Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 2

Total number of words is 4015
Total number of unique words is 2245
28.4 of words are in the 2000 most common words
40.8 of words are in the 5000 most common words
47.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
az úr Nógrádon.
– Igazad lehet, Ahmed! szólt bőszülten a lábairól levett ingatag; tégy
vizsgálatot s rendelkezzél mint jónak látod.
– Teljhatalommal? kérdé ez feszült arczéllel.
– Teljhatalommal; lőn a kedvetlen válasz.
– Megyek; mondá örömvigyorogva a titkár, a kigyót, mielőtt harap, kell
eltiporni.
– Megállj, kiáltott utána Abdi s mintha a titkár végszavai régi
emlékeket költenének fel lelkében, megbánólag tevé hozzá: teljhatalmad
csak Hafiz életéig terjed.
– Az az, mit jobb kezeddel adsz, azt a ballal visszaveszed: morgá Ahmed
elfordulva, hogy az arczán felküzdő boszuság látható ne legyen. Igy
küldetésem sikertelen, sőt veszélyes, mert ha ő nincs hatalmamban, én
vagyok az övében.
– Ő igéretemet, többet ennél, eskümet birja, hogy mig testének egy
részét, mit érdekemben áldozott fel, ereklyeként, magamnál tartom, addig
személye tőlem és általam bántatlan marad.
– Akkor is, ha a nagy proféta ügye az ellenkezőt követeli? akkor is, ha
ez által a magas fermán – holtbetü marad?
Abdurrahman megérté az e szavakba rejtett fenyegetést, mi akárki másnak
életébe fogott volna kerülni, csak Ahmednek nem. Jól tudta, hogy a
cselszövő ügyes ember a portának kegyében áll, s mellette félkém gyanánt
használtatik. Vele is az volt az eset, mi előtte és utána már sok
hatalmas emberrel történt: gyülölé alárendeltjét, de – félt tőle.
– Mit tegyek hát? habozá szük térbe szoritott feszengéssel; megszegjem-e
Allah szent nevére tett eskümet.
– Egy eskü nem foglalhat magában minden esetet; okoskodék rábeszélő
modorral a sovány emberke; s e fölött meg sem szeged azt, ha a
védereklyét az én birtokomba bocsátod.
– Vedd, mondá Abdurrahman oly hangon, mely az erőködésbe kerülő
eltökéléstől szinte nehézkes volt, s kicsided ébenfa szekrénykét nyujta
át titkárjának: ha ezt Hafiznak előmutatod, tudni fogja hogy kezemet
levettem életéről. De vissza ne élj vele, ember! mert ha csak puszta
gyanura s ártatlan ellen használod, Allah legyen kegyelmes nyomoru
lelkednek.
Ahmed alig hallá e szigoru dörgésü végszavakat, annyira elfoglalták a
legközelebbi jövő eszméi. Győzelmes arczczal vevé át az aranyzott
arabeszkü tokot, s midőn a pasa változékonysága elől elsietve, födelét
szobájában kiváncsian felpattantá, perczre visszadöbbent tartalmától.
Emberi kézről tőből levágott s gémberedett mutatóujj volt ez, mely
balzsamozottan évek előtt tétethetett a tok selyembélésü ürébe.
– Ez tehát a csonka kéz kiegészitő része; jó, elviszem neki, hogy
mindene együtt legyen a feltámadás napján: gondolá, s bosszuvágyó
képzelmében a mutatóujj egykori tulajdonosának véres fejét is maga előtt
látta.

IV.
Ezalatt Nógrádvár fölött csendesen vonultak el a hő nyári napok.
Hafiz bég óránkint várta a kért őrséget, s távoli sejtelme sem volt a
Budán történőkről.
Derencsényiné megnyugodott új helyzetében s szép vonásain a mosoly
gyakrabban megjelent; mert azonkivül hogy a parancsnok leggyöngédebb
figyelemmel előzé meg legkisebb vágyát, pár nap előtt követe is
visszaérkezék férjétől s levelet hozott, melyben ez irja, hogy a
kormányzó részére új sereget gyüjteni, rövid nap eljövend Nógrád
vidékére s ekkor Rózsáját is magával viendi.
Csak Fatime, a szerelmes epedő gyermek volt nyugtalan; borongó
előérzetei mondák, hogy nem tarthat sokáig boldogsága, mi eddig Hafiz
egyetlen nejének részeül jutott. Tudta ugyan, hogy az izlam megengedi a
soknejüséget, de minthogy ez engedélyt Hafiz soha nem vette igénybe, a
megszokás lelki követeléssé lőn, s mióta Derencsényi neje a vártoronyban
lakott, keblét féltés gyötrelmei pihegteték. A bég megnyugtatá ugyan a
szenvedély-zaklatottat, de mihelyest távozott, az irtott polyp annál
terjengőbb karokkal ágazott szét.
Szobájának magas, kerek ablaka a vártoronyra nyilt; ennél lakott ő
szüntelen, s borus szemekkel leste, mikor teszi a magyar hölgynél
látogatását szivének ifja.
Épen az ablaknál állt egy reggelen a perczben is, midőn Hafiz a virágos
árnyas kertben szent könyv olvasásánál lepte meg a vetélytársának hitt
nőt. Derencsényi Rózsa a nagy ezüstcsatu bibliát őlébe tevé le, s nyájas
beszédet folytata a béggel. Mennyire szerette volna a szegény Fatime
hallani ezt! Azt hivé, hogy minden szó, minden pillantás egyegy szerelmi
ömlengés kifejezése, mi jogaival együtt lelkét is mélyen sebzi. Gyötré a
látvány s nem birt tőle elszakadni.
A toronyőr hosszu vontatott kiáltással jelt adott a magasból, hogy a
váron kivül különösnek kell történni. E jelre a bég röviden bucsúzott a
hölgytől, s a délkeleti bástyafokra sietve, Nasszál felől porfelhőt
látott balra tartó irányban s mindig közelebb felkavarodni a több hét
óta esőtlen földről. Ez a Budáról érkező várt erősbités volt.
Óra mulva Hafiz és Ahmed szemközt álltak az elfogadó teremben, s ez
utóbbi csaknem kirivó kárörömmel mondá el Tökölyi árulását, fürkésző
szemjárattal kémelve az előbbinek vonásait, ki már nyilt ellenségének
váratlan megjelenéséből mi jót sem jósla s most ez uj kedvezőtlen hir
hallatára rendkivül megütődött. Csak azon egy körülménynek örült
titokban, hogy Derencsényi Farkas, kit nem hihetett árulónak, nincs a
várban s igy még menekülhetését reménylheti.
Ahmed mindenek előtt a magyar őrség lefegyverzését s Budára kisérését
sürgeté.
– Mit? kiáltá fel Hafiz, s szemei haragos tüzben villantak meg; katonáim
legjobbjait, az ügyes magyar tüzéreket s huszárokat veszitsem el, s
helyüket tudatlan állatokkal pótoljam, kik e fölött egy ostromolt s
elfoglalt várból félelmet hoznak lelkükben, s azt a többiekébe is
elöntik? Ez nem kevesebb, mint a várat az első megszállónak önkényt
kezére játszani!
– Igy és nem különben, szól a hatalmas pasa fermánja, mely ismét csak a
nagyvezir parancsát foglalja magában: felelt hidegvérűen Ahmed.
A parancsnok jól tudta, kivel van dolga, sejteni kezdé az ármányt, s
azt, hogy legkisebb ellenszegülés által életével játszik. Nehéz szivvel
bár, de teljesitenie kelle a rendeletet. A fegyverek azon ürügy alatt,
hogy uj kiosztás fog történni, beszedettek, az egész őrség
felállittatott a várudvaron, az uj kiosztás megkezdetett, a hiányosak
helyett épek adattak s midőn már minden török el volt fegyverrel látva,
a puszta kézzel álló magyarok felszóllittattak, hogy hasztalan
ellentállás nélkül adják meg magokat.
Bangó tüzérei e nem várt kifejlés által meglepetve, védtelen
helyzetükben egyszerre körülfogva s négyszeres számtól elnyomva lőnek. A
kör szélén álló tizenkét huszár azonban, hirtelen feleszmélve a ló-ólak
felé rohant, s az általános zavarban sikerült is közűlök ötnek lóra
kapni, s elgázolva a gátolni akarókat, nyereg és kantár nélkül
kiszáguldani. Az utánuk vágtató spáhik fáradtan tértek meg a sikertelen
üldözésből.
Ahmed könnyebben lélekzett, midőn a harminczhét összebilincselt kezü
magyart Buda felé kisértetni látta; Derencsényiné pedig, ki ablakából
nézte s nem érté a történteket, szorongó kebellel sietett a béghez
felvilágositásért.
A bég s Ahmed közt épen heves vita folyt, a magyar hölgy megjelenésekor.
– Ez tehát az ok, mutatott a belépőre Abdi titkára, melyért te a torony
megvizsgálása ellen tiltakozol? Ki e szép teremtés?
– E nő sajátom, jogszerű sajátom, rabnőm, kit életveszély nélkül kivülem
senki nem illethet; felelt rögtön s kitérőleg Hafiz, nem akarva
Derencsényinét kiléte elárulásával veszélyezni.
A nő azonban a török nyelven mondott, de megértett szavak hallatára
elsápadt, s a magyarok elfogatásából keletkezett gyanuját igazolva
hivén, léhlszakadva sikolta fel:
– Nem igaz! nem igaz! én nem rabnő, én szabad magyar asszony,
Derencsényi Farkas neje s itt vendég vagyok, és kérdezni jöttem, mi
jogtalan eljárás ez férjem embereivel?
– Igen? vigyorgá sátáni mosolylyal Ahmed, Hafiz bég tehát árulók nejeit
akarja előlem rejtegetni? Bájos hölgy! e percztől kezdve egymásnak
leendünk rabjai; s apró szemeinek buja tekintetével kigyujtva Rózsa
tejvér arczait, szemtelenül keze után nyúlt!
– Vissza! riadott rá keményen s kőzbelépve Hafiz; mig én vagyok
Nógrádban parancsnok, addig a benlevőkkel Allahon kivül más nem
rendelkezhetik. Asszonyom, folytatá a nőhöz fordulva magyarul, térjen
vissza lakába nyugodtan s a meggyőződéssel, hogy mig élek, lehelletének
sem leend porszemnyi bántalma.
Derencsényiné, a nőknek saját finom tapintattal tüstént belátá, a kettő
közül melyik ellensége, s bár fel nem foghatá a tényeket, gépszerűleg
engedett Hafiz bizalomgerjesztő szavainak.
Távoztával Ahmed jónak látta elfojtani gyülöngő dühét, s modort
változtatva engesztelőleg szólt:
– Igazad van Hafiz, kár volna egy hitvány némberért barátságos
egyetértésünket megzavarni. A dolog jelen állása azonban mindenesetre
megkivánja, hogy e magyar nő gondos őrizet alatt tartassék.
Hafiz bég sem ohajta egyebet, vendége személyes bátorsága tekintetéből
is, s parancsot adott, hogy a nő a toronyból ki, s viszont hozzá a
szolgálattevő rabnőkön kivül senki ne bocsáttassék.
A két halálos ellenség aztán egymást szem elől elbocsátani nem akarva,
tovább is együtt maradt. Hafiz méltán tartott a fondor eszü titkár
alattomos működéseitől, ez pedig amannak népszerűségétől. Ahmed nappal
kezdeni nem merve, az éj leszálltát várta pokoli terve kivitelére.
Igy ültek sokáig szemközt s mindegyik más czélpontot keresett nézetének
mint ellenének arczát. A csendet alig szakitá meg néhány közönyös kérdés
s kelletlen válasz.
Kimenni a kiállhatatlanná vált délutáni hőség miatt nem lehetett. A
világos kék égbolton parányi felhőfolt sem mutatkozott; a megsürűdött
léget legcsekélyebb szellet sem ingatá, a madarak elültek, csak a
naptányér feküdte meg gyulasztó sugaraival az izzó földet és falakat.
Egyike volt ez a magyar égalj ama forró napjainak, melyekre az égiháboru
kimaradhatlan.
A toronyőr csak néha bujt elő rejtekéből, szétnézni a környéken, s midőn
egyszer igy tőn, alig nehány száz lépésnyire lovagot látott meg
szélsebesen száguldani a vár felé.
Mire a lovag a bennülőknek jelenteték, ez már a várkapun nyargalt be.
Hafiz szive hangosan dobogott a kaftán könnyü szövete alatt; mitől
tartott bekövetkezék: a lovag Derencsényi Farkas volt.
– Szerencsétlen! gondolá, a belépő szálas termetre esvén tekintete;
balsorsod hoz ide a hyéna torkába.
– Bég! csengett az ifju szilárd érczes hangja; mióta lett az jog és
igazság, hogy más emberek nejét rabúl zsarnokold magadnak, s hogy
Magyarország kormányzója Tökölyi Imre vitézeit kopóként összefüzve
hajtasd Budára?
– Nőd nem rabom, de tiszteletben tartott vendégem: felelt Hafiz telhető
nyugalommal; mi az őrséget illeti, erre nézve én csak a fermánnak voltam
végrehajtója.
– Mely egyszersmind azt is rendeli, szólt közbe Ahmed, hogy az áruló
Tökölyi és czinkos társai fogságra vettessenek.
– Ki merészeli itt Tökölyit árulónak nevezni? riadott előre lépve az
ifju, mialatt válláig omló fekete fürteit veritékben fürdő nemes
arczáról félre simitá.
– Én, rikácsolá felugorva Ahmed; Derencsényi Farkas, a felséges szultán
kegyelmére add meg magad!
– De ki itt hát az ur! kérdé ez, kardja markolatához kapva; Hafiz, nem
vagy többé Nógrád parancsnoka?
– Csendesülj Farkas, mondá komolyan a bég – az egész félreértés lehet;
de most javadra kérlek, ne szegülj az erő ellen, s add át nekem
kardodat.
– Soha, ocsmány rablók ti! kiáltott a lovag végsőig elkeseredve; ti
gonoszul költött ürügy alatt szabadságomtól akartok megfosztani, hogy a
védtelen árva nőnek senkije se maradjon, ki megboszulja – de elébb
látjátok véremet s én a tieteket! végzé, kirántott kardját halálos
csapásra emelve.
Mielőtt azonban az izmos kar levághatott volna, a bekisérő csauszok
által hátulról megragadtaték az. Pár percznyi kétségbeesett védelem után
Farkas hátrakötött kezekkel s szótlanul lihegve állott bakói közt.
Hafiz bég nem titkolhatá el arczán és hangjában a levertséget, melyel a
fogoly számára a börtönt kijelelé.
Az udvarra kiérve, Derencsényi saját nevét hallá egy szivrázó sikoltás
kiséretében élesen felhangzani. A vártoronyra, honnan a sikoltás jött,
tekinte s nejét látá, szőke hajának szétömlő tengerében a széles
ablakpárkányzatra roskadni.
– Rózsa! kedves édes Rózsám! kiálta fel hozzá a fogoly; él még az igaz
Isten fölöttünk!
Többre nem volt ideje, mert a feltárult börtönajtó rozsdás sarkain
csikorogva csapódott be mögötte.

V.
E napon-augusztus 22-ike volt ez – szokottnál korábban s mielőtt a nap
lemenne, beesteledett. A keletről és nyugotról szemközt érkező
vészterhes fellegek okozák ez időelőtti éjt, melyek két elenséges
táborként közelegve egymás ellenébe a nyomasztó légkörben üték fel
roppant idomu sátoraikat. A megtört napsugarak eleinte aranyos biborral
szegélyezék a felhőtorlaszok szabálytalan prémeit, később ezek is
elenyésztek a sötét lepel fölött, melylyel az elterülő légi tábor az
eget bevoná.
A fényében imént ragyogó természet oly szomoru, oly halottias lőn; lenn
egy egy szélroham söprötte végig portverö szárnyaival a völgyrónát; fönn
szemvakitólag czikázott a futosó villany, s a nasszáli s diósjenői
rengeteg távoli dörgéseket viszhangozott.
Mennél közelebb jöttek e dörgések, Fatime annál szorosabban olvadt a
gondolatokba mélyedt Hafiz kebelére. Gömbölyü karjait a bég nyakán
kulcsolta át, fél fekvő helyzetéből édes odaengedésben tekintettek fel
ábrándos nagy szemei ifjának borongó arczára, mintha a bút, a gondokat
akarnák onnan lágyszeliden elsimitani. A boltiv közepéről hármas vékony
lánczolaton függő edényben keleti illatos ambra égett, s ennek rózsaszin
lángja kétesen világitá meg a félhomályos szoba körvonalait.
– Bocsáss meg Hafiz, sipegé a tölgy derekán reszkető folyondár; bocsásd
meg szerelmemnek ha talán méltatlan aggodalmakkal kinoz. Szólj, mit
vétett e férj és nő, hogy egymástól ily kegyetlenül szakasztatnak el?
Ablakomból láttam a lélekrázó jelenetet, s félig nyugodt vagyok, mert
bensőm mondja, hogy csak a legmagasztosb, leghübb szerelem sikolthat igy
fel, midőn kedvesét veszélyben tudja. Szólj Hafiz, miért történt ez, s
téritsd meg vesztett nyugalmam másik felét is.
A bég, mintegy gondolatiból feleszmélve, mély hangrezgéssel mondá:
– Fatime, tőled függ e nőt férjének, az életnek a szabadságnak
visszaadni.
A cserkesznő hosszan kérdőleg merűlt a komor vonásokra, mintha mondaná:
– Nem te vagy e itt az egyetlen ur és parancsnok?
– Figyelj reám Fatime, folytatá a bég, s felelj mindenek előtt,
emlékszel-e a napra, melyen először láttad arczomat?
– S melyen életemet mentéd meg? vágott közbe élénken Fatime; sok sok éve
már, s igen kicsi voltam még akkor, de ugy emlékezem mint a tegnapra.
Anyám, a szép Zulima, Abdurrahman első hölgye, sétálni vitt a pasa
sztambuli kertjébe, örvendve futostam a virágbokrok közt, midőn ezekből
egy irtózatos rövid kigyó felsziszszenve üldözőbe vett, s már már belém
ereszti halált hozó mérgét, ha e pillanatban a mellék bokor mögől egy
gyermek ifju elő nem ugrik, s merész elszántsággal kapva fel a szörnyet,
ennek rút fejét saját kezével nem zúzza szét. E védangyalom te voltál
Hafiz, s életemet majdnem sajátoddal váltád meg; a kigyó balkezed ujját
marta meg, te azonban, mielőtt a méreg elterjedhetne, tőkére téve
egyetlen csapással vágtad le azt tövéről. Atyámnak tudtára esett s
rendkivül tetszett e hősies viselet, kegyeibe fogadott, neveltetett,
pártfogóddá lőn, s a megmentett leányt később neked adá boldogitani. Oh
Hafiz, örök időkig élve nem feledhetném e napot!
– Emléked hű, Fatime, mondá a bég – az enyém is az. Tiz nappal azelőtt
atyám halálos ágyánál térdeltem. Tudod, hogy atyám és én is e magyar
hazának voltunk fiai; történetem részletei azomban ismeretlenek előtted.
Fölvévén az Izlamot nem szerettem ezekről szóllani, s most is csak azért
említem, mert tervem indokolására szükségesek. Atyám Székhegyi Mojzses
egyike volt azon protestans papoknak, kik a keresztyén számitás szerint
1673-ban, az az tizenkét év előtt, a császár elleni izgatásokról s a
törökkeli titkos egyetértésről vádoltatván, gályarabságra itéltettek.
Ezen iszonyu sorstóli megszabadulását egy jó barátjának s az általa
nyujtott azon alkalomnak köszöné, melyel a büntetés elől törökföldre
menekülhetett. Engem, kit akkor tizenötödik évembe léptem, magával vitt;
hé évű nővéremet Rózsát pedig barátjának gyámkezeire hagyta. Fáradalmas
hosszu úttal érkeztünk Sztambulba: bennem az erőt ifju vérem fris
pezsgése hamar megujitá, az övé végkép ki volt meritve. Lefeküdt s többé
föl sem kelt betegségéből. Haldokló órájában egy nevet kötött lelkemre,
barátja megmentője nevét, s könyeim közt, térden állva kelle igérnem,
hogy e név iránt az élet minden viszonyaiban háládatos leszek. E név:
Derencsényi.
– A lovagé, ki most itt alattunk, a börtönben senyved? kérdé csodálkozva
Fatime.
– Igen; ő árulás vádjával terheltetik, s ha az Ahmed által hozott
elfogatási parancsot nem teljesitem, én is sorsára jutok, s mindketten
veszve vagyunk. Igy azonban még megmenthetem; meg fogom menteni atyám
jótevőjénék fiját s férjét – hugomnak.
– A vártoronyban lakó magyar hölgy tehát…
– Testvérem, egészité ki Hafiz; de nem tudja, nem sejti, hogy az. Az
öreg Derencsényi fölnevelte s fijához nőül adta őt. Végzetem az Izlam
hitéhez és honához köt, minek felujitani a régi emlékeket? E fölött
irigyeim, kik bennem a magyar születésűt gyülölik, folyvást kutatnak,
nincsenek-e hazámhoz vonzó kötelékeim? Ezektől s közöttük a kigyó-ravasz
Ahmedtől őrizkednem kell. Nem kétlem, ő most is lesben áll, s ha az őrök
által környezett toronyba, honnan Rózsát azonnal el kell hozni, mennék,
ez gyanút gerjesztene, s könnyen meghiusithatná szökésüket. És ez a pont
az, hol segédkezet nyujtva bebizonyithatod Fatime, hogy ömlengéseken
kivül szerelmed áldozatra is képes.
– Bebizonyitandom, felelt határozottan a nő; mutass alkalmat, parancsolj
velem Hafiz!
– Vedd tehát kiséretül rabnőidet, menj velük a toronyba
Derencsényinéhez, s mondd neki nevemben, hogy ha férjét s mindkettőjök
szabadságát visszanyerni óhajtja, cserélje fel rögtön öltönyét veled,
igy bántatlanul fog jöhetni hozzám; további sorsa az én gondom leend.
Fatime, rabnőit előintve, menni akart.
– Még egyet, hivta vissza Hafiz az indulót, – ha kétkednék, ha ez
ajánlatot ujabb cselnek tartaná, add át neki e fél arany szivecskét s
mondd, hogy bizalomjelül küldöm. Midőn egész volt, anyánk viselte azt,
halálakor gyermekei megosztoztak az emléken.
Ez utóbbi szavait már csak inkább önmagához mondá, mert Fatime néhány
lépéssel az ajtó felé haladott. Itt azonban megállt, visszatekintett,
aztán nyilsebesen repült a bég kebelére, s fuldokló zokogás között
borúla reá. De percz mulva erőt vett magán s nehéz sejtelmektől szorongó
szivével elsietett.
Hafiz bég ekkor egy szekrényből kulcs-csomót s fáklyákat szedett elő, s
az ambra mécset lebocsátván, lobbadozó lángjainál meggyujtá azokat. Künn
a vihar sebesen kőzelgett, a szél borzasztóan üvölte, s úgy tetszett,
mintha a sürű villámlásokat követő hosszu recsegések alapjaikban
rengetnék meg a szikla-falakat.
Rövid óranegyed mulva nyilt az ajtó s ezen lefátyolozott töröknő lépett
be, a Fatime által viselt bő fehér muslin nadrágban, s kék szövetü
felöltönyben.
– Fatime! kiálta a bég.
– Derencsényi Rózsa vagyok, igazitá ez meg, elháritva fátyolát – hittem
szavaidnak, s a küldött szent emléknek. Szólj, az égre! mint jöttél
ennek birtokába.
– Nincs idő, nincs egy veszthető percz most erre felelni, később –
máskor – szólt az előbbi; – fogja kegyelmed e két szövétneket s jöjjön
velem. S ezzel a szobapadlónak szőnyeggel bevont egy lapját, hol nyilást
a legfürkészőbb szem sem birt volna kikémelni, ismerő fogással
felrántva, az alatta levezető keskeny csigalépcsőre világitott.
– Hová visz e rejtek-ut? kérdé letekintve a nő.
– A börtönökbe – férjéhez – ki a várból, felelt gyorsan a bég; Istenére,
kiben hisz, kitől üdvét várja, kérem, ne habozzon e határozó perczekben;
igy-igy – menjen előre, én követem.
A hölgy előre tartott fáklyákkal kúszott le a szük lépcsőzeten; Hafiz
eloltá a mécs lángjait; utána ment, s lebocsátá a padló lemezt, mely
előbbi helyébe ismét tökéletesen viszszaillett, mint egy mestermü
szekrénybe tolt sejthetlen fiók.
Alig hangzott el a mélyedésben a ritkán tapodott lépcsőzet nyikorgó
nesze, midőn ezt a lakosztály ajtaja mögől hallszó moraj váltá fel. Az
ajtó hirtelen felszakittaték, s szövétneket tartó két muzulman nyomában,
más négy jött kivont karddal; közöttök Ahmed, balkezében a kis ébenfa
tokot, a jobban ezüst tálczát tartva, melyen veres selyemből fonott
zsinór volt kör-rétegekbe összehajtva.
– Hafiz bég! rikácsolá a küszöbön; jelenj meg elfogadni s megérteni a
hatalmas pasa ajándokait!
Semmi válasz, semmi hang nem jövén a felhivásra, kellő óvatossággal a
második, harmadik, az utolsó szoba, a rabnők kamrája is átkutatva lőn –
sikertelen, mind üres volt, s a keresett vad sehol.
Ahmed első eszméje Derencsényiné s az vala, hogy a bég loppal ennek ment
látogatására. Megbizottait előre parancsolva, a vártorony felé rohant, s
az első őrt, ki a bemenetet utasitásához képest gátolni akará, szó
nélkül leszurva, a vendég által lakott szobákba rontott.
A rabnők ijedve futottak szét előtte, csak egy füzött magyar mellény- és
hosszan lefolyó szoknyába öltözött asszony lépett bátran előre.
– Dzsaur nő! kiáltott erre Ahmed; a bégnek nálad, e szobában kell – –
A szó torkában fult el, midőn a dzsaur nőnek vélt alakban Fatimét ismeré
meg.
– Itt sem dzsaur nő, sem a bég nem lakik, – mondá ez, itt a hárem van –
távozzál!
A titkár, gyanitani kezdve a valót, legott Derencsényi börtönét rendelé
megnyittatni, s maga lépett be első. A penészes falak közt azonban egy
lelket sem talált; a földön leoldott bilincsek hevertek, s a büzhödt
léget szurok füst tevé még nehezebbé.
– Megszöktek! orditá percz mulva sakál-dühösséggel az udvaron; még nem
messze lehetnek, utánnuk minden irányban! tiz erszény piasztert annak –

Orditása elveszett a menydörgés bérczrázó ropogásában.,…
– Tiz erszény piasztert annak, ismétlé, ki élve vagy halva visszahozza a
hitetleneket! lóra ti lomha kutyák – gyujtsatok fáklyákat – fel a
kapuval! vesszek el, ha e nyomoru ebek kisiklanak kezeimből.
A hang- s tett-zavar a sietségben átalános lőn. Arasznyira sem lehetett
látni a pokoli sötétben, s több időbe telt, mig a fáklyák meggyujtattak.
Aztán ezekkel futostak össze vissza az udvaron, viszfényeül a vészes
égen felkigyózó villámszalagoknak.
Fatime lelkében ezalatt két ellekező érzelem küzdött. Bánatos kétely
volt az egy, mit újolag ébredő féltékenység költött fel benne, azt
sugván neki, hogy Hafiz elbeszélése a nővérről talán nem egyéb
mese-ürügynél vele megszökhetni; a másik remegő félelem vala ifjának az
üldözés által veszélyezhető életéért.
A küzdésben ez utóbbi lett erősebb, s a feláldozólag szerető nőkebelben
elhatározás fogamzott e kedves életről minden áron elháritani a
fenyegető csapást. Miként teendi azt? maga is alig tudta még, s a zajgó
tömegben egy égő szurokfáklyát ragadva fel, a várkapu felé sietett, mely
a lőportár közelében, az üldözni készülőknek épen akkor nyilt meg.

VI.
A csiga-lépcső melyen Hafiz Derencsényinét kisérve a mélyedésbe tünt,
nehány lépésnyi kerek térre vezetett le, hol erős pántokkal elrekesztett
vas ajtó volt a sziklafalba alkalmazva. Ez ajtó, a börtönnek hátsó
kijárása, régi idők óta egyedül a várparancsnok által ki a kulcsokat
magánál tartá ismerten, rendszerint csak akkor nyilt meg, midőn a
bekötött szemü bakó a halálra szánt fogoly itéletét végrehajtani s
hulláját elásni szállt alá.
– Várjon itt kegyelmed kis ideig, szólt ide érve Hafiz a nőnek; s ha
majd kijövünk, mérsékelje és lehetőleg fojtsa el örömét, hogy zajt ne
üssünk s időt ne veszitsünk.
A vas pántok leemelése s a mesterséges zár felnyilása után a bég
egyetlen rántással tárta fel az ajtót, hogy a feltárulás nesze mentül
csekélyebb s rövidebb legyen. Fáklyájának gőzkörben uszó fénye
penészlepett falakra s a fogolyra veté ködös világát, ki a nyirkos
szalmán félkézre támaszkodva, tenyerét a szemeibe ütődő szokatlan
világosság ellen tartá. – Életemért jöttök? kérdé keserüen, nem láthatva
a belépő arczát.
– Igen, életedért, hogy megtartsam azt hazád és nőd számára, felelt a
bég; gyorsan, kelj fel Derencsényi, e kulcs felzárja békóidat.
– Minő rejtély ez? szólt az, miközben hosszu bilincsei leoldatának;
elébb zsiványként elfogatsz, s most magad, a vár ura, titokban jösz
szabaddá tenni?
– Ne kérdezz, sietteté Hafiz, a várban jelenleg nem én, de a cselszövő
Ahmed az úr – menjünk, nehány percz mulva minden késő lehet.
– És nőm, szegény elhagyott nőm? veté közbe nyugtalanul az előbbi;
nélküle tapodtat sem megyek, őt nem hagyhatom itt a farkas torkában –
vesszek inkább!
– Nőd künn vár s veled, velünk jő – –
E szavak villanyos hatást gyakoroltak; a fogoly a szövétnek után
tapogatózva elhagyá büzhödt üregét, s megdöbbenve hátrált a törökmezű
hölgy látására.
– Derencsényi! tört ki ebből egy remegő sikoltás; jól mondád, hogy él
még az igaz Isten fölöttünk.
– Feleségem, édes szép Rózsám – viszonzá a férj, forrón, szorosan
borulva össze nejével, – e nap eseményei oly sebesen, oly meglepőleg
követik egymást, hogy alig tudom, mi történik velem.
Hafiz bég ezalatt ismét bezárta s elrekeszté a börtönajtót, aztán kardja
markolatával kezdé veregetni körül a falakat, élesen figyelve az okozott
hangra, s midőn ezt a többinél kongóbbnak tapasztalá, feszült erővel
dölt a kijelelt helynek, mintha a sziklából akarná azt kimozdítani.
A feszitett lap ropogott ugyan, de keményen daczolt az erőködéssel.
Hafiz kénytelen volt az ölelkezők viszontlátási örömét zavarni, segélyre
hiván fel Derencsényit. – Vastag tölgy ajtó ez itt, mondá neki, mit a
lecsorgó nedvek penészburka a szirtéhez hasonló szinnel vont be. Két
egész év óta nem volt nyitva már, de most kell hogy táguljon, – ez az
egyetlen menekvést nyujtó rézs.
A két férfi homloka gyöngyöző veritékcseppekben fürdött, mire, már
csaknem kétségbeesett munka után, a siker megnyerve lőn. A tölgyajtó
recsegve fordult befelé – s a menekvők az előbbinél még fojtóbb légkörbe
léptek.
Ama főnebb emlitett földalatti út volt ez, mely a megszállt vár
reménytelen védelme esetére végső eszközül tartatott fen, s melynek
nyomai ma is látszanak, mind a várban, mind a diósjenői hegyek lábát
képező völgyek egyikében, hol az akkori kijárás most több ölnyi
barlangként nyulik be a domboldalba.
Eleinte csak lassan és vigyázva lehetett haladni a meredek kanyarulatú
folyosón, mely öt lábnál nem volt magasabb, s oly keskeny, hogy a három
egyénnek egymást kelle követni. Pedig a sima kőlemezek a lépteket
könnyen elcsúszhatókká tevék, s e fölött a fáklyákra is szorgosan kelle
ügyelni, miután ezeknek sestergő szurok tüze minden perczben kialvással
fenyegetett a ritka levegőben, s a füst is kiállhatlanul fulasztóvá
kezde gyűlni.
Azonban a tér egyszerre tágasabb lőn és magasabb, s hogy itt a
természetnek is kelle segiteni, bizonyiták a csepegő stalaktitek, miknek
szögletei a feltartott szövétnek fényénél millió brilliantként
ragyogtak.
Itt már két egyén is mehete együtt, – Hafiz előre tartott, Derencsényi s
neje követték, szaggatott beszélgetésben mondva el egymásnak távollétük
idejének történetét, mit a lovag azzal végze be, hogy nejének Nógrádon
létéről s a magyar őrség lefegyverzéséről a várból kitört huszárok
egyike által értesült.
A stalaktit sikátorból ismét más szükebbe értek, melynek domborúbb
boltozata emberi kéz művére, a kövecses fal és földréteg pedig arra
mutatott, hogy mélyen a hegy alatt kell lenniök. A hideg fokonkint
érzékenyebbé vált, még inkább növelve a föld nedvessége által, mely a
néhol felszivárgó forrásvíz által okozva, helyenkint meggyült, s
átgázolást igényelt.
Itt már csak tompa morajként hallszék a haragvó ég dörgő szózata.
Majd – ujra változott föld és légzet, amaz szárazabbra, ez lanyhábbra, a
mint a mélységből fölfelé vezetett, a mindig lágyabb alapot nyerő ut,
mig végre egészen egyenessé s pinczeszerüvé lőn, hol léhlt könnyebben
venni s járni is biztosabban lehetett.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 3
  • Parts
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 1
    Total number of words is 3938
    Total number of unique words is 2264
    26.7 of words are in the 2000 most common words
    39.3 of words are in the 5000 most common words
    44.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 2
    Total number of words is 4015
    Total number of unique words is 2245
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    40.8 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 3
    Total number of words is 4017
    Total number of unique words is 2249
    27.1 of words are in the 2000 most common words
    37.6 of words are in the 5000 most common words
    44.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 4
    Total number of words is 3981
    Total number of unique words is 2196
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 5
    Total number of words is 4016
    Total number of unique words is 2292
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    40.2 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 6
    Total number of words is 4067
    Total number of unique words is 2266
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 7
    Total number of words is 4176
    Total number of unique words is 2193
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    42.0 of words are in the 5000 most common words
    48.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 8
    Total number of words is 4051
    Total number of unique words is 2226
    28.0 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    47.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Világ folyása (2. kötet): Beszélyek - 9
    Total number of words is 1937
    Total number of unique words is 1251
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.