Ugor Ágnes - 04

Total number of words is 3909
Total number of unique words is 1956
30.7 of words are in the 2000 most common words
43.8 of words are in the 5000 most common words
50.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
el. A lord-ivadék vezérelve lebegjen a szeme előtt: azért vagyok ur,
hogy jobban végezzem másnál, amibe belefogok. S biztosithatlak atyám, –
állitotta a fiu, – hogy ennek a vezérelvnek jegyében győzni is fog.
Bálvándy megrázta fejét.
– Az még nem következés, – jegyezte meg, – hogy az, ami Angliában, vagy
Amerikában lehetséges, nálunk is az. Én nem tudok elképzelni egy olyan
bukott urat, akit a társadalom ujra _feleresszen_ a csucsra.
– Mert – világositotta fel a fia, – még nem ismertél olyan embert, aki
ezt megpróbálta volna: nem ismertél olyan jellemet.
– Lehet, – hagyta helyben Bálvándy kedvetlenül, – de most ne
vitatkozzunk erről, menjünk ebédelni.
És karonfogta az öltözködéssel éppen elkészült fiát…
Zsuzsa már kint állott akkor az ebédlő előtti kőtornácon fehér battiszt
ruhában, üdén, pirosan, akárcsak az a rózsa, amit fekete hajába tüzött.
Ott lebegett, mosolygott Muki körül, kedveskedett, csicsergett neki,
mint madár a bokornak, mielőtt az ágára szállna.
Muki csak nézte, bambán mosolyogva, nekipirulva, mint egy iskolásgyerek.
A Zsuzsa mandulavágásu, kacagó szemében csintalan dsinek játszadoztak s
kicsufolták a talajavesztett kopasz férfiut.
– Ejnye, – szólalt meg az egyik, a Zsuzsa piciny piros ives ajakára
szökve – (tehát ilyen volt a szép lány csókos ajaka), – ejnye, hát
beszéljen már maga is, még nem hallottam a hangját.
– Ee, – hallatta magát Muki erre – ee…
– Ez nem elég, – szólalt meg egy másik dsin a Zsuzsa ajkáról, –
beszéljen emberi hangon, egész szavakat.
Muki, mintha csak meghallotta volna a dsinek nem hallható hangját,
megszólalt végre:
– Olyan furcsa vagyok ma, nem tudom, mi lelt!…
Bálvándyék éppen akkor érkeztek a tornácra.
– Nini, – jegyezte meg Toncsi papa, – mint látom, ti már össze is
barátkoztatok.
– Csak én, – hamiskodott Zsuzsa, – Hervay báró még vad egy kicsit.
Bálvándy mindazonáltal bemutatta neki a fiát.
– Fiam: Bálint.
Az urak kezet fogtak, s egy pár udvarias frázist váltottak egymással… A
Zsuzsa hajából kiesett a rózsa, Muki rávetette magát, mintha attól félt
volna, hogy elrepül a virág. És elcsipvén a rózsát, átadta a leánynak.
– Köszönöm, – mondta ez s (valószinüleg azért, mert nem volt tükör a
tornácon) keblére tüzte a rózsát: a bimbót – két bimbó közé. Aztán,
mivelhogy megkondult az ebédre hivó harang, a báró mellé szökött és
elkapta a karját negédesen.
– A karját, édes báró… De szaladjunk, mert roppant éhes vagyok…
Az ilyes előkelő körökben nem járja, sőt neveletlenség számba megy, de
Zsuzsának oly jól állott ez a neveletlenség, mint a vadvirágkoszoru a
tündér fején…
Az ebéd pompásan sikerült. Asztalra került a házigazda mindkét
találmánya is: az irósvajas rák és a tárkonyecetes ürüsült. Bálvándy
folyton piszkálta Mukit, hogy provokálja az elismerését, de az most oly
szórakozott volt, hogy váltig csak evett s egy szóval sem dicsért
semmit. Biztosan nem is érezte az étel izét (mint csakhamar _elárulta_),
magasabb régiókban járt a képzelete. Ám a szapora szives koccintások
folyamán végre neki bodorodott lebüvölt szelleme és elkezdett szikrát
szórni. A nőről beszélt, az örök-nőről, aki mindig egyforma volt, ha
Egyptomban született a Fáraók körében, ha római matrónának, ha ladynek,
ha magyarok nagyasszonyának. Odáig ment, hogy bebizonyitotta, miszerint
Kleopátra tökéletesen egy tipus azzal a szegény kis cselédleánynyal, aki
szerelmi bánatában marólugot iszik… A nőnek – állitotta, – nincs
megkülönböztető nemzeti, sőt faji jellege sem, mert csak egy jellege
van: a szerelem vágya. Egyszóval homogén teremtés a nő, jelleme alig
ismer megkülönböztető, osztályozó vonalakat…
Zsuzsát, bármily fordulatos volt is, nem tévesztette meg a Muki báró
játszi dialektikája.
– Megcáfolom, báró – jelentette ki s komolyra biggyesztette játékos
ajakát, – én bennem olyan erős a faji jelleg és a hazaszeretet, hogy
képtelen lennék más országban élni.
– Még nem szeretett, – bátorkodott Muki megjegyezni.
– Talán nem, – ismerte be a leány, – de azt csak érzem, hogy nagyon
tudnék szeretni. És még se lennék idegen ország asszonya soha-soha!
Bálint bárónak nem tetszett a társalgás ilyetén fordulata.
– Ne beszéljetek szerelemről: az komoly dolog, – mondta kelletlenül.
De a huga lefőzte.
– Hisz épp azért beszélünk róla, mert komoly.
– Igaza van Bálintnak, – vette Bálvándy pártfogásába a fiát, mert az
egyszer, ha tudtán kivül is, malmára hajtotta a vizet, – térjünk át egy
könnyebb témára, ebéd közben nem jó gondolkozni.
Bálint elnevette magát.
– Igy találkoznak a nagy szellemek, – mondta, – Werner is azt állitja.
– Ki az a Werner?
– A hires lipcsei professzor.
– Vagy ugy!… Okos ember lehet.
– Reggeltől estig dolgozik, a legtranscendentálisabb témákon töri a
fejét, komor, mint Dante s fölényes, mint Voltaire, de ha asztalnál ül
azonnal átvedlik: egy sörivó student se lehetne nálánál bolondosabb.
Bálvándyt érdekelni kezdte a tudós.
– Mit csinál az asztalnál?
– Rossz vicceket, – felelte Muki. – Közben iszik, mint a lyuk, tüsszent,
csuklik és pletykázik. Az ember ilyenkor azt hinné róla, hogy valami
hirtelen meggazdagodott kefekötő. S mindezt, – magyarázta, – azért
cselekszi, hogy saját szavaival szólván, emésztés közben végkép elvesse
a tudománya gondját, mert az emberi szervezetet, mint mondja, két
irányban igénybe venni nem szabad. Vagy a fej dolgozzék, vagy a gyomor,
különben mind a kettő csak félmunkát végezhet s mégis jobban kopik.
– Alighanem igaza lehet a németnek, – mondta Bálvándy. – Én ugyan –
tette hozzá humorral, – nem sokat gondolkozom ebéd után sem, mert minek
kopjak, ha nem muszáj…
Ezen mindenki nevetett, legjobban Bálvándy maga… Mind magasabbra
ágaskodott az általános jókedv. A minduntalan összecsendülő
kristálypoharak bongását elnyomta az emberszivek zenéje: az életviditó,
lélekszépitő kacagás.
Még Muki is megszépült a jókedv ragyogó fényében. Kopasz fején persze
nem nőtt meg a haja, de arcának redői kisimultak s szelid fényt nyert a
szeme.
Zsuzsa minduntalan vele kötekedett, amivel igen boldoggá tette a
szürkülő agglegényt. Ebéd után azonban, midőn a billiárd-szobában
egyedül maradt Bálvándyval, bekövetkezett a reakció.
– Hallod-e Toncsi, kesergett egy pompásan sikerült masszé után, – ilyen
vén szamaraknak, mint mi, nem érdemes már élni sem.
– Dehogy nem, – tiltakozott Bálvándy barátja blazirtsága ellen. – Hogy
juthat ilyen bolondság az eszedbe egy jó ebéd után?
– Azt se tudom, mit ettem.
– Ejnye, – indignálódott a szives házigazda, – az irósvajas rákomat se
vetted észre?
– Hát rák volt?…
Bálvándy komolyan megorrolt.
– Majd adok én neked máskor rendes ebédet, – dohogta, miközben lecsapta
dákóját, – puliszka való neked, bivalytejjel.
Muki ki akarta engesztelni az érzékeny urat.
Ne neheztelj rám Toncsi, olyan buta vagyok ma, mint a vágómarha.
De Bálvándy csak nem engedett a hosszu orrból.
– Dehogy is vagy te buta, hisz az ebéd alatt folyton bomlottál a
lányommal.
Egy mély sóhaj tört ki a nyiszlett kis báró kebeléből.
– Hajahaj, pajtás, hisz éppen ez az a pont…
– Miféle pont?
– Az a pont, ami gondolkodóba ejti az embert… A mi számunkra – mondta
elegikus hangon – már nem virit a szerelem rózsája.
– He?
– Nem virit a szerelem rózsája.
Bálvándy nem tudta magát tájékozni. (Csak nem vetett a nyütt agglegény
az ő gyönyörü hamvas leányára szemet?)
– Ne izélj rébuszokban, – támadt rá Mukira morcosan. – Mit akarsz te a
szerelem rózsájával?
– Hiszen semmit, – sóhajtotta lemondással Muki, – és éppen ez az én
tragédiám. A testem megvénült, a szivem fiatal maradt.
– De hiszen, – vélte Toncsi egész bölcsen, – az még nem tragédia.
Elégitsd ki a szivedet és hagyj békét a testednek. Azaz szeress ugy,
mint Plátó: par distance.
Muki megneheztelt a tanácsért.
– Te, – kérdezte éllel, – beérnéd annyival?
– Nem érném be, – vallotta Toncsi jókedvre derülve, – csakhogy én
fiatalnak érzem a testemet is.
– Persze, – borongott Muki, – te nem packáztad el a fiatalságodat.
– Azt biz én nem packáztam el.
– Könnyü volt neked, örökké itt éltél a medvék között.
– Irigyelsz talán?
– Irigyellek pajtás, – ismerte be Muki, – irigyellek. Most látom csak,
hogy megismerkedtem a gyermekeiddel, miféle hülye az az ember, aki meg
nem házasodik.
– Hüm?
– Aki meg nem házasodik…
– Miért jutott ez ily későn az eszedbe?
– Mert most láttam először a leányodat és a fiadat. Boldog apa vagy…
– Abbijon, – ismerte be Bálvándy hencegve, – kevés embernek van ilyen
jól sikerült két csemetéje.
– Különösen a leányod, – bökte ki végre Muki elragadtatását, hogy
könnyitsen a szivén, – igazad van pajtás: csak egy tündér lehet olyan
tökéletes.
Toncsi bárónak nem tetszett ez a hevület.
– Jó, jó, hát gyönyörködjél benne, – figyelmeztette barátját, – de holmi
bolondságokon ne járjon az eszed, mert – magad mondod – ahhoz már vén
vagy.
Muki valósággal megsértődött.
– Csak nem hiszed, hogy megőrültem, vagy hogy gazember legyek? – tört ki
a régi becsületes lelke. – Még akkor se gondolnék ilyen szentségtörésre,
ha én volnék a római császár… Mit gondolsz, – folytatta, – nem vagyok én
romlott azért, mert rossz vagyok.
Az apát valósággal meghatották barátja szavainak nemes hevülete. Kezet
fogott vele.
– Te egy igen nemes lélek vagy, Muki.
Mukit, bár teljesen őszinte volt a magábaszállása, kellemetlenül
érintette ez az elismerés. Érezte, hogy már nem méltó reá. Legkevésbé a
Bálvándy részéről.
– Hagyd el, – mondta rosszkedvüen. – Nem érek én ma már egy hajitófát
sem. Sőt – fakadt ki maga ellen szintén öntudatlanul, – éppen abban jár
az eszem, hogy kivetkőzzem a lelkemből. Ha már mindent, mindent
vesztettem, legalább meggazdagodom.
Toncsi csudálkozva hallgatta barátja homályos értelmü paradox szavait.
– Nem értelek, – jegyezte meg rövid szünet után. – Azért, hogy
meggazdagodjál, még nem kell kivetkőznöd a lelkedből.
– Haha, – s keserün felkacagott az elesett gavallér, – ebben az
országban óriási handicapteher a lélek. Itt csak a lelketlenek
boldogulhatnak; a hizelkedők, az öklelők, a ravaszok, a gonoszok.
Bálvándy még jobban elcsudálkozott.
– Hát ezentul olyan akarsz lenni?
– Olyan.
Erre már elnevette magát a jólelkü ur.
– Ha csakugyan az lenne a szándékod, – mondta, – nem beszélnél róla.
És ismét megragadta s melegen megrázta a Muki kezét.
– Ismertem egy urat, – mesélte közben, – az is mindig ugy beszélt, mint
te most. Dicsérte a tolvajokat és betörőket, de mikor valaki egyszer egy
homályos, bár kereskedői fogalmak szerint teljesen korrekt vállalkozásba
akarta belevinni: olyan pofont mért eme valaki ábrázatjára, hogy majd
kiugrott a szeme. Hát te is ilyen vagy.
Muki észrevette, hogy az imént ugyis tovább ment a kelleténél: meghagyta
Bálvándyt jámbor hitében. Egyet csavart a fején és elnevette magát…
Egy pár napig semmit se csinált Muki Bálvándon. Csak élt. Nem is akart
egyebet. Sőt akkor lett volna igazán boldog, ha elfelejtheti vala az
egész mindenséget (önmagát is beleértve): az emberküzködés apró,
céltalan piszkosságait, az élet szenvedelmeit, sőt anyagi örömeit is.
Lelke kikivánkozott csunya aszu hüvelyéből, szeretett volna valahol a
magasban lebegni, talán Zsuzsa felett, hogy megoltalmazza, őrangyala
lehessen a leánynak.
Egy heti önfeledt ábrándozás után azonban végre is belátta Muki, hogy
cselekednie, egy kicsiny lépéssel legalább közelednie kellene a
céljához, különben céltalanná válik a földgolyóbison való tengődése.
Most inkább, mint valaha. Érezte, hogy semmit se számit és – számitani
akart. Mindegy, akármilyen lelki áldozatok árán. A fő, hogy hatalomra
tegyen szert: irigységet, megdöbbenést, gyülöletet, avagy – tiszteletet,
hálát, elismerést provokáljon. Mindegy volt neki minden, csak sulya
legyen. Akár himnuszban, akár pamfletben, de emlegessék a nevét.
Belátta, hogy nem válogathat az eszközökben, ahhoz már nem volt sem elég
naiv, sem elég fiatal… Aztán az is sarkalta Mukit, hogy jogcimét vallja
Bálvándon való hosszadalmas tartózkodásának. Nem akart huga előtt a
naplopás vagy ingyenélés gyanujába keveredni.
Némi gondolkodás után azt eszelte ki, hogy felkéri Bálvándyt, egy
félig-meddig rombadőlt várkastély megtekintésére. A rom eladó volt és
csak tiz kilométernyire esett Bálvándtól. Tulajdonosa, egy szeszgyáros
mindössze tizezer forintot kért érte s a hozzátartozó hetven holdas
elparlagosodott parkért. Ennyit, vélte Muki még ő is megreszkirozhat
érte… Mert biztosra vette, hogy ezentul mindig nyerni fog a kártyán. Más
kérdés, hogy lakhatóvá teheti-e valamikor a kastélyt. Bár bizott ő már
annak a lehetőségében is. Valami démon megtévesztette az eszét:
elhitette vele, hogy minden sikerül az emberfiának, ha Istennel szakit s
a pokollal szövetkezik. Igaz, hogy eddigi tapasztalatai e mellett
szólottak. Őt is a szive tette tönkre: hát most az eszével kell
visszahóditania azt, amit a szive miatt elvesztett…
Bálvándy szenvedélyes birtokbecslő volt és egész Erdélyben az első
dilettáns alkusznak vallotta magát. Örömmel teljesitette barátja
kérését. Elment vele a romhoz és a szeszgyároshoz s kilencezer forintért
kialkudta számára a kastélyt.
Muki egyelőre csak kétezer forint foglalót adott, de azonnal
intézkedett, uj birtoka nevére leendő átiratása iránt…
A Bálvándy Antal szüz erdélyi telivér méneséből összeállitott
négyesfogat már mint hunyadmegyei birtokost röpitette uj birtokáról
Bálvándra…
A bamba holdvilág és a tüzes csillagok milliárdjai kisérteties fényt
szórtak az országutjára, beezüstözték az azt szegélyező fasor leveleit…
Valahol a távolban mélabus, szivfacsaró melódiákat furulyázott,
alighanem valami oláh pakulár… A közelben baglyok huhogtak az erdő
szélén és egy hirtelen kerekedett kóbor szél fütyült… A lovak
prüszköltek s dübögő patkójuk szikrákat váltott ki az országut
bazaltjából…
Bálvándy Antalnak, talán mert megszokta, nem volt érzéke a természet
pompája iránt. Tőle bámulhatott a hold, reszkethettek a csillagok,
furulyázhatott a pakulár: a jó urat talán még az se hatotta volna meg,
ha leszáll az égből az angyalok kara s menyei dalszóval kiséri vala ősei
kastélyába.
De Muki másforma ember volt. Az ő élete javarészt a kőszénfüst és a
villamosvasut rikitó csilingelése közepette őrlődött le. Rá az ujság
ingerével hatottak az örökkévaló természet örökszép játékai. De meg
szerelmes is volt, ami megtizszerezi a lélek fogékonyságát… Muki
teljesen átengedte magát érzéseinek; beleábrándozott a holdba,
részvéttel kisérte a csillagok járását, kihallgatta a csendet, leste az
örökkévalóság titkait. Bálvándy minduntalan karatyolt neki valamit,
különösen az akviziciójáról pöntyögött. De Muki rá se hallgatott.
Egy-egy sóhajjal felelt a kérdéseire.
A derék ur végre is megsokalta a szótlanságát.
– Mi lelt téged? – kérdezte tőle kelletlenül.
Muki összerázkódott. Hogy kizökkentette barátja ábrándjai szines
világából, észretért: őt magát is boszantani kezdte a _gyöngesége_. Mert
immár gyengeségnek minősitette lelke szépségeit. Terhére voltak, utjában
állottak.
– Ej, – válaszolt röstelkedve, – eszembe jutott egy régi história: az
zavart meg.
– Miféle história?
– … Egy gyermek ment a réten, kora reggel napsütés előtt és gyémántot
szedett. Azt hitte, hogy a füszálon rezgő harmatcsepp a gyémánt és ez a
hite teljesen elég volt neki ahhoz, hogy boldognak érezze magát. De –
folytatta Muki a meséjét, – amint igy megy, mendegél a fiu, egyszerre
csak eléje pattan az ördög: – Mit csinálsz te fiu?… Gyémántot szedek… –
Mutasd, megveszem a gyémántodat… A fiu táskájába nyult, ahova a
gyémántot gyüjtötte és ime, semmit sem talált benne. Gyémántjait
felszitta, megsemmisitette a levegő… Sirva fakadt. Aztán oda szaladt az
anyjához és azt kérdezte tőle: – Édes anyám, miből van a gyémánt? Az –
válaszolt neki az anyja, – az ördög könyéből származik, ne vágyjál te,
fiam, gyémántra soha…
Bálvándy tátott szájjal hallgatta.
– Hol hallottad te ezt a mesét és mit akartál vele mondani?
– Semmit, – mondta Muki – mese, hát mese.
– Mégis?
– Ugy gondolom, az a mese tanulsága, hogy az az ember, aki kincsek után
futkos, az ördögre szorul.
– Szép, – mondta Bálvándy, – ez alighanem valami napkeleti mese lesz.
– Az, – hagyta helyben Muki, – csakhogy, – tette hozzá, – itt nyugaton
valóság az, ami a napkeleten mese.
Bálvándy megcsóválta fejét, mint mindig, amikor nem értett valamit.
– Nem irtál te verset valaha? – kérdezte rövid szünet mulva.
– Irtam. De most már gyülölöm a költeményt…
A kocsi befordult a faluba, a kutyák megrohanták s akkora lármát csaptak
a köznapi eseményből, mint az ujságirók, ha panamán csiptek egy
kegyelmes urat…
A kastélyudvaron egy rántással leszögezte a lovakat a nyalka székely
kocsis. Bálvándy és vendáge kiszállottak a hintóból.
Zsuzsa eléjük szaladt. Atyja nyakába ugrott s mialatt csókolta, egy
meglepő hirt közölt vele.
– Levelet kaptam, apa.
– Kitől?
– Charlietól, Chester-castleból…
Bálvándy nagyot nézett.
– Ejnye, hát levelezel vele?
– Miért ne? Angliában az nem shoking.
Mondta a leány és ragyogott a szeme, mint a karbunkulus.
– És mi van a levélben? – kérdezte az apa rosszat sejtve.
– Az, hogy holnap itt lesz.
Éppen ettől tartott Bálvándy.
– Ejha, hát ugy siet!… Mit irt még?
Zsuzsa fülig pirult. Aztán lehunyta szemét és atyja füléhez ágaskodott.
– Azt, hogy nem tud nélkülem élni…
Muki nem hallotta a szavát, de magaviseletéből megsejtette a gyönyörü
leány érzéseit. Talán a szive dobogását is meghallotta… Belekapaszkodott
egy asztal sarkába és mereven maga elé nézett. A semmibe. Ugy állott
ott, mintha kővé meredt volna; mozdulatlanul. Majd erőt vett magán és
haragosan megrázta fejét: – Most már csak azért is, – morzsolgatta a
fogai között. Aztán mosolyogva a leányhoz közeledett és fenhangon
folytatta.
– Lehet gratulálni?
Zsuzsa atyja mellére borult, de szemét nem vette le Mukiról, ugy
válaszolt neki.
– Ha magyar ember lesz belőle, akkor – talán…


HETEDIK FEJEZET. A baronet.
Muki báró első indulatában arra határozta el magát, hogy megszökik
Bálvándról, még mielőtt az angol ur odaérkeznék. Egy inassal be is
csomagoltatta a holmiját még az éjjel, de Bálvándyval csak másnap reggel
akarta a szándékát közölni…
Fáradt volt, korán lefeküdt. De álom nem jött a szemére. Fülledtnek
érezte a szoba levegőjét, ablakot nyitott… A hold egy széles sárga sávot
huzott a szoba padmalyára. Reszkető, sápadt fénye szinte megelevenitett
egy bronzalakot, amely egy antik almáriom tetején parádézott s valami
félmeztelen olasz énekes leányt ábrázolt.
Az álomkereső urat boszantotta a bronzlány mezitelensége Eszébe jutottak
róla a céda nők, mind valamennyi, akit életében valaha ölelt. Azoknak
tulajdonitotta fizikuma korai hanyatlását. Szivére ránehezedett a késői
megbánás keserüsége s gyülöletet váltott ki belőle. Első, ugyszólván
diákkori szerelme, a kis Ilonka, pillanatnyi önfeledt kézszoritásán
kivül egyetlen valóban tiszta szerelmi emléket sem tudott felverni a
multakba kalandozó képzelete. Tulajdonképen fogalma sem volt az eszményi
nőről, mig meg nem látta Zsuzsát. Addig egyáltalában eszébe se jutott,
hogy foglalkozzék a nőiség csudálatosan boldogitó varázsának
analizisével. A szép, kedves szüzek, finomlelkü dámák elmentek mellette,
anélkül, hogy észrevette volna őket… Léha volt, bolond!…
… Most Zsuzsa előtt megtorpant végre. Eléje szökött az erdei tündér,
megbüvölte varázspálcájával: kinyitotta szemét. Haj de most már, mit ér
a kijózanodása, mikor végzetes könnyelmüsége többé nem volt
helyrehozható!…
… A bronzleány szemébe vigyorgott incselkedő szemérmetlen kacsintással,
odakinálta neki vérpiros ajakát… „Jer és ne ábrándozzál a holdvilágba,
öledbe kuszom és véresre csókolom az ajkadat. Én vagyok a te igazi
párod, az ártatlanságnak csillagsugarakból szőtt fátyolát a te
szentségtörő kezednek nem szabad megilletnie, mert a te vágyadtól
megriad a szüziesség…“
Muki kiugrott ágyából s a nélkül, hogy gyertyát gyujtott volna, leemelte
az almáriumról a holdvilág fényében fürdő bronzleányt és egy sötét
sarokba állitotta. Szégyellette az eszelősségét, de másképp nem
tehetett. Nem tudott a szobortól aludni, holott okvetlenül ki akarta
magát pihenni… Bezárta az ablakot, elsötétitette a szobát egészen. Erre
nemsokára el is aludt.
Parancsához képest nyolc órakor költötte fel az inas. Muki ablakot
nyittatott és magával hozott gummikádjába vizet hozatott. Mig Gyurkó (az
inas) oda volt a vedrekkel, kikönyökölt az ablakba, ugy, ahogy volt,
hálóingben, friss levegőt szini… De egyszeribe visszahőkölt. Szobájának
ablaka a virágoskertre nyilott s egy karcsu leány járt a rózsák között:
Zsuzsa. Haja vastag fonadékban omlott le a vállán, kezében kerti olló.
Rózsát szüretelt. Olyan volt, mint egy játékos kis leány, vagy – mint
egy nagy csudapillangó, amely repesve válogat a virágban…
Gyurkó meghozta a vizet két hatalmas vederben s megtöltötte vele a
kádat. Muki beleült s egy uritök nagyságu szivacsot nyomkodott a feje
bubjára. Nagyon fájt a feje. De nem segitett rajta a szivacs. Egy kis
dögönyözés kellett volna neki.
– Tudsz-e te masszirozni Gyurkó?
– Mi a fene az, instállom? – kérdezte Gyurkó tőle telhető
tisztességtudással.
– Ide gyere fiam és gyurd meg a fejemet
A kis inas megijedt a különös parancstól.
– Nem gyurtam én még, instállom, fejet soha.
– Hát majd fogsz most… A markoddal nyomni fogod, ahogy birod, a
hüvelykujjaddal meg kenegeted a kopasz felét, meg a nyakamat… Ugy, ni,
látod… Ne kiméld…
Nem kellett Gyurkót biztatni. Ha olyan a gusztusa a méltsás urnak, –
gondolta magában, – hadd emlegesse meg a marka keménységét. Szinte
puhává dörgölte Muki fájós fejét.
– Elég az ebugatta! – szisszent fel a páciens, midőn megelégelte a
torturát, – kitéped azt a kis maradék hajamt is…
Kiugrott a kádból és ledörgöltette magát. Gyurkó az oldalbordájával és
vékonyka lábszárcsontjaival is csak ugy bánt, mint a fejével. Muki
beleizzadt a kezelésébe, de éppen az kellett neki, az izzadsággal együtt
kiköltöztek fejéből és egyéb alkatrészeiből a fájdalmak is.
– Derék sintér vagy, Gyurkó, nesze öt pengő.
– Jaj, kezit csókolom a méltóságos urnak, – ujjongott az oláhba ojtott
székely legényke, ha köllök, csak szólni tessen, tok én még fenébb is
lenni.
Muki elnevette magát és kiküldte a kis inast. Aztán felöltözködött.
Először a fejét, a kusza fejét szedte rendbe, kivülről is. A tarkóján
duskáló háromszáz szál haját gondosan fölpomádézta a feje bubjára,
rakoncátlan, tömött bajuszát meg megtanitotta becsületre, aztán
megberetválkozott és lenyirta az orrából kikandikáló szőrszálakat.
Éppen ezen a müveletén csipte rajta Bálvándy.
– Ejnye a milliomát! – támadt rá vendégére megbotránkozva. – Azt mondják
a cselédek, hogy meg akarsz szökni. Pedig innen ma el nem mégy, az
ebugatta, mert szükség van reád.
Muki kifujta az orrát, mert csiklandozta az olló.
– Mi szükség lehetne rám?
– Az, hogy ugy beszélsz angolul, mint a szarka, hát ne hagyj magamra
azzal a brit urral, mert én egy szót sem vallok a nyelvén.
– Majd beszélnek vele a gyerekeid…
– Oszt ne tudjam, mit?! – heveskedett a jó báró. – Az ellen protestálok.
Itt maradsz tolmácsnak, punktum.
– Fáj a fejem, – okvetetlenkedett Muki.
– Nem fáj, – tagadta Toncsi.
– Hát – vallotta be Muki bizonyos viszonylagos jókedvvel, – csakugyan
nem fáj, csak fájt.
– Látod, hogy jobban tudom, – konstatálta Bálvándy. – Azért akartál te
megszökni, mert félsz az angoltul.
– Tán te félsz!
– Én félek: azt nem is tagadom. Annyi az angolban a cerimónia, hogy a
magamforma egyszerü magyar nemes azt se tudhatja, mikor sérti meg a
becsületét. Torbágyi grófot, – mesélte Toncsi, – aki közöttük élt egy
félesztendeig, kibulnoardirozták a klubjából, mert kisült, hogy rókát
lőtt. Tudniillik, rókát lőni becstelenség Angliában. Hát ezek után
honnan tudja az ember, hogy mi nem az?
– Hehehe.
– Ne nevess, mert ugy se fogatok be neked.
Muki engedett az erőszaknak: Bálvándon maradt. Különben is kialudta
sötét gondolatait, most már ugy gondolkozott, hogy tulajdonképpen
érdekében is áll megtudnia, hányadán áll Zsuzsa az angol urral. Az apa
könnyebben mozgósitható, ha leánya kiröpül a fészkéből. Aztán meg (a
maga szempontjából) teljesen mindegy lehet neki, hogy kinek a felesége
lesz Zsuzsa, ha egyszer ugy se lehet az övé. Belátta, hogy valami
ostoba, céltalan irigység zavarta meg éjjel a fejét. Az ilyen
gyengeségekről pedig le kell szoknia, különben nevetségessé teszi magát.
– Jó, – mondta mosolyogva, mi közben szivarkára gyujtott, – itt maradok
még két napig és megudvarolom az angolodat.
– Éljen a fejedelem! – örvendezett Bálvándy. – Ezt meghálálom neked.
Azzal szelesen kiszaladt a szobából és saját (de szóról-szóra nem
veendő) szavaival szólván, szétütött a kertészlegények, kukták és inasok
között, hogy jól végezzék a dolgukat, mert olyan vendég áll a házhoz,
aki magánál a római pápánál is válogatósabb.
Lett is, mire a baronet megérkezett, olyan rend a kastély körül, hogy
(ez meg már a Gyurkó kifejezése): lelegelhette volna akár a gyöpöt is.
Bálint kiment eléje atyja legszebb ötös fogatán. A vén Miska kocsis
fejébe persze nem nyomtak vaskalapot, mint Angliában szokás, (azt ugy se
türte volna a Miska feje) – de annál rangosabb volt a lovak ezüstveretü
sallangos hámja: valóságos napkeleti fényt árasztott az ekvipázsra.
Aztán az erdélyi mokányoknak sem kellett magukat szégyelleniök: oly
haragos tüzzel és mégis könnyed eleganciával, mint azok, nincs az az
ánglius ló, ami nekimenjen a hegynek. Holott csupa görbe világ volt az
állomáshoz vezető ut. Charlie alig győzte csudálni a nemes állatok
akcióját és kitartását. Pedig annak nemcsak a lovakon járt az esze…
Mikor a várkastély csonkatornyu bástyája kibukkant a várkert égbe nyuló
jegenyesora hézagán, nem is gondolt ő többé se lóra, se azokra az
erdélyi világi tündér-mondákra, amelyekkel Bálint az egész uton
traktálta: attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantotta az ő tündére
regényes fészkét, elbujhattak tőle a Bálint tündérei a világ egész
lóállományával együtt. Szive elkezdett kopogni s leányosan üde s mégis
férfias arcát vérrel öntötte el.
– Tehát megérkeztünk, – mondta magában mély megilletődéssel.
– Itthon vagyunk, – konstatálta Bálint, midőn átrobogtak a kastélyhidon
s egy Angliában eltanult kemény shake-hands-szel üdvözölte vendégét. –
Isten hozta nálunk, tekintse szegényes hajlékunkat a maga házának.
– Ez nem szegényes, – udvariaskodott a fiatal gentleman.
– Ugyan, – tiltakozott Bálint szerényen, – az önök castleja hat-akkora.
– Nagyobb, – ismerte be Charlie – de ez szebb: csupa stil és érdekesebb:
csupa történetet lehel.
Ezt már nem is udvariasságból, meggyőződésből mondta. Láthatólag
kellemesen érintette a Bálvándy-rezidencia uri előkelősége: a vár
borostyán-koszorus bástyái, merész kiszögellései, tornyai s a várkert
évszázados hársfáinak s magas kőfalának zordon pompája. Csak egy
pillantást vetett maga körül, aztán hogy meglátta Zsuzsát is, nem
pillantott többet egyebüvé. Még a lábára sem. Majd megbotlott a kocsi
hágcsójában, midőn kiszállott…
Zsuzsa a kastély gótstilü ajtajában fogadta a ház vendégét, atyja
oldalán. Egyszerü kék delain ruhát viselt. Fényes vasszin haja
évszázados magyar divat szerint, hármas koszoruban övezte csillogó fehér
homlokát. Nagy, riadt szeme lágy fényben uszott. Öle telisdedtele
virággal: olyan volt, mint a szép leánynyá varázsolt mesebeli
rózsabokor.
A viszontlátás első pillanatában elpirult Zsuzsa s leeresztette
szemhéját Charlie előtt. De amint közeledett hozzá az ifju, mind
elfogulatlanabb lett: ajka mosolyra nyilt s felkacagott a szeme is.
Charlie egy mély szertartásos bókkal üdvözölte, aztán kérdő mosolylyal
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Ugor Ágnes - 05
  • Parts
  • Ugor Ágnes - 01
    Total number of words is 3913
    Total number of unique words is 2025
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 02
    Total number of words is 3976
    Total number of unique words is 1976
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 03
    Total number of words is 3964
    Total number of unique words is 1964
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    50.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 04
    Total number of words is 3909
    Total number of unique words is 1956
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 05
    Total number of words is 3999
    Total number of unique words is 1954
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 06
    Total number of words is 3883
    Total number of unique words is 1929
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 07
    Total number of words is 3946
    Total number of unique words is 1823
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 08
    Total number of words is 3943
    Total number of unique words is 1936
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    42.3 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 09
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1934
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 10
    Total number of words is 4004
    Total number of unique words is 1853
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 11
    Total number of words is 3888
    Total number of unique words is 1905
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ugor Ágnes - 12
    Total number of words is 971
    Total number of unique words is 596
    46.7 of words are in the 2000 most common words
    58.3 of words are in the 5000 most common words
    64.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.