Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 01

Total number of words is 3948
Total number of unique words is 1956
29.7 of words are in the 2000 most common words
41.5 of words are in the 5000 most common words
48.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

MAGYAR REGÉNYIRÓK
KÉPES KIADÁSA
Szerkesztette és bevezetésekkel ellátta
MIKSZÁTH KÁLMÁN
19. KÖTET
ZORD IDŐ
Irta
BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND
I.
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda
1911
ZORD IDŐ
REGÉNY HÁROM RÉSZBEN
IRTA
BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND
ELSŐ KÖTET
TULL ÖDÖN RAJZAIVAL
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda
1911
_Minden jog fenntartva._
Franklin-Társulat nyomdája.


ELSŐ RÉSZ.

I.
Dobokamegye hegyesebb vidékein még találunk 1541-ben néhány várra. Egyik
sem tartozik ugyan az erősségek sorába, de mindeniknek van valami joga:
merészen hordani homlokát, büszkén tekinteni körül.
Azon bérczkönyökön félig romban, félig kiépítve áll a híres kastély,
melynek szöglettermében a kúnokon nyert győzelem után Szent László
megpihent. Ha a vándor a reggeli harangszóra botjához nyúlt s a völgybe
leszállott, már szemébe tünik kormos falával, csonka tornyával a másik
vár, melyet a tatárjáráskor gyújtottak meg. Azóta századok folytak le.
Sok keresztelés, sok temetés történt, a bölcső ringott, a kripta ajtaja
kinyílt, a koporsók száma emelte a család becsét, a virító arák sora a
családfa ágait, a harczias férfiak kardja a családi levéltár donatióit,
megjobbítva néha magát az ősi czímert is. De mind e változások
érintetlenül hagyák a vár alakját. Falán rajta van a füst, padlózatán a
vér, tört ormú tornyán a szakálas moh. Csak emlékül maradt fönn. Azért
nem hordják el köveit; azért van lakosa: baglya, vércséje, várnagya. Az
alkony hűsében ruganyosabbak az izmok, könnyebb a vándorbot s nem csoda,
ha az utas ajkairól most zsongva, majd csengve egy-egy dallam lebben el.
De csitt! Hadd énekeljen zöld ágak közt a madár. Miért döbbentené meg őt
a felvonó híddal ellátott kapú mellett a kerék és a pallos, melynek élén
a hunyó nap végsugara csillog? Ha tetszik, rászáll a veszélyes küllőkre,
s onnan zengi víg dalait. Azonban vándorunk sompolyogva megy, s csak
lopva tekint a bírói hatalom jelvényeire. Zokul hat rá, hogy a
várkastély még újdonatúj, cserepei még vörösek, falai még fehérek. A
család, mely benne lakik, bizonyosan most emelkedett föl, talán csak
tegnap nyerte a pallosjogot, s az új szita – a közmondás szerint – falon
függ, megbecsülik, használják. Legalább kaszatömlöcze nincs; mert az már
kiment divatból! Hogyan lett nagygyá e főúr? Hazáját védelmezte-e a
közelebbi polgárháborúk alatt a pártosok és az idegen ellen? vagy
szomszédjait rabolta meg és sarczot vetett a környékre? Annyi
kétségtelen, hogy híres férfiú s lakása építője nevéért már nevezetes,
mielőtt külön története lenne, dicsőségből és bűnből. Haladjunk tovább
és gyorsan, gondolja a vándor, a lég már hűvös, a hold világít,
haladjunk!… A fák kisérteti árnyakat vetnek, a távol közelnek látszik, a
közel a beleszőtt homálylyal meg van toldva, a szem mértéke csal, a
sápadt holdfény nagyítja a meredeket, s a vak sötétség befedi az ormos
fagyökeret és éles követ. Az égen fellegek úsznak, elfátyolozva a
holdat, megezüstözve általa, szétfosztva a szelektől, s megint
összezsufolva. Mindig zavarosabb a láthatár. Már a késő éjt sejtetik a
csillagképletek s a kimerült, elfáradt vándor lassú lépései.
Szerencséjére egy kanyarulatnál egész ablaksorból özönlik a gyertyavilág
elébe. Még csak néhány száz lépést kell tennie, s megint híres várhoz
érkezik. Ha kürtjébe fú, bár az idő éjfél felé jár, tüstént bebocsátják,
legyen zarándok vagy lovag, úr vagy pór. Barátságos tanya ez, pótolja a
vendéglőt az idegennek, a családot az ismerősnek. Régen a beteget a
háziasszony orvosolta, most a búst a háziúr kupái derítik föl, az
üldözöttet a nemesi telek joga és a jóakarat védi.
E vár egy megszüntetett szerzet kolostorából készült. A czellák termekké
tágultak; de a refectorium épen elégségesnek találtatott, hogy palotává
– étteremmé – legyen. Itt gyakran pendül meg a sarkantyú zajos zene és
szelid lant mellett; bár történnék ritkán! Eljárják biz’ a lassú
lengyelt s a friss magyart; öregje az elsőt, ifja a másik jobbikat.
Részemről nem vagyok ellensége a mulatságnak, s a krónikákban olvastam,
hogy a régi kolostor kápolnája azon módon maradt, mint volt, s abba
buzgón elmegy imádkozni Pista bácsi, Dani bácsi, Dora és Dorka; szóval
az egész család. A kegyességben tehát úgy nincs hiány, mint a víg
életben. De az a baj, hogy mindig karcsúbbak az asztagok s a papoktól
maradt nagy hordókból sok kong. Pista bácsi ezt néha észreveszi, s
mondja: Dani öcsém, szegényedünk! Látom, Pista bácsi, feleli ekkor Dani,
de csak egyszer élünk a világon s ha szakadni találna, majd segít
rajtunk Werbőczi urambátyám. Igaz, Dani öcsém, jegyzi meg erre Pista, a
mi urunkbátyánk nagy úr. Temérdek nagy úr! egészíti ki Dani. A frater[1]
után legnagyobb úr: vitatja az öregebb testvér. Legfölebb Petrowics, a
temesi gróf versenyezhet vele: figyelmezteti Pista bácsit az öcs. Török
Bálintot nincs is miért említsük, szól most fitymálva Pista bácsi. Az a
Török Bálint, végzi a dicsekvést Dani, a mi urunkbátyánknak, a híres
Werbőczy Istvánnak mindig csak a hátát látja. Meg kell adni, hogy Török
uram alig kujakomnyi úr a mi hatalmas rokonunkhoz képest. – Nincs
különben, szeretett öcsém, igyunk tehát egyet, a mi urunkbátyánkért! –
Bölcs ajánlat, Pista bátya, igyunk!
[: E vár egy megszüntetett szerzet kolostorából készült.]
Ily megnyugtató okoskodások a vendéglátás élveire még fogékonyabbá tevék
a jámbor öregeket. Volt serlegök elég s akadt minden nagyobb serleghez
ember. A tiszttartó nem szerette a dolgok menetelét, a kulcsár sem. Az
ily cselédeknek gyakran megtücskösödik a fejök, s kivált ha régi
szolgák, szeretnek zsémbelni, mintha a magokéból fogyna. Morfondirozó
arczuk egy-egy gondolatot költött hol Pista bácsi, hol pedig Dani bácsi
agyában.
– Leányod, Dani öcsém, Sarlós Boldogasszony napján tizenhatodik évét
tölti be.
– Igenis, Pista bátyám, még pedig délután három órakor.
– Maholnap fejkötő alá növi ki magát.
– Aligha nem.
– Sokan máris nagy leánynak tartják Dorát.
– Tapasztalhatod ezt, Pista bácsi, vendégeink szerelmes tekintetéből.
– Meglehet, hogy még a jövő nagybőjtön férjhez kell adnunk.
– Miért ne, Pista bácsi! ha az Isten ő szent felsége is úgy akarja.
– De attól tartok, hogy ha idejekorán nem ügyelünk, kevés hozománya
lesz.
– Már arra biz’ én is gondoltam, Pista bátyám.
– Igaz, Dora szép leány…
– Szép és jó, – vágott közbe Dani bácsi, apai büszkeségtől áthatva.
– De a nehéz selyem rokolya és a nagyanyjáról maradt klárizs, meg gránát
mellé nem ártana egy kevés pengő pénz és lábasmarha. A vagyon a mai
világban még a kendőzésnél is inkább növeli a menyasszonyok szépségét.
– Mit kendőzés, mit vagyon? Kövesse meg magát, Pista bácsi! Az én Dorám
az egész megyében a legszebb hajadon. Minden ujjára akad gazdag kérő, ha
zsákból varratok is neki ruhát.
– Nem a megyében, az egész országban legdelibb leány a mi Doránk, –
hajlított be Pista bácsi.
– A szépség valódi kapitális, – jegyzé meg az apa.
– Roppant kapitális, – tódítá a nagybátya,
– Meghiszem ám! – hümmögött hegykén az apa.
– Ürítsünk tehát poharat a mi kedves Doránk egészségére.
– A legrégibb czelnaiból, – javítá az indítványt Dani bácsi.
Ittak.
– Ne feledkezzünk el a vén Dorkáról se, ki Dorát előbb szoptatta, aztán
varrni, hurkolni, himezni tanította, – szólt kedélyesen Pista bácsi.
Ittak.
– Nekem megint van egy gondolatom. Nem sejdíti-e bátyám?
– Eb legyek, ha igen.
– Tehát én a mondó vagyok, hogy egy kanál bort mégis csak megérdemel
Barnabás diák, a ki a mi gyönyörű Doránkat a betűírásra és az olvasás
mesterségére tanítá.
Ekkor Pista bácsi haragosan kirugta maga alól a széket. – Mit fecseg,
öcsémuram. Majd bizony a czudar Barnabás diákért fogom én a bort
torkomba tölteni! A kiért iszom, azt gondolatomban megsüvegelem.
Szőkefalvi Deák István a szemétről szedett embereket nem élteti.
– Hát urambátyám, mivel különb nálamnál, hogy oly fönn hordja az orrát?
– puffogott Dani bácsi.
– Mivel különb, he? Kegyelmed öt teljes évvel fiatalabb, mint én s még
sem köszönném meg, ha a csürhe Barnabás diákért csigert is innék. Jusson
eszébe a mi nagy rokonunk Werbőczi István s rázzon le magáról minden
póriasságot.
– De hát nem nemes ember-e, nem a szent korona tagja-e nemzetes és
vitézlő Barnabás diák? kérdem; feleljen urambátyám.
– De hát nem nótázták-e meg árulásért az atyját? kérdem; feleljen
uramöcsém.
– Hát hibás-e ő azért, hogy atyja bűnt követett el, na? – agyarkodék
Dani bácsi.
– Hol van a jószága? Másnak adományozták, he!
– Hát a szegényért az ördög se igyék-e? Mit?
– Hát miért mereszti Dorára szemét Barnabás diák, ha atyja nótát kapott
és maga koldusbotot, no?
– Talán Dorkát érti? urambátyám!
– Tüzes mennykőt! Dorát értem, a te leányodat!
– S csakugyan mereszti? – hökkent meg Dani bácsi.
– Mikor köntöse suhog Dorának, már akkora szemet nyit, mint egy tárt
kapu.
– Hogy folyjon ki a szeme a czudarnak! No várj, Barnabás diák, majd úgy
megforgatlak én sarkadon, ha az ajtón beléptél, hogy többé soha sem
fogod kitalálni: hátul van-e az orrod vagy elől?
– Ketten forgatjuk meg őt, kedves öcsém; – sivalkodott Pista bácsi.
Komor csend állott be s a kupák érintetlenül álltak az asztalon, mintha
le volnának szegezve.
Dani bácsi már többé nem tűrheté a hallgatag és méla társaságot, mely
néhány régi széken és ősképen kívül csak magából és testvéréből állott.
– Min töröd a fejedet, édes bátyám? – szólt szeliden.
– A világ aljasságán, drága öcsém! S hát te?
– Azon, hogy mikor lesz a második özönvíz, – sóhajta Dani bácsi.
– Emlékezzél a szivárványra, öcsém! és inkább törd a fejedet a nagy
világégésen, – igazítá Dani bácsit rendre Pista bácsi.
– El kell ismernem, hogy kegyelmed valódi bölcs, – szólt az öcs
nyájasan.
– Miután, szeretett vérem, bölcsnek mondál, az én elmémben is egy
gondolat villant meg.
– Hadd halljam, bátya.
– Ürítsünk, még pedig körömig serleget – az istentelen pogányok
börtönéből szerencsésen kiszabadult Elemérért.
– A kit a mi rokonunk, a nagy Werbőczi váltott ki, – folytatá hévvel
Dani bácsi.
– De a te sürgető figyelmeztetéseidre, öcsém! – szólt dicsérőleg Pista
bácsi.
– De te írtad meg a kérőleveleket minden három évben egyszer, – hárítá
az öcs magáról tovább a dicséretet.
– De te küldötted el gyorspostával a nagy Werbőczihez, a mi rokonunkhoz.
– De bátyám adta a postapénzt.
– Hogyne, mikor azzal csak keresztyéni kötelességet teljesítettem.
– De nekem használt bátyám vele, mert Elemér az én leányomat tanítja
cziterára és énekre.
– Hát Dora nem az én gyermekem is?
– Bátyám csak csak második atyja; én vagyok az első és igazi, –
tiltakozék Dani bácsi.
– Nem szeret-e ő engemet, szintúgy, mint téged?
– Azt, bátyám, nem tagadhatom.
– No, hát igyunk Elemérért!
– Tegnap ment el; hozza Isten még holnap vissza!
Ittak.
Midőn e párbeszéd történt, a vendéglátásról híres vár meg látszott
becsületéről feledkezni.
Még délután eltávozott az utolsó vendég s azóta a kapu előtt senki sem
fútt kürtjébe.
A nap leszálla s az egész világ bácsijaihoz még egy árva utas sem
tévedt.
Végre a vacsorát fölhozták, megették, Dora s Dorka aludni mentek s még
sem hangzék a kürtszó.
Ekkor gondolta ki Dani bácsi, mint fürgébb eszű ember, hogy az útra néző
ablakokat fényesen világítsák ki, mert úgy az idegen, vélvén, hogy
országos lakoma van, okvetlenül be fog hajtatni.
De néha a legjobb tervek sorsa is a meghiúsulás.
Ott ült a két öreg a nagy refectoriumban a hosszú asztalnál. Kezdetben,
mint láttuk, vitatkozának eleget, de midőn Elemér iránt is kifejezték
baráti indulatjokat, nem volt többé, a miért szívök megcsordúljon s
lelkes és lelkesítő szavak szálljanak ajkaikra.
Deák István karszékébe hátrahuzódott, mintha arczát el akarná takarni a
gyalázat elől, mely a híres várat érte.
Deák Dániel pedig forgatta szemeit, mintha várná, hogy most már a falból
lép ki egy vendég s véget vet az egyhangú óráknak.
– Min gondolkodik, öcsém, – kérdé részvevőleg Pista bácsi.
– Hát biz’ én nem bánnám, ha őseink képei kilépnének a rámából s velünk
poharat ürítenének.
– Én pedig nem bánnám, ha a megholt szerzetesek lelkei fölszállanának
sírjaikból s látogatásunkra jönnének, hogy velünk vacsoráljanak. Kettő
mellém ülne, kettő uramöcsém mellé, a többiek a többi üres székekre s a
kik helyet nem kapnának, hátunk mögé állanának s onnan nyújtanák
kezeiket a tálak felé. Készíttethetnénk még nekik vacsorát s ők
eljöhetnének, mert közel van már éjfél.
– Uram őrizz! az még sem volna jó, – válaszola Dani bácsi elhalványodva.
Pista bácsi látván, hogy kedves öcscsének nyugtalanságot okozott,
vétségét helyre akará hozni.
– Gondoltam valamit, – szólt kevés szünet után.
– No hát mit? – tudakolá mohón a testvér.
– Tegyük vendéggé a várnagyot s ültessük az asztal fejére. Úgy hárman
leszünk.
– Igaz biz’ a, – kiáltott föl Dani bácsi.
Tüstént elhozatták a várnagyot, ki ezer mentegetések közt foglalá el a
számára szánt díszhelyet, de alig ült le, midőn megharsant a kürt.
– Nosza, fusson s tüstént hozza ide azon tisztelt urat, a ki oly soká
várakozik künn! – rivalgá Pista bácsi.
– És szépen kérjen bocsánatot a késedelemért, – adá utasításul Dani
bácsi.
Homályosan említettük, hogy a reggeli harangozástól késő éjig, hány
nevezetes vár előtt haladna el egy ügyes gyalogló s nem lehetetlen, hogy
azt meg is tevé valaki és most a várnagytól kísérve a refectorium ajtója
előtt áll.
Csakugyan köhécselés hallatszik. A két testvér arra függeszti szemét és
egy különösen poros, különösen kopott alak belép.
– Kurta nemes lehet – súgja Pista bácsi.
– Talán csak szabadalmazott puskás a királyi uradalmakból – jegyzé meg
Dani bácsi. De e csekélylő észrevétel nem gátolá a két testvért, hogy a
székről fölkelve az idegen elébe ne induljanak.
– Nagyságos, tekintetes, nemzetes, vitézlő jeles és körültekintő uraim,
minden rendű, rangú és állapotú hazafiak, részint kik tagjai a szent
koronának, részint kik valami szabadíték és mentesség által az ország
védelmére kötelezve vagytok, az al-vajda ő kegyességének és méltóságának
parancsából, hozzájárulván a tanácsurak megegyezése és rendelete is,
ezennel hirdetem és adom tudtul nektek, föntartva a föntartandókat, hogy
Ferdinandus német császár hadai szorongatják Buda várát, melyben a
királyi özvegy ő felsége, a kírályi csecsemő ő felsége, ennek magas
gyámjai és országunk kormányzói s maga a szent korona és a jelvények
együtt vannak iszonyú veszélynek kitéve. Ragadjatok tehát fegyvert
egyenként és egyetemben s a veletek ezennel közlendő nyilt levélben
kitűzött napra szigorú büntetés terhe alatt haladéktalanul jelenjetek
meg a mezei és insurgens hadak generálisának – kit az Isten győzelemre
segéljen – sarmasági táborába, hogy onnan fölkerekedve Buda megmentésére
siessetek. Másként nem cselekvendők… Nagyságos, tekintetes, nemzetes,
vitézlő, jeles és körültekintő uraim! a szövetség és eskü által
közvédelemre egyesült három nemzet nevében kérlek és intelek
rangjaitokhoz s állapotaitokhoz méltó kíséret összegyűjtésére és oly
fegyverekkel ellátására, melyek a közmustrákon hibátlanoknak
találtatnának, élelemről a sarmasági táborig magatok gondoskodván,
költségről pedig a törvények értelmében, azontúl is… Nagyságos,
tekintetes, nemzetes, vitézlő, jeles és körültekintő uraim! Véres
karddal jöttem volna közétekbe, ha Fernandus német császárnak
regimentjei átlépték volna országunk határait, de miután Budavár mintegy
a mi hazánknak is városa, Magyarország mintegy a mi országunknak része s
a mennyiben Ferdinandus hatalma alá nincs erőszakkal hajtva, a mi
királyunknak hódol, kérlek, tekintsétek e pálczát, melyet magasan tartok
kezemben, véres kardnak. Vésztüzeket gyújtottam volna halmainkon, hogy
tömegestül talpra keljetek, ha Ferdinandus német császárnak regimentjei
vérét ontották volna Erdély lakosainak, de miután Magyarországnak ezer
sebből omló vére a mi vérünk apadása is, kérlek, uraim! tekintsétek
lelkesítő szavaimat a halmokon meggyújtott tűz világolásának s
elszakadva feleségeitektől és édes magatokéitól, siessetek a segítségért
esdő haza oltalmára, hogy vele együtt megvédjétek hazátokat és nemzetünk
becsületét. Úgy legyen! Egyébiránt én valósággal Kolozsvári Sándor
gyorsposta és helyettes hírnök vagyok, mit megbízó pecsétes levelem,
melyet a fölkelési rendelettel együtt ezennel a várnagy ő kegyelmével
közleni sietek, minden kétségen kívülivé fog tenni.
A gyorsposta a refectorium küszöbétől hármat lépve, gyertyaegyenes
állásban, erős, de a fáradság és por miatt rikácsoló hangon mondotta el
betanult szónoklatát s miután az okiratokat a várnagynak átadá és
hivatalos szerepe véget ért, bókra görbíté magát s vagy kimerülésből,
vagy tiszteletből hajlottan maradt.
Dani bácsi serleggel jött hozzá, ellenben Pista bácsi karon ragadta,
hogy székhez vezesse.
A két öreg arczán a kellemetlen meglepetés jele világosan mutatkozott
ugyan, de azért mégsem feledék a háziúr kötelességeit.
– Igyék, atyafi!
– Üljön le kend!
– Ne oda, ide az asztal mellé.
– Csak ne mentegetőzzék. Foglaljon helyet.
A gyorsposta ivott, tenyerével megtörlé bajuszát s leült.
– Hozzatok sültet ő kegyelmének – kiáltá Pista bácsi.
– Jól megabrakolják a gyorsposta uram lovát – harsogtatá Dani bácsi.
– Azt nem abrakolhatják meg, nemzetes uram! – szólt most a vendég.
– Miért nem? – kérdé sértett méltósággal az öregebb testvér.
– Mert, követem alásan, nincs lovam.
– S mégis gyorsposta! – hüledezett Pista bácsi, s gúnyolódott Dani
bácsi.
– A hol tegnap háltam, pártütők és czinkosok laknak. Kereken megtagadták
tőlem a lovat. Eleget rimánkodtam a magam, eleget fenyegetőztem a király
és ország nevében, de nem használt.
– Nótára kellene szedni a gonoszokat, – vélé Dani bácsi.
– Az mégis igen súlyos büntetés volna, – jegyezte meg csillapítólag
Pista bácsi.
– Ne búsuljon, atyafi, holnapra lesz friss lova – szól a várnagy.
– Mit használ, kedves felebarátom, – válaszolá a vendég stoicus
nyugalommal, mit használ minden postaló és gyorsposta, ha a tekintetes
rendeknek nincs kedvök a Pest mögül kilépni, hogy Budát megmentsék.
Kívülem is nyargal elég hirnök szekeren, nyeregben, gyalog: de nyomukban
sehol sem látok insurrectiót. Egyik azt mondja, hogy az alvajda pecsétes
levele semmit sem ér, mert a fölkelést nálunk csak az országgyűlésnek
van joga megrendelni. A másik a részletes és portalis insurrectiót nem
bánná ugyan, de a személyes és általános ellen protestál. A harmadik úgy
vélekedik, hogy a váradi békepontok szerint Ferdinandus a királyunk.
Miért űznők hát el Buda mellől? A negyedik abban bizik, hogy Izabella
királynét majd kirántja a bajból a szultán, még pedig a mi buzgóságunk
nélkül is. Az ötödik hitelesen tudja, hogy Török Bálint és a frater rég
elűzték Buda mellől a németeket, s most az alvajda és tanácsurak csak
azért ütnek lármát, mert fervorjokat akarják kitüntetni. A hatodik az
aratás közelgését, a hetedik a tavalyi szűk termést és a pénz szűkét
hozza fel, s higyék el tekintetes és nemzetes uraim, hogy több hírnök
nyargal fölszólítással az országban, mint a hány nemes úr fog a
fölszólításra fölkelni. Teremtuccse! követem alásan! – jobban czélt érne
az alvajda s több katonát kapna a főgenerális, ha minket gyorspostákat
küldenének a sarmasági táborba. Talán veszedelmet sem állanánk ki
többet; mert utaztomban engem tizen is fenyegettek börtönnel és bitóval,
noha armalisom van, s csak oly nemes ember vagyok, mint akárki. Hány
gyorsposta dicsekedhetik ezzel?
– Siralmas időket élünk! – sóhajta Pista bácsi.
– Elfajult a magyar! – sopánkodik Dani bácsi.
– Nagyapám korában a magyar név említésére magoktól is ledőltek a falak.
Nagyapám Hunyadi János banderiumához tartozott, – szólt a várnagy.
– Apám korában sem állottunk alább. Apám a fekete seregben szolgált, –
hozá föl falatozás közben a gyorsposta.
– Hát a mi őseink milyen vitéz dolgokat műveltek! Megmutathatnám a
krónikákból.
– Meg donationalisokból – toldá meg ismét Pista bácsi.
– A Deákok…
– És a Werbőcziek…
– Kikkel szoros atyafiságban vagyunk…
– Nem is említve Werbőczi Istvánt…
– Ki törvénykönyvet írt…
– És mint nádor az ország főkapitánya volt…
– S a németet és törököt egyaránt megverte volna…
– Ha közülök akármelyik be mert volna az országba rontani…
– Fölszámlálhatatlan…
– Számos és emlékezetes nagy dolgokat műveltek, – végezte be Dani bácsi
szerencsésen a közerővel rögtönzött hosszú phrasist.
– De hiszen! ha a többi vár is ilyen volna, mint ez, ha a többi urak is
oly velős, csontos fajták és oly magyar szívűek volnának, mint nemzetes
és vitézlő uraimék, akkor a sarmasági tábort még megemlegetné
Ferdinandus, – szólt beszínlő hangon a gyorsposta.
Pista bácsi Dani széles vállára, domború mellére, kerek barna arczára,
hosszú szürke szakállára tekintett és föllelkesült; Dani bácsi
ugyanakkor Pista nyúlánk, de izmos termetére, széles homlokára, vállait
elborító fehér üstökére veté szemeit, s bátyja jeles voltán szintén
fölbuzdult.
– Majd kiteszünk mi magunkért!
– Dejsz! nem maradunk mi hátra!
– Ember kell a gátra s te az vagy Dani öcsém.
– Te vagy a tagból szakadt ember, Pista bátyám.
– Nem is félnék én egy officzirtől.
– Magam sem, Pista bátyám.
– Szaladt előlem már turbános és bugyogós akárhány.
– Előlem nehéz vasas is
– Fogtam agát és lajtnandot.
– Én meg fénrikét vágtam le.
– Nem voltunk mi, Dani öcsém, soha pribék, gyáva emberek.
– Megállottuk mi a sarat, Pista bátyám.
– Most sem tágítnánk egykönnyen.
– Isten úgy segéljen! Pista bátyám, nem tágítnánk.
– Csak rajta, öcsém.
– Csak rajta, bátyám!
– Menjünk!
– Induljunk egyenesen Budavár alá.
Az öregek tüstént fölkeltek a székről, hogy megkeressék és
kiköszörültessék rozsdás kardjaikat.
A gyorsposta pedig használta az alkalmat a visszavonulásra, mert igen el
volt fáradva s az igért lovon még hajnalhasadáskor távozni akart.
Midőn a testvérek magokra maradtak, mint a heves gerjedélyekkor szokás,
fontolgatóbb alakot váltának, s majdnem búskomoly hangulat szállt
kedélyökbe.
A hadi borostyánnak árnyéka is volt, mely most sötéten játszott
halántékaikon, s a kor redőit az aggodaloméval is szaporítá.
– Mi történik Dorával, ha mi elmegyünk? – szólt Pista bácsi.
– Ügyelni fog rá Dorka, – válaszolt az apa. – De az más kérdés, hogy ki
tartja gazdaságunkat rendben?
– A csűr és gabonás mellé valahogy kapunk embert; azonban, öcsém, azt
már nem szeretném, ha oly féltett kincsre, mint a mi leányunk, csak a
vaksi Dorka vigyázna.
– Dorka az én szelid és okos Dorámnak még vakon is jó őrje fogna lenni;
azonban, bátyám, nem óhajtanám, hogy a csűrt és gabnást oly ficzkó venné
át, a ki keveset hord beléjök és sokat szeretne belőlök kivinni.
– Akármit beszél kegyelmed, én Dorát féltem.
– Akármit papol bátyámuram, én a gazdaságot – viszonzá Dani bácsi.
– Nekem Dorka ellen van kifogásom.
– Nekem a tiszttartó ellen.
– A tiszttartó helyét, ha épen kend orrol reá, pótolhatná a várnagy.
– Dorka helyét, ha urambátyám apprehendál a jámbor asszonyra, pótolhatná
a várnagy.
[: – Mi történik Dorával, ha mi elmegyünk?]
– Miattam! – szólt vállvonva Pista bácsi.
– Miattam! – szólt vállvonva Dani bácsi hasonló vállvonással.
– Tehát indulhatunk.
– Induljunk még holnap reggel.
A várnagy nem látszott elégültnek a kettős szereppel, melylyel a
testvérek közös bizodalma megtisztelé.
– Kérem alásan nagyuraimat, hallgassanak ki, mielőtt aludni mennének!
hátha így jobb gondolattal hálnak, mint a milyennel most le akarnak
feküdni.
– No! szóljon hát.
– Adja elő gondolatját.
– Tálalja föl tervét…
– Hadd ízleljük: főtt-e, vagy nyers?
– Jelenthetem alásan, hogy maholnap belejtek a hetvenharmadik évbe.
Lábinaim még nem roskadoznak ugyan és szemem néha a magasban is meg
tudja a héját a pacsirtát különböztetni, de az egyik szántóföldtől a
másikig futkosást már nem győzném többé, s a gazdálkodással járó sok
praktika fenekére tekinteni a régi szemeimmel sem voltam képes.
Kinevetne a világ, ha egyszerre egy terhes és sok törődéssel járó
gazdaságot vennék át, s e nevetésből a felerész nagyuraimékra hárulna,
mert ha igaz, hogy a cselédet uráért becsülik, azt sem lehet tagadni,
hogy az urát cseléde után itélik meg. Vén szolgájokat tehát ne terheljék
kegyelmetek olyannal, a mihez nem ért. Hagyják tisztességben meghalni.
– A mi várnagyunknak igaza van – szólt Pista bácsi.
– Alkalmazzuk hát csak Dora mellé, s keressünk más gazdasági felügyelőt.
– Megköszönöm e bizodalmat, de szintén nem fogadhatom el. Kegyelmetek
tapasztalhatták, hogy oly várat én is jól meg tudok védelmezni, melyet
senki ostromolni nem akar. De a szép Dora kisasszonyt, kinek arczán és
nyulánk termetén annyi szem megakad, én a végvárakhoz hasonlítom,
melyeknek oltalmazását a legügyesebb kapitányokra bízzák, s mégis
gyakran megtörténik, hogy bevétetnek.
– Nem megmondám, Dani öcsém, hogy Dorát kell távollétünk alatt félteni.
A várnagy is velem tart.
– Úgy van. Dorát hagyják kegyelmetek veszendőbe, meg a gazdaságot.
– Lám, a várnagy csak úgy tart Pista bátyámmal, mint velem.
– De miért is akarnak nagyuraimék Buda alá menni? Nemde, hogy segítsék
Werbőczi ő nagyságát, aztán a temesi grófot, meg Török Bálintot és a
fratert a németek megverésében?
– Világosan azért – szólt egyszerre a két testvér.
– Igen ám! – de ott a bökkenő, válaszolá a várnagy, – hogy Deák István
uram ő kegyelme Buda falai körül frissen levághatna egy-két németet,
mert erős karja van, azonban Budáig el nem érkezik, mivel lábköszvénye
miatt nem üli meg a lovat. Ellenben Deák Dániel uram ő kegyelme elég
frissen vágtatna Buda elébe, mert ép lábszárakkal áldotta meg az Isten,
s a lovaglásban akármelyik portyázóval versenyez; de fájdalom! a csúz
miatt ujjai bogosak és merevek. Következésképen Budavárnál farkasszemet
fog ugyan a németekkel váltani, de teremtuccse, egyet se vág le közülök.
Elteltek már a dicső napok, nagyuraimék! midőn kegyelmeteknek táborba
kellett menni! Másokon van most a sor.
Pista bácsi hüledezve nézett Danira: – Csakugyan akkora kézbogaid
vannak, öcsém, mint egy galambtojás.
Dani bácsi csodálkozva veté szemét Pistára. – Csakugyan kedves bátyám,
úgy begöngyölgeted lábaidat, mintha pünkösd helyett karácson volna.
– Talán, van valami abban, a mit várnagyunk mond.
– Biz’ Isten! ha rád nézek, kezdem hinni.
– Én meg, ha rád nézek.
A testvérek megint egymást méregették, s kedvök serkent, magok sem
tudják miért, mint két kos összetűzni.
– Egy gondolatom van, – kiáltá ekkor vészhárítóként a várnagy.
– Hadd halljuk! – dörmögték elébe könyökölten Pista és Dani bácsi.
– Küldjék a sarmasági táborba Elemért.
Iszonyú hatást okozott e javaslat.
Pista bácsi köszvényes lábával nagyokat toppanta, öcscse pedig
összeszorítá csúzos kezét mintha kardot akarna forgatni.
– Kegyelmed furcsa ficzkó!
– A mi várnagyunknak bolondos ötletei vannak.
– Tudja-e kend, mi a talizmán? – kérdé Pista bácsi.
– Olyan kő, mely betegségeket gyógyít – felelé higgadtan a várnagy.
– Én egy talizmánért sem küldeném a sarmasági táborba Elemért.
– S tudja-e, mi a bölcsek szürke pora? – tudakolá még peczkesebben Dani
bácsi.
– Olyan por, mely aranyat csinál.
– Én e várból szürke porért sem engedném ki Elemért.
– De hát miért őrizik úgy, nagyuraimék, Elemér úrfit?
– Maga mindent elfeled, várnagy uram!
– Maga semmire sem emlékszik.
– Hát nem tudja-e, hogy a mi nagy rokonunk Werbőczi három évig szűntelen
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 02
  • Parts
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 01
    Total number of words is 3948
    Total number of unique words is 1956
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 02
    Total number of words is 3979
    Total number of unique words is 2038
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    43.2 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 03
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 2102
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    42.5 of words are in the 5000 most common words
    49.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 04
    Total number of words is 4129
    Total number of unique words is 2126
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 05
    Total number of words is 3943
    Total number of unique words is 2096
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    48.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 06
    Total number of words is 4000
    Total number of unique words is 2064
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    48.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 07
    Total number of words is 3950
    Total number of unique words is 1969
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 08
    Total number of words is 4013
    Total number of unique words is 2183
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    40.2 of words are in the 5000 most common words
    46.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 09
    Total number of words is 3863
    Total number of unique words is 2023
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 10
    Total number of words is 3829
    Total number of unique words is 1990
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    40.2 of words are in the 5000 most common words
    46.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 11
    Total number of words is 3951
    Total number of unique words is 2043
    28.8 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    47.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 12
    Total number of words is 3876
    Total number of unique words is 2093
    27.6 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    46.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 13
    Total number of words is 3874
    Total number of unique words is 2054
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    45.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 14
    Total number of words is 3930
    Total number of unique words is 2161
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Zord idő (1. kötet): Regény három részben - 15
    Total number of words is 1810
    Total number of unique words is 1024
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.