Utazás a Holdba kilenczvenhét óra és husz percz alatt - 10

Barbicane azt mondá, és nem is ok nélkül, hogy semmiféle rugónak nincs
elég ereje arra, a lökés hatását egészen megsemmisítse; az emlékezetes
séta alkalmával a Skersnaw erdőben végre kieszelte, hogy ezt a
nehézséget szellemes módon távolítsa el. A viz – így számította ki – fog
erre alkalmas lenni. Lássuk csak, hogyan.
A löveg üregének alját három lábnyi magasságig vízzel kellett
megtölteni, melyen egy, a löveg falaihoz egészen odasimuló deszka-lap
fog úszni, ezen foglalnak helyet az utasok; a víz a felületére
alkalmazott kerek deszkalap alatt törékeny rekesztékekkel vízszintes
irányban több részre lesz osztva; a löveg fenekére ható irtózatos lökés
a rekesztékeket egymásután tördeli szét, így azok a vizet egyenként
eresztik ki, még pedig a löveg csúcsa felé haladó csöveken a lövegből
kivezetődnek. Ez által a rugókat pótolják, s a kemény deszka lap a víz
elvezetése és a rekesztékek eltörése után lassankint nyomul alább egész
a löveg fenekéig. Tagadhatatlan, hogy az első lökés után még egy második
is fog következni, de az már nem lesz olyan hatalmas; az első lökés
ereje pedig csaknem egészen megsemmisül.
Igaz ugyan, hogy ötvennégy négyszöglábnyi területen levő víznek 11,500
fontot kellett nyomnia, de a Columbiádban összegyülő gáz hajtó erejének
– Barbicane számítása szerint a súlyban való eme gyarapodást ellen kell
súlyoznia; egyébiránt a lökésnek ezt a vizet egy másodpercznél rövidebb
idő alatt ki kell mind hajtania, úgy hogy a löveg normalis súlyát nem
sokára vissza fogja nyerni.
Ezt találta ki a Gun-club elnöke, s azt hivé, hogy e módon az ellenlökés
fontos kérdését megoldotta. Egyébiránt a Breadwil-czég mérnökei ehhez a
munkához nagy ügyességgel fogtak hozzá és bámulatos eredménynyel
fejezték be; ha a működés folyamatban lesz és a víz kihajtatik, akkor az
utazók az eltört rekeszeket könnyen eltávolíthatják és a mozgó deszkalap
melyen az elindulás pillanatában állanak, félre tehetik.
A löveg oldalfalaira köröskörül a legfinomabb aczélrugókat alkalmazták,
melyek olyan hajlékonyak valának, mint az óra rugói s erre bőrt vontak
takaróul. Ez alatt a bőrtakaró alatt valának elhelyezve a levezető
csövek, úgy elrejtve, hogy senki sem vehette észre.
E szerint minden kigondolható intézkedést megtettek, hogy az első lökés
hatását erejétől megfoszszák és Ardan Mihály szerint nagyon rossz
szerkezetűeknek kellene lenniök, hogy összelapíttassanak.
A löveg külső szélességének átmérője 9 láb vala, magassága 12 láb. Hogy
az előre megállapított súlynál többet ne nyomjon, az oldalfalakat
valamivel vékonyabbra csinálták, a feneket pedig vastagabbra, mert a
lőgyapot elégésekor kifejlődő gáz összes erejét ennek kellett kiállania.
Egyébiránt így van ez a bombáknál és a kúpalakú gránátoknál is, ezeknek
is az alapja mindig vastagabb.
Ebbe a fémtoronyba egy szűk nyiláson át lehetett jutni, mely a csúcsnál
volt, éppen úgy, mint a gőzkazánoknál. Aluminium-lap zárta el
légmentesen, melyet belülről csavarokkal erősítettek a löveg falához. Az
utazók tehát tetszésök szerint kijöhettek mozgó börtönükből, mihelyt a
holdra érkeznek.
No de útközben látniok is kellett valamit. Ezt igen könnyen lehetővé
tették. A belső burkolat alatt négy igen vastag tükörlencsét
alkalmaztak, kettőt az oldalfalon, egyet a fenekén, a negyediket a
csúcsban. Így az utasok a földre is, a holdra is, no meg az ég többi
csillagzataira nézhettek. Ezeket az ablakokat a lökések ellenében erős
lemezfedők védték, melyeket belülről könnyen le lehetett csavarni. Így
az utasok kinézhettek, a nélkül, hogy a lövegben lévő levegő
kiszabadulhatott volna.
Mindezeket a csodálatos mechanikai készülékeket egészen könnyedén
alkalmazták és a mérnökök éppen annyi belátást tanusítottak a
berendezésnél, mint a lövegkocsi ellátásánál.
Igen szilárd anyagból készült szekrénykéket készítettek az utasok
számára szükséges viz és élelmiszerek elhelyezésére; tűzet és
világosságot éleszthettek gáz segítségével, a mi több atmosphära nyomás
alatt külön edényekben vala elhelyezve. Csak egy csapot kellett
megcsavarni és kiáradt a hat napra elegendő vizet és világosságot
előállító gáz. Ebből kitetszik, hogy minden készletben volt, a mi a
megélhetéshez, sőt a kényelemhez tartozott. Azonkivül Ardan Mihály
izlése szerint műtárgyak is valának ott, hogy a szép a hasznossal
párosíttassék. Egyébiránt tévedésben leledzenék az, a ki azt hinné, hogy
három ember számára szűk volt ez a torony. Területe körülbelül 54
négyszög lábnyi volt és 10 láb magas. Volt hely arra is, hogy
mozogjanak. Az Egyesült-Államok legkényelmesebb vasúti kocsijában sem
lett volna annyi kényelmök.
Így az élelmiszerek és a világítás kérdése meg vala oldva; gondoskodni
kellett még levegőről. Tagadhatatlan, hogy a lövegben levő léggel az
utazók négy napig sem érték volna be. Mert egy embernek naponkint 100
liter levegő élenyére van szüksége. Barbicane, két társa és a két kutya,
melyet magukkal voltak viendők 24 óra alatt 2400 liter élenyt vagyis
körülbelül 7 fontot emésztenek fel. A levegőt a lövegben tehát meg kell
újítani. De miképpen? Igen egyszerű módon. Reiset és Regnault szerint, a
mint ezt Ardan Mihály a népgyűlés alkalmával kifejtette.
Mindenki tudja, hogy a levegő főleg 21 részt élenyből és 79 rész
légenyből áll. A belélekzésnél az ember fölemészti a levegő élenyét és
kileheli a légenyt; a kilehelt levegő mintegy 5 százalékát elveszti
élenyének és ugyanannyi szénsavat tartalmaz, a mi a vér alkotórészeinek
elégéséből származik a belélekzett éleny hatása következtében. Ebből
kitünik, hogy valamely zárt helyen bizonyos idő alatt a levegőnek összes
élenyét szénsav váltja fel, a mi pedig lényegesen veszedelmes anyag.
A feladat tehát akkor ez volt: 1. A fölemésztett élenyt pótolni kell; 2.
a kilehelt szénsavat pedig meg kell semmisíteni. Ezt pedig igen könnyen
megtehették klórsavas kalival és kali-lúggal.
A klórsavas kali nem egyéb, mint só, a mely fehér szilánk koczkákban
fordul elő, ha ezt 100 foknál magasabb hőmérséknél hevítjük, átváltozik
sósavas kalivá és az éleny, a mit tartalmaz, teljesen kiválik.
Tizennyolcz font klórsavas kaliból hét font éleny válik ki, éppen annyi,
a mennyi az utasoknak 24 órára szükséges. Igy lehet az élenyt pótolni.
A kalilúg a levegőben levő szénsavat mohón elnyeli és csak meg kell az
embernek várnia, hogy azt magához vonja és kettős szénsavas kalivá
alakuljon át. Igy lehet a szénsavat megsemmisíteni.
E két eszköznek egyesítésével a levegőnek éltető tulajdonságát vissza
lehetett adni. Ezt Reiset és Regnault, e két vegyész, szerencsés
kisérletekkel megállapították.
Nem kell eltitkolnunk, hogy ezt a kisérletet eddig csak állatokon –
anima vili – tették meg. Ha még tudományos pontossággal eszközölték is,
azt egyátalában nem tudták, hogy emberekre mennyiben alkalmazható.
Ezt a megjegyzést azon az ülésen tették, mikor ezt a fontos kérdést
beszélték meg. Ardan Mihály nem akart kételkedni annak a lehetőségében,
hogy ilyen mesterségesen készített levegőben az ember megélhet, azért
felajánlotta, hogy elutazásuk előtt magán kipróbálja.
Ámde Maston J. T. igen erélyesen követelte, hogy övé legyen a kisérlet
dicsősége.
– Mivelhogy nem utazhatom veletek, – mondá a derék tüzér, – hadd lakjam
legalább egy hétig a lövegben.
Háládatlanság lett volna, ha kérését megtagadják. Beleegyeztek és
rendelkezésére bocsátották a nyolcz napra elegendő klórsavat és
kalilúgot meg az élelmi szereket. November 12-dikén reggel hat órakor
kezet szorított barátaival, s minekutána erősen a szivökre kötötte, hogy
20-dikán este 6 óra előtt börtöne ajtaját fel ne nyissák, besiklott a
löveg nyilásán és utána bezárták az ajtót még pedig légmentesen.
Hogy mi történt vele ez alatt a nyolcz nap alatt, – arról az emberek
teljességgel nem tudhattak semmit, mert a löveg falának vastagsága miatt
a belülről jövő zajt egyátalában nem hallhatták.
[Illustration: MASTON KIJÖN A LÖVEGBŐL.]
November 20-dikán este pontban 6 órakor kinyitották a lemezajtót; Maston
barátai egy kissé mégis nyugtalankodtak; no de – midőn egy rettenetes
_hurrah_ üvöltést hallának, nyomban megnyugodtak.
Nemsokára megjelent a nyiláson keresztűl a Gun-club titkára diadalmas
ábrázattal.
Még jobban meghizott.


HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. A sziklahegy teleskopja.
Múlt év október 20-dikán, minekutána az aláirások befejeződtek, a
Gun-club elnöke a cambridgei observatoriumnak elegendő költséget
utalványozott ki, hogy egy rengeteg optikai műszert keszítsen. Elég
erősnek kellett a műszernek lennie arra nézvést, hogy a hold fölületén
levő 9 láb széles tárgyat azon át megláthassanak.
Messzelátó és teleszkop között lényeges különbség van, a miről e helyütt
megemlékeznünk nem lesz fölösleges dolog. A messzelátó vagy távcső egy
csőből áll, melynek felső részén domború lencse van, – ezt nevezik
objectivnek, alsó részén egy második lencse, ennek a neve: szemüveg, ez
utóbbin át nézünk bele. A megvilágított tárgyról jövő sugarak áthatolnak
az első lencsén és megtöretvén, ennek góczpontjában megfordított képet
adnak, ezt veszszük szemügyre a másik lencsén át, a mely azt nagyobb
alakban tünteti fel. E szerint a messzelátó csöve mindkét végén el van
zárva az objectiv- és a szemüveggel.
Ellenben a teleszkop csövének felső része nyilt, a megfigyelendő
tárgyról jövő sugarak szabadon hatolnak be a csőbe és egy homorú
fémtükörre esnek ferde irányban, erről visszapattanva, egy másik kis
tükörlapra hullanak, a mely a szemüvegre vetíti, a mely a kép
nagyítására való.
Igy a messzelátónál a sugártörés a fődolog; a teleszkopnál a
sugárvisszaverődés; azért nevezik azt refractornak (sugártörő), ezt
reflectornak (visszasugárzó). Ennek az optikai készüléknek gyártásánál
az objectivának készítése a legnehezebb feladat akár lencséről, akár
fémtükörről legyen a szó.
Abban az időben, mikor a Gun-club tevé kisérletét, ezek a műszerek
rendkivül tökéletesek voltak és kitünő sikerrel vétettek használatba.
Galilëi az ő megfigyeléseit egy nyomorúságos távcső segélyével tette
meg, a mely legfölebb kétszeresen nagyított. A XVII. század óta az
optikai műszerek jelentékenyen hosszabbak voltak és módot nyújtottak
arra, hogy a csillagos eget az eddigieknél sokkal alaposabban
fölmérhessék a tudósok. Az akkor használatos refractorok közül híres
volt a pulkowai observatoriumé (Oroszországban), ennek objectivája 15
hüvelyk széles Lerebours franczia optikusé ugyanilyen nagy; s végül a
cambridgei observatorium messzelátójának objectivája 19 hüvelyk széles.
A teleszkopok közül kettő volt csodálatos erősségű és óriási nagyságú.
Az egyiket Herschell szerkesztette, 36 láb hosszú volt és 4½, láb széles
a tükre, evvel 6000-szeres nagyítás járt együtt. A másik Irlandban volt,
Birrcastlben a Parsonstown parkban, a Rosse lorde volt. Csöve 48 láb
hosszuságú vala, tükre 6 láb széles; 6400-szoros nagyítású, rengeteg
falat kellett körüle építeni, hogy a készület kezelésére szükséges
eszközöket alkalmazhassák: 28,000 fontot nyomott.
De a mint látjuk, a rengeteg nagy méreteknek daczára kerekszámban
6000-szeres nagyításnál tovább nem vihették; no de az ilyen teleszkoppal
a holdat csak 39 angol mérföld távolságra hozhatták, és csak olyan
tárgyakat láthattak, a melyek 60 láb átmérőjűek, ha ugyan nem igen
hosszúak.
Jelen esetben azonban egy kilencz láb átmérőjű és 15 láb hosszú lövegről
volt szó; a holdat tehát legalább 5 angol mérföld közelségből kellett
látni vagyis 48,000-szeres nagyításra volt szükség.
Ez a feladat várt a cambridgei observatoriumra. Nem tekintve a pénzügyi
akadályokra, csak az anyagiakat kellett fontolóra venni.
Mindenek előtt messzelátó és teleszkop között kellett választani. Az
előbbi több előnynyel kecsegtet; egyenlő nagyságú objectiva mellett
számottevőbb nagyításokra alkalmasak, minthogy a lencsén áthatoló
fénysugarak kisebb mértékben gyöngülnek meg, mint a fém-tükörről való
visszaverődés alkalmával. Ámde a lencsét csak korlátolt nagyságúra lehet
készíteni, mert ha igen vastag, a fénysugarak nem hatolhatnak rajta
keresztül. Azonkivül ezeknek a rengeteg nagy lencséknek készítése
rendkivül nehéz és évekig tartó munkával jár.
Habár a messzelátóban a tárgyak képe jobban meg van világítva, a mi a
hold vizsgálatánál megbecsülhetetlen előny, mert hisz ennek a fénye csak
visszaverődő fény; mégis a teleszkopot választották, mert ezt gyorsabban
el lehetett készíteni és nagyobb mértékben való nagyításra alkalmasabb.
Csakhogy a Gun-club elhatározta, hogy azt az Unio legmagasabb
hegy-csúcsán kell felállítani, hol a levegő-réteg ritkább, minthogy a
fénysugarak a mi atmosphäránkon áthatolva, erejökből sokat veszítenek.
A teleszkopnál – a mint láttuk – a nagyítást a szeműveg eszközli, és
erre a czélra olyan objectiva a legalkalmasabb, a melynek legnagyobb az
átmérője és a fokustól való távolsága. Hogy a nagyítás 40,000-szeres
legyen, sokkal nagyobb objectivát kellett készíteni, mint a mekkora a
Herschelé és a Rosse lordé volt. Ez volt a nehézség, mert ilyen tükrök
készítése nagyon kényes dolog.
Szerencsére nehány évvel előbb egy Foucault Léon nevű franczia tudós, az
Institut tagja, az objectivák köszörülésének egy igen könnyű és gyors
módját találta ki, ugyanis fém-tükör helyett ezüstözötteket kell
alkalmazni. Kellő nagyságú üveget kell csupán önteni és ezüst-savas
fémmel körülburkolni. Ezt a derekasan bevált készítés módot vették
foganatba az objectiva gyártásánál.
Továbbá az elkészítésnél követték azt a módszert is, a melyet Herschel
talált ki teleskopja készítésével.
A sloughi csillagász nagy készülékénél a tárgy képe, alul a tubusban
lehajlított helyzetben alkalmazott tükörről visszaverődve, éppen
ellenkező oldalon látszott, hol a szemüveg vala elhelyezve. E szerint a
szemlélő a cső alsó vége helyett, a felsőnél foglalt helyet, a honnan a
hatalmas tengerbe alá nézett. Ennek a szerkezetnek az volt az előnye,
hogy a kisebb tű, melynek feladata, hogy a képet a szemüvegre vetítse,
egészen elesik: vagyis kettős fényvisszaverődés helyett, csak egyszeri
fordul elő, így kevesebb sugár megy veszendőbe, a kép erősebb, tisztább:
már pedig ezek mind megbecsülni való előnyök annál a megfigyelésnél,
melyről itt szó van.
Minekutána mindezt elhatározták, hozzá fogtak a munkához. Az
observatorium igazgatóságának számítása szerint az új reflectornak 280
láb hosszúnak kellett lennie, tükrének átmérője 16 láb. Bármily rengeteg
apparatusnak igérkezett is, mégsem hasonlítható össze avval, a melyet
Hooke csillagász hozott javaslatba ezelőtt néhány évvel, ugyanis tizezer
láb (3½ kilom.) hosszú. Mindazonáltal sok nehézséggel járt.
Azt a kérdést, hogy hol állítsák fel, hamar megoldották. Magas hegyet
kellett választani, ilyen pedig nincs sok az Egyesült-Államokban.
Valóban ennek a nagy darab főldnek hegy-rendszere két, közepes nagyságú
hegy-lánczra szorítkozik, melyek között a méltósággal teljes Mississippi
hömpölyög, melyet az amerikaiak a «Folyamok királyá»-nak neveznének, ha
egyátalában valami királyságot elismernének.
Az Apaadachak keleti ágában a New-Hampsire-ben fekvő csúcs szerény 6500
láb magasságra nyulik fel.
Nyugaton pedig a sziklahegység van, annak az óriási hegyláncznak egy
része, mely a Magellan-szorostól Dél-Amerika nyugati partján halad végig
és Andejaknak vagy Cordilleriáknak neve alatt ismeretes, Panaman
keresztül halad és Észak-Amerikán át folytatódva, az északi sarktengerig
terjed.
Ez a hegység nem igen magas; az Alpok és Himalaya mélységes megvetéssel
néznének le rája. Tényleg a legmagasabb csúcsa 10,709 lábnál nem
magasabb, mig a Montblanc 14,439 láb, és a Kintsajunga[17] 26,776 láb
magasra nyulik fel a tenger szine felett.
Minthogy azonban a Gun-club erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a
teleszkopot is éppen úgy, mint a Columbiadot, az Unio területén állítsák
fel: meg kellett a sziklahegységgel elégedniök, s így a szükséges
anyagot a Long-s-Peak csúcsára, a Missouri környékére szállították.
Mindenféle leirhatatlan akadályokkal kellett az amerikai mérnököknek
megküzdeniök; a bátorságnak és ügyességnek csodáit művelték. Rengeteg
szikladarabokat, nehéz kovácsolt-vas tömegeket, jelentékeny súlyú
vas-kapcsokat, a cső-hengernek iszonyú nehéz részeit, az objectivat,
mely egy magában 30,000 fontot nyomott, 10,000 láb magasságba, az örök
hó hazájába felszállítani, minekutána azokat előbb puszta síkságokon,
áthatolhatatlan erdőkön, megáradt folyókon, távol az emberlakta
vidékektől, vad sivatagokon át szállították, a hol ember egyáltalában
alig élhetett volna meg. Ezeken az ezer meg ezer akadályon is
diadalmaskodott az amerikaiak lángelméje. Nem is telt el egy egész
esztendő és az óriási reflektor szeptember végső napjaiban ott állott a
helyén 280 láb hosszú csövével az égnek meredve. Roppant erős
vas-emelvény vette körül és elmés készülék segélyével lehetett az ég
bármely pontja felé irányítani.
Többe került, mint 400,000 dollárba. Midőn először szögezték neki a
holdnak, a kiváncsi tudás-vágy egészen izgatottságba hozta a
szemlélőket: minő felfedezéseket fognak ők tenni evvel a 48,000-szeresen
nagyító teleszkoppal? – holdban lakó népeket, nyájakat, városokat
tengereket?… Semmi sem volt ezekből, semmi olyan, a mit a tudomány eddig
nem ismert és a hold felületének minden részén fölismerzett annak
vulkanikus természete.
Ámde a szikla-hegy teleszkopja – mielőtt még a Gun-club czélja
megkivánta volna – megmérhetetlen szolgálatokat tett a csillagászatnak.
Messze terjedő ereje segítségével az égnek végső határaig megmérték a
mélységeket, sok csillagnak eddig látszólagos átmérőjét most igen
pontosan meghatározták és Clarke H., a cambridgei csillagvizsgáló
igazgatóságának tagja, a bikának bolygóját a «rák»-ot most már alkotó
részecskéire szedhette, a mit Rosse lord reflectorával világéletében
sohasem tehetett volna meg.
[Illustration: A SZIKLAHEGYI CSILLAGVIZSGÁLÓ.]


HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Végső események.
November 22-dike volt és tiz nap mulva az elutazásra kitűzött végső
határnap. Még egy munkálat volt hátra és annak szerencsés elvégzése, a
mi nagy vigyázatot kivánt, mert veszedelmes és olyan kényes volt, hogy
Nicholl kapitány harmadik fogadása arról szólott, hogy nem fog
sikerülni. A Columbiadot 400,000 font lőgyapottal kellett megtölteni.
Nicholl azt gondolta, – és nem is alaptalanul, – hogy ily rengeteg, s
könnyen gyulékony tömegnek kezelése jelentékeny szerencsétlenségek
okozója lehet, s hogy ez az anyag a löveg súlya alatt magától felrobban.
Még ennél is nagyobb veszélytől lehetett tartani az amerikaiak könnyelmű
gondatlansága miatt, mert ezek a szövetség-háború idején éppen nem
átallották szájukban égő szivarral tölteni a bombáikat. Ámde Barbicane
remélte, hogy sikeresen fogja végezni. Legderekabb munkásait válogatta
ki, szemeláttára végeztette a munkát, egy pillanatra sem hagyta magukra,
így okosság és előrelátás által tudta a szerencsés sikert biztosítani.
Mindenek előtt eléggé óvatos volt és nem hozatta az egész töltést
Stone’s Hillbe, hanem csak egymás után nagy gonddal elzárt ládákban. Az
összes lőgyapot ötszáz fontot nyomó zsákokba volt elhelyezve, nyolczszáz
erős hüvely volt, melyet Pesacolában a legügyesebb kezű mesteremberek
készítettek a leggondosabban. Minden ládában tiz ilyen zsák volt és
egymás után jöttek Tampa-Town-ból a vonaton, így egyszerre sohasem volt
több 5000 fontnál raktáron. Mihelyt egy megérkezett, a munkások mezitláb
minden egyes zsákot a Columbiad szájához vittek és darukkal, melyeket
emberkéz forgatott, lassan alá eresztették. A gőz-gépeket mind
eltávolították és köröskörül két mérföld területen minden szikrát
eloltottak. Már magában véve az is nehéz feladat volt, hogy ezt a sok
lőgyapotot a nap melege ellen megóvják. Azért főleg éjjel dolgoztak
mesterségesen előállított fény világánál, a mi a Ruhmkorff-készülék
segélyével a Columbiad belsejét egészen a fenekéig úgy megvilágította,
mintha fényes nappal lett volna odalenn. Ide helyezték el sorjában a
töltényeket és fém-sodronynyal egymáshoz erősítették, hogy ez a villamos
szikra mindenik tölténynek a közepébe hatoljon.
E nagy tömeg lőgyapotot a Volta-oszlop segélyével kellett meggyujtani,
mindezek a sodrony-szálak, melyeket egymástól elszigetelő anyag
választott el fenn, hol a löveg fog a lőgyapotra reá nehezülni:
egyesültek egy szűk gyujtó-nyilásban. Ezen át hatoltak ki az öntött
vasfal nyilásán, továbbá a kőfal egyik résén, s úgy fel egészen a
földszinéig, innen Stone’s Hill magaslatáról oszlopokon futottak két
mérföldnyire, miglen egy megszakító-készülék egy erős Volta-oszloppal
kötötte össze.
Nem kellett egyebet tenni, mint a készülék gombját megnyomni, hogy az
áram ismét folyamatba hozassék és a tűz a 400,000 font lőgyapotot
egyszerre felrobbantsa. Magától értetődik, hogy mindennek a legutolsó
pillanatban szabad csak megtörténnie.
November 28-dikán a 800 töltény mind benne volt a Columbiad gyomrában. A
munkának evvel a részével szerencsésen elkészültek. De micsoda zajt,
nyugtalanságot és küzdelmet kellett Barbicanenak kiállania! Nem használt
az semmit, hogy Stone’s Hillbe a bemenet tilos volt. Napról-napra
átmászkáltak a kiváncsiak a védczölöpökön, és gondatlanságuk határos
vala az őrültséggel; a lőgyapot-göngyölegek között szivaroztak.
Barbicanet elöntötte mindennap a méreg. Maston erejéhez képest
segítségére volt barátjának; mert a betolakodókat elhajtotta, s a
yankeek által eldobott szivarvégeket buzgón szedegette fel a földről.
Fölötte nehéz munka volt ez, mert háromszázezernél több yankee ugrált át
a véd-czölöpökön. Ardan Mihály is kikötötte magának azt a munkát, hogy a
szekrényeket a Columbiad torkáig szállíthassa; minthogy azonban egy
alkalommal az elnök őt magát is rajta kapta, hogy szivarozik, mialatt a
szivarozó yankeeket elkergeti, holott ő maga adott rossz példát nekik: a
Gun-club elnöke belátta, hogy e javíthatatlan dohányosra nem bizhat
ilyen munkát, azért őt még külön felügyelet alatt tartatta.
Végre – mert isten szeme virraszt a tüzérek felett – elvégezték minden
robbanás nélkül a töltést. Nicholl kapitány harmadik fogadása tehát
nagyon merész volt. Most még csak az volt hátra, hogy a sürü lőgyapot
tetejére reá ereszszék a löveget.
De mielőtt ehhez hozzáfogtak volna, előbb a lövegben rendezték el az
útra-való készleteket. Meglehetős számu podgyász vala, és ha Ardan
Mihálynak szabad kezet adtak volna, úgy csakhamar megtelik az egész tér,
a mi az utasok számára vala kijelölve. Az ember alig tudja csak
elképzelni is, hogy mennyi mindent akart ez a szeretetreméltó franczia
magával a holdba vinni. Egy egész rakás haszontalan lomot. No de
Barbicane közbelépett, s így csak a legszükségesebbekre szorítkoztak.
Nehány thermometert, barometert és szemüveget tettek a szekrénybe a
műszerek mellé.
Az útasok útközben a holdat akarták tanulmányozni s hogy ez új világ
ismeretéhez könnyebben férjenek, magukkal vitték Beer és Mädler kitünő
hold-térképét, négy lapon, a mi a kitartó megfigyelésnek valóságos
remekműve. Tudományos pontossággal tárja elénk a hold felénk fordított
oldalának arczulatát a legapróbb részletekig: a hegyeket völgyeket,
circusokat, krátereket, kerek-foltokat, hegy-kúpokat és csíkokat pontos
méretekben, helyes fekvéssel és megnevezéssel meglehetett azokon
találni.
Az utasokra nézve becses egy okmány vala ez, mert tanulmányozhatták
rajta az országot, mielőtt lábukkal érintették volna annak földjét.
Vittek továbbá három puskát és három vadász-karabélyt robbanó golyók
számára: lőport és töltést jó sokat.
– Az ember nem tudja, – mondá Ardan Mihály – hogy kivel gyül meg ott a
baja. Az emberek és állatok egyaránt zokon vehetik tőlünk, hogy őket
meglátogatjuk. Előrelátóknak kell lennünk.
Egyébiránt hasznos szerszámokat is vittek magukkal: pl. fejszét, kapát,
fürészt, továbbá mindenféle időjárásnak és éghajlatnak megfelelő
ruhákat.
Ardan Mihály szeretett volna egy rakás állatot is magával vinni, ha nem
is egy párt minden fajtából, mert kigyókat, tigriseket és alligatorokat
nem akart a holdban meghonosítani.
– No de egy nehány házi állatot csak viszünk, – mondá Barbicanenak, –
ökröt vagy tehenet, szamarat vagy lovat, – esetleg nagy hasznukat
vehetnők odafenn.
– Meghiszem, kedves Ardan, – viszonzá a Gun-club elnöke, – a mi
löveg-kocsink nem a Noé-bárkája; nem is ez a hivatása, no de nincs is
ennek megfelelően berendezve. Maradjunk tehát a lehetőség határain
belül.
Végre nagy szó-harcznak utána megegyeztek abban, hogy megelégednek egy
kitünő vadász-kutyával, a mely a Nichollé volt, s egy fiatal, erős
neufoundlandival. Nehány szekrény vető-magvat is vittek magukkal; ha
Ardan Mihályra hallgattak volna, ő nehány zsák földet is felpakol, hogy
abba elvessék. Minden eshetőségre számítva, vitt egy tuczat oltó-galyat,
melyet nagy gonddal szalma közé csomagolt és egy szögletbe felállított.
[Illustration: ARDAN MIHÁLY RENDEZKEDIK.]
Hátra volt még az élelmiszerek fontos kérdése, mert számolniok kellett
azzal az eshetőséggel, hogy a holdnak valamelyik igen terméketlen
részére juthatnak. Barbicane elég előrelátó lévén, egész évre valót
csomagolt be. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezen ne igen csodálkozzék
nagyon az olvasó, mert ezek az élelmiszerek hús-kivonatok és
préseltfőzelékek voltak, még pedig olyanok, melyek négyféle tápláló
anyagot tartalmaztak; igaz ugyan, hogy ez nem kinálkozott valami
tulságos változatossággal, de útközben az embernek nem szabad kényesnek
lennie. Pálinka is volt mintegy 200 liter, víz azonban csak két hónapra
való, mert az újabb csillagászati megfigyelések után nem kételkedtek
abban, hogy a hold fölületén bizonyos mennyiségű vizet találnak. Azt
meg, hogy a lakók oda fenn élelmiszert nem találnak, oktalanság lett
volna hinni. Ardan Mihály ebben cseppet sem kételkedett; hiszen akkor
nem is vállalkozott volna az útra.
– Egyébiránt, – mondá egy napon barátaihoz, – földön maradt barátaink
csak nem hagynak minket egészen cserben, nem feledkeznek meg azok
rólunk.
– Nem, – bizonyára nem! – viszonzá Maston J. T.
– Hogy érti ön azt? – kérdé Nicholl.
– Egészen egyszerűen, – felelé Ardan. – Nincs itt a Columbiad?
Nos, valahányszor a hold a kedvező zenith állásba jut, ha nem is a
földközelben, – tehát évenkint egyszer, – vajjon nem küldhetnének-e
nekünk egy golyó élelmiszert, melyre mi egy meghatározott napon várnánk?
– Hurrah! Hurrah! – rivalla fel Maston, mint az ötletek barátja – fején
találta a szeget. Bizony, kedves barátaim, nem fogunk mi rólatok
megfeledkezni.
– Számítok reá! – E szerint, látja, rendesen tudósításokat kapunk a
földtekéről; a mi pedig minket illet, nagyon ügyefogyottak volnánk, ha
nem ejtenők módját annak, hogy földön lakó jó barátainkkal
összeköttetésbe lépjünk.
Ezekből a szavakból olyan nagy bizalom áradt ki, hogy Ardan Mihály az ő
határozott arcz-kifejezésével és férfias alakjával az egész Gun-clubot
elragadta volna.
A mit ő mondott, az oly egyszerűnek, elemi dolognak, könnyűnek, biztosan
elérhetőnek tetszett, hogy bizonyára igen kicsinyes lélekkel kell vala
ehhez a nyomoruságos földtekéhez annak kapaszkodnia, a ki nem lett volna
hajlandó a három utast a holdba felkisérni.
Midőn a különböző tárgyakat a holdban elhelyezték, a lökés erejének
meggátlására való vizet beeresztették, s a világító gázt tartójába
beleszivattyúzták. A klórsavas és káli-lugból, hogy váratlan késedelem
gátul ne szolgáljon, megfelelő mennyiséget vitt be Barbicane, annyit,
hogy két hónapig felfrissíthessék a levegőt s a szénsavat
eltávolíthassák. Rendkivül elmés készüléke volt arra, mely magától
működött s a levegőnek éltető tulajdonságát visszaadta, azt tökéletesen
megtisztította. Igy fel vala a löveg szerelve, még csak a Columbiadba
kellett ereszteni, a mi különben nehéz és veszélyes munka vala.
A rengeteg löveget felszállították Stone’s Hill csúcsára, a hol erős
darúkkal megfogva az ércz cső felett lebegtették.
Olyan pillanat volt ez, mely telve vala szorongó aggodalommal. Ha a
rengeteg súly alatt a láncz-szemek elpattannak, akkor e nagy súly
lezuhanása a lőgyapotot föltétlenül meggyújtja.
Szerencsére nem következett be ez az eset. Nehány pillanat mulva
gondosan reánehezedett az ágyú-lelkében a löveg a lőgyapotra. Súlya csak
arra volt jó, hogy a töltést még jobban összeszorította.