meg kell fogózni kétfelül a kasba! dörmögé a talyigás
jóakaró tanácsadással az úri vendégnek. S azzal elkezdé az alatta levő
négylábú állatot a kóczmadzag ostorral agyba-főbe, a két csizmasarokkal
meg oldalba biztatni, s mire az csakugyan mozgásba hozta a tagjait, úgy,
hogy a talyiga is kénytelen volt vele menni.
Hejh, ha azt most látnák a tanusvári előkelő urak, asszonyságok, hogyan
kergeti Sára asszony egy talyigán ülve a Tanussy-család trónörökösét, a
ki halott előtt énekel kántusban, az utczán végig!
Még sem érte utól a gyászmenetet, pedig még borravalót is igért a
talyigásnak. A «lú» nem szalad soha. Meggyőződése tiltja.
Mire a temető kapujához ért a talyiga, már akkor a diákok ott álltak
karikában a halom tetején s a sírásók erősen kapálták be a földet a
leeresztett koporsóra.
No itt legalább száraz föld volt, le lehetett szállni.
Sára asszony nem várt segítséget. Egyik lábával a kerékagyra lépve,
aláhoppant a talyigából s indult a temetőajtó felé.
De nagy hirtelen visszahátrált megint. Szokás szerint a temető bejárata
előtt két sor professionatus koldus képezett sorfalat, mindegyiknek ott
ragyogott czondráján a fényes sárgaréz pecsét a D. V. betükkel. Hiteles
koldusok.
Sára asszonyban máskülömben sem volt semmi festői érzék, hogy ő koldusok
pofáiban valami nagy gyönyörködését találja, de most még a szokottnál is
visszatetszőbbek voltak azok között; soknak az arcza tarka volt még a
nem rég kiállt himlő ragyáitól. Ettől a látványtól csakugyan van oka
visszariadni egy szép asszonynak, a ki ád az arcz simaságára valamit.
Hirtelen a szája elé kapta a zsebkendőjét, csak azon keresztűl kiáltott
a koldus bíróra.
– Hej! Kit temetnek ottan?
A koldusbíró félszemű volt, nyúlszájú, a nagy persely a nyakában
igazolta hivatalos állását, síró szóval felelt meg a kérdésre:
– Istenben boldogult néhai Koppants Áron uramnak a fiát, Koppants János
henteslegényt, himlőben halt meg szegény, Isten nyugtassa meg.
– Himlőben! kiáltá fel Sára asszony. S az én fiamnak ott kell lenni.
– A bizony! Az a három utolsó sor ott mind ebben a nyavalyában halt meg.
Sára asszony kivül maradt, ott akarta bevárni a fiát.
És aztán még kellett neki valamit látni, a mi rosszabb a nyavalyánál is.
Végig kellett neki nézni, hogy az egyházfi hogy fizeti ki a diákokat
egyenkint, ott mindjárt a végzett munka után. Az ő fiacskája is ott
tartja a markát, a míg beleszámolják a hét pénzt.
Egy Tanussy Emmánuel petákot szolgál meg halott temetésénél! Ez
kétségbeejtő!
A diákok azonban nem jöttek visszafelé azon a temetőkapun, a melyen
bementek, hanem visszafelé indultak meg.
– Nem jönnek vissza? kérdé Sára asszony hüledezve.
– Nem ám, felelt az érdemes koldusbíró, mert a czigánysoron is van egy
halott, most azért kerűlnek.
– Szaladjon valaki nekem a kántorhoz, hívja egybe ide!
«Szaladjon!» nevettek a koldusok. Ugyan ki szaladna itt, holott a ki nem
sánta, az vak.
– Itt van egy tizes! kiálta Sára asszony, oda dobva a földre egy ezüst
pénzt.
Most már aztán nem volt senki sem vak, mind utána kapott a pénzdarabnak;
azonban egy sánta elkapta valamennyi elől, s aztán fél lábon, fél
mankóval úgy eliramodott, hogy röptiben elfogta Zuboki uramat.
Zuboki uram megérté, hogy egy nagy úri asszonyság akar vele beszélni, a
ki tizest ád a koldusoknak.
Hohó! Ennek nagy halottja lehet.
A temetőt széles, mély árok vette körül, a mit még bevehetlenebbé tett a
két oldalt magasra felhányt töltés. A külső gáton állt Sára asszony
tekintélyes alakja; szép tarka virágos grosdenápel ruhában, drága
bajadérral a nyaka körül, a fején egy olyan módi kalap, a mi épen úgy
néz ki, mint a mostani gigeknek az eső ellen felhúzható födele, marabu
tollakkal. Ezt bizony meg lehetett látni messziről.
Édes Zuboki úr tehát, bocsátván a kántusát a maga útjára, egyenesen neki
vágott torony irányában a hívogató alaknak, úgy ugrált egyik sírtól a
másikra, mintha athletai versenybe futna fogadásból. Nagy lihegve odaért
a belső töltésre, s ott lekapta a kalapját, nem annyira köszönés végett,
mint hogy az izzadt homlokát megtörülje, úgy beszéltek az elválasztó
mély árkon keresztűl, mint Dobó és Amhát pasa.
– Maga a kántor? szólítá meg Sára asszony az énekek fejedelmét.
Az pedig nem szerette ezt a czímet, mert ez pápista szó.
– Ne tardsd erre! Én orgonista vagyok. Igen is. Mi tetszik a
nagyasszonynak? Egész harmonia tetszik?
– Nem kell nekem semmiféle harmonia! Majd magam csinálok én olyan
harmoniát, hogy ledűl bele a veres torony, azzal a repedt haranggal.
Adja ki frissen a gyereket.
– Ne tardsd erre! Nincs az én zsebem tele gyerekkel! Honnan vegyem.
– Azt a hunczfutot küldje ide, a melyiknek a füle Tanussy Emmánuel névre
hallgat, az az én drágalátos magzatom. Elszökött a gézenguz. Viszem
haza.
– Tisztelem a tekintetes asszonyt. Alázatos szolgája. Örülök, hogy van
szerencsém.
– Sohse örüljön semminek, hanem kiáltson utána annak a semmirevalónak,
hogy jöjjön ide. Ha én kiáltok utána, még jobban elszalad.
Édes Zuboki úr maga elé szúrta a homokba a nádpálczáját s arra tette rá
a kalapját; most még jobban izzadt az üstöke. Elővette a zsoltárbeli
tudományát.
– «Perelj uram perlőimmel!» – «Haragodnak nagy voltában.» – «Ne szállj
perbe én velem!»
– Ne diktáljon maga most itten zsoltárokat, hanem tegye, a mit mondok.
– «Parancsolá az Augustus császár!»
– Az Augustus császár csak egy kótyomfitty volt, az senkinek sem
parancsolt, hanem a mit én parancsolok, arra nincs más felelet, mint
«igen is, szaladok, teszem!»
– «Hegedűnket akasztottuk fűzfákra!» Hisz akkor rosszabbúl volnék a
százharminczhetedik zsoltárnál. Nincs több ennél az egy áltistámnál.
Nincs olyan szép áltushangja az egész kollégiumban senkinek, mint a
primi anni Tanussy Manónak. A nélkül nincs harmonia. Ha a diskantusból
akarna a tekintetes asszony egyet elvinni, abból van három, azt adhatok,
de az altust nem adhatom.
Már erre elfogyott a türelem olaja Sára asszonynál, azt gondolta, hogy
Zuboki úr mókázik; pedig nem volt az annak szokása.
– Enyje, te egeretnyelt részeg bor-duda! még én velem mersz
csufondároskodni? No megállj, majd csinálok én rendet a debreczeni
kollegiumban, ha még senki sem csinált!
S azzal, se szólt, se beszélt, felkapott egy hantot a földrül a lába
alól. De Zuboki uram sem vette tréfára a dolgot; a mint látta, hogy
micsoda veszedelmes ellenséggel van dolga, kapta a két kezébe a
pálczáját, meg a kalapját, s úgy eliramodott, hogy legfeljebb három négy
hant puffant oda a hátához, a míg az ostromüteg lőtávolából
elmenekülhetett.
– No, ez szépen kezdődik! mondá magának Sára asszony, s visszadobogott a
talyigájához.
A koldushad keserves nagy énekléssel fogadta: «szeretem és áldom az úr
Istent!»
– No, hát csak áldd, van okod rá! kiáltá mérgesen Sára asszony, s majd
felfordította a talyigát, a mikor felkapott bele. «Vissza a hintómhoz!»
Jól mondta. Az uti kocsi még akkor is ott horgonyozott a nagy
pocsétaöbölben a czizmadia háza előtt. Az istráng rendben lett volna
már, hanem most meg a hátulsó kerékről esett le a nőstény sróf, bele a
sárba, azt keresték kilenczágu vasgereblyével a latyakban, elnyelte azt
a sár, de elnyeli az még magát a hintót is, ha reggelig itt hagyják.
Késő este lett, mire bevergődhettek a hintóval a nagy hidra.
Még akkor élt és uralkodott Debreczennek ez a hirhedett specialítása, a
mire József császár azt mondta, hogy még soha sem látott ennél nagyobb
hidat a szárazföldre építve.
A bárka végre eljutott az óhajtott kikötőbe, a Bikába.
Sára asszony, késő lévén az idő, ő maga is a hosszú keserves út
fáradalmaitól eltörődve, a mai napon már nem találta czélszerűnek a
hajtó vadászatot folytatni az Emmácska után. Hiába is keresné most azt a
collégiumban. A vendéglős elmondta neki, hogy nagy halottra harangoznak,
a Tánczos uramnak az öreganyja halt meg, az ecclezsiának is testált, az
egész kántus ott van most a halottas háznál virrasztani.
«Virrasztani!» Egy Tanussy Emmánuel a disznóhajcsár öreg anyja mellett
kornyikál kálomista rigmusokat és nyakal mellette debreczeni felfordult
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - A kis királyok (2. rész) - 04
  • Büleklär
  • A kis királyok (2. rész) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4105
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2013
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4046
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1820
    32.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4270
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1984
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4346
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1993
    30.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4194
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1968
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4038
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2039
    27.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4091
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1952
    32.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4161
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1915
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4188
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2034
    32.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4192
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1987
    33.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4084
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2026
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4190
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1998
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4150
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2103
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4197
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1992
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4155
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2003
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4163
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2013
    30.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4085
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2064
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • A kis királyok (2. rész) - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 501
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 336
    49.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    57.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    61.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.