Világ folyása (1. kötet): Beszélyek - 8

  adózott. Vigyétek fel szállására s törüljétek fel a vért – –
  A zajra a házbeliek közűl többen oda tolakodtak. Egyikük az elnyúló
  tetemben még életet vélt észrevenni s orvost sürgete. Tanácsára Gábor
  kórházba viteték, hol gyorsabb segély- és ápolásra számolhat, mint
  magányos szobájában.
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  Két életveszélyes hó után, mely alatt Gábor ajkait egyetlen szó nem
  hagyhatá el, az orvosok kijelenték a reményt megmaradhatásához. Egyike
  volt ez ama ritka seb eseteknek, melyek halálosaknak tartatnak s melyek
  kigyógyitásában az orvosi tudomány ambitióját helyezi.
  Gábor, midőn először jött eszmélethez, körültekintve a helyet
  ismerősnek, már egyszer láttottnak gondolá s később meggyőződék, hogy
  ugyanazon ágyban fekszik, melyben Klárika mult ki. Behúnyta szemeit s
  visszaohajtá eszméletlenségét.
  Hetek múlva a gyógyulás gyorsabban haladott. Künn tavasz, az égbolt
  derült, a lég enyhe volt s az orvos mármár a napról kezdett beszélni,
  melyen szobáját végkép elhagyhatja. Midőn azonban ez bekövetkezék,
  törvényszéki tisztviselő lépett be hozzá s tudtául adá, hogy, mint
  büntetőper alá fogott vádlott a kórházat megyeházi börtönnel cserélendi
  fel. Gábor nem érté a tisztviselőt. Ez röviden az éjjeli megtámadásra s
  Muraynak nála talált tárczájára hivatkozott.
  – Tehát becsületem is kellett neki: mondá ekkor keserű mosolylyal, mint
  olyan, ki jövőjével, bár mily legyen az, nem sokat gondol – igaz, hiszen
  szüksége volt reá, saját gyalázatát eltakarni vele.
  Az utszákon, a megyeházig két hajdu kisérte – az emberek megállottak s
  többen, kik hallottak a dologról, elmondák a körülállóknak: im ez az a
  rabló, ki az ifju Murayt oly vakmerőn ki akarta fosztani.
  Utjában a börtön felé, gyászmenettel találkozott. A koporsó szemfödelén
  fehér koszorú feküdt, oldalára szögekkel kivert betűkkel ez volt irva:
  Meghalt élte 17-ik évében; a másik oldalon levő nevet Gábor nem láthatá,
  de kitalálta, midőn közvetlen a gyászszekér után a siránkozó
  asztaloscsaládot látta menni.
  Földre süté szemeit, hogy a bámész tömeg ne láthassa a benn feltolúló
  könyeket.
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  A vádlott kevesebb mint egy év mulva szabadon bocsátatott. Mondják, hogy
  a kiállott szenvedések betudásán kivül más egyéb okok is folytak be
  itélete szeliditésére. Mert, bár a király-utczai asszonyság eltűnt,
  Klárika meghalt s igy Gábornak egyetlen tanúja sem volt mentsége vagy
  ellenvádja támogatására, az ügy még is oly hihető árnyéklatokkal birt,
  melyek a birák magán meggyőződésére nem maradtak hatástalanúl.
  Kire e tény szinte nagy hatást gyakorolt: az Klotild volt. Ő perczig sem
  kétkedett, hogy a Gábor elleni rablás-vád igaztalan; de a tényt egészen
  más szempontból fogta fel s önmagának tőn szemrehányásokat. A menyegző a
  közbejött kellemetlen eset miatt továbbra s innen ismét addig
  halasztatott, mig végre egészen abbanmúlt.
  Gáborról a börtönszak után sok ideig senki sem tudott legkisebbet is.
  Mint később mondá, pusztákon élt, hol nem ismerék, hol nem látták rajta
  a gyalázat bélyegét, mely által a társadalomból kitiltottnak hitte
  magát. Különben is csak egy élet-czélja maradt s ennek várta
  teljesithetését.
  Egy késő őszi éjen, évek óta nem látott nagyatyját lepte meg. Sokáig s
  derűlten beszélgetett vele a multakról. Aztán lefeküdt a helyre, hol
  mint gyermek aludta háboritlan édes álmait. Nehány órán át nyugodtan
  aludt. Reggel érzékenyen bucsúzott el az öregtől; a székvárosba, a
  megyeházhoz ment s mint gyilkost adta fel magát. Az illetők bámultak,
  mert csak pár óra mulva jött tudomásukra, hogy a tiszaréti kastély a
  mult éjen megtámadtatván, rablás ugyan nem történt, de Muray Kálmán ur a
  gyümölcsösben egy körtefához kötözve, szivében golyóval találtatott.
  A gyilkossági büntény fölött, mit az önkénytesen bevalló csak oda
  módositott, hogy folytatása volt ez a másfélév előtt megkezdett
  párbajnak s hogy a hullának a körtefáhozi kötözésére őt egy,
  gyermekkorból származó megtorlási vágy ösztönzé – a fenyitőszék a
  törvények világos értelmében itélt. Itélete, M..... mindent elkövető
  alperesi védelme daczára – pallos lőn, de midőn ennek felolvastatása
  végett az itélt a törvényszék elé hozatni rendelteték, a poroszlók csak
  holt testet leltek a börtönben. A mell-sebből eredett tüdővész hirtelen
  fejlődéssel menté meg őt borzasztóbb halálnem elől.
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  E történet elmondásával – jegyzé meg a társaságnak az elbeszélő – egy
  szerencsétlen emlékének s a fennmagasztalt szabad akaratot oly gyakran
  korlátoló esetlegességek elismerésének tartozám s végűl még a sors ama
  keserű ironiáját emlitem meg, mely a nyolczvanon felűli aggot a földben
  nyugvó ifju élet sirján gyászoló szoborként mutatja.
  Vége az I kötetnek.